Part

 1   30|            Messziről kell kezdenünk, Oliva születése előtti dolgoknál,
 2   30|             események is befolyással Oliva lelkületére.~Oliva édesanyja,
 3   30|       befolyással Oliva lelkületére.~Oliva édesanyja, Delmaure Camilla,
 4   30|             Ilyen világban született Oliva.~Olyan anyától, akiről regényt
 5   30|           sokat hozott már a világra Oliva.~Később, midőn eszmélni,
 6   30|              nevének beszennyezőjét.~Oliva már tízéves korában ősz
 7   30|              véget vetnek életüknek! Oliva, a tizenkét éves gyermek
 8   30|              a szép, tündéri Olivát. Oliva pedig még jobban gyűlölte
 9   30|      mindnyájunk bűnhődése: a halál. Oliva ott volt ágya mellett, midőn
10   30|          senkit” – és megszűnt élni.~Oliva eltemetteté anyját – nem
11   30|       eltörölhetetlen nyomot hagytak Oliva szívében; korábban tanult
12   30|           sors emberismeretet adott?~Oliva ezt a szomorú szerepet igen
13   30|           különösen egy férfiú, akit Oliva már régebben ismert.~Onnan
14   30|         irigyeltem életemben – szólt Oliva könnyű elbeszélés hangján,
15   30|             a csodálatos hölgynek:~– Oliva, ön engem megtébolyít. Őrült
16   30|           senki sem tud róla semmit.~Oliva szédülést érzett, kénytelen
17   30|        életnek s egy halálnak titka.~Oliva elolvasta ez iszonyú leveleket –
18   30|           eltűntek a teremből. Elébb Oliva hagyta el a termet, szobaleányát
19   30|          ordíta Malmont, térdre esve Oliva előtt. – Ölj meg ha akarsz,
20   30|              ájulva esett keresztül.~Oliva előcsengeté cselédjeit,
21   30|                   IV.~Pedig az, amit Oliva Malmontnak elbeszélt, nem
22   30|        töredékes felkiáltásait. Csak Oliva volt az, aki ezt ki tudta
23   30|           mindig előtte jár. Egyszer Oliva szobaleánya valamit mondott
24   30|              nejének arcképe, melyet Oliva készíttetett számára, s
25   30|           baja van.~– Sejtem – mondá Oliva. – Ő följelentette magát
26   30|                Szegény ember – szólt Oliva szánalommal –, ez rögeszméje;
27   30|             Távozzék asszonyom haza.~Oliva elment, a rendőrfőnök pedig
28   30|           hiszen ő azt megérdemelte.~Oliva azon naptól kezdve elhagyta
29   30|                                 VII.~Oliva Párizsban nemsokára egy
30   30|           sohasem szűnt meg Delmaure Oliva kisasszony lenni, és én
31   30| visszarohanhat, ott volt Issoduneban Oliva.~Legelső kérdésére megtudta,
32   30|          mert asszonyt hoz a házhoz.~Oliva át sem öltözött útiköntöséből,
33   30|              megőrült – mondá halkan Oliva.~– Nem őrült meg – kiálta
34   30|              nevetését visszatartsa.~Oliva nem hallotta már a nevetést.
35   30|            valónak kell abban lenni.~Oliva a preféthez sietett. Elmondá
36   30|            hírhedett szépségű delnő, Oliva maga is jelen fog lenni
37   30|              A határnap előtti estén Oliva egy levelet kapott ismeretlen
38   30|            órára csakugyan megjelent Oliva a teremben.~Minden szem,
39   30|         vállat vonva mutogatott reá. Oliva nem látszott őt észrevenni.~
40   30|       elhagyta a termet miatta. Csak Oliva nem látszott borzadni.~Azután
41   30|             végzéssel jönnek vissza. Oliva egykedvű maradt; az elnök
42   30|             íme nem volt rá alkalom; Oliva hallgatott, és nem beszélt
43   30|        kettőnket.~Ekkor látták, hogy Oliva felkel helyéből. Szólni
44   30|     Megbocsássanak, uraim – folytatá Oliva –, hogy észrevételeimmel
45   30|           Másodszor is én öltem meg.~Oliva pedig felindulását erőszakosan
46   30|          nőmet! Én nem vagyok őrült.~Oliva odasúgá az elnöknek:~– Látja,
47   30|            Egy levél volt az, melyet Oliva amaz esküdtszéki tárgyalás
48   30|             Éljen boldogul! Amália.”~Oliva rögtön sietett Neversbe,
49   30|            az ő akaratát hajtá végre Oliva. De Ardentet nem volt szükség
50   30|             egymást igazán szeretik.~Oliva iszonyúan bosszút állt az