Életképek, 1848. április 30.

HÖLGYSZALON

Egy titkos klubnak jutottunk nyomára.

A fölfedezés megérdemli, hogy komoly figyelmünket reá fordítsuk… Nők tartanak titkos országgyűlést!

Míg mi azt hisszük, hogy ők pipereasztalaik csecsebecséivel kellőkép el vannak foglalva, addig ők összeesküvést forralnak, s nemsokára komoly követelésekkel lépnek elő eddigi korlátlan zsarnokaik, a férfiak ellen.

Ez összejöveteleknél nekünk férfilétünkre jelen lennünk nem szabad, azonban az ott történteket okkal-móddal rendesen meg szoktuk tudni, s miután mi e mozgalmak iránt teljes jóakarattal viseltetünk, reméljük, miszerint nem követünk el árulást az általunk mindig rendkívüli tiszteletben tartott szépnem ellen, ha több tekintetben érdekes és nagyobbrészint újdonszerű vitatkozásaikat, mennyire hatalmunkban áll, élethíven közöljük; előlegesen is kinyilatkoztatván, hogy mi a nőklub egyesülését mindenek felett korszerűnek tartjuk, s óhajtanók bár minél terjedelmesebb hatáskört vína ki magának hazánkban.

Ez érdekes közleményeknek szentelt rovatot nőországgyűlési értesítésnek foguk nevezni.

Első gyűlés az elnök D–y-né lakán tartatott. Maga az elnöknő egy köztiszteletben álló hetven éves agg; D–y-né egykor országgyűlési követ, most exconsiliarius neje; férje rendkívül ostoba ember, minden három hétben szól egy szót, s ez az egy, mit okosan tesz. Gyermeke nem volt soha, ősz haja most is gazdag ezüst fürtökben folyik szét homlokán. Arca maga az állhatatosság, tekintetében ifjú tűz, bátorság, erő.

A társulat többi nevesebb tagjai:

M–ané özvegy. Középkorú, komoly, hallgatag, keveset szól, de mit mond, az előbb szívén és fején ment keresztül; szavai mindegyikében némi keserűség íze rejlik, látszik rajta, hogy soha ki nem mondott hosszú keserv örökre elfanyarítá szívét, mely hallgataggá, vigyázóvá, gondolkozóvá tette. Keblére lehajtott fővel merően szokott arra nézni, aki beszél, s gyakran egy közbevágó tekintetével többet mond, mint egy szüntelen beszélő demagóg.

Cz…nő, a legkedvesebb fiatal nő, alig húsz éves, arca még gyermeké vagy angyalé lehetne, de ha szólani hallod, magasztos halavány homlokával, villámokat lövellő szemeivel, azt hinnéd egy istennő beszél. Férje a legmíveltebb és legbecsületesebb ember a világon, s ő a legboldogabb nők egyike. Szép, gazdag, mívelt, okos és szerény. Férje maga szokta őt a klub ajtajáig vezetni, s férje előtt titkai nincsenek. Soha szebb egyetértést, boldogabb családi kört az övénél látni nem lehet. És mégis ő az, ki legerősebben ví a férfizsarnokság eszméi ellen. Sokan hajlandók hinni, hogy erre épen költői lelkű férje biztatja leginkább, ki ellensége mindennek, ami az embert szolgává teszi, legyen az nő vagy férfi.

Ennek egészen ellentéte B–iné. Teljes élete egyetlen láncolata a boldogtalanságnak és szerencsétlenségnek, rokonai semmirekellők, kik őt fiatal korában erőszakkal férjhez adák, oly emberhez, kinek múltja gyalázatos, teste, lelke veszendő, nyomorék, maga pazarló s nejének hóhéra. Ez a nő legszelídebb az egész klubban, sohasem panaszkodik, férjét mindig kész menteni, s szent meggyőződése, hogy mindennek így kell lenni, így van legjobban minden.

L. Irma egy magasb család nevelőnéje. Kissé pedant és fontoskodó, de okoskodásai legalaposabbak, legkevesebb benne a költőiség és érzelgés, de nézetei annál világosabbak, érthetőbbek; rögeszméje, hogy minden rossz, mi a női világot terheli, ennek ferde neveltetésében gyökerezik, s e tanát, ahol csak lehet, iparkodik felállítani.

Báró Sz…iné. Vakmerő gondolkozású, víg kedélyű hölgy, férjével nem él együtt. Elkergette őt magától. Szabadon társalog, de azért aljasságot senki sem szólhat felőle. Beszédei ragyognak az elméncségtől, alig szólhat anélkül, hogy valakit meg ne vágna. S elve az, hogy ő előtte semmi sem képtelenség.

Gróf N–iné. Tisztelet, becsület, de igazság is; a tisztelt hölgy többet árt, mint használ e klub ügyének. Szerinte a szabadelvűség, nőváltság a szivarozásban s konyakivásban van; kalandjairól sok érdekeset regélnek, de szerencsére nagyon keveset szokott olyan helyen beszélni, hol az okos szó járja. A szabadságot általában tettleg félreérté.

V–r Berta. Idős hajadon. Küléletében igen gyermekes és tetszelgő, itt azonban szerényen megvonja magát, s a legérdekesebb viták közepett csak sóhajait hallani és könnyeit látni.

S–mné. Szabad legyen e tisztelt hölgyről annyit mondanunk, hogy igen jó gazdasszony, de a konyha körén túl semmihez sem ért. Ha L. Irma hölgyeink eltévesztett nevelésirányáról értekezik, báró Sz-iné rendesen őrá szokott tekinteni.

*

Legelső ülése volt a tisztelt klubnak múlt hó 28-án.

Az ülést elnöknő távollétében az alelnök Cz…nő következő szavakkal nyitotta meg:

– Polgártársnéim!

Semmit sem oly könnyű megszokni, mint a rabságot. A szolgaság igen kényelmes állapot. Olyan, mint az alvó gyermeké, kinek más ad enni, ki helyett más gondolkodik, kit ringatnak, hogy alugyék, s ha fölébred, játékot adnak neki, hogy mulassa magát, vagy meséket mondanak neki, hogy ne sírjon.

Mi is e kényelemben részesülénk ez ideig.

Más gondolkozott helyettünk, lelkünket csecsemőül tarták, hogy pólája kötelékein túl ne is kívánkozzék, elhitették velünk, hogy lelkünk csak árny, csak holdja, nem napja a főnek.

Ez nem lehet így, ki istent hisz, ezt nem hiheti.

Isten nem adhatott lelket senkinek azért, hogy virágéletet éljen. Nem érez-e a nő lelke minden fájdalmat, mit a férfié? s csak az örömökben volna ennek nagyobb osztályrésze, mint amannak? Egyenlők volnának-e terheik s erejük különböző? Ez lázadás volna a természet ellen.

Én attól félek, hogy ki kell mondanunk, mikép irányunkban az ellenkező nem épen azon szerepet játszá, mit a zsarnokok játszottak a nép irányában.

Nem akarta, hogy saját lelkünk felől önérzetünk legyen. Így tettek azok is.

Tudatlanul hagyták a népet, hogy csak azt higgye, mit ők mondanak neki.

Törpeségekhez szoktaták, hogy ne tudjon egyebet, mint játszani, ne halljon mást, mint érzékei szavát.

Midőn ez arany karpereceket karjaitokra rakták, midőn e gyöngyöket nyakatokra fűzék, nem tudtátok, hogy ez a bilincs, ez a rabiga, mellyel benneteket saját hiúságtokhoz láncolnak.

A lánc lánc marad, ha aranyból van is, s ki azzal kérkedik, bálványt emel a rabszolgaságnak s lelketlenségével dicsekszik.

Dicsérték hajfürteiteket, miért dicsérték? hogy ne legyen időtök a fő nemesebb részeit mívelni hajfürteitek miatt, királynéiknak neveztek benneteket, hogy elfelejtsétek, mikép szolgálóik vagytok, istennőknek gúnyoltak, midőn az ember nevet tagadták meg tőletek.

Hogy emlékeztek meg rólatok törvényekben? Az ő törvényeik előtt a nőnek soha sincsen lelke, a nő örökre gyermek marad.

A férfi eléri a teljes kort, melyben tetteinek ura, melyben hibáiról csak istennek számol; – nő soha.

Van egy törvény, mely a nőt örökös gyámság alá kárhoztatja. Ez annyit tesz, mint élethosszú fogság. Bárhova megy, porkolábja háta mögött kíséri. Apai, gyámi vagy férji hatalom, melynek egyikéből a másikba taszíttatik, s hogy soha nagy börtönét el ne hagyhassa, oda ültette ajtaja elébe a közvélemény a becstelenséget, hogy a szabadság pírja szégyenpírja legyen arcán, s ki e szent érzet után vágyik, visszarettenjen a lelketlen utcai tömeg nyelvétől.

Ennek így maradni nem szabad többé. Lehetetlen: hogy a törvények tovább is hamis ítélőbírái legyenek az egész emberi nem egyik felének.

Jőni kell kornak, mely a különbséget ember és ember között eltörli s bebizonyítandja: hogy isten sohasem mondta ezt az embernek; tanulj uralkodni a mindenségen! Hanem ezt:

„Légy szabad és más szabadságát el ne vedd!”

*

E lelkesítő szavak után L. Irma nevelőnő beszélt.

Polgártársnők!

Azon hiányok, melyek bennünket gyönge nemmé bélyegeznek, nem a férfizsarnokság, hanem legtöbbnyire százados megszokás s ferde neveltetésünk okozatai.

Ki látott valaha egy tudományos nőt anélkül, hogy az egyszersmind nevetséges is ne lett volna?

Az emberek egymáshoz mind hasonlók nem lehetnek.

Férfi és nő mindig két külön nem marad. A természet különválasztotta őket.

Ugyanazon természet lelkeiket is különbözőkké tevé.

Külön örömöket, külön fájdalmakat adott nekik s egyetlen közös érzeményt, melyben mindketten legmagasabb örömre egyesülnek, a szerelmet, s melynek gyönyöre és kínja mégis oly különböző. Mint egymás mellé tett drágakő és szép virág. Az ember nem tudna közülök választani.

Azonban sem férfiaink, sem nőink lelkei helyesen mívelve nem voltak. Ez tette a különbséget a kettő között oly kirívóvá.

Nevelőintézeteinkben mindkét nem oly dolgokat tanult, melyeknek soha semmi hasznát nem vette.

A férfi azután később megtanult pipázni, agarászni; a nő főzni és pletykázni, s ebben állott hivatásuk köre. Ők ezt így látták apáiktól és anyáiktól.

Ha más nevelési rendszer fog behozatni, mindkettőnek új pálya nyílik meg, szép, ragyogó és áldástele. Nem leend erő, melynek számára küzdelem ne teremjen.

Gondoskodjék elsőbb a státus nőink neveltetéséről. Alapítson nyilvános nevelőintézeteket, azután jusson eszébe bennünket a törvényhozás korlátain beereszteni.

*

S–mné asszonyság erre tapsolni kezdett, éljent kiáltott, kifútta az orrát és szólt.

Én nem tudom, hogy mit akarhat Cz-né asszonyom a maga haragjával. Istenem, ha azt az én szegény Nácim hallaná, hogy én őneki rabszolgája vagyok, mikor, ha egyszer megmérgesedem, ki sem mer jönni a szobájából! Aztán nem félek én magától a vicispántól sem. Megmondtam én annak is, hogy én csak egy asszony vagyok, de azért az úrral mindig szembe merek szállni. Reszket énelőttem az egész vármegye, mint a nyárfalevél.

Ami azt illeti, hogy a leányok egész addig szelíden, jámborul viseljék magukat, míg férhez nem mennek, ezt ők csak a maguk jóvoltáért teszik, mert ha leánykorukban nem mutatnák, hogy ők engedelmesek, otthonülők, nagyra-nem-vágyók, kegyesek, templomlátogatók, senki sem venné őket férjhez. S bizony pedig valljuk meg, hogy a férjhezmenéstől egyikünk sem irtózott olyan igen nagyon.

Hanem amit a karperecekről és nyakláncokról mondott kedves öcsém asszony, abban tökéletesen igaza van. Minek az a csecsebecse? Főzőkanál, kötőtű és gyűszű, ami legjobban illik a jó asszony kezébe, az én kezemen részemről sohasem volt semmi hiábavaló cifraság, még csak kesztyű sem. Csupán két sor igazgyöngyöm van, az is öreganyámról maradt rám, s azt sem tettem fel egyébkor, mint mikor menyasszony voltam, meg mikor Nácit kinevezte a főispán táblabírónak.

*

Még beszélt sokáig a tisztelt asszonyság, de nagyon el kezdtek nevetni, miközben a ördöngös Sz…iné azt a megjegyzést tette: hogy V…r Berta negyvenöt évivel aligha bánná, ha a törvény még azokat a nőket is kiskorúakká tudná tenni, akik ugyancsak a szó minden értelmében nagykorúak.

CHARIVARI

A minisztériumhoz ez ideig 1642 folyamodvány nyújtatott be. Mind hivatalt kérnek, de egyik sem mondja meg, hogy mifélét. Magyar ember természetesen universal genie szokott lenni, kivált ha még táblabíró-fajta. Kilenc iskola padjába belefaragja a nevét, s mikor a tizedikből kimenekül, ott van, hogy mindent tud a világon, amire szüksége nincsen. Ilyenkor aztán csak az a kérdés, hogy cserzővarga legyen-e, vagy miniszter. Mindkét pályára egyenlő előkészületei vannak. Mikor magyar nemes ember a fiát iskolába küldi, ezt mondja neki: tanulj fiam, tebelőled még palatinus is lehet. S az aztán szörnyű baj, mikor egynehány százezer ember egyebet sem tanul, mint minek csak palatinus korában vehetné hasznát. Denique a minisztériumnak szabad tetszésére van bízva 1642 úri emberből maireket, tanárokat, pénzügyi titkárokat, mérnököket, bureauchef-eket, státustitkárokat s főispánokat stb. csinálhatni.

Így van az, mikor az ember csak gyanítja, hogy tud hegedülni, de még nem próbálta.

Esküszöm mindenre, ami zöld, hogy nem szeretnék minisztereink helyében lenni.

Pozsonyból gyönyörűséges híreket hallani. A városi tanács a polgárság kértére megparancsolta a zsidóknak placatumok által, hogy huszonnégy óra alatt eltakarodjanak Mezopotámiába.

Ez, úgy hisszük, egy oly város tanácsától, mely magát Magyarország fővárosának nevezi, nem mindennapi prudentia.

A zsidók engedelmeskedtek az ukáznak, s a városból huszonnégy perc alatt kitakarodtak.

Ez eddig meglehetős, hanem ami ezután jő, az a gyönyörű. Ekkor a bennmaradt lakosság rajtaütött a zsidók védtelenül hagyott lakásaira, szobáikból mindent lehányt az utcára, a dunnákat felhasogatta, egész utcahosszat pehelytengerben lehetett járni, irataikat összetépte, kelméiket közragadományra bocsátá, még a kályhákat is lehordta az utcára, s ami összetörhető volt, azon nem hagyott ép foltot.

Látni lehete igen tisztességes polgárokat, kik egy-egy köteg selyemkelmével hónuk alatt egész nyugodt önmegelégedéssel ballagtak hazafelé a kivívott csata után – hiszen zsidóé volt.

A belvárost kifosztva rohantak a várhegyre, s lőn préda és pusztítás, minőt csak török és tatár tehet ellenséges tartományban.

Persze hogy a dulakodó tömeg nem állt meg ott, hogy a zsidókat kirabolja, hanem rákerült azután a sor a keresztyénekre is. Pedig már ezt a nemes tanács nem engedte meg.

Ahol bornak vagy pálinkának érzék szagát, oda betörtek, a hordók fenekeit beverték, a bort, pálinkát kiereszték az utcára, aztán nekihasaltak, úgy itták; s mikor nem fért beléjök több, belehentergőztek és úsztak benne.

Egy helyütt kétezer akó spiritust szabadítának így fel; tízével, húszával feküdt benne az ember és tót vegyesen. Úgy néztek ki, mint a legszeretetreméltóbb malacok.

Egész nap, egész éjjel tartott a jubileum.

S mit szólt mindezekre a nemes városi tanács?

Hallgatott és várt addig, míg a lakosság nem talált mit összetörni többé, s akkor megtiltotta a rablást. Már most elég legyen a fosztogatás! Ez a leggyönyörűbb.

A katonaság kivonult rendet csinálni, s felszólítá közremunkálásra a polgárságot is, ez azonban nemcsak hogy nem ment ki, sőt a rendező katonaságra rá is lőttek, mint hírlik, maguk a polgárok, de megbüntette őket érte az isten, mert épen polgárt találtak agyonlőni a nagy zavarban, s végre is a katonaság egypár polgári fület és orrot lekaszabolva, otthagyta őket és hazament.

Uraim, nemes Pozsony városa tanácsa! önök gonosz fába vágták a fejszét.

Tartok tőle, hogy önök nagyszerű privilégiumaikat el találják veszteni.

Mit gondolnak? nem volna tréfa, ha fő Pozsony városa mezőváros lenne, polgárai levetnék az aranygombos mentét, s nemes tanácsa a szolgabíró parancsaitól függne?

Azokra nézve, kik tán még ez ideig nem tudták-volna a színek politikai jelentéseit, ideírjuk, hogy mint lehet megismerni a madarat tolláról?

Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.

A magyar nemzeti színeknek azonban így kell következniök:

Felül a vörös (nem rózsaszín, hanem vérvörös), közepett a fehér, alól a zöld.

Zöld, fehér, vörös – a mexikói szín.

Zöld, vörös, fehér – az orosz.

Fehér, zöld, vörös pedig az olasz.

Fehér tollat viselnek a kozmopoliták. Ez azt teszi, hogy ott a haza, ahol jól van dolgunk:

Vörös tollat az ultraradicálok, barikádpártiak, demokraták, egy szóval: a malcontentok. Ezek mind igen kuruc gyerekek, illuminációknál ablakaik sötéten maradnak, fáklyás-zenékre nem járnak, senkinek nem éljeneznek, mindenkit polgártársnak neveznek, hivatalt nem vállalnak és kalapot nem emelnek.

Fekete tollat viselnek végre, kik egyáltalában nem akarják hogy kétszáz lépésnyiről le lehessen olvasni a fejük tetejéről a véleményüket. Ezek a legveszedelmesebb emberek.

Lapunk jelen számának homlokán már Petőfi neve is társ a szerkesztésben.

Alkalmat veszünk magunknak ezúttal viszonyainkat, melyek ezentúl köztünk létezni fognak, meghatározni.

Lapunk tulajdonjoga ezentúl a kiadóké leend.

A kiadóhivatal van szabadsajtó-utcában 583. szám alatt.

A szerkesztő-hivatal szabadsajtó-utca 581. szám alatt.

A levelezések ezentúl is Jókai Mórhoz intézendők.

Lapunk minden számában leend Petőfitől költemény, ki ezentúl kizárólag csak az Életképekbe fog dolgozni. A lap címe marad az eddigi.

Akadnak emberek, kik megfoghatatlan jóakaratból azon hírt terjesztik, hogy Jókai Mór a jelen minisztérium alatt hivatalt készül viselni.

Én ugyan díszes állásnak tartom a jelen minisztérium alatt szolgálhatni a hazának, s egyáltalában nem azért tiltakozom e ráfogás ellen, mintha benne valami megbecstelenítőt találnék, sőt inkább teljes tisztelettel vagyok mindazon ifjú polgártársaim iránt, kik maguknak e pályán szándékoznak jövendőt alapítani.

Hanem e ráfogásban az a malícia van, hogy ezzel egyúttal azt is rámfogják, hogy a szerkesztést abbahagyom, mert kétfelé magamat csakugyan nem szakíthatom.

Márpedig nemcsak hogy abba nem hagyom a szerkesztést, sőt jövő félévben háromszor fogom egy héten kiadni lapomat. S ezért vagyok kénytelen kinyilatkoztatni, hogy:

Én hivatalt nem kértem soha, helyzetemmel meg vagyok elégedve, s nagyobbra sohasem vágytam, mint minek meg bírtam felelni.

Szolgálni ezentúl is csak a népnek, közönségünknek fogok.

Jókai Mór

FUTÓ HÍREK

KOSSUTH BETEG! Imádkozzatok hazámfiai, kérjétek a magyarok istenét, hogy ébren legyen. Kossuth beteg…

Kassán egypár tejfeles úr a nemzeti kokárdát ebei nyakravalójára tűzte fel. Egyúttal cserébe meg az örvöt a saját nyakára köthette volna.

Ajánljuk közönségünknek figyelmébe e következőn újonnan keletkezett lapokat.

Marczius Tizenötödike. Radicállap. Modora valódi francia, megjelen minden nap este. Szerkeszti Pálfi Albert, a magyar Flocon.

Munkások lapja. Közrendűek számára népszerű hetilap. Szerkeszti Táncsics Mihály.

Reform. Megjelenik hetenként kétszer. Szerkesztik Zerffi és Nádaskai. Ezek mind a legszabadelműbb lapok.