Part

  1 Egy  |             a méla juhász, ki tudja: hogy kik és hányan vannak oda
  2 Egy  |            fényes zajos város. Mért, hogy ablakai most mind zárva
  3 Egy  |             ismeretlen jövendő felé…~Hogy össze volt zúzva az egész
  4  I   |              Első éjjel azt álmodta, hogy valaki a mestergerendára
  5  I   |           olyan sárga, mintha bánná: hogy ott kelt ki; körös-körül
  6 II   |             Ezerféle tervet csinált: hogy férje gondjait elűzze.~–
  7 II   |         feleségét, magam sem tudtam: hogy miért.~Hisz ő biztosabb
  8 II   |             szólt, s mégis úgy fájt: hogy elvált tőlem, mintha amerre
  9 II   |           engem?~…~Később megtudtam: hogy nem messze az erdőben a
 10 III  |              férjét, de volt oka rá: hogy becsülje, hideg szenvedélytelen
 11 IV   |      képviselőt megrezzent kollegái: hogy nagyobb ismeretlenség kedveért
 12 IV   |           frakk ujjai, mindamellett, hogy fel voltak hajtva, a körme
 13 IV   |              azt hiheti, aki meglát, hogy ő fogadott bennünket fuvarba.~–
 14 IV   |          majd Borsodba. (Jól tudtam: hogy odavaló, jó birtokos, csak
 15 IV   |      felmászott a szekérre, esküdve: hogy öt garasnál többet nem fizethet
 16 IV   |            előadta nagy szóbőséggel: hogy ő böszörményi szabólegény,
 17 IV   |        hozzám), s azután elbeszélte: hogy az a színésztársaság, mellyel
 18 IV   |          volt a hadseregnek, később: hogy a törzsorvos meghalt s a
 19 IV   |         leültettek egy bakhát mellé, hogy majd a sebesülteket odahozzák.
 20 IV   |              mellette álló pajtását: hogy taszítsa odább, mert rögtön
 21 IV   |            meghalhattak.~…~Estefelé: hogy az erdőből kiértünk, messziről
 22 IV   |          Meglepetésem oly nagy volt: hogy első pillanatban nem tudtam
 23 IV   |        kérdésire. (Később megtudtam: hogy e hetman horvát határvidéki
 24 IV   |       exorvos azon ötlete miszerint, hogy magát mint igazhívő keresztyént
 25 IV   |              arra értette a kérdést: hogy adja elő a pénzét, s nagy
 26 IV   |            Azt gondolta a nyavalyás: hogy az a messzeföldről jött
 27 IV   |            alakú és feliratú bankót: hogy ezentúl bármi színes nyomtatott
 28 IV   |             exdoktor fejéhez vissza, hogy ahány, annyifelé repült,
 29 IV   |              akarsz? Mi vagy?~Látva: hogy ez nem fog felelni, hanem
 30 IV   |               lakonice parancsolván: hogy azt foldozza meg.~Ez nagy
 31 IV   |     szúrt-szabott a kérdéses zekére, hogy elhordozhatja maga a generális.~
 32 IV   |     megfoldozott csurapéját, kitűnt: hogy azt foldozás közben saját
 33 IV   |               azután tudtunkra adta; hogy mi mehetünk, amerre látunk,
 34 IV   |      gyógyító műtételeit, s anélkül: hogy beleegyezését elvárná, felfogta
 35 IV   |       kétfelől két kézzel.~…~Tudtam, hogy nem vész el. Mire két hét
 36  V   |               a szomj s azon remény: hogy ott valakivel tán találkozhatunk,
 37  V   |      kiszikkadt pusztaság véget ért, hogy egy újabb irtatlan, járatlan
 38  V   |              a mocsárnak, meghagyva: hogy nyomába maradjunk, mert
 39  V   |      árnyékában érzé magát, elmondá: hogy tapasztalatlanabb járók-kelők
 40  V   |             éppen arról gondolkodám; hogy ki volna oly merész utánunk
 41  V   |          tégy, – mindjárt megtudjuk: hogy ki az, ismerős-e vagy perzekutor.~
 42  V   |          miatt, de lábát sem emelte, hogy attól meneküljön; a mi lovaink
 43  V   |            akarta volna megkérdezni: hogy mi módon lehet egy lóval
 44  V   |            viszonza dacosan, s inte: hogy csendesen legyünk.~Eközben
 45  V   |           úgy összevissza ölelgette: hogy szinte lerántotta a lováról.~
 46  V   |       kebelében!”~– Hát a feleségem, hogy van? – kérdé ipához fordulva.~–
 47  V   |              esküdtek a visszajövők: hogy téged ott láttak halva.~–
 48 VI   |               s az volt szerencséje: hogy leánya nem nézett rá, mert
 49 VI   |             összecsapva, s ahelyett: hogy örömében elájult volna,
 50 VI   |            cserepcsíkon sült halból: hogy társam meg nem állhatá,
 51 VI   |              miszerint ki ne vallja: hogy vicispán korában sem evett
 52 VI   |          evett jobbat. Elfelejtette, hogy csikósnak van álarcozva.~
 53 VI   |             a maga baját, s így lőn: hogy Gergelytől akarta megtudni
 54 VI   |            öreg – most mondd el hát, hogy miként vagy te most élő,
 55 VI   |            eltörte a lábát, anélkül: hogy a bőrét megkarcolta volna,
 56 VI   |              közel rohant el hozzám: hogy a szélső káplárok elértek
 57 VI   |            sem mozdultam, azt hivék: hogy halott vagyok, s nem törődtek
 58 VI   |              Egy közölük megismerte: hogy csikós vagyok, s a többi
 59 VI   |              lónak az a szokása van: hogy előtte fekvő emberre soha
 60 VI   |         paripáját a vértes, anélkül, hogy az egyszer is rám hágott
 61 VI   |         mindig úgy ugrott keresztül, hogy nem érintett patkójával.~
 62 VI   |        kiáltott, akkor vettem észre: hogy a császári seregek közt
 63 VI   |               hova be voltunk zárva: hogy két szerb alkuszik az én
 64 VI   |      egynéhányszor közel volt hozzá: hogy a nyaka kitörjék, elhatározta
 65 VI   |         kitörjék, elhatározta magát: hogy valamelyik pajtását nyomorítja
 66 VI   |          utoljára is az lett belőle, hogy összeverekedtek, s miután
 67 VI   |        megdöngették, azt határozták, hogy holnap reggel majd megegyeznek.~
 68 VI   |         ember lehet.~– Az a mondása: hogy nem kell az Istennek parancsolgatni.~
 69 VI   |         ladikjába. A molnár anélkül: hogy egy szót kérdezett volna
 70 VII  |     látszanak meg rajta. Meglátszik: hogy a csárdás nem is annyira
 71 VII  |         fejébe nyomva, az sem azért: hogy meleget tartson: hanem annak
 72 VII  |             pedig, megértvén tőlünk: hogy már vacsoráltunk, bevezetett
 73 VII  |     nyilvánítók abbeli szándékunkat, hogy a Tiszán ismét körösztülmenjünk.~–
 74 VII  |             Fogtak-e valamit? Tudom, hogy megszomjuhoztak. Mivel szolgálhatok?
 75 VII  |      mogorván~– Csak nem hiszi kend, hogy mi loptuk el?~– Már hiszen
 76 VII  |                 Már hiszen meglehet: hogy magától repült el, vagy
 77 VII  |            torkán. Annyi látni való: hogy egy tulipános üveg nincs
 78 VII  |        vannak, azt ne mondja azután, hogy valamelyik elvitte.~– Bizony
 79 VII  | házvizsgálatot tartanak, csak azért, hogy amihez szép szerivel hozzájutnak,
 80 VIII |             meghalt.~Hírét hallotta: hogy elesett, – valahol a székely
 81 VIII |            határszélen; és elindult: hogy fölkeresse sírját. Kinek
 82 VIII |            megvallhassa a halottnak, hogy őt egyedül szerette, szeretni
 83 VIII |         keressz, ide az a híre jött: hogy az ország túlsó részén –
 84 VIII |        meghalni. Egy sem mondta azt: hogy „él!” – „meghalt” ebben
 85 VIII |    megegyeztek, csak azt nem tudták: hogy hova van eltemetve.~A hölgy
 86 VIII |              a hírnek, sem szívének: hogy kedvese is ott fekszik.
 87 VIII |       megcsalatja magát s azt hiszi: hogy örök tavasz van; – az ő
 88 VIII |      olyankor búsan gondol rá: miért hogy ezek mind boldogok, csak
 89 VIII |              nejét fölkeresni.~Érzé: hogy az álmok megölik, ha nem
 90 VIII |       másiknál. Majd úgy gondolá el: hogy éjjel fog ablakán beszólni,
 91 VIII |         beszólni, úgy lepi meg majd, hogy az utcán alamizsnát kérend
 92 VIII |    alamizsnát kérend tőle, majd azt: hogy levelet ír neki, melyben
 93 VIII |             neki, melyben tudósítja, hogy ott van, vagy bemegy házához,
 94 VIII |            ezeket gondolá, nem érzé: hogy azalatt körüle zúg a förmeteg,
 95 VIII |           veri a hópelyheket arcába, hogy az ebek végigkísérik az
 96 VIII |          ebek végigkísérik az utcán, hogy az emberek szidva utasítják
 97 VIII |            utasítják ki a faluból, s hogy az út oly hosszú, oly fáradságos.~…~
 98 VIII |           nagy megnyugtatására volt: hogy mind úgy mentek el mellette,
 99 VIII |              úgy mentek el mellette, hogy egy sem ismert rá.~Végre
100 VIII |            Senki sem vevé tán észre: hogy a kezet megcsókolta. Csak
101 VIII |       szállást – másutt; ahol tudta, hogy befogadják, ahol jobban
102 VIII |              rossz világ azt mondja: hogy még a szerelemben is. Cseng
103 VIII |               Ekkor tanácsolák neki: hogy menjen oda, ahol a kegyelmet
104 VIII |    megtörhetetlen nő.~– Úgy illendő, hogy ő is mindene legyen önnek.~…~
105 VIII |           pénzt adott a porkolábnak: hogy szelíden bánjon vele, s
106 VIII |              s végre azt is megtudá, hogy szabadságáért mit tőn.~Amint
107 VIII |        titkon esküt mondott magában: hogy e kéz minden mozdulatja
108 VIII |               Könyörögni fogok érte: hogy ítéletét engedjék el. Kegyelmet
109 IX   |         kiszedék a szekere kerekeit, hogy tovább ne mehessen.~Tartott
110 IX   |             s másnap elhitette vele: hogy a szerecsenek megválasztották
111 IX   |             ünnepélyesen megesküdni: hogy csárdásnál egyebet soha
112 IX   |            előre örültünk magunkban: hogy annyi gond és nélkülözés
113 IX   |           Kapujához érve, kivehetők: hogy odafenn a tornácban éppen
114 IX   |              elé téve, úgy látszott: hogy rossz kedve van, nagyon
115 IX   |        szótagot kimondá.~– Képzelem, hogy fog örülni! ha bennünket
116 IX   |             oly dermesztően nyögött: hogy kín volt hallani.~– Hát
117 IX   |             a zenébe s még megmondta hogy melyik ki nótája? s kért
118 IX   |            nótája? s kért bennünket: hogy legyünk vígan; mint egyébkor.~–
119 IX   |             Megtiltotta, azt ígérte: hogy főbe lövi, ha idejön. Neki
120 IX   |           hír kezdett el szárnyalni, hogy önkényt mérget vett be.
121 XI   |         éjszaka; – meglátszék rajta, hogy az éjet nem tölté fedél
122 XI   |             erdő bokrai közt tudatá: hogy még akkor sem szűnt meg
123 XI   |       biztatta és vigasztalá, kérte: hogy ne menjen tovább; az gyanúsan,
124 XI   |          közbenjártára hinni lehete: hogy nehány évi börtönnel meg
125 XI   |            keresztül, mely oly szűk, hogy egy emberi test csak alig
126 XII  |             példátlan levén előttem, hogy az érett gyümölcsöt valaki
127 XII  |          megszólítám a gazdasszonyt, hogy miért nem szedi le.~– Én-e? –
128 XII  |            aranyból volna!~Kérdezém: hogy mi kifogása lehet ellene,
129 XII  |            szerencsétlen gyümölcsfa: hogy ekképp kivágassék és tűzre
130 XII  |          hiszen, azt az urak tudják: hogy miért. Szívesen láttuk;
131 XII  |              miért. Szívesen láttuk; hogy is tehetne másképp keresztyén
132 XII  |             Egy szép reggel, mondom: hogy az a körte akkor kezdett
133 XII  |           múlva utána nézek s látom: hogy felmászott a körtefára. „
134 XII  |         szomorú szentem megsejtette: hogy a körte érik.” – Az öreg
135 XII  |             olyan pörpatvart csapva: hogy hét országra szólott. De
136 XII  |           mint a darázs, nem hiszem, hogy az is valami rossz lélek
137 XII  |            rossz lélek ne volna.~– S hogy híták azon embert?~Nem lehetett
138 XII  |     elmélyedve, s alig vettem észre, hogy szemeim elválhatatlanul
139 XIII |         molnárlegény, végre átlátta: hogy annyira körül van már véve
140 XIII |            arra nem volt resignálva: hogy őt híréből ne lehessen ismerni.~–
141 XIII |           nemes komolysággal állítá, hogy az egyik sem volt.~– Hát
142 XIII | elkészítettem a csatadalt. Csodálom: hogy ön nem ismeri. Egyébiránt
143 XIII |           egy pálinkaszagú hordóban, hogy mikor kézre kerülök, azt
144 XIII |          kézre kerülök, azt halljam: hogy nem kerestek.~– Tán csak
145 XIII |          csatadalomra ne mondja azt: hogy „ringy-rongy”.~A parancsnok
146 XIII |            esküdve nagy kegyetlenül: hogy majd keres ő magának olyan
147 XIII |            jön-megy, s dacára annak, hogy senki sem bántja, ha olykor
148 XIII |      találkozik, az Istenre is kéri, hogy ne nevezze az igaz nevén,
149 XIV  |        alamizsnát a nyomorék kezébe, hogy ne lássák, miként az koldus,
150 XV   |         össze a fátum, mégpedig úgy, hogy mind a kettőt együtt találtam.~
151 XV   |          időkben, s így képzelhetni: hogy most is az, az ezen metier-ű
152 XV   |              Már megmondtam kendnek, hogy magyar bankót nem adhatok –
153 XV   |               miképp biztatta az úr, hogy a magyar pénzt meg kell
154 XV   |         hiszem, azt érthette alatta: hogy nagy szamár), kivett a zsebéből
155 XV   |            kurrens, mely tudtul adá: hogy a magyar bankjegyek értéküket
156 XV   |       amennyiben tudnillik ahelyett, hogy marhákat vásárolt volna,
157 XV   |           drágáért a kormánynak, úgy hogy az kétszer fizette meg a
158 XV   |              a marhák árát, anélkül, hogy azok valóságos tulajdonosai
159 XV   |            szüntelen félnie kellett, hogy ellopják, a bankjegyek miatt
160 XV   |              bankjegyek miatt pedig, hogy el nem veszik.~Jött azonban
161 XV   |            meg az volt a mestersége: hogy januárban, mikor a magyar
162 XV   |            ijesztgette az embereket, hogy a magyar pénz kárba vész.
163 XV   |     pénzeiket, még meg is köszönték, hogy mást adott helyette; – kettőért
164 XV   |           való újságíró kinyomtatta: hogy ezentúl a német bankó ne
165 XV   |            beharangozta a vármegyét: hogy nem maradt abban egy fertálybankó,
166 XV   |             ez a kereset, azt hitte: hogy ez esztendőn át legalább
167 XV   |              azt a leglejjebb verőt: hogy most már a magyar bankó
168 XV   |         hozzá pénzeiket, könyörögve, hogy váltogassa be.~– Bizony
169 XV   |              meg. A kupec azt hitte, hogy meggazdagodott.~A fátum
170 XV   |        mintha haragudott volna érte, hogy az ily egyszerű dolgot –
171 XV   |            Százért csak ötvenet.~– S hogy szedte az úr maga százát?~–
172 XV   |              azt is elmondtam nekik: hogy Törökországba kell menni
173 XV   |  Törökországba kell menni a pénzzel, hogy az ember túladhasson rajta,
174 XV   |     parancsnot, melyben az van írva, hogy a magyar bankjegyeket ezentúl
175 XV   |          maga is úgy meg van ijedve: hogy most, ha kérném, tizenöt
176 XV   |          folytán az jön indítványba, hogy a magyar bankjegyek 85 pcentóval
177 XV   |           látható – nyomtatva van –: hogy a magyar bankjegyek be fognak
178 XV   |              nincs előre publikálva: hogy akik elrejtik, büntetésül
179 XVI  |            ismerték, emlékeznek reá: hogy szép hosszú szőke haját
180 XVI  |             melyben ez volt megírva: hogy ők elmennek a csatába, apjuk
181 XVI  |             Egykor azon ötlete jött: hogy egy amazon csapatot alakítson,
182 XVI  |             voltak azok elég bátrak? hogy nők kezébe kelle fegyvert
183 XVI  |         nőknek egyéb hivatásuk, mint hogy megtagadva nemük szendeségét,
184 XVI  |               És te?~– Mondjad neki: hogy én elestem a harcban.~–
185 XVI  |              hinné el, mint teneked, hogy nincs okom szememet lesütni,
186 XVI  |             tanú lesz a világ előtt, hogy ártatlan és tiszta vagy.~–
187 XVI  |          Kerülte az embereket. Félt, hogy valaki ráismer s megöli
188 XVI  |              akik apjukat elhagyták: hogy a csatába menjenek.~
189 XVII |             nézett utánam, gondolom, hogy mondhatta magában: „az Isten
190 XVII |           Fél napig elfáradok idáig: hogy a nap másik felét itt tölthessem.
191 XVII |          közeleg.~Oly ébren álmodom: hogy már szinte összezavarom
192 XVII |            mástól kell megkérdeznem: hogy megtörtént-e ez, vagy csak
193 XVII |         hírét, egykor azt beszélték: hogy elesett a csatában, s íme,
194 XVII |           nem a sors balkeze?~Miért: hogy az ember ébren álmodik?
195 XVII |           nem tudja, mikor szunnyad, hogy az csak az álomkísértet,
196 XVII |               ki egyetlen oka annak: hogy még élek, s hogy rég főbe
197 XVII |              annak: hogy még élek, s hogy rég főbe nem lőttem magamat.
198 XVII |             elszaporodtak a vidéken, hogy fényes nappal rárontanak
199 XVII |          farkasok egyike észrevette: hogy ember van közel, meglátott
200 XVII |         agyarával úgy vágta oldalba, hogy az véresen bukott fel előtte,
201 XVII |       azonban a kénytelenség vitt rá hogy kunyhójába lépjek, vendégszeretetét
202 XVII |            És én elhitetém magammal: hogy csak álmodtam ez alakot…~–
203 XVII |          hangon. Úgy látszott rajta, hogy fél tőlem.~Nem tudtam neki
204 XVII |          ismert rám? Tán nem akarja, hogy ráismerjek? Tettetém, mintha
205 XVII |      eltévedtem, igazítson útba, – s hogy még sikerültebbé tegyem
206 XVII |              három esztendő reá.~– S hogy szabadultál ki? – kérdém
207 XVII |           kést hegyével az asztalba: hogy keresztülment rajta.~– Nem
208 XVII |             senkinek sem jut eszébe: hogy újra fölépítesse, most a
209 XVII |         gondolám, és eszembe jutott: hogy ehhez képest én még igen-igen
210 XVII |           elméjét is megháborította: hogy történeteket beszéljen,
211 XVII |              méginkább meglepett az, hogy a kormos fűvel benőtt falak
212 XVII |             volt, kiről ő azt mondá: hogy oláhcigányok vitték el.
213 XVII |              vitték el. Kérdém tőle, hogy anyja itthon van-e.~– Kis
214 XVII |             neki férje felől? Azt-e, hogy megőszült? és megőrült?~
215 XVII |           Most már világosan láttam, hogy mindazon borzalom, mit nekem
216 XVII |            tanyáján, elmondani neki: hogy börtöntől nincs miért aggódnia
217 XVII |          nincs miért aggódnia többé, hogy háza épen áll s családja
218 XVII |    boldogságából egyedül ő hiányzik, hogy neje, gyermekei élnek s
219 XVII |           nehány szót:~„Félek tőled: hogy elárulsz… Elmegyek innen
220 XVIII|          magát. Megengedtetett neki: hogy további rendelkezésig szabadlábon
221 XVIII|               ha azt kérdezék tőle: „hogy van?” arra felelt: káromkodott.~
222 XVIII|          egész bizodalommal felkéri: hogy tegyen vele egy jókora szívességet.~–
223 XVIII|              csak azt akartam kérni: hogy addig is, míg ítéletet kapok…~–
224 XVIII|           ezt látja?~– De igen, azt, hogy hideg van.~– Akkor ön nem
225 XVIII|               De hisz ön azt mondja: hogy ilyenkor legjobb vadászni,
226 XVIII|           nincs puskája?~– Tudhatja: hogy nem szabad tartanom.~– Hát
227 XVIII|                 Igazság! Azt hittem: hogy van önnek fegyvere, csak
228 XIX  |              rokonai is úgy akarták: hogy hozzámenjen. Az ember nem
229 XIX  |        másikba, egyszer úgy történt: hogy egy hadosztály éppen azon
230 XIX  |      megfogta a leány kezét, s érzé: hogy reszket.~– Kegyed szereti
231 XIX  |             én titkom.~– Tegyük fel: hogy én kitaláltam volna e titkot,
232 XIX  |      tetszenék.~– Van okom rá talán: hogy őt gyűlöljem?~– De van nekem,
233 XIX  |          Választania kell kegyednek: hogy én szüntessem-e meg látogatásaimat
234 XIX  |            tartania senki szemeitől, hogy azért megszólja, kineveti,
235 XIX  |              kineveti, megengedheté, hogy elfoglalja szívében azon
236 XIX  |            végigfutó pírról láthatá, hogy a belépő szívesen látott
237 XIX  |            Igen jól, leszámítva azt, hogy miattam aggódik.”~A kérdezőhöz
238 XIX  |           fordulva, nem vette észre: hogy Emmi e szavakra oly fehér
239 XIX  |         elhagyogatják zsenácskáikat: hogy terhükre ne legyenek egészen
240 XIX  |           nőmet szeretem. Mondhatom: hogy imádom, s ha el tudnám is
241 XIX  |            el, őérte, nem magamért – hogy kívüle nőnek arca nem foglalt
242 XIX  |     elutasított vőlegényét. Mondták: hogy elhagyta a várost, elutazott,
243 XIX  |         ütött postabélyegről olvasá: hogy a levél azon városból érkezik:
244 XIX  |       levéllel szerezni. Alig várta: hogy megjöjjön, s ő maga adhassa
245 XIX  |           Kétségtelenül. Ígérje meg, hogy nekem meg fogja e levelet
246 XIX  |          olvashatja, de tartok tőle: hogy az ipam ír, s abban aligha
247 XIX  |               Csak most vette észre: hogy a levél pecsétje – fekete.~–
248 XIX  |           leány remegve vette észre: hogy könnyein át valami ébredező
249 XIX  |     megdöbbentő örömöt kezde érezni: hogy szinte félt önmagától. Örömöt
250 XIX  |            visszanyeré, akkor látta: hogy az – Emmi…~Az ápoló kezek
251 XIX  |            napra lehete rajta látni: hogy amint növekszik ismét teste
252 XIX  |             fejecskéikkel, biztatva: hogy tegye azt, amit most gondolt!~
253 XIX  |          teljes helyreállását várta, hogy őt hazavigye családja körébe.
254 XIX  |             kebelére simulni, kérve: hogy szeresse őket úgy, mint
255 XIX  |          legjobb nőt takarja, kérve: hogy szeresse őt úgy, mint az,
256 XIX  |             nem volt oka utánajárni: hogy valóban meghalt-e az, kinek
257 XIX  |            egyik sem volt oka annak: hogy vétkezett, hogy szenvedett.~
258 XIX  |           oka annak: hogy vétkezett, hogy szenvedett.~Az eset magát
259 XIX  |           úgy össze volt bonyolítva: hogy azt csak a halál oldhatá
260 XX   |          volt. Évezredekkel azelőtt, hogy egy újabb nemzedék lángeszű
261 XX   |          fluidum a gyermek ereibe, s hogy meg ne gyengüljön annak
262 XX   |    kénesvassal tett próbát, mondják: hogy azzal is többször sikerült
263 XX   |            szimbóluma – úgy monda –, hogy Krisztus vére a keresztfán
264 XX   |         hagyni, de aki dacára annak: hogy több másfélszáz évesnél,
265 XX   |          Raubergtől is. Kérdé tőlem: hogy hová fogok utazni? Mondám
266 XX   |           fogok utazni? Mondám neki: hogy „Budára”.~E szóra különös
267 XX   |             Csodálkozva mondám neki: hogy én, bár régóta lakom Budapesten,
268 XX   |          említeni.~Kértem Rauberget: hogy ismertessen meg az emberrel.~–
269 XX   |          szót véli belőle leolvasni: hogy „Doctor”, pedig ez azt a
270 XX   |           keresd fel, mondd el neki: hogy kitaláltad szimbólumai értelmét.
271 XX   |             fogja ujja mozgatásával: hogy nem jól találtad ki a jeleket,
272 XX   |               de erről rád ismerend: hogy a Rosicrucianus szektához
273 XX   |            mágus elkövetett, az lőn, hogy azontúl nem bírtam tőle
274 XX   |           értelmét, később rájöttem: hogy igaza volt.~A had folytán
275 XX   |            gyaníták, amit én hittem: hogy a szerencsét hatalmamban
276 XX   |       hatalmamban van kényszeríteni, hogy a halál nekem szegődött
277 XX   |        használt semmit.~Egy év múlt, hogy utoljára láttam, Budára
278 XX   |    experimentumára. Elmondanám neki: hogy ki akarok menni Törökországba,
279 XX   |            kell többet, tudni fogja: hogy mit akarsz.~Este, mikor
280 XX   |         lakói már nem emlékeznek rá: hogy miért nevezik az erdőt így.~
281 XX   |             mutatni és rád bízandja, hogy válassz közülök.~– És valóban
282 XX   |              Azonban el ne felejtsd: hogy e kövekkel csak azokat jutalmazza
283 XX   |           Asmái~Három hete volt már, hogy elhagytam Magyarhont, a
284 XX   |              senki sem emlékszik rá: hogy miért, úgy szerettem volna
285 XX   |       alamizsnakérésök abból állott: hogy szétterjesztett kezekkel
286 XX   |            szoktuk gyermekkorunkban: hogy azután forogni lássuk magunk
287 XX   |          igen szerényen felszólítám: hogy ha érkezése leend, utasítson
288 XX   |      Útközben tudtomra adá a koldus: hogy az ő neve Müderrisz Alioglu,
289 XX   |              neve Müderrisz Alioglu, hogy az ő ősapja egy idegen király
290 XX   |              a király és vezérei, de hogy honnan és miért, azt nem
291 XX   |        darabig, azután meghaltak, de hogy hol laktak és hol vannak
292 XX   |            gondolattól megmenekülni, hogy tán ez az ember, tévedésből
293 XX   |      flegmatikus „saalam” után inte: hogy üljek le egy vele átellenben
294 XX   |      eltéréssel a héber tradíciótól: hogy itt József és Zuleicha boldog
295 XX   |         következést húzta maga után: hogy József tömlöcbe záratott,
296 XX   |             látni fogok, nem kívánom:hogy más forma legyen. Szemeivel
297 XX   |       ajkairól lezengve…~Megesküvém, hogy sohasem hallottam e dalnál
298 XX   |         hirtelen elfordítám arcomat, hogy ne lássak rá többet, s azon
299 XX   |           odább húztam magamat tőle: hogy ne érjek hozzá.~Reggelig
300 XX   |           kezemet kelle kinyújtanom, hogy őt keblemre vonjam, – és
301 XX   |            kardot kötött fel s inte: hogy én is hasonlót tegyek.~Künn
302 XX   |         véltem ott ragyogni. Később: hogy mindig feljebb, feljebb
303 XX   |             körülvőn, tudatá velünk: hogy fenyvesek közt járunk.~Mintegy
304 XX   |              leszállt lováról, inte: hogy várjak, s maga előresietett,
305 XX   |            visszatért ismét, s inte, hogy menjek közelebb.~A templomajtóban
306 XX   |           csibukját, s úgy látszott, hogy nem tartja hivatásának velünk
307 XX   |              imát mond, s azt hiszi: hogy amit akkor kért, teljesülni
308 XX   |          összehordott kövek aljáról, hogy azok sírkövek voltak.~–
309 XX   |            Szívem szorult, – sejtém: hogy e kövek azok, amikkel jutalmazza
310 XX   |             lábam előtt, lehajoltam: hogy meglássam… Ó! a névnek is
311 XX   |             Semmi…~Elfedtem arcomat: hogy a megeredő könny ne lássék
312 XXI  |              vezére. – Esküdjél meg: hogy bennünket el nem árulsz,
313 XXI  |             bennünket el nem árulsz, hogy tenni fogod, amit parancsolok.
314 XXI  |              szegezve s parancsolák: hogy vezesse őket.~A vihar ordít.
315 XXII |           fizette, azt sem kérdezte: hogy adják; sőt licitálta egyik
316 XXII |           egyik a másikra, ahelyett, hogy alkudott volna rá. Elannyira:
317 XXII |        alkudott volna rá. Elannyira: hogy a mézeskalácsosnak még a
318 XXII |              válasz.~– No, az derék. Hogy adta kend?~– Kétezer forintért
319 XXII |         magamnak is.~– No, az derék. Hogy volt párja?~– Csak kilencven
320 XXII |                 Hát mégis csakugyan, hogy ugyancsak megveszett kend.~
321 XXIII|            szavait, ki lehete venni: hogy a kettőjük közt folyó párbeszéd
322 XXIII|    feltaszítá vele az útjában állót, hogy az a karfáig meg sem pihent,
323 XXIII|             csak azután kiáltott rá: hogy „vigyázzon”, mikor már bekalamázolta.~
324 XXIII|          kezét s kérdezé a dandytól: hogy mi baja.~Ezalatt a kíváncsi
325 XXIII|           igen helytelennek találák: hogy egy alárendelt személy tisztelet
326 XXIII|        sértve érzék magukat azáltal, hogy egy szegény ember inzultálva
327 XXIII|            tette magát. Körülnézett: hogy nem taszítja-e fel valaki,
328 XXIII|         figyelmeztetém a kormányost, hogy e két egyéniséget, kiknek
329 XXIII|             rejté, s látszott rajta: hogy reszket, mintha a hideg
330 XXIII|               kiknek megengedtetett: hogy hazájukba visszatérjenek.
331 XXIII|             s biztaták a kormányost: hogy csak tartsa a speechet tovább.~–
332 XXIII|         úrnak, akire senki se bízta: hogy az orrát mindenüve odaüsse,
333 XXIII|              úgy elvannak mellettem, hogy a légynek sem vétenek.~A
334 XXIII|               mint a nyomorúság, az: hogy fázik, meg hogy éhes, az
335 XXIII|      nyomorúság, az: hogy fázik, meg hogy éhes, az ilyen betegség
336 XXIII|             vét senkinek, még azért: hogy az embernek rossz kedve
337 XXIII|              aztán annak van oka rá: hogy búsuljon, mert ez sokat
338 XXIII|     zúgolódtak ellene, arra a szóra: hogy „katona volt” az öreg urak
339 XXIII|          fognak maradni! mi akarjuk: hogy itt maradjanak, mindenki
340 XXIII|            az ügyet, ha ők kívánják: hogy az emberek itt maradjanak,
341 XXIII|          kijöttek saját kajütjökből: hogy őt inzultálhassák, a pincérek,
342 XXIII|            stúdiummal látszott enni, hogy neki semmi se jusson, s
343 XXIII|             ha a pincérre lármázott: hogy hozzon újra a tálba, az
344 XXIII|  mogyorótörőt kapni.~S még az hozzá: hogy mikor mindennek vége volt,
345 XXIII|             lármát csapott, ráfogta: hogy erényeit akarta megtámadni,
346 XXIII|             szörnyű naivul kérdezve: hogy fogott-e már halat?~Estefelé
347 XXIII|            kapitány parancsot adott: hogy a vitorlát fel kell kötözni,
348 XXIII|          kalapját, hadd szálljon le, hogy egy kicsinyt fölvegye.~A
349 XXIII|          voltában azt kérdezte tőle: hogy „kit süvegel?”~A kis suhanc
350 XXIII|              kérdezé a kormányostól: hogy tán régebb idő óta ismeri
351 XXIII|         menjünk innen a hajó orrába: hogy ők maguk meg ne hallják.~
352 XXIII|        hítták.~Látom önök szemeiből, hogy a többit kitalálták.~Az
353 XXIII|              Úgy megszerette a fiút: hogy nem tudott nála nélkül élni.~
354 XXIII|             másiknak szemére hányni: hogy „szegény”.~De volt a fiúnak
355 XXIII|        kívánt Istentől egyebet, mint hogy ő odamehessen.~Sokat beszélt
356 XXIII|             lelköket általa. Hitték: hogy az mind úgy fog történni.~
357 XXIII|             melyben felszólíttatnak: hogy akinek közülök kedve volna
358 XXIII|          török kormánynál. Ez örült: hogy megszabadult tőlök, s útleveleiket
359 XXIII|             azon kikötéssel adta ki: hogy az elmenetelre határozott
360 XXIII|          fájt szívének, mikor látta: hogy míg ő lelkét sírja ki, a
361 XXIII|               fuldokolva kérdé tőle: hogy mit akar itt.~A leány szerelmesen
362 XXIII|         miránk vár.~– Te azt mondád: hogy ott az emberek mind testvérek…~–
363 XXIII|            mondott a csillagos égre: hogy vele fog menni életbe-halálba.~
364 XXIII|           lett volna a rendeltetése, hogy magyar menekültekkel Amerikába
365 XXIII|          fejét, mindig várva, várva: hogy kinyitja szemeit, kinyitja
366 XXIII|              török hatóság megtudva: hogy a kiutasítottak ott tartózkodnak
367 XXIII|              mindig azon fantáziált: hogy most Amerikába mennek, dicsérte
368 XXIII|       városokat s biztatá vezetőjét: hogy nemsokára ott fognak lenni.~
369 XXIII|            lefeküdni, attól tartott, hogy elhal s őrült testvére nem
370 XXIII|            szüleihez. Szívök, tudom: hogy megreped, mikor fiaikat