Part, Paragraph
1 1, IV | Hagyjuk ezt ebéd utánra – szólt közbe a leány. – Vendégünk
2 1, VI | te nebuló.~Ez a diáknak szólt.~Az nem ment olyan könnyen.
3 1, VI | két karját a mellén, úgy szólt odavetve Miklóshoz~– Azonban
4 1, VI | dölyfös fölfuvalkodással szólt oda az ifjúnak:~– Kend pedig
5 1, VII | jöveteled!~– Vagyok már valami – szólt ragyogó orcával Miklós.~–
6 1, VII | De hát mondd el nekünk – szólt Katalin az édeséhez –, hogy
7 1, VII | okos dolog volt tőled – szólt közbe az öreg.~– Mikor aztán
8 1, IX | ággal.~– Ellentmondok – szólt közbe Katalin. – Az én apám
9 1, IX | anyámasszonyék.” (Ez mind a kettőnek szólt: az egyiknek plusquamperfectumban,
10 1, XI | érkezvén a menyasszonyához, így szólt hozzá;~– Édes szívem, lelkemnek
11 1, XIII | elő.~Addig egy szót sem szólt Sára asszony, amíg a vendégei
12 1, XIII | kidoboltad, ha kikiabáltad, szólt az a korcsmárosoknak, eredj
13 1, XIV | Dabóczy Marcsa.~– Ez az? – szólt nagyra fölnyitva szemeit
14 2, I | aztán kategorikus hangon szólt a kapitányhoz~– No hát,
15 2, I | lepecsételt levéllel, amely szólt: tekintetes, nemzetes, vitézlő
16 2, II | patikáruslegény festette? – szólt Katalin az apjához fordulva.~–
17 2, II | csak az az előkelő lenézés szólt belőle, amit a Kardosné
18 2, V | a vádlott legénynek így szólt: A neki tulajdonított bűn
19 2, VII | írással foglalkozott, csak úgy szólt hátra a vállán keresztül.~–
20 2, XIV | fekhelyéről fölemelkedve, így szólt.~– Abba pedig én semmiképpen
21 2, XIV | kereseted van itten?~– Nekem? – szólt Katalin. – Hiszen ez az
22 2, XVIII| saját fiában.~– Elküldjem? – szólt hüledezve Katalin.~– Jól
23 2, XVIII| érzékenységtől áthatott hangon szólt hozzá.~– Ki tanította neked
24 3, I | énnekem puskám van?~– Láttam – szólt a gyerek.~A főúr tenyerébe
25 3, VIII | Én is tanúja vagyok – szólt a szuperintendens. – A tiszteletes
26 3, VIII | lelkéért.~– Igazán azt teszi? – szólt a beteg, s valami ragyogás
|