Part

  1 2 |           egymásnak kezet, ugyebár?~– Én legalább nem.~Az idegen
  2 2 |             Ne bolondozz, atyámfia.~– Én nem vagyok atyádfia. Bolond
  3 2 |             alkudozás terén.~– Óh, az én kutteremben elfér minden.~–
  4 2 |           Majd megegyezünk. Nem kérek én sokat.~– Tudod, hol van
  5 2 |              van a hajók számára, oda én igen szépen elszállítalak
  6 2 |             Óh, azok mind elférnek az én kutteremben. Hordtam én
  7 2 |               én kutteremben. Hordtam én bútorokat a franciák számára
  8 2 |       Buccariba, Abbaziába. Óh, értek én ehhez nagyon.~– A tengerpartról
  9 2 |           megmondjam, hogy ki vagyok. Én mai nap ezt a várat minden
 10 2 |               együtt megvettem. Tehát én vagyok a vár ura mától fogva.~–
 11 2 |             nem „ahogy vesszük”; mert én azt rögtön birtokomba is
 12 2 |                 Úgy hívják.~– No, hát én azt az Axamita leányasszonyt
 13 2 |         Axamita leányasszony itt van. Én vagyok az.~– Pardon! Én
 14 2 |               Én vagyok az.~– Pardon! Én azt hittem, hogy egy vitéz
 15 2 |   Strázsamester Axamita leányasszony! Én nemcsak hogy nem sajnálom
 16 2 |       váramban lakást, sőt inkább még én is teszek a lénungjához
 17 2 |        felütni a tanyáját, engemet az én császáromnak adott esküm,
 18 2 |               már más.~– Azonkívül is én csak minden évben egyszer,
 19 2 |             lakhatóvá teszünk.~– Majd én egyenesen rávezetem az urat
 20 2 |           oldalára volt kötve.~– Majd én elöl megyek.~
 21 3 |          faragott férfifő mered ki.~– Én ennek a toronynak a három
 22 3 |          Metell úr elnevette magát.~– Én pedig ezt nem azért mondtam,
 23 3 |               nekem?~– Majd felhordom én magam.~– De ezek nehezek.
 24 3 |           kivontatni… eh, mit papolok én régi dolgokról? Gyere fortepiano!~
 25 3 |        Axamita őrmester leányasszony. Én most ballagok vissza Fiuméba,
 26 4 |          kapsz! Hagyj nekem békét. Az én ciszternámba bele nem kóstolsz,
 27 5 |        átölelve a leány derekát –, ha én most az övemmel a kettőnk
 28 5 |          vártatva adott rá választ.~– Én még szeretnék élni.~– Még
 29 5 |         Egyedül élni? Úgy élni, ahogy én elmondtam előtted? Magadban,
 30 5 |            érteni.~– Az ám. Hallottam én azt már a zárdában is, hogy
 31 5 |                éljünk-e, haljunk-e?~– Én szeretnék élni.~– Hát rólam
 32 5 |            kell.~– Akkor haladjunk az én váram felé. Majd aztán elmondom,
 33 5 |         csakugyan „kell”, hogy éljek? Én meg akarom szerezni azt
 34 5 |            éljek tovább veled együtt, én magamnak elégtételt veszek
 35 5 |      Zsenialitásod? Sohasem hallottam én erről. Amióta csak ismerlek,
 36 5 |              lenni a kezedben, amiről én sohasem hallottam; színészi
 37 5 |             kárát vallotta.~– Mármost én még a tengerre sem merek
 38 5 |            Furcsa kérdés! Azért, mert én olyan helyre megyek, ahol
 39 5 |           tábor? Hol az? Mi az?~– Azt én teneked nem tudnám megmagyarázni,
 40 5 |               a tanyáját.~– No látod? Én pedig azt tudom erről a
 41 5 |            nagyon is vannak.~– Hát ha én ott volnék, nem halászhatnék
 42 5 |              volnék, nem halászhatnék én is abból a tündéri kincstengerből?~–
 43 5 |             vár között, de oda, ahova én megyek, nem jössz. Megátkozhatsz,
 44 5 |               Hát aztán mit csináljak én azzal a pénzzel?~– Mit?
 45 5 |             kegyelmed azt hiszi, hogy én innen kijárok vásárolni
 46 5 |            nyomorultak nem lopnak, és én nem vagyok nekik orgazdájuk.
 47 5 |        állatok is legyenek a világon. Én vagyok ennek a szerencsétlen
 48 5 |               fél velük érintkezni?~– Én? – szólt Axamita, végighúzva
 49 5 |             az arcán. – Hát úgy nézek én ki, mint aki valakit még
 50 5 |            vele. Amit a Marguerita az én kastélyomba felhord, azt
 51 5 |              kastélyomba felhord, azt én majd meg fogom téríteni
 52 6 |          Azért, hogy olyan elhagyott… Én bejártam sok messze földjét
 53 6 |              drága kisasszonyom, hogy én még ismertem és láttam őt.
 54 6 |             amikkel veleálmodjanak.~– Én nem vagyok már kisleány.~–
 55 6 |            boldog, míg az lehet. Lám, én sohasem voltam az. Soha „
 56 6 |            hogyan legyenek asszonnyá? Én, amióta eszemet tudom, mindig
 57 6 |         dohányfüstöt csináljak?~– Óh, én azt nagyon szeretem. Az
 58 6 |        kezdődött ez a történet, mikor én még újonc közkatona voltam.~
 59 6 |      pipájában.~– Ezt tartja pedig az én népem a legnagyobb ostobaságnak
 60 6 |               az útkészítésnél, de az én fajtámnak megvan az a nemes
 61 6 |         értheti, amit mondtam. Tudtam én azt előre. Hát az az éhség
 62 6 |         kellett férfinak, asszonynak. Én akkor, mint hadifogoly,
 63 6 |            való gyümölcs volt, aminőt én sohasem láttam, sőt talán
 64 6 |        bárkának a tulajdonosa. Még az én szívem is megdobbant a láttára.
 65 6 |         hajókkal őrizték a bejáratot. Én azután megszabadultam a
 66 6 |     szövetségese volt Napóleonnak; az én ezredem oda is elment. Majd
 67 7 |            mulatságosabbak lesznek.~– Én majd fennhangon olvasom,
 68 7 |              majd mindjárt megmondom. Én főzöm az ebédet.~– Hát én
 69 7 |             Én főzöm az ebédet.~– Hát én mit csinálok?~– A kisasszony
 70 7 |                  Mégis jó ember ez az én bátyám, ugye? – szólt egyszer
 71 7 |               és a föld között.~– No, én megyek a konyhába ebédet
 72 8 |             legyen huszonöt louisdor. Én úgy is játszom. Csak azért,
 73 9 |             gentleman cimborái.~– Nem én. Csakhogy én még nem találtam
 74 9 |          cimborái.~– Nem én. Csakhogy én még nem találtam asszonyt,
 75 10|               kérdezé lady Adamina.~– Én mindig a vörösre.~– Akkor
 76 10|             mindig a vörösre.~– Akkor én a feketére teszek.~Azzal
 77 10|      harminckétezer frank.~– Bánom is én!… Azt is meg tudnám mondani –
 78 11|                 kiálta fel. – No, hát én is „az” vagyok! – Gyere,
 79 11|        kíváncsi lesz kérdezősködni?~– Én megmondom nyíltan és nyugodtan,
 80 11|         lefelé fordítva mutogassanak. Én is harcoltam ellene; verekedtem
 81 11|          visszarúgta Metellt.~– Coki! Én vagyok az úr! – S azzal
 82 11|            felemelt fővel mondá: – Az én nevem, lord Adam of Camelborough;
 83 11|          Metell nyakát:~– Ez pedig az én barátom, Babiagorai Riparievich
 84 11|              Ez nem megy olyan hamar. Én önöket ki nem bocsáthatom
 85 11|        bámultak. – „Szegény leány, ha én ezt most kifizetem, ugyan
 86 12|              öreg gentlemanek, akiket én mint lady Adamina magam
 87 12|            Illyriának, vagy nem tudom én, hogy minek hívják. Az emberek
 88 12|            azok.~– Úgy van!~– No, hát én egy álló egész hónapig ültem
 89 12|                 folytatá lord Adam. – Én itt nem hagytam félbe a
 90 12|            feje fölött.~– Mármost hát én azt kérdezem öntől, mi oka
 91 12|             mi köze önnek, mylord, az én felvett inkognitómhoz, nekem
 92 12|              lady Adaminának hívatta; én meg akartam tréfálni a világot,
 93 12|               ön nekem felelni, akkor én majd küldök önhöz két gentlemant,
 94 12|       birtokom is a levegőben függ, s én csak praetendens vagyok,
 95 12|             kártyáznak és tekéznek. – Én különös kedvence voltam
 96 12|            Korhely csak a vesztes. És én ezt egészen helyes nézetnek
 97 12|            nem érzik. Hanem ott, ahol én tehetségem hatalmát éreztettem,
 98 12|      kártyaadóssága kifizetését. S az én öcsém a negyvennyolc órai
 99 12|                az életükkel. Hanem ha én meghallom, hogy te még valahol
100 12| orronverőcskét játszani is, hát akkor én téged agyonlőlek… Nem hívlak
101 12|            kutyát… Emlékezzél reá!”~– Én ettől a naptól fogva nem
102 12|               lőtték volna magukat az én szerencsém és tudományom
103 12|          leszámoltunk a sorssal, amit én tettem mással, azt tette
104 12|              akkor mi teher nyomja az én lelkemet, ha én kártyán,
105 12|             nyomja az én lelkemet, ha én kártyán, tekeasztalon, ahol
106 12|              kerüljem ki.~– Nem fogok én olyan országban játszani,
107 12|      történjék addig a húgommal, amíg én mindkettőnk számára az ősi
108 12|    szerencséjét Babylon piacán, ahogy én? Még rosszabbul, mint én?~–
109 12|              én? Még rosszabbul, mint én?~– Valami terv támadt az
110 12|           ahonnan ő elő nem jön, amíg én érte nem megyek. Folytatom,
111 12|             fognak találni meglőve, s én még csak meg sem fogom mondani
112 12|     kastélyban, míg megvénül. – Ez az én rejtélyem. Elmondtam őszintén,
113 12|         barátok maradunk. Arról, amit én kikutattam, senki sem tud
114 12|           tökéletesen nyugodt lehess, én úgy hagyom el Párizst, hogy
115 12|                hanem valaki más, akit én sohase láttam, s aki velem
116 14|               kecskét ki feji meg, ha én nem leszek itt?~– Azt is
117 14|         leszek itt?~– Azt is megfejem én.~Axamita rá hagyta magát
118 14|               csináltak Axamitával?~– Én bizony tartok tőle, hogy
119 14|              A rettenetes uskókok, óh én szegény fejem, hová fussak
120 14|               fussak el előlük.~– Hát én?~– Te könnyen danolhatsz!
121 14|          pedig nem kapsz, vajda, amíg én élek.~E vakmerő támadásra
122 14|               gyöngét, a nyomorultat. Én gyönge vagyok és nyomorult.
123 15|           történt a dolog, hogy mikor én Fiuméban partra szálltam,
124 15|               körülfogtak az uskókok, én pedig nem tudtam róla semmit,
125 15|               kötni egy árbocra. Arra én megmondtam nekik, hogy leány
126 15|              hogy mi járatban vagyok. Én elmondtam neki mindent,
127 15|          halnak. Láthatja, hogy ez az én pénzem, ahogy azt félreraktam
128 15|             tőlem azt a csókot, akkor én most kétségbe volnék esve
129 15|           aztán nagy baj.~– Pedig hát én azt sem tudom, hogy mi az
130 15|           hogy mi az a valódi csók!~– Én sem.~– Édes az, hogy úgy
131 15|              történt volna-e, hogy az én lelkem ővele megy, az övé
132 15|            Biz az olyan.~– Hisz akkor én egy egész flottát szerezhetnék
133 15|          csupa csókból!~– Szent igaz. Én láttam is már olyan nőket,
134 15|              annak is jó, aki adja.~– Én is azt hiszem.~– De hát
135 15|           sokkal, sokkal szebb.~– Azt én nem tudom.~– Mit gondolsz,
136 15|              a megtagadott csókot? De én azt akkor sem adnám meg.~–
137 15|            most mondok neked valamit. Én, amióta ezt a férfit megláttam,
138 15|             ajkait. Ezeket az ajkakat én százszor összecsókolom,
139 15|           Axamita. – Ez egészen igaz. Én is úgy képzelem. Hanem ha
140 16|          bocsásson,~„Csak ha jönne az én drága kincsem,~Margaréta,
141 16|            őriző Vilához:~„Hol van az én kincsem, Deli Markó?~Hadd
142 16|             fel, hogyha mégis alszik.~Én vagyok az ő szeretett hölgye,~
143 16|            vagy, aki engem költesz?”~„Én vagyok, arád, a Margarita”~– „
144 16|        kiontott vérétől,~Hogyha abban én megfürdöm egyszer,~Akkor
145 16|          csókot, azt a kíngerjesztőt.~Én nem ontom annak még a vérét,~
146 16|              itt van a hajnal,~Aki az én napomat felhozza,~Akkor
147 17|        ártatlan ámítást gondolt ki.~– Én ezt otthon, az apám házánál
148 17|              egész vitézségük. Láttam én vitéz embereket százezrével,
149 17|              irigység? Mit irigyelnék én az uskókoktól, morlákoktól?~–
150 18|         kezdődik már a hősballada. De én tudom annak a végit.~– Te
151 18|             Te tudod annak a végit?~– Én ám. Láttam már egyszer ilyen
152 18|           követtek el a tengeren. Még én akkor gyerek voltam, nagyon
153 18|              zokogva rebegé:~– Hiszen én őt szeretem…~Tudta azt már
154 18|            éreznek! Mégis használt az én átkozódásom.~(Csak későn
155 18|            mondá Axamita.~– Nem! Nem. Én ezt szeretem nézni – tiltakozák
156 18|            még gonoszabb.~– Szeretném én azt a nagyobbikat látni!~
157 18|      morzsolta, úgy szórta széjjel.~– Én akarom, hogy hallja meg!
158 18|        szobádba, nincs rád szükségem; én gyönyörködni akarok a viharban.
159 18|              menekül meg?~– Nem tudom én.~– Hát mikor a bóra maga
160 19|               vihart.~– Megőrültél-e? Én szüntessem meg a vihart?~–
161 19|            tudja tán, hogy tündér; de én már tudom, láttam az éjjel,
162 19|                Hát hogy szüntethetném én ezt meg?~– Óh, hiszen tudja
163 19|             Csakugyan rossz tündér.~– Én vagyok rossz tündér? Miért?~–
164 19|               ördögök?~– No hát, majd én csinálok tüzet magam a pincében,
165 19|                lihegi az ott alant. – Én vagyok a menekülő uskók.
166 20|           Légy férfi! Ne sírj! Látod, én sem sírok. Jöjj: egyél és
167 20|        Érkezett a nagy zivatar.~– Azt én küldtem az ellenségre! –
168 20|        sziklához paskolja a hajóikat; én a buccarizai partok felé
169 20|        kétségbeestében:~– Ezeket mind én küldtem!~– Elég bolondul
170 20|             sírt és jajveszékelt.~– S én még azt mondtam neki: jobban,
171 20|              énreám gondoltál? Látod, én is annyit gondoltam terád!~–
172 20|          mindjárt. Amíg te harcoltál, én költeményt írtam rólad.
173 20|                Csakhogy most ettől az én ősi váramtól ugyan messzi
174 20|           tudom, merre meneküljek! És én azért mégis esküszöm teneked,
175 20|         világgal, s felülsz mellém az én trónusomra. Ott azután majd
176 20|               majd nem fogunk félni – én a te csókodtól és te az
177 20|              csodákat tudsz tenni. De én félek, nagyon félek!…~–
178 20|            vagyunk! Ne hidd azt, hogy én az én népemmel együtt magamra
179 20|               Ne hidd azt, hogy én az én népemmel együtt magamra
180 20|                és mikor jövök vissza. Én most, ha a te segítségeddel
181 20|                Hiszen ez a bátyám, az én Metell bátyám – s azzal
182 20|            hangon mondá neki:~– Tudom én azt jól!~De nemcsak más
183 20|              a kisasszonyhoz.~– Tudom én azt igen jól, Milióra kisasszony.
184 20|               húgomat télire valóval. Én ezt a magam módja szerint
185 20|              a leány.~– Hogyan? Te az én bátyámtól jössz? Te láttad
186 20|                Hogyan is mertem volna én különben, alattvaló vajda,
187 20|         különben, alattvaló vajda, az én uramnak, a mi leendő cárunknak
188 20|             Markó vagy, a kraljevics, én pedig a te menyasszonyod,
189 20|             itt várok rád.~– Ahhoz az én cáromnak az engedelme szükséges.~–
190 20|               biztosan.~– Kigondoltam én azt már igen jól – monda
191 20|              kimenni, mind azt hiszi, én vagyok, tőlem pedig félnek,
192 20|             abból jött elő.~– Ohó! Az én kisasszonyom csakugyan megtette
193 21|             Rét is meglátogatta, s az én Frangipáni váramba is be
194 21|           közjegyző, ha rá van bízva; én egyébről akarok veled fecsegni,
195 21|            vannak ilyen gyöngeségei. …Én mikor szegény kis húgomra
196 21|            ráérsz barkarolát danolni, én ráérek azt hallgatni. Képzeld,
197 21|         visszakívánkozzam.~– Ejh, hát én sem vagyok senki rád nézve?~
198 21|               jó barátot. Tudod, hogy én ezt nem szoktam mondani.~–
199 21|           hitedben megerősít az, hogy én egy ízben az igazi nevednek
200 21|           szorítanám meg a kezedet.~– Én mégis érzem azt, hogy nincs
201 21|             este a l’hombre klubba.~– Én nem kártyázom többet.~–
202 21|            financierek elsinkófáltak, én a magam tudományával a játékasztalnál,
203 21|    végelszámolásod. Tudod, hogy amint én abba a társaságba belépek,
204 21|            minden mandátum nélkül, az én szuverén országomban? –
205 21|          Valóságos triple alliance.~– Én kimaradok a Szentszövetségből.~–
206 21|               a muszka is kimaradjon, én a continentál-zárt helyreállítom.
207 21|        muszkát.~– Hogyan?~– Nem bánom én, akárhogyan. Ülj le vele
208 21|               le vele kártyázni.~– De én már megfogadtam, hogy mától
209 21|           fogadásodat egy nappal – az én kedvemért.~– Jól van. Hát
210 21|             szemben harcolsz, azalatt én elfoglalom a rue Vivienne-i
211 21|            később belemelegszem.~– Az én kedvemért ne folytassuk.~–
212 21|          odaírt.~– Kedves Miliórám. – Én haldoklom. – Keresztüllőttek
213 21|      helyettem bátyád volna. – Ez: az én egyetlen igaz barátom, lord
214 21|           hogy az a mesterség, amivel én vagyont szereztem, egészen
215 21|            ahol megint megláthatom az én szegény kis Miliórámat. –
216 21|            nem tud arról semmit, hogy én mi úton szereztem számára
217 21|               ide egy hangjegypapírt, én lekottázom azt neked: tanuld
218 22|           egész esetről, miután éppen én voltam azon az estén Metellnek
219 22|               megindítja cselekvését. Én már tettem is valamit; azért
220 22|           bírom az aranycsillagot. Az én nevem „Deli Markó”.~– Micsoda?
221 22|             egy osztrák minisztertől. Én erre aztán azt mondtam;
222 22|               kettő. Most jön a java. Én teszek, amíg ti cunctatorkodtok.
223 22|              a halogatás embere volt. Én nem vagyok az. Valahol,
224 22|            Peloponnesusban, Moreában, én fölveszem azt az adriai
225 22|        beszélni az alárendeltjéhez.~– Én tudom a kötelességemet –
226 22|            odúba, ott levetkőztetett, én ájultnak tettettem magamat,
227 22|               Kriegskommissärnek: „Az én nevem lord Adam of Camelborough,
228 23|      meggymaggal lőnének egy medvére. Én esküszöm a tersatói szent
229 23|            ugye?~– Azt.~– Azon jön az én kedvesem, az én vőlegényem!~–
230 23|           Azon jön az én kedvesem, az én vőlegényem!~– Tudom.~– Deli
231 23|              Te meg akarod őt ölni?~– Én nem.~– Hát ki akarja bántani?~–