Part

 501   23|                 megfogni a kormánybotot és nem kímélni sem kicsinyt,
 502   23|               zsarnokot, aki elég bátor és elég kegyetlen tudjon lenni
 503   23|             elég kegyetlen tudjon lenni és aki forrón tudja szeretni
 504   23|           Hazafiak, ez az utolsó pont!” És ez a jelszó jobban ébren
 505   23|                a varinasi gyilkosokra!” És ez a vezényszó elég volt
 506   23|            tudni, hogy azt önként adtuk és nem kényszerítve; mi összebeszélés
 507   23|               hadvezér, visszautasítom. És nem ismerem eddigelé azt
 508   23|             elveszíthet, ha esze rövid, és eladhat, ha szíve rossz.
 509   23|               oda botorkázva Gideonhoz, és megszorítá annak kezét,
 510   23|                 megszorítá annak kezét, és törülgette homályos szeme
 511   23|                Cundinamarcán keresztül, és ezt csodának bizton nevezheted;
 512   23|        csapatjával álljon meg Cumanában és ne hajtson semmire akármi
 513   23|             hogy elleneinket legyőzzük, és neked igazad van. Te, Gideon,
 514   23|          istentől, hogy erősek lehetünk és szabadok? Nem mutatott-e
 515   23|                   E férfi Bolivár.~Paez és társai a meglepetés örömhangján
 516   23|              jelentésére le fogja tenni és engedelmesen szót fogad?
 517   23|           kiáltának éljent Laurenziának és Bolivárnak, a diktátornak.~–
 518   23|            Bolivárnak, a diktátornak.~– És most esküszöm az egy élő
 519   23|                 zsarnok nem leend soha, és Laurenzia egy zsarnok ölelését
 520   23|             összecsókolá Bolivár kezét, és sírt, mint egy gyermek örömében.~
 521   23|            tekintett a leányka szemébe, és azt súgá neki gyöngéd érzelemmel:~–
 522   23|                  tapsolni fog a spanyol és sírni fognak a katonák.~–
 523   23|               Én ismertelek, senki más; és én jól ismertelek. Isten
 524   23|              lépcsők előtt, köztük Paez és Bermudez, s fölkísérték
 525   23|           árulás volt!~Bolivár elsápadt és elnémult e rettenetes szóra,
 526   23|               az urak itt az én bíráim; és én felelni tartozom nekik
 527   23|                 békével határunkon túl, és azt ő tevé jól, és ennek
 528   23|                 túl, és azt ő tevé jól, és ennek neve nem árulás. Mivel
 529   23|            termen kívül add át kardodat és kövesd a börtönbe!~A nemzettanács
 530   23|              magatokat! Gyalázat rátok, és gyalázat a fertőzetes teremre,
 531   23|         köntösét fölveszi? Egy pillanat és üres lesz tőletek e ház,
 532   23|                üres lesz tőletek e ház, és senki sem fog rólatok kérdezősködni
 533   23|                 Simon, halálra ítéltem, és ha mindenik pad e teremben,
 534   23|              tábornokot mint szökevényt és gyáva árulót haditörvényszék
 535   23|               ott ülve – szólt Bolivár, és eltávozott a többiekkel.~
 536   23|               van; neki meg kell halni.~És azzal elindult, lassan tapogatózva,
 537   23|                           IV. A szerető és honleány~Még aznap este
 538   23|                karabélyossal odasiessek és elfogjam őket.~– Azt ne
 539   23|                 függő hamakjainkban, én és négy alvezérem. A gyilkosok
 540   23|                bitorlót, vagy elfogatni és börtönre vetni.~A tanácskozás
 541   23|       összeszedi minden erejét, mit ész és szívmelegség kölcsönöz neki,
 542   23|            ellenségnek lehetetlen: Paez és hű barátai, mert szeretik
 543   23|           ünnepéllyel. Este kivilágítás és fáklyás zene leend a városban.
 544   23|             vesse el a koronát magától, és hajtsa meg fejét nemzete
 545   23|               szeretem őt, – elítélem – és megsiratom… Akkor meghal
 546   23|                 után barátai eltávoznak és mi egyedül maradunk, akkor
 547   23|                 felállani a térdeplőről és keresztet vetni magára.
 548   23|                szólt tompán don Gideon, és valóban nem reszketett keze,
 549   23|              oszlopok mögött éj sötétje és sötét arcok.~De igen, egy
 550   23|             örömriadal kísérte Bolivárt és nejét palotájáig; az ablakok
 551   23|             emeli népe fölé magát soha. És íme, rosszul esküdtem akkor.~–
 552   23|               férfit, aki nálamnál jobb és igazabb, én átadom neki
 553   23|                én átadom neki e koronát és meghajlok előtte.~Laurenzia
 554   23|                 azt, hogy ajkait lássam és meg ne csókoljam.~– Oh,
 555   23|            nyílt, ott sötét volt minden és nesztelen.~A hölgy felnyitá
 556   23|               Annál biztosabb halála.~– És mégis átadom őt neked.~–
 557   23|           Gideonnak, ki arra egy csókot és egy könnyet ejtett.~– És
 558   23|                és egy könnyet ejtett.~– És most figyelj reám – monda
 559   23|                Úgy teszek, Laurenzia.~– És azután biztosan célozz!
 560   23|                háttal az erkélyajtónak, és arcára borulva, elkezde
 561   23|            Gideon leugrott az erkélyről és megmenekült.~A lövésre berohant
 562   23|           gyilkolni törnek, igazuk van; és nekem, ki téged szeretlek,
 563   23|                nincs igazam. Temess el, és végtelen szerelmemet, amit
 564   23|                fordítsd hazádra vissza!~És ott meghalt a nő.~Kinn az
 565   23|              fáklyavilág mellett a kürt és síp; énekeltek, daloltak
 566   23|                 koronát, kettétörte azt és elhajítá, s megsemmisülve
 567   24|                       I.~Robert, Apulia és Calabria fejedelme, kit
 568   24|           gyönyörű ország, hajdan hősök és félistenek hazája, mostan
 569   24|          szerzett magának két országot, és érdemesnek tartotta magát
 570   24|                 volt nagy urakkal soha; és mégis Alexius császár katonái
 571   24|            egyik kapun, feleségem, fiam és növendék leánykám a másikon;
 572   24|                 Salernóban találkozunk, és íme most vettem a rossz
 573   24|                 Komnén háremébe vitték, és mindezt mi bűnömért? Csupán
 574   24|                 ne öld el magadat. Tedd és mondd azt, amit én parancsolok,
 575   24|               azt, amit én parancsolok, és én kincseket adok neked
 576   24|             adta át saját magáé helyett és felvette saját fejének vérdíját.
 577   24|                szem látta, tisztelettel és hódolattal kísérte – a bábalakot,
 578   24|                marokkal szórta a pénzt, és tele szájal a fényes ígéretet,
 579   24|               utolsó szó pedig az volt: és akkor midőn elfoglaltam
 580   24|              visszatérsz ismét házadba, és lészesz, ami voltál: nem
 581   24|             vértes lovag, a sereg magva és színe.~A fejedelem legjobb
 582   24|                 a Pallas, aki a hímzést és szövést feltalálta, hanem
 583   24|             szállt alá.~Ott, hol Apulia és Epirus partjai annyira megközelítik
 584   24|             fejedelmi kalandor, Pyrrhus és Pompeius hidat vélt verhetni
 585   24|                 császárt hozva magával, és azért mégsem állt senki
 586   24|              volt zárva előtte. Albánok és makedonok védték a bástyákat,
 587   24|         rabgályáit vontatva maguk után, és jobb felől a hegyek útjain
 588   24|                ott dúlt tábora közepén.~És a harc sem volt igazságos,
 589   24|         csatában hangzik, üres ámítás – és Guiscard mégsem veszté el
 590   24|          gondolhasson a menekülhetésre.~És akkor felállítá seregeit
 591   24|                 e helyen harcolt Caesar és Pompeius a világ uralmáért,
 592   24|         növekedett, mindenkitől bámulva és csodálva.~E leányka neve
 593   24|              hogy e virágot így nézheti és nem vágyik azt leszakítani;
 594   24|                vagy még. Menj játszani.~És elküldé Violantát neje sátorába.~
 595   24|               ál-császár.~Tehát Michael és Gaita!~Ah valóban, Violantának
 596   24|                 e könny nem hullott ki, és Guiscardnak oly két hőse
 597   24|              Alexius összecsapott vele. És az ál-Michael kopjája kiüté
 598   24|           homlokán. A császár megfordul és sebesülten fut; kísérő hívei
 599   24|             gyermek még, hadd játsszék…~És azzal megszűnt beszélni
 600   25|               másnak! Erre pedig mindig és mindenütt gondol az ember.
 601   25|       örömsikoltással tárulnak ki ajtók és karok, hogy engem kebleikre
 602   25|                mindenféle szekrényekkel és pamlagokkal.~– Ahán! Itt
 603   25|              van valaki!~De mi szekrény és pamlag egy dühbe hozott
 604   25|                 Jaj annak, aki itt van.~És íme mit látok? Egy gyanús
 605   25|             került elő, bekötött fejjel és igen porosan; az ártatlan
 606   26|              fogok vetni, s még egyszer és utoljára megkísértem a szép
 607   26|                nekem az ön sajnálkozása és részvéte. Köszönöm szépen.
 608   26|             leves? Én meg akarok halni.~És valóban alig bírt már mozdulni,
 609   26|               látott haldokolni – éhen, és nem nyújtott neki segélyt!~
 610   26|            leveshez nyúlni. Még egy nap és többé sem leves, sem csók
 611   26|              tért, s két hét múlva férj és feleség lett belőlük.~Clarisse
 612   27|               cserébe becsületes neved… és oda nem adnád…~Ha azt mondanák:
 613   27|                 érte mennybéli üdvödet… és nem felednéd el…~Ha azt
 614   27|                akit legjobban szeretsz… és el nem adnád…~És ha azt
 615   27|              szeretsz… és el nem adnád…~És ha azt mondanák: itt van
 616   27|                áruld el érte hazádat! … És el nem árulnád… akkor elmondhatod
 617   27|              regények alkotására; a hős és a rabló, a dicsvágy és a
 618   27|              hős és a rabló, a dicsvágy és a pénzvadászat, a honszeretet
 619   27|             pénzvadászat, a honszeretet és a könnyelmű ábránd olyan
 620   27|            állottak egymáshoz, ellenség és jó barát könnyen összetévesztette
 621   27|          partokat végigrabolja, gyilkol és gyújtogat egész Arauco hosszában.~
 622   27|                  hanem mint egy új Ádám és Éva, egy új vadember-generációt
 623   27|             többé nem gondol vissza rá.~És valóban oly nevetségesnek
 624   27|          ékesítik; az oltárok ragyognak és tarkállanak a hívek kegyes
 625   27|                  mely áthevíti a lelket és felmagasztalja a képzelődést.~
 626   27|             kezdete – a könnyű mantilla és a magas fésűre akasztott
 627   27|                igen-igen földi szépség; és ez a legveszélyesebb csalódás.
 628   27|               mint angyalát, ábrándozva és tisztán, ugyanazt szereti,
 629   27|                  mint ördögét, őrjöngve és kétségbeesve.~Donna Tereza
 630   27|                 egy fiatal ember őrjöng és kétségbeesik miatta. Mentől
 631   27|                  Ön mostan kapitány még és szegény ember. Én szeretem
 632   27|           között, s dúl bennük kezeivel és méri azokat vékával; mikor
 633   27|             tízmilliót visz aranyporban és rudakban az angol bank számára;
 634   27|            hajóikra távoztak; Robertson és Williams hátramaradtak.~
 635   27|                hajó párkányára Georgest és Williamst.~– Bajtársak,
 636   27|      felkapaszkodtak a hajósok, Georges és Williams a legénység egy
 637   27|        kalózaival barátkozott. Williams és Georges egy perc alatt rábeszélték
 638   27|               magával vitte a kapitányt és híveit, mindaddig, míg a
 639   27|                a tiéd vagyok.~A pokolig és donna Tereza öléig azonban
 640   27|             belőle, ugyanannyit Georges és Williams; a többiben a tengerészek
 641   27|                 egyedül neki kell bírni és kívüle senkinek.~Egy napon
 642   27|          huszonöt embert magához venni, és kiszállni a szigetre egy
 643   27|               nem. Jól ismerjük egymást és eszünkön járunk. Te meg
 644   27|          szigetre, hát én veled megyek, és itthagyom a hajót és a tízmillió
 645   27|            megyek, és itthagyom a hajót és a tízmillió dollárt Williams
 646   27|               kedve tartja, csaljon meg és hagyjon itt!~Könnyű volt
 647   27|               azok a parton megjelentek és elkezdtek velük csereberélni.~
 648   27|               emberek voltak e vad urak és asszonyságok, könnyű volt
 649   27|              malacot, kókuszdiót adtak, és egy rézgombért a lábait
 650   27|             elfoglalta őket szép szóval és értéktelen ajándékkal, míg
 651   27|                 ajándékkal, míg Georges és a többi tengerész a hordókat
 652   27|           támadt a tengerészekre, nyíl- és kőzáport szórva ellenük,
 653   27|   megtámadottakat.~Robertson bátor volt és vitéz. Tíz ember volt vele
 654   27|              volt arra, hogy Georgessal és legényeivel mi történik,
 655   27|             társával egyedül maradjon – és azután még ezt a kettőt.
 656   27|              engedik magukat lovaglásra és igavonásra használtatni,
 657   27|                igavonásra használtatni, és amellett gyapjút adnak,
 658   27|             csillag a másik után jő fel és megy le a vizekbe, anélkül,
 659   27|      asszonyokat, szebbnél szebb indián és kreol nőket; rabszolgákat
 660   27|             nagy urak aranyat fizetnek… És hozzá még tízmillió dollár!
 661   27|        Otahaitiba, hogy ott asszonyokat és rabszolgákat vásároljanak.~
 662   27|                mulattak együtt, két nap és két éjjel pihenés nélkül.
 663   27|             állani, ha kétfelől fogták, és volt közöttük négy, aki
 664   27|          többiek isznak, s ha Robertson és a másik két kalandor őket
 665   27|             mint kapitány, legényvezető és főhajós végezve egyszerre
 666   27|        lélekjelenlét lakik ez emberben, és sietett parancsait teljesíteni.
 667   27|                volt a nagy fáradtságtól és mámoros fejétől annyi esze,
 668   27|     Fellármáztatá a többi hajósokat is, és elrémíté őket azzal a hírrel,
 669   27|                  ott vásárlani be nőket és rabszolgákat, akik nélkül
 670   27|           nyomára vezessen; az aranypor és öntött rudak ötven hordóban
 671   27|              alatt, Robertson, Williams és Georges hozzáfogtak a végső
 672   27|             hajó fenekébe, minden ajtót és nyílást beszegezve. Ami
 673   27|              beszegezve. Ami élelmiszer és ital volt a hajón, azt átrakták
 674   27|               sűrűn legszegezve azokat, és azzal maguk a csónakra szállva,
 675   27|                s melyről még a szemfedő és a koporsószegek sem hiányzanak,
 676   27|               brasiliai hajós megszánta és elszállítá Rio de Janeiróba
 677   27|          szobában nem akart hálni soha, és nem ivott olyan pohárból,
 678   27|               kérdezte, hogy mi a nevük és mit akarnak.~– Úrnőddel
 679   27|                választást közöttetek.~– És a szív? Az semmit sem nyom-e
 680   27|        társalgásba, ő ült egy zsámolyon és merengve nézett maga elé.~–
 681   27|              Igaz – szólt rá Robertson, és akkor ő is gondolta magában,
 682   27|          tízmilliót elhozza!”~Robertson és társa a Saypan-szigeten
 683   27|                 Anglia oda a tolvajokat és zsiványokat; ezek között
 684   27|          jutottak el; pénzük elfogyott, és a tízmillió dollár tulajdonosainak
 685   27|              Brasiliából, ki gyöngyöket és fűszereket szokott nagyban
 686   27|          kénytelen volt azt a tengernek és viharnak martalékul hagyni;
 687   27|         hajójával e munkára, jutalmul ő és társa ötszázezer dollárt
 688   27|             kellett azért húzni a bőrt! És most egyszerre, csak úgy
 689   27|            kötelezi magát Mr. Robertson és Mr. Williamssal együtt elmenni
 690   27|            Robertson itt-amott kikötött és kiszállt a partra, ott alkudott
 691   27|          körülfogva néhány kókuszdióért és eleven malacért, minden
 692   27|           fáradott – amiért annyit ölt!~És az utolsó osztályos még
 693   27|                 kétfelé akarja osztani; és nemcsak azt, hanem még Tereza
 694   27|               embert, ki tőle ötmilliót és egy asszony szívét, ami
 695   27|           melyen a lámpa alatt a térkép és delejtű volt leszegezve,
 696   27|                 figyelmesen a szélesség és hosszúság összevágó vonalait.~
 697   27|                  s megkérdezé, kicsodák és hová mennek.~Azt felelték,
 698   27|                 föld alól, hajóra rakni és elmenni vele. Még csak nem
 699   27|                visszafordult Robertsont és tízmillióját kézre keríteni.~
 700   27|                az üldöző kiáltozásokat, és úgy tetszett neki, mintha
 701   27|                 földre, s ott elnyomták és megkötözték.~Pacheco, a
 702   27|             bilincseiben is megrontani.~És ekkor leköttette a hídra,
 703   27|                s abban a percben a hajó és csónak között lecsúszott
 704   28|                találkozhatnak lépcsőkön és folyosókon, tarthatnak közös
 705   28|                 tarthatnak közös lámpát és kapukulcsot, anélkül, hogy
 706   28|             szomszédoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, különös
 707   28|            ember a más bajával törődvén és senki sem a magáéval.~Egyszer
 708   28|               meg ott, s egészen idegen és ismeretlen volt a városban.~
 709   28|               mással, táncoljunk mással és csókolózzunk… nem, azt már
 710   28|                 esett a kis férj előtt, és azt mondta neki, hogy ölje
 711   28|              hogy hozzá mindig hű volt.~És azután megint nem mentek
 712   28|              gyermeke életére esküdött, és íme, betelt rajta.~Azután
 713   28|                 mind arról discuráltak.~És azóta be is roskadtak már
 714   29|             jobban tele volt már pörrel és adóssággal, mint falevéllel;
 715   29|                 negyvenen túl járt már, és még addig mindenbe beleveszített,
 716   29|               nézték, van-e jó két ökle és tud-e ülni a lovon? Ökle
 717   29|                annak mindenféle károkat és alkalmatlanságot szerzend,
 718   29|              tarsolyt, oldalukra kardot és karabélyt, egy párnak meg
 719   29|              oly szemtelen szerencsével és oly stratégiaellenes bátorsággal
 720   29|        rendjelekkel rakott vitéz harcos és – mint éktelenül gazdag
 721   29|            fővárosban élni, s rangjához és birtokához illő fényben
 722   29|             kisasszonyt, aki a legszebb és legműveltebb delnőnek tartaték
 723   29|            János, Hugó, Theobald, Aloys és nem tudom én még minek.~
 724   29|          szemtől szemembe összeszidhat, és én még azt mondhatom rá,
 725   29|                  hogy árulkodni nem fog és soha nem nevet.~Alig lépett
 726   29|                férje oly derék jó ember és őneki úgy fáj az, hogy nem
 727   29|             hanem az egész dolog titok, és arról senkinek egy szót
 728   29|                 s később még határozott és határozatlan formáktól sem
 729   30|                 tisztelettel ismerőseit és nem ismerőseit, hogy ebben
 730   30|           mosolyognak így a koporsóban.~És mégis az egész város azt
 731   30|                lenni, hogy azt megölje, és az nem lehet, hogy valaki
 732   30|                az arany kacskaringókról és az ezüstös rácsajtóról.
 733   30|             mégis minden márványemléken és vasajtón keresztültörte
 734   30|              volt mérgezve férje által…~És a hírnek ezúttal igaza volt.
 735   30|            acheronion”-nak nevezte azt.~És ez valóban megérdemelte
 736   30|             néhány perce van felébredni és meghalni; néhány perc élni
 737   30|      megfordulva találják koporsójában, és soha semmi esetben nem fedezhetik
 738   30|              apjáé helyett.~Igen gazdag és különösen előkelő családból
 739   30|           feljebb áll, mert függetlenül és tulajdon családja után gazdag;
 740   30|               az elegáns világ őrültjei és unatkozottjai előtt, de
 741   30|             hölgy igen szép, igen kacér és igen kegyetlen. Szereti
 742   30|                 az már olyan hitványság és képtelenség, hogy nem érdemes
 743   30|                 gyermek hitt az álomnak és a szép szavaknak, s egy
 744   30|         megvallá atyjának, hogy szeret, és választottjához nőül akar
 745   30|            atyai házat, vagyont, rangot és jövőt.~Egy napon, midőn
 746   30|             cimborája; a tanúk szintén; és az egész alávalóság olyan
 747   30|             hová lett még az a könyv is és miféle könyv volt, amibe
 748   30|                változással, idomítással és hozzáadással ment az át
 749   30|                 anyától, akiről regényt és népszínművet írtak, anélkül,
 750   30|               lefeküdjenek egymás mellé és sohase keljenek fel többet.
 751   30|       hálószobájában rejté el a napokat és tűzokádó hegyeket, mikkel
 752   30|              hegyeket, mikkel vendégeit és kedves egyetlenegy tékozló
 753   30|               igazán nagy volt, a napok és tűzkerekek szikrát okádva
 754   30|        nyargaltak a vendégek közé, zöld és rózsaszín csillagok omlottak
 755   30|             neki: „ne szeress senkit” – és megszűnt élni.~Oliva eltemetteté
 756   30|          virágos ligetbe, mely rózsával és jázminnal volt teleültetve;
 757   30|                gazdag nőt egy törvényes és világképes névvel és címmel
 758   30|          törvényes és világképes névvel és címmel megajándékozni.~Lehet-e
 759   30|                körül a világ bolondjait és mulatta magát rajtuk.~Meghallgatta
 760   30|         levélfirkálás, bókok, megőrülés és pénzpazarlás nem használtak
 761   30|                játékszernek nézte őket.~És ezt tudta minden ember.
 762   30|           meglátta Olivát a színházban, és abban az első pillanatban
 763   30|            valaki lakik már ottan.~A nő és a fiatalkori kedves azután
 764   30|            pontosan Amáliától Ardenthoz és onnan vissza. Ezt rendesen
 765   30|                feléd. – Elhagyott Isten és ember, elhagytál te is (
 766   30|                ott, akkor meghalt a nő, és eltemették.~Szüleinek azt
 767   30|                gazdag volt, fényes nevű és szép férfi.~– Kedves marquis,
 768   30|               ne vegyen magának urat.~– És ha éppen urat akarnék venni?~–
 769   30|                jól ismerjük már egymást és igen régóta. Úgy hiszem,
 770   30|                 nevén tanított sírni. – És nagyon sokat sírtam az ön
 771   30|                 az ön nevén, higgye el. És most azt hiszem, hogy ez
 772   30|                  midőn feleségül kérik. És én még egyet sem ismertem,
 773   30|               előtt, de az Isten előtt, és azt sem tartották meg. Lássa
 774   30|              szeretnek, aztán gyűlölnek és panaszkodnak, akik megkötöztetik
 775   30|            tartozom közéjük. Nem hiszek és nem csalatkozom. Önző vagyok.
 776   30|             hogy az mire gondol most. – És – talán meg is tudta.~–
 777   30|             fáradt, tűrt, nélkülözött – és mégis milyen boldog volt.
 778   30|             tanú ellenem, de messzelakó és öntudatlan tanú; ha így
 779   30|        meggyőződött az átkozott valóról és nem reszketett belé – s
 780   30|             Saint-Eustache templomban – és akkor is mosolygott.~
 781   30|                   III.~A vendégek ittak és éljenezték a boldog házaspárt,
 782   30|           lépett a szobába, de elsápadt és hátratántorodott, amint
 783   30|          sírbolttá volt alakítva.~Fehér és fekete függönyök a falakon,
 784   30|            halálfő. E halálfő előtt ült és imádkozott egy nő fehér
 785   30|           árnyazták körül, zöld mirtusz és fehér virágfüzérrel koszorúzva.~
 786   30|                 megfogta a férfi kezét, és fülébe súgá:~– Kinyitottam
 787   30|              tivornyateremben nevettek, és csúfolódva mondák: ugyancsak
 788   30|                 ágyára a szép halottat, és vallott neki szerelmet.
 789   30|           fájdalmat okozzon kedvesének.~És amint elnézte a szép halvány
 790   30|              fel szemeit többé. Két nap és három éjjel nem mozdult
 791   30|            Amália feküdt; akkor az álom és a megfeszített lelki küzdelem
 792   30|                  mely az ágyról lenyúlt és arcához ért. Ardent örömtől
 793   30|         csókjait, mik a szép alvó arcát és ajkait eláraszták; a selyem
 794   30|                viszony felől, mi e férj és neje között van.~Ez a férfi,
 795   30|                 hogy ne szóljon tovább, és mégsem merte neki azt mondani,
 796   30|          fektessék vissza üres helyére, és szegezzék rá jól a koporsó
 797   30|              azzal a lépcsőkön lerohant és elfutott a háztól.~Mi úgy
 798   30|                 folyamatával, vízióival és chemiai műtéteivel együtt
 799   30|           betegsége rajta kitört, híven és gyöngéden ápolám mindig.~–
 800   30|               azt; azonban már cselédek és ismeretlen emberek előtt
 801   30|                 e borzasztó helyen van, és nekem őt itt kell hagynom –
 802   30|            hívatni fogják, maradjon itt és viselje magát nyugodtan.~
 803   30|          bűnössel, hanem mint őrülttel…~És akkor elkezdett dühösködni,
 804   30|             mentől jobban átkozta magát és esküdött, hogy ő gyilkos,
 805   30|                 hullott, megadta magát, és úgy könyörgött, hogy végezzék
 806   30|                 csendesen viselni magát és úgy tenni, mint aki gyógyulóban
 807   30|          lelkében tovább-tovább fonódik és untalan újra kezdi magát,
 808   30|            múlva tagadja annak lételét, és beszél láthatatlan alakokhoz,
 809   30|                 döntögetve, mind hársak és jegenyék voltak, lehasogatott
 810   30|                 az alacsony rózsaákász- és jázminbokrokat, miket sűrűn
 811   30|                 maga alól, oda bevonult és összehúzta magát.~Lassanként
 812   30|             óráig gunnyasztott a fenyők és taxusfák sötétjében, nem
 813   30|  kiszabadulhatna, mit tenne, hová menne és hogyan érne oda.~Azután
 814   30|              érne oda.~Azután útra kelt és ment – ment, míg nem virradt.
 815   30|               közé jutott. Jobbára dió- és gesztenyefák voltak. Ott
 816   30|                 még holnap is nap lesz, és nem tudja, hol fognak a
 817   30|              Aztán megint éjszaka lett, és ő megint futott odább, s
 818   30|              még egy fáradságos éjszaka és még egy unalmas nap következett,
 819   30|                marquis oda rejté magát.~És azután arról gondolkozott,
 820   30|         koporsója mellé, ki lehetett az és mi hozta oda. Hogy kapnak
 821   30|                 majd rajta a regényírók és a tárcaköltők!~Tetszett
 822   30|               virágról virágra szállva, és azt kívánta magában, hogy
 823   30|            hirtelen felébreszté valami, és az még csodálatosabb volt
 824   30|             beszéd, vegyülve nevetéssel és gyermeteg felkiáltásokkal.~
 825   30|       kitekintett a sarcophag nyílásán, és látta őt maga előtt; ugyanazon
 826   30|             maga előtt; ugyanazon arcot és alakot, akit ő a sírba letett,
 827   30|                  akit ő a sírba letett, és aki most itt jár a virágos
 828   30|              csak egy ördög volt benne, és az nem árthat már. Azután
 829   30|               férj magához ölelte nejét és megcsókolá.~– Látod, most
 830   30|       sírhalmomon; olvassuk sírversemet és kacagunk hazugságain. Kinek
 831   30|              hogy saját sírján ülhetett és sírversét olvashatta?~–
 832   30|              fölfedezése, hogy a köztem és kegyed közt létrejött házasságnak
 833   30|                 Oliva kisasszony lenni, és én sohasem adhattam kegyednek
 834   30|            megújult, elegáns házat tart és nőcselédséget fogadott régi
 835   30|                 Eredj haza, szép delnő, és keress mást magadnak, én
 836   30|              Amália!~– Igen, Amália él. És így én nem lehetek az ő
 837   30|             amidőn téged nőül vettelek, és így nem lehettél nőm soha;
 838   30|              nem tanult anyja példáján, és most keresheted igazságodat;
 839   30|          ellopta a halottat. Hazavitte, és az csak tetszhalott volt,
 840   30|                 magát érezni a világban és előjött; azonban a marquis
 841   30|                 felőle, hogy régi nejét és annak imádóját látja maga
 842   30|            hatóságok kezébe adta magát, és mindent bevallott.~– Mindent
 843   30|              tehát az méltán sajátja…~– És a törvényszék nem veszi
 844   30|              Leclairt, az nekem sógorom és igen ügyes ember. – Köszönöm.
 845   30|            rögtön kell sietni valahová, és addig nem vehet részt a
 846   30|                volt, midőn az övé lett. És most e boldogságtól meg
 847   30|                 ő hivatkozik az Istenre és az emberiségre: nem méltán
 848   30|             neki: igen, igen! Vidd haza és éljetek boldogul!~Azután
 849   30|            látja eltemetve magát, az éj és a magány rémeit, az éhhalál
 850   30|                 lelkét lehelte abba át, és az az élet, ami annak arcán
 851   30|                 a puszta világosságtól; és ő készen is volt igen furfangos,
 852   30|              alkalom; Oliva hallgatott, és nem beszélt a gyilkosságról.~
 853   30|       gúnymosollyal arcán fordult felé, és azt hivé, hogy mindent előre
 854   30|                 megszólalt igen csendes és meghatottság nélküli hangon.
 855   30|                téve ki a világ gúnyának és megfosztva nevemtől, ha
 856   30|                 csakugyan elraboltatott és életre jött-e, vagy pedig
 857   30|                is ott fekszik a sírban, és alszik szép csendesen.~Ah!
 858   30|             esküdtszéki tag s a marquis és Ardent ügyvédei, meg azután
 859   30|             Malmont mosolygott gúnyosan és Ardent nem nézett oda: ők
 860   30|             meghalva – meghalva, igazán és felébreszthetetlenül meghalva.~
 861   30|              hideg kezét, ott lerogyott és meghalt ő is.~Csak a szíve
 862   30|         Csakugyan a Bicétrében halt meg és igen sokára. A leggonoszabb,
 863   30|             életem fájdalmas történetét és résztvesz abban. Én el vagyok
 864   30|            pedig Malmont tulajdona volt és azt neki vissza kell adni.
 865   30|                 tehát igazság a földön! És a föld alatt! Én visszaadom
 866   30|          Ardentnek, hogy én előrementem és várok reá. – Éljen boldogul!
 867   30|           emberen a két szerető szívért és édesanyjáért, kit az úgy
 868   31|                 felébredtek, a mesterek és mesterlegények és a diákok
 869   31|              mesterek és mesterlegények és a diákok és diáknék, és
 870   31|              mesterlegények és a diákok és diáknék, és a becsületes
 871   31|                 és a diákok és diáknék, és a becsületes polgárok s
 872   31|                  nemkülönben a cigányok és kintornások és egyéb művészek,
 873   31|                 cigányok és kintornások és egyéb művészek, újságírók,
 874   31|                  újságírók, kardalnokok és más efféle gentlemanek hasonlatosképpen
 875   31|       barnapiros arca ragyog az izzadás és öröm miatt. – Lesz tánc
 876   31|                kiknek kifejezésdús arca és gesztusai egytől egyig elárulják
 877   31|              csupor tejeskávé között ül és zakatol a bepólyált csecsemő;
 878   31|         felesége után cipelni a kisfiút és kiskutyát, míg az unokaöccs
 879   31|                 Új remény, megyünk oda.~És mennek a Disznófőhöz. Az
 880   31|                 olyan kazal pimpimpárét és bagolyborsót, hogy ha mind
 881   31|           valami a levélen.~– Odamegyek és leborítom kalappal.~– Bárcsak
 882   31|            kifordul belőle, s ijedtében és szégyenében legottan elájul.~
 883   31|        letelepedjenek, s azt liqueurrel és szivarral megkínálván egy
 884   31|     jajveszékelés, a jobbvérű faj kacag és nyihog, az epésebb káromkodik,
 885   31|                 várja.~A tűz Budán van, és Budán egy lélek sincs otthon,
 886   31|               fiát, kutyáját, feleségét és unokaöccsét, valamennyit
 887   31|         baronesse dugta oda tréfából.~– És ez a karcolás arcodon?~–
 888   32|            tölgyek után fűzfa, rekettye és tövis! A nagy világdrámák
 889   32|           főpapra bízta az ifjú lelkét.~És a kegyes püspök buzgalmában
 890   32|                arca sötét volt mellette és holt.~A bölcs atyai gond
 891   32|               fölvisz magához.~A király és bölcs országnagyjai elszomorodtak
 892   32|               tölti éjszakáit víg pohár és hő lélegzetű asszony mellett,
 893   32|             fosztottad meg az országot!~És első István után következett
 894   32|               következett utolsó Péter, és efelől nagyon szomorú lapok
 895   33|          terjedelme 900 hold szántóföld és kaszáló, 1500 hold erdő,
 896   33|                lovakat, még a bútorokat és a falon függő képeket is.~–
 897   33|               kívánhatja tőlem senki.~– És hát tulajdonképpen miért
 898   33|               lovásza, kocsisa, kapuőre és fogadott árvaleánya számára,
 899   33|            kastélyban, részint a tiszti és gazdasági épületekben holtig
 900   33|               nem nagy baj; tiszttartót és cselédséget úgyis kellene
 901   33|                  arca a fekete bajuszon és oldalszakállon kívül simára
 902   33|               borotválva; homloka magas és jóformán kopasz, erős, húsos
 903   33|                 helyekről, esparzettről és kövi lóheréről; angol malacokról,
 904   33|                 ezek a cselédek mifélék és más egyebekről; azt nagyon
 905   33|              gyógyította, tanulmányozta és valóban nagy sikerrel: mindannyit
 906   33|                 volt, aki még a megenni és nemenni valók között sem
 907   33|       büszkesége, hanem azért szófogadó és engedelmes; a komornyikját
 908   33|              kacagott, bukfencet hányt, és most, ha az ember nem ügyel
 909   33|               egy kapus, egy tiszttartó és egy fogadott leány a jószágon
 910   33|                különben.~– Kérek tintát és papirost; hadd írjak annak
 911   33|               veszek én itt a nyakamra, és hogy most nagyon goromba
 912   33|            hydrogennel kilehellésemtől, és ha abba a szobába akkor
 913   33|             vetett ágy, tessék jóllakni és lefeküdni; én meg majd megyek
 914   33|                 a rococo nagyságos urak és asszonyságok ezekből a diófa
 915   33|               van.~Egyszóval minden élő és nem élő tárgy hozzáfogott,
 916   33|                én elbűvölve álltam ott, és szinte elfelejtettem, hogy
 917   33|         nevetett többé; meg volt sértve és keserítve szörnyen.~– És
 918   33|                és keserítve szörnyen.~– És ezentúl valahányszor vizet
 919   33|           megsajnáltam, hogy annyit sír és sóhajtozik, kérdőre vettem
 920   33|           könnyebbülve, nem győz áldani és a kezeimet csókolni, ha
 921   33|                nagy potentát parancsol, és senki más a földön.~Az én
 922   33|               van; de hát elébb műhelyt és katlant kellene felállítani,
 923   33|            mindkettő egyenlően hatalmas és erőszakos, az egyik a rendületlen
 924   33|           később azt is elmondta, mikor és hogyan jutott ő e kínzó
 925   33|        holdkóros, monomán, hallucinans! És mit tudom én még mi mindenféle
 926   33|              rajta, majd felébredek rá, és nem tudom kitalálni, honnan
 927   33|               leül ágyam mellé a székre és lesi, hogyan alszom.~Hogyan
 928   33|             hanem egyet, kettőt, hármat és amellett egész nap jár rendesen,
 929   33|            óráig, hány percig volt ott.~És nem tudok rájönni, hogy
 930   33|                 szellem, aki elvan ruha és eledel nélkül? Erre nem
 931   33|       hozzáálmodom, s azután képzelődöm és álmodozom egy képről, amit
 932   33|               való alakja odalép hozzám és néz rám szótlanul, mozdulatlanul;
 933   33|             bezárkózhassam, lefekhessem és járjak a tündérek után.~
 934   33|        Magyarországon már tenger is van és gránátfa-erdő.~A gránátalma
 935   33|               át hirtelen két karommal, és abban a pillanatban egy
 936   33|           ölelés, valódi sikoltás volt.~És még sincs itt senki.~Egy
 937   33|                nem ért rá azt felvenni.~És mindez tagadhatatlan, mert
 938   33|                amilyen igaz, hogy élek, és nagyobb igazság kedvéért
 939   33|           üldözni gondolataimmal, éjjel és nappal mindig egy kép után
 940   33|                 hanem már most menjenek és ne bámuljanak rám.~(Kezdtem
 941   33|          bódultságot, hogy híre menjen. És azután éjjel-nappal vesződött,
 942   33|              éjjel ijedten jött hozzám, és sírt és a haját dúlta két
 943   33|            ijedten jött hozzám, és sírt és a haját dúlta két kezével,
 944   33|               aludt, ismét odalopózott, és az Isten bocsássa meg neki,
 945   33|                 ijedten eltakarta arcát és térdre esett, kezeit összetéve,
 946   33|             éjjel azt álmodja, hogy él, és azon töprenkedik, milyen
 947   33|         szállítá az embert. A földszint és az emelet között még egy
 948   33|                  az a beszédtelen ajk – és azután az a rögtöni eltűnés,
 949   33|                 fölemelém őt a földről, és mondám neki, hogy ezentúl
 950   34|                semmi sem látszott rajta és az jól illett az arcához.
 951   34|            vettem az ismeretlen myladyt és igen boldogul éltem vele;
 952   34|                 őrült. Most két hónapja és három napja, hogy a mylady
 953   34|              belső pergamentjére írva.” És aztán meghalt.~Adándy úr
 954   34|                 magammal, bebalzsamozva és ólomkoporsóba téve; itt
 955   34|                  már ismét kocsiján ült és tovahajtatott.~Adándyt csak
 956   35|                 táncosnéról ragadt rád! És így tovább. Tudjátok? Mindig
 957   35|              csengettyűt, aztán ásított és danolt, s megint csak ásított,
 958   35|                 Menjünk a kapellánushoz és vegyük ki legelébb is a
 959   35|                 egyéb, mint a koldusbot és az a nevetséges hír, hogy
 960   35|            megunva, elkergette magától.~És amellett tudta minden ember
 961   36|          birodalmai az aequatoron innen és túl, mik a strucctól a jegesmedvéig
 962   36|               olajszínűek; gyapjúhajúak és sáfrányfürtűek; erdőlakók
 963   36|               sáfrányfürtűek; erdőlakók és városépítők; arannyal, ezüsttel,
 964   36|                 ezüsttel, igazgyönggyel és vérrel fizetők; éneklő,
 965   36|                fizetők; éneklő, táncoló és hadakozó rabszolgák; jókedvű,
 966   36|            jókedvű, barátságos, mogorva és dacos rabszolgák; minden
 967   36|           férfierő; a római hadtudomány és fegyverzet lába alá tiporta
 968   36|              előtt térdepeltek, címeket és római lovagnemesi rangot
 969   36|        elfeledett ősi jelmeze helyében, és hordozá azt a felemelt „
 970   36|           egyszerre szokta meg a jármot és a civilizációt.~Még maga
 971   36|               hogy egy az úr a földön – és az Róma.~Csak a nők szívei
 972   36|                 is úgy bocsátának vészt és pusztulást az őket vakon
 973   36|                 küzdelemben meggyulladt és porig égett a szent Capitolium.~
 974   36|                népeknek a föltámadásra, és ami tűz ebből támadt, az
 975   36|      testvéreink, a trevirek, Classicus és Tutor vezetése alatt, még
 976   36|        raktárban összehalmozott faggyút és bivalybőröket. S az, aki
 977   36|            föltét alatt, hogy kegyelmet és szabadságot nyerjen, elárulja
 978   36|             sietni fog Langresbe nőmhöz és Trierbe Classicushoz, s
 979   36|             halomra hordták a nyergeket és kopjákat, a csepűkötegeket
 980   36|                 bivalybőröket szurokkal és faggyúval keverték be, az
 981   36|          emennek dicsően halni kellett.~És mégis – mind a kettő örült
 982   36|         győzteseket.~Már akkor jutalmat és decuriói rangot is ígértek
 983   36|               hamv, a hősök maradványa.~És a terem közepén ott feküdt
 984   36|            sokan, akik csapásait látták és kikerülték.~A sequán vezér
 985   36|         Tetrixnek: „Eredj asszonyodhoz, és mondd meg neki, hogy Sabinus
 986   36|                pedig egyedül tudta azt, és kívüle senki a föld felett,
 987   36|             kiüríteni.~Egyszerre férjet és hazát veszíte; ifjú férjet
 988   36|              hazát veszíte; ifjú férjet és öreg hazát. Ha siratta az
 989   36|                beérkeznek vala.~Eponine és asszonyai gyászban, szétbomlott
 990   36|               hozzá, nyíljon meg alatta és nyelje el fájdalmaival.~–
 991   36|                egy nőhöz, akit ő szeret és aki bizonnyal özvegy fog
 992   36|                 ő sírja, hogy odamenjek és mellé temetkezzem.~Tetrix
 993   36|             temetve van; ott megtalálod és ölelheted – mert Sabin él,
 994   36|              ölelheted – mert Sabin él, és nincsen halva.~A nő alakját
 995   36|               annyit mondott, hogy szép és fiatal.~Annius még szebbnek
 996   36|               ez szívemnek indul. Hazát és férjet veszték, s nyertem
 997   36|               helyettük özvegyi fátyolt és római láncot; de e kés kezemben
 998   36|            férjemhez, s széttép fátyolt és rabigát.~Annius távozást
 999   36|                azért az ajkamról durván és darabosan hangzik; védisteneink
1000   36|           építsd fel isteneid oltárait, és légy egyedül a trónon.~A