Part

 1 Egy  |         túlra is, úgy szétszórták őket a viharok.~Ez elesett óriás
 2 II   |         erdőben a kalauz elárulta őket, a férjet lelőtték, ekkor
 3 IV   |          láttam. Alig kötöttem be őket, mikor a sereg elkezdett
 4 VII  |     legnyájasabb hangon üdvözölte őket agyba-főbe, mire a perzekutor
 5 XVI  |          az neki.~Olyan szép volt őket látni, midőn ősz apjának
 6 XVI  |           csatába, apjuk ne várja őket vissza… A levél könnytől
 7 XVI  |     indulatokat?~A felhívás, mely őket fegyverre szólítá, itt-ott
 8 XIX  |         öltözött rokonok vezették őket kézen fogva.~Mind a három
 9 XIX  |      gyermekeimet… Tudná-e kegyed őket szeretni?~A leány szemeiben
10 XIX  |     simulni, kérve: hogy szeresse őket úgy, mint a régi. Elképzelé,
11 XX   |          népnek pedig kötelessége őket tiszteletben és jóhúsban
12 XX   |    égitestekre bámulva.~– Ismered őket talán? – kérdezé tőlem.~–
13 XXI  |         parancsolák: hogy vezesse őket.~A vihar ordít. Az éj fekete.
14 XXI  |      körül. A fáradtság megtanítá őket aludni a kemény földön s
15 XXI  |      hallja édes szavaikat, látja őket a tűzhely körül üldögélni,
16 XXIII|      kívánatára nem tétethetem ki őket a partra.”~– „A partra kitenni?!” –
17 XXIII|       Majd az Isten, aki eltemeti őket – viszonzá ez búskomoran. –
18 XXIII|    határába léptek.~Nem várta ott őket senki, semmi remény, semmi
19 XXIII|          mellett, senki sem látta őket futni soha.~Tisztjeik, kiknek
20 XXIII|     könyörül rajtok, az befogadta őket házába, enni, inni adott
21 XXIII|           gyalog. Koldulni hagyta őket odáig a silány vendégszeretet.
22 XXIII|        illető konzulátushoz, mely őket a Nelson-briggen Amerikába
23 XXIII| tartózkodnak a temetőben, kitiltá őket onnan. Azonban ekkor engedelmet
24 XXIII|          volna is, elhoztam volna őket magammal, s akármibe kerüljön