Part

 1    1|        fáj önnek?~– Itt, uram – szólt az idegen, keze fején azon
 2    1|        én azt nem fogom tenni – szólt az orvos.~– Miért nem?~–
 3    1|         vagyok, vagy tréfálok – szólt a beteg; azzal elővett tárcájából
 4    1|      orvos.~– Minden megszűnt – szólt az idegen, és még mosolygott
 5    1|       Ez a csodákkal határos! – szólt elbámulva az orvos. – Ez
 6    1|       fog újulni az égető kín – szólt az idegen levert kedéllyel. –
 7    3|        ismerte fel.~A levél így szólt:~„Bár inkább kezemet látnám
 8    3|        az égnek a mártírokat? – szólt gúnyosan mosolyogva a király.~–
 9    3|         sem fogod bírni.~– Oh – szólt nevetve a király –, sokan
10    4|         szép paripák!~– Az ám – szólt Hamlet – milyen szépen illenének
11    7|        én pedig mit találtam! – szólt ez phlegmatice (úgy szokott
12   10|            Rejtsd ide magadat – szólt Josephine Saint Creux-nek –,
13   10|  önöknek, hogy keressék nálam – szólt a grófnő.~A kapitány három
14   13|     egyre nevetett, ha nyájasan szólt hozzá, a markát a szája
15   13|     volna.~A tanár egy szót sem szólt neki, hanem egyenesen odament
16   13|        ember a világon, aki úgy szólt hozzám mindig, mint emberhez;
17   14|     lángolna.~Ez a tünemény így szólt hozzá nyájas, vigasztaló
18   14|       Ez bölcs beszéd, Muhzin – szólt Ali Hodzsia –, mondtam ugye,
19   19|        zsiványokkal.~– Lássa! – szólt kötekedve a grófné. – Bálba
20   19|      táncolni.~– No, jól van. – Szólt és visszament a grófnéhoz.~–
21   19|        A grófné ekkor franciául szólt hozzám, hogy énekeljek,
22   19|      újdonságot neki.~– Ejnye – szólt ő, végigolvasva az ítéletet –,
23   20|         árulkodók elhagyák, nem szólt senkinek egy szót is, hanem
24   23|        mely ellen Laurenzia sem szólt semmit. Ah, az ő szép csengő
25   23|     földben szétpattant, azután szólt csak, hideg nyugalom hangján
26   23|         s a hegyek felé mutatva szólt:~– Látod ott ama porfelleget?~–
27   23|     számát szaporítani jönnek – szólt kedvetlenül Gideon.~– Oh,
28   23|           Oh, nem ellenség az – szólt Laurenzia –, miért sietnének
29   23|        bogotai sáncot.~– Nézd – szólt Gideonhoz, vagy tán csak
30   23|          Jó. Én megtartom azt – szólt vissza Laurenzia –, és gondját
31   23|         a hullámzó sokaságon, s szólt hozzájuk azon a változatos
32   23|     előtt. Megadom a kegyelmet, szólt nekik Morillo, ha ráálltok,
33   23|       volt a spanyollal.~– Ej – szólt az öreg Bermudez. – Esteban
34   23|         beszéljen.~– Hazafiak – szólt a hős –, nem alakoskodásból
35   23|      azt elvárni.~– Hazafiak! – szólt végül Bolivár. – Háborúban
36   23|  változott.~– Ifjú bajnoktárs – szólt don Gideonhoz –, úgy feleltél
37   23| kettétörött.~A venezuelai leány szólt:~– Barátaim, rokonaim. Mi,
38   23|      aki beszél.~– Igenis, én – szólt a leány, kinek vére arcába
39   23|         élő Isten színe előtt – szólt a venezuelai leány –, hogy
40   23|  meghasonlásban érzem magamat – szólt jegyeséhez –, egyik percben
41   23|      fog mondani.~– Hazafiak! – szólt Bolivár. – Az év letelt,
42   23|        alku javunkra ütött ki – szólt Bolivár mérsékelten.~– Ez
43   23|        Hadd maradjon ott ülve – szólt Bolivár, és eltávozott a
44   23|         a napot nem éri ő meg – szólt keserűen közbe don Gideon.~–
45   23|       remegni?~– Én leszek az – szólt tompán don Gideon, és valóban
46   23|         Még én jobbat remélek – szólt Laurenzia elfordítva tőle
47   23|   esküdtem akkor.~– Laurenzia – szólt Bolivár komolyan –, ha ismersz
48   23| Elhoztad fegyvered?~– Itt van – szólt Gideon, puskáját köpenye
49   23|          Én megbocsátok neked – szólt a hölgy, s odanyújtá kezét
50   23|         haldokolva.~– Bolivár – szólt a hölgy, fél kezére fölemelkedve,
51   26|    egyék belőle.~– Hm! Leves? – szólt megvetőleg a szerető. –
52   27|       neki.~– Bizony, barátom – szólt neki nevetve Williams –,
53   27|     arca.~A három tengerész nem szólt többet egymáshoz, hanem
54   27|      Tehát ketten maradtatok? – szólt, midőn szobájába értek,
55   27|         kérdésre.~Robertson nem szólt bele a társalgásba, ő ült
56   27|       barátjai orrára.~– Igaz – szólt rá Robertson, és akkor ő
57   27| kapaszkodott meg.~– Semmi sem – szólt Robertson csendes vérrel. –
58   27|       fenekén sem bújhatol el – szólt a spanyol.~Robertson átkozódva
59   30| asszonyt irigyeltem életemben – szólt Oliva könnyű elbeszélés
60   30|       akarok.~– Szegény ember – szólt Oliva szánalommal –, ez
61   30|    homlokát simogatta.~– Uram – szólt hozzá a főnök –, legyen
62   30|         De hátha meggyógyult? – szólt ekkor a hátuk mögött egy
63   30|   kapott a marquistól, mely így szólt:~„Kedves kisasszony! Ne
64   30|       látszott borzadni.~Azután szólt az ifjú a gyöngéd ápolásról,
65   31|     odább is nem tekintettünk – szólt az egyik a másikhoz. Hanem
66   33|  odamenni?~– Bocsánatot kérek – szólt a tiszttartó, egészen elsápadva –,
67   35| megismerni.~– Ostobaság tőle! – szólt az ügyvéd biztatólag. –
68   36|    csókját érezé kezén. Eponine szólt hozzá:~– Ez a kéz szorítá
69   36|         római”.~– Nemes hölgy – szólt a fejedelemnőhöz –, fordítsd
70   36|        Tehát ne fájjon ez sem – szólt nyugodtan a fejedelemnőhöz. –
71   36|    átadta volna Eponinenek, így szólt hozzá a senator:~(Ezen név
72   36|    meghalt?~– Bizonnyal tudom – szólt Eponine, leküzdve szíve
73   36|       arcod, szép fejedelemnő – szólt mosolyogva Lucilius. – Nem
74   36|         Tetrixhez lépett.~Súgva szólt hozzá:~– Egy csókot kell
75   36|     nézve bűvölő szemeivel, így szólt hozzá, édesen mosolyogva:~–
76   36|            Hallod-e Balbus, így szólt hozzá a vezér, én terád
77   36|      már előtte.~– Vespasian! – szólt a nagylelkű hölgy, megalázva
78   36|  szívéhez.~– Sabinus özvegye! – szólt hozzá szárazon. – Én arról,
79   37| megsimogatá fejemet, s nyájasan szólt.~– Jenny, már most elbocsátom
80   37|          de bizalmas részvéttel szólt velem mindig, amivel egy
81   37|         nekem nem hisz kegyed – szólt Livádi –, itthagyom ez iratokat,
82   37|      volt írva; világosan nekem szólt, házszám és foglalkozásom
83   37|      volt, mosolygott; tréfásan szólt hozzám:~– Kedves Jenny;
84   37|   átellenemben.~– Ah, oda nem – szólt ő nevetve –, nem szeretnék