V. PÁLMA NÉZETEI A JÓ HÁZASÉLETRŐL

Adelphe Philine nem vett részt a világi mulatságban.

Sőt, a rákövetkező napon is csak egy rövid látogatásra szorítkozott. (Böjti nap volt, s azt a görögök szigorúan megtartják, míg a jour fixek után annyi maradék pecsenye követeli az értékesítését.) Ebéd után a jogtanácsosné azt mondta, hogy maradjak még.

– Nos, hát hogy tetszett önnek a septemvir leánya?

Az ilyen banális kérdésre banális feleletet szokás adni.

– Igen szellemes hölgy.

– Ezzel semmi sincs mondva.

– Őszintébben szólva: kivételes hölgy.

– Miben áll a kivételessége?

– Nincsenek szenvedélyei; nem piperéskedik, a táncot unja, a zenét nem élvezi, a költészetet lenézi.

– Lássa ön, ez a normális hölgy; legalább a mai magyar társadalmunkban az.

(A nyelvem hegyén volt: „Ezt nagysád mondja? aki az Iliászt fordítja”; de csak elhallgattam vele.)

– De hát akkor micsoda föladatokkal tudja betölteni az életét?

– Az élet gyakorlati föladataival. Ő vezeti a háztartást. Higgye el ön nekem, hogy ez egy olyan sokoldalú föladat, mely apró részletekből összerakva a legnagyobb problémát oldja meg. A háztartás nehéz talány annál az úri osztálynál, melynél a családfő előkelő rangja nem engedi meg a cinikus félrehúzódást, a bukolikus egyszerűsködést; de rákényszeríti egyenesen, hogy állása tekintélyét a társadalomban is érvényesítse; amidőn a föladathoz a családapának, talán egy szerény falusi kisbirtok jövedelmén kívül, a fix fizetéséből kell az egész luxusnak előteremtetni. A septemvirék háztartása egyenlő a mienkkel. És ez őnekik egy negyedrész kiadásba kerül, mint nekünk. S ez a kisasszony tudománya. Ez az ő művészete; ez az ő poézise. Prózai dolog, ugyebár? De aztán a septemvir nem is küszködik pénzügyi zavarokkal soha, mint rangbeli társainak legtöbbje. Lássa ön: én ezt a leányt önnek szántam feleségül.

– Nekem? – Nagyot kellett rá nevetnem.

– No, hát mit nevet rajta?

– Hiszen mi tökéletes ellentétei vagyunk egymásnak.

– Az a jó. A házaséletben az ellentétek egészítik ki egymást. Ami az egyiknek hiányzik, azt kipótolja a másik.

– De hiszen mi minden óráját az együttlétünknek azzal keserítenők meg, hogy a diskurzust disputává fejlesztenők; amit aztán mind a háromszorhétszemélynök sem tudna dirimálni.

– Hát ön azt hiszi, hogy a házastársak közötti disputa keserűség? Ellenkezőleg! Az a legválogatottabb élvezet. Ha két együtt élő ember, akinek mind magának való esze van, ellenkező fölfogásból vitat meg egy tárgyat, egy fogalmat, egy eseményt: ez a szellemi harc a legnagyobb gyönyörűség. Én a férjemmel éjfélekig eldisputálok: ha valaki a mellékszobából hallgatná, azt hihetné, hogy veszekedünk. Ő a politikában demokrata, én arisztokrata vagyok; ő szabadkőműves, én pietista; ő verdista, én wagnerista; s minden szenzációs napi eseménynél, minden családi drámánál a férjem rendesen a nőt védi, a férfit ítéli el, én pedig a férfinak adok igazat a nő ellenében; s ez az ellentét, ez a küzdelem erősebben köt bennünket össze, mint minden egyéb érzés, becsület, kötelesség. Csak egy tárgy fölött nem szabad a nőnek disputát kezdeni a férjével. A saját érdeke fölött. Még ha szívérdek volna is az.

Ez nagy mondás volt!

Nem hagyhattam megjegyzés nélkül.

– Hát az utóbbi esetben a különböző fölfogásoknak nem szabad kifejezésre jutni?

– Nem. Mert annak semmi haszna nincsen. Ily esetben az okos nő hallgat és tűr. Hallgatása és türelme lehet, hogy megszünteti a bajt. Ha szól, csak növeli azt. Azon törekszik, hogy titokban maradjon. Senki meg ne tudja, hogy neki fáj valami. S ha aztán a baj orvosolhatlan, ha köztudomásúvá lesz: a nő akkor sem csinál jeleneteket, hanem nyugodtan azt mondja: „uram, mi voltunk boldogok; annak vége van; most már legalább ön legyen boldog; váljunk el harag nélkül.”

Ezek a szavai a jogtanácsosnénak nagy hatást tettek rám. Magasra emelkedett a nagyrabecsülésem skáláján.

Ez a nő nincs beavatva az én horoszkópomba! Bizonyítja az, hogy ő nekem jövendőbelit keres. De még inkább az, amit most elmondott.

Nem! Ilyen paszpartuval nem látják el azt a bizonyos zarándokot!

– No hát – fog ön látogatást tenni a septemviréknél?

– Még ma, nagyságos asszonyom.

…S másnap már megkaptam a meghívót a septemvirék jourjaira.

És aztán szorgalmasan eljártam az ő jourjaikra is, meg a többi celebritásokéira, akik ugyanazon társaságokat egyesíték összejöveteleiken – s tehetségem szerint udvaroltam a Hesperisnek, aki a normál-hölgyet képviselte ebben a mi budapesti Szent-Dzserménünkben.