Part

  1    1|                   fájt neki.~– Csodálatos. Én ezen a helyen nem látok
  2    1|              egészen olyan, mint másutt.~– Én mégis azt hiszem, hogy valamivel
  3    1|             várhatok. Ne higgye uram, hogy én bolond, őrült képzelődő
  4    1|                pokolbeli fájdalmat okoz, s én azért jöttem ide, hogy ön
  5    1|                   azt messe ki innen.~– De én azt nem fogom tenni – szólt
  6    1|                    azt látszik hinni, hogy én tébolyodott vagyok, vagy
  7    1|                       Ím lássa, uram, hogy én nem akarok gyermekeskedni,
  8    1|                  elég fontos és szükséges. Én kérem, hogy vágja ki ezt
  9    1|                 ezt a helyet a kezemből.~– Én pedig azt mondom önnek,
 10    1|           szívességet tegyen ön meg velem. Én magam is képes vagyok ezt
 11    1|                fejéből ezt a gondolatot.~– Én bizonyosan tudom, hogy egy
 12    1|                 okoz. Ez pedig csak tréfa.~Én igen boldog ember voltam
 13    1|                    mondott neki. Egyszóval én egy ártatlan gyermeket bírtam
 14    1|                  volt más gondolatja, mint én, aki még azt is meggyónta
 15    1|              álmában nem énrólam álmodott.~Én nem tudom, micsoda démon
 16    1|              rendesen be szokta zárni. Ezt én többször vettem észre. Soha
 17    1|               órányira voltak egymástól, s én megígértem nőmnek, hogy
 18    1|            robogott ki a hintó udvaromból, én előszedtem minden kulcsot,
 19    1|                  aki először lop életében; én tolvaj voltam, zárfeltörő
 20    1|                   volt az enyém? Lehetek-e én féltékeny azon időkért,
 21    1|                    ki tehetne fel róla? De én képes voltam róla föltenni.
 22    1|                  azon idő óta keltek, hogy én nős voltam és olyan boldog.
 23    1|                    méregtől részegült meg. Én az utolsó cseppig kiittam
 24    1|                    fiókot.~Tudtam, hogy ha én délig nem megyek nőm után,
 25    1|                hogy ismét mellettem lehet. Én semmit sem engedtem észrevenni
 26    1|               külön hálószobáinkba aludni. Én nem hunytam le a szememet,
 27    1|             kérdést tettek volna miatta, s én készakarva elkéstem a halotti
 28    1|                    követett el ember, mint én.~Midőn kastélyomba értem,
 29    1|                   fájdalom, vagy nem tudom én mi, összezavarták szavait,
 30    1|             vigasztalásomra. Hallgattam is én azokra! Kellett is nekem
 31    1|                    vigasztalás! Nem voltam én szomorú. Végre azonban bizalmasan
 32    1|                  azokat adjam neki vissza. Én éreztem, hogy kétszer, háromszor
 33    1|              beléjük nem fog pillantani, s én bizonyos vagyok felőle,
 34    1|                   vannak összekötve, ahogy én csináltam a szalagon a csokrot:
 35    1|           kiolvassa belőlük, hogy de igen, én felbontottam azt, és még
 36    1|                  férje volt szegénynek. Ha én olyan lettem volna, én is
 37    1|                  Ha én olyan lettem volna, én is megérdemleném, hogy olyan
 38    1|                olyan nőm legyen. Oh, de az én nőm ártatlan angyali lélek
 39    1|                 halkan felemelkedik abból. Én ott feküdtem mereven a ravatal
 40    2|               egyik, melyik a másik?~– Azt én is gondoltam már.~– Mert
 41    2|              tudnunk, hogy melyikbe vagyok én szerelmes, és melyikbe te?~–
 42    2|                 valami bolondot csinálunk: én azt találom megkérni, aki
 43    2|               Győzelem, bajtárs, győzelem; én meghódítám az enyémet, siess
 44    2|                 mint az enyém.~– Te Tinka, én éppen úgy vagyok a tieddel.~–
 45    2|                  őket elcserélni.~– Ejnye, én is éppen azon gondolkoztam.
 46    2|                    Óh, dehogynem.~– De még én is.~…Ezzel aztán meg voltak
 47    3|                    a szentségrablást:~– Az én házamnak is van szüksége
 48    3|                    hanem bűnbarlang.~– Nem én adom-e az égnek a mártírokat? –
 49    3|                  volna férfi, nem viselném én e láncokat itt! E szó talált.~
 50    5|                  véletlen sors hozott oda; én atyámat követtem, ő más
 51    5|                     Te nézz a holdvilágba, én is odanézek, mondd el magadban,
 52    5|            magadban, amit hozzám gondolsz, én is elmondom, amit hozzád
 53    5|                    minket hova vet a sors; én nem azt, hogy ő hol marad
 54    5|               egymásnak, te is értetted az én szavamat, én is a tiedet.
 55    5|                   értetted az én szavamat, én is a tiedet. Miért ne szólhatnánk
 56    5|                szólhatnánk tovább is így?”~Én sokkal levertebb voltam,
 57    5|                   azután hozzám fordult.~– Én azt mondom, hogy igen. Aki
 58    5|                    feljöttét. Aminő betűre én akkor gondolni fogok, merőn
 59    5|                    a nappali órákra esvén. Én ezt a titkot egy belgrádi
 60    5|             egymástól.~Ő elment nyugatnak, én keletnek, bár mehettünk
 61    5|              széles rónára lehetett látni. Én ott ültem az ablakban, midőn
 62    5|                volna megtébolyítani, mikor én mindazt oly világosan láttam.~
 63    5|                negyed egy jelentés nélkül; én sajnálni kezdtem szép ábrándomat,
 64    5|                    ők is látták volna azt.~Én reszketve távoztam el az
 65    7|              viselt a carthagói háborúban. Én ásónak néztem, s csakugyan
 66    7|                     visszahökkenek. Láttam én ezt már valahol… Egy borzas
 67    7| Ben-Ali-Hassan-yokai-mahmud.~Mondtam, hogy én festettem, de ki hát ez
 68    7|            Thaddeus úr Bandi öcsémet.~– És én pedig mit találtam! – szólt
 69    7|                 egy vakond túrta a földet; én egy követ veszek s lesem,
 70    7|                lesz az egy hét alatt, amit én festek, minden szín megzöldül
 71    8|                pesti varrólánykáktól, hogy én szép fiú vagyok; sokat is
 72    8|                  epedő pillantásokat, amit én fajunk érdekében mindannyiszor
 73    8|                   szegény istenasszony.~Az én tündérem az egész előadás
 74    8|              keresztül kellett haladni. Az én istennőm egy percig sem
 75    8|               valóban vakító szépség volt! Én nem szoktam elragadtatni,
 76    8|      Antichambrirozhatnak a monsieur-k, ha én megmutatom ezt a gyűrűt!~
 77    8|                     No, már kérem alássan, én láttam elég pompás szalonokat
 78    8|           szalonokat és corridorokat, s ha én azt mondom, hogy itt a szemem
 79    8|               nyílt az ajtó, s belépett az én istenasszonyom.~Most még
 80    8|                 epedő ajkak, és ez mind az én kedvemért mosolyog. A hölgy
 81    8|                  érzelmei bevallása miatt. Én térdre estem előtte és mondám
 82    8|               megijedt, és el akart futni. Én jobban megijedtem, hogy
 83    8|                 megnyugodva ült le megint; én bocsánatot kértem tőle elragadtatásomért,
 84    8|                  valóban megértette volna. Én esküdtem, hogy az én leszek,
 85    8|                volna. Én esküdtem, hogy az én leszek, aki őt megérti,
 86    8|                    könnyeit és mosolygott. Én odaültem lábaihoz egy zsámolyra,
 87    8|                    szép, finom ujjacskáit; én szívemhez szorítám e szép
 88    8|          megcsókolta homlokomat gyöngéden, én aztán megcsókoltam az ő
 89    8|               kedves Rómeójának” nevezett; én őt kedves Júliának viszonzám,
 90    8|              vettünk egymástól, s azzal az én delnőm azt súgá fülembe: „
 91    8|                   róla, hogy hova menjünk. Én indítványoztam, hogy jöjjön
 92    8|                   bízva. Gyere velem, majd én elviszlek valahová, ahol
 93    8|                pompásan mulatjuk magunkat.~Én engedtem magamat vinni.
 94    8|                észre, hogy azt a színpadot én már valahonnan ismerem. –
 95    8|               gömbölyű terem volt az, ahol én délben eljátszottam Rómeót
 96    8|                nézi a komédiát.~Ezúttal az én marquisnőm egy Othellót
 97    8|                 meg kell vallanom, hogy az én delnőm épp olyan jól játszotta
 98    9|                                            Én lehettem volna az ~HUMORESZK ~(
 99    9|                    kell érte kapni, kapjam én)~Valamelyik nap beállít
100    9|              voltunk.~– Nem egészen. Hanem én ott laktam annak a háznak
101    9|            esztendeje éppen. Nem emlékezem én abból az időből egyébre,
102    9|                    nem volt fogam.~– Pedig én nagyon jól emlékezem rá;
103    9|                   nagyon jól emlékezem rá; én tanítottam kegyedet hintázni.~–
104    9|                  kicsinyben múlt, hogy nem én vagyok ön, és nem kegyed
105    9|                   vagyok ön, és nem kegyed én.~– Nem tudom, melyikünk
106    9|                 alássan, ne tessék izélni. Én csak egy szegény írnok vagyok,
107    9|                   másik papirosra.~– Akkor én még rosszabbul vagyok, mert
108    9|                   No, de félre a tréfával. Én komolyan mondom, hogy kegyednek
109    9|                volt a maga idejében. Hanem én még akkor nem ismertem.~–
110    9|                  édesatyja nőül kérette az én anyámat, azazhogy még akkor
111    9|             mendemonda lehet.~– No, kérem. Én csak tudom. Hiszen ha esze
112    9|              humorizálást.~– Hiszen kérem, én nem humorizálok, kegyed
113    9|             humorizálok, kegyed humorizál, én siralmas történetet beszélek.
114    9|                 nekem kellene abban ülnöm, én hajtanám azt a négy szürkét;
115    9|               hajtanám azt a négy szürkét; én parancsolnék kocsisnak,
116    9|                   hajszálon múlt, hogy nem én vagyok most nagyságos Cserependy
117    9|          válogathattam volna benne. Hiszen én tisztelem az apámat, jó
118    9|                    minek vette el éppen az én anyámat? Ha meggondolja
119    9|                    látni, hogy ha ön volna én, mit csinálna?~– Hát legelőször
120    9|                   Ne bántson engem. Lássa, én egészen elhagytam magamat,
121    9|                szép, azért meg sem mosdom; én nem adnék magamért, ahogy
122    9|                   és bír valamit, minthogy én magam semmit sem tudok,
123    9|              magamban, hogy minek dolgozom én, mit iparkodom ezt a silány
124    9|                  megfordítva essünk: ön az én helyembe, én meg az önébe,
125    9|                 essünk: ön az én helyembe, én meg az önébe, mitévő lenne
126    9|               gazdasági tisztség körül.~Az én furcsa praetendensem egy
127   10|             szellentyű zsinórja elszakadt; én itt megfulladok, de el nem
128   11|      gyermeknapjaimra, a kisúrfi mindig az én szobámban lakott; ő ugyan
129   11|                    ő ugyan azt hitte, hogy én lakom az övében, de erről
130   11|                 Gazdám parancsolni tanult, én szolgálni, őt az üléssel,
131   11|                   semmije sem maradt, csak én. A cselédek, kik még tegnap
132   11|            kirugdostak az ajtón, mintha az én anyámra is sült volna ki
133   11|                    rég megivott bor árába, én odakinn maradtam az udvaron.
134   11|                 még a kezére is tokot húz; én pedig, mert gavallér vagyok,
135   11|                 volt, állat felebarátaimat én is segítettem pusztítani.
136   11|               elment, elbúcsúzott tőlem, s én búmban azon este a juhászné
137   11|                    is elvertek a háztól, s én kis gazdám után indulva,
138   11|                 falvakból, kiknek főnökévé én lettem kinevezve.~Nemsokára
139   11|               csatánk lett az ellenséggel. Én és vitéz négylábú bajnokaim
140   11|                  gazdám majmokat játszott, én pedig koket dámákat, pedáns
141   11|                   lapot, az emberek sem az én tudományomért, sem a gazdám
142   11|                    senki sem gyanítá, hogy én nem a magam bőrét hordom,
143   11|                    nem vehetve el tőlem az én nyolc körmömet. Éjszaka
144   11|                   elhajókáztak a tengeren. Én és gazdám is velük mentünk.~
145   11|             személyzet ott fulladt.~Csupán én úsztam ki a közellevő partra
146   11|                    meg előbb egy kicsinyt.~Én azonban napról napra nagyobb
147   11|             bolondultak, azt mondták, hogy én vagyok nekik az Aó-Baó.
148   11|               forgatva fejük felett, midőn én, lemondva minden tiszteletről,
149   11|               egész világ orrára borult az én törpe gazdám előtt. Kisebb
150   12|                  ingerlé.~– Ostoba kölyök, én csak érzem magam valahogy,
151   13|                   szép drámai indok.~Pedig én ismertem egy ilyen elátkozott
152   13|                   a latin igét: „ego sum” (én vagyok).~Iskolát járt emberek
153   13|                      Krisztina kisasszony, én magának most valami igen
154   13|                 maga nem is gondolja, hogy én mit akarok most magának
155   13|                   Nem is találja ki?~– Nem én. Rhihihi.~– Hát azt akarom
156   13|               akarom magának mondani, hogy én szeretem és elveszem feleségül.~–
157   13|                    nevetve mondja magában; én csak vagyok, ami vagyok,
158   13|           galléromat. – Hová szaladsz hát?~Én megijedtem, hogy megesz.
159   13|                   felelet nélkül.~– Kérem: én első eminens vagyok.~– Első?
160   13|            professzorod?~– Igenis – mondám én nagyon megszégyenülve.~–
161   13|                  való peregrinus? – kérdém én egész ártatlanul.~– Ne,
162   13|                  nem akar, ott benn marad.~Én bementem és elmondtam a
163   13|             kívánta volna többet.~Hanem az én tanárom a tréfa helyett
164   13|                 Bolondnak tartottak, s azt én észrevettem – s azzal megint
165   13|                 adna egy pár garast…~– Nem én, egy fillért sem.~– No,
166   13|               Lépjen ön a szobámba.~Ott az én kegyetlen haragos professzorom
167   13|             ezüstpénzt nagy rémülettel.~Az én szigorú tanárom kegyetlen
168   13|                    percben érkezett oda az én professzorom. Amint azt
169   13|                 vele, rút locspocs időben; én gyorskocsin utaztam (értsd:
170   13|                húzza maga után, igyekezve.~Én ráismertem, ő persze énrám
171   14|               vigasztaló hangon:~– Muhzin; én megszántam a te keserveidet,
172   14|              Megálljatok! Ez Eminha. Ez az én nőm!~A kísérők, a nagyurak,
173   14|                    a szörnyűködő népnek –, én fel tudom őt támasztani,
174   14|                  Menjetek az utamból, mert én ölök és gyilkolok és átkot
175   14|                felelt Muhzin –, nem akarok én koldulni. Előveszem félretett
176   14|              kincseid nálam vannak, amiket én sohasem láttam. Tudod mit?
177   15|                   egyikünk sem tehet róla.~Én ugyan csupán a magam számára
178   16|                   vérszopó hiénát, mint az én Bankó Lajos öcsém, mióta
179   16|                    a zsidók hittek benne.)~Én nem tudok ráismerni, úgy
180   16|               hallottam).~– Mit csináljak, én uram Istenem? – jajveszékelt
181   16|                    közben.~– Istenem! Hisz én önhöz vigasztalásért jöttem,
182   16|                 haragudjék; tudhatja, hogy én nőktől sohasem tagadtam
183   16|              hátára vagy akárhova máshova, én akkorát hagyok az orromon
184   16|                   Euphemia 49 éveire, hisz én magam is éppen annyi idős
185   16|               Midőn e sorokat olvasod, már én akkor talán a halál hideg
186   16|                    hat hónapig.~Végtére is én voltam az első, ki meguntam
187   16|                   itt mi is kiszálltunk, s én Euphemiával lesántikáltam
188   16|                  hogy a tatár vigye el!~Az én táncosném kicsinyben múlt,
189   16|                     Euphemia engem fogott, én pedig Ludmillát fogtam.~
190   16|                  megütni a magas E-t. – Az én hölgyeim pedig reszkettek,
191   16|                    miért?~Végre előtűnt az én párbajt vívó pacsirtám,
192   16|                   hogy igen okosat mond.~– Én – imádott Phémi – talán –
193   16|                    vezetve, eléje bicegtem én is.~Amint a fiú minket is
194   17|                   egyikünk sem tehet róla.~Én ugyan csupán a magam számára
195   18|                   vérszopó hiénát, mint az én Bankó Lajos öcsém, mióta
196   18|                    a zsidók hittek benne.)~Én nem tudok ráismerni, úgy
197   18|               hallottam).~– Mit csináljak, én uram Istenem? – jajveszékelt
198   18|                    közben.~– Istenem! Hisz én önhöz vigasztalásért jöttem,
199   18|                 haragudjék; tudhatja, hogy én nőktől sohasem tagadtam
200   18|              hátára vagy akárhova máshova, én akkorát hagyok az orromon
201   18|                   Euphemia 49 éveire, hisz én magam is éppen annyi idős
202   18|               Midőn e sorokat olvasod, már én akkor talán a halál hideg
203   18|                    hat hónapig.~Végtére is én voltam az első, ki meguntam
204   18|                   itt mi is kiszálltunk, s én Euphemiával lesántikáltam
205   18|                  hogy a tatár vigye el!~Az én táncosném kicsinyben múlt,
206   18|                     Euphemia engem fogott, én pedig Ludmillát fogtam.~
207   18|                  megütni a magas E-t. – Az én hölgyeim pedig reszkettek,
208   18|                    miért?~Végre előtűnt az én párbajt vívó pacsirtám,
209   18|                   hogy igen okosat mond.~– Én – imádott Phémi – talán –
210   18|                    vezetve, eléje bicegtem én is.~Amint a fiú minket is
211   19|                    creol princeszt, azt az én fekete szemű coboldomat –
212   19|                    ismeritek, te is, ő is, én is; sóhajtoztatok utána
213   19|                 utána eleget: te is, ő is, én is; de olyan szerencsés
214   19|                    egyiktek sem volt, mint én, hogy vele egy kocsiban
215   19|                  szerencse. Hanem köszönöm én az ilyen nagy szerencsét.~
216   19|                 volt más nála, csupán csak én: „Kérem, kedves báró, legyen
217   19|                    az tele van zsivánnyal, én meg nem védelmezhetem egyedül.
218   19|                    toilettel.~Beszélhettem én annak. Ismeritek, mentől
219   19|           ottmaradni egyedül a kastélyban; én természetesen az elsőbbre
220   19|                    pedig elkezdett aludni. Én kérdezhettem tőle, amennyit
221   19|               migraine-je van; akkor aztán én is úgy tettem, mint aki
222   19|            árokpartnak ment volna neki.~Az én grófném is fölébred, s nagy
223   19|                 elveszik az embertől.~Erre én is közbeszóltam:~– Grófné,
224   19|                 nekünk való. Térjünk arra.~Én kétségbeestem: – Az Istenért,
225   19|                   rajtam; azt mondta, hogy én mindezeket a rémdolgokat
226   19|            vakmerően sietett az ajtó felé.~Én egy percig azon gondolkoztam,
227   19|               férfi odabenn elkövetett; az én grófném mindettől meg nem
228   19|              látszottak merészségünkön. Az én grófném azonban hódító mosolyával
229   19|                  hívják; már ő felelt is: „Én gróf Repeyné vagyok innen
230   19|                    lába a földet.~Hanem az én grófném kitett magáért.
231   19|                   órában. Máskor is láttam én már magyar táncot, s akkor
232   19|                   táncolt, mint egy villi.~Én a nagy gyönyörködés mellett
233   19|                öreg uracskám, nem táncol?~(Én, per öreg uracskám!)~– Köszönöm,
234   19|                    koncot a bográcsból.~Az én grófném úgy evett, mintha
235   19|                  fickónak észrevenni, hogy én nem eszem.~– Egyék, öreg
236   19|                   deákul is tud a kópé.) – Én is homoeopathiával élek,
237   19|                   majd mindjárt megtanítom én egyre. Könnyű azt megtanulni
238   19|                Erre tesz maga, arra teszek én, amelyikünknek hamarább
239   19|                 lapra. A kártya fordult, s én megnyertem a tételt. A zsivány
240   19|                    nekem járt a szerencse; én izzadni kezdtem. Rettenetes
241   19|                  Hiába, nyolcadszor megint én nyertem meg. De már halál
242   19|                 még példálózni mert velem. Én reszkettem minden porcikámban,
243   19|             következett. Ott van! Az is az én részemre ütött ki. A zsivány
244   19|                    ha maga így nyer, akkor én elveszteném itt egy óra
245   19|                   és felállt az asztaltól. Én remegve bátorkodtam őt megkínálni
246   19|              körülfogtak, hogy elhúzzák az én nótámat, mondjam meg, melyik
247   19|                     mondjam meg, melyik az én nótám. Azzal vágtam ki magamat,
248   19|                   Télen, nyáron pusztán az én lakásom”-at, olyan szépen,
249   19|              szépen, olyan bűbájosan, hogy én elfeledtem magamat, azt
250   19|                 valami mezei ritmust, amit én bizony nem tanultam el tőle.~–
251   19|                énekelje el ön is a magáét.~Én rettenetes zavarba jöttem.
252   19|                 rettenetes zavarba jöttem. Én énekeljek? Ebben a halálos
253   19|                 hozzád, te csöndes ház”.~– Én egyáltalán nem tudok énekelni. (
254   19|                   ez a biztatás kellett az én talentumomnak, hogy semmit
255   19|                   kívánt és visszafordult.~Én csak akkor mertem hinni,
256   19|                    nem álmos ön?~– Nem biz én – felelék neki bosszúsan.~–
257   19|                táncolni éjféltől reggelig. Én nem táncoltam, mégis alig
258   20|               tudtodon kívül szövetkeztem. Én nem futottam el a halál
259   21|              póruljárt vőlegény volt az.~– Én írtam a cikket, uram, ahol
260   23|              kardot viselje többé, mert az én szemeim nem látnak, bár
261   23|                 Gideon szomorúan felelt:~– Én látom, hogy elvesztém a
262   23|                    hogy mit mondott.~– Jó. Én megtartom azt – szólt vissza
263   23|            kitörésében.~– Venezuelánok! Az én nevem Bolivár Simeon…~A
264   23|                 lesz végezve. Még eddig az én érdemeim e munkában nagyon
265   23|             kihirdette a közbocsánatot, az én barátom Paez is olyan együgyű
266   23|           libertador áll vele szemközt. És én mégis azt mondom, hogy egész
267   23|               miként ezelőtt voltak; azért én letettem a vezéri aranyalmás
268   23|                    kérkedő rendérmet, mert én nem szabadítottam meg semmit.~
269   23|                 egymásra gondolatainkat. – Én mint férfi, gyűlölök minden
270   23|              lettek volna intézve szavaim. Én is sokba számítom a katonai
271   23|                   érvényét vitatják, de ha én diktátor vagyok, Piart főbe
272   23|                  fel egész Dél-Amerikában. Én Ocumanában felhívást intéztem
273   23|               biztosít bennünket efelől?~– Én! – kiálta felcsattanó hangon
274   23|                 azt, aki beszél.~– Igenis, én – szólt a leány, kinek vére
275   23|             feltalálják egymást. Ez órában én eljegyzem előttetek férjemül
276   23|                 Bolivárnak is úgy tetszik, én íme, kezes maradok a haza
277   23|                 aki teneked parancsol… Nem én… hanem hazád…~Don Gideon
278   23|             áldozni életét – arra a helyre én éppen jó leszek.~Bolivárt
279   23|                  távolít a kormányról. Oh, én nem a hatalmat sajnálom,
280   23|                 Előre látok mindent; amint én markomat szétnyitottam,
281   23|                  úgy teszek.~– Mondd, hogy én is jutok eszedbe akkor.~–
282   23|                   tudnál mondani.~– Nem az én gondolatom hangja ez; de
283   23|                    Le fogok mondani.~– Oh, én tudtam ezt. Hiszen egy év
284   23|           helyetted, hogy azt tenni fogod. Én ismertelek, senki más; és
285   23|                  ismertelek, senki más; és én jól ismertelek. Isten veled,
286   23|               verve, s várait őrzi. – Íme, én esküvésemhez híven megjelentem
287   23|                   vádolva vagy.~– Vádolva? Én? – kiálta Bolivár meglepetve.~–
288   23|              kardodat! Ezek az urak itt az én bíráim; és én felelni tartozom
289   23|                  urak itt az én bíráim; és én felelni tartozom nekik kérdéseikre. –
290   23|            kérdéseikre. – Nem, don Gideon! Én nem voltam áruló, mert nem
291   23|                    előtt áll. Piar Manuel, én téged elfogatlak! A legelső
292   23|                 Nem ti vagytok énfölöttem, én vagyok bíró fölöttetek!
293   23|                    hadseregét lefegyverzé, én, Bolivár Simon, halálra
294   23|                  hadd fusson, merre lát.~– Én azt hiszem, Bolivár, jobban
295   23|                  Jó barátaim még többen.~– Én mégis azt mondom, Bolivár,
296   23|                   három élő jó barátnál.~– Én nem félek. Nekem küldetésem
297   23|              aludtunk függő hamakjainkban, én és négy alvezérem. A gyilkosok
298   23|                    neki a hölgy büszkén. – Én Bolivárt, a férfit, a hőst
299   23|                  hallgatott mindenki.~– Az én leányom ő… – suttogá az
300   23|                     mint testvéreim előtt. Én adom kezetekbe titkomat,
301   23|             fáklyás zene leend a városban. Én mint Bolivár neje térek
302   23|                  engem nem szeretett soha; én szeretem őt, – elítélem –
303   23|                    egyedül maradunk, akkor én felnyitom a keskeny ajtót,
304   23|                munkában nem fog remegni?~– Én leszek az – szólt tompán
305   23|                       Ha el akarsz árulni, én legyek, akit elárulsz.~–
306   23|                   már nem fog fájni.~– Még én jobbat remélek – szólt Laurenzia
307   23|                   halovány orcáját.~– Amit én remélek, az is nagyon jó –
308   23|                semmi merénylet, mert addig én védem Bolivárt!~A leány
309   23|                  forró csókját.~– Bolivár, én félek tőled, azt hiszem,
310   23|               fejemen volt a korona.~– Oh, én nem tudom már, mi értéke
311   23|                  nálamnál jobb és igazabb, én átadom neki e koronát és
312   23|           szabadságot ordítanak. Jól tudom én, mi bajuk nekik. Nem a brutusi
313   23|                      Oh, nem azt, nem azt. Én forrón szeretlek. Férj nem
314   23|               égnek. Így óhajtottam azt.~– Én szeretem őt most is.~– Jól
315   23|                   ha bántottalak valaha.~– Én megbocsátok neked – szólt
316   23|                 lövés teneked volt szánva, én fogtam fel azt. Vedd tanulságul
317   24|                   örömest elfelejtkezik.~– Én nem tettem semmit azok ellen,
318   24|                     mindenem felprédálták, én magam álöltözetben futottam
319   24|                    Tedd és mondd azt, amit én parancsolok, és én kincseket
320   24|                    amit én parancsolok, és én kincseket adok neked elvett
321   24|                  fohásza erején:~– Robert, én voltam Violanta atyja –
322   25|                 nekem fizetik vissza, amit én adtam kölcsön másnak! Erre
323   25|                verni a fejéből: vajon amíg én a törvényszéken a felperesemet
324   25|                  sem fogad el azalatt, míg én odaleszek, hogy zárva tartja
325   25|                  hogy vigyázni fog magára.~Én azonban csak nem nyughattam
326   25|         hidegvérrel válaszolt szavaimra:~– Én vagyok Sligorák asztalosmester;
327   25|                   a sipkámat, mert még új.~Én aztán nagyon szerettem volna,
328   25|                vette-e vagy háromnak, mert én úgy is érthettem, hogy „
329   26|                   év óta visszautasítja az én hű szívemet; én nem bírom
330   26|          visszautasítja az én hű szívemet; én nem bírom tovább a kínokat;
331   26|                  kínokat; ön kacag rajtam, én pedig szenvedek. Föltettem
332   26|                  szép szót. Ön tudja, hogy én mennyire szeretem.~– Nem
333   26|                   vettem már másikat?~– De én sohasem fogadtam el.~– Mert
334   26|                 akar. Hanem már most vége. Én azért jöttem ide, hogy ha
335   26|                    meg nem lágyul irántam, én itt az ön szemei előtt megölöm
336   26|                    szépen. Nem úgy van az. Én lassú halállal fogom magamat
337   26|           Megmondtam.~– Jól van, hát akkor én megyek el hazulról.~– Sajnálom,
338   26|                   hazulról.~– Sajnálom, de én itt maradok.~Clarisse nem
339   26|                 nekem menjen innen.~– Nem, én itt akarok meghalni.~– Hát
340   26|                   nagyon halhatnék.~– Nem. Én itt akarok meghalni.~Clarisse
341   26|                       Kell is nekem leves? Én meg akarok halni.~És valóban
342   26|                  semmi.~– De hát, istenem, én nem akarom, hogy ön meghaljon.~
343   27|             kapitány még és szegény ember. Én szeretem a fényt, a pompát,
344   27|                   fényt, a pompát, a hírt; én nagyravágyó vagyok. Én nem
345   27|                     én nagyravágyó vagyok. Én nem tudok szeretni valakit
346   27|                   neki nevetve Williams –, én is azt hiszem, hogy annak
347   27|                    Williamst.~– Bajtársak, én azt gondoltam, hogy az a
348   27|            Szívesen, pajtás, elmegyek akár én, akár Williams, de ketten
349   27|             benneteket magamtól; látjátok, én nem félek attól, hogy ti
350   27|                    kimenni a szigetre, hát én veled megyek, és itthagyom
351   27|               halálra.~– Gondold meg, hogy én spanyol vagyok, azok jól
352   27|                    hová tette a kincseket, én biztosítom önt, hogy tisztességes
353   28|                     Mi vademberek? Te, meg én, azután meg ez a kis baba
354   28|                   kacér, hűtlen nő vagy, s én egy ostoba fölszarvazott
355   28|               beszéli rólunk a világ, hogy én üldöztelek téged a sírba,
356   28|             szeretjük egymást? Te odalenn, én idefönn. Pedig ugye még
357   28|                  is meglátogatjuk egymást? Én nappal téged, te éjjel engem.~
358   28|                 Kis feleségecske, most már én is hozzád megyek, eltemetnek,
359   29|               Theobald, Aloys és nem tudom én még minek.~Azt a fiút természetesen
360   29|                    Lássa, professzor uram, én nem tudok beszélni a feleségemmel.
361   29|               valami panaszom van, azt meg én nem mondhatom el őneki.
362   29|                  szemembe összeszidhat, és én még azt mondhatom rá, hogy
363   29|                állatnak elárulja azt, hogy én tanulok, hát akkor én magát
364   29|                 hogy én tanulok, hát akkor én magát főbe lövöm. – Másodszor:
365   29|                 maga elneveti magát, mikor én valami furcsát mondok, akkor
366   29|               valami furcsát mondok, akkor én magát rögtön főbe lövöm.~
367   29|                    hozzám közelebb lehess, én a másik úton megelőzlek
368   30|                  fiú várni akar addig, míg én meghalok; vajon hány esztendővel
369   30|                     Üldöző ördögöm (ah, ez én vagyok! – gondolá a marquis)
370   30|                    Csókold meg a levélkét, én is megcsókoltam azt; gondold,
371   30|                   férfi.~– Kedves marquis, én mondok önnek egy jó tanácsot.
372   30|                   hogy bűnömet jóvátegyem. Én kegyednek elrablott nevéért
373   30|                   átadom mindenemet; éljek én kegyelemkenyéren önnél a
374   30|                  midőn feleségül kérik. És én még egyet sem ismertem,
375   30|                   kívánja a szerelemért. – Én átadom önnek életemnek titkát,
376   30|      viszontszerelmet kelle találnia. Íme, én is megöltem egy embert,
377   30|                  Minő együgyű mese!~– S ha én önnek kezébe adnám az okiratokat,
378   30|                 fülébe súgá:~– Kinyitottam én.~A férfinak nem volt ereje
379   30|                   most már mondhatta neki: én üdvöm, én szerelmem, anélkül,
380   30|                  mondhatta neki: én üdvöm, én szerelmem, anélkül, hogy
381   30|        valószínűleg hivatkozott reám, hogy én ismerem bűnének részleteit;
382   30|               szívesen ki fogom adni, mert én gyűlölöm, mert üldözője
383   30|            gyógyíttatni fogjuk.~– Valóban, én is azt hiszem, hogy legfőbb
384   30|                    is fog maradni?~– Uram, én kénytelen vagyok ezt a hidegvért
385   30|                 fájdalmát. Vigasztalódjék; én úgy hiszem, hogy ki fogják
386   30|                 látogattál meg engem, most én látogatlak meg téged. Csak
387   30|                  nem volnék a tiéd. Látod, én azért jöttem ide, hogy megmondjam
388   30|                 Oliva kisasszony lenni, és én sohasem adhattam kegyednek
389   30|                  hogy későn, nagyon későn. Én kénytelen vagyok a liaisont
390   30|           siettetett önhöz. Ön tudja, hogy én önnek törvényes gondnoka
391   30|             megnyugodva, hogy nem teheted. Én kijátszottalak: tréfáltam
392   30|             vagyunk. De utoljára mégiscsak én nevetek. Ami iratokat tőlem
393   30|                   és keress mást magadnak, én nem tartóztatlak tovább.~–
394   30|                    Igen, Amália él. És így én nem lehetek az ő gyilkosa.
395   30|                   ügyes ember. – Köszönöm. Én magam fogok perelni.~– Kegyed
396   30|                    azokat kétségbe hoznom. Én azt hiszem, hogy az egész
397   30|                    önök terhére vagyok, de én magam is közelről érdekelve,
398   30|                  hallatára:~– Másodszor is én öltem meg.~Oliva pedig felindulását
399   30|               máskor legyenek óvatosabbak. Én férjemet visszaviszem gyógyulása
400   30|                       hanem a guillotinra. Én gyilkos vagyok. Én öltem
401   30|            guillotinra. Én gyilkos vagyok. Én öltem meg nőmet! Én nem
402   30|                vagyok. Én öltem meg nőmet! Én nem vagyok őrült.~Oliva
403   30|             történetét és résztvesz abban. Én el vagyok veszve. Másodszor
404   30|                   földön! És a föld alatt! Én visszaadom Malmontnak azt,
405   30|              egyedül lakom. Mire ön ideér, én akkor már halva vagyok. –
406   30|                 Mondja meg Ardentnek, hogy én előrementem és várok reá. –
407   31|            fölléptére.~– Ah, hogy szeretem én a fülemüléket – mond a kedves.~–
408   31|             fülemüléket – mond a kedves.~– Én is – szól a poéta.~– Bárcsak
409   31|                   a két dandy egymástól.~– Én a Fácánba megyek, ott jól
410   32|                érte kezét.~– Másutt van az én szerelmem. Tisztább az,
411   32|               semmi földi szenvedély. Akit én imádok, az égben van az;
412   33|       alagcsövezésekkel kezdeni meg; ez az én igazi ártatlan börzejátékom,
413   33|                   jószága van az embernek. Én tehát mindennap szorgalmasan
414   33|                   zselléremnél?~– No, mert én azt nem tudtam, hogy kegyed
415   33|                   nagyon szép regék, hanem én nem félek tőlük. Nem, uram,
416   33|                   folyik arisztokrata vér, én jámbor kalmár fia vagyok;
417   33|            pongyolában leereszkedni; aztán én szándékozom nagyszerű sajtkészítést
418   33|                   mint az ostyepka szagát; én pedig ezt a nemzeti fromage
419   33|                    nagyban tökéletesíteni.~Én is nevettem, az ügyvéd is
420   33|               írtuk a szerződést rögtön, s én pár nap alatt kifizettem
421   33|                   rendesen költséggel jár, én pedig mint afféle kereskedőivadék,
422   33|                 minden embert, mert hiszen én felvilágosodott ember vagyok,
423   33|                 visszajön, bizony nemigen.~Én tehát néhány nap múlva a
424   33|                 halottbemondó halálmadáré. Én ugyan tisztelem a pietásokat,
425   33|                    lelte kendet?~– Nagy az én fájdalmam, nagyságos uram.~
426   33|                  sziklafal közé szorul, az én kocsisom éppen elkezdett
427   33|                     Már most mit csináljak én ezzel az emberrel; feladjam-e
428   33|            vallotta azt ki nekem. Hát most én hogy tartsak ilyen kocsist? –
429   33|             döcögős úton, mint a tojást. – Én igazán nem tudtam, hogy
430   33|                  meglepőt nem talált, amit én nem tudtam magamnak megmagyarázni.~
431   33|           kapujához értünk, ott megállt az én őröm, mint egy cövek, leszállt
432   33|             meredten, katonás rátartással.~Én a szeme közé néztem. Soha
433   33|               megérkezett; hehehe, hahaha. Én vagyok nagyságod alázatos
434   33|             nevetni?~– Nem, kérem alássan, én sohasem nevetek, hahaha.~–
435   33|                  volt, hanem amellett akár én mondtam neki valamit, akár
436   33|                    hasonló.~Megtudva, hogy én vagyok a jószág jelenlegi
437   33|                kellemetes tárgyról, amikbe én magam is halálosan beléjük
438   33|          megszereztem. Éppen ilyen volt az én ideálom.~Örömömben egy szivarra
439   33|             szivarozzam az ő jelenlétében.~Én rögtön visszatettem a zsebembe
440   33|                   velem, mintha ő volna az én gazdám, a komornyikomat
441   33|    alkalmatlankodik.~– Boldog Isten! Tehát én öt őrülttel lakom egy házban?~–
442   33|                    pótolni?~Hanem hát ezen én most nem sokat okoskodtam,
443   33|                    micsoda Bedlámot veszek én itt a nyakamra, és hogy
444   33|                 uraságodnak mondanom, hogy én egy rendkívüli betegségben
445   33|                  betegségben szenvedek: az én tüdőmben a levegő rögtön
446   33|                 úgy, hogy az a szoba, ahol én egy óráig vagyok, lassanként
447   33|                    egész házat felvetheti.~Én csak hátraestem a székemben –
448   33|                  ez a fő-fő bolond! – Hisz én így hat bolond közé jutottam,
449   33|                   írt levelemet, mentem az én elátkozott kastélyomba vissza,
450   33|                  szép mulatságot szereztem én magamnak!~Azt sem tudom,
451   33|                     Nevessünk ketten, majd én kontrázok, hahaha, hehehe.
452   33|                    felém ne jöjjenek, mert én meg olyan bolond vagyok,
453   33|                  nem zavarta meg jókedvét.~Én pedig bezártam utána az
454   33|                   volt vetve; gondoltam is én arra, hogy aludjam. Arról
455   33|             ittmaradnak a bolondok, s csak én maradok a gazdájuk; aztán
456   33|                    a fejemben, hogy eladom én ezt a jószágot per sundám-bundám,
457   33|                ahogy vettem, rászedek vele én is valakit, ahogy engem
458   33|              érdemes pénzt adni érte”, hát én sem lehetek kevésbé jámbor,
459   33|              tessék jóllakni és lefeküdni; én meg majd megyek Amerikába,
460   33|            egymással olyan nyelven, amiből én egy szót sem értek. Átkozott
461   33|                   grimaszokat csináljon az én szemem közé: sohasem láttam
462   33|                   holdvilág is! Hanem majd én megmutatom, hogy én nem
463   33|                   majd én megmutatom, hogy én nem vagyok az! Sem el nem
464   33|                aztán pert; majd megmutatom én azután a Klárándy grófoknak,
465   33|                   Klárándy grófoknak, hogy én is találok prókátort, aki
466   33|               beküldöm *Bányára, nem bánom én, tegyék őket ott az archívumba.
467   33|                archívumba. Majd megmutatom én, hogy ki itt az úr a háznál!~
468   33|                   volna, mi volt az.~Hanem én meg voltam már babonázva.~
469   33|            túlvilági valami volt azt, hogy én elbűvölve álltam ott, és
470   33|                 dal megint elhallgatott, s én megint ura lettem ép eszemnek;
471   33|                   s megindultam keresni az én dalkísértetemet. Nemigen
472   33|               tőlem, de hiszen nem akartam én rajtarontani, nem akartam
473   33|             találjon a szobájába. Bejártam én az egész első emeletet,
474   33|                   mellett, magam sem tudom én hogyan: ahol lépcsőt találtam
475   33|                 hálószobám volt, nem tudom én, hogy kerültem oda. Csak
476   33|              elalszik.~A gyermek – mármint én – csak reggel nyolc óra
477   33|                 mint azelőttvaló nap.~Hisz én nem vagyok rászedve, sőt,
478   33|                    sok különös ember, akit én itt ráadásul kaptam a jószágomra,
479   33|            alaposan érti. Oh, bizonyára az én elődöm, a nemes gróf, nemcsak
480   33|                  környezete gyógyításában; én csak mint naturalista, mint
481   33|               Elhozta, letette elém. Akkor én rárivalltam:~– Mit tettél
482   33|                  tettél ebbe a palackba?~– Én? Semmit. Azazhogy vizet –
483   33|              egérkövet, légyvesztőt, he?~– Én? Ohoho! Hahaha.~– Hadd látom,
484   33|                    tálcára, egyikből iszom én, a másikból te.~Ez a cura
485   33|               elkövetett vétkeidért?~– Nem én, még sohasem – felelt az
486   33|                    volna, mit gondolsz? Ha én vagy harminc botot rád veretnék
487   33|                alássan! Régen gondolkoztam én azon, de nem mertem könyörögni
488   33|                    a padlóra, hogy csapjam én meg.~– Nem, Pista öcsém,
489   33|                   meg.~– Nem, Pista öcsém, én hajdú nem vagyok, hanem
490   33|                    sikerrel ment végbe. Az én kocsisom édes megnyugvással
491   33|                lehetett velük elégedve.~Az én emberem azóta egészen meg
492   33|                   olyankor nem lehetett az én törpémmel bírni; mindjárt
493   33|                jöttek alá az erdőből, s az én kukoricámat kedvükre gázolják;
494   33|               kiálték Nimródnak (nem tudom én úgy hívták-e, én annak neveztem
495   33|                 nem tudom én úgy hívták-e, én annak neveztem el), hogy
496   33|                   jöjjön velem a lesbe.~Az én dzsipszimnek már akkor forogtak
497   33|           felszólítást, s hátat fordított.~Én egy kicsit bosszúsan a vállára
498   33|                  erős oldala a bátorság. – Én azonban nyugodtan szeme
499   33|               keserű kevélységgel mondá az én lidércem, nagyot ütve a
500   33|                   nagyot ütve a mellére:~– Én vagyok a lapponiai király!~–