| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Jókai Mór Egy bujdosó naplója IntraText - Concordances (Hapax - words occurring once) |
bold = Main text
Part grey = Comment text
1002 XX | bizonyosan, itt aztán éltek egy darabig, azután meghaltak, de hogy
1003 XVII | vezérfarkasra, s azt egy perc alatt darabokra tépte, s azután rohant föl
1004 XX | pálmákkal benőtt pusztát, az a Daraszán puszta, e puszta szélében
1005 XII | azt egész raja lepte meg a darázsoknak, fészket csináltak az ágak
1006 IV | kezében harmadfél öles dárdájával, hátán a hosszú puska körösztbe
1007 IV | igen is furcsán jártam. A debreceni csata alatt, míg az ágyúdurrogás
1008 XV | nincs, egy darab sincs.~– Dejszen! – szólt a paraszt nagy
1009 XXIII | következtében a szakácsné deklarált imádója, a katlanfűtő, rögtön
1010 VII | míg a házat összekutatjuk, dél lesz. A legényeknek pálinkát,
1011 IV | erdők egyik mellékútján egy délelőtt egy csodálatos kis emberkére
1012 V | legtetejéig felfutott a délignyitó hajnalka, s a víz színén
1013 VIII | sárban evickélő koldusra, delnőjük után bevágtatva az udvarra.
1014 III | körök első arszlánja volt, delnők ideálja, a szalonok szemefénye,
1015 V | jeltelen láthatár felé.~Déltájban nagy messze két kankalikos
1016 V | fészkeikről, a nád között a délutáni szellő susogott rejtelmesen,
1017 XVII | angyalfőktől visszaijed a repkedő denevér, a gót ablakok márvány faragványi
1018 XX | DIGNA. CONJVGE.~…~FORTEM. DEO. REDDIDIT. ANIMAM.~Ez is!
1019 XVII | áfonya és a som hullatják alá dércsípte fekete és piros bogyóikat.
1020 V | jobbra-balra, mintha csak táncolna, dereka szüntelen mozog. Hátra-hátraveti
1021 XII | megkapálva a faférgek végett, s derekaik bemeszelve, bekalamászolva
1022 VIII | lángszíve van eltemetve, tél derekán zöldülni kell fűnek és virágnak. „
1023 XVII | igen otthonosak e tájon, deréknyárban elhordják a gazdák aklaiból
1024 III | három, nagy tüszők voltak derekukra kötve, rézcsatokkal s szironnyal
1025 IX | s oly fájdalmasan, oly dermesztően nyögött: hogy kín volt hallani.~–
1026 XX | Budára”.~E szóra különös öröm derült fel a teozófista arcán.~–
1027 XIX | át valami ébredező remény derűje kezd keresztülmosolyogni,
1028 XX | beláthatni. Benn egy török dervis hamvai nyugszanak, ki akkor
1029 XX | ordító és táncoló koldusok, dervisek, éneklő almék, falkánként
1030 XX | három betű ezt jelenti: Deus…Omnipotens…Creator… Ő mutatni
1031 XV | mázsaszámra, és a biljetti di trezóriók? – No ha nem tudja,
1032 VIII | hangosan zokogva – örömében –, diadalában.~
1033 XX | eltördelve, megcsorbítva. A diadaljelek alá e név volt bevésve:~„
1034 XI | visszafordult és elfutott. Nem dicsekedett többé sem a lakomákon, sem
1035 XXIII | hogy most Amerikába mennek, dicsérte az őserdőket, látta az ismerős
1036 XIX | szavakra, s midőn a nagy, a dicső eszméket hallá, arca lángolt,
1037 XX | világhódítók, országreszkettetők, dicsőségen, embervéren, fáradsággal
1038 XIX | harcairól, szenvedéseiről, múlt dicsőségről és jövő veszélyről, nagy,
1039 XIX | lelkesülten szorítá keblére a dicsőült tekintetű teremtést. Az
1040 XX | olvasható rajta:~HELE…~…~VTROVE. DIGNA. CONJVGE.~…~FORTEM. DEO.
1041 XX | költőhöz a verseiért kapott díjat vele megosztani, miközben
1042 XX | törököknél akkor van a Ramadán 18-dik napja, a Tóra öt könyve
1043 VII | orra cimpáját veri, s úgy dimmeg-dömmög előtte, attól elszalad,
1044 XX | bokrok s felfutó indájú, dinnye alakú gyümölcsök lepték
1045 V | eltűrt sanyarúság öntudata díszíté fel. E komolyságot az öreg
1046 XX | magamon, érdemrendekkel díszítetten.~Talán meglátta arcomon
1047 III | öltözete mindég a legújabb divat, a legjobb ízlés szerint
1048 XX | készít, de azokat nem adja el divatlap-szerkesztőknek, hanem rábízza e kellemes
1049 XIII | csukni, gondolá magában.~– Dobják ki innen ezt az embert –
1050 XX | selyemöltönyei suhogtak, a nakara dobjára ütve, Asmáinak egyik dalát
1051 VIII | elől. Szíve oly hangosan dobog; – amilyen némák csókjai.
1052 XVII | Mikor láttam a kis kunyhót, dobogó szívvel közelíték hozzá.
1053 XX | belőle leolvasni: hogy „Doctor”, pedig ez azt a három betűt
1054 III | állatok mogorva unalommal döcögtek lassan előre, néha megálltak
1055 XXI | mennyi pénz van benne. Annyi döfést kapsz, ha egy áruló szót
1056 VI | szuronyaikkal, kettő hozzám döfött, egy beletalált az oldalamba.
1057 XVII | Hirtelen közelgő léptek döngését kezdtem észrevenni. A bokrok
1058 XX | fekete márványoszlop, hanyatt döntve a folyó füvek közé. – „Olvasd
1059 XVI | viseljük már a kardot, s dörgésit sem hallottuk még az ágyúnak.~–
1060 VII | háznál.~Vezetőnk nehány szót dörmögött hozzá s azzal bennünket
1061 IV | gatya, korcán leloggó cifra dohányzacskó s kohával volt viseletünk.~
1062 IV | mutatva a hátán, odaveté a doktornak, lakonice parancsolván:
1063 IV | kozák.~Hátratekintek. Az én doktoromnak sem híre, sem hamva. A saraglyában
1064 XX | mely úr minden teremtett dolgok fölött, s melynek szolgája
1065 XVII | összezavarom a megtörtént dolgokat azokkal, amiket álmaimban
1066 XX | Hazaérkezve, legelső dolgom volt a mágust fölkeresni, –
1067 XXIII | nekünk. Te azt mondád, aki dolgozni tud és szeret, ott megél.
1068 X | neki vízkeresztkor. A mi dolgunk itt veszettül bajos. Asszonnyal
1069 V | nyereg nélkül ülte, cingombos dolmánya s minden öltözete összevissza
1070 VII | mormogá: „már most lássunk a dologhoz.”~„Nem tetszik még egyszer? –
1071 XXIII | kivált, ha valami nagy nemes dologról beszélt: akkor ragyogtak
1072 VIII | ott fekszik, a jeltelen domb alatt? hisz oly sokan porlanak
1073 VIII | a földet.~Ekkor egy nagy dombhoz ért. Egyetlen nagy sírhalom
1074 I | Ha valaki lefeküdt valami domboldalba alunni, láthatta maga fölött
1075 Egy | furulyaszót, a sötétzöld dombon ült a méla juhász, ki tudja:
1076 XXIII | mindenki búját, fájdalmait. Egy dombtetőről meglátszott a tengeröböl,
1077 XVII | virágról virágra szálló darázs dongása szól körülem. Oly jólesik
1078 XX | sötétében, nagy fekete bogarak dongtak bennünket olykor körül láthatatlan
1079 IX | tenyerére támasztva bámult ránk dőrén, mereven. Pipája szárát
1080 XI | nem volt egy lakoma, hol dőzsölés közben el ne mondta volna,
1081 XVII | pihenni, mint kinek az idő drága, felkapaszkodni meredek
1082 XV | marhakupeceknek, azok aztán megint jó drágáért a kormánynak, úgy hogy az
1083 XX | a fűben. Én már a mágus drágaköveit véltem ott ragyogni. Később:
1084 XX | fog neked megmutatni.~– Drágaköveket? – kérdém fojtott lélegzettel.~–
1085 XX | avatottak ismernek, egy halom drágakövet fog neked megmutatni.~–
1086 XVIII | leakasztotta a falról saját drótcsövét a parancsnok s odaadta a
1087 XI | elszabadult kútostorral, dúdol az ablakok között, a kutyák
1088 XX | valami harmóniátlan bántó dúdolást, s amikor azt elvégezték,
1089 XI | zúgni a jegenyefák között, dúdolni az ablakon át, s rázni a
1090 XX | annak előérzete, szerelmi düh és kétségbeesés, s mindez
1091 XXIII | bekalamázolta.~A dandy erre még dühösebb lett, fölkereste a kapitányt,
1092 XI | vakmerő volt, szóbeszéd közt a dühösségig türelmetlen, alig volt egy
1093 XVII | a sertésnyáj vérszomjú dühvel rohant az elesett vezérfarkasra,
1094 Egy | emberarcot.~Eszembe jutott a düledező csárda, népes faluvégén,
1095 XX | fejeikkel, jobbra-balra dülöngve hevertek a magasra megnőtt
1096 VIII | Adjon Isten ezerannyit – dünnyögé a koldus, s leült a kapu
1097 XVII | kezébe.~– Köszönöm – monda ő dünnyögő pórias hangon, s levevé
1098 XXIII | közbe a kapitány.~– Elég dugárus – folytatá a lyon nem engedve
1099 XXIII | kormányos egy nagy csomó dohányt dugva félszája szegletébe, azt
1100 XVII | vigasztal, s aztán jó reménnyel dűlök fekhelyemre: mely felett
1101 XVII | elveszettnek hitt barátom arca, még dúltabb, még vadabb, mint akkor,
1102 XX | rejtélyes hatalmukat, országok dűltek, koronák hullottak, népek
1103 XIV | csonka vitézt, sétálgatnak a Duna-parton, egyik az osztrák, másik
1104 VII | töméntelen tollas párna és dunna, mikbe bele kelle fulladnunk,
1105 XXIII | orcáját.~…A kormányos, a durva blúzos ember, kifordult
1106 III | meg volt sértve, botjával duzmadtan hajigált a rendet nem ismerő
1107 V | pokolbul szabadult vissza. Ez Dúzs Gergő nótája, a vőmé, akit
1108 XX | fehérre.~Ez az épület a frenk dzsámi, – az idegen templom.~Útitársam
1109 XX | tetszik elő, a népség frenk dzsaminak nevezi a helyet, mi annyit
1110 VIII | hogy „él!” – „meghalt” ebben megegyeztek, csak azt nem
1111 XXIII | volt elmondva.~Így az egész ebéd alatt nem kapott egyebet
1112 XXIII | kedves egészségére kívánni az ebédet.~Kapta a kalapját s bosszúsan
1113 VIII | házak küszöbén költötte el ebédjét, erdők rejtekében aludt,
1114 XXIII | kiabált, cukorral kínálták.~Ebédnél két roppant ehető öregúr
1115 VIII | rá, a nagy, láncos örvös ebet.~A kutya vihogva, ugrálva
1116 XIX | hogy könnyein át valami ébredező remény derűje kezd keresztülmosolyogni,
1117 XXI | síron a kétségbeesés…~– Ébredjetek! – ordít fel hangosan, az
1118 XIII | parancsnokot.~– Uram, én eddigelé bujdokoltam, kerültem a
1119 XIX | családja körébe. Második édesanyát két árva gyermekének.~*~
1120 XXIII | bizonytalan.~– De neked édesapád van itt, ki bújában meghal
1121 XVI | édes gyermek szerelmét az édesapához.~Egy reggel mind a két szép
1122 XII | viszonza, – még a megboldogult édesapám ültette. Isten nyugosztalja
1123 XX | a shiraszi költőnek örök édességű versei azok, miket kelet
1124 XX | könyve ez napon szállt alá az égből.~A keresztyén, ha csillagot
1125 XIX | nőül vevé a leányt, s csak egészsége teljes helyreállását várta,
1126 XXIII | ember odament hozzá, kedves egészségére kívánni az ebédet.~Kapta
1127 XX | mozgással.~És alattam a meleg éghajlati fenyőerdők, miknek egyikét
1128 XVII | egy csillaggal közelebb az éghez… Miért nem vagyok én is
1129 XX | néha éjszakon a nappal.~Az égi fények milliárdjai közül
1130 XX | mellette a sűrűen hulló égitestekre bámulva.~– Ismered őket
1131 XVII | gunyhóra, ahol tüzet nem láttam égni többé.~
1132 XX | minden országban, minden égöv alatt megtarták rejtélyes
1133 XX | tevék az üveget, az ezüstöt égszínűre, az aranyat rózsaszínűre
1134 X | küldött. Mi kíváncsiságtól égtünk, megtudandók a kimenekült
1135 I | már hónapok óta le vannak égve, még egy ház sincs belőlök
1136 XXIII | nem volt a kikötőben, és egyátaljában egy hajó sem volt ott jelen,
1137 XVII | nőtt szakálla bajuszával egybevegyült, nyakkendője úgy kötve,
1138 XXIII | valaki, aki tanáccsal vagy egyébbel segíthetend rajtok.~– Majd
1139 XV | soha, még tréfából sem, ha egyébből nem, passzióból hazudott,
1140 XXIII | nyomorultnak nem is igen volt egyebe, ő is szegény volt, mint
1141 XIII | van már véve kémekkel, kik egyenesen őrá leskelődnek: miszerint
1142 XXIII | a kormányost, hogy e két egyéniséget, kiknek jelenléte az utazó
1143 XVII | hátra-hátranézve, mint tűnnek el egyenként a láthatár alá, futni reggeltől
1144 XXIII | országról: hol mindenki egyenlő, hol a munkáskezet jutalmazni
1145 XX | van már feledve, ki tán egyenlően látja a jövendőt, amit senki
1146 XIV | osztrák, másik a honvéd egyenruhában, sétálgatnak, beszélgetnek,
1147 XVI | meg.~A Bocskai-huszárok egyenruhája volt rajta, kardja ki sem
1148 II | meghasogatva, zsinóros egyenruhák, hímezett finom fehérneműk,
1149 XVI | tetejébe kötött karddal, egyenruhásan, csörtetve és szivarozva
1150 XVII | kezem-lábam két nagy nehéz kőhöz… Egyesegyedül éjjel és nappal, sohasem
1151 VII | míg egyikét a tulipános egyeseknek észrevétlenül zsebébe csúsztatá,
1152 VII | zsebben meglelte tulipános egyesét.~– Ehen van, mi! – kiálta
1153 XX | aeont képvisel, s azoknak egyessége az abraxasbálvány, mely
1154 XX | gyönyörök és a költői lélek egyesült erővel idéztek föl reá;
1155 V | oldalra hosszú farkával, s egyet-egyet harapott, ahol gyöpöt talált.
1156 XIX | susognának hozzá s a virágok egyetértőleg integetnének rá színes fejecskéikkel,
1157 IX | sorban a cigányok, egytül egyig mind vörös nadrágban. De
1158 XX | előresietett, s nemsokára egyikén a templom nyílásainak eltűnt.~
1159 Egy | láttam a fekete ruhás nőket, egyiknek férje a csatában veszett,
1160 VIII | kihívó pillanatokat vetének egyikre is, másikra is.~– Ez nem
1161 XX | leterített szőnyegre ledűlve, egykedvűen vevé csibukját, s úgy látszott,
1162 XX | Raubergnek szoktak nevezni, ki az egylet legtekintélyesebb tagjának
1163 XX | alme, két csillag szerelmét egymáshoz, a hajnal és az esthajnalcsillagét,
1164 XIV | hallgatták a lázas éjszakákban egymásnak kínsóhajtásait, biztatták
1165 VI | magára ülni. A szerb, miután egynéhányszor közel volt hozzá: hogy a
1166 XXIII | szokott lenni az ütközettől, egyre-másra léptek elő, ők közlegények
1167 XIX | vendég.~Az leült. Fecsegett egyről-másról. A leány oly boldognak látszék.
1168 XX | illeti. Az örmények házai egyszerűbben feketére vagy szürkére mázolva.~
1169 IX | álltak sorban a cigányok, egytül egyig mind vörös nadrágban.
1170 XX | az új dalt, gondoskodva egyúttal a költő életéről, örömeiről
1171 XX | az abraxas kőről.~Akkori egzaltált kedélyem mellett én mindezt
1172 XXIII | civilizálatlan ember azonban ehelyett belém veszett, illetlen
1173 VII | meglelte tulipános egyesét.~– Ehen van, mi! – kiálta előhúzva
1174 XXIII | nélkül meghalhattak volna éhen, ha egy jószívű örmény nem
1175 XXIII | az: hogy fázik, meg hogy éhes, az ilyen betegség nem ragad
1176 XXIII | kínálták.~Ebédnél két roppant ehető öregúr ült mellé kétfelől,
1177 XVII | mint a kutya mikor fél vagy éhezik.~Körülszökelli az ártányt,
1178 II | panaszhangot nem ejtett, tűrte az éhséget, a szomjat, a déli nap hevét,
1179 XVII | hallani a kellemetlen rémséges éhüvöltéssel.~Ezalatt tökéletesen besötétült,
1180 XX | éjszakán.~November 13-kának éje volt. A csillagászok ezt
1181 XX | hagyományainak vizsgálatában, éjei világlátó álmodozásban telnek;
1182 XI | sem beszélhetett vele, hol éjjelezett? mivel élt? senki sem tudta
1183 VII | fordulva a pandúrokhoz, „ejnye öcsémuramék, úgymondá, ez
1184 XIX | tetszék neki, mintha lázálmai éjszakáján egy-egy tündér-álomkép jelenne
1185 XX | csillagászok ezt csillaghullás éjszakájának hívják, a törököknél akkor
1186 XIV | mellett, hallgatták a lázas éjszakákban egymásnak kínsóhajtásait,
1187 XX | festve a késő őszi deres éjszakáktól, a legmagasban még csüngött
1188 XVII | kinn szokott hétről hétre éjszakázni, s arra tarték, a bojtár
1189 XX | világosabb volt, mint néha éjszakon a nappal.~Az égi fények
1190 XXIII | a leány egy könnyet sem ejt.~Mikor korán reggel, napfelkölte
1191 XX | mindig feketébbé tevék az éjt, végre tökéletes vaksötétségbe
1192 XIX | mit megholt nejének emléke ejte rajta.~Gyakran úgy tetszék
1193 II | úton egy panaszhangot nem ejtett, tűrte az éhséget, a szomjat,
1194 XII | szerencsétlen gyümölcsfa: hogy ekképp kivágassék és tűzre vettessék?~–
1195 VIII | bezárta utánuk a kaput, éktelenül káromkodva, csak a láncos
1196 VI | asszony arca kigyulladt: „él-é?” kérdé nagy örömmel.~–
1197 XV | fütyörészve. Fütty közben olykor el-elnevette magát titkosan. (Soha sem
1198 VI | ahelyett: hogy örömében elájult volna, elkezde tüskön-bokron
1199 XX | titkaiba, jósálmokat mondatának elaltatott idegkórosokkal, betegeket
1200 XXII | hogy alkudott volna rá. Elannyira: hogy a mézeskalácsosnak
1201 XVII | szót:~„Félek tőled: hogy elárulsz… Elmegyek innen messzire…
1202 XVII | Elhiszem. De engem annyian elárultak már. Annyiszor fogva voltam.
1203 XII | szemeim elválhatatlanul amaz elátkozott fára vannak függesztve.
1204 XVII | mindazon borzalom, mit nekem elbeszélt, nem volt egyéb, mint a
1205 IV | nem fért hozzám), s azután elbeszélte: hogy az a színésztársaság,
1206 XX | Abu-Shirzad-Eddin utolsó szavai, mikkel elbocsátott „ki az ígért köveket bírni
1207 XIX | fulladozva, még könnyei elboríták arcát, odanyújtva Emminek
1208 XVII | Odaborultam a nyakába. A könny elborította arcomat. Mivé lettél! Mivé
1209 XX | nem használand semmit.”~Elbúcsúzásom előtt egy abraxas követ
1210 II | kétfelé vált, a huszártiszt elbúcsúzott tőlünk, szánta nejét oly
1211 XVII | érzek menni-menni-menni – elbujdosni. Embertelen, laktalan pusztákon
1212 IV | kocsiderékból: hova ijedtében elbújt. Szerencsétlen kinézése,
1213 XVII | kolompját rázva, míg fejét elbúsultan félrehajtá, mintha véresen
1214 XVII | nem engedi magát a fától elcsalni, melynek a hátát megvetette.~
1215 XIV | azt tőle elenyelegni. Így éldegéltek, sokáig ember irgalmából,
1216 VII | szép szerivel hozzájutnak, eldugdelveddeljék. Kentek itt gyanús embereket
1217 VII | köszönet fejében az üvegemet is eldugják. Kentek tolvajokat keresnek,
1218 XVI | áldozatra, amit fegyver éle hoz elő a szívből, nem azt,
1219 IX | lett az a sok ember: aki az elébb itt táncolt? – hörgé gyors,
1220 XX | megtörülgetett bennünket, tett elébünk zöldre főtt kávét cukor
1221 XXIII | Ínség, éjjeli hidegek, rossz eledel, szégyen és bánat vetették
1222 XX | világlátó álmodozásban telnek; eledele kenyér és víz, ruházata
1223 XX | ujjaink pótolták; legutolsó eledelünk dióval töltött paprika volt
1224 XX | mindenikünknek egy-egy fehér elefántcsont kanalat adott a kezébe,
1225 XIX | vagy zongorájánál, melynek elefántcsontján tévelyegve futkostak ujjai.~
1226 XX | ottani ismerőseihez.~– Te elégedetlen vagy a nappal itt, ott is
1227 XVI | tetőtlen házak…~Egy megholt, elégett város csontváza az. A fekete
1228 XX | takarta be az egész ház elejét, a szőlőlevelek itt-ott
1229 XVII | veszi ellenéről, testének elejével a földön fekszik leskelődve,
1230 XV | úr – monda kacagva a nem élelmező biztos –, az úr maga is
1231 XX | melynek szolgája tűz, víz, elemek és az ember, s mi az ember
1232 XIX | kereste volna, zászlóalja élén lovagolt, legelöl mindenütt,
1233 XV | feleseljen velem. Tíz forintot elengedek, ez elég loyális ajánlat.
1234 VIII | kimondatott rá, vaskeményen, elengedhetetlenül.~A bírák néha együtt sírtak
1235 VII | ajtaja, s maga a csaplár jött elénk, talpig fehérbe öltözve,
1236 XIV | mindig kész volt azt tőle elenyelegni. Így éldegéltek, sokáig
1237 XVII | kifejezés észrevehetőleg elenyészett róla, még hangja is megváltozott,
1238 XX | tűnni fel az égen, régieket elenyészni, ki tán látta a cédrust
1239 VI | hogy a szélső káplárok elértek szuronyaikkal, kettő hozzám
1240 XVI | Mondjad neki: hogy én elestem a harcban.~– S mi lesz belőled,
1241 XXIII | örömujjongásra fakadt az életbe belefáradt karaván „az lesz
1242 XXIII | égre: hogy vele fog menni életbe-halálba.~S elmentek a hosszú útra.
1243 XX | részeibe, némelyik már túl volt élete századik évén, midőn megnősült,
1244 XX | hallottam e dalnál szebbet életemben.~Gyöngéden, enyészetesen,
1245 XIX | amint növekszik ismét teste életereje, akként tér vissza lelke
1246 XX | gondoskodva egyúttal a költő életéről, örömeiről és halhatatlanságáról.~
1247 XX | dicsőséget, neveiknek örök életet. Ők is idejöttek, itt fognak
1248 XX | nyújtja a rejtélyes lények életkorát; a budai vén ulema, ez élő
1249 XIII | menekülésnek, elszánta magát életre-halálra, s fölkereste a legközelebbi
1250 IX | mint ő. Úrnak született, az életszükség apró bajaival nem kellett
1251 VIII | ott állt előtte, merev, élettelen alakká zsibbadva, koldusmezben,
1252 XVI | féket vesztett szenvedélyek, életuntság, kicsapongás, és ama vágy
1253 XVII | láttam ott? Ez utoljára oly életvidámnak látott arcot, e szelíd szemeket,
1254 XIX | akként tér vissza lelke életvidámsága is.~Egy alkonyatkor ismét
1255 VIII | kedves fantomjának ajka oly elevenen nyomott rá; fölkelt a bujdosó
1256 XVII | legkedvesebb helyem.~Fél napig elfáradok idáig: hogy a nap másik
1257 VII | kentek! – Messziről jönnek? elfáradtak ugyé? Fogtak-e valamit?
1258 XX | INGENTI GLORIA”~A többit elfedte a kövi rozsda és a mohok…~
1259 XX | OMNIBVS…~Egyéb semmi… Semmi…~Elfedtem arcomat: hogy a megeredő
1260 VI | a sajka, az alkonyatban elfeketült víz tükre felett. Egy szót
1261 Egy | férjet, kit nője elhagyott, elfeledett s máshoz adta magát.~A bujdosó
1262 XXIII | minaretes város láttára elfeledte mindenki búját, fájdalmait.
1263 XX | földmívelő éli egyhangú napjait, elfeledve a világtól, s tán éppen
1264 XIV | lesz a harcnak, minket is elfelejtenek, akkor aztán együtt fogunk –
1265 VIII | emberért, akit tulajdon neje elfelejtett, kinek ő sem neje, sem rokona.~–
1266 XIV | lett a harcnak, minket is elfelejtettek, együtt eljárunk koldulni…~…~
1267 XVI | vagy, még teneked a világ elfelejtheti, amit tettél, de ha nem
1268 XIX | kineveti, megengedheté, hogy elfoglalja szívében azon helyet, mit
1269 II | Valamennyien nevettünk.~– Ha elfognak, addig járok bíráidra, míg
1270 II | egy emelkedő árnyöv kezdte elfogni a láthatárt, s mi egyedül
1271 XIV | sötét szárnnyal a napot elfogó hír: „vége, vége minden
1272 XVII | ismertem volna rá, s rejtegetve elfogódásomat mondám:~– Legyen olyan szíves,
1273 XX | templom küszöbét átlépni.~Elfogultan, csaknem remegve járultam
1274 XX | mikor megtelik, s C, mikor elfogy. E szimbólumok jelentése
1275 XX | talált egy is, háromszor elfogyott a zászlóalj, melynek zászlója
1276 XX | tekintetemmel, – hirtelen elfordítám arcomat, hogy ne lássak
1277 XX | idegen fátumot nem volt ereje elfordítani.~Sok bolyongás után eljutottam
1278 VII | boldogabb, amelyik előbb elfuthatott.~– Nem szeretik ám ezt –
1279 XVI | fájdalmatlan arccal.~A tábornok elgondolkozva állt meg fölötte „szegény
1280 VIII | képzelete. Azt százféleképpen elgondolta magában, és egyik szebb
1281 XVII | találtam, mint ahogy legutóbb elhagyám.~Bezörgeték a lakba, a legelső
1282 XII | hagyhattam szó nélkül ez elhagyatását; példátlan levén előttem,
1283 XIX | mentségeket. A vitéz urak elhagyogatják zsenácskáikat: hogy terhükre
1284 XX | Karcsú, lenge, idegzetes, – elhagyok minden hasonlítást, csúfság
1285 VI | együtt egy rongyos faluban elhagytak, valami szerbek maradtak
1286 VII | holdra terjedő kukoricaföldet elhagyva, egy szakadékos homokdomb
1287 XXIII | lefeküdni, attól tartott, hogy elhal s őrült testvére nem talál
1288 XIX | Vőlegénye mellett kellett elhaladnia. Szemébe nézett. Kiállotta
1289 VI | csapása.~A sziget orra mellett elhaladva, valami halk éneklést hallottunk
1290 V | másik ló nyakára, akkor elhallgatnak. – S utánadörmögé magában:
1291 V | mi módon lehet egy lóval elhallgatni?~A csikós végignézett rajtunk.
1292 XX | enyészetesen, reszketve elhaló hangon végzé énekét a bajadér,
1293 XX | mindig távolabb, mindig elhalóbban. Asmai még akkor is aludt.~
1294 XVII | szét voltak szórva, arca elhalványult, elkékült. A berkéből kivert
1295 XX | Este, mikor a müezzin éneke elhangzott, az utolsó mosdás után el
1296 XI | önkényt följelenté magát, elhatározottan lépett a hatóság elé, elmondá
1297 VI | hogy a nyaka kitörjék, elhatározta magát: hogy valamelyik pajtását
1298 II | gazdag apja lakik, akinél élhetett volna kényelemben, nyugalomban.
1299 V | levéltelenül nyomorogtak szerte elhintve rajta. A tavaszi földárjakor
1300 XVII | mint egy vadállaté.~És én elhitetém magammal: hogy csak álmodtam
1301 IX | kisuviszkoltatott, s másnap elhitette vele: hogy a szerecsenek
1302 XV | padlásra nézve, utoljára is elhítta magához az országköpölyözőt,
1303 XXIII | volna.~Testvére és szeretője elhitték minden beszédét, az a ragadós
1304 XVII | otthonosak e tájon, deréknyárban elhordják a gazdák aklaiból a juhot,
1305 IV | a kérdéses zekére, hogy elhordozhatja maga a generális.~A kozákok
1306 XXIII | társát, a betegséget, ott elhullott a honvéd egymás szeme láttára,
1307 XIX | enyim, egy gyöngéd teremtést elhurcolni, szívtelenség volna, s ha
1308 VIII | székely határszélen; és elindult: hogy fölkeresse sírját.
1309 VIII | a trón elé, akit a bíró elítélt, az irgalom szava fölmentheti.~
1310 VIII | Ugyanazon törvény, mely elítélte, megsemmisíté azt is.~A
1311 XVI | egyedüli öröme leendsz. Őérte élj, – eredj haza.~– És te?~–
1312 XIV | is elfelejtettek, együtt eljárunk koldulni…~…~Késő hónapok
1313 XX | magam után ősi tűzhelyem, eljegyzett mátkámat s egyetlen hazámat,
1314 XVII | felkapja a méla énekhangot: „éljen a magyar!”~A tűz egyre ég
1315 XXI | haljanak meg nyomorúan…~– Éljenek-haljanak nyomorúan.~– Amen…~– Isten
1316 XXIII | meghal miattad.~– Ha szeret, eljön utánam, semmi sem köti e
1317 XX | zarándokok távol napkeletről, eljönnek imádkozni az elhagyott sírhoz,
1318 XX | elfordítani.~Sok bolyongás után eljutottam Komáromig. Útitársaimat,
1319 XX | nagybecsű kövek azok? – kérdém, elkábult képzetemben alig érve utol
1320 XXIII | még mind a kettő, rongyos elkallott ruhákban. Az egyik fennült,
1321 III | csordából, a bojtár fél óráig elkergette, míg vissza bírta hajtani.~
1322 XIV | feljajdult e szóra.~„Nekem már elkészítették a falábat, – szólt a magyar
1323 XIII | voltak, de lehettek volna. Én elkészítettem a csatadalt. Csodálom: hogy
1324 XV | visszajön, tenger pénzt elkölt az úton, meg is lophatják
1325 XX | bűvészet, mit velem a mágus elkövetett, az lőn, hogy azontúl nem
1326 XXIII | törvényszéknél.~Mikor a háborús idő elkövetkezett, az egyik, aki tanultabb
1327 XVII | meglátogattál. Leégett az is, messze ellátszott a tűze sötét éjszakában,
1328 XVII | fénylő szemeit le nem veszi ellenéről, testének elejével a földön
1329 XVII | lerázni erősen belecsimpajkodó ellenét. A tusa nehány percig tartott,
1330 XXI | ki orozva jött oda, az ellenfél csapatja.~…~Csonka, béna
1331 VI | puskaporsalak odahullott rám s az ellenkező félről odairányzott ugrató (
1332 XXIII | míg a fiatal dámák éppen ellenkezőleg valának a fess lovag iránt
1333 XIV | ellene ágyánál.~„Ott künn ellenségek voltunk, most nyomoréktársak
1334 IX | sipka meg volt fordítva, ellenzőjével hátrafelé.~– Jó estét, Stiglic! –
1335 XX | a próféta zöld színével ellepni a templomot, a tetőt bevonta
1336 V | mocsárvirágokkal, a földet ellepte valami ezüsthátú fű sárga
1337 X | figyeltünk, onnan iparkodva ellesni a megírt és megolvasott
1338 XVI | nyomott ajkára.~A másik ellökte őt magától, s a haragtól
1339 IV | mert rögtön a másikat is ellövik, s mielőtt az segíthetett
1340 XV | szüntelen félnie kellett, hogy ellopják, a bankjegyek miatt pedig,
1341 II | kivallottak.~Miért kellett tőlem elmaradniok?~
1342 III | rendet nem ismerő csapat elmaradozói után.~A röfögő csorda mellett
1343 XX | kezdett a tájék, a pálmák elmaradoztak, helyettök vastag iharfák
1344 XVIII | felelt: káromkodott.~Egyszer elmegy egy délután a katonai parancsnokhoz
1345 II | férje gondjait elűzze.~– Elmegyünk valami félreeső helyre,
1346 XIII | hiszem; eleget mondtam…~– Elmehet ön.~– Hány esztendőre?~–
1347 XVII | hajaszálait megfehéríté, elméjét is megháborította: hogy
1348 XVII | igazítandó.~S azután ismét elmélyedtem gondolataimban, s nem zavart
1349 XII | csüggedt gondolatim közé elmélyedve, s alig vettem észre, hogy
1350 VIII | kísérői kacagva mondtak elménc ötleteket, a hóban, sárban
1351 XXIII | kicsinyt fölvegye.~A vastag elméncség rengeteg hahotára talált,
1352 XXIII | szándékát, mind kész volt az elmenésre.~Azon reggel előestéjén,
1353 XI | előtt. Nem bírt szemben elmenni mellettök, visszafordult,
1354 XVI | hallgatagon tekint alá az alatta elmenőre.~Ez a rege az eltűnt két
1355 VIII | sírjáról” – mondá búsan, elmerengve. Pedig virág sehol sem nyílt
1356 V | nagyobb lesz, néha egészen elmerül.~Egy homokdombon ült egyedül,
1357 XXIII | tébolyodott, aki az éjjel elmetéli a gégéinket.~– Nem igaz –
1358 X | lyányok, hanem azokért hamar elmetszik az embernek a gégéjit. Aztán
1359 XX | bevégzett experimentumára. Elmondanám neki: hogy ki akarok menni
1360 VI | azon rémséges jelenetek elmondása idéz elő az arcokon, miket
1361 Egy | borongós emlékű eseményeket elmondjam-e, leírjam-e?~Titkos fájdalmakban
1362 XVII | véle, vajon mindaz, amit elmondott, megtörtént-e? vagy az élénk
1363 XV | ijesztgetni; mert azt is elmondtam nekik: hogy Törökországba
1364 XXIII | lenni, ami elődének volt elmondva.~Így az egész ebéd alatt
1365 XIX | Csak sötétzöld.~Az őrnagy elmosolyodott.~– Igaza van – monda, szinte
1366 IX | kik egy órát sem hagytak elmúlni a napból valami új tréfa,
1367 XX | komolyságú arcán valami elmúló indulat változata, azután
1368 XVII | hiányzik, hogy neje, gyermekei élnek s minden percben őtet emlegetik,
1369 XVII | a kövirózsák közé, s úgy elnézem azt a távol égő tüzet. Alant
1370 XVII | futni reggeltől estig, s ha elnyom az álom, repülni messze,
1371 XI | ülni a hantolásra, s ott elnyomta az álom. Az elmúlt éj zivataros
1372 IV | amikor aztán ő is rám ismert, elnyúlt a szája mind a két füléig,
1373 IV | kirabolták, s több afféle.~Azután előadta nagy szóbőséggel: hogy ő
1374 VI | feltámadott~S azzal csörtettünk előbbre. Most az ifjú vő vezetett
1375 V | paripa minden rohamánál melle előbbre-előbbre feszül, s amint rohan szelet
1376 XXIII | imádója, a katlanfűtő, rögtön előbújt az üsthöz vezető lyukon,
1377 XVII | közül valami tüzet láttam előcsillámlani, s rögtön arra tarték.~Alig
1378 XXIII | sem akart arról lenni, ami elődének volt elmondva.~Így az egész
1379 XXII | kellett a vásárlónak, amit elöl-utól talált, vette, fizette,
1380 XX | epedés, andalgás, kéj s annak előérzete, szerelmi düh és kétségbeesés,
1381 XXIII | az elmenésre.~Azon reggel előestéjén, midőn Viddinből el kelle
1382 VII | Ehen van, mi! – kiálta előhúzva az üveget. – Ez az én üvegem,
1383 XX | kényszeríték ama jelenést előidézni a kezében maradt köpönyeggel,
1384 IV | nagy kipkapkodás között előkeresett tűt, cérnát a zsebjeiből,
1385 XIX | pihegett, midőn a csaták előkészületeiről hallott beszéltetni, – reszketett,
1386 XX | Berlinben jártam tanári előkészületek végett.~Ott az akadémiákon
1387 XI | meglepett vadmadár, elfutott előlem, sebesen, őrült sebességgel,
1388 XX | hátradűlt, egyike a bajadéreknek előlépett, könnyű légszerű lebbenéssel,
1389 V | marhajárás egészen eltapodta előlünk a szekérnyomot, s találomra
1390 VIII | csatatér volt, mind fölkereste, elolvasá a holtak neveit, akit keresett,
1391 II | volt, amit régóta láttam. Elolvastam végtől végig, még a hirdetményeket
1392 XIV | elfogott az utcán egy embert, elolvastatta magának, ha vajon csakugyan
1393 XX | szerecsen egy asztalt helyezett előmbe, hasonlóul megrakva gyümölccsel,
1394 XX | eme másik maaneemet fogod előmutatni, nevemet említed, és ő tudni
1395 XV | másként cselekszem velök. Előmutatom nekik ezt a parancsnot,
1396 XX | megértve, asztalt terített előnkbe, felrakott rá tyúkot, halat,
1397 V | jobbra is, balra is, néha előre-, másszor hátraesett, de
1398 IV | helyzetben jó lelkiismérettel előrehaladni.~Néhány perc múlva körülfogtak
1399 XX | úgyhogy később, midőn az előrehaladt idők szelleme meggyéríté
1400 XX | inte: hogy várjak, s maga előresietett, s nemsokára egyikén a templom
1401 XVII | a bokrok között, sebesen előrohanva: hol a nyájat védetlenül
1402 XV | hidegvért komédiálni, végre előrukkolt vele, amit akart~– Hallja
1403 XVI | regényesség után, az a holdkóros előszeretet minden iránt, ami bizarr,
1404 VI | ezalatt, mely bennem az élőt elárulta volna, úgy feküdtem
1405 XX | felmászni.~A koldus kezéről az előtornácban egy szerecsen szolga kezére
1406 XX | maradványa.~A magnetizmus előttök rég ismeretes erő volt.
1407 XXIII | venne észre.~A közönség elővéleménye, úgy látszék, meg volt oszolva:
1408 XVIII | fegyvere, csak nem meri elővenni. Hát vigye el az enyimet.~
1409 XXIII | fiatal dámák, mind a vén urak elpártoltak a dandytól, s biztaták a
1410 XVII | a sötétben.~Az asztalon elpenészesedett papírszeletet találtam.
1411 XIX | alatt a halaványság, nemes elpirulással kelt föl helyéről, szemeiben
1412 XVI | fognám azt lesütni. De a te elpiruló arcod tanú lesz a világ
1413 XIX | hebegve, s majd sápadt, majd elpirult.~– Az én gyermekeimet!…
1414 VII | kend maga magával! s azzal elporolt onnan.~Sallai uram pedig
1415 VI | aki kénytelen volt azt elprédálni, mert a jámbor állat nem
1416 V | vízikígyók, végre lassan elpusztítják. A mocsár oly rengeteg,
1417 XXIII | testvére nem talál haza, hanem elpusztul az idegen országban. Jött
1418 XVII | utcákon játszó kisfiúkat elragadozzák.~Tízével, húszával járnak,
1419 XX | másik két leány zokogott, én elragadtatva érzém magamat, csak Asmai
1420 XVII | tűz csillámlik, valami kis elrejtett házikó van ottan, előtte
1421 XV | előre publikálva: hogy akik elrejtik, büntetésül ne kapjanak
1422 XX | mágusok vénje őrzi azokat elrejtve emberek szemei elől. Neked
1423 VII | körülfogtak bennünket stratégikus elrendezéssel egyszerre elöl, hátul és
1424 XVII | alkotnak az égen, amint elrepülnek fejem fölött, hívogató szókat
1425 VII | Nemsokára szívdobogva láttuk elrobogni az ablak alatt a perzekutort
1426 IV | azzal csörtetve, csatangva elrobogott torzonborz társaival, amerről
1427 VIII | megörülni egyszerre. Arca elsápad és aztán meg kigyullad.
1428 XV | Kérem, hadd lássam – rebegé elsápadva a kupec, s végigolvasá az
1429 IX | alatt sötétvörösre dagadt, elsárgult, elsápadt, csak néhol maradt
1430 XV | végefelé találkoztam az elsőbbel egy rossz falusi csapszékben,
1431 XXIII | forint?”~*~Estefelé egészen elsötétedett az idő, a hajó nem mehetett
1432 XX | borultak felettünk, az út elsötétült, az ég csillagai helyett
1433 XXIII | volt jelen, ők voltak az elsők. Ott leültek várakozni.
1434 XVII | kidobta az utcára. A nagyobbik elsőszülött fiam valami oláhcigányok
1435 XXIII | ha a gőzhajó vele együtt elsüllyedendett.~A kapitány még mélyebben
1436 XI | neki, a szél játszik az elszabadult kútostorral, dúdol az ablakok
1437 VIII | Bujdosnia kell tőle messze elszakadva, még hírt sem hallhat felőle.~
1438 IV | odavágott s másik lábát is elszakította. Inkább álltam volna az
1439 VII | dimmeg-dömmög előtte, attól elszalad, mintha a nyavalya verné,
1440 XXIII | és odább ment… Az utazók elszállingóztak jobbra-balra. …A befelhődzött
1441 XXIII | s akármibe kerüljön is, elszállítom szüleihez. Szívök, tudom:
1442 XIII | semmi útja a menekülésnek, elszánta magát életre-halálra, s
1443 XIII | ön?~A bujdosó egy mártír elszántságával hajtá le kebelére fejét,
1444 XVII | lőfegyverek meggyérültek, annyira elszaporodtak a vidéken, hogy fényes nappal
1445 IV | Velem elfordult a világ, elszédültem, hanyattvágtam magamat az
1446 XXIII | tébolyodott…~A vendégek elszörnyedtek e fölfedezésre, most már
1447 XI | apjuk karosszéke mögé, ez elszörnyedve kiálta föl: „Testvérem!”~–
1448 XXIII | kívánságaikat meghallá, elszörnyülködött… Ily nevű brigg nem volt
1449 XV | Tizenötöt adtam érte.~A kupec elszörnyűködött. Ő huszonötért szedte mindenütt.~–
1450 XVII | És szerte a völgyekben az elszórt falvak, fehér házaikkal,
1451 XX | fehér oltárkövek vannak elszórva, körülnőve vad erdei venyigéktől;
1452 Egy | üldözött polgár, ki nevét eltagadta, a megfogyott család, a
1453 XVII | volt hozzám első szava.~Eltagadtam.~Mit mondhattam volna neki
1454 XX | szorgalmasan iparkodva eltakargatni az épület idegenszerű külsejét
1455 VII | legmagasabb part homokdombjaitól eltakarva, körülültetve ezüstfűzekkel
1456 V | később a marhajárás egészen eltapodta előlünk a szekérnyomot,
1457 XIV | nyugalommal –, tán csak eltart, amíg élek, köszvény, tudom,
1458 XIX | az elmúlt dicsőség s az eltemetett nő. Új boldogsága kárpótlani
1459 XXIII | rajtok.~– Majd az Isten, aki eltemeti őket – viszonzá ez búskomoran. –
1460 I | holtakat, ahol találta, ott eltemette, harmadnapra belefáradt
1461 XVII | parasztemberek ott találták, eltemették, vadrózsabokor tövébe, azt
1462 XI | nevezett volna, a legkisebb eltérésért a forradalom elvétől, mit
1463 XX | Jusseffhez, azzal a kis eltéréssel a héber tradíciótól: hogy
1464 XI | magának, halált szavazott az eltérőre. Így ölte meg saját kezeivel
1465 XXIII | tojással issza a teát; míg az éltesebb dámák kegyes érzelmei sértve
1466 XIX | Enélkül a kettős veszteség éltét vagy eszét vette volna el.~
1467 VIII | vagy bemegy házához, mintha eltévedt volna. Mint fog a nő megijedni
1468 XIX | meglepém, ábrándjai közé eltévedten, regényes könyvek olvasása
1469 XXIII | szokatlan örömöket ígér, eltölté lelköket általa. Hitték:
1470 XX | vizsgáló mágneses iszonyattal eltöltő tekintet után. – Eredj Törökországba.
1471 XX | a bevésett trophaeumok, eltördelve, megcsorbítva. A diadaljelek
1472 XX | egy kék márványobeliszk eltört darabja hevert, meglátszottak
1473 VI | akinek a golyó szele combban eltörte a lábát, anélkül: hogy a
1474 V | veszélyek s férfias lélekkel eltűrt sanyarúság öntudata díszíté
1475 XX | a szél, melynek rohama elül a hegytetőn; a fákba kellett
1476 XIX | E nap óta nem látta Emmi elutasított vőlegényét. Mondták: hogy
1477 XIX | hogy elhagyta a várost, elutazott, senki sem tudta: hova.~
1478 II | csinált: hogy férje gondjait elűzze.~– Elmegyünk valami félreeső
1479 XVII | roham elől s a mellette elvágtató kant hirtelen megkapta fültövénél,
1480 XX | fehér éji pillangók verődtek elvakultan, a hold itt-ott csillámlott
1481 XII | vettem észre, hogy szemeim elválhatatlanul amaz elátkozott fára vannak
1482 XVII | akar az úr? – kérdé tőlem elváltoztatott pórias hangon. Úgy látszott
1483 XVI | S mi lesz belőled, ha elválunk? Mért maradsz itt?~– El
1484 Egy | ismeretlen fehérlő falvakat, elvándorolni a nagy zajos városig, messziről
1485 XXIII | nyomorult miatt, akik itt úgy elvannak mellettem, hogy a légynek
1486 IV | anélkül: hogy beleegyezését elvárná, felfogta a kis embert frakkja
1487 XX | keleten szenteknek tartják.~Elvártam, míg táncuknak vége lesz,
1488 XXII | derék. Hol van a pénz?~– Elvásáltam mind egy lábig.~– Megveszett
1489 XX | bántó dúdolást, s amikor azt elvégezték, ismét felugráltak keringeni,
1490 XIII | mik halálát okozhatnák.~Elvégre is, mikor már nem volt számára
1491 XXII | vertem, mert nem akarta elvenni.~– No, az derék. Hát a többi
1492 X | szederfákat szedesse ki, mert majd elvénülnek, s ültettesse a lóherés
1493 XXI | családi tűzhely, az onnan elvert nő, gyermekek a hideg éjszakában,
1494 XV | már a magyar bankó megint elvész. Az emberek ismét kétségbeesve
1495 XVII | romok közül kilépni láttam, elveszettnek hitt barátom arca, még dúltabb,
1496 VIII | helyett, s azután meghalni, elveszni vagy bárhova lenni.~Ment
1497 XVI | felelék néki. – Sokan elvesztek ez időben és nyomorúan.
1498 VI | maradt.”~Én is ottmaradtam az elvesztett csatatéren.~Este, mikor
1499 XXIII | meg a hajót! ott egy úr elvesztette a kalapját, hadd szálljon
1500 XI | eltérésért a forradalom elvétől, mit valaki megengedett
1501 XXIII | födezetre, a kedves esti léget élvezendő; az ismerősök és ismeretséghez
1502 XV | szinte nem tartozik az utolsó élvezetek közé.~
1503 XX | kívánsz.~Napfelköltekor elvezetend a fenyves mélyibe, ott egy
1504 XX | engem Ismael Asmai lakásáig elvezetni.~Útközben tudtomra adá a
1505 XVI | felrántotta az asztaltól s büszkén elvezette onnan. A szőke gyermek zokogott.