Part

 1 29|            Messziről kell kezdenünk, Oliva születése előtti dolgoknál,
 2 29|             események is befolyással Oliva lelkületére.~Oliva édesanyja,
 3 29|       befolyással Oliva lelkületére.~Oliva édesanyja, Delmaure Camilla,
 4 29|             Ilyen világban született Oliva.~Olyan anyától, akiről regényt
 5 29|           sokat hozott már a világra Oliva.~Később, midőn eszmélni,
 6 29|              nevének beszennyezőjét.~Oliva már tízéves korában ősz
 7 29|              véget vetnek életüknek! Oliva, a tizenkét éves gyermek
 8 29|              a szép, tündéri Olivát. Oliva pedig még jobban gyűlölte
 9 29|      mindnyájunk bűnhődése: a halál. Oliva ott volt ágya mellett, midőn
10 29|          senkit” – és megszűnt élni.~Oliva eltemetteté anyját – nem
11 29|       eltörölhetetlen nyomot hagytak Oliva szívében; korábban tanult
12 29|           sors emberismeretet adott?~Oliva ezt a szomorú szerepet igen
13 29|           különösen egy férfiú, akit Oliva már régebben ismert.~Onnan
14 29|         irigyeltem életemben – szólt Oliva könnyű elbeszélés hangján,
15 29|             a csodálatos hölgynek:~– Oliva, ön engem megtébolyít. Őrült
16 29|           senki sem tud róla semmit.~Oliva szédülést érzett, kénytelen
17 29|        életnek s egy halálnak titka.~Oliva elolvasta ez iszonyú leveleket –
18 29|           eltűntek a teremből. Elébb Oliva hagyta el a termet, szobaleányát
19 29|          ordíta Malmont, térdre esve Oliva előtt. – Ölj meg ha akarsz,
20 29|              ájulva esett keresztül.~Oliva előcsengeté cselédjeit,
21 29|                   IV.~Pedig az, amit Oliva Malmontnak elbeszélt, nem
22 29|        töredékes felkiáltásait. Csak Oliva volt az, aki ezt ki tudta
23 29|           mindig előtte jár. Egyszer Oliva szobaleánya valamit mondott
24 29|              nejének arcképe, melyet Oliva készíttetett számára, s
25 29|           baja van.~– Sejtem – mondá Oliva. – Ő följelentette magát
26 29|                Szegény ember – szólt Oliva szánalommal –, ez rögeszméje;
27 29|             Távozzék asszonyom haza.~Oliva elment, a rendőrfőnök pedig
28 29|           hiszen ő azt megérdemelte.~Oliva azon naptól kezdve elhagyta
29 29|                                 VII.~Oliva Párizsban nemsokára egy
30 29|           sohasem szűnt meg Delmaure Oliva kisasszony lenni, és én
31 29| visszarohanhat, ott volt Issoduneban Oliva.~Legelső kérdésére megtudta,
32 29|          mert asszonyt hoz a házhoz.~Oliva át sem öltözött útiköntöséből,
33 29|              megőrült – mondá halkan Oliva.~– Nem őrült meg – kiálta
34 29|              nevetését visszatartsa.~Oliva nem hallotta már a nevetést.
35 29|            valónak kell abban lenni.~Oliva a preféthez sietett. Elmondá
36 29|            hírhedett szépségű delnő, Oliva maga is jelen fog lenni
37 29|              A határnap előtti estén Oliva egy levelet kapott ismeretlen
38 29|            órára csakugyan megjelent Oliva a teremben.~Minden szem,
39 29|         vállat vonva mutogatott reá. Oliva nem látszott őt észrevenni.~
40 29|       elhagyta a termet miatta. Csak Oliva nem látszott borzadni.~Azután
41 29|             végzéssel jönnek vissza. Oliva egykedvű maradt; az elnök
42 29|             íme nem volt rá alkalom; Oliva hallgatott, és nem beszélt
43 29|        kettőnket.~Ekkor látták, hogy Oliva felkel helyéből. Szólni
44 29|     Megbocsássanak, uraim – folytatá Oliva –, hogy észrevételeimmel
45 29|           Másodszor is én öltem meg.~Oliva pedig felindulását erőszakosan
46 29|          nőmet! Én nem vagyok őrült.~Oliva odasúgá az elnöknek:~– Látja,
47 29|            Egy levél volt az, melyet Oliva amaz esküdtszéki tárgyalás
48 29|             Éljen boldogul! Amália.”~Oliva rögtön sietett Neversbe,
49 29|            az ő akaratát hajtá végre Oliva. De Ardentet nem volt szükség
50 29|             egymást igazán szeretik.~Oliva iszonyúan bosszút állt az