XVI. Törvényes bigámia

Most aztán előállt az a lehetetlen eset, hogy egy magyar nemesúrnak egy időben két törvényesen összeesketett élő felesége legyen; – viszont egy magyar nemesasszony két törvényesen összeesketett élő férjnek legyen a felesége.

Sem azelőtt, sem azóta nem jegyeztek fel ilyen esetet a krónikák. S ez csak Magyarországon történhetett meg, ahol protestánsok, római és görög katolikusok mind a saját külön törvényeik szerint ítélkeztek házassági ügyekben; a nagy vallásszabadságharcokra következett békekötések utáni korszakban, amelyek a vallásfelekezetek törvényeit egyenlő erejűre emelték.

Baranyi Miklós septemvir uramnak a zenyei kastélyban is volt felesége, a debreceni lábasházban is. Hites férje volt mind a kettőnek. Ungvári Katalin asszony ellenben, ha Baranyi Miklósnénak akarta magát hívatni, otthon maradhatott Debrecenben, de ha kedve támadt Gyarmathy Mihálynénak tiszteltetni, akkor átrándulhatott Nagy-Váradra.

Hiszen ha csak szívbeli dolgokról volna a szó, csak el lehetne igazítani a bonyodalmat. Lám, Törökországban is van egy férfinak több felesége, s az allibámoni nők viszont egyenkint két férjet tartanak, hogy ne is említsük a Salt Lake telepeseit, a mormonokat, akik szent létükre a szerelmet egészen szabadjára eresztik, de itt ez országban az ilyen állapot számtalan magánjogi komplikációkat sodor maga után. A két férjnek, két feleségnek vagyoni állapotja is van, s nagy kérdés támad afölött, hogy ki az elsőszülött?

A vagyon, az örökség még hagyján! De hát a becsület? Nagy Magyarországon a becsületért több vért ontottak már, mint amennyit borbélylancetta, köpöly és pióca kiszedett a lázas erekből. Nincsen olyan ember közöttünk, aki a szemébe hagyná vágni, hogy ő nem az apja fia. Becsület az első, aztán jön az élet.

Katalin, amint egy erős támaszt talált új férjében, annak a gyámolítása mellett valami olyan vállalatra vetemedett, ami a rendkívüli észjárás nyomán támadhatott csak egy erős női lélekben. Vissza akarta vívni gyermekének az apját.

Egyenesen ahhoz a fórumhoz fordult, mely a katolikus dogmák szerint a férjét tőle elválasztotta. Fölment a nagyváradi káptalanhoz, s ott a püspökök, prépostok, apát urak testülete előtt fassio narratoriát (elbeszélő vallomást) tett le, a káptalan pecsétje s valamennyi asszesszor névaláírása mellett, mely a káptalan protokollumába felíratott.

Így hangzik a szöveg:

Én Ungvári Kata, az előtt tekintetes nemzetes és vitézlő Baranyi Miklós úr igaz házastársa, mostan pedig Debrecenben lakos Gyarmathy Mihály felesége, belső ösztöntűl és lelkiismerettűl kényszeríttetvén, hogy az utolsó ítéleten eddig való hallgatásomrúl és édes fiamnak Baranyi Miklósnak eddig következett és következendő kárairól szoros számot ne adjak, kényteleníttetem a tekintetes nemes káptalan előtt személyem szerint megjelenni, és oly igaz lelkiismerettel magyarázni, és az én közöttem és tekintetes nemes vitézlő Baranyi Miklós, a fölséges septemvirális királyi tábla assessor uram és igaz törvényes férjem között levő dolgunkat deklarálni, hogy fenn titulált Baranyi Miklós uramnak édesanyja Fekete Mária és mostohaanyám Fekete Krisztina asszonyok ellenem irigységtől vagy gyűlölségtűl vagy jószágaimhoz való áhításoktúl viseltetvén, ily siralmas állapotra és sorsra praktikájokkal vetettenek; amidőn éjszakának idején házamban feküdtem volna, férjemnek otthon nem létében, lámpásokkal és szolgákkal házamba bejöttenek és kereskedtenek. Kérdeztem lármájokra, mit keresnek, s mi bajuk volna? A házamban semmit sem találván, a kamrában is keresgetni kezdvén, ott találták az odavaló debreceni patikárus legényt, s férjemnek azzal vádoltanak, hogy világosan véle vétkeztem volna, holott valamely lelkiismerettel üdvözülni és az utolsó ítéleten a mindeneket tudó igaz Bíró előtt megjelenni akarok, azon lelkiismerettel mondom és vallom, a tekintetes nemes káptalan előtt, hogy azon fiam Baranyi Miklós férjemtől származott s tőlem született fia, s hogy sem azon patikárus legénnyel, sem mással nem vétkeztem, sem azon patikárus legénynek a kamrában való rejtőzéséről s ottan létéről sem hírem, sem tanácsom nem volt.

Ezen okra férjemtől való elválásom ki által és hol lett, nem tudom: mert én sem nem citáltattam, sem nem convincáltattam, hírem és tudtom nélkül lett azon elválása, csak akkor tudtam meg, mikor említett férjem más feleséget vett. És amint értettem, a tőlem született fiát, Baranyi Miklóst, törvényes és igaz természet szerint való fiának lenni tagadja, holott a bemutatott matrikula szerint, amidőn e bűnnel vádoltattam, az ő fiának életet adtam, azt vallom és mondom, s ebben az igazmondásomban élni és meghalni, s az igaz ítélő Bíró Jézus Krisztusom előtt az utolsó ítéleten megjelenni, számot adni és üdvözülni akarok.

Mely magyarázatomat, deklarációmat és vallomásomat, az A betű alatt levő matriculával együtt improtocolláltatni s arról való testimoniálist Baranyi Miklósnak, ugyan tekintetes nemes Baranyi Miklóstól származott fiamnak, jövendőbeli cautélájára kiadni instálok.

A tekintetes nemes káptalan teljes ülésében vette fel az elbeszélő vallomást, s pecsétjével és tagjai aláírásával hitelesítette.¹

Tizenkét ilyen illusztris név, fő-fő római katolikus egyházi méltóságok, akik egész tekintélyük súlyát a mérlegre vetik egy kálvinista asszony becsületének helyreállítására. Ez is a rendkívüliségek sorát szaporítja ebben a történetben.

Ez megint egy olyan merész tett volt Katalin részéről, mely minden nyugvó ellenségét egyszerre fölzajdította pihenő helyzetéből. Elvált férje halálos fenyegetéseket hallatott ellene, mikor a fassio kópiáját megkapta a káptalantól.

A debreceni bíró, Domokos uram, pedig egészen kijött flegmájából, mikor azt megtudta, hogy egy debreceni kálvinista asszony a nagyváradi pápista káptalanhoz viszi a maga igazságát, s ott keresi annak orvoslását.

Tüstént maga elé idéztette Katalint, s kegyetlenül lehordta ezért a cselekedetéért. Miért tette? Miért zavarta fel a már szépen megülepedett salakos ügyet?

– Azért, hogy megvessem a fundamentomát az egyetlen fiam becsületének.

– Hát hiszen megvan annak a becsülete a reformata egyház törvényei szerint: beíratott a matrikulába az apja nevére, fel fog vétetni az iskolába a becsületes nevén. Mi kell még több?

– De ez nem ád neki jusst a világi törvény szerint. Az apjának új asszonytól új fia született, ha mindketten felnőnek, embernyi emberek lesznek, vita támad köztük. Azt akarom, hogy a fiam győzzön.

– Szent Zebaóth Isten! Hová gondol ez az asszony? Ha a fia megnő, emberré lesz! Hát addig mindig zaklatni akarja kegyelmed ezt a kellemetlen ügyet?

– Akarom én! Nincs az életemnek egyéb törekvése. Minden esztendőben, az év minden szakaszában teszek valamit, amivel e dolgot felelevenítsem. A földet és poklot megmozdítom érte. S ha azok nem segítenek, megtalálom az utat az égiekhez: a küszöbét már elfoglaltam.

– Belehalsz te abba, asszony!

– És ha belehalok, még a föld alól is kinyújtom a kezem, s kivívom a becsületet.

– Nagy a te hited, óh, asszony. De meglásd, hogy elpusztulsz bele.

– Mégiscsak azt teszem. Hiszen még a jó kutya sem hagyja el a kölykét.

Ezzel otthagyta a bírót.