Esti Lapok (Pest), 1849. június 27.

CANTATE A BUZOGÁNYRÓL

Jajgattok, hogy nincs fegyver!

Hát a buzogány mit vétett?

A buzogány igen jó fegyver és igen becsületes fegyver.

A buzogány nem kerül sokba, az ember kimegy az erdőre, kiszemel egy szép fiatal tölgyfát, azt tőben kivágja és nevezi buzogánynak.

A buzogány készítése nem nagy mesterség. Az ember lehántja a tölgyfáról a héjat, a boldog végére önt egy csomó ólmot, abba beleszúr egypár jó vasszöget, hogy úgy nézzen ki, mint egy vadgesztenye, s azzal kész a buzogány.

A buzogány forgatásához nem kell nagy tudomány, mikor eléri az ember, akivel dolga van, két kézre fogja a buzogány nyelét, s a bunkójával oda csap, ahol legjobban éri, s ezt addig folytatja, amíg feketét lát maga előtt.

A buzogány igen alkalmatos fegyver a maga nemében.

Van példa rá, hogy a csatában a kard eltörik, a puska nem sül el, de azt még sohasem hallotta senki, hogy valaha egy buzogányt el kellett volna amiatt hajítani, hogy el nem sült.

Más fegyver csak bizonyos megfelelő fegyvernemek ellen használható; a buzogány mindennek megfelel. Az jó a lovas ellen, jó a gyalog ellen, s ahol a kard nem használ a sisaknak, használ a buzogány bizonyosan.

Azért tehát előre ezzel az ősi emlékű fegyverrel! Termett a Vértes és a Bakony elég hozzávalót, csináljunk fegyvert belőle. Majd megválik: egy millió buzogány nyom-e többet vagy százezer dárda!