Életképek, 1848. március 19.

A forradalom kiütött. Magyarhon dicsősége napjait éli. Vidéki levelezőink tudni fogják, hogy ezentúl mely dolgokról kell írniok. Béke, szabadság és egyetértés. A nép kivítta jogait egy csepp vér nélkül, jelen lap már sajtószabadság mellett jelenik meg. Legyünk rajta, hogy a béke vidéken is fönntartassék. Isten és szabadság lelke velünk!

FORRADALOM VÉR NÉLKÜL

A mennydörgés azt mondja: le térdeidre, ember, az Isten beszél.

A nép szava is megdördült és mondá: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél!

Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt.

Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.

A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochális nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, miknek láncait legközelebb találta.

Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra rögtöni eltörlését; – felelős minisztériumot Budapesten; – évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; – kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; – közös teherviselést; – úrbéri viszonyok megszüntetését; – esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; – nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

E proklamáció minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép s kinyilatkoztatá, hogy azt saját manifesztumául fogadja el.

Ekkor Petőfi Sándor lépe fel s ezen honfidalt szavalá el a nép között:

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongyélete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez,
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.

A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának; senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hítta fel közgyűlésre a tanulóifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn az egyetemi piac közepén, már ekkor túláradt néptömeg közepett adá elő Vidács P., mikép gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondá, hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kacaj és zúgás. Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasá a proklamációt, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájára menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók: hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyorssajtó alól ezerével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irínyi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi, Vidács, Jókai s néhányan németül is, mi annak manifesztuma, hogy ez ügyet idegenajkú polgártársaink is fölkarolták. A déli harangszó egy óráig félbenszakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti múzeum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel! mondá a nép, Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a múzeum terén összegyűlt nép elhatározá a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre s kívánatai aláírására felszólítani. A tanácsterem megnyittatott, s tartatott nyilvános ülés a piacra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai, s a tanácsjegyző mondá, hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondva, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött; ezután szónokolt Nyári Pál Pest megyei alispán, s a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok rögtöni életbe léptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak s az ablakon át a népnek felmutattatának. E pontok azóta minden utcaszegleten olvashatók. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán, – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kívánata teljesítésére átment Budára, s a helytartósági épület udvarán zászlója körül gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánata mellett, míg választmánya által kijelenteték, hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, cenzúra eltörlése, sajtóbíróságnak a nép közüli választása; egyúttal kimondá, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.

Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló.

Ezalatt a nép, a megszabadított Stancsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott.

A páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek.

A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá.

Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt.

A közönség nagy része óhajtá Stancsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék.

Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.

Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbe léptetését követelni, s e végre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrséget alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket.

A katonai hatóság jelenté, hogy csak ötszáz fegyvert adhat; mert a többi Komáromba vitetett. Ezt Lederer tábornagy katonai becsületszavára állítá. S az Arsenalt fölnyitni nem akará.

Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy húsz-huszonötezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzék, hogy az Arsenalt feltöri, ha fegyvert nem kap.

Ekkor alválasztmány neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egy órai tanácskozmány után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatá meg azon tervezet közzétételével, hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, kik óránként felváltva, mint nemzetőrök az éjjel diadalfényben kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadása a következő napokon fog sürgettetni.

Este a két testvérváros ki volt világítva, az utcákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! az ablakokból nemzeti lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva.

Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek.

Március 17-én az ideiglenes kormányzó választmány által, (mely állt a nép, tanács, megye, polgárság és egyetemi fiatalság küldötteiből, közte három héber) elhatároztatott, hogy a mostani napok örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott „Március 15-ei térnek”, a hatvani-utca, hol a sajtó elfoglaltatott, „szabad sajtó utcának”, a városház tere pedig „szabadság terének” fog ezentúl elneveztetni, mely határozatot a tanács azonnal foganatba is vette, s Landerer rögtön nagy betűkkel nyomatta az utcák eddigi nevei helyébe a megörökítendő dicsőség szavait. Ugyanekkor kimondatott, hogy minden címek eltöröltetnek, semmi tekintetes és nagyságos többé. A kívánalom, mit a Bécsbe induló küldöttség a király elé terjeszt, így kezdődik: „felséges haza!”

Egy küldöttség átment Budára fegyvereket követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartótanács egész örömmel ígérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról órára szaporodik.

A kétfejű sasok minden királyi hivatal homlokáról levétettek, helyökbe a nemzeti címer tétetett.

A fekete-sárga színek helyébe a nemzeti háromszín festetett. Múlt éjjel még a nádori palota is ki volt világítva, mi az életben először történik, sok más soha nem történtekkel együtt.

Tegnap a fehér zászlót egy hölgy (Szathmáryné) vitte a nép előtt. A nép választottai ezért remek nemzeti címerrel tisztelék meg.

Az egyetem is beadta reformkérdése pontjait. Szabad tanulás, szabad oktatás, a pénzügynek nemzet általi kezeltetése ezeknek főpontjai, maguk a tanárok s az összes fiatalság aláírva.

A csend és béke e forradalom mellett oly jó lábon áll, mint még soha. A boltok kirakatai nyitvák, a vásár rendben foly, a nemzetőrök minden utcában portyáznak.

Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani minden ajkról, minden utcán, minden zászlón ez van kifestve.

Dicsőség a népnek! mely jogait egy csepp vér elfolyása nélkül ki tudta víni; mely önmagát saját becsérzete által hagyja kormányozni. Kik a lelkesülés szent percében sem feledkeztek meg a kötelességekről, mikkel magányosak személyi és vagyonbátorságának tartoztak. Kiket hon- és emberszeretet gyullasztott lángra, s kik közül egyetlen egynek tette sem piszkolá be önérdekű kihágással a nemzet e nagy ünnepét.

Mit más népek karddal víttak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá.

NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ

Itt az idő, testvéreim, hogy elveinket kimondjuk.

Első volt szavunk a forradalom piacán, elsők valánk kimondani a jelszót: legyen szabadság!

És lőn szabadság…

Most, miután önerőnket ismerjük s benne bízhatunk, tegyük, hogy ez egyesült fiatal erő honunknak mindég jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek, romlást az ellennek.

Két fegyver van kezünkben: a sajtó és a kard. Az igaz honfitűz, mely e kettőt kezeinkbe adá, egyszer meggyújtva, nem fog kialunni többé, hanem napként fog égni a haza egén, hogy világot és meleget árasszon széjjel.

A holtak föltámadásának napja eljött.

A századoktól eltemetett nemzetdicsőség s a börtönben tartott szabadságérzet voltak e halottak. Most ne keressétek őket sírjaikban, ők feltámadának.

A magyar nemzet ismét dicső és szabad!

Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben.

Választottaink a belrend, dandáraink a külnyugalom fölött őrködnek, mi pedig lépjünk föl a szabad sajtó terére s vegyük őrködésünk alá a szellemet.

A szerkesztőség ezennel tért nyit minden, a szabadság, emberiség és haza ügyeit érdeklő nyilatkozatoknak, melyek a fiatalság kimondott elveivel megegyeznek, bárkitől jöjjenek is azok.

Legelsőbben felszólítunk minden hazafit, hogy a nemzetőrség zászlói alá gyülekezni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő, s nem tudjuk, hogy mely percben leend rá szükség?

A nép legyen bizalommal választottai iránt, ezek pedig tartsák e bizalmat minden egyéb megtiszteltetésnél becsesebbnek, s a nép érdekeit sehol és soha el ne felejtsék.

Igyekezzünk honunk idegenajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsokkal csatolni, rontsuk le a századok óta keblünkben megkövesült választófalat, mely bennünket rokonainktól eddig elkülönzött, s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság.

Irtó háború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami keblén belől van; szoktassuk hozzá a népet, hogy az egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltönye legyen egyszerű, s viseljük azt büszke önérzettel mindenkor és mindenütt. Az „arszlán” szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenki annyi, mennyit a haza előtt ér.

Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el; mihelyt a kardot letettük, térjünk napi munkáinkhoz s adjunk példát a népnek, mint tettük a forradalom kikiáltásakor.

A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, minek neve szabadság.

Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé, kik a népet a fegyveres katonaság ellen bujtogatják, kik a kasztákat egymás elleni irigységre költik, s kinyilatkoztatjuk, hogy mi egyéb ellenséget nem ismerünk, mint kik kitűzött jelszavainkat tiszteletben nem tartják.

Ezen jelszavak: „béke, egyenlőség és szabadság!”

Ellenségeink tehát, kik a véres lázadásra izgatnak; kik ahelyett, hogy a nép választmánya által adja tudtára akaratát az igazgató választmánynak, tömegestül „via facti” akarják azt a síkra vezetni.

Kik a hon lakosai bármely osztályának a nemzetőrségből leendő kirekesztésére munkálódnak. Kik a zsidók ellen, mely osztály a forradalom leghevesebb percében erősen részt vett a tett mezején, a polgárok között izgatnak, és viszont; kimondtuk az egyenlőség elvét, különbséget ember és ember között csak a jellem és becsület tisztasága tesz; ezek fölött határozni ott van az osztályozó választmány, mely mindazoknak, kik a nemzetőrségnek becsületére nem lennének, fegyvert adni nem fog. A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja fölött emeli az emberiség nevében oltárát.

Vége a kasztagyűlöletnek! Kiket a régi fogalmak korhadt omladékainak pártolói maguktól elüldöznek, azokat mi fogadjuk védelmünk alá, és esküdjünk pártfogást mindennek, ami elnyomott, üldözött és méltatlanul bántott. Az üldözöttek asyluma a mi körünk legyen. S legszebb diadalunk legyen az, hogy mindenki, ki méltatlanul nyomva érzi magát, hozzánk jő, bántalmai orvoslása végett.

Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Éljen a haza!

MI HÍR BUDÁN?

Jelentjük, miszerint lapunkból az Y ki van küszöbölve, ezentúl senki nevét sem fogjuk ez arisztokratikus végbetűvel írni többé.

A múlt csütörtöki kivilágításnál Landerer és Heckenast nyomdai személyzete ünnepélyes menettel vonult végig a városon, szokott kék blouse-okba öltözve, fejökön sajátszerű négyszegű papiros föveggel, kezükben nemzeti lobogókkal. Elöl a két nyomdatulajdonos vezette a menetet, ugyane nyomda ablakaiból számtalan zászló lobogott ki az utcára e felirattal: „Éljen a sajtószabadság.”

Emich Gusztáv könyvkereskedő ablakában ugyanakkor Petőfi Sándor életnagyságú mellképe volt kitéve transparent festésben, alatta egy sajtó, s a szabadság, béke és egyetértés jelszavai.

Kitűnő volt az ellenzéki kör ez est kivilágításai között. Ellenben nagyon felötlött, hogy a magyar akadémia szállása, mely minden kisszerű alkalomkor fényes átlátszványokkal szokott ékítve lenni, most semmivel sem fejezte ki részvétét e nap diadala fölött. Épen nem érdekli az akadémiát a nemzet ügye? Választ és igazolást várunk, mert mi mindazokat, kik az igaz ügynek nem barátai, a haza ellenségeinek tartjuk. Igazolást várunk.

Vasárnap minden templomában az ikervárosnak e napok diadalára ünnepélyes Te Deum laudamus fog tartatni.

Az ifjúság reformlakoma vasárnapról elhalasztatott.

Hisszük, hogy a király Pestet fogja ezentúl állandó lakhelyeül választani.

Azon hírek, mintha a földmívelő nép több helyeken földesurai ellen lázadt volna, hiteles tudósítások nyomán valótlanoknak nyilváníttatnak.

A közbátorság fenntartására kirendelt választmányban, mely jelenleg a fennforgó közügyi kérdéseket elintézi, több közönségünk előtt is ismeretes név foglal helyet, minők: Rottenbiller, Klauzál, Nyári, Irínyi, Vasvári, Petőfi, Jókai, Emődi, Csányi, Bulyovszki, Oroszhegyi, Sűkei, Degré, Szegfi, Egressi G., Bugát, Pólya, Székács, Vörösmarti, Eötvös; Török, Hajnik, Landerer. A hatvantagú választmánynak egy ötödrésze – lapunk dolgozótársai.

A szerb fiatalság ma egyesült a magyar fiatalsággal a nemzeti múzeum terén, lelkes szónoklatok és testvéri ölelkezés között, s biztosítá magyar rokonait, hogy a horvát és magyar fiatalság szívei között ezentúl semmi gát nem fog létezni, minek megerősítéséül tömegestül felesküdött a nemzetőrség fiatalsági zászlaja alá.

Pénteken a lefoglalt könyvek erőhatalommal visszafoglaltattak s az illető könyvárusoknak visszaszolgáltattak.

Épen most jutott kezünkhöz három szentesített törvénycikk, melyek által honatyáink sietnek az elnyomott adózó népet jelen mozgalmainkban teljesen megnyugtatni. Az első törvénycikk az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot) dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, a második a papi tized megszüntetéséről, a harmadik a közös teherviselésről szól. Ez utóbbit, mint az egész hazát leginkább érdeklőt, szórul szóra ide iktatjuk. TÖRVÉNYCIKKELY. A közös teherviselésről. Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. 1. §. Őfelsége felelős magyar minisztériuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés már a legközelebbi közigazgatási évtől, úgymint az 1848-ik évi november első napjától, veszi kezdetét. 2. §. Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyűlésnek minden esetre bemutatandó. 3. §. A fenn kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik.

NŐSZABADSÁG!

A szabadság órája ütött. A világ megváltozott!

Verjétek le a bilincseket, nyissátok meg a börtönöket, mondjatok meg a rabszolgáknak, hogy a szabadság órája ütött!

A világ uralkodó bálványainak oltárán kialudt a tűz, áldozzon mindenki saját keble istenének.

A lélek szabad, a gondolat kimenekült földalatti börtönéből, melyben a hazugság tisztelői fogva tarták, s most röpülni fog szabad ég alatt szabad szárnyaival, s hirdetni fogja az igazságot.

Legyen világosság!

Jaj azoknak, kik most uralkodni akarnak, kik fejüket fölemelik, hogy mást lenézzenek, kik az isten arcát viselő lények közt különbséget akarnak tenni, kik az ártatlant üldözik!

A szellem fegyvere égő pallos, mely védelmére kel az üldözöttnek, pártfogása alá veszi a gyöngét s sújtani fogja az üldözőt, a bitort. A mindenható szellem!

Jaj azoknak, kik ellen fegyverét fölemeli.

De áldás azokra, kik szent zászlaja alá esküsznek s föllelkesülnek arca tündökléseitől…

*

Hazám hölgyei! polgártársnőim!

Új időket érünk. Március tizenötödikén mindnyájan másodszor születtünk a világra.

Ébredjetek fel a szabadság hajnalára ti is.

Mikor március tizenötödikén, a szabadság első reggelén a küzdők melleire lelkesült nők tüzdelték föl az első kokárdát; mikor a szabadság első jelszavát nők szegezték ki ablakaikba s lobogóikon mutatták fel a szent nevet, melyért a nép küzdött; mikor a nép közé egy nő hozta le a fehér zászlót, melyért az élni és halni esküvék; mikor Petőfinek, a forradalom költőjének ifjú neje a megfordító perc előtt ezt mondá férjének: ha halni kell, ez lesz a legszebb halál; légy erős! – akkor mutatták meg hölgyeink, hogy mi a nő hivatása.

Ha nő kezében a zászló, férfi kezében a kard, ott a győzelem bizonyos.

A nőkre ezentúl nagy, fönséges hivatás vár.

Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől föllelkesül, kinek emléke az élet útjain vezeti, ki élte és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy rosszá teheti.

E védangyal a nő, a gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje.

Ha az anya azt mondaná fiának: „gyermekem, neked van hazád, kit istenként imádj; kik benne laknak, testvéreid, s köztük sok van, ki éhezik, ki egész életén át nyomorog és jogot nem talál; ha ilyet találsz, kelj oltalmára, mert testvéred ő”, nem lenne a hazaszeretet oly mesés érzelem, minőt csak a mitológia mutogat.

Ha az anya mondaná fiának: „légy becsületes ember, csak a becsületes független, lelked erejét senkinek el ne add; érezz nemesen, s ha lesz, ki megérti érzelmedet, azt szeresd, légy hozzá hű, érzelmed szentségét semmiért el ne add!” – nem lenne a becsületesség fehér holló.

Ha az anya mondaná fiának: „tanulj nélkülözni; ki senkire sem szorul, annak mindene van; hajolj le ahhoz, ki alattad van, de ne az előtt, aki fölötted áll”, nem támadnának légiói a gyávaság ördögének.

A spártai anya, midőn felköté fia baljára a paizst, e szókkal bocsátá a csatába: „vagy ezzel, vagy ezen.” Ki elesett, azt paizsára téve vitték a sírba társai; ki elfutott, az elveté magától a vértet: s a spártai nő inkább akarta fiát halva, mint meggyalázva látni!

Itt az idő, melyben a nők kötelessége a szellem lángjait szítani. Együtt meghalni dicsően inkább, mint együtt élni gyalázatosan.

Föl a tett mezejére, polgártársnőim!

A hazának minden erejére szüksége van, hogy az isten áldása foganatos legyen rajta.

Vétkezik a haza oltárai ellen, ki most visszavonulni akar.

Ha vannak fiaitok, kik lelkeitek büszkeségei, tűzzétek föl kebleikre a szabadság és honvédelem rózsáját.

Ha vannak férjeitek, kiknek élte és halála a ti éltetek, a ti halálotok, öröme és fájdalma a ti örömetek, a ti fájdalmatok, tűzzétek föl kebleikre a szabadság háromszínű rózsáját.

Ha van, kinek nevére ifjú szívetek fönndobog, kinek nemes tetteire arcotok szinte szent lángtól pirul el, ha van kedvesetek, tűzzétek föl keblére a nemzeti kokárdát, s istenemre, míg ott leszen az, nem fog kezeikből a kard kihullani.

A ti szavaitok fogják őket csodadolgok kivitelére lelkesíteni, mint a keresztyénség első hirdetőit a szentlélek szava.

Szégyen a gyávára, ki hazája védelmére föl nem ébred. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja.

Átok az árulóra, kinek önérdeke előbb jut eszébe, mint a haza boldogsága. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja.

De legyen áldás azon, ki a hon boldogításában elfáradott; női kezek töröljék le homloka izzadságát.

Legyen áldás a férfin, ki sebeit a hon védelmében nyerte. Női kezek kössék be sebeit.

Legyen áldva a sír, hová a szabadság bajnokait temetik. Nők kezei ültessenek reá virágokat, nők könnyei legyenek az édes harmat e virágokon.

Adjátok kezeiteket… Mondjatok áldást fegyvereinkre… Kössétek föl a szalagot kalpagunkra… Könnyet, de örömkönnyet lássunk szemeitekben… Halljuk a jelszót édes ajkaitokról: Szabadság! Dicsőség! Honszeretet!

S aztán…

Isten velünk… Éljen a haza!