Part

501 XVII |           gondolat támadt bennem. Ez az ember talán őrült?…~– Látod –
502 XVII |              két gyermekemet kidobta az utcára. A nagyobbik elsőszülött
503 XVII |         nevelnek belőle, a kisebbik, az a kis kékszemű leány, az
504 XVII |             az a kis kékszemű leány, az én lelkem szemefénye, az
505 XVII |             az én lelkem szemefénye, az én kedves kis kegyencem,
506 XVII |         kegyencem, elveszett valahol az útfélen, parasztemberek
507 XVII |            tudom, kis sírja hol van.~Az ember odaborult rám és sírt
508 XVII |       sokszor meglátogattál. Leégett az is, messze ellátszott a
509 XVII |             Beszéltünk ismerőinkről, az elmúlt időkről, jövendő
510 XVII |               jövendő jobb napokról. Az ember arca lassanként kiderült,
511 XVII |           felé nevetni is hallottam. Az egész éjet együtt tölténk.
512 XVII |        elmondott, megtörtént-e? vagy az élénk képzelődés, mely ijesztő
513 XVII |        állani, s méginkább meglepett az, hogy a kormos fűvel benőtt
514 XVII |           láttam-e férjét valahol? – az volt hozzám első szava.~
515 XVII |             szívvel közelíték hozzá. Az előtte folyó patakban karcsú
516 XVII |        karikákat hánytak a sötétben.~Az asztalon elpenészesedett
517 XVIII|                     XVIII. Útitársam~Az általános idézés következtében
518 XVIII|    lehetséges, kész örömmel – felele az, lekötelező modorral.~–
519 XVIII|      legfölségesebb idő a nyúlra meg az őzre. Az ilyen időért a
520 XVIII|            idő a nyúlra meg az őzre. Az ilyen időért a vadász imádkozni
521 XVIII|           semmi, kivéve: ha rázárják az ajtót. Azért kérem parancsnok
522 XVIII|          meri elővenni. Hát vigye el az enyimet.~S azzal leakasztotta
523 XVIII|    parancsnok s odaadta a hazafinak. Az örült neki, mint a gyerek.~
524 XVIII|           örült neki, mint a gyerek.~Az nap és azon éjjel folyvást
525 XVIII|             parancsnokhoz beállítva.~Az kérdő bámulattal tekinte
526 XIX  |             ki egyszerre a házból. – Az egész város népe ott volt
527 XIX  |           akarták: hogy hozzámenjen. Az ember nem volt szegény,
528 XIX  |                 reszketett, elsápadt az ütközeteket festő szavakra,
529 XIX  |            nyugalmával tekinte rá.~– Az az én titkom.~– Tegyük fel:
530 XIX  |         nyugalmával tekinte rá.~– Az az én titkom.~– Tegyük fel:
531 XIX  |              meg látogatásaimat vagy az őrnagy.~A leány hátat fordított
532 XIX  |              távozott el a szobából.~Az pedig elhagyta a házat,
533 XIX  |            után.~Még ott volt, midőn az ifjú őrnagy belépett a szobába.
534 XIX  |              szívesen látott vendég.~Az leült. Fecsegett egyről-másról.
535 XIX  |            vőlegény ekkor odafordult az ifjú katonához s véghetetlen
536 XIX  |       hogymint van kegyed felesége?”~Az ifjú nyájasan tekinte rá
537 XIX  |             Ah, uram. Ily útra, mint az enyim, egy gyöngéd teremtést
538 XIX  |              két kisgyermekkel, mint az enyimek, vészben, zivatarban,
539 XIX  |             hall, annak rosszul esik az ágyúdörgést hallani.~– Ó,
540 XIX  |            ágyúdörgést hallani.~– Ó, az mind csupa kifogás – vága
541 XIX  |        hivatalbeli ember. – Ismerjük az ilyen mentségeket. A vitéz
542 XIX  |           könny tündökölt, odalépett az ifjú katonához, ki a jelenlevők
543 XIX  |             Egy napon levél érkezett az őrnagy számára. Ő maga nem
544 XIX  |           azon városból érkezik: hol az őrnagy családja van. Előre
545 XIX  |           nőm írja, igen. Amit ő ír, az mindig érzelemmel és gyöngédséggel
546 XIX  |     olvashatja, de tartok tőle: hogy az ipam ír, s abban aligha
547 XIX  |           Mondtam – szólt felkacagva az őrnagy, amint a borítékra
548 XIX  |             a borítékra tekintett… – Az ipam írása.~– Igen! de belöl?
549 XIX  |             belöl? Ez csak a címzet.~Az őrnagy megfordítá a levelet
550 XIX  |              pecsét?~– Ó, nem fekete az – vigasztalá Emmi –, nézze
551 XIX  |              jobban. Csak sötétzöld.~Az őrnagy elmosolyodott.~–
552 XIX  |               szinte megdöbbenten. – Az ipam ilyen pecsétviaszt
553 XIX  |             volt abba téve. Kibontá. Az első tekintetnél, amit rávetett,
554 XIX  |              szokás nyomtatni.~E lap az őrnagy feleségének halálát
555 XIX  |             a rokonokat és ismerőket az ősz apa, a síró árvák és
556 XIX  |             a távollévő férj nevében az utolsó tiszteletadásra.
557 XIX  |              távozott, magára hagyva az őrnagyot kínzó fájdalmával,
558 XIX  |             Reggeltől estig tartott.~Az őrnagyot soha sem látták
559 XIX  |       visszanyeré, akkor látta: hogy az – Emmi…~Az ápoló kezek alatt
560 XIX  |         akkor látta: hogy az – Emmi…~Az ápoló kezek alatt lassanként
561 XIX  |        jártak a kert virágai között. Az ifjúnak úgy tetszett, mintha
562 XIX  |         ifjúnak úgy tetszett, mintha az ég kékebb, a nap világosabb
563 XIX  |           leány.~– Ah, olyanok, mint az angyal! – kiálta föl az
564 XIX  |              az angyal! – kiálta föl az ifjú, nem tartóztathatva
565 XIX  |             sápadt, majd elpirult.~– Az én gyermekeimet!… Az én
566 XIX  |                 Az én gyermekeimet!… Az én árva gyermekeimet… Tudná-e
567 XIX  |      meggyűlt a könny, visszaszorítá az ifjú kezét, s alig hallhatóan
568 XIX  |             rebegé; „igen, ó, igen.”~Az ifjú lelkesülten szorítá
569 XIX  |        dicsőült tekintetű teremtést. Az ég kékebb volt, a nap világosabb,
570 XIX  |               A szív ismét megszokta az örömöt, a reményt. A harcok
571 XIX  |               A harcok ideje lejárt. Az ifjú hősnek csak mint eltűnt
572 XIX  |               jutott még néha eszébe az elmúlt dicsőség s az eltemetett
573 XIX  |          eszébe az elmúlt dicsőség s az eltemetett nő. Új boldogsága
574 XIX  |       nejével, őt lakhelyére viendő.~Az egész úton egyik érzés,
575 XIX  |           hogy szeresse őt úgy, mint az, ki ott el van temetve.~
576 XIX  |          galambokat ott a háztetőn!… Az ott a lugas, mely alatt
577 XIX  |         estennen üldögélni szoktunk, az oleanderek most is virítnak
578 XIX  |          oleanderek most is virítnak az ablak előtt. Az udvaron
579 XIX  |             virítnak az ablak előtt. Az udvaron kis őzike legelész,
580 XIX  |              piros szalag van kötve. Az az én kisfiam őzikéje. Most
581 XIX  |           piros szalag van kötve. Az az én kisfiam őzikéje. Most
582 XIX  |             fut oda hozzá. …Ah, azok az enyimek! Virágkoszorút hoztak
583 XIX  |      örömsikoltással futottak elébe. Az örömzajra egy gyászba öltözött
584 XIX  |        gyászba öltözött nő lépett ki az ajtón… A holtnak hitt feleség…~
585 XIX  |        megvetett vőlegénye járt ott. Az őrnagy ipa levelet küldött
586 XIX  |               hogy valóban meghalt-e az, kinek gyászlapját nyomtatá.~
587 XIX  |          vétkezett, hogy szenvedett.~Az eset magát a törvényszéket
588 XIX  |           mind a hármat.~Rájok nézve az élet sorsa úgy össze volt
589 XX   |            meg, és itt temetteték el az idegen földben.~Az ozmán
590 XX   |     temetteték el az idegen földben.~Az ozmán hatalom azóta mindég
591 XX   |       Európának s hajdani hírének, s az itt-ott elmaradozó hősök
592 XX   |      kiterjedését, mint tengerjárást az elhagyott kagylók.~De a
593 XX   |               Évről évre megjelennek az ájtatos zarándokok távol
594 XX   |      napkeletről, eljönnek imádkozni az elhagyott sírhoz, mely egykor
595 XX   |          neve Abu-Shirzad-Eddin, kit az élő nemzedék közül senki
596 XX   |           agg nő halt meg Budán, már az oly vénnek ismerte őt gyermekkorában,
597 XX   |               népek vesztek el, csak az ő bűbájos lételök élt túl
598 XX   |            jövendőt, meghosszabbíták az emberéletet rendes határain
599 XX   |            háromszorosan, bekísérték az élő lelket a halálon túli
600 XX   |     művészetekben: hajlékonnyá tevék az üveget, az ezüstöt égszínűre,
601 XX   |         hajlékonnyá tevék az üveget, az ezüstöt égszínűre, az aranyat
602 XX   |        üveget, az ezüstöt égszínűre, az aranyat rózsaszínűre változtatták; –
603 XX   |            legmélyebb titkaiba s föl az istenség fenséges örök rejtelmeibe, –
604 XX   |             örök rejtelmeibe, – csak az ő titkaikat nem fedezte
605 XX   |          hiszik: a holdból esett ide az a kő, vagy az özönvíz előtti
606 XX   |              esett ide az a kő, vagy az özönvíz előtti időknek,
607 XX   |           időknek, vagy tán messzebb az emberi nem teremtése előtt
608 XX   |              már ők be voltak avatva az isteni erő titkaiba, jósálmokat
609 XX   |             erő fiúról fiúra szállt, az apa véréből átment a csodás
610 XX   |       ismerni, úgyhogy később, midőn az előrehaladt idők szelleme
611 XX   |              melynek pátriárkái közt az írás szavaiként hétszáz
612 XX   |             a természet titkainak és az apák hagyományainak vizsgálatában,
613 XX   |            előkészületek végett.~Ott az akadémiákon valami Rosicrucianus
614 XX   |       Raubergnek szoktak nevezni, ki az egylet legtekintélyesebb
615 XX   |              többször sikerült neki; az ottani tudósok egész könyveket
616 XX   |         írtak mellette és ellene.~Ez az ember különösen látszott
617 XX   |             név alatt ismeretes, míg az én nevemet Herbad (tanítvány)
618 XX   |      Rauberget: hogy ismertessen meg az emberrel.~– Az nem nehéz –
619 XX   |       ismertessen meg az emberrel.~– Az nem nehéz – felelé, leírva
620 XX   |           nem nehéz – felelé, leírva az utcát, melyben lakik –,
621 XX   |        melyet a hold alkot felváltva az égen: D, mikor újul, O,
622 XX   |            velem a mágus elkövetett, az lőn, hogy azontúl nem bírtam
623 XX   |          legcsodásabb összerakással.~Az abraxasnak ez a szimbolikus
624 XX   |          alkotá, a hatodikon teremté az embert, a hetediken megnyugovék.
625 XX   |           hetediken teremté Meithras az emberfölötti lényeket, azon
626 XX   | hétszázhetven angyal neve „abraxas”.~Az abraxas kőre faragott alakok
627 XX   |        képvisel, s azoknak egyessége az abraxasbálvány, mely úr
628 XX   |         szolgája tűz, víz, elemek és az ember, s mi az ember után
629 XX   |             elemek és az ember, s mi az ember után és az ember fölé
630 XX   |         ember, s mi az ember után és az ember fölé teremteték, szolgái
631 XX   |             teremteték, szolgái neki az indulatok, szenvedélyek,
632 XX   |              és halál.~Ez a tradíció az abraxas kőről.~Akkori egzaltált
633 XX   |         ellen mindenkor megőriz – de az idegen fátum ellen nincs
634 XX   |         sereg a fegyvert.~Igaza volt az ulemának: az abraxaskő csak
635 XX   |              Igaza volt az ulemának: az abraxaskő csak saját sorsom
636 XX   |           saját sorsom ellen védett, az idegen fátumot nem volt
637 XX   |  Bemenekültem a várba. Két hét múlva az is kapitulált, én mint az
638 XX   |            az is kapitulált, én mint az őrséghez tartozó tiszt,
639 XX   |              bocsáttatám.~Igaza volt az ulemának: amit gondoltam,
640 XX   |       képével, úgy tekinte rám, mint az alkimista valamely bevégzett
641 XX   |    születetlen, vajúdó eszméket, mik az őrültséghez hasonlatosak,
642 XX   |         elmúlt, sohasem nevetett, és az nagy régen volt. – Én láttam
643 XX   |       látandsz magad előtt fehérleni az erdők között, s a falvakon
644 XX   |            pálmákkal benőtt pusztát, az a Daraszán puszta, e puszta
645 XX   |           tőle Ismael-Asmai lakását, az egyetlen, a legnagyobb költőét.~
646 XX   |              Mert csak a koldusok és az utcai táncosnők ismerik
647 XX   |            müezzin éneke elhangzott, az utolsó mosdás után el fog
648 XX   |    emlékeznek rá: hogy miért nevezik az erdőt így.~Az erdő mélyéből
649 XX   |          miért nevezik az erdőt így.~Az erdő mélyéből egy mecset
650 XX   |            rejtekhelyen, melyet csak az avatottak ismernek, egy
651 XX   |       boldogság, szerelem, honvágy s az emberlélek egyéb gyarló
652 XX   |             a rejtelmes föld, jártam az erdőkben, hol a legelső
653 XX   |        megsejteni, megérzeni: melyik az a rengetegben.~Estefelé
654 XX   |        templomok boltozatait illeti. Az örmények házai egyszerűbben
655 XX   |      feketére vagy szürkére mázolva.~Az alkonyat óráiban legnagyobb
656 XX   |           legnagyobb sür-forgás volt az utcákon. Tevék, megrakva
657 XX   |            elfogták a keskeny utcát, az azon menők egy-egy aspert
658 XX   |             vakon született táncolt, az előtt éppen meg is kellett
659 XX   |             nehányan reszkető hangon az általam felszólított koldusra
660 XX   |       koldusra mutatva.~Megértettem. Az a koldus a próféta családjából
661 XX   |          tudtomra adá a koldus: hogy az ő neve Müderrisz Alioglu,
662 XX   |              Müderrisz Alioglu, hogy az ő ősapja egy idegen király
663 XX   |       emlékezik sem a királynak, sem az ősapának, valami baj miatt
664 XX   |          megmondani. Még nemrég volt az őseiről maradt pecsétes
665 XX   |            temetőhöz értünk.~Ott van az a város közepén, régi temető
666 XX   |             finom faráccsal befonva, az elébe ültetett szőlőtő sűrű
667 XX   |         venyigefonadékkal takarta be az egész ház elejét, a szőlőlevelek
668 XX   |          felmászni.~A koldus kezéről az előtornácban egy szerecsen
669 XX   |            megmenekülni, hogy tán ez az ember, tévedésből gazdája
670 XX   |              ivott, lábainál füstölt az argyla, melyből rózsavízen
671 XX   |              kivevé szájából a költő az argyla borostyánkő csutoráját,
672 XX   |               halotti sápadtság, mit az ópium, az idegzetesség,
673 XX   |             sápadtság, mit az ópium, az idegzetesség, a gyönyörök
674 XX   |         százféle néven tudja nevezni az „oroszlánt”, s ezer nevet
675 XX   |             többször érinté szájához az ópiumot, arca annál halványabb
676 XX   |              Végre kihullott kezéből az argyla borostyánköve, feje
677 XX   |             hátrahanyatlott karjára, az ópium gyönyörélvezetes álma
678 XX   |              utolérte. Oly borzasztó az ilyen álmodó tekintete,
679 XX   |              köpönyeggel, mely, mint az írás mondja, azon boldogtalan
680 XX   |          szerelmesek lőnek, mint ezt az írás már nem mondja.~A dal
681 XX   |       kevésbé emelkedettek azok: hol az álomlátások jelenetei vannak.~
682 XX   |              egyébről eszmélni, mint az előttem éneklő és táncoló
683 XX   |              kéjtől látszott remegni az ének alatt, szemei mozdulatlanok
684 XX   |              örökítve.~Dalát végezve az alme, ismét nehányat fordult
685 XX   |              kezét szorítva ajkához.~Az most lecsukta szemeit, s
686 XX   |             most lecsukta szemeit, s az ópiumkéj után a legmélyebb,
687 XX   |          ajkain, homlokán ottveszett az ember lelke.~S mikor kis,
688 XX   |              ajkait énekre nyitotta, az ember szívét érzé táncolni,
689 XX   |          Asmai legszebb dalát éneklé az alme, két csillag szerelmét
690 XX   |     szerelmét egymáshoz, a hajnal és az esthajnalcsillagét, kik
691 XX   |            magamat, csak Asmai aludt az ópiumtól mélyen.~Ha holt
692 XX   |               mikkel elbocsátott „ki az ígért köveket bírni akarja,
693 XX   |        boldogság, szerelem, honvágy, az emberi lélek más gyarló
694 XX   |       lesütött szemekkel távozott el az alme, a másik kettő is elsuhant,
695 XX   |           nemsokára lehetett hallani az utcán dalaikat, mindig távolabb,
696 XX   |              osztálynak, mely nálunk az utcákon az újságokat árulja.
697 XX   |               mely nálunk az utcákon az újságokat árulja. Asmai
698 XX   |            reggel ismét továbbviszik az új dalt, gondoskodva egyúttal
699 XX   |            tisztelete jeléül, azután az átlátszó hólyagborítékon
700 XX   |           beesett szemeivel, s mikor az utolsót is megnézte, intett
701 XX   |           intett a szerecsennek, mit az megértve, asztalt terített
702 XX   |     alkonyodni kezde.~Amint leszállt az est, a legközelebbi minaretben
703 XX   |             is hasonlót tegyek.~Künn az ajtóban a szerecsen várt
704 XX   |             Perc múlva útban voltunk az erdős hegyek felé. A fekete
705 XX   |      láthatár egyik szélén – másikon az esthajnalcsillag; középett
706 XX   |             szikrázó csillagok ezrei az éj világosabb volt, mint
707 XX   |              néha éjszakon a nappal.~Az égi fények milliárdjai közül
708 XX   |         fényes tűzutat rajzolva fenn az ég boltozatján s alant a
709 XX   |            Körül emberhangtalan volt az éj, a városból a temetőkerteken
710 XX   |          amint a várostól távolabb s az erdőkhöz közelebb jutottunk,
711 XX   |      közelebb jutottunk, helyet adva az aranyfarkasok üvöltéseinek.~
712 XX   |            irtatlan bozótot képezett az iszalag s a vadszőlő lombos
713 XX   |           vadszőlő lombos venyigéje, az ágakon ugrált a cincogó
714 XX   |              Mindig feljebb mentünk, az erdők fái mindig feketébbé
715 XX   |           fái mindig feketébbé tevék az éjt, végre tökéletes vaksötétségbe
716 XX   |           vaksötétségbe jutottunk, s az a kellemes, mondhatni szívújító
717 XX   |             oly rejtelmesen suhogtak az éjjeli szélben, egy nyílt
718 XX   |          rátűzve, egyetlen fényesség az egész épületen, a többi
719 XX   |  szorgalmasan iparkodva eltakargatni az épület idegenszerű külsejét
720 XX   |       falakat nem festik fehérre.~Ez az épület a frenk dzsámi, –
721 XX   |             épület a frenk dzsámi, – az idegen templom.~Útitársam
722 XX   |           oly fehérnek tetszék, mint az alabástrom.~Átnyújtám a
723 XX   |             új csillagokat tűnni fel az égen, régieket elenyészni,
724 XX   |            ki olvas a csillagokból s az emberek szívéből, ki ismeri
725 XX   |          emberek szívéből, ki ismeri az istent, nem féli a halált,
726 XX   |            haladtunk egymás nyomában az erdők sötétében, nagy fekete
727 XX   |         keringéssel, a sűrű berekből az aranyfarkas szemei ragyogtak
728 XX   |          göncölcsillag egyet fordult az égen, s vele a többi csillagzatok
729 XX   |           meteort lefutni, mint ezen az éjszakán.~November 13-kának
730 XX   |           könyve ez napon szállt alá az égből.~A keresztyén, ha
731 XX   |            össze borultak felettünk, az út elsötétült, az ég csillagai
732 XX   |         felettünk, az út elsötétült, az ég csillagai helyett újra
733 XX   |       kitérések.~Odaléptem, látszott az összehordott kövek aljáról,
734 XX   |        fekete nyolcszögű bazalt volt az, minden szögletén összetöredezve.
735 XX   |        Összeborzadék.~A világhódító, az országreszkettető sírköve
736 XX   |            láték előttem, összetörve az is, csak e néhány szó volt
737 XX   |              földi istenek oltárait, az egy élő istennek oltáraul.
738 XX   |             Még e kő nem leend elég, az egy isten gondoskodik oltáráról.
739 XX   |           mind, sírköveikből megépül az egy istennek oltára… Eredj
740 XX   |              is. La illah, il Allah! Az isten hatalmas. Mások aranyból
741 XXI  |                                 XXI. Az előőrs~Csonka, béna koldus
742 XXI  |         egy-egy roppanás haladja túl az orkán üvöltését, amint a
743 XXI  |          kergetve a rohanó felhőket.~Az éj sötét, a fák között alig
744 XXI  |          látszik valami fehérleni. – Az előőrs az, fehér lobogó
745 XXI  |        valami fehérleni. – Az előőrs az, fehér lobogó köpenyében,
746 XXI  |           kezében fegyverét tartja s az alaktalan éjszakába néz.~
747 XXI  |             alaktalan éjszakába néz.~Az őrtüzet kioltotta a sebes
748 XXI  |              csapat fegyveres közelg az előőrs felé. A katona nem
749 XXI  |               s míg lelke messze jár az ábrándok képzeletvilágában, –
750 XXI  |        védhetné magát, lefegyverzik.~Az ellenség cirkáló csapatja
751 XXI  |            nem esküszöl, halva vagy.~Az elfogott őr letérdepelt
752 XXI  |           suttogá halkan a vezető.~– Az legyek.~– Van-e nőd, gyermeked?
753 XXI  |             egy áruló szót kiáltasz.~Az őr elvette a pénzt, az ellenség
754 XXI  |               Az őr elvette a pénzt, az ellenség fegyveresei körülvették,
755 XXI  |         vezesse őket.~A vihar ordít. Az éj fekete. Emberek alakját,
756 XXI  |            lehet észrevenni miattok. Az ellenséges csapat ellenfele
757 XXI  |               A vihar, a sötétség és az árulás segítének neki.~A
758 XXI  |   felébresztené valamennyit, s akkor az orozva jött csapat veszve
759 XXI  |        kenyeret. Kezében megcsörrent az arannyal tölt erszény. Kitölté
760 XXI  |            képek: a családi tűzhely, az onnan elvert nő, gyermekek
761 XXI  |    Ébredjetek! – ordít fel hangosan, az aranyakat felhajítva a levegőbe.
762 XXI  |          veszve, ki orozva jött oda, az ellenfél csapatja.~…~Csonka,
763 XXII |              felesége künn várja már az ajtóban s messziről kiált
764 XXII |             rá:~– El tudta kend adni az ökreit?~– El hát – volt
765 XXII |              lakonikus válasz.~– No, az derék. Hogy adta kend?~–
766 XXII |          Kifizették?~– Ki hát.~– No, az derék. Hol van a pénz?~–
767 XXII |             fiam, magamnak is.~– No, az derék. Hogy volt párja?~–
768 XXII |          vette?~– Nekem, fiam.~– No, az derék. Ugyan mi lehetett
769 XXII |             derék. Ugyan mi lehetett az ára?~– Ötszáz forint biz
770 XXII |             ára?~– Ötszáz forint biz az, babám.~– Megveszett kend?
771 XXII |            nem akarta elvenni.~– No, az derék. Hát a többi pénz
772 XXIII|         gőzös Orsováról jött vissza. Az utazók, kik a ködös reggelen
773 XXIII|       véletlenül úgy feltaszítá vele az útjában állót, hogy az a
774 XXIII|          vele az útjában állót, hogy az a karfáig meg sem pihent,
775 XXIII|         iránt érdekelve; – s viszont az öreg urak igen helytelennek
776 XXIII|           tojással issza a teát; míg az éltesebb dámák kegyes érzelmei
777 XXIII|           petit maître-hez fordulva.~Az pozitúrába tette magát.
778 XXIII|             mutatva, így szólt:~– Ez az ember odafenn elég vakmerő,
779 XXIII|             e fölfedezésre, most már az éltes asszonyságok is a
780 XXIII|        egyéniséget, kiknek jelenléte az utazó személyzetre nézve
781 XXIII|          rongyos elkallott ruhákban. Az egyik fennült, hátával a
782 XXIII|       reszket, mintha a hideg rázná.~Az egyik oly szelíd, oly bánatos
783 XXIII|              kérdem már most, hogyha az ország kormánya jónak látta
784 XXIII|              szívességet cselekedni?~Az utazók helyeslőleg kezdtek
785 XXIII|           akire senki se bízta: hogy az orrát mindenüve odaüsse,
786 XXIII|         uraim, dámáim – hebegé –, ez az egyik halálos, ragályos
787 XXIII|             veszett tébolyodott, aki az éjjel elmetéli a gégéinket.~–
788 XXIII|             baja, mint a nyomorúság, az: hogy fázik, meg hogy éhes,
789 XXIII|           hogy fázik, meg hogy éhes, az ilyen betegség nem ragad
790 XXIII|             ilyen betegség nem ragad az urakra, ez csak a szegény
791 XXIII|            senkinek, még azért: hogy az embernek rossz kedve van,
792 XXIII|          szenvedett annyit, amennyit az urak összevéve sem álmodtak,
793 XXIII|            szóra: hogy „katona volt” az öreg urak is ráröffentek,
794 XXIII|          elkezde zokogni, s a másik, az őrült, odahajolt hozzá,
795 XXIII|             ott fogunk lenni”, ekkor az egész társaság felháborodott
796 XXIII|   enthusiasmusba jöttek, odafutottak az érzékeny hölgyekhez, megszorongatták
797 XXIII|         szemeikkel a dandyra néztek, az iszonyú embarras-kon ment
798 XXIII|      vánkosokért a menekvők számára, az öregurak erszényeiket nyiták
799 XXIII|           diadalmas bosszúval nézett az arszlánra, aki azon pillanatban
800 XXIII|              dandyhez. „Úgy látszik, az utazók nagyobb része magáévá
801 XXIII|          nagyobb része magáévá tette az ügyet, ha ők kívánják: hogy
802 XXIII|          ügyet, ha ők kívánják: hogy az emberek itt maradjanak,
803 XXIII|            és fenyegető ököl fordult az arszlán felé. „Két ilyen
804 XXIII|            hogy hozzon újra a tálba, az ugyan elment, de helyette
805 XXIII|          elődének volt elmondva.~Így az egész ebéd alatt nem kapott
806 XXIII|            mogyorótörőt kapni.~S még az hozzá: hogy mikor mindennek
807 XXIII|           kedves egészségére kívánni az ebédet.~Kapta a kalapját
808 XXIII|          beafsteakig megvesztegetni. Az meg lármát csapott, ráfogta:
809 XXIII|           katlanfűtő, rögtön előbújt az üsthöz vezető lyukon, s
810 XXIII|      füstösen, kormosan, amint volt, az egész társaság előtt erélyes
811 XXIII|          matrózok jöttek oda, azokat az iszonyú hosszú csáklyapóznákat
812 XXIII|        egy-egy öregúr kereste alatta az útitáskáját, majd a kalauz
813 XXIII|              málhajegyét, majd ismét az útlevelét, majd fiatal dámák
814 XXIII|              ingben kapaszkodott fel az árbocra az ingó kötéllétrán,
815 XXIII|          kapaszkodott fel az árbocra az ingó kötéllétrán, ott elkezde
816 XXIII|              ordítá egy másik matróz az árboc tetejéről –, állítsa
817 XXIII|       Mohácshoz értek, kiszállt, még az ártatlan gőzhajói biztostól
818 XXIII|          kormányos elé: „hát hol van az a forint?”~*~Estefelé egészen
819 XXIII|        Estefelé egészen elsötétedett az idő, a hajó nem mehetett
820 XXIII|        tovább. Horgonyt kelle vetni.~Az éj rendkívül szép volt,
821 XXIII|          Duna tükrében meglátszottak az ég csillagai; itt-ott a
822 XXIII|          kelepelését lehete hallani.~Az utazók nagy része lehagyva
823 XXIII|         kedves esti léget élvezendő; az ismerősök és ismeretséghez
824 XXIII|              Nagyon közönséges dolog az uraim, alig van rajta mit
825 XXIII|           segíthetend rajtok.~– Majd az Isten, aki eltemeti őket –
826 XXIII|           rólok hallani, úgy is szép az éjszaka, majd elmondom,
827 XXIII|              szomorú jelszó, mellyel az idegen hon határába léptek.~
828 XXIII|           nyomorult lőn és hazátlan.~Az urak beszédeket tartottak,
829 XXIII|          honvágy miatt.~E két fiú is az utóbbiak közé tartozott.~
830 XXIII|             Testvérek voltak. Valaha az egyik szorgalmas kézműves
831 XXIII|           háborús idő elkövetkezett, az egyik, aki tanultabb fiú
832 XXIII|              másik testvérét is, míg az is elhagyta műhelyét, s
833 XXIII|              mérföldre szokott lenni az ütközettől, egyre-másra
834 XXIII|              volt pártfogójuk sehol.~Az utolsó parancs ez volt: „
835 XXIII|               magyar, nincsen haza!” Az ifjabb testvér, a szelídebb,
836 XXIII|          örmény nem könyörül rajtok, az befogadta őket házába, enni,
837 XXIII|            hogy a többit kitalálták.~Az a fiú, aki most oly ijesztő
838 XXIII|         ijesztő zavart arccal tekint az ember szemébe, akkor szép,
839 XXIII|            könnyen beleszerethetett.~Az örmény leánya is így járt.
840 XXIII|             azt másutt elveszté, hol az emberek nem üldözik egymást.
841 XXIII|            elhitték minden beszédét, az a ragadós láz, mely új,
842 XXIII|        lelköket általa. Hitték: hogy az mind úgy fog történni.~Egy
843 XXIII|        Mintegy kétszázan ajánlkoztak az elmenetelre. És a kétszáz
844 XXIII|            is, ki jobban örült volna az új haza eszméjének, mint
845 XXIII|             kikötéssel adta ki: hogy az elmenetelre határozott időn
846 XXIII|            szándékát, mind kész volt az elmenésre.~Azon reggel előestéjén,
847 XXIII|            sem volt jelen, ők voltak az elsők. Ott leültek várakozni.
848 XXIII|          látták meg a csillagfénynél az érkezett arcát… Az örmény
849 XXIII|    csillagfénynél az érkezett arcát… Az örmény leánya volt az.~–
850 XXIII|         arcát… Az örmény leánya volt az.~– Xénia! – kiálta fel az
851 XXIII|            az.~– Xénia! – kiálta fel az ifjú, keblére ragadva az
852 XXIII|             az ifjú, keblére ragadva az érkezőt, s ijedten, fuldokolva
853 XXIII|          mikor tegnap búcsút vettél.~Az ifjú le akarta őt beszélni.~–
854 XXIII|            őt beszélni.~– Messze van az, hova nekünk kell mennünk!~–
855 XXIII|            hon, oly ismeretlen világ az, amely miránk vár.~– Te
856 XXIII|              Te azt mondád: hogy ott az emberek mind testvérek…~–
857 XXIII|             Úgy nem ismeretlen világ az nekünk. Te azt mondád: ott
858 XXIII|           igen.~– Úgy nem idegen hon az nekünk. Te azt mondád, aki
859 XXIII|            is, szeretek is. Nem lesz az élet ott ránk nézve bizonytalan.~–
860 XXIII|            semmi sem köti e földhöz.~Az ifjú még akarta őt marasztalni.
861 XXIII|        láttára örömujjongásra fakadt az életbe belefáradt karaván „
862 XXIII|           életbe belefáradt karaván „az lesz a mi hajónk! – kiáltozák
863 XXIII|              kiáltozák találgatva –, az a háromárbocos, vagy az
864 XXIII|              az a háromárbocos, vagy az amott, kettős födelével, –
865 XXIII|         kettős födelével, – vagy tán az a karcsú, mely úgy csúszik
866 XXIII|      legértelmesebbeket küldöttségül az illető konzulátushoz, mely
867 XXIII|              volt ott jelen, melynek az lett volna a rendeltetése,
868 XXIII| menekültekkel Amerikába vitorlázzon.~Az egész egy kis félreértés
869 XXIII|           bánat vetették meg sírját.~Az ifjú látta, mint hunyta
870 XXIII|               mint hunyta be szemeit az ölében fekvő gyermek, ki
871 XXIII|            fekvő gyermek, ki miatta, az ő háborgó ábrándjaitól vezetve
872 XXIII|             kaptak a hazatérhetésre.~Az őrültet elkezdé ekkor vezetni
873 XXIII|              testvére a hosszú útra, az elhagyott haza felé. Ez
874 XXIII|           Amerikába mennek, dicsérte az őserdőket, látta az ismerős
875 XXIII|         dicsérte az őserdőket, látta az ismerős arcokat, a nagy
876 XXIII|          nemsokára ott fognak lenni.~Az úton testvére megbetegedett,
877 XXIII|          talál haza, hanem elpusztul az idegen országban. Jött vele
878 XXIII|              helyéről és odább ment… Az utazók elszállingóztak jobbra-balra. …