1-500 | 501-626
Part
1 Els| ember volt.~– Majd csinálok én itt rendet mindjárt!~Azzal
2 Els| Amíg ön kapacitált, addig én fel is nyittattam egy első
3 Els| szemrehányás hangján.~– Mert én azt nem hiszem – felelt
4 Els| Nem, nagyságos asszonyom; én nem is a bankárok csődülésére
5 Els| rázta szőke fürtjeit.~– Hogy én ezekről soha nem hallottam.~–
6 Els| A koreszmék terén igen. Én mindig a haladó párthoz
7 Els| fiatal úr.~– Hát szóltam én egy szót? A szép vidékről
8 Els| Ah! Már válópere van? Én azt hittem, hogy most hozzák
9 Els| egész gyermek még. Ez az én védencem: a szerencsétlen
10 Els| kegyébe fogadja a herceget. De én meg vagyok felőle győződve,
11 Els| így házaséletre képtelen. Én azt nem engedem meg. Azt
12 Els| rángatózásokat kap; hisz én sem vagyok nyavalyatörős;
13 Els| tőle félnem, hogy megölel. Én azt allegálom, hogy csak
14 Els| Mi az ördögöt nevetsz?~– Én? Dehogy nevetek. A szivarfüst
15 Els| megríkat, hol megnevettet. Én egészen bízom a pápa ígéretében.
16 Els| izzad a homlokod? – Tán az én pipám füstjét nem állhatod?
17 Els| mondá egykedvűleg:~– Hát én csak azt mondom, hogy ha
18 Els| mert az nekem Istenem, akit én imádok.~– Nekem pedig emberem,
19 Els| akárki által elfoglalható. Én nem mondok le könnyen arról
20 Els| Miért esküdött ön az én elvesztésemre?~– Mert ön
21 Els| ördög tett egy embert.~– Én védem magamat mind a kettő
22 Els| felé megy Anconának. S itt én kegyelmességtektől búcsút
23 Els| majd elszállítja Rómába. Én pedig az Appennineken keresztül
24 Els| vállunkon tesszük az utat, ahogy én szándékozom. „Fiatal koromban”
25 Els| brigantik; ha találkozunk velük, én majd csoportosítom őket,
26 Els| pisztolyok. Hát tenálad?~– Én nem hordok fegyvert.~– Óh,
27 Els| nem hordok fegyvert.~– Óh, én nem félek rossz emberektől –
28 Els| mondá szelíden a hercegnő. – Én nem tudok egynél több rossz
29 Els| csárdást és tarantellát; én akrobatai mutatványokkal
30 Els| komédiára vállalkozol?~– Én beszélni fogok a szuverén
31 Els| a megszökésüket.~– Majd én fedezni fogom a szárnymozdulatot –
32 Els| kérdezé a hercegnő.~– Igen. Én félek tőle.~– Ön fél?~–
33 Els| bebizonyított titok; amit ha én napfényre hozok, nincs az
34 Els| Nem, hercegnő; ahonnan én jövök, ott az emberek csak
35 Els| irlandi nosztalgiája. – Én rég elszakadtam onnan, s
36 Els| Ami nekik munka, az nem az én munkám, az ő örömük nekem
37 Els| eljöttek messze földről az én kis holdszigetemet meglátogatni,
38 Els| töltik!~– Nem, hercegnő. Az én holdszigetem leányai egész
39 Els| Úgy van, hercegnő – az én szülőföldem fiainak van
40 Els| nagy örömük van – s abban én nem osztozom. Majd ha egyszer
41 Els| Hercegnek való étel. De hát az én parasztgyomrom mit kap még?~
42 Els| árticsóka mellől Gábor úr. – Én megyek fel a hölgyeket megvédelmezni –
43 Els| megvédelmezni – a piros véremmel.~– Én pedig itt maradok a hölgyeket
44 Els| igazítá ki a hercegnő. – Én látom őket.~– De ugyan,
45 Els| hagyjanak egy percre magunkra, én imádkozni akarok – mondá
46 Els| visszahőkölt tőle.~– Dejsz akkor én ebből nem eszem. Az olasz
47 Els| golyó.~– Megfoghatatlan! Én magam töltöttem meg mind
48 Els| táskámat el nem hagyták. Én a táskámat le nem tettem
49 Els| az olyan cifra név, hogy én azt össze nem tudom szedni
50 Els| homlokkal azt meri mondani: „Én azt követelem a nőtől, hogy
51 Els| lente!” – Hátranézek; hát az én ariánusom áll előttem.~–
52 Els| a Vatikánhoz. – „No hát én lehetővé teszem!” – szólt
53 Els| bécsi István-templomban.~– Én úgy tudtam, hogy ezt nem
54 Els| elkapott falevelet, amelyre az én nevem van írva. Dobj el
55 Els| tíznapi marsot is: nem vagyok én totya; a Dormándyné fejfájása
56 Els| majd valahová befurakodom én is, felmászok valamelyik
57 Els| pincér kell, nem gárdista!~– Én vagyok a pincér.~– Mi történt
58 Els| förmedt rá Gábor úr.~– No, hát én vagyok a maître d’hôtel.~–
59 Els| éppen levest kezd enni.~– Én – köszönöm – nem eszem levest.
60 Els| mert szálkát nyel le. Csak én hadd beszéljek, aki nem
61 Els| rendkívüli idők kellenek hozzá – én azt hiszem, hogy éppen ilyen
62 Els| úr. – Tudja a pápa, hogy én – „vastagnyakú” vagyok?~–
63 Els| No, mert azt mondom, hogy én meg nem csókolom neki a
64 Els| Nyolcszázan! Hát akkor hogy mondom én el azt a szép latin orációt,
65 Els| Mondd meg neki, hogy én voltam az, aki megindítványoztam
66 Els| szabad tréfálózni. Mikor én védek valakit, akkor egészen
67 Els| asszony; s ha ő katolikus, én is az vagyok. Akkor én nem
68 Els| én is az vagyok. Akkor én nem vagyok Zimándy Gábor,
69 Els| majd útba vezetnek. – Csak én azokat a katakombákat ne
70 Els| az az ördöngös Manassé!~(„Én tudom!” – mondá magában
71 Els| nem tud semmi hírt, akkor én tudok valamit – szólt Blanka –,
72 Els| beszélnivalóm.~– No, hiszen csak az én kezem közé kerüljön – türkőzék
73 Els| az az ördöngös Manassé.~(„Én tudom!”)~Alig is várta,
74 Els| sietett őt kimenteni.~– Én magam óhajtottam itt maradni,
75 Els| rangjához méltó ellátás.~– Én az egyszerűséget szeretem.~–
76 Els| most a helyzet kulcsa az én kezemben van. A nagy világmozgató
77 Els| van; az nem készül útra. Én nem kértem igazságtételt,
78 Els| nem kértem igazságtételt, én csak kegyelmet kértem és
79 Els| az, hogy ön fogadja el az én intézkedéseimet, amikkel
80 Els| osztályra van rekesztve. Nem én vagyok az első Cagliari-herceg,
81 Els| ellenem?~– Nekem nincs: én ismerem önnek szilárd elveit.
82 Els| ismerem önnek szilárd elveit. Én önt most nem azon a sárga
83 Els| alkalmaznak leányaik ellenében. Én nem vádolója, hanem védője
84 Els| volna ellene!~– De lássa ön: én védem önt, egészen atyai
85 Els| meggyőződve felőle, hogy én vagyok az, aki önt minden
86 Els| fogom. – Mit akartok? – Én ennek a hölgynek atyja vagyok –
87 Els| éreztetett velem, azt fogom én éreztetni önnel. Ahogy ön
88 Els| kegyelemért esdve, úgy fogok én is leborulni közös atyánk
89 Els| folyamodásában, azt aláírom én is: „Mi nem vagyunk férj
90 Els| több mint üres szójárás. Én nem tépem el, csak fölcserélem
91 Els| fiúval, őt választanám ki. Én szeretem, tisztelem ezt
92 Els| reszketve – az okot, amiért én az ellenkezőt érzem iránta.~–
93 Els| felejtse ön el szavaimat. Én önt nemcsak szabaddá, de
94 Els| találta meg a lapokat?~– Én kerestem meg, hercegnő.~–
95 Els| engemet mind nem érdekelnek. Én azalatt ráérek önnel egy
96 Els| vetett föl, s ami fölött én azóta sokat töprengtem.
97 Els| hozott ide Rómába. – És én gondolkoztam azon, amit
98 Els| bosszúállás.~– S ez az, amit én megtagadok! A legdicsőbb
99 Els| vajon közel van-e „egy”.~– Én ma egy névtelen levelet
100 Els| ölében.~– De hát, Istenem! Én nem viselek senkivel háborút.
101 Els| viselek senkivel háborút. Én kegyelmet kértem, s biztatva
102 Els| azt mondaná valakinek: „Én tégedet megvédelek!”– mikor
103 Els| halk, szaggatott szóval –, én nem állhatok ön és ellenségei
104 Els| tudni, mint ahogy tudom én. Folytatása nem lesz a párbeszédnek. –
105 Els| egy tréfás szava.~– Önt én nemzetőr ruhában láttam
106 Els| hiszem, latinul van; s azt én nem érteném meg.~– A magyar
107 Els| is fordul elő.~– Azokhoz én keveset értek.~Vajdár más
108 Els| a házassági szerződést. Én csak aláírtam; azt sem tudom,
109 Els| római katolikus maradjak. Én szándékozom a nyarat a bánáti
110 Els| érdekében felhasználni volt az én feladatom. Hogyan teljesítettem,
111 Els| merni valamit.~– Az! Ez az én szenvedéseim legkisebbike.~
112 Els| Halgasson rám, uram. Ha ez az én fájdalmas ügyem akként lesz
113 Els| részben az ön műve volt; én mindazon javadalmakat, az
114 Els| istenek közé feljussanak. Én képes vagyok hasonlót tenni.~
115 Els| volt. Balsorsának szülötte én vagyok. S kinek e balsorsot
116 Els| pajkos kedvcsapongással. – És én ezt annyival inkább valószínűnek
117 Els| lábadon?” – „Igen!” – „Úgy az én fiam vagy!” – „Nincs a nyakadon
118 Els| van!” – „Hozd ide; te az én fiam vagy!” – „Hol kaptad
119 Els| hercegnő, honnan vette az én lelkem kölcsön azt a vakmerőséget,
120 Els| kinek lehetne érdekében – az én rovásomra – ilyen bohózatot
121 Els| Azt is megmondhatom. Én ismerem e kézvonásokat.
122 Els| ujját a ravaszán.~– Uram! Én nagyon megtisztelve érzem
123 Els| egyértelmű eljárásba?~– Én a kegyelem útjához folyamodtam,
124 Els| akármit fogok tapasztalni, én ígéretemet le nem köthetem
125 Els| közé, ahol a szív dobog.~– Én nem a 10. §-ra céloztam.
126 Els| hercegnő? – volt első szava.~– Én nem kötöttem békét.~– S
127 Els| ájulni.~– Pokoli gondolat! S én képesnek hiszem erre mind
128 Els| hogy „Megvallom az igazat: én tisztelem, becsülöm azt
129 Els| Megvallom az „igazat”. Én ugyan már torkig vagyok
130 Els| kellene látnom, s aki nem az én contentumomra való ember.
131 Els| kettőnek Blanka előtt!~– Én tehát a hercegnő kegyes
132 Els| jelölt ki, mint bizonyosat.~– Én már rájöttem. – Az én személyiségem
133 Els| Én már rájöttem. – Az én személyiségem az oka, amiért
134 Els| folytatá:~– Igen, hercegnő, én képes vagyok lemondani atyáim
135 Els| ellenségeinek cselszövényei ellen. Én ezt föltettem magamban –
136 Els| Csak diadalra vezessen, s én megtalálom abban jutalmamat! –
137 Els| utcán meg nem kaphatja? Én egy nőnevet is hallottam
138 Els| hercegnő hírlapokat?~– Nem én.~– Hát vitessen fel magának
139 Els| akasztani. Ezt a divatot én hoztam be. A neve „á la
140 Els| erről rám ismernek, hogy én vagyok a „la condannata”.~–
141 Els| lépett elő, aki megszólalt:~– Én vagyok, Caldariva márkinő!~
142 Els| hasonló gépezettel, mely az én hálószobám kandallólapját
143 Els| meglepheti önt. Ez alávalóság. – Én elhoztam önnek az önt megillető
144 Els| úgy átjöhet hozzám, mint én önhöz – folytatá az álomalak. –
145 Els| nyílása az ön, a másik az én hálószobámban van. Fül és
146 Els| önnek meghallani, mikor én a mandolint pengetem szobámban,
147 Els| fakadjak; valamint, hogy én is hallok minden hangot,
148 Els| hercegnő! Higgye el! És valóban én vagyok az, akit maga előtt
149 Els| s holnapután ön lesz az én vendégem. Egy távolról hangzó
150 Els| egymást szeretni fogják.~– Én már eddig is nagyon szeretem
151 Els| szoktunk térdelni a templomban. Én is mindennap eljárok oda.
152 Els| hajdíszét és mórikálását; de én folyvást önt nézem, amíg
153 Els| csakhogy ön gyászolva, én meg vigadva. Ha volna erőm
154 Els| erőm úgy tenni, ahogy ön, én is úgy tennék. De csupa
155 Els| ármányos cselszövényre, én írtam önhöz.~Blanka rábámult
156 Els| fiatal festő számára. De én egyiket sem választottam.
157 Els| és nevessen velem együtt. Én egyik tragédiát sem választottam.
158 Els| komédiát, ahol nevetni lehet. Én ahelyett mind a két bolondomat
159 Els| rendeztette. Igaz, hogy én is segítettem benne neki,
160 Els| figyelmeztetve lettek az én révemen, megijedtek, s úgy
161 Els| Hát nem szépen kidobtam én őket Rómából? Ki a Cagliari-palotából!
162 Els| mellett szoktunk térdepelni; én imádkozom reggel azokért
163 Els| tudja?~– Tudom, mert az én cselédjeimet is magukkal
164 Els| annak keresztelték önt.~– De én csak ez alatt ismerem magamat.
165 Els| híjon ön engem Blankának, én meg önt Rozinának.~Blanka
166 Els| sziklában aranyat keressenek. Én csak figyelmeztetem a sziklakeblű
167 Els| szokott ön szivarozni? Kár! Én nem tudok anélkül teát inni.
168 Els| itt hagytam ezt el? – És én mennyi pofont kiosztottam
169 Els| siessen visszajönni; mert én addig itt kutatni fogok.~–
170 Els| felvenni a képet, ahonnan én.~– Pedig az tulajdonképpen
171 Els| bánat az ifjú nőnek arcán. Én ígértem kétezer scudit a
172 Els| szőnyegen.~– Jaj annak, aki az én országom határát átlépi!
173 Els| egész Rómát? Mit törődöm én a világ mendemondájával?
174 Els| mendemondáival – felőle. Én kinyitom az ablakaimat,
175 Els| Blanka”, mert elhiszem.~– Én pedig fogadni akarok önnel
176 Els| odaadni, míg el nem veszti. Én azt az ígéretet akarom öntől
177 Els| ismerős pillantást váltanánk. Én nem azt akarom, Én a napokban
178 Els| váltanánk. Én nem azt akarom, Én a napokban álarcos estélyt
179 Els| mind örömest látogatják az én álarcos estélyeimet, s akiknek
180 Els| álarcos estélyeimet, s akiknek én bírom a titkaikat, s akiket
181 Els| hozzám, s azokból azután én könyv nélkül tudom, hogy
182 Els| még a konklavé is. – És én titkommal soha vissza nem
183 Els| természetes, hogy azt teszik, s én nem látom át, hogy miért
184 Els| kellene egész Rómában éppen az én udvarmesteremnek a megvesztegethetetlenség
185 Els| Eljön ez a tündéralak az én festőm tablójához uralkodó
186 Els| azt fogja jelenteni, hogy én is készen vagyok, és senki
187 Els| Az ön rejtekkulcsával az én csapóajtóm is kinyílik.
188 Els| csipkedően faggatni kezd; én arra üldözőbe veszem, ön
189 Els| rejteken át ön elmenekül; én addig őrzöm az ajtót, s
190 Els| az ajtót, s visszatérve én fogok lejobban kérdezősködni,
191 Els| vendégeket fogadjon el.~– Én mégis olyan baljóslatú napnak
192 Els| hogy nem messze terjed. Én csak a bolognai esetet tudom,
193 Els| a víz az olajjal.~– És én úgy tudom, hogy nagy tüzet
194 Els| ha a mai napon kimegy. Én a legrosszabbat sejtem.~–
195 Els| legrosszabbat sejtem.~– S én kiszámítom azt, a körülmények
196 Els| találkozásából – mondá a pap.~– Én pedig bizonyosan tudom –
197 Els| Utolsó szava ez volt: „Én a népet meg nem gyalázom
198 Els| Cagliari-palota az Ararát hegye volna, én mégsem mennék oda!”~Hátha
199 Els| lesz ott. Nem lehet ott! Én sem megyek el!”~Az órák
200 Els| kezeit.~– Ez rettenetes!~– Én ott voltam és láttam, hogyan
201 Els| egy férfi odaugrott hozzá, én egy tőrt láttam villanni
202 Els| Nem tudom, miért teszik? Én piemonti vagyok. A többi
203 Els| asztalt? – kérdé az inastól.~– Én terítenék, hercegnő; de
204 Els| Hozza fel ön az ételeket.~– Én felhoznám, hercegnő; de
205 Els| tüzet, hadd menjek be önhöz. Én már mind elhasználtam az
206 Els| szabadítson meg bennünket.~– Én? Hogyan?~– Oltsa ki a tüzet
207 Els| meg, hogy e rejteken át én és vendégeim elmenekülhessünk.
208 Els| halálveszélyben.~– Márkiné! Ha én önöket egész vidám társaságukkal
209 Els| keresztülbocsátom, akkor én tökéletesen megosztom önnel
210 Els| Ez azonban hát csak az én bajom; megtehetem. De mit
211 Els| ön jelmezes vendégei az én kapumon keresztül kilépnek
212 Els| véve a fegyver.~– Jól van. Én keresztülbocsátom itt önöket. –
213 Els| jöttetek a meghívásomra. Én elvesztettelek volna egyiteket
214 Els| A meghívást köszönöm; de én a Cagliari-palotát kerülöm.~
215 Els| pénzek gyűjteménye látható.~– Én a pápát akarom látni.~–
216 Els| Semmi kérdés! Mindent tudok! Én vagyok „cittadino Scalcagnato,
217 Els| Nem kell nyugtalankodni. Én mondom, hogy nem kell nyugtalankodni.
218 Els| se félni, se megijedni. Én mondom! Cittadino Scalcagnato.
219 Els| líra meg tíz soldi. Ezt én adom kölcsön. Stt! Találkozunk
220 Els| kiszenvednem? Mit vétettem én egész életemben? – Azt,
221 Els| világ meggyulladt!~– Uram s én Istenem! Mi ez? – töprengett
222 Els| közeledő léptek hangjára is. Én majd előre megyek.~– Ne –
223 Els| nem maradt utánuk.~– De én itt nem merek maradni –
224 Els| maradhatni! – szólt Manassé. – Én magam is azt hiszem.~– Tudja,
225 Els| hiszem.~– Tudja, ön, hogy én ma önt kerestem?~– Engem?
226 Els| miért adta a márkinő az én levelemet a hercegnőnek?~–
227 Els| Ő elhitette önnel, hogy én is itt vagyok a vendégei
228 Els| ön kérdezte, hol maradtam én. Ez volt rá a válasz.~–
229 Els| Honnan sejti ezt?~– Mert az én meghívomra is fel volt írva,
230 Els| Blanka hercegnő is ott lesz. Én egy percig sem hittem azt.~–
231 Els| percig sem hittem azt.~– Az én hitem nem volt olyan erős.~–
232 Els| ha nem tudta meg, hogy én kerestem? – kérdé aztán
233 Els| mert otthon baj van. Az én kis holdbeli szigetvölgyemet
234 Els| volt, kerültem őket; az én boldogságom nem volt az –
235 Els| osztályrészemért haza, az én holdbeli völgyembe.~– Tehát
236 Els| öljön?~– Nem, hercegnő. Az én hivatásom az, hogy békítsek.
237 Els| szállt.~– Nem, hercegnő. Én nem viszem önt magammal.~–
238 Els| saját magam ellen nem. – Én önt szeretem. Ha ön velem
239 Els| a kárhozatba jön. – Mert én nem vagyok sem szent, sem
240 Els| mert az idő ki van szabva. Én önt ki akarom innen szabadítani,
241 Els| innen most kijuthassnak. Én ezt a tervet gondoltam ki
242 Els| csak másodmagával utazik. Én szereztem Scalcagnatótól
243 Els| tornácbejáratban. A hercegnőt én odáig kísérem, s a Colosseum
244 Els| Ön aztán utazik délnek, én pedig utazom északnak, s
245 Els| a szívére.~– Jó barátom. Én most menekülök Rómából. –
246 Els| kötelességekkel jár.~– S nincsen-e az én fejemen is korona-tövisből?
247 Els| engem az ittmaradásra?~– Én bizony nem látom át, hogy
248 Els| visszakerüléseért? Azt bizony én meg nem tudom mondani.~–
249 Els| meg nem tudom mondani.~– Én sem! – szólt Blanka nevetésre
250 Els| vésznek bátran szemébe néz, én, aki lábaihoz boruló híve
251 Els| kevés van nekik. Legyen az én lelkemen az ön elszöktetésének
252 Els| sűrű kalapfátyol fedi.~– Én vagyok Zboróy Blanka, a
253 Mas| szerelmük a tenger közepett!~Ha én festő maradtam volna, egy
254 Mas| számára, a feltámadást. De az én képem lett volna a feltámadás
255 Mas| Ugye, nagy bohó vagyok én, kedves?~ ~Ketten voltak
256 Mas| tudjuk, hogy hová megyünk.~– Én oda megyek, ahová te viszesz –
257 Mas| nagy sötét szemeit.~– S én oda viszlek, ahová te küldesz.~–
258 Mas| búcsúzni jöttél: „Megyek az én kis holdbeli szigetembe
259 Mas| vagy, olyan asszony, mint én vagyok, el tudna csábítani,
260 Mas| el tudnálak-e csábítani. Én? Tégedet? Hiába vettem volna
261 Mas| Nos! Hát elcsábítottalak? Én? Téged?~– El – szólt Manassé,
262 Mas| magától.~– Eredj! Nem kellesz! Én elhagylak. Megyek innen!~
263 Mas| megfogózott benne.~– Most én ülök a kormányhoz. Te pedig
264 Mas| kormányhoz. Te pedig ide ülsz az én lábaimhoz; aztán ide teszed
265 Mas| Manassé beszélt.~– Ahol az én kis tanyám áll, ott nincs
266 Mas| rohan egymást öldökölni. Az én kis holdszigetemet két tenger
267 Mas| széttépett móringlevele – és az én jövendő életmódomnak az
268 Mas| mikor megérkezünk együtt az én népem kis szigetvilágába,
269 Mas| kell mindazokat; úgy, ahogy én szeretem őket. Azoknak hibáik,
270 Mas| engem oda követ; úgy, ahogy én teszem azt.~S aztán reggeltől
271 Mas| semmiből teremtett.~Ez az én csábképem, hercegasszony!~
272 Mas| karoddal átölelhetsz, az az én láthatárom; az én egész
273 Mas| az az én láthatárom; az én egész világom.~– Akkor még
274 Mas| csak rabom vagy. S abban én nem nyugszom meg. Én nem
275 Mas| abban én nem nyugszom meg. Én nem akarom veled elhitetni,
276 Mas| egy hajótörött vagy, az én szívem egy mentő deszkaszál,
277 Mas| ítéletük elől. Mit higgyek én tovább azoknak az égig emelkedésében,
278 Mas| törvény. Át kell térned az én vallásomra.~– Készen vagyok
279 Mas| Nem vagy rá készen. Az én templomom nem átjáróház
280 Mas| szerelmesek számára. Az én eklézsiám nem azilum más
281 Mas| bíráik elől menekülnek. Az én templomom tornyán a gömb
282 Mas| szeretned azt az Istent, akit én követek.~– S hogyan ismerem
283 Mas| Akkor szeretni fogod az én atyámfiait; akkor szeretni
284 Mas| akkor nem fog neked fájni az én csókom.~– Szólj, mind ilyenek
285 Mas| hadseregben szolgálnak. Az én nevem gyanús itt is, ott
286 Mas| nevemet, mint inasodét; én livrée-t öltök, bajuszomat
287 Mas| utazol haza birtokodba, s én követlek, és hordozom a
288 Mas| veszélyesebb.~– Akármi legyen, én azt választom. Hogy én az
289 Mas| én azt választom. Hogy én az egész úton úgy bánjak
290 Mas| segítettél csinálni március 15-én.~Ezeknek nem volt akkor
291 Mas| De ettől ne féljen ön. Én nem fogok se éhezni, se
292 Mas| démont!~– Kérem, Marie, én azt, akit szeretek, tisztelem
293 Mas| lehet fájdalmat okozni – s én az vagyok!~– Szerencsés
294 Mas| vagyok!~– Szerencsés ön! Ah, én amióta az ön balsorsát megtudtam,
295 Mas| szenvedett ön a fejével, én a két kezem közé fogtam
296 Mas| van.~– Igen; ön volt az én szentem.~– Kísértsük meg;
297 Mas| váltok, be nem juttok.~– Az én dolgom lesz az, bátyám.~–
298 Mas| közéjük az égből; azt mondod, „Én is itthon vagyok!”, s azzal
299 Mas| Egy út sem szabad odáig. Én azt a leveledet, amit hozzám
300 Mas| végy tőle, hanem fuss!~– De én Erdélybe akarok menni! –
301 Mas| fiatal barátom – mondok én neked két dolgot. Az egyik
302 Mas| előtt.~– Elég, uram. Az én ügyemről ne beszéljünk többet.
303 Mas| beszéljünk többet. Az az én dolgom lesz. Tudni fogom,
304 Mas| Zboróy Blanka grófnő az én kliensem.~– Nem az. Az enyim.~–
305 Mas| enyim.~– No, de barátom; én jogigazgatója vagyok! Tejhatalmazottja.~–
306 Mas| vagyok! Tejhatalmazottja.~– Én pedig vőlegénye s jövendőbeli
307 Mas| kikapsz”.~– Ismétlem hát én is a legcsendesebb hangon,
308 Mas| Áron! Kedves bátyám!~– Én vagyok biz az, Manassé öcsém –
309 Mas| bebandukolni. Itt vagyok biz én parancsolatodra, három nap,
310 Mas| három éjjel, minden utasnak én eresztém fel éjszaka e sorompót,
311 Mas| elő a zekéje ujjából.~– Én nem szomjazom.~– De jóféle
312 Mas| éppen nem szomjazom.~– De én addig egy tappot sem megyek
313 Mas| Egészségedre legyen. Már most én is iszom. S mondd vissza.~–
314 Mas| egykettő, bing-bang!”~– De én nem bánom, akárhogyan húzzák!~–
315 Mas| egymással veszekedni. Pedig, ha én teneked arra a kérdésedre
316 Mas| bátyámért bosszút állni.~– Én pedig megyek őket megmenteni.~–
317 Mas| Megyek a hazámat védni.~– Én is oda.~S aztán megcsókolták
318 Mas| folytatva a sütő-főző asszony. – Én néha két hétig is úgy alszom
319 Mas| akarja, hogy szoptassák. Hát én tehetek róla, hogy ez olyan
320 Mas| engem meg nem térítesz. Én beszélek a hozzám beszélőkkel;
321 Mas| beszélőkkel; de ha harapnak, én is harapok. Csúnya dolog
322 Mas| kiabálsz, szidsz, rugódozol; én most viszlek Torockóra,
323 Mas| vitatkozni.~– Nem veszekedem én veled, bátya. S bár vinnél
324 Mas| holdvilágnál is meglátod. Én nem vettem eddig észre.
325 Mas| keresztülviszed a tűzön: … de az én kis szigethazámat nem hagyom
326 Mas| pedig mondá fölöttük: – „Én vagyok a mindenható erős
327 Mas| megmondom neked, hogy ez az én kurta nyakam ugyan nem érdemli,
328 Mas| az nem tud félni! Lám, én a madár felrebbenésétől
329 Mas| ángyikám – biztatá őt Áron. – Én rég ismerem az öreg Matuzsálemet;
330 Mas| Egypercnyi idő sincs. Én futok az apámhoz! Ti igyekezzetek
331 Mas| láttalak.~– Ugyan kit vehetnék én el? – felelt duzmadtan a
332 Mas| nyáron meg hosszabbakat. Az én öregapám meg fövényórát
333 Mas| elmulasztja, s azért az én öregem előtt az Ábrahám
334 Mas| te nem imádkozol vele?~– Én már elmondtam háromszor,
335 Mas| de ő elmondja hétszer. Én nem tudom többször, mert
336 Mas| eljött a Messiás?~– Nem bánom én bizony, öreg – vágott szavába
337 Mas| hite szerint. Tisztelem én azt nagyon. – Hanem most
338 Mas| Nekem ez nem hazám, mert az én hazám Jeruzsálem. Nekem
339 Mas| Jeruzsálem. Nekem azok, akik az én nyelvemet beszélik, nem
340 Mas| nem testvéreim, mert az én atyámfiai azok, akik Izrael
341 Mas| romlása nem keseríti meg az én szívemet. Én hetven esztendő
342 Mas| keseríti meg az én szívemet. Én hetven esztendő óta nem
343 Mas| keljen egy szolga, aki az én kenyeremet eszi, a Garizim-hegyi
344 Mas| a Hesdád-völgybe jutunk, én adok neked ötven forintot,
345 Mas| Most halld meg, hogy mi az én tervem. A Monasteria hegy
346 Mas| pedig a vén Matuzsálemben az én békeszeretetem torzképét
347 Mas| Hát hiába neveltem volna én fel valamennyi testvéremnek
348 Mas| testvéremnek a gyermekeit? Én voltam mindannyink pulyáinak
349 Mas| Mindent megtettek, amit én akartam, s azt hitték, hogy
350 Mas| Balyika váráig másik óra. S én azt hiszem, hogy valaki
351 Mas| folytatni az utat.~– Nem, nem! Én nem vagyok elfáradva! Még
352 Mas| jegyzé meg Áronnak.~– Hát én az én paraszt eszemmel így
353 Mas| meg Áronnak.~– Hát én az én paraszt eszemmel így okoskodom:
354 Mas| hirdetik egykori ottlétét. Én azt hiszem: e vár száműzött
355 Mas| felkacagott.~– Áron bátya! Én szeretném, ha tegeznők egymást.~–
356 Mas| hát szakíts nekem róla; én sajnálom megtépni.~Áron
357 Mas| elszunnyadt.~– Sohase hallottam én ezt a történetet, bátya –
358 Mas| valamit! Ne csak mindig az én lelkem kárhozzék el a sok
359 Mas| és add át a nyugalomnak; én fönnmaradok őrködni, s a
360 Mas| majd fölkeltelek, s akkor én fekszem le aludni, és te
361 Mas| holnapra az asszonyodnak, mert én már kifogytam a tudományomból.~
362 Mas| keresztbe tette a mellén, „Én édes istenkém!”, sóhajtotta,
363 Mas| bátyám!~Lehetetlen az, hogy én álomra hajtsam fejemet,
364 Mas| Lehetetlen az, hogy az én drága kis szülöttevárosomat
365 Mas| engedjem.~Lehetetlen az, hogy én arra a völgyre – mely az
366 Mas| csendesen alusztok az Úrban, én elmegyek fölkeresni a fölkelő
367 Mas| engesztelő hang elérheti. Én két bátyámat a halálból
368 Mas| énrám dárdával, pajzzsal, én pedig rátok a seregek urának
369 Mas| között. Oda költözzetek át.~Én reggelre a Monasteriától
370 Mas| tárcában van az ő vagyona és az én megtakarított keresményem –
371 Mas| szívében sokkal jobb, mint én…~Mindenemet reáhagyom…~Aztán
372 Mas| fölsóhajta keservesen:~– Óh, én édes Jehova Istenem! Mivel
373 Mas| Minő csapást mérsz még az én kemény fejemre? Óh, én uram,
374 Mas| az én kemény fejemre? Óh, én uram, kegyelmes Istenem!~
375 Mas| egymásra nézve dögvész? – Óh, én legkedvesebb, legjobb vérem!
376 Mas| meg a csodatevő Isten, az én földön mászó eszemmel ki
377 Mas| másikát tudja megcáfolni. És én akkor inkább hiszem azt,
378 Mas| abban megnyugodni, hogy ha én kérném az Istent, hogy ismét
379 Mas| Ilyen kincsem nekem az én zsoltárom! – De veled megosztom,
380 Mas| üvegharang hangoddal az én köszörülő hangomat.~S aztán
381 Mas| De rossz kis vutki! Majd én küldök nektek holnap egy
382 Mas| nektek holnap egy hordóval az én szilvapálinkámból.~– Nem
383 Mas| függni fogsz.~– Ott leszek én akkor – mondá Manassé, s
384 Mas| Ezzel fölült az asztalra.~– Én is csak tudok valamit –
385 Mas| fogjátok megtámadni, hát akkor én adok tinektek tizenhat hízott
386 Mas| örmény bőrkereskedő vagyok én, akitől azt lehet kérdezni:
387 Mas| hát minek az a nagy harag? Én azt kínálom, ami nektek
388 Mas| rá a nehéz retesszel.~– Én csak tizenhatot mondtam! –
389 Mas| megütik őket. Várj, majd én fölmegyek hozzá. Mászni
390 Mas| a lehurrogatottat.~– Hát én senki se vagyok? – mondá
391 Mas| mulatságukat. Kérdeztek, és én mondtam nekik rá igazat.
392 Mas| Igen.~– Akkor jól van.~– Én pedig mint családunk felhatalmazottja
393 Mas| maradhattok felőlünk békében. Sem én, sem társaim titeket és
394 Mas| családban akarja azt megtartani, én pedig szeretném rá meghívni
395 Mas| hitágazatunkhoz tartozik, mert akkor én rég kikeresztelkedtem volna
396 Mas| onnan többé vissza.~– Hiszen én is szeretem a növényt –
397 Mas| ravaszul hunyorogva Áron.~Én élhetek vele holtig, te
398 Mas| is lett rosszkedvű.~– És én még öt napot adok hozzá.~–
399 Mas| Hogyhogy?~– Úgy, hogy én nem megyek holnap mindjárt
400 Mas| Manassé szólt neked őfelőle?~– Én ismerem őt jól – szólt Blanka,
401 Mas| embernek nem szabad tenni – és én mégsem tudom őt gyűlölni. „
402 Mas| a szúró lámpafénytől.~– Én tudom, hogy ő becstelen! –
403 Mas| szakít el egymástól minket. Én nem mehetek oda, ahová ő.
404 Mas| ő. De ő jöhet oda, ahol én vagyok.~– Te azt hiszed?~–
405 Mas| elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!~S e szónál a
406 Mas| mégis, mert tudják, hogy én még most is szeretem, nem
407 Mas| maradhatott a győztes!~– De lásd, én sem vagyok háladatlan irántatok –
408 Mas| a szíve fenekéig, ahogy én ismerem!~Blanka nem állhatta
409 Mas| szenvedély arcát nála, ahogy én láttam őt, mikor az őt megbántott
410 Mas| pisztoly a kezében volt. Én odamentem hozzá, vállára
411 Mas| viaszgyertya, és úgy maradt. Én bámultam és kacagtam, „Lásd,
412 Mas| legsikerültebb poéma! (Mikor én mulatni akarok, akkor én
413 Mas| én mulatni akarok, akkor én számadást csinálok.)~Következett
414 Mas| építve a jövendője.~– És én azt hiszem, hogy az a vas
415 Mas| meghallotta azt a sóhajtást.~– Én abból tudnék lealkudni valamit,
416 Mas| megvásárolnod itt Torockón.~– De én nem tudom, hogy van-e nekem
417 Mas| arra a nótára, hogy: „Az én csizmám disznóbőr!” Híres
418 Mas| fölhasználni.~– Hát éppen az én lakadalmamra akartunk valamit
419 Mas| kérte ajándékba.~– De hisz én nem kérem tőled senkinek
420 Mas| természetes. Hát már most én mit csináljak?~– Jer, és
421 Mas| poharat koccintunk egymással, én és Ciprián! – A zalatnai
422 Mas| emberek.~A herceg elbámult.~– Én azt hittem, hogy az ön termei
423 Mas| bosszúsan vont vállat.~– Én oka nem vagyok.~– Hát ki?~–
424 Mas| megszabadulni ettől az asszonytól?~– Én mindent elkövettem, hogy
425 Mas| mond igazat.~– Lássa ön, én nem bocsátom el őt olyan
426 Mas| ablaka alatt Jezabel kutyái! Én tudtam, hogyan kell ettől
427 Mas| Nem jutott el hozzám. Én még a december havi illetményét
428 Mas| De egy Cagliari herceg!~– Én ezt a hatvanezer scudit
429 Mas| fel! Nekem nem kellenek; én akarok egy „egész” embert,
430 Mas| mit kíván ön? Csináljam én is utána azt, amit Zboróy
431 Mas| mentséget találna, mint amit én tervezek.~– Ön valami tréfát
432 Mas| akinek gyönge szíve van. Én nem. Mit gondol ön, hogy
433 Mas| bizonyítani. Erről gondoskodtam én.~– Ön borzasztó nő, Rosina!~–
434 Mas| Rosina!~– Ne rémüljön el! Én nem tettem semmit. Én csak
435 Mas| el! Én nem tettem semmit. Én csak engedem őket menni
436 Mas| útján. Ha elbuknak, nem az én hibám. Én csak arról gondoskodtam,
437 Mas| elbuknak, nem az én hibám. Én csak arról gondoskodtam,
438 Mas| áldozatul esettek nevei mind! Én e leveleket megkaptam másolatban.~
439 Mas| bizalmas kérdezősködésre. – Én visszavárom önt, ha tetszik
440 Mas| mondja: „erdélyi hírek”, s én fölébredek és figyelni fogok.
441 Mas| Igyál még egy pohár likőrt. Én hadd szívjam ki addig a
442 Mas| hogy istentagadóvá legyen – én az ördögöt tagadom meg.
443 Mas| arcul ütött, nem úgy, mint én, enyelgő kézzel, de halálra
444 Mas| belül egy más világ van: az én világom. Amíg az az asszony
445 Mas| arcomat megmutatnom. S te az én mosolygásomat akarod látni,
446 Mas| akik előlem elbújnak, nem én, aki őket üldözöm. Ők lázadtak
447 Mas| halkan, csendesen felelt.~– Én csak gondolni szoktam, és
448 Mas| elhitette magával, hogy én az ő apja vagyok! – szólt
449 Mas| tesz az asszony, de amíg az én nevemet viseli, addig nem
450 Mas| mulatságot; majd reggel.~– Én most akarom hallani.~– De
451 Mas| eltávozom.~– Kérdezve volt, s én a kényszerítésnek engedtem.
452 Mas| tiszteletlenségnek ily fokát az én uram és jóltevőm irányában
453 Mas| rosszall. E tudósításokat én olvastam, s szolgálhatok
454 Mas| kriptaajtó nyitogató kulcsodat. Én hozzá nem nyúlok. Én végig
455 Mas| kulcsodat. Én hozzá nem nyúlok. Én végig nem betűzöm a megölt
456 Mas| Ki mondta azt önnek?~– Az én kedves fiacskám, az ön kedvenckéje,
457 Mas| reszketne) szólt hozzá:~– Amint én mondtam, az úgy van. – Vajdár
458 Mas| sírását erővel elfojtsa.~– Én értem az ön türelmetlenségét,
459 Mas| nyugodtan, s attól, amit én önnek el fogok beszélni,
460 Mas| a márkinővel szemközt.~– Én jobban akarom, mint ön,
461 Mas| fullánkot, ha fölingerelték; az én indokaim viperák. Ön egy
462 Mas| maradhat, mint most. De az én homlokom redőiben a Gaderénok „
463 Mas| ön még csak álmodik, azt én már régen cselekszem. Hogy
464 Mas| világban, megütve ostorral az én haragom fenevadait – az
465 Mas| körül csavargatni.~– De én nem alázom meg magamat azzal,
466 Mas| uralkodókat népeikkel, mert az az én világom, életpályám, elementumom.
467 Mas| nagyban megy! Tudja meg, hogy én iszonytatót vesztettem benne.
468 Mas| hanyatlást – soha! Hogy én, aki eddig az epsomi, longchamps-i
469 Mas| csináltam a falujából, s most én se tudjak máshoz nyúlni,
470 Mas| a leglehetetlenebb, hogy én a bankáromat, a háznagyomat
471 Mas| fogja megtudni senki. Mert én tudok segíteni magamon;
472 Mas| felszívja.~– Hadd menjen át az én szívembe a te véred!~Most
473 Mas| túlélőre marad. Ő fiatal volt, én idős. Az előny az ő részükön.
474 Mas| birtokát kiadni, amiben az én helyzetem annyival előnyösebb,
475 Mas| a vádat!)~– No de – még én nem vagyok az „új Pitaval”
476 Mas| galériájába felvételre megérve. Én nem keverek „örökségi porocskát”.
477 Mas| Várhatok türelemmel az én kedvező esélyeimre. Lehet,
478 Mas| Traján dédunokái elvégzik az én számadásomat Attila dédunokáival…
479 Mas| felőle – szólt az orvos. – Az én „laudanum Sydenhamii”-m
480 Mas| aztán elnevette magát.~– Én Dávidra meg Zenóbiára gondoltam.~–
481 Mas| dalolja a táncnótát:~„Az én csizmám disznóbőr~Apám hozta
482 Mas| azt el tőle senki.~– Ha az én szép ángyikám, rubintom
483 Mas| A te bátyád megölte az én apámat, s aztán az én bátyáim
484 Mas| az én apámat, s aztán az én bátyáim megölték a te bátyádat.
485 Mas| erdőre. Ott őrizte, míg én ott felkerestem. Te meghíttál
486 Mas| Zenóbia – mondá Áron. – Az én népem nem fog üldözni téged.
487 Mas| egymásnak többé semmivel.~– Én neked semmivel többé, Áron;
488 Mas| nyoszolyádba? A mi halottunkat? Óh, én édes Isten atyám!~És úgy
489 Mas| sokaság meghallhatta. – Én békét kötöttem a szomszédaimmal;
490 Mas| élő Isten nevében; s ti az én eskümet meg akarjátok csúfolni?~–
491 Mas| Hiszen nem azt kívánom én, hogy menjünk hát rajta
492 Mas| Manassé öcsém – szólt Áron –, én is csak vagyok olyan buzgó
493 Mas| csak mégis jobban esik az én lelkemnek, ha azalatt, amíg
494 Mas| el!”~– Bizony, nem tudom én, hogy voltaképpen mondta-e
495 Mas| szeretni a testvéreinket, mint én. Én csak megbosszulom, te
496 Mas| testvéreinket, mint én. Én csak megbosszulom, te megmented
497 Mas| tanulnak lőni.~– Micsoda? Az én feleségem is? Pisztollyal
498 Mas| az ekevas és az ásó.~– Ha én ezt a szép képet le tudnám
499 Mas| lángba borul – mondá Anna.~– Én már minden félelmes gondolathoz
500 Mas| Mit-e? Né, de hegyes az én Manassé öcsém. Hát az én
1-500 | 501-626 |