Életképek, 1848. március 26.

MI HÍR BUDÁN?

Március 23-án. Éjjel szanaszét futkosott egy csapat gyalog ember nagy lóhalálába; kiáltozva, hogy az ellenzéki kör meg akarja rohanni a katonai laktanyákat, a fegyvertárt, az újépületet, a csillagvizsgáló tornyot, az ágyúkat, még tán a lánchidat is! De hát miért? mit vétettek mindezek nekünk? Azért, mondják önök, mert nem kapunk fegyvereket. Ne aggódjanak önök, uraim, ha tettre kerül a dolog, elő fognak állani a március 15-e férfiai, mint előálltak akkor, oda fognak menni, hol legégetőbb a veszély, ki fogják tárni mezetlen keblüket a lesújtó villámok elé, mint kitárták akkor, s ez leend paizsa a hazának, ki fogják víni önlelkük erejével, meztelen kézzel a jó ügyek diadalát, mint kivítták akkor, s ez leend fegyvere az igazságnak, a többi fegyver csak a rend fenntartására van, s ezt nem fenyegeti semmi vész, nem pedig küzdelemre. Ide bátorság kell, nem pedig ágyúk.

S most mit tesznek önök? – izgatnak, mikor rendszeresítésre volna szükség, ártatlanokat akarnak egymás ellen lázasztani, vérrel akarják bemocskolni a nemzetdiadal fehér liliomát, mely oly ritka virág: hogy ember emlékére most nyílik először a nap alatt egyedül hazánkban.

Könnyelműség-e ez?

Minden alhír, mi városunkban terjedez, az ellenzéki körre, mint kútfőre száll vissza, s egyik nevetségesebb, mint a másik.

Majd az a hír, hogy Metternichet körösztülszalasztottak a Duna hídján, ezért meg kell támadni a választmányt, minek engedte.

Majd: a várost minírozzák alá, levegőbe akarnak bennünket röpíteni.

Majd: ennek s ennek a fejére díj van kitéve.

A katonaság hatvan erős töltést kapott fejenként. A boltokban sem lőport, sem golyót nem árulnak. Éjjel tizenkét ágyút hoztak a kaszárnyába.

Ugyan éjjel három gőzös szállított maszkírozott katonaságot a városba.

A muszka a határszélen van.

A parasztság fellázadt s a földesurakat gyilkolja.

Mindez az első szótol az utolsóig – nem igaz. Metternich Csehországban van, a várost aláásni nem lehet, az elfogatásokról szó sincs, a katonaság nem is mutatja magát, s csak mi ne bántsuk őt, ő minket nem akadályoz, a boltokban annyi a lőszer, amennyi elég. Az ágyúkat nem hozták át, csak azon hat van itt, mit még 1843-ban átszállítottak amaz emlékezetes demonstráció idején. Katonaság nincs Pesten több nyolc csapatnál. A muszkának elég dolga van odahaza. A földmívelő nép pedig sírva fogadja hálakönnyek között sorsa enyhülésének hírét, s a vidéken mindenütt békés forradalom nyilatkozatairól hallunk.

Kinek van hát kedve ily, a valóval merőben ellenkező híreket terjesztgetni?

Hisz ez nem buzdítás a népnek, hanem ijesztés.

Vagy önök tán maguk is megijedtek? Az hiba. Az nem katonadolog.

De legalább ijesztő híreiket ne adják tovább a népnek.

A terrorizmusnak legjobb ellenmérge a meg nem ijedés. Ha önök rémült arccal kimennek a nép közé, azt hiszik: buzdulni fog az önök sápadt, reszkető, az ijedtségtől kékülő arcvonaluraitól. Hidegvér a veszélyben, uraim, nem tüzeskedés.

Az agitációk már elkéstek. A nép nem gyermek többé, a mi népünk lát és ítél, s meg tudja különböztetni a hamis prófétákat az igaziaktól.

Nekünk minden osztályra szükségünk van, s ezért egyikkel sem szabad ellenséges lábon állanunk, legkevésbé a katonasággal, s ha vannak elleneink, azokat részünkre hódítani és nem legyőzni a kötelességünk.

Érezték önök ez elv igazságát, midőn a gyüldét keblükbe fogadták.

És önök az olyan megjuhászult ellenséggel, ki egykor nyíltan lépett föl ellenünk, s most nyíltan eklézsiát követ bűnei miatt, hamarább meg tudnak egyezni, mint az olyannal, ki magát soha ellenségünknek nem nevezte, míg erősebb volt nálunk, de meg sem ijedt tőlünk, s nem jött kezet csókolni, midőn mi lettünk nála erősebbek.

Ez karakter, ez katonai jellem. Ezt tisztelni kellene még ellenségünkben is. És ők pedig semmit nem tettek, mivel ellenségünknek nyilatkoztak volna. A nemzeti lobogó ki van tűzve a kaszárnyák fölé.

Az én elvem az embereknek egymáshoz közelhozása, s ezért nekem legkeserűbb ellenségem az, ki a néposztályok közé csupán előítéleten alapuló ellenszenv magvait hintegeti.

Egy érdek, egy eszme ragadott meg mindnyájunkat: a szabadság eszméje; hogy lehet itt egyet nem érteni, hogy küzdhet itt ember ember ellen, mikor mindenki egyet akar?

Ha rabszolga a katona, ezért őt nem megölni, hanem emancipálni kell. Azon kell lennünk, hogy őt védjük, nem pedig magunkat ő ellene.

Az ijesztgető híreket pedig ne higgyük. A bátor nem lát kísértetet, a hazajáró lelkek rémei csak gyönge fők és gyáva szívek szüleményei. Az egyszer sírba tett rabszolgaság nem fog föltamadni többé.

Metternichet és pártját éltesse az úr isten sokáig, hogy láthassa, mint dűl össze ötven éves börtönszisztémája, s ne legyen reménye ennek csak egy láncát is fenntarthatni többé.

Ha meghalnak, tegyék őket spiritusba a nemzeti múzeum számára, hogy láthassa a késő maradék, ki a rabszolgaságot csak mint vízözön előtti lényt, mint a mítosz kétes pokol képét fogja ismerni, és bámulhassa annak főpapjait.

Ők éltökben meghaltak. Haláluk a síron innen kezdődik. Nincs mit félni tőlök. Nem fognak senkit megrontani többé.

Neveikkel csak a babona fogja ijesztgetni az ijeszgethetőket.

S mi dajkameséktől meg nem ijedünk.

CHARIVARI

E napokban extrapostán következő, nem is annyira népszerű, mint táblabírószerű magyarázatát vettük sarkalatos tizenkét pontjainknak, megtoldva még egy tizenharmadikkal.

Magyarázója alkalmasint azon őselőidőkből való, mikor még a mamut volt a legnagyobb állat a földön.

Előterjesztjük e pontokat tisztelt elvbarátainknak, s ha rokonszenvre találandnak, majd utasításba adjuk – a magyar akadémia országgyűlési követeinek.

– Primo. Szabad sajtó, hanem a vármegyéről nem szabad beszélni, továbbá a királyi városokról, a nemesség, polgárság és jobbágyságról. Nem szabad a testületekről és egyes emberekről, sem pedig más élő állatokról, ha azok alatt emberek értetődnek. A többiről szabad, például füvekről és vizekről s poétai elmeszüleményekről. A cenzúra eltöröltetik, hanem aki valamit nyomatni akar, tartozik azt előbb mind az ötvenkét vármegyében megköröztetni, aholott is a sedriák tartoznak kijöhetése felett legfeljebb négy terminus alatt határozni.

– Secundo. Felelős minisztérium nemcsak Budapesten, hanem mind az ötvenkét vármegyében. A király tartozzék minden héten másik vármegyébe menni lakni.

– 3. Évenkénti országgyűlés Pesten. Országháza nem kell. Ott van a Rákos; ha ősapáink beérhették vele, mi is beérhetjük. Elég tágas. Aki le akar ülni, hozzon magával lovat. Ne mondja tovább a vers: Rákos, Rákos, hová lettél?

– 4. Törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben. Nagyon helyes. A grófokat mind degradálni kell, legyenek nemes emberek. A parasztokat pedig együl egyig nemes emberekké kell tenni. Címereket adni nekik. Legyen az egész világ nemes ember és táblabíró. A zsidókat meg kell keresztelni, akkor aztán azok is egyenlők lesznek. A címeket egyszerűsíteni kell, ne legyenek nagyságosak, méltóságosak, excellenciások, nemzetesek és circumspectusok, hívassék minden ember tekintetes úrnak, feleségeik pedig tekintetes asszonynak. A gazdának nem szabad többé a szolgálót felpofozni, hanem csak az inast, mint szinte a gazdasszony se emeljen sodrófát az inasra, hanem csak a szolgálóra, ezt kívánja a polgári egyenlőség.

– 5. Nemzeti őrsereg, más néven insurrectio. Nemes ember védje a hazáját, ha akarja, a paraszt tartozzék vele. Aki egy esztendő alatt kétszáz forintot keres, az jutalmul – tartozzék katonává lenni. Aki pedig kétszáz forint adósságot csinál, büntetésül – zárassék ki minden közteherviselésből.

– 6. Közteherviselés, ne fizessen vámot senki, ne csinálja az utakat senki. A posta szűnjön meg, akinek valami izennivalója van, küldjön expressust, az újságok járjanak ingyen. A lutriban minden ember nyerjen, aki beletesz; hidak ne legyenek, minek az? Árpád alatt bőrtömlőkön úszott át a magyarság, pedig azok legények voltak ám. Végre pedig hulljon manna és sült veréb az égből, amennyi elég.

– 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése. Nagyon helyes. Térjen vissza minden azon állapotba, melyben Mária Terézia előtt volt.

– 8. Esküdtszék. Igenis, minden szolgabíró és alispán tartozzék az esküdtségen kezdeni s úgy menni előre.

– 9. Nemzeti bank. A bankók ezentúl zöld és piros festékkel nyomassanak.

– 10. A katonaság hordjon atillát és beszéljen magyarul, a tisztek bajuszot eresszenek.

– 11. A státusfoglyok szabadon bocsáttassanak, a többi között az én öcsém, aki másfél esztendő óta ül benn lólopásért.

– 12. Unió Erdélyországgal, oly föltétel alatt, hogy Magyarországból a zsidók, Erdélyországból a socinianusok hajtassanak ki.

Még egy 13. pont. Tehetségtelenebb nemes atyámfiaira nézvesti gondoskodásból nem volna fölösleges minden esztendőben restauratiót és követválasztást tartani. Mit gondol, tekintetes szerkesztő úr?