Part

  1 Egy  |                 szobában egy nő ül egyedül s a bibliából olvas, a fáradt
  2 Egy  |                 merült tornyait, palotáit, s ha az éj leszállott, végiglopózni
  3 Egy  |                    éjszakát mondani neki,… s azután fölkeresni a legelső
  4 Egy  |                 nője elhagyott, elfeledett s máshoz adta magát.~A bujdosó
  5 Egy  |               sírok az útfélen; mindezeket s a hozzájok kötött borongós
  6  I   |                   otthagyta házát, telkét, s elment világgá, sohasem
  7  I   |                 vizet egy bőr kalaptokkal, s mikor kimerítettük, borzadva
  8  I   |               kóválygó, kerülgető röpttel, s bántó, ijesztő kiáltással, –
  9 II   |                kezdte elfogni a láthatárt, s mi egyedül esteledtünk el
 10 II   |                  megunják és kibocsátanak. S ha nem nyitják meg börtönöd,
 11 II   |             magamat is odacsukatom hozzád, s ottan élünk, ott halunk
 12 II   |                  férjére. Sokszor megnézte s mindenkinek megmutatta,
 13 II   |                  oly sivatag úton hordani, s elvált tőlünk a falu végén,
 14 II   |                 egész úton szót sem szólt, s mégis úgy fájt: hogy elvált
 15 II   |                 hímezett finom fehérneműk, s a sok mindenféle között
 16 II   |             hajítottak utána, azt felkapta s tovafutott, nem messze bujdosó
 17 III  |              derekukra kötve, rézcsatokkal s szironnyal kicifrázva.~A
 18 III  |                kezében nagy ólmos bot volt s nyakába cinnel öntött nyelű
 19 III  |                  az felülről vagy alulról.~S az a sziszegve sántikáló
 20 IV   |                 leloggó cifra dohányzacskó s kohával volt viseletünk.~
 21 IV   |                 inkább a nyakamat!” monda, s a bajusz ottmaradt.~Három
 22 IV   |             tarisznya. Szalonna volt benne s ötödnapos kenyér.~A hibari
 23 IV   |                aránylag képtelen nagy álla s még szélesebb szája a legcsodásabb
 24 IV   |                   mi mindenhova – felelém, s mentül jobban néztem, annál
 25 IV   |                   mert az úton kirabolták, s több afféle.~Azután előadta
 26 IV   |                  örökségért megy Kövesdre, s beszélt egy határ anekdotát
 27 IV   |                    eseménydús szférájából, s amidőn kerekre bevégezte
 28 IV   |                mert elöl nem fért hozzám), s azután elbeszélte: hogy
 29 IV   |                  hogy a törzsorvos meghalt s a másodorvost helyébe mozdították
 30 IV   |               rögtön a másikat is ellövik, s mielőtt az segíthetett volna
 31 IV   |                 másik teke éppen odavágott s másik lábát is elszakította.
 32 IV   |               múlva körülfogtak bennünket, s szekerünket megállíták.~
 33 IV   |                   vetve, odavágtat hozzám, s mielőtt a, nehány emlékemben
 34 IV   |                    határvidéki lakos volt, s mint ilyen, sokáig tartózkodott
 35 IV   |                   ott tanult meg magyarul, s innen egy orosz herceg magánszolgálatába
 36 IV   |                 szalmaszálakkal koszorúzva s ijedtséges ábrázatja irtózatos
 37 IV   |               ember se látott, se hallott, s bár magyarul szóltak hozzá,
 38 IV   |                    hogy adja elő a pénzét, s nagy remegve nyúlt belső
 39 IV   |               remegve nyúlt belső zsebébe, s kihúzva onnan egy csomó
 40 IV   |                   színházi retourbillétet, s borosüvegekről leszedett
 41 IV   |                   tudott olvasni magyarul, s az átnyújtott cédulákat
 42 IV   |                   ahány, annyifelé repült, s azután kirántva kardját,
 43 IV   |                     vérben forgó szemekkel s nem minden bőkezűség nélkül
 44 IV   |                  fejével sebesen bicegetve s komikus pantomiával illusztrálta
 45 IV   |                 nagyot húzott kulacsomból, s azt visszaadva, levetette
 46 IV   |                  flegmatice felső zekéjét, s egy nagy szakadást mutatva
 47 IV   |                   a zekét térdére fekteté, s addig varrt nagy mohón,
 48 IV   |                  kísérték minden tűöltését s rettenetes volt jókedvük,
 49 IV   |             igényelik gyógyító műtételeit, s anélkül: hogy beleegyezését
 50 IV   |                embert frakkja gallérjánál, s kiemelve a szekérből maga
 51 IV   |                  ültette hátul a nyeregbe.~S azzal csörtetve, csatangva
 52 IV   |                   kosta elment gerillának, s úgy megaprította a fiatal
 53  V   |                    tengerre vetett árnyék, s körül egy-egy kazal, vagy
 54  V   |           odahagytuk, felültünk lovainkra, s bevágtunk a puszta közepébe,
 55  V   |              gulyát a söppedékes legelőre, s az összegázolt gyöp azonmódon
 56  V   |                    előlünk a szekérnyomot, s találomra ügettünk a jeltelen
 57  V   |                    egymás mellett; a szomj s azon remény: hogy ott valakivel
 58  V   |                    felé két óra hosszánál, s még mindig oly messze látszott
 59  V   |                   földig leeresztett fővel s csapkodta magát két oldalra
 60  V   |                   oldalra hosszú farkával, s egyet-egyet harapott, ahol
 61  V   |              bennünket a legelésző paripa, s hirtelen megállt, és fejét
 62  V   |             lovagja szinte a nyakára esett s fölébredett. Egy perc alatt
 63  V   |                   megpillantott kettőnket, s lekapva karikását nyakából,
 64  V   |                    felénk fordítá a lovat, s egyet pattantva a levegőben,
 65  V   |                    előbbre-előbbre feszül, s amint rohan szelet verve
 66  V   |                    kérdé azután halkabban, s közelebb léptetett hozzánk.~–
 67  V   |                 bajuszát végigcsavarintva, s végigmustrált mindkettőnket,
 68  V   |                    sok beszédet” viszonza, s nyargalt előttünk mogorván.~
 69  V   |           felfutott a délignyitó hajnalka, s a víz színén úszott a tányérlevelű
 70  V   |              nymphaea, fehér tulipánjaival s korsó alakú gyümölcseivel,
 71  V   |                   oly rengeteg, oly hamis.~S továbbmentünk nagy sietve,
 72  V   |                 ismerős-e vagy perzekutor.~S ezzel elkezdé halkan, csöndesen
 73  V   |            akárhányan halva, összevágva; – s még egyszer elkezdé fütyölni
 74  V   |                 lova nyakára lehúzta magát s hiúzi szemekkel kémlelte
 75  V   |             nyakára, akkor elhallgatnak. – S utánadörmögé magában: kár
 76  V   |                élek én!” viszonza dacosan, s inte: hogy csendesen legyünk.~
 77  V   |                   ülte, cingombos dolmánya s minden öltözete összevissza
 78  V   |             szemére, födte megnyírt fejét, s míg bal keze feje egy rongydarabbal
 79  V   |                    nagy csákányt lógatott, s lovát térdeivel, szavával
 80  V   |               Hirtelen tarkón kapta lovát, s velünk nem törődve, elébe
 81  V   |               elébe ugratott az érkezőnek, s mielőtt az szóhoz jutott
 82  V   |                azokat a kiállott veszélyek s férfias lélekkel eltűrt
 83  V   |           kalapjához emelte bepólált kezét s biztatólag szóla hozzánk: „
 84 VI   |                    halottaiból feltámadott~S azzal csörtettünk előbbre.
 85 VI   |               darabja kertnek volt felásva s beültetve konyhanövényekkel,
 86 VI   |                    van: beszélt a jó öreg, s az volt szerencséje: hogy
 87 VI   |                sikolta kezeit összecsapva, s ahelyett: hogy örömében
 88 VI   |              asszony sietett a tűzhelyhez, s egy óranegyed múlva oly
 89 VI   |                 elfelejtette a maga baját, s így lőn: hogy Gergelytől
 90 VI   |             asztalul és pamlagul szolgált, s röviden kevés szóval elmondá
 91 VI   |                   bőrét megkarcolta volna, s a komáromi sáncokban, ahol
 92 VI   |                    felem meg volt dagadva, s a fejem még mindig úgy zúgott,
 93 VI   |                 hivék: hogy halott vagyok, s nem törődtek velem tovább.~
 94 VI   |            megismerte: hogy csikós vagyok, s a többi közül kiválva, odanyargalt
 95 VI   |                kiválva, odanyargalt hozzám s rám akart gázolni. Azonban
 96 VI   |               puskaporsalak odahullott rám s az ellenkező félről odairányzott
 97 VI   |                  négy huszár mentette meg, s mint később hallottam, e
 98 VI   |               fölemelkedtem, széttekinték, s láttam a távolban, ahol
 99 VI   |              őrtüzeket. Messze volt tőlem, s én alig bírtam már magammal,
100 VI   |              őrtűzig. Az őrszem észrevett, s amint rám kiáltott, akkor
101 VI   |              belőle, hogy összeverekedtek, s miután egymást jól megdöngették,
102 VI   |                 éjjel kiszöktem az ablakon s elhoztam a keselyt.~Az ember
103 VI   |                 vidámító bor tüze mellett, s gyönyörködik a hatásban,
104 VI   |           rekettyés szigetet lehete látni, s a sziget és a füzes közti
105 VI   |                    foglalt a kormánypadon, s csendesen sikamlott velünk
106 VI   |               morzsolt szét nagy mogorván, s a csónak lejtett odább,
107 VI   |                    a csónak lejtett odább, s mentül tovább ment, annal
108 VI   |          észrevette, visszanyomta kezemet, s fülembe dörmögé: „nem szereti
109 VI   |                    át a csónak után kötve, s mi azon vizesen felülve
110 VII  |              gúnyoló, orrhangot hallatott, s eközben folyvást guggolva
111 VII  |              jelenetre sértetten nyihogni, s egyszer csak megfordult
112 VII  |               koldus talyigáját szétszedi, s a borsos tót nyakából leböngészi
113 VII  |                   módját, leguggolt előtte s az orra cimpáját veri, s
114 VII  |                   s az orra cimpáját veri, s úgy dimmeg-dömmög előtte,
115 VII  |                   mintha a nyavalya verné, s aznap elő nem bújik.~Nemsokára
116 VII  |                  megnyílt a csárda ajtaja, s maga a csaplár jött elénk,
117 VII  |                  szokott vászon öltözetét, s Sallai uram éppen most ugrott
118 VII  |                nehány szót dörmögött hozzá s azzal bennünket kezébe szolgáltatva,
119 VII  |          szolgáltatva, búcsút vett tőlünk, s még azon éjjel visszatért
120 VII  |                   Mi ijedten ugráltunk fel s nyilvánítók abbeli szándékunkat,
121 VII  |                  odábbállani, észrevennék, s még inkább gyanút kapnának.
122 VII  |                 Gyanús embereket keresünk, s azzal leugrott lováról s
123 VII  |                   s azzal leugrott lováról s jött befelé.~– Csak tessék –
124 VII  |               csaplár nyugodt hidegvérrel, s nyitotta előtte az ajtót.~
125 VII  |                    legegyügyűbb kinézésűt, s addig söntör-forgolódott
126 VII  |           észrevétlenül zsebébe csúsztatá, s aztán ismét mesélt és tréfálózott.~
127 VII  |               azonban kiitta az üveg bort. S azzal megtörölve kiviaszkolt
128 VII  |                  kérdé a megelőző csaplár, s amint a perzekutor visszautasítá,
129 VII  |                álló öt tulipános butykost, s nagy nehezteléssel fordulva
130 VII  |                   elébe hat egyest állítok s mire egyet fordulok, csak
131 VII  |                     hetvenkedék a csaplár, s elkezdett a legények zsebjeiben
132 VII  |               legények zsebjeiben motozni, s mily meglepetést tudott
133 VII  |             kenteknek bort, pálinkát adok, s kentek köszönet fejében
134 VII  |                Kentek tolvajokat keresnek, s maguk lopják meg a becsületes
135 VII  |                    kend – rikolta dühösen, s kiment a szobábul, bevágva
136 VII  |                pöröljön kend maga magával! s azzal elporolt onnan.~Sallai
137 VII  |                 dörzsölve jött be hozzánk, s hamisképpen hunyorítva félszemével,
138 VIII |                   elviszem magammal utána, s hol a holtak találkoznak,
139 VIII |                  hölgy felsóhajtott búsan, s újra kelt a hosszú útra,
140 VIII |                 eljutott a mondott helyre, s kereste a sírt, melyen annyi
141 VIII |                   virágot a szent sírról.”~S már nem termett virág sehol.
142 VIII |                     kiket síró szem keres, s kiknek a hír nyomát veszté.~
143 VIII |                     a fű megcsalatja magát s azt hiszi: hogy örök tavasz
144 VIII |                    a mezőn nyílik a virág, s ha lát közte liliomot, eszébe
145 VIII |                  egy-egy vonást az övéhez, s olyankor búsan gondol rá:
146 VIII |                  koldusmezt öltött magára, s megindult nejét fölkeresni.~
147 VIII |                   mellette ül, vele beszél s nappal kábult fővel gondolkozik
148 VIII |          álomlátási szép kísértet helyett, s azután meghalni, elveszni
149 VIII |                   ragadja meg a férj kezét s féltve omol kebelére, mintha
150 VIII |             azalatt körüle zúg a förmeteg, s veri a hópelyheket arcába,
151 VIII |                    utasítják ki a faluból, s hogy az út oly hosszú, oly
152 VIII |                    szembe ismerős emberek, s nagy megnyugtatására volt:
153 VIII |            ezerannyit – dünnyögé a koldus, s leült a kapu mellett a küszöb
154 VIII |                   csúszva odalapult hozzá, s hűséges, örvendő szűköléssel
155 VIII |                    rongyos szűre alá búva, s eldugott kezét megnyalogatta.~
156 VIII |                    nyargaltában kapta föl, s amint visszaadta neki, oly
157 VIII |                Bosszúsan fordult oda a nő, s korbácsával végigvágva az
158 VIII |                félre az útból, te koldus!” S azzal bosszúsan nekihajtott.
159 VIII |                   tért ki, a ló feltaszítá s keresztülgázolt rajta, a
160 VIII |                     Odább ment tántorogva, s keresett magának szállást –
161 VIII |                 hogy szelíden bánjon vele, s végre azt is megtudá, hogy
162 VIII |            láncaitól megszabadított kezét, s csókokkal és könnyekkel
163 VIII |                   hivatalos férfi elé lép, s jelenléte okát kérdi.~–
164 VIII |                   ellen.~Az ajtó föltárult s a bámuló csoport közé belépett
165 IX   |                     ki be nem akart térni, s ha egyszer bent volt, kiszedék
166 IX   |                  talpig kisuviszkoltatott, s másnap elhitette vele: hogy
167 IX   |                   maga a pipa leesett róla s lába előtt hevert, fején
168 IX   |               elfordult tőlünk a fal felé, s fejét lehajtotta térdére,
169 IX   |                  siettünk fel a lépcsőkön, s tartottunk arra, honnan
170 IX   |                   szólt az ajtóra mutatva. S nagy ősz bajusza reszketett,
171 IX   |                    társam hozzám fordulva, s víg, mosolygó arccal nyitott
172 IX   |                       haldokolva.~Ispánjai s nehány szomszédja ágya lábánál
173 IX   |                     minden izma vonaglott, s oly fájdalmasan, oly dermesztően
174 IX   |                 előtt beleénekelt a zenébe s még megmondta hogy melyik
175 IX   |           megmondta hogy melyik ki nótája? s kért bennünket: hogy legyünk
176 IX   |              húzzátok rá. – Táncoljatok. – S még egyszer végigfutott
177  X   |                  ki, mert majd elvénülnek, s ültettesse a lóherés körül.
178 XI   |                  védőleg emelte feje fölé, s hirtelen visszafordulva,
179 XI   |                  talált ülni a hantolásra, s ott elnyomta az álom. Az
180 XI   |                fejét, vadul széttekintett, s felrikoltva, mint a fészkén
181 XI   |                sebesen, őrült sebességgel, s a csörtetve távozó zaj az
182 XI   |               kiíratta nevét a hírlapokba, s nem volt egy lakoma, hol
183 XI   |                 ott bezárkózott szobájába, s ha olykor hetek múlva kiment
184 XI   |                   nem tette volna kezéből, s amint félig kiivott egy
185 XI   |                 rohant, felszakítá tábláit s ijedten ugrott ki rajta,
186 XI   |                   ijedten ugrott ki rajta, s aztán rohant ki az avarba,
187 XI   |                  kísérve a vihar zúgásától s az ebek üvöltéseitől. Nem
188 XI   |                     dúdolni az ablakon át, s rázni a dörgő ajtókat, remegve
189 XI   |                   csendesen viselte magát, s rokonai közbenjártára hinni
190 XII  |              megkapálva a faférgek végett, s derekaik bemeszelve, bekalamászolva
191 XII  |                   bekalamászolva a hangyák s más apró állatok bosszantására.~
192 XII  |                 alja terítve volt túlérett s nagyobb részint már rothadásba
193 XII  |                  csináltak az ágak között, s a gyümölcsnek csak a héját
194 XII  |                    a fán hagyhassa veszni, s megszólítám a gazdasszonyt,
195 XII  |                 Bámulva csóváltam fejemet, s kérdve kérdém: mi rossz
196 XII  |                     majd a szájába hágott, s akkorákat sóhajtott, mint
197 XII  |                rövid idő múlva utána nézek s látom: hogy felmászott a
198 XII  |                   volt indítva” – kiálték, s odarohantam nagy széllel-lével,
199 XII  |                  De amint odaértem a fához s föltekintettem rá, belém
200 XII  |               egyet fordult velem a világ, s amint álltam, úgy vágtam
201 XII  |                 nap folyvást lelt a hideg, s valahányszor azóta arra
202 XII  |                    rossz lélek ne volna.~– S hogy híták azon embert?~
203 XII  |                gondolatim közé elmélyedve, s alig vettem észre, hogy
204 XIII |             elszánta magát életre-halálra, s fölkereste a legközelebbi
205 XIII |                   hajtá le kebelére fejét, s kezeit mellén keresztbe
206 XIII |              talált; pedig sokat jön-megy, s dacára annak, hogy senki
207 XIII |                    találja valaki hallani, s akkor ő veszve van.~
208 XIV  |               magyar hamarább fölgyógyult, s aztán éjeket virrasztott
209 XIV  |                   két halavány csonka hős, s midőn a hírnök elmondá,
210 XIV  |                összehajtott írást tartott, s ottan várt nagy türelmesen,
211 XIV  |                gyászruhás könyörgő asszony s aranyruhás tisztelgő férfi
212 XIV  |                 mondá fennhangon, falábára s mankójára mutatva, s megkacagta
213 XIV  |              falábára s mankójára mutatva, s megkacagta szomorúan víg
214 XIV  |                    sebesen elsuhant előtte s csak úgy észrevétlenül csúsztatta
215 XV   |                valaha összejött, kávéházak s más titkosabb intézetek
216 XV   |               biztos, konfiskáló kiküldött s több afféle.~A másikkal
217 XV   |             pénzkupec volt minden időkben, s így képzelhetni: hogy most
218 XV   |                 pénzt meg kell kuporgatni, s ahol lehet, a németen adni
219 XV   |                 egy csomó újdon bankjegyet s odaszámlált ötven forintot
220 XV   |                 látom, nem lehet rászedni” s azzal visszavette a bankjegyeket
221 XV   |                 visszavette a bankjegyeket s adott helyette a fuvarosnak,
222 XV   |                  világon ült fel szekerére s vágtatott tova, nehogy visszahíják.
223 XV   |                 azokat az inas hurcolgatta s ama titkos csörrenésről,
224 XV   |                    status nevében kontóra, s jó olcsóért eladta a marhakupeceknek,
225 XV   |            nekifeküdt rögtön a környéknek, s a nyomtatott újságlappal
226 XV   |                 négyszer fog így fordulni, s mikor a magyarok újra elhagyták
227 XV   |        marharekviráló kibontja útitáskáját s elszörnyed, látván, mily
228 XV   |                      felelé hidegvérrel.~– S mit fog az úr vele csinálni? –
229 XV   |                  ez, belakatolva a zsákot, s maga alá téve és két lábával
230 XV   |               lehet ember: aki nem érti.~– S ugyan, ugyan mit ád érte
231 XV   |                    Százért csak ötvenet.~– S hogy szedte az úr maga százát?~–
232 XV   |                  rebegé elsápadva a kupec, s végigolvasá az affiche-t,
233 XV   |     marhakisajátító bizalmasan mosolygott, s kihúzva belső zsebéből egy
234 XV   |                akarok menni Törökországba, s nincs időm sokáig várni.~
235 XVI  |               süvölt elhagyott falai közt, s a felkavart üszög és szénporból
236 XVI  |                 sok jószága, de legdrágább s legféltőbb kincse volt két
237 XVI  |                   és szivarozva jártak fel s alá az utcán.~A huszárok
238 XVI  |                  egy-egy elment mellettük, s körmönfont észrevételeiket
239 XVI  |               szivarfüstöt piros ajkaikból s szikráztatva a piros bort
240 XVI  |                 óta viseljük már a kardot, s dörgésit sem hallottuk még
241 XVI  |                    ölelte a jókedvű dalia, s a szemérmesebbnek, a kékszeműnek
242 XVI  |                  másik ellökte őt magától, s a haragtól csengő hangon
243 XVI  |                Tisztelje ön ez egyenruhát!~S azzal kézen fogva testvérét,
244 XVI  |                   felrántotta az asztaltól s büszkén elvezette onnan.
245 XVI  |                    én elestem a harcban.~– S mi lesz belőled, ha elválunk?
246 XVI  |                 ártatlan és tiszta vagy.~– S hol talállak meg valaha?~–
247 XVI  |                  Félt, hogy valaki ráismer s megöli tekintetével. Nem
248 XVI  |                    hallatszott a harangszó s az őrt álló kutyák távol
249 XVII |                 meredek hegyormok csúcsára s ismét lekúszni hallgatag
250 XVII |                    sötét völgyek sűrűjébe, s ismét tovamenni sietve,
251 XVII |                     futni reggeltől estig, s ha elnyom az álom, repülni
252 XVII |                   a déli szél visszahozza, s azután megint újrakezdi
253 XVII |              közelebb a föld érző szívéhez s egy csillaggal közelebb
254 XVII |               számára elég kenyeret terem, s leégett házától távol egy
255 XVII |              megmaradt béreslakban tanyáz.~S nálamnál mégis boldogabb.
256 XVII |                   mindent jóra fordítanak, s beszélni fogja még a magyar
257 XVII |                    engem az én házigazdám, s izzadságos munka szerezte
258 XVII |       hegyoldalakban a világoszöld szőlők.~S mindez, átlátszó aranyszínű
259 XVII |             ezüstzöld kígyót láttam úszni.~S körös-körül beláthatlan
260 XVII |             pázsitjára, a kövirózsák közé, s úgy elnézem azt a távol
261 XVII |                   csak a vadmadarak füttye s a virágról virágra szálló
262 XVII |                    nézve a tiszta kék eget s az ég kékjén végiglengő
263 XVII |               végiglengő fehér ökörnyálat, s hallgattam a bujdosó madárka
264 XVII |                bujdosó madárka búcsúdalát, s gondolkozám messze-messze
265 XVII |              álmodám felőlök? Tán aludtam, s álmomban is láttam a tiszta
266 XVII |                   láttam a tiszta kék eget s a lassan, csendesen végiglengő
267 XVII |               végiglengő fehér ökörnyálat, s hallgattam a társaitól elmaradt
268 XVII |                    agya látszott ki onnan, s oly elvadultan néze rám,
269 XVII |              farkas tekintete lehet ilyen.~S én ez ádáz tekintetben,
270 XVII |                   hogy elesett a csatában, s íme, itten áll előttem. „
271 XVII |                    akartam hozzá rohanni … s már akkor nem állt előttem
272 XVII |                    az ember ébren álmodik? S miért nem tudja, mikor szunnyad,
273 XVII |                    közt sötét kezde lenni, s mentül tovább haladtam,
274 XVII |              többet”, ő biztat, vigasztal, s aztán jó reménnyel dűlök
275 XVII |                  oka annak: hogy még élek, s hogy rég főbe nem lőttem
276 XVII |                 magamat. Fölnézek a képre, s elmondom egyszerű imámat,
277 XVII |            imádkozni, kívüle senkim sincs, s ő is messze tőlem… Hol fogom
278 XVII |            rengetegben?~Már jó sötét volt, s én még mindig törekedtem
279 XVII |              völgyben kolomphangot hallék, s mintha kutyák ugatnának,
280 XVII |                   hétről hétre éjszakázni, s arra tarték, a bojtár által
281 XVII |                   magamat útba igazítandó.~S azután ismét elmélyedtem
282 XVII |                elmélyedtem gondolataimban, s nem zavart meg az ádáz vonítás
283 XVII |                   gazdák aklaiból a juhot, s mióta a lőfegyverek meggyérültek,
284 XVII |              nappal rárontanak a falvakra, s az utcákon játszó kisfiúkat
285 XVII |                  Tízével, húszával járnak, s némely faluból egész gulyákat
286 XVII | szembe-szembeszállva az ostromló vadakkal, s iszonyú csapásokat osztva
287 XVII |                nyájat védetlenül találják, s visszafutnak az erdőbe,
288 XVII |                   nyílsebesen nekik rohan, s ottan üvöltenek újra.~Egy
289 XVII |              Szétvetette mind a négy lábát s úgy áll a farkas előtt,
290 XVII |            agyarait szikrázva csattogtatja s mérges röfögés közt meg-megrázza
291 XVII |              farkával jobbra-balra csapkod s nyugtalanul nyihog, mint
292 XVII |                  fordul elé mindannyiszor, s bosszúsan rázza kolompját,
293 XVII |                 bosszúsan rázza kolompját, s tompán, dühösen röfög, s
294 XVII |                   s tompán, dühösen röfög, s nem engedi magát a fától
295 XVII |               háttal fordul felé a farkas, s fejét ravaszul visszafordítva,
296 XVII |               lábaival felhányja a földet, s gyorsan, sebesen ellenfele
297 XVII |               ellenfele szeme közé szórja, s eközben szüntelen egy-egy
298 XVII |          kivicsorított fogait csattogtatva s égő szemeit le nem véve
299 XVII |                engem a bokrok közt állani, s sajátszerű ordítást hallatott,
300 XVII |                farkát, száját összecsukta, s füleit hegyezve, fölemelé
301 XVII |       megzavarodását, dühösen rohant neki, s iszonyú agyarával úgy vágta
302 XVII |             megugrott a veszett roham elől s a mellette elvágtató kant
303 XVII |                 elkezdett kínosan ordítani s forgott köröskörül, nem
304 XVII |                    az ordas alá feszíteni, s egy dühös taszítással, miközben
305 XVII |                  az elesett vezérfarkasra, s azt egy perc alatt darabokra
306 XVII |                perc alatt darabokra tépte, s azután rohant föl a hegyoldalnak,
307 XVII |                gázolt agyarát csattogtatva s kolompját rázva, míg fejét
308 XVII |                  holdat elfogták a felhők, s én egyedül az erdőben és
309 XVII |               tüzet láttam előcsillámlani, s rögtön arra tarték.~Alig
310 XVII |                 festett gránitkövek közül, s a kunyhó földét félszigetül
311 XVII |                   megállt a kígyó fejében, s az elfutott vele együtt,
312 XVII |                  mindent kiejtett kezéből, s amint fölállt előttem, a
313 XVII |              mintha nem ismertem volna rá, s rejtegetve elfogódásomat
314 XVII |              eltévedtem, igazítson útba, – s hogy még sikerültebbé tegyem
315 XVII |                    dünnyögő pórias hangon, s levevé kalapját.~Rátekintek…
316 XVII |             patkányok feljönnek a falakból s körültáncolják a szegény
317 XVII |                 semmi nyomait a láncnak.~– S míg az ember egy félpatkóval
318 XVII |                 kell három esztendő reá.~– S hogy szabadultál ki? – kérdém
319 XVII |                       hörgé fogcsikorgatva s kezével egy kést kapott
320 XVII |                 asztalon – és jaj neki! –, s úgy vágta a kést hegyével
321 XVII |                 ott szaladgál az utcán alá s fel, arca pirosra kifestve.
322 XVII |                 megrázta kezemet, megölelt s tréfás szarkazmussal kérdé:
323 XVII |                   mindig ő jutott eszembe, s nem tudtam tisztába jönni
324 XVII |            tekinték a mély csendes völgybe s annak mélyén a kisded gunyhóra,
325 XVII |               fogva nem volt, mint állítá, s mint előttem még börtöne
326 XVII |              leégett házának kelle állani, s méginkább meglepett az,
327 XVII |               miket kigondolt, megálmodott s aztán valónak hitt és megőrült
328 XVII |                  többé, hogy háza épen áll s családja boldogságából egyedül
329 XVII |                 hogy neje, gyermekei élnek s minden percben őtet emlegetik,
330 XVII |              tűzhelyen vadmacska fészkelt, s közeledtemre a tető egy
331 XVIII|                    napestig a városban alá s fel őgyelgett, sorba látogatta
332 XVIII|                    a katonai parancsnokhoz s egész bizodalommal felkéri:
333 XVIII|                       Tökéletesen látom.~– S nem érez ön semmit, mikor
334 XVIII|                    gazdaságot és hivatalt, s künn tanyáz három nap, három
335 XVIII|                   Hát vigye el az enyimet.~S azzal leakasztotta a falról
336 XVIII|                    drótcsövét a parancsnok s odaadta a hazafinak. Az
337 XIX  |                  sokszor apja sírhalmához, s egy-egy fonnyadt virágot,
338 XIX  |           fájdalomkönnyeket a szenvedővel, s jó és szelíd volt mindenki
339 XIX  |              voltak jobbak, akiket ismert, s aztán rokonai is úgy akarták:
340 XIX  |                ütközeteket festő szavakra, s midőn a nagy, a dicső eszméket
341 XIX  |                    megfogta a leány kezét, s érzé: hogy reszket.~– Kegyed
342 XIX  |                    fordított vőlegényének, s könnyes szemmel távozott
343 XIX  |               odafordult az ifjú katonához s véghetetlen bonhomiával
344 XIX  |            elhurcolni, szívtelenség volna, s ha még csak egyedül lenne!
345 XIX  |                    Mondhatom: hogy imádom, s ha el tudnám is benne feledni
346 XIX  |            hunyorítással szopta be ajkait, s gúnyoló tekintetét egykori
347 XIX  |          érzelmeiből semmit nem gyanított, s megszorítá kezét, forrón,
348 XIX  |                   annak gúnyos tekintetét, s halkan, de büszkén monda:~–
349 XIX  |                Alig várta: hogy megjöjjön, s ő maga adhassa át neki.
350 XIX  |              tartok tőle: hogy az ipam ír, s abban aligha lesz egyéb
351 XIX  |                őrnagy megfordítá a levelet s önkénytelen rándulás lepte
352 XIX  |           pecsétviaszt használ rendesen. – S azzal felszakítá a levelet.~
353 XIX  |                    feljajdult fájdalmasan, s kezét arcára csapva, elkezde
354 XIX  |                 lefelé fordított fáklyával s fölötte a gyászfűz, – aminő
355 XIX  |             balzsamként hullanának szívére s enyhítenének ott valami
356 XIX  |                  kezd keresztülmosolyogni, s hirtelen szobájába távozott,
357 XIX  |                 ágyúk elé, szuronyok közé, s mikor zászlóaljának nem
358 XIX  |                 hetekig nem volt bizonyos, s midőn fején gyógyult a seb,
359 XIX  |              nemtőjének hitte e tüneményt, s midőn eszméletét visszanyeré,
360 XIX  |            támaszkodott ápolónéja karjára, s naprul napra lehete rajta
361 XIX  |                  szavakat susognának hozzá s a virágok egyetértőleg integetnének
362 XIX  |                     kérdé a leány hebegve, s majd sápadt, majd elpirult.~–
363 XIX  |               visszaszorítá az ifjú kezét, s alig hallhatóan rebegé; „
364 XIX  |              Nemsokára nőül vevé a leányt, s csak egészsége teljes helyreállását
365 XIX  |                  eszébe az elmúlt dicsőség s az eltemetett nő. Új boldogsága
366 XIX  |              asszony, kit ő úgy szeretett, s kit meghaltnak tudott, s
367 XIX  |                   s kit meghaltnak tudott, s ki helyett más anyát hozott
368 XIX  |                   felnyitotta a borítékot, s a levél helyébe ő tette
369 XX   |                   még a félhold ragyogott, s azalatt halt meg, és itt
370 XX   |                   legszegletében Európának s hajdani hírének, s az itt-ott
371 XX   |               Európának s hajdani hírének, s az itt-ott elmaradozó hősök
372 XX   |              országuk határán belül esett, s most attól oly távol maradt.~
373 XX   |                  szakálla csaknem övéig ér s fényes fekete, mint a kőszén,
374 XX   |              természet legmélyebb titkaiba s föl az istenség fenséges
375 XX   |        gyógyítottak ujjaik érintése által, s kényszeríték a koporsóból
376 XX   |           fölnyitni tört, homályos szemeit s merev idegeit megrázkódtatni,
377 XX   |                    idegeit megrázkódtatni, s elkékült arcán megjelenni
378 XX   |                  fluidum a gyermek ereibe, s hogy meg ne gyengüljön annak
379 XX   |                  meggyéríté azoknak számát s a kevés fennmaradottat szétszórta
380 XX   |            századik évén, midőn megnősült, s azután lettek gyermekei.~
381 XX   |             napjait, elfeledve a világtól, s tán éppen azért boldogan; –
382 XX   |            vesszejével rejtett ércbányákat s ásványforrásokat fedezett
383 XX   |                 rúnáknak” (Runen) nevezik, s alig ismerik nehánynak értelmét.
384 XX   |                    titkot örökségül kapta, s csak örökségül fogja ismét
385 XX   |                   újul, O, mikor megtelik, s C, mikor elfogy. E szimbólumok
386 XX   |               rejtélyes betű volt felírva, s a legelső bűvészet, mit
387 XX   |                    melyre meg voltam híva, s éjeket, napokat tölték a
388 XX   |             mindegyike egy aeont képvisel, s azoknak egyessége az abraxasbálvány,
389 XX   |                   teremtett dolgok fölött, s melynek szolgája tűz, víz,
390 XX   |                   víz, elemek és az ember, s mi az ember után és az ember
391 XX   |               szeme közé nevet a halálnak, s visszajő baj nélkül, a másik
392 XX   |                    ha a meghalásra gondol, s a legelső golyó, melyet
393 XX   |               kerülné azt, aki őt megveti, s csak azokat keresné, akik
394 XX   |                 fehérleni az erdők között, s a falvakon túl egy homokos,
395 XX   |                   város.~E városba bemégy, s ha találkozol koldussal
396 XX   |              kövekkel és bogarakkal tele), s nevemet említed mellette.~
397 XX   |                 országait látásból ismeri, s beszél minden élő és nem
398 XX   |              koronáikat; – e kövek azok.~– S enyim leend, amelyiket választom?~–
399 XX   |               boldogság, szerelem, honvágy s az emberlélek egyéb gyarló
400 XX   |             tűzhelyem, eljegyzett mátkámat s egyetlen hazámat, nem érzék
401 XX   |                   rajtok a sárguló puszta, s a puszta szélében a kisded
402 XX   |                    liget, sötétzöld ciprus s hamvas platánfákból, mik
403 XX   |                    mecsetek ragyogó kúpjai s fehér, nyúlánk, oszlop alakú
404 XX   |               gazdátlan ebek tolongtak alá s fel, mik közt néhol egy
405 XX   |               harmóniátlan bántó dúdolást, s amikor azt elvégezték, ismét
406 XX   |                magamnak a legrongyosabbat, s egész alázattal meghajtva
407 XX   |               piasztert tevék le ruhájára, s igen szerényen felszólítám:
408 XX   |                 koldus elvevé a piasztert, s miután elvevé, végignézett
409 XX   |              végignézett rajtam megvetőleg s oly büszke tekintettel,
410 XX   |                   meg Allah! te hitetlen!” s azzal homokot hinte ruhájának
411 XX   |               lehúzta lábaimról a sarukat, s lábaimat egy medencébe egy
412 XX   |                   papucsokat húzott rájok, s úgy vezetett be ura szobájába.~
413 XX   |               kéküvegű rózsavizes kelyhen, s a szokott flegmatikus „saalam”
414 XX   |              gyümölccsel, sherbethkorsóval s illatos perzsadohánnyal
415 XX   |                    nevezni az „oroszlánt”, s ezer nevet bír a „kard”
416 XX   |               könnyű légszerű lebbenéssel, s nehányat szökellve, miközben
417 XX   |                 rózsaszínűre voltak festve s szemöldei megaranyozva.~
418 XX   |                 ahonnan ismét kiszabadult, s Putifár holta után ő és
419 XX   |                    annak viaszfehér kezét, s ajkaihoz szorítva ott maradt
420 XX   |             nehányat fordult lábujjhegyen, s leült szelíden Ismael Asmai
421 XX   |                  Az most lecsukta szemeit, s az ópiumkéj után a legmélyebb,
422 XX   |                 ottveszett az ember lelke.~S mikor kis, finom kezeivel
423 XX   |                    húrjait megszólaltatni, s ajkait énekre nyitotta,
424 XX   |                 egymást szüntelen keresik, s egymással sohasem jöhetnek
425 XX   |          gyöngédség, epedés, andalgás, kéj s annak előérzete, szerelmi
426 XX   |              szerelmi düh és kétségbeesés, s mindez egy csillag mennyei
427 XX   |               mennyei szférájába fölemelve s egy túlvilági szépségű hölgy
428 XX   |                  hogy ne lássak rá többet, s azon percben lábaim elé
429 XX   |                lábaim elé érzém őt hullani s érzém megragadott kezemen
430 XX   |                 kezemet a bajadéréi közül, s odább húztam magamat tőle:
431 XX   |             kegyosztalékban is részesítik, s reggel ismét továbbviszik
432 XX   |                   csigákat és kövecskéket, s mintha mindegyiktől valami
433 XX   |                   sötét beesett szemeivel, s mikor az utolsót is megnézte,
434 XX   |            illesztett mindnyájunk szájába, s hallgatva ültünk ott, míg
435 XX   |                 pipáját, kardot kötött fel s inte: hogy én is hasonlót
436 XX   |            rajzolva fenn az ég boltozatján s alant a tenger sima tükrén.
437 XX   |                  amint a várostól távolabb s az erdőkhöz közelebb jutottunk,
438 XX   |              narancsfák, gránátalma bokrok s felfutó indájú, dinnye alakú
439 XX   |                bozótot képezett az iszalag s a vadszőlő lombos venyigéje,
440 XX   |              ágakon ugrált a cincogó evet, s szemeink közé nagy fehér
441 XX   |                   vaksötétségbe jutottunk, s az a kellemes, mondhatni
442 XX   |             zsindelyes tetővel volt födve, s tornya nem hengeridomú,
443 XX   |                felfutó növények nőtték be. S a toronyablakokból a vadjázmin
444 XX   |                lováról, inte: hogy várjak, s maga előresietett, s nemsokára
445 XX   |               várjak, s maga előresietett, s nemsokára egyikén a templom
446 XX   |                    múlva visszatért ismét, s inte, hogy menjek közelebb.~
447 XX   |                    gyújtatott a szabadban, s egy leterített szőnyegre
448 XX   |                 egykedvűen vevé csibukját, s úgy látszott, hogy nem tartja
449 XX   |                terebélyes fává növekedett, s emlékezik oly népek történeteire,
450 XX   |                    ki olvas a csillagokból s az emberek szívéből, ki
451 XX   |                 istent, nem féli a halált, s aki sorsomat képes leend
452 XX   |       göncölcsillag egyet fordult az égen, s vele a többi csillagzatok
453 XX   |                    lát lefutni, imát mond, s azt hiszi: hogy amit akkor
454 XX   |                    látszék tudni a járást, s a tövisrengetegen keresztül
455 XX   |      márványdarabok, összevissza töredezve s benőve sárga és zöld kőmohoktól:
456 XX   |             hadvezérek szereztek maguknak, s miket ezentúl enyimeknek
457 XX   |               enyimeknek fogok nevezhetni, s untattak e feltartóztató
458 XX   |              fejeikkel a csillagok között, s lábaikkal koronákon jártak,
459 XX   |               visszajött elhagyott honába, s most egy félreeső egyszerű
460 XXI  |                  derékon kéttétöri a szél, s üvöltve fut ismét odább
461 XXI  |                   kezében fegyverét tartja s az alaktalan éjszakába néz.~
462 XXI  |                    markolja meg fegyverét, s ujját le nem veszi ravaszáról.~
463 XXI  |                  ismert szavaik beszédét, …s míg lelke messze jár az
464 XXI  |             ellenséges kezek ragadják meg, s mielőtt védhetné magát,
465 XXI  |                   hegyét testének szegezve s parancsolák: hogy vezesse
466 XXI  |                őket aludni a kemény földön s a zivataros ég alatt. Egy
467 XXI  |                 felébresztené valamennyit, s akkor az orozva jött csapat
468 XXI  |                nekik. Figyelve hallgatják. S látja újra: amint bujdosnak
469 XXI  |               mellén a villogó kardhegyek; s túl a síron a kétségbeesés…~–
470 XXII |                  künn várja már az ajtóban s messziről kiált rá:~– El
471 XXIII|                blúzos ember a kormányrúdon s emez itt alant a corduroy-szín
472 XXIII|               rágva, harapva elhallgatott, s míg a dandy pergőhadaró
473 XXIII|                   kátrányos ponyvát emelve s a kormányos egy hunyorítására,
474 XXIII|                    karfáig meg sem pihent, s csak azután kiáltott rá:
475 XXIII|                    fölkereste a kapitányt, s nemsokára visszajött a vidrabekecses
476 XXIII|             zsebébe dugta mind a két kezét s kérdezé a dandytól: hogy
477 XXIII|             kormánykerekét alá is, fel is, s rágta a foga alá tett dohányt,
478 XXIII|                   lovag iránt érdekelve; – s viszont az öreg urak igen
479 XXIII|                 nem taszítja-e fel valaki, s guttaperchájával a kormányosra
480 XXIII|                 példabeszédekkel traktált, s egy matróztársának alkalmat
481 XXIII|                alaktalan tömegre mutatott, s két lépést tett hátrafelé,
482 XXIII|                    a karfának támaszkodva, s melancholice nézett a körülállókra,
483 XXIII|                fejét társának ölébe rejté, s látszott rajta: hogy reszket,
484 XXIII|            fordulva, megemelinté sipkáját, s a rágott dohányt kivéve
485 XXIII|                    elpártoltak a dandytól, s biztaták a kormányost: hogy
486 XXIII|                tartsa a speechet tovább.~– S illik-e, szabad-e ilyenkor
487 XXIII|                bagót ismét szájába nyomva, s sipkáját levágva szemére –,
488 XXIII|                  öreg urak is ráröffentek, s mikor a beteg fiú reszkető
489 XXIII|                    hangon elkezde zokogni, s a másik, az őrült, odahajolt
490 XXIII|                     megcsókolta gyöngéden, s fájdalmas szívfojtó szóval
491 XXIII|                     jobbra-balra lökdösték s kiabálták a szemébe, „itt
492 XXIII|               hölgy elfutott frissítőkért, s saját kezeivel nyújtá azokat
493 XXIII|                   erszényeiket nyiták meg, s aki csak valamit tett értük,
494 XXIII|               dugta kezeit bekecse zsebébe s fejét válla közé húzva,
495 XXIII|                    kiáltának a közelállók, s azon pillanatban számtalan
496 XXIII|                   megretirált a födezetről s a közkabinet védő üregébe
497 XXIII|                     mindjárt ott leszünk”, s melegen, hosszan csókolgatá
498 XXIII|                annak ölébe fektetett fejét s halvány orcáját.~…A kormányos,
499 XXIII|                 hogy neki semmi se jusson, s ha a pincérre lármázott:
500 XXIII|                  borjúlábakat leböngészték s még vagy kilenc mogyorót,