VIII. Az égküldte tanú

Mikor már mindenki elhagyta a szegény nyomorult asszonyt, elhagyta a férje, el a vádlott-társa, el az apja, a papja; mindenki ellene fordult: akkor leküldött neki a jóságos Isten egy élő tanút az égből.

…Ó, te örök Isten! Te mindenható Isten! Akinek a csillagvilág rendjén kívül még arra is van gondod, hogy igazságot tégy a nyomorú férgek között, akik arcod képmásával dicsekszenek. Oh, te közös Atyánk! De sok keserves éjszakán feküdtem előtted arcra borulva, könyörögve, hogy tégy csodákat – érettem – a szeretteimért – eltiprott hazámért! Mindig meghallgattál: csodáid leküldted! Nyitva találták buzgó kéréseim mennybeli ajtódat! Hogyne jegyezném fel a te csodatételedet, melyet e halálra, pokolra, örök gyalázatra ítélt asszonnyal cselekedtél: amit itt olvasok megfakult írásban!…

Egy éjjel Baranyi Miklósné egy fiúcskának adott életet a tömlöcben. Egy boszorkánysággal vádolt rabtársnője segített neki vajúdásában. Szép, egészséges gyermek volt az újszülött.

Ezt az élő tanút küldte neki a Jehova a megszabadítására.

Amint ennek a híre elterjedt a városban, egyszerre megfordult az egész közvélemény. Valamennyi asszony mind rohant az urához, rohant az utcára, telekiabálta vele a világot.

„Hazugság! Cudarság! Nem lehet az az asszony bűnös. Bolond volt, ördög lelke volt, aki bevádolta.”

De akit legjobban kiforgatott eddigi ellenséges indulatából ez a hír, az volt maga a fürmenderné, a Katalin anyósa.

Zokogva rohant az urához.

Ez az asszony nem vétkes! Mindnyájan megcsalattunk az árulkodók által. Lehetetlen az, hogy egy asszony abban az állapotban, amikor Isten ítéletét várja magára, hogy új életet ád-e, vagy magának halált lel? Ilyen undok bűnre még csak gondoljon is! Ezt a nőt szabadon kell bocsátanotok!

És ő maga rögtön gondoskodott, hogy Katalinnak a börtönébe bölcsőt, gyermekruhát, babadunnát szállítsanak. Ő maga főzött neki herbateát, gyönge csirkebecsináltat, s odaküldte hozzá, mindennél jobban eső azon ízenetével, hogy megbánta, amit ellene elkövetett.¹

Nem késtek a remonstrációikkal a bírónál és fürmendernél a város bölcsei: az orvosdoktor, a patikárius allegálták, hogy ily bizonyosság után patológiai abszurdum annak a bűnnek elkövetése; amivel Katalin vádoltatik, hozzájárult a püspök és Gyarmathy professzor előterjesztése a pszichológiai lehetetlenség felől. Mindannyian követelték Katalin azonnali szabadon bocsáttatását. A szövő-fonó asszonyai odasereglettek a városház ablakai alá, s hangos lármával követelték asszonyuk kiadatását, amiben az egész kofasereg segédkezett nekik. Tele volt velük a piac: egész ribillió volt már. A tanács meg volt szorulva.

Végre fürmender uram kitalálta a módját a megoldásnak.

– Inkatta kibocsátható a börtönből, ha jótáll érette valamelyik szomszédja, hogy el nem szökik.

Rögtön előállt a külső tanács padjából Seress György uram (a becsületes Seressnének a férje), s felajánlotta, hogy ő fejével és minden vagyonával jótáll Baranyi Miklósnéért, a szomszédasszonyáért.

Erre azonnal kimondotta fürmender uram a határozatot, hogy ezek szerint, a törvényes formalitásnak elég tétetvén, inkatta fogságból kibocsáttatik, s a törvénynek különben szabad folyás engedtetvén, nekie megengedtetik, hogy az ítélet meghozataláig magát szabadlábról védelmezhesse.

Ennek kihirdetése után a börtön ajtaja megnyittatott, s az Ungváriék munkásasszonyai bebocsáttatának, akik aztán, ahány csak hozzá tért, mindenütt vállvetve, fölemelték a faragatlan fából készült nyoszolyát, s úgy vitték azt haza a lábasházhoz, végig a dobogó hídon nagy diadalkiáltással. Olyan volt az, mint egy hadvezérnek triumfális bevonulása. A gyermekágyas asszony ott feküdt a tarka párnákon, s a kicsinyét szoptatta a világ szeme láttára. Az egész asszonynép, még az ablakból kinézők is, hangos vivátozással kísérték hazáig. Ott pedig felvitték a saját hálószobájába, amelyből elhurcoltatott. Ott várt reá a derék jó Dabóczy Marcsa, aki tanult javasasszony is volt, s gondja alá vette.

Íme tehát, amin nem tudtak segíteni se az egyházi, se a katonai, se a polgári hatalmasságok, véghezvitte egy icipici kis angyalka, akit a Jehova Isten küldött az ismeretlen másvilágból, hogy kiszabadítsa a méltatlanul szenvedő, boldogtalan asszonyt kétségbeejtő nyomorúságából. Szárnyai nem voltak már az angyalkának, mégis el tudta vinni az anyját.

…Van már, kit szeressen! Van már, kiért megostromolja az egeket, ha a földet, a poklot nem lehet.