Part

 1 3|      Majd meglátod mindjárt. Héj Szaffi, kelj fel mindjárt, ne szundikálj!~
 2 3|          kiküldte az anyja.~– No Szaffi! ugorj! hord fel a vacsorát!~
 3 3|   Aggódék magában Jónás úrfi; de Szaffi olyan szépen kínálta, hogy
 4 3|         Takarítsd el az asztalt, Szaffi! – A legelső szerencsét
 5 3|         az, ahogy te gondolod; a Szaffi alszik a banyakemencében
 6 3|       mindennap. Te alszol fent, Szaffi alant: csak a fejedet a
 7 3|     láthatta Jónás, hogy ez és a Szaffi csak egy név, de két különböző
 8 6|   takarta a borzas haj.~A bizony Szaffi volt.~Jónás úrfi leszállt
 9 6|        lováról és odament.~– Hej Szaffi, itthon van az anyád?~A
10 6|        tették, megégették.~– Te! Szaffi! Álmodban beszélsz most?
11 6|          én elveszlek feleségül, Szaffi.~A leány összerázkódott
12 6|     szennyét! Szeressük egymást, Szaffi!~A leány most újra rákezdé
13 6|        Hanem azért Jónás úrfi és Szaffi mégis csak férj és feleség
14 7|         karján egy batyuba kötve Szaffi. Az anyja cókmókját mind
15 7| vasládikó maradt meg, abban volt Szaffi tündér öltözete, meg holmi
16 7|       csendes kis szobát – mondá Szaffi. – Mikor kisleány voltam,
17 7|        ahhoz a gondolathoz, hogy Szaffi bizonyosan örökölte az anyjától
18 7|      mert ugrani, hanem felült a Szaffi vállára, s onnan tüsszögött
19 7|     Jónás bizonyosra vette, hogy Szaffi ezt a bűbájos mesterséget
20 7|           Ezeket már elbabonázta Szaffi.~Mire visszatért, tiszta
21 7|      keltette föl őket.~Akkor is Szaffi ébred fel elébb, ő költögette
22 7|     igazán találtad! – mondá reá Szaffi.~S rögtön hozzákezdtek.~
23 7|        ásta a gödröt Jónás úrfi; Szaffi meg hordta ki a földet a
24 7|        föld nyakig eltemette.~De Szaffi nagyhírtelen leereszkedett
25 7|     legnagyobb drágaságokat mind Szaffi kötényébe rakta. Legalább,
26 8|                                A Szaffi kincsei~A sok dicsőséget
27 8|     beszélhetett volna neki a jó Szaffi: ő nem ismert mást, csak
28 8|         Botsinkay Jónás. Nemcsak Szaffi miatt: ámbár ez is egy ok
29 8|          a Cafrinka cigánynőt, a Szaffi anyját. Sokat beszélt felőle
30 8|        ezek a kincsek – suttogja Szaffi szomorúan. – Az én kincsem
31 8|      tudta Jónás, hogy hol van a Szaffi kincse!~– Tudod te, hogy
32 8|    cigányok ki nem beszélik azt.~Szaffi már kétségbe volt esve,
33 8|           s letette az asztalra.~Szaffi vad sikoltással veté magát
34 8| sóhajtoztál? – kérdé tőle Jónás.~Szaffi szavak helyett csak a szemeivel
35 8|     sorában. Ezt fogom megtenni.~Szaffi azt hitte, hogy most repülnek
36 9|   haragudott érte!~Eszébe jutott Szaffi odahaza – meg az a két kormos
37 9|     botsinkai kastélyban, ahol a Szaffi varrja a kisfiúknak a tarka
38 9|     hagyják!”~Erre a szóra aztán Szaffi büszkén felemelte a fejét;
39 9|         mi a neve, mi a vallása, Szaffi szelíd, csendes hangon felelt
40 9|     Igenis, van nevem. Apám volt Szaffi Kuli kán, a tatár Ghiraiak
41 9|       haragja is lecsillapodott, Szaffi mint fejedelmi vér jelenhetett