Part

 1 Egy  |         cigányra. Ki tudja, mi volt oly szomorú abban a nótában?~
 2  I   |         kutya nézett ki az ablakon, oly vadul, oly egyedül.~A falvak
 3  I   |           ki az ablakon, oly vadul, oly egyedül.~A falvak már hónapok
 4 II   |    elbúcsúzott tőlünk, szánta nejét oly sivatag úton hordani, s
 5 IV   |         Honnét jönnek?~Meglepetésem oly nagy volt: hogy első pillanatban
 6  V   |        fővel, egy nagy pusztai sas, oly nyugodtan nézett felénk,
 7  V   |             hosszánál, s még mindig oly messze látszott hozzánk,
 8  V   |       lassan elpusztítják. A mocsár oly rengeteg, oly hamis.~S továbbmentünk
 9  V   |              A mocsár oly rengeteg, oly hamis.~S továbbmentünk nagy
10  V   |          gondolkodám; hogy ki volna oly merész utánunk jöhetni,
11 VI   |   tűzhelyhez, s egy óranegyed múlva oly vendégséget csapott számunkra
12 VI   |           egyszer egy század horvát oly közel rohant el hozzám:
13 VI   |           Az ember semmin sem mulat oly jól, mint ha saját kiállott
14 VI   |          szenvedéseit mondhatja el, oly helyen: hol senki sem szenved,
15 VI   |            az arcokon, miket ő maga oly közel látott, mik vele történtek.~
16 VIII |             sokáig tartott utazása, oly időben, midőn senki sem
17 VIII |       időben, midőn senki sem járt, oly helyeken, hova más félt
18 VIII |           jeltelen domb alatt? hisz oly sokan porlanak ott, kiket
19 VIII |          mind boldogok, csak az övé oly szerencsétlen?~Egy éjjel,
20 VIII |             kedves fantomjának ajka oly elevenen nyomott rá; fölkelt
21 VIII |             szem látása elől. Szíve oly hangosan dobog; – amilyen
22 VIII |             a faluból, s hogy az út oly hosszú, oly fáradságos.~…~
23 VIII |            s hogy az út oly hosszú, oly fáradságos.~…~Egy hideg
24 VIII |            s amint visszaadta neki, oly közel hajlott arcával az
25 VIII |           némber, aki elég átkozott oly arcot viselni, mely az én
26 IX   |            minden izma vonaglott, s oly fájdalmasan, oly dermesztően
27 IX   |       vonaglott, s oly fájdalmasan, oly dermesztően nyögött: hogy
28 IX   | szarkasztikus mosoly, mely egyébkor oly kedvessé téve, úgy szokott
29 XI   |           kloakáján keresztül, mely oly szűk, hogy egy emberi test
30 XIV  |           tanulni kellett a táncot, oly örömben volt a nyomorék,
31 XVI  |          sötétlik ott a láthatáron? oly borongós, oly fekete tünemény…~
32 XVI  |           láthatáron? oly borongós, oly fekete tünemény…~Fekete
33 XVI  |            ha halála nem lett volna oly szomorú.~Egykor azon ötlete
34 XVI  |        Messziről meglátta a várost, oly sötét volt az, oly szokatlan.
35 XVI  |          várost, oly sötét volt az, oly szokatlan. Sehol sem égett
36 XVII |       közepében. A szőlőszedők dala oly mélán, oly bánatosan hangzik
37 XVII |         szőlőszedők dala oly mélán, oly bánatosan hangzik fel a
38 XVII |        darázs dongása szól körülem. Oly jólesik nem hallani kívülök
39 XVII |            a tébolyodáshoz közeleg.~Oly ébren álmodom: hogy már
40 XVII |           agya látszott ki onnan, s oly elvadultan néze rám, hajfürtjei
41 XVII |           sem felelt. Hova lehetett oly hirtelen?~Talán nem is ő
42 XVII |             láttam ott? Ez utoljára oly életvidámnak látott arcot,
43 XVII |         mintha kutyák ugatnának, de oly különösen, oly szokatlan
44 XVII |        ugatnának, de oly különösen, oly szokatlan vonító hangon,
45 XVII |           hangon, sohasem hallottam oly vad csaholást.~Valami sertéscsorda
46 XVII |            benőtt falak helyett azt oly épen találtam, mint ahogy
47 XIX  |            indulatokról, és a leány oly figyelemmel hallgatta mindig.
48 XIX  |    Fecsegett egyről-másról. A leány oly boldognak látszék. Arcát
49 XIX  |         észre: hogy Emmi e szavakra oly fehér lett, mint a szobor.~–
50 XIX  |          még csak egyedül lenne! De oly két kisgyermekkel, mint
51 XIX  |     fájdalmával, míg saját szívében oly megdöbbentő örömöt kezde
52 XIX  |            őrnagyot soha sem látták oly vakmerőnek, mint ekkor.~
53 XIX  |      jelenne meg kórágya fölött, ki oly résztvevő, oly szerető arccal
54 XIX  |           fölött, ki oly résztvevő, oly szerető arccal tekinte reá,
55 XIX  |             kert fái közé. Ilyenkor oly örömest támaszkodott ápolónéja
56 XX   |           belül esett, s most attól oly távol maradt.~A mecset őre
57 XX   |           nő halt meg Budán, már az oly vénnek ismerte őt gyermekkorában,
58 XX   |     tekintetével sokáig nézett rám, oly nehéznek, oly nyomasztónak
59 XX   |           nézett rám, oly nehéznek, oly nyomasztónak érzém magamon
60 XX   |     szerelem, honvágy nélkül, pedig oly régen elhagytam magam után
61 XX   |     végignézett rajtam megvetőleg s oly büszke tekintettel, melynek
62 XX   |     gyönyörélvezetes álma utolérte. Oly borzasztó az ilyen álmodó
63 XX   |        szálfák közt, miknek lombjai oly csendesen, oly rejtelmesen
64 XX   |       miknek lombjai oly csendesen, oly rejtelmesen suhogtak az
65 XX   |              egy templom falai.~Nem oly mintára épülve, mint a török
66 XX   |            rásütő holdvilágban arca oly fehérnek tetszék, mint az
67 XX   |             növekedett, s emlékezik oly népek történeteire, kiknek
68 XX   |          egy éj alatt megfordítani, oly hatalmas, oly bölcs és olyan
69 XX   |         megfordítani, oly hatalmas, oly bölcs és olyan vén!~Csendes
70 XXI  |           volt. Körültekinte. Éppen oly sok hegyes vasat látott,
71 XXIII|             a hideg rázná.~Az egyik oly szelíd, oly bánatos volt,
72 XXIII|         rázná.~Az egyik oly szelíd, oly bánatos volt, amilyen sápadt,
73 XXIII|      kitalálták.~Az a fiú, aki most oly ijesztő zavart arccal tekint
74 XXIII|            azt a tengeren túli hont oly ragyogó színekkel, mint
75 XXIII|           közel leszel mindig.~– De oly bizonytalan élet, oly idegen
76 XXIII|            De oly bizonytalan élet, oly idegen hon, oly ismeretlen
77 XXIII|   bizonytalan élet, oly idegen hon, oly ismeretlen világ az, amely