Jegyzetek

Az ide mellékelt jegyzeteket nem abból a célból bocsátom az olvasóközönség elé, mintha előre el akarnám magamat sáncolni a műbírálatnak azon ostroma ellen, melyet regényeimnek történeti háttere és azáltal a mesevázlat ellen szokott megindítani. Először is nem követelem a regényíró számára azt a jogot, hogy a históriaíróval versenyezzen, másodszor nem ismerem el azt a kötelezettséget, hogy a regényíró a historikus nézeteinek a maga alkotását alárendelni tartozzék. A múzsák között egyedül Clio az, aki nem „szent”. Ő nagyon is emberi lény. Vulgivagább Venusnál. Kacérkodik minden nemzettel. Ugyanazt a történetet másképp mondja el a franciának, másként az angolnak. A költészet múzsája, mikor igen nagy szellemekkel kötött szövetséget, ezt a nénjét igen alárendelt szerepre használta. – Az „orléans-i szűz”-et Schiller egy szentnek, Shakespeare egy bukott leánynak mutatja be, s mindkettőnek a műve költői remek, bár mindkettő alkotásánál nagy lemondásába kerülhetett a történelem múzsájának segédkezet nyújtani. Ha Stuart Máriát Shakespeare írta volna meg, bizonyosan Erzsébet lett volna benne a hősnő, és Mária a szörnyeteg. Az angol „Clio” így diktálja azt.

Azonban magam is éreztem, hogy jelen regényemnek tárgya annyira ismeretlen a jelen közönség előtt, s a korszak eseményei, melyben az játszik, annyira határosak már a meséssel, hogy némi igazolással tartozom az elbeszélés valószínűségének. – Azért hoztam fel tehát csupán az igazoló adatokat; mert éreztem, hogy regényemnek erkölcsi iránya halomra dönthető lenne, ha csak egyet is azok közül a végzetes fordulatok közül, mint az igazzal ellenkezőt lehetne bemutatni. – Igazolnom kellett, hogy mindazokat nem a véletlen, nem a vakeset, de valóban egymással küzdött erkölcsi ellentétek következetes harca idézte elő; mely erkölcsi tusa érezhető volt a családi tűzhely magányától elkezdve egész a csatatérig, s kiterjedt a kormányzat magaslatáig, mindenütt követelve áldozatait, romokat hagyott emlékül maga után, s végződött az egyik fél teljes és ismételt bukásával, s amely bukás annál nagyobb volt, mert a hatalom korlátlan birtokában levő eszme vezetőit rántotta le a porba.

Ami hiánya van a művemnek, azt egyéni ihletettségem rovására kérem számítani, aminek korlátoltságát én magam legjobban elismerem.

Budapest, 1877. május 12.

A szerző.

A regény címe: „Egy az Isten!”

A magyar unitáriusok jelmondata. Annyira kiváltságos kifejezés nyelvünkben, hogy azt semmi más idegen nyelven nem lehet eltalálni. Azért a német fordításban azt a címet vette fel a fordító: „Die nur einmal lieben”, mert az, hogy „Es ist ein Gott!” csak köznapi frázis, s magyarul azt teszi: „Van Isten!”; amit bebizonyítani nem volt e regény feladata. Az pedig, hogy „Es ist nur ein Gott!” már fanatikus provokáció, s a mohamedán „La illa, illa illah!”-nak felel meg; ami megint nem volt e regény célzata. Angolban jobban megközelíthető e mondat értelme: „God is one God” – vagy mint Fretwell amerikai fordítása kifejezte: „One is the Lord”; de végre az is abbahagyta, s megtartotta az angol fordításnál is a magyar jelmondatot és a németnél használt címet, mely elsőt ugyan valószínűleg így fog olvasni az angol, hogy „Idzsi ez Ajsztin”.

1

Egyistenvallók. Azért használtam az „egyistenvallók” elnevezést az unitárius helyett, mert hazánkban is legtöbben azt hiszik, hogy ezek azonosok az „unitos” görög egyház híveivel, akik pedig római katolikusok és nagyrészt románok, magyar-szerbek (Szabadka), macedon görögök és kis részben magyarok; míg a magyarhoni „unitáriusok” egyáltalában magyarok és protestánsok.

2

„Rólunk, unitáriusokról, azt hiszik még sokan, hogy nekünk szarvaink vannak.”

(Brassai Samu.)

3

„Hagyományozó és örökösök. „Hasonló értelmű végrendelet egy magyar főúri család viszonyaiból ismeretes hazánkban.

(Saját jegyzeteim.)

4

Torockó és népe. Torockó múltjáról és jelenéről a hazai írókon kívül kimerítő feljegyzéseket írt egy angol tudós.

(L. Booner: Transsylvania and his peoples.)

5

„A szegény enyediek és az ottani tanulók és tanárok életben maradt része is Torockóra húzódott; ott templomoztak és folytatták a tanítást, s Torockó segítette mindaddig, míg Enyedre visszaköltözhettek.”

(P. Szathmáry Károly: A gy.-fehérvár-nagyenyedi Bethlen főtanoda története. 138-141. lap.)

6

A brachium. A mondott fegyveres karhatalom a torockói népnek hűbéri szolgálatra kényszerítése alkalmából történt, 1702. november 17-én Rabutin osztrák tábornok katonái hajtották azt végre, s a legyőzöttekkel akkor íratták alá azt a reverzálist, hogy soha semmiféle „rebellióba” nem elegyednek, s maradékaiknak is meghagyják, hogy affélékbe ne elegyítsék magukat. „E rémnapok emlékére vannak a torockói házak ablakai kívülről veres szegélyzettel körülvéve.”

(Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. V. köt. 805. lap.)

7

„Esernyőt hordanak magukkal.” Széchenyi István nevezte el a pesti március 15-i népnyilatkozatot „parapluie-revolutiónak”. Eső esett, s a közönség felvont esernyővel ment – megkezdeni a nagy horderejű mozgalmat.

(Saját j.)

8

„Egy árva ország. „

A szimbolikus dal Velencéről szólt. (S. j.)

9

Egy karnagy. Mozart fiatal korában a Miserere zenéjét egy kalapjába elrejtett papírlapra lehangjegyezte. – Bécsben Lipót császár alatt előadták azt, de nem tetszett. A pápa azt mondta rá: „Nem elég ahhoz a partitúra, ehhez a tradíciók is szükségesek.”

(Saját jegyzeteim.)

10

Áldás a római seregekre.

(Staatengeschichte der neueren Zeit. Hermann Reuchlin. N. kötet.)

11

„A házasság érvénytelen, még a sacramentalis copulatio dacára is, ha az egyik fél dühöngő, álomjáró vagy nehézkóros.”

(Instrucio 13. §. Schultze. Eherecht 16. §.)

12

A pápa kegyelmezési joga.

„A pápának hatalma van a létező házasságot, kegyelem útján, nem létezőnek nyilvánítani.”

(Schultze, Eherecht 51., 52. §.)

13

A házasság semmis, ha az egyik fél eltitkolta, hogy lelki betegségben szenved, vagy olyan bűnt követett el, mely becstelenítő büntetésre ítéltetést von maga után.

(Walter. Kirchenrecht. Nro 4. Note 9.)

14

„A rácok.”

Magyarország bánáti vidékén kitört fajharc története.

(S. j.)

15

„Giacomo.”

Ez volt a „mókaneve” (Spitzname) annak az államférfinak, aki később Antonelli bíbornok név alatt lett világhírűvé.

(S. j.)

16

Rossi figyelmeztetése a veszélyre. „Egy úrhölgy, egy lengyel tábornok és egy kegyes pap figyelmeztették Rossit a személyes veszélyre, s tanácsolák neki, hogy a parlamentpalotát katonákkal szállassa meg. Ő, az alkotmányos formák szigorú tisztelője, azt felelte, hogy ehhez csak a parlament elnökének van joga… Mindannyiak könyörgésére, rimánkodására azt mondá, hogy őneki kötelessége megjelenni, s azt teljesíteni fogja. A pápától engedélyt kapott egy olyan megnyitó beszédre, melyben lángszavakkal mutassa be a nemzeti egység, függetlenség javainak dicsőségét, a törvényes szabadságot, sőt még az egyház világiasítását, tehát a polgári kormányzatot is. Ez volt a koszorú, amivel az áldozat magát felékesítette.”

(Hermann Reuchlin, Staatengeschichte der neueren Zeit. V. k. 42. l.)

17

„Egy szavahihető ember, ki 1849-ben Garibaldit mint főtiszt követte, hírhedett keresztülvonulásán az egyházi államon át, beszélte, hogy egy halálra sebesült vallotta meg neki végvonaglásai között, hogy ő volt Rossi orgyilkosa. Zambianchinak nevezte magát. Talán ugyanaz, ki a Romagnában pusztított?”

(Ugyanott V. köt. 43. l.)

18

Calderari.

„Ekkor jelent meg Calderari ezredes, ki kora fiatalságától fogva a pápai rendőrségnél szolgált; azt küldte ki a kormány, hogy a gyilkosság bűnrészeseit fogja el. Ez a Calderari a sokaság közé lépve kijelenté, hogy ő a nép részén áll, s kardját ki nem húzza ellene. A carabinieriknek azt tanácsolta, hogy testvérileg ölelkezzenek a néppel.”

(Uo. 44. l.)

19

„Mintegy kétszáz egyén, azok között pápai egyenruhások, a gyilkos magasztalása mellett vonultak a meggyilkolt háza elé, hol annak gyászba borult családja tartózkodott… A börtönbe zárt foglyokat kiszabadíták.”

(Uo. 45. l.).

20

„Circolo popolarék.” „Népkörök.” Politikai klubok, amik a római forradalom alatt a parlamenti szónokok befolyása alatt nagyobb hatást gyakoroltak a közügyek vezetésére, mint a kormány és az országgyűlés. Főagitátor: Sterbini.

(Staatengesch. H. Reuchlin.)

21

„Calderari megjelenik csapatja élén, s kezeit kiterjeszti a pártok felé; a nép árulónak szidalmazza, s ő vérző arccal áll annak a részére.”

(Uo. 46. l.)

22

„A lázadók egy ágyút szegeznek a főkapunak. Torre mérnök, demokrata, Róma ostromának történetírója, roppant termetével az ágyú torka elé állva, megakadályozza a Vatikán lövetését.”

(Uo. 46. l.)

23

„Némely helyen megünnepelték az orgyilkosságot, név szerint Livornóban.”

(Uo. 47. l.)

24

„Ritkasága végett is csodának nevezhető amaz erős északfény, mely az Quirinálból nézve, úgy tűnt fel, mintha egész Róma égne. A pápa térdre borult annak láttára, imádkozva. A nép vészjelt látott benne.”

(Uo. 51. l.)

25

A pápa menekülését álruhában egyértelműen írják le, így Reuchlin és Cesare Cantu: a nőruha álcáját. Meyer C. L. Geschichte des Kirchenstaates 1098. lapon hozza fel: „A pápa ezalatt a Quirinalban fogolyként élt, míg nov. 25-én sikerült neki nőruhában s egy hölgy kíséretében Gaetába elszökni”. Legelfogadottabb azon adat, mely szerint a bajor követ maga volt a pápa álruhás kísérője.

26

A holt város a Karszt sziklatájain.

(Saját jegyzeteim után.)

27

Pozsonyi jurátusok.

A 48 előtti korszakban a rendi alkotmány országgyűléseire minden megye két követet küldött. E követek mellé aztán a megye költségén jogvégzett fiatalok, királyi táblai felesküdt jegyzők voltak alkalmazva, hogy ott magukat a közjog gyakorlati terén kiképezzék. Ezek alkották az úgynevezett „országgyűlési fiatalságot”. A márciusi napokban e pozsonyi országgyűlési fiatalságnak megjelenése Bécsben nagy befolyással volt az ottani válság kitörésére, aminek érdeme aztán közte s a pesti fiatalság között sokáig vitás kérdésül fennmaradt, míg nagyobb dolgok le nem mosták azt a tábláról.

(S. j.)

28

Ciprianu háza.

(Saját jegyzeteim nyomán. L. Magyarhon szépségei 73. l.).

29

„Pazsura.”

Az oláh felkelőknek a balázsfalvi népgyűlésen osztott császári menlevél.

(Saját j.)

30

Az ismétlő forrás.

(Saját útijegyzeteim nyomán. Magyarhon szépségei 75–76. l.)

31

A magyar zsidók.

„E felekezet ősei hagyományos erkölcseivel s a keresztény magyar társadalommal teljesen szakítva, üdvét egy közüldöztetésben élt népfaj hitében találva föl, annyi üldöztetések, véres kínok között fenn bírta tartani magát.

Egyszer fölvett vallásuk gyakorlatában és szokásaiban többé legkisebb változtatást sem tettek; istentiszteletök s szokásaik végrehajtásában a legortodoxabb zsidó szigorúságával járnak el, dacára, hogy együtt élnek keresztény fajrokonaikkal, egyforma ruhában járnak, s ugyanazon nyelven beszélnek ezekkel; nemzetiségükre magyarok, vallásukra zsidók…

Ha kényszeríttetnek színből a keresztyén istentiszteletben részt venni… az úrvacsoránál reszketve veszik szájukba a kenyérfalatot, de meg nem rágják, le nem nyelik, hazaviszik titkolva, s otthon a kutyának dobják.

A keresztény ünnepeken bezárkóznak, s átalusszák az ünnepeket. Annál buzgóbban megünneplik a zsidó ünnepeket.

Pénteken este, amint megpillantják Jeruzsálem felől az első csillag föltűnését, letesznek minden munkát a kezükből, s azonnal meggyúl a gyertya minden ház ablakában, s késő estig hallhatni ott a zsidó vecsernyét.

A szombat minden óráit oly szigorúan szentelik meg, amint azt a 4-ik parancsolat betűi követelik. Minden ház belsejében a szomszédok látásától jól elrejtve, egy kis sekrestyeszerű fülke van építve, kelet felé, s függönnyel elválasztva. Abban imádkoznak.

A tisztelet külalakja azonos az izmaelitákéval: megövedzés a kendővel, a könyökszíj, tefillim, a hajlongások, az ima mormogása közben.

Énekeiket Pécsi Simon, híres erdélyi fejedelmi kancellár, a magyar zsidó vallás alapítója fordította zsidóból. Van egy zsolozsmájuk, melyet mennydörgés alkalmával énekelnek, mikor minden ablakot kinyitnak:

„Nyisd meg uram,
nyisd meg Irgalmad ajtaját!
Küldd el nekünk, küldd el
Az igaz Messiást!”

Nagyobb ünnepélyeik megülése valamelyik társuk házánál tartatik meg; az a ház a zsinagóga.

Egy közölök a felszentelt rabbi. De az gyakran változik, hogy a keresztyének meg ne tudhassák, melyik az.

A legutolsó főrabbijok volt Csukor Mihály. A rabbi fizetése a baromfiak megöléséért járó sakterdíj. Annak a szakállát soha levágni nem szabad.

Törvénykönyvük a zsidó pentateuch.

Várják az igaz Messiás eljövetelét, az ítélet napját, mikor minden hitetlen elpusztul a föld színéről, egyedül a zsidók vonulnak be a Messiás élén az ígért Kánaánba.

E törvénykönyvüket, mint az izraeliták a frigyláda thóráját, őrzik, s annak hollétét el nem árulják.

Hitök több babonával és balhiedelemmel van keverve a legvakbuzgóbb talmudistáénál is. Még a zsidó szertartásokat is túlhajtják. A gyűlölet, mellyel más felekezetek iránt viseltetnek, az elfojtott bosszú megannyi ok testi-lelki elsatnyulásra, társadalmi megsemmisülésre.

A tízéves gyermek már be van tanítva felekezetének egész történetébe. Könyveiket keresztyén kezébe nem adják, de tartalmát elmondják minden kérdezősködőnek.

Házassági szertartásaik ugyanazok, amik a zsidókéi. Az új asszony haját lenyírják. A kéresztyén pap előtt kötött házasságot nem tartják érvényesnek. Izraelitákkal összeházasodnak, s ezt nem jelentik be. Ha keresztyén akar közéjük házasodni, annak előbb át kell térni, s nehéz próbaévet kiállni. Elsőben esküt tenni le, hogy a megtudott titkokat el nem árulja, megtagadni apját, anyját és a Krisztust.

Böjtjük erősebb még a zsidókénál is. A szerdát megböjtölik a rossz lelkek hatalmának megtörése végett. Pénteken nem fésülködnek. A szemetet napkelet felé nem szórják, mert arra van Jeruzsálem.

Legnagyobb védelmük az átkozódás. Csak hitük háborgatóit szokták megátkozni, s az ilyen átok teljesüléséről csodálatos legendáik vannak.

(Győri Lajos. Vasárnapi Újság 1874. 43., 44., 45., 46. számaiban.) Ugyanott a 47. számban Ferencz József (jelenleg az egyistenvallók főfelügyelője) észrevételei a fentebbiekre, ki azt az állítást cáfolva, mintha a magyar zsidóskodás az egyistenvallás kifolyása volna, idézi a magyar zsidóknak azt a zsoltárát, mely a pápistákat, kálvinistákat, lutheránusokat mind tévelygőknek hirdetve, majd az egyistenvallókra tér, s így nyilatkozik róluk:

„Negyedrendben, az kik egy Istent vallnak,
Tiszteletben ím ezeknél nem jobbak;
Emberi találmányt ők is követnek,
A többivel egy hajóban eveznek. „

A „magyar zsidókkal” csaknem azonos felekezet a német „hetedik nap szentjei”-nek szektája. Ezek azonban európai hazájukban nem állták ki az üldöztetést, s kivándoroltak Amerikába, s ott az „Ephrata” telepét alapították meg, Lancester város közelében. Építkezésük most is olyan, mint a sváboké. Tökéletes kommunisták. És vegetáriánusok. Minden edényük fából van. Fegyvert viselniök, vért ontaniok nem szabad. Hanem azért mégis, mikor a szabadságharc kitört Észak-Amerikában, a hetedik nap szentjei is meghozták a maguk áldozatát a közös haza és közös szabadság oltárára. Beálltak betegápolónak. S a kórházi ragályban százötvennek az élete esett közülük áldozatul.

(Das Buch der Welt. 1862. évfolyam.)

32

A nap egyenlő felosztása télen-nyáron, az Eben Häezer parancsai az idegen nők iránt; a brachot imái – a „minhaolan veadhaolam” köszöntése, az ételek megválogatása iránt felvilágosítást ad a Schulchan Aruch. (Németül megjelent Hamburgban 1837.)

33

Servet megégettetését, Blandrata halálát, Dávid üldöztetését megtaláljuk az Unitarius Kis Tükörben, írta Ferencz József. Ugyanaz általában igen világos képet nyújt az unitárizmus múltjáról és állásáról a magyar hazában, kiknek hitrokonaik nagyobbrészt angolok (Nagy-Britanniában és Amerikában). A lengyel hitrokonok elenyésztek.

34

„Alm.”

Ez a neve a Schulchan Aruch szerint az olyan hatalmasnak, aki az Isten népe fölött kegyetlenkedik.

35

Az „Arur” és a „Schofer” átkozódás módjai.

(Schulchan Aruch.)

36

Pécsi Simon és az ő Esztere.

Költői mondakörbe átvágó történeti hagyomány. Pécsi S. volt az a hírhedett erdélyi kancellár, ki a zsidó vallást az erdélyi magyarság közé behozta, s bámulatos sikerrel elterjesztette, míg aztán erőhatalommal meg nem akadályozták benne. Eszter a nagyváradi főrabbi szép leánya, kibe Pécsi beleszeretett, s hogy elvehesse, zsidóvá lett. A népmonda egész prófétai alakot csinált a szép zsidó nőből, kinek csaknem sikerült egy új zsidó országot megalapítani Európa közepén.

(Több történelmi emlék után s. j.)

37

Tizenkét bágyoni lovas legény.

(Lásd Orbán Balázs. Székelyföld. V. k.)

38

„Elihu Burrit.”

Az 50-es években nagy hírre jutott amerikai békeapostol.

(Saját j.)

39

Tordai hasadék.

(Saját úti jegyzeteim és Orbán B. monográfiája nyomán.) A Tordai hasadékot némelyek vegytani alkotásnak vélik. Én Hunfalvy Jánost fogadtam el tekintélynek (a saját szemléletem megerősítésére), ki azt vulkáni alkotásnak nevezi. Magyarország és Erdély. II. szakasz.

40

A kialkudás Mogával. „1848-ban Moga József vezetése alatt levő 10.000 főt számláló oláh tábor vette körül a helységet… Küldöttség ment a vezérhez… a feltételeket: – tizenhat darab vágó marha stb. – teljesítették: további kártétel nélkül eltávozott. „

(Orbán Balázs. Székelyföld. V. k. 228. l.)

41

Album obliquum Linnei.

(Haynald érsek fedezte fel a Tordai hasadékban tett füvészi tanulmányozása alkalmából.)

42

Bafomet bálvány.

Az a mesés bálványkép, mely a templáriusok kiirtásában szerepelt. Rájuk fogták a kormányok, akik kincseiket el akarták venni, hogy ezt a faragott képet imádták a Krisztus helyett.

43

Kétszeri hajnal Torockón.

(Orbán Balázs Székelyföld V.)

„E napon kétszer volt alkalmunk az alvó természetnek felébredését látni, a Keresztesmezőn már végiglebegtek a nap elősugarai, s Torockón másodszor látták a nap sugarait a Székelykő tetőormán kigyulladni.”

44

Ava Saxa vagy Afva Saxa, meredek bérc, Finnország uleaborgi kerületében, Tornea várossal szemben a tengerparton, amelynek ormáról június közepén kétszer látni a napot lemenni és felkelni naponként.

45

E közlemények adatai az 1850-ben megjelent, de rögtön elkobzott „Das Schwarze Buch”-nak nálam meglevő példányából vannak merítve. E mű szerzője, mint tudva van, az akkori Alsófehér megyei főispán, s jelenlegi országos képviselő, báró Kemény István, ki az adatokat a leghitelesebb szemtanúk nyomán állította össze.

46

„Cigánylegény nőül vette a vérengzésből megmentett grófleányt.”

(B. Kemény Gábor, N. E. V.)

47

A „Das Schwarze Buch” szerzője azt így adja elő:

Ez iszonyúságok hírére, s hogy az enyedi menekültek közül több százan az erdőkön rejtőznek, az éhhalállal és megfagyással küzdve, az én vezérletem alatt kirendeltek Tordáról tizenhárom lovast, két honvéd szakaszt s nehány aranyosszéki nemzetőrt, kikhez még négy úrlovas csatlakozott, Paget János (angol születésű), báró Wesselényi Ferenc, Szilvást Miklós és gróf Toldy Lajos.

Felvinctől Enyedig már minden lépten-nyomon találkoztunk menekülők hulláival az utcán, amiket a hollók, farkasok és kóbor ebek marcangoltak.

Előcsapatunk, mely tíz lovasból és 20 honvédból állt, hirtelen egy jól fegyverzett oláh seregre bukkant, mely éppen Torockó elpusztítására indult. Pereczi százados Szilvásyval és a tíz lovassal minden tétovázás nélkül közéjük rohant, s szerteszét verte őket.

Ezzel beszállásoltuk magunkat Enyedbe, én az embereimet az erdőkre küldém a menekülőket összeszedni.

Ez éjszakán hétszázat mentettek meg.

Leírhatatlan jelenetei a kitörő örömnek és kétségbeesésnek. Itt egy elveszettnek hitt szorítá kebléhez gyermekeit, amott egy megmentett leánykát adtak vissza szerető anyjának; míg akik nem találták az övéiket a megmentettek között, csak sírtak, de nem mertek utánok tudakozódni, attól félve, hogy halálhíröket kapják válaszul.

A megmentetteket, kik maguk nem mehettek, hetven szekérre ültetve, korán reggel megindultunk Vinc felé. Itt a lesben álló oláhok megrohanták előcsapatunkat. Benn Vincben hadrendben felállított sereget találtunk, míg több oldalról vágtató lovasok közelítettek felénk.

Itt a Fekete Könyv szerzője szemtanúi élethűséggel írja le a kis védő csapat bámulatos hősi küzdelmét, melyben kitüntették magukat Pereczi százados és Paget a lovasok élén; a honvédség buzdításában pedig Dobozi és Bánó Miklós (később országgyűlési képviselő, s a mostani képviselőház alelnökének testvére) és Anasztázi (olasz) őrmester. Az egész menekvő csapat szekérsorával sikerült a fegyveres ellentáboron keresztültörniök.

Itt esett el egy lovas őrmester, ki nagyon messze bevágott az ellencsapat közé, lövéstől találva.

48

„Choiseul Praslin herceg.”

Egyik megelőzött évben (1846-ban) hírhedetté lett alak. Szép fiatal nejét megölte gyermekei nevelőnője iránti bűnös szenvedélyből.

(Egykorú hírlapok.)

49

Féltél napja. Torockón ősünnep.

(Orbán Balázs. Székelyföld, V. köt.)

50

Saját pénzükért isznak a lakodalomban.

(Uo. V. kötet.)

51

Lányi cigány alakja.

(Saját útijegyzéseimből.)

52

A magunk fajából való renegátok. (Uo. 228. lap.) Mindig voltak árulók, akik jóltevőik iránt voltak éppen a legkegyetlenebbek. Ez az emberi szellem éjoldala.

53

A Birgej.

(Orbán Balázs. Székelyföld, V. kötet.)

54

A „Kő” szorosában végbement harcok. Le vannak írva Orbán Balázs „Székelyföld”művében.

55

„Cress lovasok.” Eredetileg dragonyosok voltak. A magyar kormány által mellvérttel láttattak el. Fekete egyenruhájuk volt, sisakjuk taraján fekete tollazat. Legutoljára Szegeden találkoztam csapatjukkal 1849. év július végén.

(S. j.)

56

Cress-lovasok hőstette az enyedi hídon.

(Báró Kemény István elbeszélése nyomán.)

57

Hatvani egy támadás visszaverésére egy félszázad „halálfőst” küldvén ki, azt az oláhok körülvették, és elfogták.

(Uo. 242. Lap.)

58

Midőn körülfogva mindenfelől a küzdés lehetetlen volt, a „halálfejesek”, felszólításra, egyik a másikat szúrták le; nekik nem volt szabad fogságra esniök.

(Uo. 245. Lap.)

59

Székelyvár leírása. (Uo. 220.) Még áll belőle egy toronyfal; valaha erdő is volt körülötte, de azt kiirtották.

60

Abrudbánya a pusztulás után.

(Saját útijegyzeteimből.)

61

Római emlékek Abrudbánya körül.

(S. j.)

62

„Az ágyúk a gőz- és vízgépek csőiből voltak csinálva, amiket a bányákból elhoztak.”

(Nagyenyed veszedelme, b. Kemény Gábor. 242. Lap.)

63

Fabu Popi.

(Uo.)

64

Szájhagyomány oláhokról.

(Saját útijegyzeteim.)

65

Gyertyámos fölégetése.

(Orbán B. „Székelyföld”.)

66

A torockó-szentgyörgyi békekövetek lekoncolása.

(Orbán Balázs. Székelyföld, V. kötet.)

67

Szentgyörgy felgyújtása.

(Uo.)

68

Ágyúzás a Székelykőről.

„Az oláhok a város körül a gyümölcsösök és kalangyák közé megbújva várták az éjt, hogy annak leple alatt végrehajtsák népgyilkoló szándékukat, melyet Szentgyörgyön oly rémes előzmények között kezdettek meg. Torockó helyzete a legválságosabb volt, mert a város minden oldalra szolgáló utcái minden irányban nyitva és a sokoldalú megtámadásnak kitéve, mely ellen nemzetőreink sokfelé felosztott csapatja alig védhette volna; azért azon cselt használták, hogy vagy negyvenen egybeszedve a nemzetőrség és az iskola dobjait, a Székelykő felől nyitva levő oldalon észrevétlenül kilopództak, s a Székelykő oldalára felmászva, ott egyszerre elkezdtek iszonyatosan dobolni, lövöldözni, s roppant kiabálás közt a városba bevonulni.

Az oláhok félénkebb része már a hegyek visszhangja által sokszorozott lövöldözés és dobszóra megfutott, kik hátramaradtak, a háromezer aranyosszéki nemzetőr megérkeztének hírére eszeveszetten futottak szét, s Torockó meg volt mentve; többé háborgatni nem is merték.”

(Orbán Balázs. Székelyföld. V. köt. 208. l.)

A sziklába fúrt ágyúkat magam is láttam, s azt a székely menyecskét is, aki megtette fogadásból, hogy mikor egy ilyen ágyút el akartak sütni a népünnep alkalmával, egy laskanyújtó deszkát tett az ágyúlyukra, s arra ráült, s úgy lövette fel magát a levegőbe. Semmi baja se történt.

69

„Áron gránátjai és gyutacsai.”

Nem volt példa nélküli eset. Egy egyszerű földész, Gábor Áron saját esze járása szerint, ágyúkat készített a szabadságharc alatt, s a székely népfölkelést ő látta el harcképes ütegekkel.

(Saját j.)

70

Szentgyörgyi pusztatemplom.

(Saját útijegyzeteim szerint.)

71

Torockói vastermelés.

(Orbán Balázs. Székelyföld. V. köt. 212. L.)

72

A torockói bányászok kényszerített beosztása a hadseregbe.

(Uo.)

73

A vasipar hanyatlása – a vámleszállítás miatt.

(Saját jegyzéseim az 50-es évekből.)

74

„Külföldön – a Vojvodinában.” A Bácska és a Bánát azon időben külön koronaországgá volt alakítva „Szerb vajdaság” cím alatt.

(S. j.)

75

Hogy az unitáriusok nem keresztyének és így polgárjogokkal nem bírnak. Ezt azokban az időkben még nevezetes magyar jogtudósok is így állították. Kútforrást nem akarunk nevezni. „1848-ban a pozsonyi országgyűlésen az unitárius vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatott.” De az örömérzést csakhamar elfojtotta a nemzet leveretése. A szomorú emlékű 50-es évek kormánya különösen a protestáns egyházak és iskolák ellen indított hadjáratot. Az unitárius egyház önkormányzási joga nyilván megtagadtatott 1851-ben elhalván a püspöke, ennek a székét újra betölteni meg nem engedtetett.”

(Unitárius kis tükör 26-27. Lap. Írta Ferencz József.)

76

A nyereség legnagyobb részét bűntársai tulajdonították el (Der neue Pitaval XXXV. kötet. 8. l.) – A távolabb eső bűnrészesek menekültek.

(Uo. 10. l.)

77

„E bűnper ellenesei nemcsak a magas üzleti és pénzügyi világból, hanem egy bizonyos politikai és vallásos pártárnyalat tagjaiból is állottak… Összeköttetésbe hozatott ez bizonyos nem szabadelvű, magasrangú urak állítólagos cselszövényeivel.”

(Der neue Pitaval XXXV. köt. 95. l.)

78

A hadsereg későn kapta meg a vágómarha-szállítmányt, akkor már nem volt rá szükség, újra el kellett adni, ezen vesztett a kincstár 1 millió 330 ezer forintot. Hogy a további szállítás alól megváltsa magát, kárpótlást fizetett a szállítóknak 650 ezer forintot.

(Uo. 12. lap.)

79

A nem létező ökrök bőrére való szerződés.

(Uo. 16. laptól 50. lapig.)

80

„Olaszaiddal?” Az illető szállítmányosok olaszok voltak.

(Der neue Pitaval.)

81

A gabonaszállítmány. „Egyharmada jó volt a gabonának, kétharmada rossz; a gabonába kevert föld, szemét s egyéb használhatatlan cikkekért 327 ezer forintot fizetett a kincstár.”

(Uo. 70. lap.)

82

A két fonalszál.

(Uo. 56–57. és a következő lapok.)

83

A csinvatügy, a devisekkel és államkötvényekkel való üzlet. (Uo. 74. és a következő lapokon.) A 84. és 85. lapok kiderítik, hogy az illetők a kincstár számára külföldön eladott államkötvényeket 4 3/4–5 százalékkal számították be az akkori tőzsdei árfolyamon alul.

84

A versenytársak kijátszása a mellékszobában leselkedők értesítése által. (Uo. 13. lap.) A szerződést visszakeletezték.

(Uo. 14. l.)

85

A solferinói csatatér leírása.

„Der Krieg in Italian, 1859. Nach den Feldacten, und anderen authentischen Quellen bearbeitet durch das K. K. Generalstabs-Bureau für Kriegsgeschichte.” II. köt. 240. lap.)

86

Eltévedt dandár.

A Leiningen lovasdandár elébb Madeletól Ceresara felé, onnan megint tovább egész Goitóig visszafelé halad – „a viszonyok egészen hamis felfogása miatt, igazolhatatlan módon elhagyta a csatatért.”

(Uo. 244. lap.)

„A Zedtwitz-hadosztály egészen eltűnt előlem; reggel óta Goito felé tartván, minden jelentéstétel nélkül.” Wimpffen tábornok jelentése.

(Uo. 292. lap.)

87

Vontcsövű ágyúk.

„A francia gránátok oly messzire hordtak, hogy a Monte Scaláról a ciprusok halma mellől a háromezer lépésnyi távolban fekvő solferinói váracsot is elérték.”

(Uo. 285. lap.)

„A Zichy lovasdandár 9. számú lovassági ütege rohamban közeledett egész nyolcszáz lépésnyire az ellenséghez; de alig csatolták le az ágyúkat, abban a pillanatban három ágyúja le volt szerelve a francia lövegek által, s a negyediknek minden lova megölve… Délre mind a két ütege a lovasdandárnak harcképtelenné lett.”

(Uo. 287. lap.)

88

A vontcsövű ágyú, amit III. Napóleon legelőször mutatott be az 1859-i olaszországi hadjáratban, egészen új szerkezetű hadigép volt akkor. Először lett vele megpróbálva a hatás, melyet szétrobbanó golyókat egyenesen lövő ágyúk szórnak az ellenség közé. Odáig csak vető mozsarak és Congréve-röppentyűk alkalmaztattak haubicok és gránátok szórására, minek a légben kellett elpattanniok, hogy darabjaikat, vagy srapnelgolyóikat felyülről szórják az ellenségre. Az ágyúcsőből kilőtt golyó pedig ott durran el, ahol a földre leesik. S tartalmát mind előreszórja. Ez tette egyenlőtlenné a harcot az 59-i hadjáratban. Egy bécsi polgár 1000 forint jutalmat tűzött ki annak a hadcsapatnak, amelyik a legelső vontcsövű ágyút elfoglalja; s mikor egyet elvettek Magentánál, azt fellobogózva, koszorúkkal elhalmozva vitték Bécs városa utcáin végig; mint valami világhírű csodát. Tizenegy évvel későbben aztán Sedannál az öntött acélágyúk a francia vontcsövűek ellenében ugyanazt a lezúzó hatást gyakorolták.

(Egykorú hírlapok után.)

89

Húszezrével! Egyik hivatalos kimutatás szerint az ütközetben csupán az osztrák részéről huszonkétezer ember veszett el; nem mind halott, de harcképtelenné lett sebesült.

(Der neue Pitaval. Uo.)

90

„Nem láttak egy falat húst.”

Nem, mert a szállítók úgy elkéstek vele, hogy a hadsereg számára felhajtott gulyák a solferinói ütközet után érkeztek meg az olasz harc színhelyére. Azokat Oláhországban vásároltak össze. S minthogy a hadjárat alatt minden katonának egy font hús volt utalványozva (ha lett volna miből), az ütközet után pedig a húsilletmény le lett szállítva 1/3 rész fontra, s a katona azt is tetszése szerint ott vásárolhatta, ahol tetszett, tehát magánmészárosoktól; a szállított gulyák pedig egyúttal a keleti marhavészt is magukkal hozták; azért kellett iszonyú kárpótlást fizetni a szállítóknak. – Az állam fizette a kárpótlást; nem a szállítók.

(Der neue Pitaval, Uo.)

91

A küzdelem.

A csapatok vetélkedtek a hősiességben, s a tusa oly elkeseredéssel folyt, hogy a ciprusok halma és Monte Cernal körül a katonák, mikor ellőtték a töltényeiket, kövekkel hajigáltak az ellenségre.

(Uo. 260. lap.)

92

Egyetlen lövés nélkül.

„Az ostromlók egész halálmegvetéssel zárt hadsorokban rohantak fel a meredélyen, megostromolták azt, kiverték az ellenséget a Madonna della Scoperta épületeiből, anélkül hogy egyetlen lövést tettek volna.

(Uo. 299. lap.)

93

„Sokszor megtörténik.”

Az ilyen esetekről a jelen volt kortársak tanúskodnak. Mégpedig horvát zászlóaljak voltak, melyek azt mondták, hogy „ma nem”.

94

A vihar a csatatéren.

Uo. 340. lap és másutt a harcolókat szétválasztó vihar. (348. lapon) „A vihar oly záportömeget ontott alá, s oly porfellegeket kavart fel, hogy a csapatok nem láthatták egymást.” – A szemközt vágó porfelleg miatt lehetetlen volt a mi csapatainknak a lövés. – Ellenben az olaszokra meg az a kedvezőtlen ellenhatása volt a zivatarnak, hogy nem vették észre, mikor egy egész dandár az osztrák seregből az általuk megszállt város alatt elvonult. Egy francia afrikai lovas vadászzászlóalj két magyar huszárcsapat közé rohanva a zivatar zűrzavarában, összekaszaboltatott.

95

„Két hadsereg folytatja a harcot a sötétben.” Benedek altábornagy és az olasz hadsereg közt folyt ez a harc az éj sötétében s a felhőszakadás közepett. Az égő város: Mentone.

(Hivatalos összeállítás.)

96

A hivatalos jelentés az ezen ütközetben „eltűntek” számát hatezerre teszi. Miután azt is kideríti, hogy a franciák a Mincion átvonuló osztrák sereget nem üldözhették a vihar miatt; az eltévedésnek ez a legvalószínűbb magyarázata, amit különben az eseményekben részt vett magyar légionáriusok is megerősítenek.

97

„A villafrancai békekötés.”

III. Napóleon szándéka az volt, hogy mikor a francia seregek Velencébe bevonulnak, ugyanakkor a magyar légionáriusok a dalmát parton át francia segédcsapatokkal Magyarországra betörjenek. Gondja volt rá, hogy a gyalogság magyar egyenruhát kapjon. A szándék komoly volt. Poroszország tiltakozása hiúsítá azt meg. Amint egy reggelen egy szekéren porosz egyenruhás főtisztek jelentek meg a főhadiszálláson; másnap el volt határozva a háború befejezése.

(Jelenvolt barátaim jegyzetei után.)

98

„Végzetes nyilatkozat.”

Gerheuser alezredes s veronai élelmezési főbiztos nyilatkozata.

(Der Neue Pitaval XXXV. köt. 45. l.)

99

A főállamügyészt névtelen fenyegető levelekkel s infámis sértegetésekkel akarták visszariasztani.

(Uo. 96. lap.)

100

Az aranytű és aranyzsinór.

(Uo. 2. lap.)

101

Az elvérzett kormányférfi.

(Uo. 91. lap.)

102

A bankigazgató, mielőtt ítéletét kiállhatta volna, hagymázban meghalt.

(Uo. 100 lap.)

103

Az alelnök, ki az ügyet vezette, a tárgyalás negyedik napján megbetegedett. (Uo. 98. lap.) Valamennyi bíró és a közvádló egészsége láthatólag meg volt támadva. (Uo.) Rövid időköz alatt két bíró meghalt; talán a tárgyalások következtében.

(Uo. 100. Lap.)

104

„Kegydíj a bellebbezettnek.”

Az ötvenes évek kormányzati rendszeréhez tartozott a bellebbezés; politikai kapacitásokat, akiknek befolyásától félni lehetett, a fővárosból hazaküldözték falura, szülötteföldükre. Még fontosabb egyéniségeket pedig megtelepítettek egy-egy nyugodalmas morva vagy cseh provinciális kis városba, s annyit adtak nekik, hogy éhen meg ne haljanak; így tettek egy kitűnő regényírónkkal, ki mint hírlapíró is híres nevezetesség volt. Azt elküldték egy olyan kis cseh városkába, ahol saját szavaiként, már délben fél egykor minden ember „wints wol gespajzt cu haben”-nel köszönti egymást az utcán.

Fel kell még jegyeznem, hogy ezt a regényemet egyidejűleg közölte egy bécsi lap is németül. Mikor aztán vége felé a hadjárat alatti visszaélések témájára került a sor, egyszerre csak abbahagyta a szerkesztő a közlést azzal az indokolással, hogy ezek a dolgok a ciszlajtáni közönséget nem érdeklik. És így csakugyan szaván lett fogva a regénykötet alcíme: „Egy történet, melynek soha sincsen vége.”