Part

 1  1|        fáj önnek?~– Itt, uram – szólt az idegen, keze fején azon
 2  1|        én azt nem fogom tenni – szólt az orvos.~– Miért nem?~–
 3  1|         vagyok, vagy tréfálok – szólt a beteg; azzal elővett tárcájából
 4  1|      orvos.~– Minden megszűnt – szólt az idegen, és még mosolygott
 5  1|       Ez a csodákkal határos! – szólt elbámulva az orvos. – Ez
 6  1|       fog újulni az égető kín – szólt az idegen levert kedéllyel. –
 7  3|        ismerte fel.~A levél így szólt:~„Bár inkább kezemet látnám
 8  3|        az égnek a mártírokat? – szólt gúnyosan mosolyogva a király.~–
 9  3|         sem fogod bírni.~– Oh – szólt nevetve a király –, sokan
10  4|         szép paripák!~– Az ám – szólt Hamlet – milyen szépen illenének
11  7|        én pedig mit találtam! – szólt ez phlegmatice (úgy szokott
12 10|            Rejtsd ide magadat – szólt Josephine Saint Creux-nek –,
13 10|  önöknek, hogy keressék nálam – szólt a grófnő.~A kapitány három
14 13|     egyre nevetett, ha nyájasan szólt hozzá, a markát a szája
15 13|     volna.~A tanár egy szót sem szólt neki, hanem egyenesen odament
16 13|        ember a világon, aki úgy szólt hozzám mindig, mint emberhez;
17 14|     lángolna.~Ez a tünemény így szólt hozzá nyájas, vigasztaló
18 14|       Ez bölcs beszéd, Muhzin – szólt Ali Hodzsia –, mondtam ugye,
19 19|        zsiványokkal.~– Lássa! – szólt kötekedve a grófné. – Bálba
20 19|      táncolni.~– No, jól van. – Szólt és visszament a grófnéhoz.~–
21 19|        A grófné ekkor franciául szólt hozzám, hogy énekeljek,
22 19|      újdonságot neki.~– Ejnye – szólt ő, végigolvasva az ítéletet –,
23 20|         árulkodók elhagyák, nem szólt senkinek egy szót is, hanem
24 23|        mely ellen Laurenzia sem szólt semmit. Ah, az ő szép csengő
25 23|     földben szétpattant, azután szólt csak, hideg nyugalom hangján
26 23|         s a hegyek felé mutatva szólt:~– Látod ott ama porfelleget?~–
27 23|     számát szaporítani jönnek – szólt kedvetlenül Gideon.~– Oh,
28 23|           Oh, nem ellenség az – szólt Laurenzia –, miért sietnének
29 23|        bogotai sáncot.~– Nézd – szólt Gideonhoz, vagy tán csak
30 23|          Jó. Én megtartom azt – szólt vissza Laurenzia –, és gondját
31 23|         a hullámzó sokaságon, s szólt hozzájuk azon a változatos
32 23|     előtt. Megadom a kegyelmet, szólt nekik Morillo, ha ráálltok,
33 23|       volt a spanyollal.~– Ej – szólt az öreg Bermudez. – Esteban
34 23|         beszéljen.~– Hazafiak – szólt a hős –, nem alakoskodásból
35 23|      azt elvárni.~– Hazafiak! – szólt végül Bolivár. – Háborúban
36 23|  változott.~– Ifjú bajnoktárs – szólt don Gideonhoz –, úgy feleltél
37 23| kettétörött.~A venezuelai leány szólt:~– Barátaim, rokonaim. Mi,
38 23|      aki beszél.~– Igenis, én – szólt a leány, kinek vére arcába
39 23|         élő Isten színe előtt – szólt a venezuelai leány –, hogy
40 23|  meghasonlásban érzem magamat – szólt jegyeséhez –, egyik percben
41 23|      fog mondani.~– Hazafiak! – szólt Bolivár. – Az év letelt,
42 23|        alku javunkra ütött ki – szólt Bolivár mérsékelten.~– Ez
43 23|        Hadd maradjon ott ülve – szólt Bolivár, és eltávozott a
44 23|         a napot nem éri ő meg – szólt keserűen közbe don Gideon.~–
45 23|       remegni?~– Én leszek az – szólt tompán don Gideon, és valóban
46 23|         Még én jobbat remélek – szólt Laurenzia elfordítva tőle
47 23|   esküdtem akkor.~– Laurenzia – szólt Bolivár komolyan –, ha ismersz
48 23| Elhoztad fegyvered?~– Itt van – szólt Gideon, puskáját köpenye
49 23|          Én megbocsátok neked – szólt a hölgy, s odanyújtá kezét
50 23|         haldokolva.~– Bolivár – szólt a hölgy, fél kezére fölemelkedve,
51 25|    egyék belőle.~– Hm! Leves? – szólt megvetőleg a szerető. –
52 26|       neki.~– Bizony, barátom – szólt neki nevetve Williams –,
53 26|     arca.~A három tengerész nem szólt többet egymáshoz, hanem
54 26|      Tehát ketten maradtatok? – szólt, midőn szobájába értek,
55 26|         kérdésre.~Robertson nem szólt bele a társalgásba, ő ült
56 26|       barátjai orrára.~– Igaz – szólt rá Robertson, és akkor ő
57 26| kapaszkodott meg.~– Semmi sem – szólt Robertson csendes vérrel. –
58 26|       fenekén sem bújhatol el – szólt a spanyol.~Robertson átkozódva
59 29| asszonyt irigyeltem életemben – szólt Oliva könnyű elbeszélés
60 29|       akarok.~– Szegény ember – szólt Oliva szánalommal –, ez
61 29|    homlokát simogatta.~– Uram – szólt hozzá a főnök –, legyen
62 29|         De hátha meggyógyult? – szólt ekkor a hátuk mögött egy
63 29|   kapott a marquistól, mely így szólt:~„Kedves kisasszony! Ne
64 29|       látszott borzadni.~Azután szólt az ifjú a gyöngéd ápolásról,
65 30|     odább is nem tekintettünk – szólt az egyik a másikhoz. Hanem
66 32|  odamenni?~– Bocsánatot kérek – szólt a tiszttartó, egészen elsápadva –,