Part

  1 Egy  |        hamvának egy atomja voltam én is.~Múltra emlékező, jelent
  2 II   |           vetsz, hajtod az ökröt, én a teheneket fejem…~Valamennyien
  3 II   |       Hisz ő biztosabb útra tért, én maradtam a kietlenben. –
  4 II   |       elvált tőlem, mintha amerre én járok, ott nem volna semmi
  5 IV   |          kozák.~Hátratekintek. Az én doktoromnak sem híre, sem
  6 IV   |         Igen, igen! – integete az én emberem fejével sebesen
  7  V   |     Zavarodottan tekinténk körül, én éppen arról gondolkodám;
  8  V   |        elkezdé fütyölni e nótát; „Én vagyok a petri gulyás!”~
  9  V   |       adni ki, mert megismerem ám én az embert. Hanem hiszen
 10  V   |           vissza: „nem abból élek én!” viszonza dacosan, s inte:
 11 VI   |          mondá neki –, majd előbb én beszélek vele,” és azzal
 12 VI   |        keze, se lába.~– Nem bánom én – szólt nyüzsgő örömmel
 13 VI   |    csakhogy maga megvan, elmegyek én hozzá.~– Dehogy mégy, szolgám,
 14 VI   |        közül elkezde hangzani az „én vagyok a petri gulyás” dala.~
 15 VI   |       csata még folyvást tartott. Én ott feküdtem a csatatér
 16 VI   |          beletalált az oldalamba. Én meg sem mozdultam, azt hivék:
 17 VI   |          nem érintett patkójával.~Én egy mozdulatot sem tettem
 18 VI   |        maga a csatatéren maradt.”~Én is ottmaradtam az elvesztett
 19 VI   |   őrtüzeket. Messze volt tőlem, s én alig bírtam már magammal,
 20 VI   |        hogy két szerb alkuszik az én jó kesely lovamra. Az egyik
 21 VI   |     alkudtak a fülem hallatára az én jó lovamra, akit egy faluért
 22 VI   |  megalkudtak-e aztán másnap, mert én még azon éjjel kiszöktem
 23 VII  |           már mégis furcsa tréfa. Én kentek elébe hat egyest
 24 VII  |       előhúzva az üveget. – Ez az én üvegem, la. No, kentek ugyan
 25 VII  |         ugyan derék perzekutorok. Én kenteknek bort, pálinkát
 26 VII  |        keresnek! soha sem volt az én házamnál kenteken kívül
 27 VIII |           másikra is.~– Ez nem az én nőm – mondá magában a jövevény –,
 28 VIII |        oly arcot viselni, mely az én bálványképemhez vonásról
 29 VIII |         kegyelmet megnyeré.~– Úgy én ismét nője vagyok! – kiálta
 30 IX   |        szokott neki illeni … Majd én magam... nyögé elmaradozó
 31 XI   |          vissza-visszanézve reám. Én ott álltam, mint egy szobor,
 32 XI   |        kiálta föl: „Testvérem!”~– Én vagyok – hörgé az, hangtalan
 33 XII  |          akkor kezdett érni, – az én szomorú emberem szokatlanul
 34 XII  |          kertbe találok nézni, az én emberem, még mindig a fán
 35 XII  |         No iszen, majd megindítom én a fülét, ha soha meg nem
 36 XIII |     katonai parancsnokot.~– Uram, én eddigelé bujdokoltam, kerültem
 37 XIII |    önkényt följelentem magamat. – Én vagyok az a híres Sárga
 38 XIII |      vallá, töredelmes szívvel:~– Én vagyok azon üldözött Sárga
 39 XIII |        voltak, de lehettek volna. Én elkészítettem a csatadalt.
 40 XIII |           mondja. Nem azért ettem én vackort az erdőben, míg
 41 XV   |         engem rá az úr, hallottam én jól, mit beszélt az úr az
 42 XV   |            jó fülem van nekem.~Az én emberem úgy tett, mintha
 43 XV   | váltogassa be.~– Bizony nem tudom én, lesz-e még ebből valami,
 44 XV   |           aztán megy.~– Már, uram én tudok ijesztgetni; mert
 45 XV   |        mégsem akarják adni, pedig én is megvenném szívesen, mert,
 46 XV   |       marhász sztoikus pofával –, én másként cselekszem velök.
 47 XV   |       odáig, annyi mint a, húszat én is adok érte, az úr nyer
 48 XV   |             Mit gondol ön? Loptam én talán azt a pénzt? Ne is
 49 XVI  |        fakad…~– Nem így képzeltem én ezt magamnak – szólt testvéréhez
 50 XVI  |          lány. Azt a vért szántam én az áldozatra, amit fegyver
 51 XVI  |          te?~– Mondjad neki: hogy én elestem a harcban.~– S mi
 52 XVII |      mégsem érni el titeket soha, én lelkemnek messzetűnt vágyai!~…~
 53 XVII |          le rám… Miért nem vagyok én is az?~Sokszor találok futó
 54 XVII |    fáradatlanul… Miért nem vagyok én is az?~Sokszor végigmegyek
 55 XVII |           éghez… Miért nem vagyok én is ott?~
 56 XVII |            Így vigasztal engem az én házigazdám, s izzadságos
 57 XVII |        szép ország volt egykor az én hazám.~Mellettem az erdős
 58 XVII |          tekintete lehet ilyen.~S én ez ádáz tekintetben, ez
 59 XVII |          ott a lobogó tűz mellett én meséket mondok neki, miknek
 60 XVII | rengetegben?~Már jó sötét volt, s én még mindig törekedtem valahol
 61 XVII |       holdat elfogták a felhők, s én egyedül az erdőben és fegyvertelenül.~
 62 XVII |          szikla felettem, melyről én a mélységbe le szoktam bámulni,
 63 XVII |            mint egy vadállaté.~És én elhitetém magammal: hogy
 64 XVII |           Annyiszor fogva voltam. Én én úgy irtózom a börtöntől.~–
 65 XVII |        Annyiszor fogva voltam. Én én úgy irtózom a börtöntől.~–
 66 XVII |          a kis kékszemű leány, az én lelkem szemefénye, az én
 67 XVII |          én lelkem szemefénye, az én kedves kis kegyencem, elveszett
 68 XVII |         jutott: hogy ehhez képest én még igen-igen boldog vagyok…~
 69 XVIII|       szabad tartanom.~– Hát adok én fegyverjegyet.~– Fegyverjegyet?
 70 XVIII|     Fegyverjegyet? Azzal se tudok én lőni.~– Igazság! Azt hittem:
 71 XIX  |   nyugalmával tekinte rá.~– Az az én titkom.~– Tegyük fel: hogy
 72 XIX  |        titkom.~– Tegyük fel: hogy én kitaláltam volna e titkot,
 73 XIX  |  Választania kell kegyednek: hogy én szüntessem-e meg látogatásaimat
 74 XIX  |      viszonza komolyan a hadfi. – Én nőmet szeretem. Mondhatom:
 75 XIX  |       sápadt, majd elpirult.~– Az én gyermekeimet!… Az én árva
 76 XIX  |           Az én gyermekeimet!… Az én árva gyermekeimet… Tudná-e
 77 XIX  |           szalag van kötve. Az az én kisfiam őzikéje. Most két
 78 XX   |     Csodálkozva mondám neki: hogy én, bár régóta lakom Budapesten,
 79 XX   |           alatt ismeretes, míg az én nevemet Herbad (tanítvány)
 80 XX   |     hadseregeket kezde toborozni, én is honvédnak állottam, mielőtt
 81 XX   |        egzaltált kedélyem mellett én mindezt komolyan hittem.~
 82 XX   |           harmadszor kiegészíték, én már akkor parancsnoka voltam.~
 83 XX   |  irigykedve. – Nem gyaníták, amit én hittem: hogy a szerencsét
 84 XX   |  holdforgás, még egy csatakör, és én ezredes lettem.~A jövő hónapban
 85 XX   |           múlva az is kapitulált, én mint az őrséghez tartozó
 86 XX   |          és az nagy régen volt. – Én láttam őt mosolyogni. –
 87 XX   |         lett Iz-Nikmid, még mikor én gyermek voltam, úgy híttak,
 88 XX   |         másik két leány zokogott, én elragadtatva érzém magamat,
 89 XX   |          egész éjjel zokogott, és én egész éjjel nem bírtam szememet
 90 XX   |          őt keblemre vonjam, – és én meg sem csókoltam őt.~Reggel
 91 XX   |           kötött fel s inte: hogy én is hasonlót tegyek.~Künn
 92 XX   |       mászkáltak itt-ott a fűben. Én már a mágus drágaköveit
 93 XX   |          hivatásának velünk jőni.~Én egyedül követtem a mágust.~
 94 XX   |           páros foszforcsillagok. Én már a mágus smaragdjait
 95 XX   |         cserélték koronáikért, és én összegyűjtém e földi istenek
 96 XX   |        aranyból készítik oltárát, én legnagyobb emberek sírköveiből
 97 XXIII|       részére kezdének hajolni.~– Én, amint a csempészetet észrevettem –
 98 XXIII|           azután kacagva mondá:~– Én is veled fogok menni. Látod,
 99 XXIII|         tud és szeret, ott megél. Én tudok is, szeretek is. Nem
100 XXIII|          őt szüleihez nem vezeté.~Én itt rájok akadtam. Ha soha