VI. ALFA ÉS OMEGA

Ezzel a két egybekötött betűvel jelzi a szent szimbolisztika a világfönntartó lényt. Úgy is van.

Az alfa és az omega a szerelem.

Aki a szerelemben az alfát kimondta, annak az omegáig nem lehet megállni.

Azért vigyáztam én magamra a későbbi dolgaimnál; vagy nem mondtam ki az alfát, vagy mindjárt az omegánál kezdtem.

Attul a perctül kezdve, amelyben én az első „cs” betűt megmagyaráztam a görögöknek, nem volt nyugalma tőlem az országban lakozó celebritásoknak. Csőstül kényszerítettem őket autogramok kiállítására. Nincs a svihákságnak, a svindlinek, az imposztorságnak az a fajtája, amit alkalmazásba ne vettem volna ellenük, csakhogy a névaláírásukat megkapjam. Legtöbbször sikerült. Bennem egy nagy világcsaló veszett el, amennyi talentumot ki tudtam fejteni e zsánerben. Valóságos hochstaplere, szélhámosa voltam az autogram-szerzésnek. Az álorcásságot sem vetettem meg. Egyszer rajongó kisleány voltam, ki festett nefelejcs koszorú közepébe kívánja íratni a híres nevet; máskor boldog családapa, ki engedelmet kér, hogy újszülöttét a nagy férfiú nevére kereszteltesse. – Memmeg gazdag tőzsér, ki testamentumot akar tenni, s azt kérdi, hogy minő hazai célokra hagyományozza a százezreit. Egy regényírót azzal rohantam meg, hogy a regényében előforduló félkézkalmár neve az enyimmel azonos: nyilatkozzék iránta.

Egy Szatmár megyei celebritást azzal interpelláltam meg, hogy ez a fogadás eldöntendő, miként mondatik helyesen: „csikaja” vagy „csikója”. Megkaptam rá a választ, helyesen mondjuk: „csikaója”.

S ezeket én mind beváltottam aranyra – annyi csókot kaptam értük –, mikor már a jérikói rózsalugas lombja olyan sűrű volt, hogy nem lehetett keresztüllátni rajta.

Óh, alfa és omega!

Van egy szép tengeri csiga, a neve „conus litteratus” (betűs kúp). Ennek a talapján köröskörül tökéletesen rajzolt káldéi betűk vannak, egymás mellett a kezdő és végző betűk. – Még ez a tengerfenéken lakó csiga is tudja azt!