| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | ||
| Alphabetical [« »] 1845 1 1849 1 85 2 a 2247 abba 2 abban 5 abbeli 1 | Frequency [« »] ----- ----- ----- 2247 a 878 az 525 s 420 egy | Jókai Mór Egy bujdosó naplója IntraText - Concordances a |
bold = Main text
Part grey = Comment text
1 Egy | elesett, meghalt, porrá lett. A forgószél felkapta hamvait,
2 Egy | szétszórta egyik országszéltől a másikig, a poratomok repültek
3 Egy | országszéltől a másikig, a poratomok repültek ide-oda,
4 Egy | repültek ide-oda, sok kihullott a külső országokba, jutott
5 Egy | országokba, jutott belőlök a tengeren túlra is, úgy szétszórták
6 Egy | is, úgy szétszórták őket a viharok.~Ez elesett óriás
7 Egy | tehetetlen porszem.~Hajtott a vihar engem is az ország
8 Egy | az ország egyik szélitől a másikig, sokszor kimehettem
9 Egy | volna, – mindég visszatértem a határról, nem bírtam elhagyni
10 Egy | nem bírtam elhagyni ezt a földet.~Eszembe jutott a
11 Egy | a földet.~Eszembe jutott a délibábos róna, láttam az
12 Egy | pásztortüzet, hallottam a távol furulyaszót, a sötétzöld
13 Egy | hallottam a távol furulyaszót, a sötétzöld dombon ült a méla
14 Egy | a sötétzöld dombon ült a méla juhász, ki tudja: hogy
15 Egy | eltemetve?~Eszembe jutott a rengeteges hegylánc, a kis
16 Egy | jutott a rengeteges hegylánc, a kis fehér falvak kilátszanak
17 Egy | esti harangszó széthangzik a völgyben. Ki tudja hányan
18 Egy | harangszóra?~Eszembe jutott a fényes zajos város. Mért,
19 Egy | bujdosnak most, kerülve a napfényt és az emberarcot.~
20 Egy | emberarcot.~Eszembe jutott a düledező csárda, népes faluvégén,
21 Egy | karimás kalapját: „ne verd azt a nótát!” – kiált a cigányra.
22 Egy | verd azt a nótát!” – kiált a cigányra. Ki tudja, mi volt
23 Egy | mi volt oly szomorú abban a nótában?~Eszembe jutott
24 Egy | apai ház, láttam messziről a zöld ablakredőnyöket, a
25 Egy | a zöld ablakredőnyöket, a háztetőn a fülfű rózsái
26 Egy | ablakredőnyöket, a háztetőn a fülfű rózsái sárgultak,
27 Egy | fülfű rózsái sárgultak, a kapun belől ugatott a vén
28 Egy | sárgultak, a kapun belől ugatott a vén házi eb, a csendes utcán
29 Egy | belől ugatott a vén házi eb, a csendes utcán egy fáradt
30 Egy | éji őr kiáltása hallik, a fáradt ember benéz az ablakon,
31 Egy | ember benéz az ablakon, a csöndes szobában egy nő
32 Egy | szobában egy nő ül egyedül s a bibliából olvas, a fáradt
33 Egy | egyedül s a bibliából olvas, a fáradt ember ismét tovamegy.
34 Egy | ember ismét tovamegy. Ez a fáradt ember úgy hasonlít
35 Egy | hasonlít hozzám.~Eszembe jutott a gyászos búsongó nő. Éji
36 Egy | lámpa csendesen lobog.~És a kísérő emlékek nem hagytak
37 Egy | visszahajtott felkeresni a délibábos rónát és a rajta
38 Egy | felkeresni a délibábos rónát és a rajta felhányt magas sírdombokat,
39 Egy | bejárni hegyet és völgyet, a futó folyamok partját, az
40 Egy | fehérlő falvakat, elvándorolni a nagy zajos városig, messziről
41 Egy | leszállott, végiglopózni a hallgatag utcákon, mint
42 Egy | ismert ház ablakán, meglátni a gyászos búsongó nőt, amint
43 Egy | neki,… s azután fölkeresni a legelső börtönőrt, tegyen
44 Egy | felforgatva, összedúlva.~Láttam a leégett városokat, miknek
45 Egy | mernek hazatérni, láttam a fekete ruhás nőket, egyiknek
46 Egy | ruhás nőket, egyiknek férje a csatában veszett, másiké
47 Egy | elfeledett s máshoz adta magát.~A bujdosó honvéd, ki bénán
48 Egy | honvéd, ki bénán jött el a csatából, az üldözött polgár,
49 Egy | polgár, ki nevét eltagadta, a megfogyott család, a koldussá
50 Egy | eltagadta, a megfogyott család, a koldussá lett nép, a látogatatlan
51 Egy | család, a koldussá lett nép, a látogatatlan templom, az
52 Egy | álhírterjesztő sarlatán, a sírok az útfélen; mindezeket
53 Egy | az útfélen; mindezeket s a hozzájok kötött borongós
54 Egy | fájdalmakban sorvadoz ez a nép, ha elmondom betegsége
55 I | I. Puszta falvak~Már a harmadik puszta falvat értem
56 I | Hallgatag vándoroltunk keresztül a szomorú helységeken.~Az
57 I | vezetett kocsinyom keresztül, a leégett házak udvarai be
58 I | be voltak nőve paréjjal, a beszakadozott romokon keresztül-kasul
59 I | oly vadul, oly egyedül.~A falvak már hónapok óta le
60 I | tán lakosaik visszatérni?~A magyarokat kiölték belőlök
61 I | magyarokat kiölték belőlök a rácok, azután kiölték a
62 I | a rácok, azután kiölték a rácokat a magyarok, nincs
63 I | azután kiölték a rácokat a magyarok, nincs kinek visszatérni
64 I | kezébe, házrul házra járt, a holtakat, ahol találta,
65 I | harmadnapra belefáradt a munkába, otthagyta házát,
66 I | azt álmodta, hogy valaki a mestergerendára fel van
67 I | szobájában. Az iszonytól kitörte a hideg, három nap lelte a
68 I | a hideg, három nap lelte a forró láz, harmadnapra meghalt
69 I | eszébe azóta visszatelepülni.~A házfalakon mindenféle gaz
70 I | ott kelt ki; körös-körül a szántóföldeket fölverte
71 I | szántóföldeket fölverte a bojtorján, soha nem látott
72 I | rengeteggé rajta, ha néha a meleg szellő belekap ősz
73 I | szellő belekap ősz fejeikbe, a pelyhes mag fellegként repül
74 I | fellegként repül szanaszéjjel a légben.~Útitársnőnk, a huszártiszt
75 I | szanaszéjjel a légben.~Útitársnőnk, a huszártiszt neje, a rekkenő
76 I | Útitársnőnk, a huszártiszt neje, a rekkenő melegtől tikkadtan
77 I | kimerítettük, borzadva önténk ki a földre. Veres volt, mint
78 I | földre. Veres volt, mint a vér!~Körös-körül kiszáradt
79 I | fölött rögtön megjelenni a magasban a kóválygó röptű
80 I | rögtön megjelenni a magasban a kóválygó röptű vadmadarakat,
81 I | bántó, ijesztő kiáltással, – a hullakeselyűk…~
82 II | II. A karperec~Útitársam, a huszártiszt
83 II | II. A karperec~Útitársam, a huszártiszt egy levert kedélyű
84 II | ejtett, tűrte az éhséget, a szomjat, a déli nap hevét,
85 II | tűrte az éhséget, a szomjat, a déli nap hevét, még félelmet
86 II | emelkedő árnyöv kezdte elfogni a láthatárt, s mi egyedül
87 II | vetsz, hajtod az ökröt, én a teheneket fejem…~Valamennyien
88 II | Sírva fakadtunk mindnyájan.~A fiatal nő egy karperecet
89 II | karperecet viselt kezén, a nagy opálbross alatt, ha
90 II | alatt az út kétfelé vált, a huszártiszt elbúcsúzott
91 II | hordani, s elvált tőlünk a falu végén, ahova mi nem
92 II | biztosabb útra tért, én maradtam a kietlenben. – Őt szerető
93 II | volna semmi veszély, mintha a pártfogó fátum, kiben vakbuzgóan
94 II | Elolvastam végtől végig, még a hirdetményeket is, leghátul
95 II | hímezett finom fehérneműk, s a sok mindenféle között egy
96 II | huszáregyenruhában, email festésben…~A lap kihullott kezemből.~
97 II | hogy nem messze az erdőben a kalauz elárulta őket, a
98 II | a kalauz elárulta őket, a férjet lelőtték, ekkor a
99 II | a férjet lelőtték, ekkor a velök volt inas elszaladt
100 II | akadt, azokkal nekiindult a rablókat felkeresni, urát
101 II | holtan egy árokban, később a ráhajított kardról nyomára
102 II | ráhajított kardról nyomára jöttek a rablóknak. Mindent kivallottak.~
103 III | III. A három hajcsár~Hajj előre!
104 III | Hajj előre! Hangzék végig a poros országúton.~Egy falka
105 III | velök. Zsíros, szurtos mind a három, nagy tüszők voltak
106 III | s szironnyal kicifrázva.~A nehéz, fekete szőrű állatok
107 III | ordítással vonva magukra a figyelmet. Ahol valami tócsára
108 III | nekifeküdtek, alig győzték a hajcsárok onnan ismét tovább
109 III | olykor kifutott, nekivadultan a csordából, a bojtár fél
110 III | nekivadultan a csordából, a bojtár fél óráig elkergette,
111 III | míg vissza bírta hajtani.~A főhajcsár magas napsütötte
112 III | piszkos szűr volt akasztva, a rekkenő melegben félvállára
113 III | kanászosan húzta maga után.~A másik bojtár fiatal legény
114 III | legény volt, sántítva ügetett a buffogó csorda mellett,
115 III | botjával duzmadtan hajigált a rendet nem ismerő csapat
116 III | csapat elmaradozói után.~A röfögő csorda mellett kurjongatva
117 III | mellett kurjongatva haladt a három hajcsár. A főhajcsár
118 III | haladt a három hajcsár. A főhajcsár menés közben egy
119 III | kongatott hosszú ostorával, a fiatalabb bicegve, sziszegve
120 III | elmentem mellettük, mintha mind a három arc régi jó időkből
121 III | időkből ismerősöm volna.~Az a magas férfi a szíjas bocskorban
122 III | volna.~Az a magas férfi a szíjas bocskorban úgy hasonlított
123 III | arszlánja volt, delnők ideálja, a szalonok szemefénye, kinek
124 III | szemefénye, kinek öltözete mindég a legújabb divat, a legjobb
125 III | mindég a legújabb divat, a legjobb ízlés szerint készült,
126 III | tudtak szájízére főzni.~Az a fehérhajú bojtár arca úgy
127 III | férfira, kinek arcképét a patrióták szobáiban látni,
128 III | patrióták szobáiban látni, ki a karzati tapsokat annyiszor
129 III | felülről vagy alulról.~S az a sziszegve sántikáló ifjú,
130 III | apjának egészen hasonmása…~…A tikkasztó nyári hőség alatt,
131 III | közt, izzadozva hajtogatja a három hajcsár a lomha piszkos
132 III | hajtogatja a három hajcsár a lomha piszkos állatokat,
133 III | ruháik tele vannak ragadva a koldusdinnye dióval, arcukon
134 III | küszködéssel egy városhoz ér a három hajcsár.~Szemközt
135 III | egy szép asszony lakik, a legszebbik a városban, mit
136 III | asszony lakik, a legszebbik a városban, mit tud róla?~–
137 III | vendég nélkül, szól benn a zene egész éjjel, a szép
138 III | benn a zene egész éjjel, a szép asszonyt ne féltsétek;
139 III | szenvedélytelen nő, mit beszél róla a világ?~– Nem ismerted jól
140 III | jól azon nőt – válaszol a kérdezett –, sem te, sem
141 III | kérdezett –, sem te, sem a világ. Sokat búsult férje
142 III | csinálnak?~– Nem laknak többé a kis házban. Még kisebbe
143 III | lakni. Ott feküsznek kint a temetőben, egy sírban, egy
144 III | sírban, egy koporsóban…~…A három hajcsár összenéz.
145 III | három hajcsár összenéz. A könny végiggördül napbarnította
146 IV | IV. Az ezermester és a kozák~Útitársammal együtt
147 IV | betyárnak.~Aradon biztatták a képviselőt megrezzent kollegái:
148 IV | kedveért vágja le bajuszát.~A jó ember nagyon meg volt
149 IV | volt ijedve, kezébe vette a borotvát, nekiült egy tükörnek,
150 IV | tükörnek, megcsavarintotta a bajuszát először jobbra,
151 IV | azután visszatette megint a borotvát: „mégis csak inkább
152 IV | borotvát: „mégis csak inkább a nyakamat!” monda, s a bajusz
153 IV | inkább a nyakamat!” monda, s a bajusz ottmaradt.~Három
154 IV | szekerünkbe fogva, mindketten a kocsisülésben ültünk, a
155 IV | a kocsisülésben ültünk, a lőcsön lógott a csutora
156 IV | ültünk, a lőcsön lógott a csutora meg a posztószél
157 IV | lőcsön lógott a csutora meg a posztószél tarisznya. Szalonna
158 IV | benne s ötödnapos kenyér.~A hibari erdők egyik mellékútján
159 IV | magostetejű kalapot viselt, a képe az orrától a füléig
160 IV | viselt, a képe az orrától a füléig meg volt borotválva,
161 IV | álla s még szélesebb szája a legcsodásabb módon lőn prostituálva,
162 IV | módon lőn prostituálva, a nem őreá szabott frakk ujjai,
163 IV | hogy fel voltak hajtva, a körme hegyéig értek, míg
164 IV | körme hegyéig értek, míg a hosszú fecskefark szépen
165 IV | fecskefark szépen verte a bokáit. Szürke pantalója
166 IV | rossz, Hamletben ő volt a lélek.~– De már mégis hova
167 IV | csavargási vágyból járt néha a színészekkel.)~Az ember
168 IV | színészekkel.)~Az ember felmászott a szekérre, esküdve: hogy
169 IV | garasnál többet nem fizethet a vitelért, mert az úton kirabolták,
170 IV | beszélt egy határ anekdotát a szabólegényi élet eseménydús
171 IV | kék-zöld lett ijedtében. Őt még a csikósok is ismerik; de
172 IV | ő is rám ismert, elnyúlt a szája mind a két füléig,
173 IV | ismert, elnyúlt a szája mind a két füléig, sírt és kacagott,
174 IV | füléig, sírt és kacagott, a hátamra borult (mert elöl
175 IV | azután elbeszélte: hogy az a színésztársaság, mellyel
176 IV | áttért Thália zászlója alól a honvédekhez. Ő is osztotta
177 IV | ideig főtréfacsinálója volt a hadseregnek, később: hogy
178 IV | hadseregnek, később: hogy a törzsorvos meghalt s a másodorvost
179 IV | hogy a törzsorvos meghalt s a másodorvost helyébe mozdították
180 IV | helyébe mozdították elő, a megürült másodorvosi állomást
181 IV | Nagyváradon nagyon megtetszettem a Sevillai borbélyban mind
182 IV | ilyen magamforma doktor a hadseregnél akárhány.~–
183 IV | igen is furcsán jártam. A debreceni csata alatt, míg
184 IV | bakhát mellé, hogy majd a sebesülteket odahozzák.
185 IV | kezét egyszerre vitte el a golyó. Velem elfordult a
186 IV | a golyó. Velem elfordult a világ, elszédültem, hanyattvágtam
187 IV | hoztak oda, annak meg mind a két lába volt ellőve, amint
188 IV | amint az egyiket elvitte a golyó, könyörögve kérte
189 IV | taszítsa odább, mert rögtön a másikat is ellövik, s mielőtt
190 IV | ágyú előtt, minthogy ezeket a sebeket láttam. Alig kötöttem
191 IV | kötöttem be őket, mikor a sereg elkezdett futni, ők
192 IV | harmadfél öles dárdájával, hátán a hosszú puska körösztbe vetve,
193 IV | odavágtat hozzám, s mielőtt a, nehány emlékemben ragadt
194 IV | ilyen, sokáig tartózkodott a komaromi garnizonőrség közt,
195 IV | magánszolgálatába állva, később a kozák katonaság közé soroztatta
196 IV | Micsoda úrnak – förmedt rám a kozák.~Hátratekintek. Az
197 IV | doktoromnak sem híre, sem hamva. A saraglyában senki sem ült.~
198 IV | saraglyában senki sem ült.~A kozákok azonban már ekkor
199 IV | azonban már ekkor elkezdtek a kocsiderékba hányt szénában
200 IV | és pisszegve emelkedék ki a kocsiderékból: hova ijedtében
201 IV | irtózatos hahotára ingerlék a kozákokat, mit növelt az
202 IV | igazhívő keresztyént mutassa be a fenyegető muszkáknak, elkezdett
203 IV | egy kézzel, azután mind a kettővel, ami nagyon furcsán
204 IV | tőle mennydörgős hangon a torzonborz kozák hetman.~
205 IV | szóltak hozzá, arra értette a kérdést: hogy adja elő a
206 IV | a kérdést: hogy adja elő a pénzét, s nagy remegve nyúlt
207 IV | leszedett cédulákat, átnyújtotta a kozáknak.~Azt gondolta a
208 IV | a kozáknak.~Azt gondolta a nyavalyás: hogy az a messzeföldről
209 IV | gondolta a nyavalyás: hogy az a messzeföldről jött férfi
210 IV | bátran annak fog nézni.~Hanem a kozák jól tudott olvasni
211 IV | átnyújtott cédulákat úgy vágta a reszkető exdoktor fejéhez
212 IV | kever bennünket, odafordulék a hetmanhoz, ráköszöntve a
213 IV | a hetmanhoz, ráköszöntve a kulacsot:~– Hagyja szomszéd
214 IV | kulacsot:~– Hagyja szomszéd azt a boldogtalant. Szabólegény
215 IV | illusztrálta állítását, mutogatva a tűveli öltögetést.~A hetman
216 IV | mutogatva a tűveli öltögetést.~A hetman nagyot kacagott,
217 IV | egy nagy szakadást mutatva a hátán, odaveté a doktornak,
218 IV | mutatva a hátán, odaveté a doktornak, lakonice parancsolván:
219 IV | előkeresett tűt, cérnát a zsebjeiből, felhúzta a félgyűszűt
220 IV | cérnát a zsebjeiből, felhúzta a félgyűszűt ujjára, a cérnát
221 IV | felhúzta a félgyűszűt ujjára, a cérnát szabólegényesen megpattogtatá,
222 IV | megpattogtatá, megviaszkolta, a zekét térdére fekteté, s
223 IV | vargafótot szúrt-szabott a kérdéses zekére, hogy elhordozhatja
224 IV | hogy elhordozhatja maga a generális.~A kozákok kíváncsi
225 IV | elhordozhatja maga a generális.~A kozákok kíváncsi nevetéssel
226 IV | rettenetes volt jókedvük, midőn a doktor vissza akarván adni
227 IV | doktor vissza akarván adni a hetmannak megfoldozott csurapéját,
228 IV | saját térdéhez hozzávarrta.~A hetman még egyet húzott
229 IV | mehetünk, amerre látunk, hanem a szabót elviszi magával,
230 IV | beleegyezését elvárná, felfogta a kis embert frakkja gallérjánál,
231 IV | gallérjánál, s kiemelve a szekérből maga mellé ültette
232 IV | maga mellé ültette hátul a nyeregbe.~S azzal csörtetve,
233 IV | amerről jött az avarba. A kis doktor remegve kapaszkodott
234 IV | valami palóc faluban, ahonnan a kosta elment gerillának,
235 IV | gerillának, s úgy megaprította a fiatal scythákat, mintha
236 IV | fiatal scythákat, mintha a markába született volna
237 IV | markába született volna a mogyorófa.~
238 V | V. A mocsárok rejtekhelye~Szellő
239 V | lengett az izzó ég alatt. A délibáb reszketett a távol
240 V | alatt. A délibáb reszketett a távol lathatáron.~Messze,
241 V | látszék felfordított alakjával a hullámzó délibáb csalóka
242 V | kettőztetett alakjával mint egy a légbe felkapott sziget,
243 V | légbe felkapott sziget, mely a körüle rengő tengerrel együtt
244 V | felültünk lovainkra, s bevágtunk a puszta közepébe, az úttalan,
245 V | jeltelen kopár avatagba.~A nyár legmelegebb napjai
246 V | napjai sivárra asztalták a földet, – a vizenyősebb
247 V | sivárra asztalták a földet, – a vizenyősebb helyeken, csonttá
248 V | száradva összevissza repedezett a szikes gyöpszín, a kis sárga
249 V | repedezett a szikes gyöpszín, a kis sárga széki-fűvirágok
250 V | nyomorogtak szerte elhintve rajta. A tavaszi földárjakor ráhajtották
251 V | földárjakor ráhajtották a gulyát a söppedékes legelőre,
252 V | földárjakor ráhajtották a gulyát a söppedékes legelőre, s az
253 V | azonmódon ripacsossá száradt a kánikulában.~Néhol éktelen
254 V | megátalkodott gyökereket a száraz sovány avarban, miknek
255 V | sertéik közé ragadva. Másutt a mérges kutyatej foglalt
256 V | piros leveleivel dacolva a megölő hőségnek.~Eleinte
257 V | nyomai voltak vezetőink a pusztán keresztül, mely
258 V | mehetett itten át, később a marhajárás egészen eltapodta
259 V | egészen eltapodta előlünk a szekérnyomot, s találomra
260 V | szekérnyomot, s találomra ügettünk a jeltelen láthatár felé.~
261 V | oldalvást egymás mellett; a szomj s azon remény: hogy
262 V | láttunk közelíteni. Amint a nagy távolságból ki lehete
263 V | lehetett. Csak imígy-amúgy ült a lovon, hol előre, hol hátra
264 V | bókolt, egy kézzel sem fogta a lovát, az pedig ballagott
265 V | másszor hátraesett, de a súlyegyent sohasem veszté
266 V | sohasem veszté el. Aludt a lovon.~Egyszer megsejtett
267 V | Egyszer megsejtett bennünket a legelésző paripa, s hirtelen
268 V | miáltal lovagja szinte a nyakára esett s fölébredett.
269 V | nyakából, felénk fordítá a lovat, s egyet pattantva
270 V | lovat, s egyet pattantva a levegőben, mint a pisztolydurranás,
271 V | pattantva a levegőben, mint a pisztolydurranás, elkezde
272 V | meg lehete benne ismerni a csikóst. Az, mikor lovagol,
273 V | Hátra-hátraveti magát, a kantárt hosszúra eresztve,
274 V | eresztve, néha nem is ül a lovon, csak két térde tartja
275 V | két térde tartja rajta, a paripa minden rohamánál
276 V | levegőben, széttekint maga előtt a kerek láthatáron, melyen
277 V | kétfelé kikenve, könnyen a fülére csavarhatta volna.~–
278 V | hozzánk.~– Rossz fát tettünk a tűzre, bátya – felelék –,
279 V | akarunk egy kicsinyt állni a vármegye elől, ha tudna
280 V | letorkolta, „nem szeretem a sok beszédet” viszonza,
281 V | utolsó toronytető is eltűnt a hátunk mögött, előttünk
282 V | mocsár szélihez értünk.~A sivár, kiszikkadt pusztaság
283 V | pusztának adjon helyet, a víz pusztájának.~A mezőkről
284 V | helyet, a víz pusztájának.~A mezőkről száműzött növényélet
285 V | látszott menekülve lenni, a sáserdők sötétzöldje ki
286 V | sötétzöldje ki volt hímezve a legtarkább mocsárvirágokkal,
287 V | legtarkább mocsárvirágokkal, a földet ellepte valami ezüsthátú
288 V | ezüsthátú fű sárga virágokkal, a vízmosási árokból magas
289 V | növények tekingettek elő, a magasra felnőtt nádi buzogányok
290 V | buzogányok legtetejéig felfutott a délignyitó hajnalka, s a
291 V | a délignyitó hajnalka, s a víz színén úszott a tányérlevelű
292 V | hajnalka, s a víz színén úszott a tányérlevelű nymphaea, fehér
293 V | mennyire szem látott, egész le a láthatárig terült a végtelen
294 V | egész le a láthatárig terült a végtelen nádberek ingó barna
295 V | fehér tollazatjuk ragyogott a napvilágban.~Azután vezetőnk
296 V | megindult, nekifordítván lovát a mocsárnak, meghagyva: hogy
297 V | beleveszhetünk az ingoványba.~A víz majd nagyobb, majd csekélyebb
298 V | beszédesebb kezdett lenni, amint a nádrengeteg árnyékában érzé
299 V | akárhányszor beletévednek itt a nádsűrűbe, aztán nem találnak
300 V | bírna segélyére menni oda? a nadályok, vízikígyók, végre
301 V | végre lassan elpusztítják. A mocsár oly rengeteg, oly
302 V | továbbmentünk nagy sietve, a mocsári vadmadarak zajongva
303 V | előttünk vízi fészkeikről, a nád között a délutáni szellő
304 V | fészkeikről, a nád között a délutáni szellő susogott
305 V | szellő susogott rejtelmesen, a távolban a bölömbika bánatos
306 V | rejtelmesen, a távolban a bölömbika bánatos bőgése
307 V | emberhangtalan méla nyüzsgése a természetnek, még magányosabb,
308 V | merne ide követni bennünket? A pusztán elöli a szomj, itt
309 V | bennünket? A pusztán elöli a szomj, itt elöli a víz,
310 V | elöli a szomj, itt elöli a víz, út, nyom nem vezeti
311 V | merész utánunk jöhetni, a távolban elég kivehetőleg
312 V | elég kivehetőleg hallatszék a gázoló lótiprás locsogása.
313 V | Csendesen! – dörmögé a vén csikós, – egy moccanást
314 V | halkan, csöndesen fügyörészni a csikósdalt: „lóra csikós,
315 V | csikós, lóra, elszaladt a ménes”. – Nincs az a tilinkó,
316 V | elszaladt a ménes”. – Nincs az a tilinkó, amely jobban meg
317 V | cifrázni.~Amint elhallgatott a füttyel, messziről, mintegy
318 V | fütyölni e nótát; „Én vagyok a petri gulyás!”~A vén csikós
319 V | vagyok a petri gulyás!”~A vén csikós kalapját szemébe
320 V | gyanú között.~– Nem lehet a! – dörmögé, a bajusza alól,
321 V | Nem lehet a! – dörmögé, a bajusza alól, mintegy magával
322 V | egyszer elkezdé fütyölni a „lóra csikós”-t.~Ismét a
323 V | a „lóra csikós”-t.~Ismét a petri gulyás nótája hallatszék
324 V | válaszul, hanem már közelebb; a lovas nagyon látszott nyomunkba
325 V | látszott nyomunkba sietni. A vén csikós haragosan kapta
326 V | zabláját.~– Menjetek be mélyen a nád közé!~– Mi baj? – kérdé
327 V | vissza. Ez Dúzs Gergő nótája, a vőmé, akit harminchárman
328 V | aprítva.~Beljebb nyomultunk a nád közé. Vezetőnk lova
329 V | hiúzi szemekkel kémlelte a törést, melyen az utánunk
330 V | követve lovainkra feküdtünk. A csikós lova meg sem moccant
331 V | egypár nadály szívódott a hasa alá, a tanult paripa
332 V | nadály szívódott a hasa alá, a tanult paripa meg-megrázkódtatá
333 V | meg-megrázkódtatá ideges bőrét a fájdalom miatt, de lábát
334 V | hogy attól meneküljön; a mi lovaink azonban egyre
335 V | azonban egyre prüszköltek a rajzó szúnyogok miatt.~–
336 V | miatt.~– Hallgass azzal a lóval! – riada ránk a csikós
337 V | azzal a lóval! – riada ránk a csikós bosszús fojtott hangon.~
338 V | néztünk, mintha mindenikünk a másiktól akarta volna megkérdezni:
339 V | lehet egy lóval elhallgatni?~A csikós végignézett rajtunk.
340 V | mondá:~– Tegyék az urak a lovaik fejét a másik ló
341 V | Tegyék az urak a lovaik fejét a másik ló nyakára, akkor
342 V | most olyan világ van, mikor a szegénylegény tartozik az
343 V | csendesen legyünk.~Eközben a csörtető tocsogás mindig
344 V | lovag alakja bontakozék ki a sűrű nádberek közül, kesely
345 V | ütlegeivel kormányozta.~A vén csikós szemei ragyogtak,
346 V | bort ivott volna, amint a jövevényt meglátta. Hirtelen
347 V | hogy szinte lerántotta a lováról.~A jövevény napsütötte
348 V | szinte lerántotta a lováról.~A jövevény napsütötte arcán
349 V | jövevény napsütötte arcán a komoly, mosolytalan büszkeséget
350 V | otthonos volt, mellyel azokat a kiállott veszélyek s férfias
351 V | ömledezései alatt is megtartá.~A vén csikós csaknem sírva
352 V | fiam –, csakhogy itt vagy.~A jövevény kérdőleg tekinte
353 V | tenyerét szája elé tartva, mire a vő, nemével a tiszteletnek,
354 V | tartva, mire a vő, nemével a tiszteletnek, kalapjához
355 V | Ábrahám kebelében!”~– Hát a feleségem, hogy van? – kérdé
356 V | becsületes asszony, aki legalább a gyászesztendőt ki nem tölti,
357 V | tölti, pedig ugyan esküdtek a visszajövők: hogy téged
358 V | hazaérünk, de most száraz a torkom, lelkem: érjünk előbb
359 V | torkom, lelkem: érjünk előbb a tanyára. Nem szokásom a
360 V | a tanyára. Nem szokásom a hazugság, de magam is alig
361 VI | VI. A halottaiból feltámadott~
362 VI | volt legnagyobb vágyódása a keresett helyre érni, alig
363 VI | alig érhettünk nyomába.~A mocsár nemsokára véget ért,
364 VI | mocsár nemsokára véget ért, a nádas ritkulni kezdett,
365 VI | fűzfabozót lepte el az utat, a lágy iszapban meglátszottak
366 VI | járt-kelt lovak lábnyomai, a föld mindinkább szilárdulni
367 VI | szárazon lelőnk magunkat.~A vő paripája vígan, otthonosan
368 VI | kezde nyeríteni, megismerve a helyet. A fűzfák közül egy
369 VI | nyeríteni, megismerve a helyet. A fűzfák közül egy kisded
370 VI | beültetve konyhanövényekkel, a kert végében állt egy kis
371 VI | nádból építve egészen, a vadkomló sűrű lombozattal
372 VI | lombozattal nőtte be legtetejéig. A kunyhó mellett tűzhely volt
373 VI | árnyazott be csüggő gallyaival, a lobogó tűz fölött egy bográcsban
374 VI | sürgött-forgott, kötényével szítva a parazsat.~Amint a csörtetést
375 VI | szítva a parazsat.~Amint a csörtetést meghallotta a
376 VI | a csörtetést meghallotta a nő, arra fordult, szeme
377 VI | elébe tett kézzel nézett a rekettyés felé, az öreg
378 VI | az öreg csikós odafordult a vejéhez: „maradj hátra –
379 VI | és azzal előre nyargalt. A vő hátul maradt, mi vele
380 VI | Amint odaért az asszonyhoz a csikós, leugrott lováról: „
381 VI | Élni csak él – monda a csikós –, de se keze, se
382 VI | szólt nyüzsgő örömmel a nő – csakhogy maga megvan,
383 VI | harminc mérföld ide az a hely, ahol ő elmaradt, ott
384 VI | is fogságban van: beszélt a jó öreg, s az volt szerencséje:
385 VI | sehogysem tudta megőrizni a meghazudtoló mosolygástól.~–
386 VI | meghazudtoló mosolygástól.~– Ha a világ végén van is, nem
387 VI | nem lesz messze – rebegé a pusztai virágszál, köténye
388 VI | is érte mennék.~E percben a rekettyés közül elkezde
389 VI | elkezde hangzani az „én vagyok a petri gulyás” dala.~A vén
390 VI | vagyok a petri gulyás” dala.~A vén csikós nem tarthatta
391 VI | magát tovább, felkacagott, a nőnek pedig minden vér arcába
392 VI | szaladni arrafelé: honnan a dal hangzott. Perc múlva
393 VI | szerelmesen fűzte magát a hadfi nyakába gyöngéd karjaival.~
394 VI | mások előtt szeretkőzni, még a feleségével sem. Az asszony
395 VI | sem. Az asszony sietett a tűzhelyhez, s egy óranegyed
396 VI | tele jóféle kerti borral; a bortól mindenki elfelejtette
397 VI | bortól mindenki elfelejtette a maga baját, s így lőn: hogy
398 VI | akarta megtudni mindenki a magáét.~– Nos, fiam – szólt
399 VI | maga mellé húzta feleségét a gyöpre, mely közös asztalul
400 VI | röviden kevés szóval elmondá a szomorú történetet, vígan
401 VI | kalandot regélne.~…~„Kácsnál, a szerencsétlen ütközetben
402 VI | kardvágást kaptam már, midőn a vak rohamban egy tizenkét
403 VI | Apám, kend mosolygott erre a szóra, de bizonyomra: akit
404 VI | Láttam egy lengyelt, akinek a golyó szele combban eltörte
405 VI | golyó szele combban eltörte a lábát, anélkül: hogy a bőrét
406 VI | eltörte a lábát, anélkül: hogy a bőrét megkarcolta volna,
407 VI | bőrét megkarcolta volna, s a komáromi sáncokban, ahol
408 VI | felem meg volt dagadva, s a fejem még mindig úgy zúgott,
409 VI | mindig úgy zúgott, mintha a víz alatt volnék. A csata
410 VI | mintha a víz alatt volnék. A csata még folyvást tartott.
411 VI | tartott. Én ott feküdtem a csatatér közepén, a seregek
412 VI | feküdtem a csatatér közepén, a seregek jobbra-balra jártak
413 VI | közel rohant el hozzám: hogy a szélső káplárok elértek
414 VI | megismerte: hogy csikós vagyok, s a többi közül kiválva, odanyargalt
415 VI | rám akart gázolni. Azonban a jól iskolázott lónak az
416 VI | jól iskolázott lónak az a szokása van: hogy előtte
417 VI | toporzikáltatta felettem paripáját a vértes, anélkül, hogy az
418 VI | egy kő. Végre otthagyott a vértes.~Végre jött egy ágyútelep.
419 VI | lépésnyire tőlem állítottak fel. A lovak szinte odáig jöttek,
420 VI | Akkor elkezdtek lövöldözni. A golyók búgva repültek el
421 VI | repültek el fölöttem, – a puskaporsalak odahullott
422 VI | szökdeltek keresztül, rám szórva a felvágott homokot és kövecset.~
423 VI | ide-oda. Estére vége lett a csatának, láttam, a magyar
424 VI | lett a csatának, láttam, a magyar seregek mint bomladoztak
425 VI | hallottam, e szavakkal tűzte le a tábornok elé: „Itt a nyolcadik
426 VI | le a tábornok elé: „Itt a nyolcadik bataillon zászlója,
427 VI | nyolcadik bataillon zászlója, a sereg maga a csatatéren
428 VI | bataillon zászlója, a sereg maga a csatatéren maradt.”~Én is
429 VI | széttekinték, s láttam a távolban, ahol reggel a
430 VI | a távolban, ahol reggel a magyar seregek álltak, kigyulladni
431 VI | magammal, de mégis nekiindultam a tábort fölkeresni. Lassan,
432 VI | vánszorogva késő éjjel jutottam el a legelső őrtűzig. Az őrszem
433 VI | akkor vettem észre: hogy a császári seregek közt vagyok.
434 VI | bekötötte sebemet, lefektetett a tűz mellé, és ennem, innom
435 VI | tova kellett menniök. Engem a többi foglyokkal együtt
436 VI | ütközetben.~Egy este megláttam a templomablakon át, hova
437 VI | volt azt elprédálni, mert a jámbor állat nem hagyott
438 VI | hagyott senkit magára ülni. A szerb, miután egynéhányszor
439 VI | egynéhányszor közel volt hozzá: hogy a nyaka kitörjék, elhatározta
440 VI | két forintot. Ott alkudtak a fülem hallatára az én jó
441 VI | tizenkét forintot kért, a másik meg nem ígért többet
442 VI | mindenesetre meg akarta venni, a másik pedig mindenesetre
443 VI | adni, de egyik sem engedett a magáéból, utoljára is az
444 VI | kiszöktem az ablakon s elhoztam a keselyt.~Az ember semmin
445 VI | mellett, s gyönyörködik a hatásban, mit azon rémséges
446 VI | történtek.~Késő estig osztozánk a boldog család örömeiben;
447 VI | maga kivezetett bennünket a füzes partjára, melyet szőke
448 VI | mentében mintegy félszigetül. A folyam közepén ismét egy
449 VI | szigetet lehete látni, s a sziget és a füzes közti
450 VI | lehete látni, s a sziget és a füzes közti folyamon egy
451 VI | kitkattogó kelepeléssel a csöndes éjszakában.~A csikós
452 VI | kelepeléssel a csöndes éjszakában.~A csikós háromszor füttyentett,
453 VI | háromszor füttyentett, mire a malom felől evezőlubickolás
454 VI | Amint közelért hozzánk, a csikós, odafordult felénk
455 VI | olyan embert föl nem veszi a ladikba, aki jó napot vagy
456 VI | Furcsa ember lehet.~– Az a mondása: hogy nem kell az
457 VI | Istennek parancsolgatni.~A csónakos kikötött. Ő volt
458 VI | csónakos kikötött. Ő volt a molnár abban az eldugott
459 VI | szótlanul beültünk ladikjába. A molnár anélkül: hogy egy
460 VI | tőlünk, ismét helyet foglalt a kormánypadon, s csendesen
461 VI | csendesen sikamlott velünk odább a sajka, az alkonyatban elfeketült
462 VI | evezők taktusos csapása.~A sziget orra mellett elhaladva,
463 VI | éneklést hallottunk odabenn, a molnár nyugtalanul csóválta
464 VI | morzsolt szét nagy mogorván, s a csónak lejtett odább, s
465 VI | enyészetesebben hangzék a dal a szigetből.~A túlpartra
466 VI | enyészetesebben hangzék a dal a szigetből.~A túlpartra érve,
467 VI | hangzék a dal a szigetből.~A túlpartra érve, nehány darab
468 VI | készíték kezemben előre, a molnárnak adandó. A csikós
469 VI | előre, a molnárnak adandó. A csikós észrevette, visszanyomta
470 VI | mellettünk úsztattak át a csónak után kötve, s mi
471 VII | VII. A csárdai csaplár~Éjfél lehetett,
472 VII | házat pillantánk meg. Ez a „szikra” csárda.~Félreesik
473 VII | az országúttól. Csaknem a Tisza partja alatt, az itt
474 VII | kanadai jegenyékkel.~Bennünket a kutyaugatás tett figyelmessé
475 VII | kutyaugatás tett figyelmessé a rejtett tanyára. Hat fehér
476 VII | hátul és oldalt támadva meg.~A vén csikós flegmatice leszállt
477 VII | leszállt lováról, leguggolt a kutyák előtt, kalapját hóna
478 VII | folyvást guggolva közelgett a legvitézebb komondor felé.~
479 VII | megfordult és elszaladt, a többi utána, egymást törve,
480 VII | szólongatás, – lehúzza az embert a lórul, megfogja a szekérkereket,
481 VII | embert a lórul, megfogja a szekérkereket, a vásárra
482 VII | megfogja a szekérkereket, a vásárra járó koldus talyigáját
483 VII | talyigáját szétszedi, s a borsos tót nyakából leböngészi
484 VII | tót nyakából leböngészi a szűrt, hanem a csikós már
485 VII | leböngészi a szűrt, hanem a csikós már tudja a módját,
486 VII | hanem a csikós már tudja a módját, leguggolt előtte
487 VII | attól elszalad, mintha a nyavalya verné, s aznap
488 VII | elő nem bújik.~Nemsokára a csárda előtt álltunk.~Az
489 VII | rajta. Meglátszik: hogy a csárdás nem is annyira a
490 VII | a csárdás nem is annyira a mások, mint a maga kedveért
491 VII | is annyira a mások, mint a maga kedveért lakik ottan.~–
492 VII | szereti: ha hallja kendezik, a „kocsmáros” nevezetért pedig
493 VII | Nem kellett zörgetnünk. A lódobogásra megnyílt a csárda
494 VII | A lódobogásra megnyílt a csárda ajtaja, s maga a
495 VII | a csárda ajtaja, s maga a csaplár jött elénk, talpig
496 VII | tudniillik: ingben és gatyában. A szemérmetes magyar ember
497 VII | bizonyságaul: miként ő az úr a háznál.~Vezetőnk nehány
498 VII | lefektetett tornyos nyoszolyákba, a töméntelen tollas párna
499 VII | fel bennünket; miszerint a szomszéd tanyákon perzekutorok
500 VII | abbeli szándékunkat, hogy a Tiszán ismét körösztülmenjünk.~–