Part

 1    2|            üstökét, aki összezavarta őket, azt állítva, hogy úgyis
 2    2|             sokszor összetévesztette őket, az egyik által kikért pénzt
 3    2|           Lépjünk fel, és kérjük meg őket.~– Hogyan? Mind a ketten
 4    2|         tieddel.~– Még most ráérnénk őket elcserélni.~– Ejnye, én
 5    3|       leányát, palotájába hurcoltatá őket, s másnap ismét kitaszíttatá
 6    3|            másnap ismét kitaszíttatá őket palotájából.~És aztán így
 7    3|            ráunt könnyeikre – eladta őket a töröknek.~Azt is eltanulta
 8    3|       alattvalói fellázadnak ellene, őket leverhesse. Maguk az elégületlenek
 9    4|         szájra adva élnek, belefűzte őket nemzete történetébe s kérdés,
10    4|           mezők illata addig csábítá őket, míg mindnyáját elnyomta
11    4|           mindenütt nyomon kísérteté őket, s most, hogy elaludtak,
12    6|       tanakodtak, a férfiak nevették őket. Asszonyharag – libaméreg.~
13    6|            napja”.~A férfiak hagyták őket bohóskodni délutánig. Délután
14   10|              óvatosságra kényszeríté őket. Josephine nemsokára egy
15   10|           leálcázva, odább kergették őket, másutt megint újrakezdték
16   12|      szemfényvesztő kicserélte volna őket.~A nagyérdemű közönség rengeteg
17   13|              Sus! Tanárom megintette őket: senkit sem szabad csúfolni.
18   15|    embereknek hívnak, irigykedjék, s őket rágalmakkal kisebbítse.~
19   17|    embereknek hívnak, irigykedjék, s őket rágalmakkal kisebbítse.~
20   19|           azután, hogy megszámláltam őket, tűnt ki, hogy csak kilencen
21   19|              a grófnéhoz utasítottam őket, húzzák az ő dalát.~A grófné
22   20|         bíborba, selyembe öltöztetik őket, öveiken gyöngyfüzéreket
23   20|             az egész tudomány, amire őket szoktatják. Ahogy egy kutyát
24   20|              ellenségeit, s el tudta őket távolítani útjából; megtudta
25   20|         szultán vágyait, s megelőzte őket; ami jót tett, azt mind
26   20|            halálán; siratta – de nem őket, hanem a felejthetetlen
27   21|            és lőni. Kardra bocsátani őket, annyi volna, mint ellenfelét
28   23|              A páncélos szűz vezette őket mindenütt, az járt legelöl,
29   23|              újra éledhessenek; tedd őket boldogokká szavaiddal. Szólj
30   23|             mind a hármat, úgy vonta őket a San Sol palota kapujáig,
31   23| karabélyossal odasiessek és elfogjam őket.~– Azt ne tedd. A San Sol
32   23|             abban a kis körben, mely őket bámulja, gonoszabb zsarnokok,
33   23|       brutusi erények ösztöne bántja őket, hanem a code Bolivienne,
34   24|            ugyan volt, aki eltemesse őket, míg haragos Aeolos derült
35   27|             könnyen összetévesztette őket; a szabadságért harcolók
36   27|     átkozódók kívánságát, s utolérte őket, az ár mindig közelebb ragadta
37   27|              mindig közelebb ragadta őket a veszélyes sziklákhoz;
38   27|           egy perc alatt rábeszélték őket, hogy ahelyett, hogy annyi
39   27|    Robertsonnak, ki addig elfoglalta őket szép szóval és értéktelen
40   27|             mert senki sem pusztítja őket, még csak húsevő vadállat
41   27|              egész hajóhad akarná is őket megtámadni, visszaverhetnék
42   27|     diadalmasan. Soha nem vehetné ki őket onnan senki többé, s évek
43   27|               Robertson nem ámította őket, s elvezette oda; a Saypan-sziget
44   27|             Robertsont, hogy vezesse őket minél előbb Otahaitiba,
45   27|              és a másik két kalandor őket ittas állapotukban el akarja
46   27|           hagyni, egyszerre öljék le őket.~Robertson jól tudta, hogy
47   27|              cimborák közül elárulta őket az otahaiti kormányzónak,
48   27|    martalócokat; reggelre itt fogják őket lepni. Nincs elveszteni
49   27|            magunkat, nyalábra fogjuk őket, s lecipeljük a dereglyébe,
50   27|          hogy emeli vállaikra, segít őket a dereglyébe hányni, ott
51   27|           hajó farához. Majd ráérnek őket felhordani reggel, ha egyéb
52   27|            maguk lábán. Ne féltsd te őket, kapitány!~– Nem is őket
53   27|             őket, kapitány!~– Nem is őket féltem, hanem magunkat őtőlük.
54   27|            azon az éjszakán elnyelte őket a viharos tenger.~Robertson
55   27|            hajósokat is, és elrémíté őket azzal a hírrel, hogy társaik
56   27|             semmit, s kénytelen lesz őket odább bocsátani.~Így kerültek
57   27|      szavaikban? A kormányzó ellátta őket útlevelekkel, egy brasiliai
58   27|            pitvarnoka nem bocsátotta őket tovább az előszobánál, s
59   27|              akkor, midőn bejelentve őket úrnőjének a mondott szavakkal,
60   27|        bárkát felfogadhassanak, mely őket továbbszállítsa.~Egy este
61   27|          kereskedelmi hajó megállítá őket, s megkérdezé, kicsodák
62   27|       spanyol kapitány továbbereszté őket. Most már egyenesen a Saypan-sziget
63   27|             a fenevad derékban kapta őket keresztül, ahogy egymás
64   29|       Szilézia, s azzal útra bocsátá őket. Már aztán vagy jól viselik
65   29|        marschrutáját, úgy kiforgatta őket minden haditudományukból,
66   30|     legközelebbi faluban összeesketé őket valami meghívott lelkész,
67   30|      alakoskodás volt; a lelkész, ki őket összeadta, nem volt egyéb,
68   30|     földrendítő pukkanás taszítá fel őket székestől, asztalostól,
69   30|            pedig még jobban gyűlölte őket most, midőn hízelegtek előttük,
70   30|         viselte bokrétáikat, engedte őket estélyein táncolni, borától
71   30|              csak játékszernek nézte őket.~És ezt tudta minden ember.
72   30|             a sírboltajtó elválasztá őket egymástól? Nem egy új élet-e
73   30|           komoly arcú férfiú fogadta őket, kinek vonásaiban Malmont
74   30|           velük, fut előlük, küldözi őket maga elől, míg végre kifáradtan
75   30|             boldog feltámadást, mely őket ismét egyesítse.”~A nő olyan
76   30|             ifjú azt mondta, hogy ha őket elválasztanák egymástól,
77   30|             egy, hogy ha elszakítják őket egymástól, mind a ketten
78   31|        szárnya volna.~Végre utolérte őket, a lelkét is majd kiadta
79   31|        egyszer hátulról nyakon csípi őket valami erdőkerülőforma ember,
80   31|             futnak, még az is püföli őket, aki azt sem tudja, mit
81   33|        Bányára, nem bánom én, tegyék őket ott az archívumba. Majd
82   33|     megmondtam nekik, hogy itthagyom őket; a fizetéseiket, azonfelül,
83   33|            alatt két lövésem fogadta őket, egyik visszalőtt, de nem
84   36|    bocsátának vészt és pusztulást az őket vakon imádó népekre, s éppen
85   36|      ellenfeleiknek, abba lefekteték őket egymás mellé, legfölül Sabinus
86   36|              már senki sem bánthatja őket? Vagy odalenn is kínozza
87   36|              Vagy odalenn is kínozza őket a dicsvágy, a szerelem és
88   36|               melyre apjuk tanította őket, s éneklék mellé a harci
89   36|              harcosainak.~– Fogjátok őket el élve. Római, vigyázz;
90   36|              Római, meg ne sebesítsd őket, minden csepp vérük a császáré!~
91   36|             Vespasian halálra ítélte őket.~Először csak Sabinusra
92   36|              meg?~Oh, nem.~Megölette őket azért, mert nem engedheté
93   37|           tanács kell, ne kerülje el őket. Tekintsen bennünket úgy,