Part

 1 8 |       elpihent az asszonya keblén. Óh, de féltette ezt az utolsó
 2 9 |    minekünk világít! Oh mily szép, óh, mily ragyogó az ő fényében!
 3 9 |     dörmögé Szilamér.~„Légy áldva, óh uram, a mi asszonynénénkkel,
 4 9 |          ki ez a pap!~„Légy áldva, óh uram, a mi süvünkkel, a
 5 9 |          az éjszakát megvilágítod: óh mi szép, óh mi vidám, óh
 6 9 |          megvilágítod: óh mi szép, óh mi vidám, óh mi erős és
 7 9 |           óh mi szép, óh mi vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy
 8 9 |            hatalmas ő! Légy áldva, óh uram, a mi asszonyanyánkkal,
 9 11|       parancsolja ezt?~– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem.
10 11|          vallja, hogy valakitől.~– Óh, én az édesanyámat siratom,
11 12|    mekegésétől, holdruta szagától. Óh, ezt mind tudom én. Ilyenkor
12 12|            ni. Ezt még nem tudtam.~Óh, milyen nagyon örült neki
13 12|            a nehéz csapások miatt. Óh, milyen örömest rohantak
14 14|      Ismeri minden jó keresztyén. „Óh, mily bámulatos az ifjú
15 14|       aztán így fohászkodott fel: „Óh te tiszta égi szent szűz,
16 14| belehajította a kandalló tüzébe.~– Óh, mi szörnyű illat! – rebegé
17 14|       mivel érdemlettem légyen?”~– Óh, te vasfejű tuhudun! Hát
18 14|     feltűzve. Ez a taplós ember.~– Óh, te oktondi! Hisz az nem
19 14|            gubicsokat a füzéren.~– Óh, te tudatlanság bálványa!
20 14|            ég felé és felkiáltott: Óh, én Uram! Zebaoth isten!
21 15|         megszólította a remetét.~– Óh, te istendicséretben telhetetlen
22 15|     remetéhez, ezt sugdosá neki:~– Óh, te szent atya. Tudd meg
23 15|        felesége a remetét magával.~Óh, be nagy az asszonyi állat
24 16|       száját, zokogott is hozzá:~– Óh én szerelmesem! Óh én drágaságom!
25 16|        hozzá:~– Óh én szerelmesem! Óh én drágaságom! Hisz éppen
26 17|      gyertyatartóba! Keress rezet! Óh, milyen élhetetlenek az
27 17|     nyakába meg egy violagyökeret. Óh, be tudatlan nép. De jó,
28 17|        után? – kérdezé szepegve.~– Óh, ilyenkor nyáron hosszú
29 17|            már a Lobogó forrásnál. Óh édes szívecskéim, bizony
30 17|   töltötted meg az én kastélyomat? Óh, te Isten nélkül való pogány.
31 18|         előtt valaha feltakarni.~– Óh édes cselédim, ti jámbor
32 18|          is kegyesen sopánkodni.~– Óh ti jámbor lázárok: bizony