Part, Chapter
1 1, VII | hangon e nevet kiáltá:~„Noémi!”~E hívásra valaki közelített
2 1, VII | másik leánynak a vállán; Noémi pedig azért, mert ő nem
3 1, VII | én az estebéd után látok.~Noémi magával hívta a hajósokat,
4 1, VII | fapad; annak a közepére jön Noémi számára egy cseréptányér,
5 1, VII | macskaasztalhoz kerül az le; Noémi igazságosan oszt a maga
6 1, VII | asztaltul, s odakuporodott Noémi mellé a lépcsőre. Hiszen
7 1, VII | ugyan nem értett magyarul, Noémi pedig nem értett görögül;
8 1, VII | végigsimítja a hátát, s arra Noémi öléből áttörleszkedik Timéa
9 1, VII | és onnét ismét vissza.~Noémi örül annak, hogy az idegen
10 1, VII | hízeleg neki vissza, s mikor Noémi híja nevénél: Narcissza,
11 1, VII | horaion gation (szép cica).~Noémi megneheztelt Narcisszára,
12 1, VII | azt a hajlós karperecet, s Noémi kezére akarta azt fonni,
13 1, VII | fájdalmát enyhítse vele.~Noémi pedig félreérté a dolgot,
14 1, VII | akarta megérteni a hívást, Noémi hirtelen egy jó kis pofont
15 1, VII | nehezteléssel.~Timéa és Noémi e percben egymás szemébe
16 1, VII | egymásnak.~Timéa felszökött Noémi mellől, s a lehúzott karperecet
17 1, VIII| gondja őt megvédelmezni. Noémi csitította az ebet, amire
18 1, VIII| abba az ugatást. Utoljára Noémi rátette a lábát a fejére,
19 1, VIII| adni a két ujjával, amitől Noémi annál gyorsabban elkapta
20 1, VIII| megnőttél, amióta nem láttalak.~Noémi hátrahúzott fejjel nézett
21 1, VIII| készen lesz! – mondá a nő. – Noémi! Segíts a kisasszonyt levetkőztetni.~
22 1, VIII| kisasszonyt levetkőztetni.~Noémi fölkelt, s követte anyját
23 1, VIII| jobb a semminél. Ne félj, Noémi! Mikor nőül veszlek, ehelyett
24 1, VIII| alhatol. Én nem akarom. Noémi nem gyermek már. Eredj ki
25 1, VIII| egyetlen jövendőbeli vejedet.~– Noémi, add oda neki fejed alól
26 1, IX | volna. Abba beleültünk, Noémi, én és Almira. Áteveztem
27 1, IX | itt maradsz, és őrt állsz Noémi fölött, míg visszatérek”.
28 1, IX | mindig emberszámba veszem. Noémi ugyan azt mondja, hogy négyen
29 1, IX | sem papot, sem templomot. Noémi nem tud arról semmit. Én
30 1, IX | menyasszonyának nevezi. Noémi gyűlöli őt. Pedig nem is
31 1, IX | a szép fehér arcú Timéa.~Noémi is készen volt már, s a
32 1, IX | idegen leány ajándékát, Noémi nagy bánatára.~Trikalisz
33 1, IX | selyemkendőt adott át Terézának, Noémi számára, mit az megköszönt
34 1, IX | neki, s megígérte, hogy azt Noémi viselni fogja.~– Visszajövök
35 1, IX | a partig kísérték őket.~Noémi pedig felment a téveteg
36 3, III | a hangjáról is ráismere: Noémi volt az.~A kis Noémi, akit
37 3, III | ráismere: Noémi volt az.~A kis Noémi, akit már harmadfél év óta
38 3, III | tengeri csiga a csigaházat.~Noémi arcáról sugárzott a rokonszenv.~–
39 3, III | ne bántsa.~Ezért megint Noémi duzmadt fel.~– Ah bizony.
40 3, III | megfogva Mihály karját. – Jöjj Noémi te is.~– Mindjárt, a kosaramat
41 3, III | ami benne tetézve állt. Noémi annak állt neki, hogy majd
42 3, III | bevinni, hisz az nehéz lesz.~Noémi kacagott; vidám, gyermeteg,
43 3, III | Teréza odavágott a szemével Noémi szemébe.~– Lám, hogy kitalál
44 3, III | dobzódás volt az illatárban. Noémi letette a fejét e puha rózsahalomra,
45 3, III | rossz leány!~Akkor aztán Noémi átkarolta az anyját, és
46 3, III | ön egy hétig – szólt bele Noémi –, mert én önnek annyi dolgot
47 3, III | jó asszony volt? – kérdé Noémi.~– Nagyon jó.~– Ön is nagyon
48 3, III | Senkim…~… Igazat mondott…~Noémi részvevő szánalommal tekinte
49 3, III | gondoskodott önről? – kérdezé Noémi –, ki látta el útravalóval?~–
50 3, III | a kazánra is, te pedig, Noémi, addig vezesd körül a szigeten
51 3, III | változások történtek azóta itten!~Noémi szófogadó leány volt; ellenmondás
52 3, III | csak ők ketten egymásnak.~Noémi még egy kérdő tekintetet
53 3, III | menj!”~Azzal megindult Noémi és Timár a szigetet végigjárni.~
54 3, III | nyakára kötve, az bizonyosan Noémi választottja.~Mikor meglátták
55 3, III | selyem.~– Nézze ön – szólt Noémi –, ezek a diófák anyámnak
56 3, III | Egyszerre nagyot sikoltott Noémi, s ideges rémülettel kapott
57 3, III | hogy el ne essék.~– Mi az?~Noémi eltakarta az arcát, s mint
58 3, III | vízárokban eltűnhessen.~Noémi szaladni sem bírt előle,
59 3, III | a csuhája olyan kopott?~Noémi kedvtelten csapta össze
60 3, III | színházban a maga nótáját.~Noémi most már nevetett a borzasztó
61 3, III | a világon, mint a béka?~Noémi már kezdte érzékenyül venni
62 3, III | lemegy a vízbe.~– Ah! – Noémi kíváncsi kezdett lenni.~–
63 3, III | foglyul esett martalékot.~Noémi reszketett és hevült; arca
64 3, III | körül. Ő nem fél tőlünk.~Noémi a kíváncsiság és félelem
65 3, III | világon. Tartsa a tenyerét.~Noémi félve is, nevetve is tartá
66 3, III | viszem.~– Nem, nem! – mondá Noémi. – Nálam marad. Én viszem
67 3, III | Aztán visszatértek a házhoz; Noémi előreszaladt, s messziről
68 3, III | zöld levelibékát meglátta Noémi kezében.~– Nézd, hogy pislog
69 3, III | szép szemeivel! – szólt Noémi ragyogó arccal. – Eltesszük
70 3, III | világból egy ilyen állattal…~Noémi pedig egészen enthuziálva
71 3, III | neki se légy, se énekszó; Noémi pedig örült neki, hogy eszerint
72 3, III | Paradicsom volna a szigetünk, ha Noémi úgy nem félt volna a békáktól;
73 3, III | olyan nagyot? – kérdezé Noémi.~– Tudod te azt jól.~Tudta
74 3, III | kinek szólt az a sóhaj.~Noémi vissza akarta vinni a beszélgetést
75 3, III | rossz fiú? – kérdezé Mihály.~Noémi némán intett a kezével elvetőleg.
76 3, III | még nem volt itt – monda Noémi.~– Óh! ez az ember nem vész
77 3, III | Bárcsak most jönne el! – monda Noémi.~– Miért? te kis bohó.~Noémi
78 3, III | Noémi.~– Miért? te kis bohó.~Noémi arca egy percre kigyulladt.~–
79 3, III | lássa ön majd meg – szólt Noémi hévvel –, mikor nyáron a
80 3, III | érezett.~Azután odaborult Noémi Teréza vállára, karjait
81 3, III | zengnek a békák? – suttogá Noémi Terézának. – Tudod, mit
82 3, IV | füvet sarlózni a tejelőknek Noémi kötelessége. Timár aztán
83 3, IV | szénából vetett neki fekhelyet, Noémi igazította a feje alját,
84 3, IV | rózsatörő kölyűhöz jutott, Noémi a letépett rózsafejekről
85 3, IV | ő piros orcáihoz, amiért Noémi bizonyosan kinevette volna,
86 3, IV | tanulságos dolgokat, amikre Noémi nagyon figyelt, s amikért
87 3, IV | otthon vannak? – kérdezé Noémi.~– Óh! igen, én sok messze
88 3, IV | szólt szelíd, kérlelő hangon Noémi.~– Uram! Amit már önnek
89 3, IV | mely őtet is megrontja?~Noémi odaszökött anyjához, s mindkét
90 3, IV | szavakat.~Teréza magához tért Noémi csókjaitól.~– Ne félj! ne
91 3, IV | őket házamhoz fogadtam”.~Noémi vissza akarta vinni a beszédet
92 3, IV | ön nekem moggori rózsát.~Noémi elhagyta a konyhát, s Mihály
93 3, IV | leány szemei könnyeznek.~Noémi azután nem is jött vissza
94 3, IV | pihenni.~Azzal végigfeküdt a Noémi által szedett friss rózsalevélhalmazban.~–
95 3, IV | ki belőle; s mikor aztán Noémi betekintett a konyha ajtaján
96 3, IV | vőlegényed van itt, szép Noémi!~Noémi nagyot sikoltva tántorodott
97 3, IV | vőlegényed van itt, szép Noémi!~Noémi nagyot sikoltva tántorodott
98 3, IV | A rózsa közt… – hebegé Noémi.~– Mi van a rózsa közt?
99 3, IV | haragos tekintetével, sem Noémi ijedt arcával, összevissza
100 3, IV | brilliánttal elveszett.~Noémi erre hangos kacajban tört
101 3, IV | diffamált gyűrűt, miután Noémi semmiképpen sem engedte
102 3, IV | hagyták meg, hogy mikor Noémi tizenhat esztendős lesz,
103 3, IV | tőled, hogy őt kiházasítsd.~Noémi haragosan ült le a szögletbe,
104 3, IV | Teneked kell valamit adnod a Noémi számára. Ne légy oly önző.
105 3, IV | hogyan tudom eladni. Add ide Noémi hozományául a diófákat,
106 3, IV | vagy nincs; hanem hogy Noémi nem ezen a napon született,
107 3, IV | még jobban tudom azt, hogy Noémi téged, ha egyedül volnál
108 3, IV | kísértetét örökre elenyészteté.~Noémi két kezét szívére szorítva
109 3, IV | őt szeretem! – kiálta föl Noémi egész kitörő szenvedéllyel,
110 3, V | csak szeretett.~Ez volt Noémi.~Szegény Noémi! Mennyit
111 3, V | Ez volt Noémi.~Szegény Noémi! Mennyit kell majd ezért
112 3, V | odalépett hozzájuk, s kezét Noémi fejére tette, mintha mondaná: „
113 3, V | nevének suttogva kiejtését!~Noémi tiltó mozdulattal nyújtá
114 3, V | leszállt, a hold feljött; Noémi fölvezette magával Mihályt
115 3, V | illatos levendulabokrok közé; Noémi odadűlt melléje, s dús aranyfürtű
116 3, V | Terézának.~– Ilyen hamar! – súgá Noémi.~– Neki sok dolga van! –
117 3, V | halál órájáig – örökké…~De Noémi nem tudta megízlelni a csészét
118 3, V | útján.~Timár szótlanul ment Noémi mellett; a leány keze ott
119 3, V | Kitalálta gondolatját is. Noémi azt akarta tőle kérdezni:~„
120 3, V | arcát, és nem mondta azt.~– Noémi, kérlek, mondd nekem e kis
121 3, V | hát Isten önnel, kedves Noémi! – rebegé Mihály, s csónakába
122 3, VI | mért volnék én tolvaj?!~… Noémi szeret engem. Ezt már megváltoztatni
123 3, VI | gondolatomat.~– Tehát nem Noémi kedvéért jött ön a szigetre?~–
124 3, VI | Szegény kis Noémi csak ott állt óra hosszat
125 3, VI | dolgozzék valamit.~Egyszer Noémi felriadt.~– Hallottad, anyám?…
126 3, VI | lövöldöznek odaát, gyermekem.~De Noémi sápadt lett, mint az ákácvirágok
127 3, VI | elhatározásnak mégiscsak Noémi volt az oka. Arra, hogy
128 3, VI | segítségét. Most már akart menni. Noémi arra vonta, Timéa arra taszította
129 3, VI | gondolattól, hogy talán Noémi most veszélyben van a kis
130 3, VII | jőni jövő tavasszal ismét. Noémi csak arra kérte, hogy azokat
131 3, VII | Mihálynak búcsúzni kellett.~Noémi okos volt; nem sírt. Hiszen
132 3, VII | pisztoly van táskádban – monda Noémi, s kíváncsian elővonta a
133 3, VII | közöttünk! – kiálta indulatosan Noémi, megragadva Mihály kezét.~
134 3, VII | Mihály csodálkozva tekinte Noémi arcába.~– Te? Te? Ily gyilkos
135 3, VIII| csíkos vászonöltöny, amit Noémi varrt a számára; mert ami
136 3, VIII| nevet találja kimondani: „Noémi!”, s azt meghallja az a
137 4 | Noémi~
138 4, I | teremnek a szigeten, hol Noémi lakik. Mikor Timéa szemei
139 4, I | akarja neki mondani: lásd, Noémi főfájása elmúlt, ha kezemet
140 4, I | oldalon Almira, a másikon Noémi. Noémi ringatta a bölcsőt,
141 4, I | Almira, a másikon Noémi. Noémi ringatta a bölcsőt, és megvárta,
142 4, I | volt nézésében, s a talány Noémi arca volt. Valami édes boldogság,
143 4, I | már nem is jut? – szólt Noémi boldog nehezteléssel.~Mihály
144 4, I | Akkor aztán azt mondta Noémi Mihálynak, hogy most már
145 4, I | elaltatá.~Egészen mást érzett Noémi iránt most, mint mikor idejött.~
146 4, I | meggyógyulás gyönyörérzete.~Maga Noémi is egészen megváltozott,
147 4, I | bámulva csapta össze a kezeit; Noémi pedig azzal felelt, hogy
148 4, I | ketten? – kiáltá föl hévvel Noémi. – Hát nem segíthetek-e
149 4, I | fogunk dolgozni – monda Noémi, kinek eleven képzelme egyszerre
150 4, I | Mihálytól adott eszmét. Noémi lelkében Mihály gondolatja
151 4, I | hólyag lett tőle a tenyere. Noémi azzal vigasztalta, hogy
152 4, I | akkor már szüksége volt Noémi segítségére. Noémi nem vette
153 4, I | volt Noémi segítségére. Noémi nem vette tréfára, amit
154 4, I | kezében az ácsszekerce.~Noémi bámulta ezt nagyon.~– Ugyan
155 4, I | álmatlan éjszaka van miatta! Noémi otthon marad vele a szobában,
156 4, I | kis Dódinak. Aztán kiveszi Noémi kezéből, s eljárkál vele
157 4, I | ősz közelgett. Teréza és Noémi már egészen természetes
158 4, II | hulláit látja maga előtt, Noémi hosszú aranyhaja elterülve
159 4, II | talán kigondolva, hogy mikor Noémi elé fog lépni, a szelíd,
160 4, II | nyitva a kis ablak, s azon Noémi örömtől, boldogságtól sugárzó
161 4, II | értették ketten: ő maga és Noémi.~Mikor aztán ölébe kaphatta
162 4, II | mondott rá valamit, ami Noémi tolmácslata szerint annyit
163 4, III | III. NOÉMI~Timár legboldogabb napjait
164 4, III | világot, s megmaradna neki Noémi.~És Noémi kincs!~A nőiségből
165 4, III | megmaradna neki Noémi.~És Noémi kincs!~A nőiségből mindaz
166 4, III | rágyújtott a cseréppipára, Noémi mellé ült, felállította
167 4, III | egyszer tréfás enyelgéssel Noémi. – Ezért az egész földért,
168 4, III | rábámult, s aztán elbújt Noémi keblére, és elkezdett pityeregni.~–
169 4, III | pityeregni.~– Látod – szólt Noémi szomorúan –, egy pipáért
170 4, III | szepegett, s eltakarta az arcát Noémi mellkendőjébe.~A gyerek
171 4, III | idejekorán ki kell belőle irtani. Noémi oly szelíd feddő tekintetet
172 4, III | tanyára érkezett, láthatá Noémi tekintetén, hogy az egészen
173 4, III | érzek. Le kell feküdnöm.~Noémi sietett a belső szobában
174 4, III | feleségének nevezni! És Noémi ezt a nevet ismeri már.
175 4, III | gyermeket, hogy megcsókolja.~– Noémi! – rebegé forró lélegzettel.~–
176 4, III | Mit kívánsz? – suttogá Noémi.~De már akkor nem tudta,
177 4, III | nő nem Timéa volt, hanem Noémi. – Őróla beszélt mindig.
178 4, III | másik nevük is lenni?”~„Első Noémi: Isten kegyelméből a senki
179 4, III | Hogy tetszenek teneked, Noémi, ezek a tervek? Ez az aranyozás
180 4, III | nőarc van ott. Ne nézz rá, Noémi. Megver a szemével. Valaha
181 4, III | rámömlik az arany. Megfulladok. Noémi, nyújtsd kezedet; húzz ki
182 4, III | aranyhalom közül!”~Keze akkor is Noémi kezében volt, s Noémi rettegve
183 4, III | is Noémi kezében volt, s Noémi rettegve gondolta el, minő
184 4, III | erőszakolja!~Azután megint csak Noémi jött elő.~„Te nem szereted,
185 4, III | jött elő.~„Te nem szereted, Noémi, a gyémántokat? Bohó vagy.
186 4, III | fekhelyéről, és futni akart. Noémi alig bírta őt visszaerőszakolni
187 4, III | szép vagy gyémántok nélkül, Noémi!”~Majd megint másfelé tért
188 4, III | mégis egyre rám néz. Óh! Noémi, takard el az arcomat, hogy
189 4, III | aki hajporozza az arcát. Noémi, nevess.”~Noémi pedig kezeit
190 4, III | az arcát. Noémi, nevess.”~Noémi pedig kezeit tördelte, és
191 4, III | e hosszú éjszakákon át Noémi a beteg ágya előtt, imádkozva
192 4, III | tetszik néha az irónia!~Noémi az egész világot kínálta
193 4, III | éjjelén ébren virrasztott Noémi Timár kórágya mellett; még
194 4, III | reggelén azt súgá Teréza Noémi fülébe, mikor Mihály mély
195 4, III | meg a gyermek is!~Szegény Noémi!~A kis Dódinak torokgyíkja
196 4, III | ezt megmondta Noéminak.~Noémi rémülten sietett ki a gyermekhez.
197 4, III | emberek segíteni nem tudnak!~Noémi elmerevült tekintettel bámult
198 4, III | semmi tudományod?”~Nincsen.~Noémi leborult a gyermek ágyacskája
199 4, III | odabenn meg ne hallja ezt!~Noémi reszketve tartá karjai közt
200 4, III | neheztelj! – kérlelé őt Noémi. – Friss vízért voltam neked.~–
201 4, III | hol van az a friss víz?~Noémi adott neki vizet. Azért
202 4, III | meg akarsz szomjan ölni?~Noémi tűrte szelíden a szidást.~
203 4, III | már ismét otthagyhatta Noémi a beteg gyermeket, s ott
204 4, III | hosszú éjszakán keresztül. Noémi untalan költözött egyik
205 4, III | lennie, hogy mártír legyen.~Noémi az volt.~A gyermek egyre
206 4, III | húslevest szeretne enni.~Noémi sietett neki előhozni; készen
207 4, III | azt mondá, hogy jólesett.~Noémi mutatta, hogy örül.~Akkor
208 4, III | a kis Dódi mit csinál?”~Noémi megijedt: azt hitte, Timár
209 4, III | neki tőlem ezt a csókot.~S Noémi elvitte neki a búcsúcsókot.~
210 4, III | találta magát a szobájában.~Noémi azt az éjszakát a gyermek
211 4, III | hiszen éppen akkor fogta be Noémi a szemeit az örök álomra!~
212 4, III | ki a másik szobában volt.~Noémi sietett be hozzá, s szeretetteljes
213 4, III | gyanakodó.~Észrevette, hogy Noémi ruhájába elöl egy varrótű
214 4, III | piperét varrsz magadnak?~Noémi rátekintett, és gondolá
215 4, III | Hiúság, asszony a neved!~És Noémi mosolyra vonta arcát, s
216 4, III | nincs-e valami baja.~És Noémi valahányszor kiment, megcsókolá
217 4, III | Majd felköltöm! – szólt Noémi szelíden.~Azután egy percre
218 4, III | tudta, hogy aludt volt.~– Te Noémi – monda –, a Dódi énekelt!
219 4, III | milyen szépen tud énekelni.~Noémi szívére szorítá két kezét,
220 4, III | Csókold meg helyettem is.~Noémi úgyis azt tette.~– Mit mondott
221 4, III | kérdezé a visszatérőtől.~Noémi nem tudott neki felelni,
222 4, III | Olyan jól érzem már magamat.~Noémi kiment a beteg szobájából,
223 4, III | örök anyjának, a földnek.~Noémi nem akarta, hogy dombot
224 4, III | Ennél a szónál nem tudott Noémi tovább a szobában maradni,
225 4, III | kérdé Mihály türelmetlenül.~Noémi pedig odatérdelt az ágyához,
226 4, III | a sírján termett volna.~Noémi fölkelt az ágy mellől, és
227 4, III | hozza ide Dódit. Szegény Noémi! De mihelyt felkelhetek,
228 4, III | alig volt jártányi ereje.~Noémi segített neki a felöltözésnél.
229 4, III | hagyta el a szobát, s azután Noémi odavezette a ház előtti
230 4, III | zúgott legjobban.~Amint Noémi arcára tekintett, egy fájó
231 4, III | lelkében támadni. Mi van Noémi arcában, ami oly érthetetlen?~
232 4, III | Meg akarta azt tudni.~– Noémi!~– Mit kívánsz, Mihályom?~–
233 4, III | kívánsz, Mihályom?~– Kedves Noémi, nézz reám!~Noémi felemelte
234 4, III | Kedves Noémi, nézz reám!~Noémi felemelte hozzá szemeit.~–
235 4, III | szóra odaborult keblére Noémi, s nem bírta többé könnyeit
236 4, III | a szívedbe verve! – Óh! Noémi, mennyire imádlak én téged!~
237 4, III | hozzá.~– Ma még nem – monda Noémi –, az még messze út volna
238 4, III | harmadnap és sohasem vezette el Noémi oda Mihályt, ahol a kis
239 4, III | mondá kérdve Noéminak.~Noémi bámulva inte fejével. Hogy
240 4, III | összeroskadástól, az csak egyedül Noémi volt.~
241 4, IV | női édes hízelgés.~Pedig Noémi tudta volna őt megvigasztalni;
242 4, IV | látja.~Egyszer azt mondá Noémi Timárnak:~– Mihály, neked
243 4, IV | Az utolsó estén Mihály, Noémi és Teréza kiültek a kunyhó
244 4, IV | bujkált az ezüstfelhők között.~Noémi Timár kezét ölébe vonva
245 4, IV | lehet ez a hold? – kérdezé Noémi.~Mihály keze görcsösen szorult
246 4, IV | görcsösen szorult ökölre Noémi két kezében. Mondá magában: „
247 4, IV | Semmi sincs? – ismétlé Noémi. – Hát ez a nagy csillag
248 4, IV | mégis lakik valami? – monda Noémi.~– Ugyan mit gondolsz?~–
249 4, IV | keltek fel háborodottan Noémi mellől, ki nem értette,
250 4, IV | súgá fülébe gyöngéden Noémi.~Szegény teremtés, olyan
251 4, IV | Egy női arc.~– Te vagy az, Noémi? – gondolja álmában Mihály,
252 4, IV | lélegzetvételét.~Így hallgatta azt Noémi hosszú éjszakákon keresztül
253 4, IV | ápolj? Az nagyon szép tőled, Noémi. De reggelre megint visszamenj,
254 4, IV | Mihály; de tudta jól, hogy az Noémi. Ki lehetne őmellette más?~
255 4, IV | szemébe ne süssön.~„Óh! Noémi, hát te megint át akarod
256 4, IV | karjára nyugtatott arccal.~„Noémi!” – sikolt fel Mihály.~A
257 4, IV | meg Timéának, hogy ki az a Noémi? s hogy mondja meg Noéminak,
258 4, IV | van halál.~Mit mondott Noémi?~És Mihálynak valami untalan
259 4, IV | Hisz ő Timéát imádja!~És Noémi egész lelke.~Azzal együtt
260 4, IV | akkor ketten együtt.~Óh! Noémi bizonyosan rá fog arra állni.
261 4, IV | gondolat kecsegtette.~Hátha Noémi meghalt ezalatt!~Miért ne
262 4, IV | pirosat fog virágzani: az Noémi. Most még egy harmadik jön
263 4, IV | van, ahogy ő kigondolta. Noémi a rózsafa alatt van már.
264 4, IV | neki Timár.~– Egyedül.~– Noémi felment Dódihoz?~– Nem.
265 4, IV | dolgozni.~Éppen hajnalodott.~Noémi azt álmodta, hogy valaki
266 4, V | a kis szigetre vetődött. Noémi és Timéa még akkor gyermekek
267 4, V | akkor gyermekek voltak; most Noémi huszonkét, Timéa huszonegy
268 4, V | egy nyári délután, mikor Noémi odakünn járt a gyermekkel,
269 4, V | mi vagy Noéminek, s hogy Noémi rád nézve kicsoda. Mi nyugtalaníthatna
270 4, V | gyümölcsért. Akkor már Mihály és Noémi nem eresztették ki Terézát,
271 4, V | arra gondolt, hogy ez a nő Noémi anyja, s egyedüli gyámola,
272 4, V | amivel azokat viselte.~Noémi még nem tudta, hogy anyja
273 4, V | Kivezetteté magát Timár és Noémi karjába kapaszkodva a szép
274 4, V | Mikor másnap reggel Timár és Noémi a kis Dódit kézen fogva
275 5, I | E szóval vált meg tőle.~Noémi nem is tudta, hogy mi az
276 5, I | csónakon! Hanem a parton Noémi várt akkor. Most pedig csak
277 5, I | Nekik el kell válniok. Noémi nem maradhat többé egyedül
278 5, II | senki szigetének titkát! Noémi történetét!~Azt mondaná
279 5, II | megfosztottam”.~Ez Timéa.~De hát Noémi!~Mit csinál most az a puszta,
280 5, II | boldogító életre, melynek célja Noémi – és a kis Dódi. Mikor az
281 5, II | thymiánvirágot tépni a sírról: ez Noémi. Az élve eltemetett úgy
282 5, II | e kiáltást hangoztatni: „Noémi, add kezedet, s vonj ki
283 5, IV | szemem így be van kötve. Noémi is nagyon megijedt tőlem,
284 5, IV | volna. De képzeld, az a Noémi még csak le sem engedett
285 5, IV | könyörögni, hogy szabadítson meg. Noémi megszánt, el akarta rólam
286 5, IV | fogai közé. Végre azt mondta Noémi: könyörögj a gyermeknek,
287 5, IV | szigetére sem, mert ott meg Noémi fog előtted ajtót zárni.
288 5, IV | A sziget Noémié, hanem Noémi meg a tied.~– Mit akarsz? –
289 5, IV | van, a szép Timéa, akire Noémi bizonyosan emlékezni fog.
290 5, IV | asszonyokkal: most, hogy Noémi aranyhaját, kék szemeit
291 5, V | fölfedezve Timéa előtt – és Noémi előtt!~Letaszítva arról
292 5, V | csillag. – Hogyan is mondta Noémi? – Oda mennek lakni majd
293 5, V | ejteni, akkor bizonyosan Noémi is utána fog jönni oda,
294 5, VI | bele vesznie.~Este van. Noémi meggyújtja a szövétneket,
295 5, VI | volna, amit hozzá beszéltek.~Noémi abbahagyta a fonást, s tenyerébe
296 5, VI | úgy Mihály inkább, ahogy Noémi mondá: „Jobb szeretném,
297 5, VI | lábnyi föld volna közöttük!”~Noémi nem gyönge szívű. Vadonban
298 5, VI | Van körme, van foga hozzá.~Noémi ama rémletes találkozás
299 5, VI | ugatni akar, de nem bír; Noémi felszökik a lócáról, jobbjával
300 5, VI | hárman némán hallgatóznak: Noémi, Dódi és az eb.~Most a lépések
301 5, VI | kiált fel Dódi kacagva. Noémi az éles késsel kettévágja
302 5, VI | egymás ölében vannak.~Mihály, Noémi, Dódi.~Almira odavánszorog
303 5, VI | bennünket többé! – rebegi Noémi.~– Ne hagyj itt bennünket
304 5, IX | köszöntője Dódinak ott remegett Noémi kezében, Noémi szemében
305 5, IX | remegett Noémi kezében, Noémi szemében könny csillogott;
306 5, IX | te szerelmed.~– Jól van, Noémi. Én tehát el fogom neked
307 5, IX | Isten, midőn ideküldött.~Noémi az estebéd után lefektette
308 5, IX | osztályrészeül jutottak. Úgy szólt Noémi előtt Timéáról, mint egy
309 5, IX | saját szíve ellen: ah! akkor Noémi úgy zokogott, úgy siratta
310 5, IX | akkor úgy vigasztalta őt Noémi szelíd csókjaival.~És végül
311 5, IX | jégsír nyílását, ah, akkor Noémi oly erőszakkal ölelte őt
312 5, IX | amit vétettem ellened?~Noémi csókjai, könnyei feleltek.~
313 5, IX | ki van egyenlítve minden.~Noémi karját Mihály karjába öltve,
314 5, IX | imádkozik, hogy boldog légy…~Noémi felöltöztette a kis Dódit,
315 5, IX | elméjük van.~Egyszer azt mondá Noémi – férjének:~– Mihály! te
316 5, IX | lássam őt magam előtt.~– Noémi, te engem megrettentesz.~–
317 5, IX | legyen.~Mihály megcsókolta Noémi homlokát.~– Kedves jó gyermek,
318 5, IX | asszonyt.~– Jól van – szólt Noémi mosolyogva. – Tudok én még
319 5, IX | a könnyei csorognak.~S Noémi komolyan vette a dolgot.
320 5, IX | tartalmát nem is értette még.~Noémi szép sötét violaszín tintát
321 5, XIII| amit mi óhajtunk.~… A kis Noémi elaludt szépapja ölében,
|