Part

501 23|                 megfogni a kormánybotot és nem kímélni sem kicsinyt,
502 23|               zsarnokot, aki elég bátor és elég kegyetlen tudjon lenni
503 23|             elég kegyetlen tudjon lenni és aki forrón tudja szeretni
504 23|           Hazafiak, ez az utolsó pont!” És ez a jelszó jobban ébren
505 23|                a varinasi gyilkosokra!” És ez a vezényszó elég volt
506 23|            tudni, hogy azt önként adtuk és nem kényszerítve; mi összebeszélés
507 23|               hadvezér, visszautasítom. És nem ismerem eddigelé azt
508 23|             elveszíthet, ha esze rövid, és eladhat, ha szíve rossz.
509 23|               oda botorkázva Gideonhoz, és megszorítá annak kezét,
510 23|                 megszorítá annak kezét, és törülgette homályos szeme
511 23|                Cundinamarcán keresztül, és ezt csodának bizton nevezheted;
512 23|        csapatjával álljon meg Cumanában és ne hajtson semmire akármi
513 23|             hogy elleneinket legyőzzük, és neked igazad van. Te, Gideon,
514 23|          istentől, hogy erősek lehetünk és szabadok? Nem mutatott-e
515 23|                   E férfi Bolivár.~Paez és társai a meglepetés örömhangján
516 23|              jelentésére le fogja tenni és engedelmesen szót fogad?
517 23|           kiáltának éljent Laurenziának és Bolivárnak, a diktátornak.~–
518 23|            Bolivárnak, a diktátornak.~– És most esküszöm az egy élő
519 23|                 zsarnok nem leend soha, és Laurenzia egy zsarnok ölelését
520 23|             összecsókolá Bolivár kezét, és sírt, mint egy gyermek örömében.~
521 23|            tekintett a leányka szemébe, és azt súgá neki gyöngéd érzelemmel:~–
522 23|                  tapsolni fog a spanyol és sírni fognak a katonák.~–
523 23|               Én ismertelek, senki más; és én jól ismertelek. Isten
524 23|              lépcsők előtt, köztük Paez és Bermudez, s fölkísérték
525 23|           árulás volt!~Bolivár elsápadt és elnémult e rettenetes szóra,
526 23|               az urak itt az én bíráim; és én felelni tartozom nekik
527 23|                 békével határunkon túl, és azt ő tevé jól, és ennek
528 23|                 túl, és azt ő tevé jól, és ennek neve nem árulás. Mivel
529 23|            termen kívül add át kardodat és kövesd a börtönbe!~A nemzettanács
530 23|              magatokat! Gyalázat rátok, és gyalázat a fertőzetes teremre,
531 23|         köntösét fölveszi? Egy pillanat és üres lesz tőletek e ház,
532 23|                üres lesz tőletek e ház, és senki sem fog rólatok kérdezősködni
533 23|                 Simon, halálra ítéltem, és ha mindenik pad e teremben,
534 23|              tábornokot mint szökevényt és gyáva árulót haditörvényszék
535 23|               ott ülve – szólt Bolivár, és eltávozott a többiekkel.~
536 23|               van; neki meg kell halni.~És azzal elindult, lassan tapogatózva,
537 23|                           IV. A szerető és honleány~Még aznap este
538 23|                karabélyossal odasiessek és elfogjam őket.~– Azt ne
539 23|                 függő hamakjainkban, én és négy alvezérem. A gyilkosok
540 23|                bitorlót, vagy elfogatni és börtönre vetni.~A tanácskozás
541 23|       összeszedi minden erejét, mit ész és szívmelegség kölcsönöz neki,
542 23|            ellenségnek lehetetlen: Paez és hű barátai, mert szeretik
543 23|           ünnepéllyel. Este kivilágítás és fáklyás zene leend a városban.
544 23|             vesse el a koronát magától, és hajtsa meg fejét nemzete
545 23|               szeretem őt, – elítélem – és megsiratom… Akkor meghal
546 23|                 után barátai eltávoznak és mi egyedül maradunk, akkor
547 23|                 felállani a térdeplőről és keresztet vetni magára.
548 23|                szólt tompán don Gideon, és valóban nem reszketett keze,
549 23|              oszlopok mögött éj sötétje és sötét arcok.~De igen, egy
550 23|             örömriadal kísérte Bolivárt és nejét palotájáig; az ablakok
551 23|             emeli népe fölé magát soha. És íme, rosszul esküdtem akkor.~–
552 23|               férfit, aki nálamnál jobb és igazabb, én átadom neki
553 23|                én átadom neki e koronát és meghajlok előtte.~Laurenzia
554 23|                 azt, hogy ajkait lássam és meg ne csókoljam.~– Oh,
555 23|            nyílt, ott sötét volt minden és nesztelen.~A hölgy felnyitá
556 23|               Annál biztosabb halála.~– És mégis átadom őt neked.~–
557 23|           Gideonnak, ki arra egy csókot és egy könnyet ejtett.~– És
558 23|                és egy könnyet ejtett.~– És most figyelj reám – monda
559 23|                Úgy teszek, Laurenzia.~– És azután biztosan célozz!
560 23|                háttal az erkélyajtónak, és arcára borulva, elkezde
561 23|            Gideon leugrott az erkélyről és megmenekült.~A lövésre berohant
562 23|           gyilkolni törnek, igazuk van; és nekem, ki téged szeretlek,
563 23|                nincs igazam. Temess el, és végtelen szerelmemet, amit
564 23|                fordítsd hazádra vissza!~És ott meghalt a nő.~Kinn az
565 23|              fáklyavilág mellett a kürt és síp; énekeltek, daloltak
566 23|                 koronát, kettétörte azt és elhajítá, s megsemmisülve
567 24|                       I.~Robert, Apulia és Calabria fejedelme, kit
568 24|           gyönyörű ország, hajdan hősök és félistenek hazája, mostan
569 24|          szerzett magának két országot, és érdemesnek tartotta magát
570 24|                 volt nagy urakkal soha; és mégis Alexius császár katonái
571 24|            egyik kapun, feleségem, fiam és növendék leánykám a másikon;
572 24|                 Salernóban találkozunk, és íme most vettem a rossz
573 24|                 Komnén háremébe vitték, és mindezt mi bűnömért? Csupán
574 24|                 ne öld el magadat. Tedd és mondd azt, amit én parancsolok,
575 24|               azt, amit én parancsolok, és én kincseket adok neked
576 24|             adta át saját magáé helyett és felvette saját fejének vérdíját.
577 24|                szem látta, tisztelettel és hódolattal kísérte – a bábalakot,
578 24|                marokkal szórta a pénzt, és tele szájal a fényes ígéretet,
579 24|               utolsó szó pedig az volt: és akkor midőn elfoglaltam
580 24|              visszatérsz ismét házadba, és lészesz, ami voltál: nem
581 24|             vértes lovag, a sereg magva és színe.~A fejedelem legjobb
582 24|                 a Pallas, aki a hímzést és szövést feltalálta, hanem
583 24|             szállt alá.~Ott, hol Apulia és Epirus partjai annyira megközelítik
584 24|             fejedelmi kalandor, Pyrrhus és Pompeius hidat vélt verhetni
585 24|                 császárt hozva magával, és azért mégsem állt senki
586 24|              volt zárva előtte. Albánok és makedonok védték a bástyákat,
587 24|         rabgályáit vontatva maguk után, és jobb felől a hegyek útjain
588 24|                ott dúlt tábora közepén.~És a harc sem volt igazságos,
589 24|         csatában hangzik, üres ámítás – és Guiscard mégsem veszté el
590 24|          gondolhasson a menekülhetésre.~És akkor felállítá seregeit
591 24|                 e helyen harcolt Caesar és Pompeius a világ uralmáért,
592 24|         növekedett, mindenkitől bámulva és csodálva.~E leányka neve
593 24|              hogy e virágot így nézheti és nem vágyik azt leszakítani;
594 24|                vagy még. Menj játszani.~És elküldé Violantát neje sátorába.~
595 24|               ál-császár.~Tehát Michael és Gaita!~Ah valóban, Violantának
596 24|                 e könny nem hullott ki, és Guiscardnak oly két hőse
597 24|              Alexius összecsapott vele. És az ál-Michael kopjája kiüté
598 24|           homlokán. A császár megfordul és sebesülten fut; kísérő hívei
599 24|             gyermek még, hadd játsszék…~És azzal megszűnt beszélni
600 25|               másnak! Erre pedig mindig és mindenütt gondol az ember.
601 25|       örömsikoltással tárulnak ki ajtók és karok, hogy engem kebleikre
602 25|                mindenféle szekrényekkel és pamlagokkal.~– Ahán! Itt
603 25|              van valaki!~De mi szekrény és pamlag egy dühbe hozott
604 25|                 Jaj annak, aki itt van.~És íme mit látok? Egy gyanús
605 25|             került elő, bekötött fejjel és igen porosan; az ártatlan
606 25|              fogok vetni, s még egyszer és utoljára megkísértem a szép
607 25|                nekem az ön sajnálkozása és részvéte. Köszönöm szépen.
608 25|             leves? Én meg akarok halni.~És valóban alig bírt már mozdulni,
609 25|               látott haldokolni – éhen, és nem nyújtott neki segélyt!~
610 25|            leveshez nyúlni. Még egy nap és többé sem leves, sem csók
611 25|              tért, s két hét múlva férj és feleség lett belőlük.~Clarisse
612 26|               cserébe becsületes neved… és oda nem adnád…~Ha azt mondanák:
613 26|                 érte mennybéli üdvödet… és nem felednéd el…~Ha azt
614 26|                akit legjobban szeretsz… és el nem adnád…~És ha azt
615 26|              szeretsz… és el nem adnád…~És ha azt mondanák: itt van
616 26|                áruld el érte hazádat! … És el nem árulnád… akkor elmondhatod
617 26|              regények alkotására; a hős és a rabló, a dicsvágy és a
618 26|              hős és a rabló, a dicsvágy és a pénzvadászat, a honszeretet
619 26|             pénzvadászat, a honszeretet és a könnyelmű ábránd olyan
620 26|            állottak egymáshoz, ellenség és jó barát könnyen összetévesztette
621 26|          partokat végigrabolja, gyilkol és gyújtogat egész Arauco hosszában.~
622 26|                  hanem mint egy új Ádám és Éva, egy új vadember-generációt
623 26|             többé nem gondol vissza rá.~És valóban oly nevetségesnek
624 26|          ékesítik; az oltárok ragyognak és tarkállanak a hívek kegyes
625 26|                  mely áthevíti a lelket és felmagasztalja a képzelődést.~
626 26|             kezdete – a könnyű mantilla és a magas fésűre akasztott
627 26|                igen-igen földi szépség; és ez a legveszélyesebb csalódás.
628 26|               mint angyalát, ábrándozva és tisztán, ugyanazt szereti,
629 26|                  mint ördögét, őrjöngve és kétségbeesve.~Donna Tereza
630 26|                 egy fiatal ember őrjöng és kétségbeesik miatta. Mentől
631 26|                  Ön mostan kapitány még és szegény ember. Én szeretem
632 26|           között, s dúl bennük kezeivel és méri azokat vékával; mikor
633 26|             tízmilliót visz aranyporban és rudakban az angol bank számára;
634 26|            hajóikra távoztak; Robertson és Williams hátramaradtak.~
635 26|                hajó párkányára Georgest és Williamst.~– Bajtársak,
636 26|      felkapaszkodtak a hajósok, Georges és Williams a legénység egy
637 26|        kalózaival barátkozott. Williams és Georges egy perc alatt rábeszélték
638 26|               magával vitte a kapitányt és híveit, mindaddig, míg a
639 26|                a tiéd vagyok.~A pokolig és donna Tereza öléig azonban
640 26|             belőle, ugyanannyit Georges és Williams; a többiben a tengerészek
641 26|                 egyedül neki kell bírni és kívüle senkinek.~Egy napon
642 26|          huszonöt embert magához venni, és kiszállni a szigetre egy
643 26|               nem. Jól ismerjük egymást és eszünkön járunk. Te meg
644 26|          szigetre, hát én veled megyek, és itthagyom a hajót és a tízmillió
645 26|            megyek, és itthagyom a hajót és a tízmillió dollárt Williams
646 26|               kedve tartja, csaljon meg és hagyjon itt!~Könnyű volt
647 26|               azok a parton megjelentek és elkezdtek velük csereberélni.~
648 26|               emberek voltak e vad urak és asszonyságok, könnyű volt
649 26|              malacot, kókuszdiót adtak, és egy rézgombért a lábait
650 26|             elfoglalta őket szép szóval és értéktelen ajándékkal, míg
651 26|                 ajándékkal, míg Georges és a többi tengerész a hordókat
652 26|           támadt a tengerészekre, nyíl- és kőzáport szórva ellenük,
653 26|   megtámadottakat.~Robertson bátor volt és vitéz. Tíz ember volt vele
654 26|              volt arra, hogy Georgessal és legényeivel mi történik,
655 26|             társával egyedül maradjon – és azután még ezt a kettőt.
656 26|              engedik magukat lovaglásra és igavonásra használtatni,
657 26|                igavonásra használtatni, és amellett gyapjút adnak,
658 26|             csillag a másik után jő fel és megy le a vizekbe, anélkül,
659 26|      asszonyokat, szebbnél szebb indián és kreol nőket; rabszolgákat
660 26|             nagy urak aranyat fizetnek… És hozzá még tízmillió dollár!
661 26|        Otahaitiba, hogy ott asszonyokat és rabszolgákat vásároljanak.~
662 26|                mulattak együtt, két nap és két éjjel pihenés nélkül.
663 26|             állani, ha kétfelől fogták, és volt közöttük négy, aki
664 26|          többiek isznak, s ha Robertson és a másik két kalandor őket
665 26|             mint kapitány, legényvezető és főhajós végezve egyszerre
666 26|        lélekjelenlét lakik ez emberben, és sietett parancsait teljesíteni.
667 26|                volt a nagy fáradtságtól és mámoros fejétől annyi esze,
668 26|     Fellármáztatá a többi hajósokat is, és elrémíté őket azzal a hírrel,
669 26|                  ott vásárlani be nőket és rabszolgákat, akik nélkül
670 26|           nyomára vezessen; az aranypor és öntött rudak ötven hordóban
671 26|              alatt, Robertson, Williams és Georges hozzáfogtak a végső
672 26|             hajó fenekébe, minden ajtót és nyílást beszegezve. Ami
673 26|              beszegezve. Ami élelmiszer és ital volt a hajón, azt átrakták
674 26|               sűrűn legszegezve azokat, és azzal maguk a csónakra szállva,
675 26|                s melyről még a szemfedő és a koporsószegek sem hiányzanak,
676 26|               brasiliai hajós megszánta és elszállítá Rio de Janeiróba
677 26|          szobában nem akart hálni soha, és nem ivott olyan pohárból,
678 26|               kérdezte, hogy mi a nevük és mit akarnak.~– Úrnőddel
679 26|                választást közöttetek.~– És a szív? Az semmit sem nyom-e
680 26|        társalgásba, ő ült egy zsámolyon és merengve nézett maga elé.~–
681 26|              Igaz – szólt rá Robertson, és akkor ő is gondolta magában,
682 26|          tízmilliót elhozza!”~Robertson és társa a Saypan-szigeten
683 26|                 Anglia oda a tolvajokat és zsiványokat; ezek között
684 26|          jutottak el; pénzük elfogyott, és a tízmillió dollár tulajdonosainak
685 26|              Brasiliából, ki gyöngyöket és fűszereket szokott nagyban
686 26|          kénytelen volt azt a tengernek és viharnak martalékul hagyni;
687 26|         hajójával e munkára, jutalmul ő és társa ötszázezer dollárt
688 26|             kellett azért húzni a bőrt! És most egyszerre, csak úgy
689 26|            kötelezi magát Mr. Robertson és Mr. Williamssal együtt elmenni
690 26|            Robertson itt-amott kikötött és kiszállt a partra, ott alkudott
691 26|          körülfogva néhány kókuszdióért és eleven malacért, minden
692 26|           fáradott – amiért annyit ölt!~És az utolsó osztályos még
693 26|                 kétfelé akarja osztani; és nemcsak azt, hanem még Tereza
694 26|               embert, ki tőle ötmilliót és egy asszony szívét, ami
695 26|           melyen a lámpa alatt a térkép és delejtű volt leszegezve,
696 26|                 figyelmesen a szélesség és hosszúság összevágó vonalait.~
697 26|                  s megkérdezé, kicsodák és hová mennek.~Azt felelték,
698 26|                 föld alól, hajóra rakni és elmenni vele. Még csak nem
699 26|                visszafordult Robertsont és tízmillióját kézre keríteni.~
700 26|                az üldöző kiáltozásokat, és úgy tetszett neki, mintha
701 26|                 földre, s ott elnyomták és megkötözték.~Pacheco, a
702 26|             bilincseiben is megrontani.~És ekkor leköttette a hídra,
703 26|                s abban a percben a hajó és csónak között lecsúszott
704 27|                találkozhatnak lépcsőkön és folyosókon, tarthatnak közös
705 27|                 tarthatnak közös lámpát és kapukulcsot, anélkül, hogy
706 27|             szomszédoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, különös
707 27|            ember a más bajával törődvén és senki sem a magáéval.~Egyszer
708 27|               meg ott, s egészen idegen és ismeretlen volt a városban.~
709 27|               mással, táncoljunk mással és csókolózzunk… nem, azt már
710 27|                 esett a kis férj előtt, és azt mondta neki, hogy ölje
711 27|              hogy hozzá mindig hű volt.~És azután megint nem mentek
712 27|              gyermeke életére esküdött, és íme, betelt rajta.~Azután
713 27|                 mind arról discuráltak.~És azóta be is roskadtak már
714 28|             jobban tele volt már pörrel és adóssággal, mint falevéllel;
715 28|                 negyvenen túl járt már, és még addig mindenbe beleveszített,
716 28|               nézték, van-e jó két ökle és tud-e ülni a lovon? Ökle
717 28|                annak mindenféle károkat és alkalmatlanságot szerzend,
718 28|              tarsolyt, oldalukra kardot és karabélyt, egy párnak meg
719 28|              oly szemtelen szerencsével és oly stratégiaellenes bátorsággal
720 28|        rendjelekkel rakott vitéz harcos és – mint éktelenül gazdag
721 28|            fővárosban élni, s rangjához és birtokához illő fényben
722 28|             kisasszonyt, aki a legszebb és legműveltebb delnőnek tartaték
723 28|            János, Hugó, Theobald, Aloys és nem tudom én még minek.~
724 28|          szemtől szemembe összeszidhat, és én még azt mondhatom rá,
725 28|                  hogy árulkodni nem fog és soha nem nevet.~Alig lépett
726 28|                férje oly derék jó ember és őneki úgy fáj az, hogy nem
727 28|             hanem az egész dolog titok, és arról senkinek egy szót
728 28|                 s később még határozott és határozatlan formáktól sem
729 29|                 tisztelettel ismerőseit és nem ismerőseit, hogy ebben
730 29|           mosolyognak így a koporsóban.~És mégis az egész város azt
731 29|                lenni, hogy azt megölje, és az nem lehet, hogy valaki
732 29|                az arany kacskaringókról és az ezüstös rácsajtóról.
733 29|             mégis minden márványemléken és vasajtón keresztültörte
734 29|              volt mérgezve férje által…~És a hírnek ezúttal igaza volt.
735 29|            acheronion”-nak nevezte azt.~És ez valóban megérdemelte
736 29|             néhány perce van felébredni és meghalni; néhány perc élni
737 29|      megfordulva találják koporsójában, és soha semmi esetben nem fedezhetik
738 29|              apjáé helyett.~Igen gazdag és különösen előkelő családból
739 29|           feljebb áll, mert függetlenül és tulajdon családja után gazdag;
740 29|               az elegáns világ őrültjei és unatkozottjai előtt, de
741 29|             hölgy igen szép, igen kacér és igen kegyetlen. Szereti
742 29|                 az már olyan hitványság és képtelenség, hogy nem érdemes
743 29|                 gyermek hitt az álomnak és a szép szavaknak, s egy
744 29|         megvallá atyjának, hogy szeret, és választottjához nőül akar
745 29|            atyai házat, vagyont, rangot és jövőt.~Egy napon, midőn
746 29|             cimborája; a tanúk szintén; és az egész alávalóság olyan
747 29|             hová lett még az a könyv is és miféle könyv volt, amibe
748 29|                változással, idomítással és hozzáadással ment az át
749 29|                 anyától, akiről regényt és népszínművet írtak, anélkül,
750 29|               lefeküdjenek egymás mellé és sohase keljenek fel többet.
751 29|       hálószobájában rejté el a napokat és tűzokádó hegyeket, mikkel
752 29|              hegyeket, mikkel vendégeit és kedves egyetlenegy tékozló
753 29|               igazán nagy volt, a napok és tűzkerekek szikrát okádva
754 29|        nyargaltak a vendégek közé, zöld és rózsaszín csillagok omlottak
755 29|             neki: „ne szeress senkit” – és megszűnt élni.~Oliva eltemetteté
756 29|          virágos ligetbe, mely rózsával és jázminnal volt teleültetve;
757 29|                gazdag nőt egy törvényes és világképes névvel és címmel
758 29|          törvényes és világképes névvel és címmel megajándékozni.~Lehet-e
759 29|                körül a világ bolondjait és mulatta magát rajtuk.~Meghallgatta
760 29|         levélfirkálás, bókok, megőrülés és pénzpazarlás nem használtak
761 29|                játékszernek nézte őket.~És ezt tudta minden ember.
762 29|           meglátta Olivát a színházban, és abban az első pillanatban
763 29|            valaki lakik már ottan.~A nő és a fiatalkori kedves azután
764 29|            pontosan Amáliától Ardenthoz és onnan vissza. Ezt rendesen
765 29|                feléd. – Elhagyott Isten és ember, elhagytál te is (
766 29|                ott, akkor meghalt a nő, és eltemették.~Szüleinek azt
767 29|                gazdag volt, fényes nevű és szép férfi.~– Kedves marquis,
768 29|               ne vegyen magának urat.~– És ha éppen urat akarnék venni?~–
769 29|                jól ismerjük már egymást és igen régóta. Úgy hiszem,
770 29|                 nevén tanított sírni. – És nagyon sokat sírtam az ön
771 29|                 az ön nevén, higgye el. És most azt hiszem, hogy ez
772 29|                  midőn feleségül kérik. És én még egyet sem ismertem,
773 29|               előtt, de az Isten előtt, és azt sem tartották meg. Lássa
774 29|              szeretnek, aztán gyűlölnek és panaszkodnak, akik megkötöztetik
775 29|            tartozom közéjük. Nem hiszek és nem csalatkozom. Önző vagyok.
776 29|             hogy az mire gondol most. – És – talán meg is tudta.~–
777 29|             fáradt, tűrt, nélkülözött – és mégis milyen boldog volt.
778 29|             tanú ellenem, de messzelakó és öntudatlan tanú; ha így
779 29|        meggyőződött az átkozott valóról és nem reszketett belé – s
780 29|             Saint-Eustache templomban – és akkor is mosolygott.~
781 29|                   III.~A vendégek ittak és éljenezték a boldog házaspárt,
782 29|           lépett a szobába, de elsápadt és hátratántorodott, amint
783 29|          sírbolttá volt alakítva.~Fehér és fekete függönyök a falakon,
784 29|            halálfő. E halálfő előtt ült és imádkozott egy nő fehér
785 29|           árnyazták körül, zöld mirtusz és fehér virágfüzérrel koszorúzva.~
786 29|                 megfogta a férfi kezét, és fülébe súgá:~– Kinyitottam
787 29|              tivornyateremben nevettek, és csúfolódva mondák: ugyancsak
788 29|                 ágyára a szép halottat, és vallott neki szerelmet.
789 29|           fájdalmat okozzon kedvesének.~És amint elnézte a szép halvány
790 29|              fel szemeit többé. Két nap és három éjjel nem mozdult
791 29|            Amália feküdt; akkor az álom és a megfeszített lelki küzdelem
792 29|                  mely az ágyról lenyúlt és arcához ért. Ardent örömtől
793 29|         csókjait, mik a szép alvó arcát és ajkait eláraszták; a selyem
794 29|                viszony felől, mi e férj és neje között van.~Ez a férfi,
795 29|                 hogy ne szóljon tovább, és mégsem merte neki azt mondani,
796 29|          fektessék vissza üres helyére, és szegezzék rá jól a koporsó
797 29|              azzal a lépcsőkön lerohant és elfutott a háztól.~Mi úgy
798 29|                 folyamatával, vízióival és chemiai műtéteivel együtt
799 29|           betegsége rajta kitört, híven és gyöngéden ápolám mindig.~–
800 29|               azt; azonban már cselédek és ismeretlen emberek előtt
801 29|                 e borzasztó helyen van, és nekem őt itt kell hagynom –
802 29|            hívatni fogják, maradjon itt és viselje magát nyugodtan.~
803 29|          bűnössel, hanem mint őrülttel…~És akkor elkezdett dühösködni,
804 29|             mentől jobban átkozta magát és esküdött, hogy ő gyilkos,
805 29|                 hullott, megadta magát, és úgy könyörgött, hogy végezzék
806 29|                 csendesen viselni magát és úgy tenni, mint aki gyógyulóban
807 29|          lelkében tovább-tovább fonódik és untalan újra kezdi magát,
808 29|            múlva tagadja annak lételét, és beszél láthatatlan alakokhoz,
809 29|                 döntögetve, mind hársak és jegenyék voltak, lehasogatott
810 29|                 az alacsony rózsaákász- és jázminbokrokat, miket sűrűn
811 29|                 maga alól, oda bevonult és összehúzta magát.~Lassanként
812 29|             óráig gunnyasztott a fenyők és taxusfák sötétjében, nem
813 29|  kiszabadulhatna, mit tenne, hová menne és hogyan érne oda.~Azután
814 29|              érne oda.~Azután útra kelt és ment – ment, míg nem virradt.
815 29|               közé jutott. Jobbára dió- és gesztenyefák voltak. Ott
816 29|                 még holnap is nap lesz, és nem tudja, hol fognak a
817 29|              Aztán megint éjszaka lett, és ő megint futott odább, s
818 29|              még egy fáradságos éjszaka és még egy unalmas nap következett,
819 29|                marquis oda rejté magát.~És azután arról gondolkozott,
820 29|         koporsója mellé, ki lehetett az és mi hozta oda. Hogy kapnak
821 29|                 majd rajta a regényírók és a tárcaköltők!~Tetszett
822 29|               virágról virágra szállva, és azt kívánta magában, hogy
823 29|            hirtelen felébreszté valami, és az még csodálatosabb volt
824 29|             beszéd, vegyülve nevetéssel és gyermeteg felkiáltásokkal.~
825 29|       kitekintett a sarcophag nyílásán, és látta őt maga előtt; ugyanazon
826 29|             maga előtt; ugyanazon arcot és alakot, akit ő a sírba letett,
827 29|                  akit ő a sírba letett, és aki most itt jár a virágos
828 29|              csak egy ördög volt benne, és az nem árthat már. Azután
829 29|               férj magához ölelte nejét és megcsókolá.~– Látod, most
830 29|       sírhalmomon; olvassuk sírversemet és kacagunk hazugságain. Kinek
831 29|              hogy saját sírján ülhetett és sírversét olvashatta?~–
832 29|              fölfedezése, hogy a köztem és kegyed közt létrejött házasságnak
833 29|                 Oliva kisasszony lenni, és én sohasem adhattam kegyednek
834 29|            megújult, elegáns házat tart és nőcselédséget fogadott régi
835 29|                 Eredj haza, szép delnő, és keress mást magadnak, én
836 29|              Amália!~– Igen, Amália él. És így én nem lehetek az ő
837 29|             amidőn téged nőül vettelek, és így nem lehettél nőm soha;
838 29|              nem tanult anyja példáján, és most keresheted igazságodat;
839 29|          ellopta a halottat. Hazavitte, és az csak tetszhalott volt,
840 29|                 magát érezni a világban és előjött; azonban a marquis
841 29|                 felőle, hogy régi nejét és annak imádóját látja maga
842 29|            hatóságok kezébe adta magát, és mindent bevallott.~– Mindent
843 29|              tehát az méltán sajátja…~– És a törvényszék nem veszi
844 29|              Leclairt, az nekem sógorom és igen ügyes ember. – Köszönöm.
845 29|            rögtön kell sietni valahová, és addig nem vehet részt a
846 29|                volt, midőn az övé lett. És most e boldogságtól meg
847 29|                 ő hivatkozik az Istenre és az emberiségre: nem méltán
848 29|             neki: igen, igen! Vidd haza és éljetek boldogul!~Azután
849 29|            látja eltemetve magát, az éj és a magány rémeit, az éhhalál
850 29|                 lelkét lehelte abba át, és az az élet, ami annak arcán
851 29|                 a puszta világosságtól; és ő készen is volt igen furfangos,
852 29|              alkalom; Oliva hallgatott, és nem beszélt a gyilkosságról.~
853 29|       gúnymosollyal arcán fordult felé, és azt hivé, hogy mindent előre
854 29|                 megszólalt igen csendes és meghatottság nélküli hangon.
855 29|                téve ki a világ gúnyának és megfosztva nevemtől, ha
856 29|                 csakugyan elraboltatott és életre jött-e, vagy pedig
857 29|                is ott fekszik a sírban, és alszik szép csendesen.~Ah!
858 29|             esküdtszéki tag s a marquis és Ardent ügyvédei, meg azután
859 29|             Malmont mosolygott gúnyosan és Ardent nem nézett oda: ők
860 29|             meghalva – meghalva, igazán és felébreszthetetlenül meghalva.~
861 29|              hideg kezét, ott lerogyott és meghalt ő is.~Csak a szíve
862 29|         Csakugyan a Bicétrében halt meg és igen sokára. A leggonoszabb,
863 29|             életem fájdalmas történetét és résztvesz abban. Én el vagyok
864 29|            pedig Malmont tulajdona volt és azt neki vissza kell adni.
865 29|                 tehát igazság a földön! És a föld alatt! Én visszaadom
866 29|          Ardentnek, hogy én előrementem és várok reá. – Éljen boldogul!
867 29|           emberen a két szerető szívért és édesanyjáért, kit az úgy
868 30|                 felébredtek, a mesterek és mesterlegények és a diákok
869 30|              mesterek és mesterlegények és a diákok és diáknék, és
870 30|              mesterlegények és a diákok és diáknék, és a becsületes
871 30|                 és a diákok és diáknék, és a becsületes polgárok s
872 30|                  nemkülönben a cigányok és kintornások és egyéb művészek,
873 30|                 cigányok és kintornások és egyéb művészek, újságírók,
874 30|                  újságírók, kardalnokok és más efféle gentlemanek hasonlatosképpen
875 30|       barnapiros arca ragyog az izzadás és öröm miatt. – Lesz tánc
876 30|                kiknek kifejezésdús arca és gesztusai egytől egyig elárulják
877 30|              csupor tejeskávé között ül és zakatol a bepólyált csecsemő;
878 30|         felesége után cipelni a kisfiút és kiskutyát, míg az unokaöccs
879 30|                 Új remény, megyünk oda.~És mennek a Disznófőhöz. Az
880 30|                 olyan kazal pimpimpárét és bagolyborsót, hogy ha mind
881 30|           valami a levélen.~– Odamegyek és leborítom kalappal.~– Bárcsak
882 30|            kifordul belőle, s ijedtében és szégyenében legottan elájul.~
883 30|        letelepedjenek, s azt liqueurrel és szivarral megkínálván egy
884 30|     jajveszékelés, a jobbvérű faj kacag és nyihog, az epésebb káromkodik,
885 30|                 várja.~A tűz Budán van, és Budán egy lélek sincs otthon,
886 30|               fiát, kutyáját, feleségét és unokaöccsét, valamennyit
887 30|         baronesse dugta oda tréfából.~– És ez a karcolás arcodon?~–
888 31|            tölgyek után fűzfa, rekettye és tövis! A nagy világdrámák
889 31|           főpapra bízta az ifjú lelkét.~És a kegyes püspök buzgalmában
890 31|                arca sötét volt mellette és holt.~A bölcs atyai gond
891 31|               fölvisz magához.~A király és bölcs országnagyjai elszomorodtak
892 31|               tölti éjszakáit víg pohár és hő lélegzetű asszony mellett,
893 31|             fosztottad meg az országot!~És első István után következett
894 31|               következett utolsó Péter, és efelől nagyon szomorú lapok
895 32|          terjedelme 900 hold szántóföld és kaszáló, 1500 hold erdő,
896 32|                lovakat, még a bútorokat és a falon függő képeket is.~–
897 32|               kívánhatja tőlem senki.~– És hát tulajdonképpen miért
898 32|               lovásza, kocsisa, kapuőre és fogadott árvaleánya számára,
899 32|            kastélyban, részint a tiszti és gazdasági épületekben holtig
900 32|               nem nagy baj; tiszttartót és cselédséget úgyis kellene
901 32|                  arca a fekete bajuszon és oldalszakállon kívül simára
902 32|               borotválva; homloka magas és jóformán kopasz, erős, húsos
903 32|                 helyekről, esparzettről és kövi lóheréről; angol malacokról,
904 32|                 ezek a cselédek mifélék és más egyebekről; azt nagyon
905 32|              gyógyította, tanulmányozta és valóban nagy sikerrel: mindannyit
906 32|                 volt, aki még a megenni és nemenni valók között sem
907 32|       büszkesége, hanem azért szófogadó és engedelmes; a komornyikját
908 32|              kacagott, bukfencet hányt, és most, ha az ember nem ügyel
909 32|               egy kapus, egy tiszttartó és egy fogadott leány a jószágon
910 32|                különben.~– Kérek tintát és papirost; hadd írjak annak
911 32|               veszek én itt a nyakamra, és hogy most nagyon goromba
912 32|            hydrogennel kilehellésemtől, és ha abba a szobába akkor
913 32|             vetett ágy, tessék jóllakni és lefeküdni; én meg majd megyek
914 32|                 a rococo nagyságos urak és asszonyságok ezekből a diófa
915 32|               van.~Egyszóval minden élő és nem élő tárgy hozzáfogott,
916 32|                én elbűvölve álltam ott, és szinte elfelejtettem, hogy
917 32|         nevetett többé; meg volt sértve és keserítve szörnyen.~– És
918 32|                és keserítve szörnyen.~– És ezentúl valahányszor vizet
919 32|           megsajnáltam, hogy annyit sír és sóhajtozik, kérdőre vettem
920 32|           könnyebbülve, nem győz áldani és a kezeimet csókolni, ha
921 32|                nagy potentát parancsol, és senki más a földön.~Az én
922 32|               van; de hát elébb műhelyt és katlant kellene felállítani,
923 32|            mindkettő egyenlően hatalmas és erőszakos, az egyik a rendületlen
924 32|           később azt is elmondta, mikor és hogyan jutott ő e kínzó
925 32|        holdkóros, monomán, hallucinans! És mit tudom én még mi mindenféle
926 32|              rajta, majd felébredek rá, és nem tudom kitalálni, honnan
927 32|               leül ágyam mellé a székre és lesi, hogyan alszom.~Hogyan
928 32|             hanem egyet, kettőt, hármat és amellett egész nap jár rendesen,
929 32|            óráig, hány percig volt ott.~És nem tudok rájönni, hogy
930 32|                 szellem, aki elvan ruha és eledel nélkül? Erre nem
931 32|       hozzáálmodom, s azután képzelődöm és álmodozom egy képről, amit
932 32|               való alakja odalép hozzám és néz rám szótlanul, mozdulatlanul;
933 32|             bezárkózhassam, lefekhessem és járjak a tündérek után.~
934 32|        Magyarországon már tenger is van és gránátfa-erdő.~A gránátalma
935 32|               át hirtelen két karommal, és abban a pillanatban egy
936 32|           ölelés, valódi sikoltás volt.~És még sincs itt senki.~Egy
937 32|                nem ért rá azt felvenni.~És mindez tagadhatatlan, mert
938 32|                amilyen igaz, hogy élek, és nagyobb igazság kedvéért
939 32|           üldözni gondolataimmal, éjjel és nappal mindig egy kép után
940 32|                 hanem már most menjenek és ne bámuljanak rám.~(Kezdtem
941 32|          bódultságot, hogy híre menjen. És azután éjjel-nappal vesződött,
942 32|              éjjel ijedten jött hozzám, és sírt és a haját dúlta két
943 32|            ijedten jött hozzám, és sírt és a haját dúlta két kezével,
944 32|               aludt, ismét odalopózott, és az Isten bocsássa meg neki,
945 32|                 ijedten eltakarta arcát és térdre esett, kezeit összetéve,
946 32|             éjjel azt álmodja, hogy él, és azon töprenkedik, milyen
947 32|         szállítá az embert. A földszint és az emelet között még egy
948 32|                  az a beszédtelen ajk – és azután az a rögtöni eltűnés,
949 32|                 fölemelém őt a földről, és mondám neki, hogy ezentúl
950 33|                semmi sem látszott rajta és az jól illett az arcához.
951 33|            vettem az ismeretlen myladyt és igen boldogul éltem vele;
952 33|                 őrült. Most két hónapja és három napja, hogy a mylady
953 33|              belső pergamentjére írva.” És aztán meghalt.~Adándy úr
954 33|                 magammal, bebalzsamozva és ólomkoporsóba téve; itt
955 33|                  már ismét kocsiján ült és tovahajtatott.~Adándyt csak
956 34|                 táncosnéról ragadt rád! És így tovább. Tudjátok? Mindig