Esti Lapok (Pest), 1849. június 5.

Ma jön meg a kormány Budapestre.

Ma öt hónapja, hogy Windisch-Graetz bevonult.

Sírva fogadta a főváros mind a kettőt. Kétségbeesés könnyeit sírta akkor, öröm könnyeit most.

Hadat hozott az osztrák Budapestnek, a magyar kormány békét hoz neki.

Sötét ablakok, sötét arcok fogadták az osztrákot, fény és öröm fogadják a magyart.

Nem mondta senki, nem írta zászlóra senki Windisch-Graetz nevét.

Most minden zászlón, minden ablakban Kossuth képe, Kossuth neve látszik.

Hideg volt akkor. Fekete volt az ég, fehér a föld, sírbolt éje a szemfedő felett. Halott volt minden, a virág a földben, a nap az égen s az ember szívében a jobb idők reménye.

Tavasz van most. Derült az ég, virágos a föld, látszik a természeten, mint örül maga az isten is, mily jó kedv van ott fenn a mennyországban. Minden él. A magas égtől kezdve a mező virágaig s az emberi szív legrejtettebb vágyaig.

Ki akar ennél szebb paradicsomot látni a másvilágon? Boldog vagy, óh nép, kit isten Magyarhon földén engedett születni!

Boldog vagy, óh nép, kinek annyi keserv után isten e napra örömkönnyeket adott, mert azon érzést, mit ez örömkönnyek adnak, csak az idvezültek érezhetik egykor.