Part

 1  V   |        két óra hosszánál, s még mindig oly messze látszott hozzánk,
 2  V   |     Eközben a csörtető tocsogás mindig közelebb hallatszék jőni,
 3 VI   |     volt dagadva, s a fejem még mindig úgy zúgott, mintha a víz
 4 VI   |    egyszer is rám hágott volna, mindig úgy ugrott keresztül, hogy
 5 VIII |     megölik, ha nem megy. Éjjel mindig látja őt, mellette ül, vele
 6 IX   |        kapuja tárva-nyitva állt mindig, az embert a kocsiról húzták
 7 XII  |       nézni, az én emberem, még mindig a fán van. Már ekkor morogni
 8 XII  |        azóta arra a fára nézek, mindig kéket-zöldet játszik előttem
 9 XIV  |         osztrák szomorú legény, mindig volt valami búja, bár társa
10 XIV  |     volt valami búja, bár társa mindig kész volt azt tőle elenyelegni.
11 XVI  |        volt, szép fekete haját, mindig fürtökben viselte, szemeinek
12 XVII |         jó sötét volt, s én még mindig törekedtem valahol kijuthatni
13 XVII | valahányszor el akartam aludni, mindig ő jutott eszembe, s nem
14 XVII |     melletti sziklára kimentem, mindig bántó borzalommal tekinték
15 XIX  |       oly figyelemmel hallgatta mindig. Keble szorult, pihegett,
16 XIX  |       írja, igen. Amit ő ír, az mindig érzelemmel és gyöngédséggel
17 XX   |          arca és csábító alakja mindig előttem lebegett, csak kezemet
18 XX   |      hallani az utcán dalaikat, mindig távolabb, mindig elhalóbban.
19 XX   |      dalaikat, mindig távolabb, mindig elhalóbban. Asmai még akkor
20 XX   |      ott ragyogni. Később: hogy mindig feljebb, feljebb mentünk,
21 XX   | keresztül a sűrű lombok között… Mindig feljebb mentünk, az erdők
22 XX   |   feljebb mentünk, az erdők fái mindig feketébbé tevék az éjt,
23 XXIII|   mennünk!~– De te közel leszel mindig.~– De oly bizonytalan élet,
24 XXIII|    tartotta a kedves kis fejét, mindig várva, várva: hogy kinyitja
25 XXIII|         elhagyott haza felé. Ez mindig azon fantáziált: hogy most