Part
1 I | az ilyen úri gyomorba – szólt Bús Péter –, szolgálok inkább
2 I | volna, ismét a kocsmároshoz szólt:~– Van kendnek egere?~–
3 I | Én, nagyságos uram? – szólt az, mintha nem hallott volna
4 I | leszek – száz forintért! – szólt a bohóc, kondor haját körülvakargatva.~
5 I | fogjad a száz forintot – szólt a megszeppent nagy úr, ki
6 I | megvakarta az orrát, és szólt:~„Mily kicsiny a kis egér,
7 I | kéményseprőrül.~– Pardon grácia – szólt a poéta megzavarhatatlan
8 I | gondoskodom.~– Meg is halok – szólt a bohóc, s hanyatt veté
9 I | Ah, ce drôle de cigány! – szólt az idegen kifeszegetve magát
10 I | voilà! Az éppen én vagyok – szólt az idegen az egyik lábát
11 I | magának nem használ a lárma – szólt gúnyos részvéttel Abellino. –
12 I | úr ezalatt egy szót sem szólt; életében első eset volt
13 I | Gúnyos, rikácsoló hangon szólt utána a roué boszontó búcsúja,
14 II | ami jó.~– Legjobb újság – szólt a bankár –, miszerint önt
15 II | mindig olyan udvarias – szólt az ifjú incroyable („hihetetlen!”:
16 II | milliót jövedelmez.~– Tudom – szólt a bankár hideg mosolygással,
17 II | amiket ön nekem beszél – szólt felkacagva Mr Griffard,
18 II | előttem benne ül.~– Értem – szólt a bankár furcsa mosolygással –,
19 II | tapintsa ön üteremet – szólt tréfával –, de ne kezemhez,
20 II | fizessen vissza.~– Fi donc! – szólt megvetőleg Kárpáthy, kiben
21 II | utánozni?~– Jó. Egyezzünk meg – szólt Kárpáthy, egészen komolyan
22 II | Valóban, ez alku éppen olyan – szólt derülten a bankár –, mint
23 II | dolog.~– Majd meglássuk – szólt Abellino felkelve helyéről,
24 II | szabadulni.~– Ah, uram – szólt a bankár felugorva –, ez,
25 III | Üdvözlünk, honfitárs – szólt ama dörgő hangú ifjú, barátságosan
26 III | visszatérőben vagyok.~Rudolf hidegen szólt közbe, egészen más irányt
27 III | barátunk járatos e vidéken – szólt Miklós, ki legszabadelvűbb
28 III | csüggetegséget érzek magamban – szólt István, ahogy a kézműves
29 III | jóslani.~– Ismeretlen nevek – szólt Rudolf, kezét feje alá téve,
30 III | ígérjen neki?~– Vannak fiai! – szólt Miklós mély, erős hangon.~–
31 III | helyesen volt mondva, Miklós – szólt István, társa kezét megszorítva –,
32 III | legfőbb, amit elfeledtél – szólt közbe Miklós –, előtte a
33 III | Ennek itt nem felelek – szólt Miklósra mutatva –, mert
34 III | szoktam fennhangon nevetni – szólt Rudolf –, most jó alkalmam
35 IV | aranyat, és találd ki – szólt rá lord Burlington, egy
36 IV | Úgy dupla célt ért el – szólt hátulról a lord –, mert
37 IV | redingote-omat teával végigöntötte – szólt a lord –, és én egy pofont
38 IV | kéz ad, ne tudja a bal – szólt feddőleg a márki. – Tehát
39 IV | gonoszul Debry.~– Ön tréfál – szólt közbe István –, csak nem
40 IV | kiváltsága a különcködésre – szólt Debry. – Hallották önök
41 IV | No, ez kemény levágás – szólt Debry –, végigmondatni az
42 IV | én diszkréciót kérek – szólt méltatlankodva Abellino –,
43 IV | Társad sajnálja a kutyát – szólt Abellino Rudolfhoz, Istvánra
44 IV | tizedszer.~– Szívesen, barátom – szólt a mindent rendező Abellino –,
45 IV | Már így igazatok van – szólt Rudolf, alig mozdítva keserű
46 IV | Egyet hagyj még mondani – szólt István, mi később szokássá
47 V | ne gondoljak rá többet? – szólt keserűn a beteg színész. –
48 V | Feküdj le, Tharaud – szólt hidegvérrel Jozefine. –
49 V | Jöhet! Bárminő izenettel – szólt Jozefine, erős szívvel. –
50 V | Tisztelem Deboureux urat – szólt, hirtelen elhatározva magát –,
51 VI | vigyázzatok.~– Úgy látszik – szólt Rudolf –, mintha ma ti fognátok
52 VI | szeparatizmusokkal.~– Ah – szólt lerohanva a páholyba –,
53 VI | ennek igazat mondani? – szólt Rudolf, szemüvegét az arszlánpáholy
54 VII | Azon könnyű segíteni – szólt Chataquéla, s inte kocsisának,
55 VII | megszabadítani?~– Van egy – szólt hidegvérrel azon ifjú, ki
56 VII | lehet adogatni.~– Igen – szólt a munkás, bosszúsan lerántva
57 VII | másszék?~– Leszek én! – szólt változatlan arccal a gavallér.~–
58 VII | Nyomon vagyok, uraim – szólt Abellino. – Psychologicus
59 VII | ön beszélni, monsieur – szólt neheztelő lenézéssel Abellino,
60 VII | Iván herceg.~– Hogyne! – szólt a megjavíthatlan alispánfi,
61 VII | dicsőségben részesítse – szólt nevetve Abellino, és a többi
62 VII | mondott, az nem igaz… – szólt Rudolf, könnyeden odavetve
63 VII | magaviseletén.~– Fogadjon ön – szólt Rudolf, merően Kárpáthy
64 VII | Hinni vagy fogadni, uram! – szólt hideg arccal Rudolf, kezét
65 VII | nevetve.~– Hallották, uraim – szólt Rudolf a körülállókhoz fordulva –,
66 VII | bocsátkozva.~– Ah, bah! – szólt Abellino –, itt oly távol
67 VII | bocsássatok be hozzám! – szólt Hyurmalához. – Csupán csak
68 VII | vállait.~Chataquéla suttogva szólt hozzá, ahogy szokás álomképekhez
69 VII | Közöttük és közötted állok! – szólt Rudolf, magához szorítva
70 VII | szentelné.~– Ön rossz ember – szólt tréfás feddőzéssel Eszékiné
71 VII | Én tettem volna azt? – szólt Rudolf, midőn szóhoz juthatott
72 VII | unta magát Londonban? – szólt egyenesen a lyánykához intézve
73 VII | lelkesülhetni.~– Édes Rudolf – szólt komolyan Eszékiné, megfogva
74 VII | azt el.~– Hallottam már – szólt Rudolf, teljesen osztva
75 VIII | született még az az ember! – szólt Márton, hetykén intve a
76 VIII | én kezemben van.~– Úgy? – szólt a legény nyugodt szívvel. –
77 VIII | legény.~– Megállj, öcsém – szólt rekedt, eltompult hangon
78 VIII | király.~– Itt a kezem! – szólt versenytársa tenyerébe csapva
79 VIII | csinálni.~– Ez mind semmi – szólt Kis Miska, legkisebb erőltetés
80 VIII | lovára, és ha egy szót sem szólt is, különb ember volt száz
81 VIII | dohánnyal.~– Te, fiam, Miska – szólt nagy ravaszsággal –, kelj
82 VIII | pénzt?~– Tisztességes úton – szólt Kiss Miska mosolyogva –,
83 IX | fogadjunk, hogy itt lesz! – szólt Kárpáthy a két ifjú főúrhoz,
84 IX | fölött.~– Nézzétek csak – szólt a jurátusi notabilitás újonctársaihoz –,
85 IX | hosszú sihedert.~– Nini – szólt a jurátus. – Most rám mutatott,
86 X | Azt azáltal érheted el – szólt az éltes hölgy –, ha családodnak
87 X | háromszor köhögött, míg egyet szólt. Mayer úr csak várta, hogy
88 X | tajtpipám van.~– Szép – szólt az anélkül, hogy ránézett
89 X | fizetése felemeltetett – szólt Mayer, ki nagyon szerette
90 X | tekintett, csak Fannyhoz szólt.~– Vedd fel a köpenyedet,
91 X | egész alatt egy szót sem szólt, ő csak dühét elégítette
92 XI | rá.~Testvéreiről sohasem szólt előtte Teréz; sőt még arra
93 XI | elment, és egy szót sem szólt többet Krammnéhoz.~Krammnét
94 XI | történet felett. De ez nem szólt felőle senkinek.~Jövő vasárnap
95 XII | Kárpáthy…”~– Ah, jó napot! – szólt az érkezett úr fidélis leereszkedéssel,
96 XII | forint meg harminc krajcár – szólt, ujjával megböködve mindenik
97 XII | fogja ön ezen levelet – szólt mennydörgő hangon Konrád,
98 XII | Nos? Hát aztán?~– Tehát – szólt Sándor, a kitárt levelet
99 XII | Hallja ön, Barna Sándor – szólt Konrád –, amit ön ajánl,
100 XII | Tisztelettel kérem – szólt a hajdú udvarias hangon,
101 XII | tud semmit?~E levél így szólt:~„Ön derék férfi; ön igen
102 XII | beszéd, oly lelkesüléssel szólt hozzá, mint aki száz év
103 XII | mert már ismeretesek – szólt Rudolf. – A mieink egészen
104 XII | saldírozni ezt a követelést! – szólt Sándor a tanúkhoz lépve,
105 XIII | úr?~– Óh, kérem alássan – szólt kezeit félredugva az érdemes
106 XIII | kegyeskedni a méltóságos úrnak – szólt Péter úr az asztalhoz állva –
107 XIII | Megkövetem alázatossággal – szólt Péter úr –, így van az,
108 XIII | molnárnét a nagyságos úrra! – szólt közbe a hátul álló Palkó.~–
109 XIII | elvárom kegyelmedet, Péter – szólt Jancsi úr, mint negyven
110 XIII | Annyi, mint a szemét – szólt ez, ugyancsak megbecsülve
111 XIII | kell beszélni!~– Mit? – szólt Pál hátratéve kezeit. –
112 XIII | ne bolondulj, te Palkó! – szólt tréfásabb akkordbul Jancsi
113 XIII | szószékből, és egy szót sem szólt. Csakugyan az esperes urat
114 XIII | érett meg.~– Ne bántsátok – szólt egy harmadik –, az emberi
115 XIII | Találd ki.~– Béla öcsém! – szólt egyszerre az öreg.~– Ördögöd
116 XIII | Jancsi úr addig senkihez sem szólt, míg nem látta, hogy a fiskális
117 XIII | Látjátok, barátim – szólt végre kitörő nyíltsággal
118 XIII | hoztam a tiszttartó úrnak! – szólt hidegvérrel Marci; a tiszttartó
119 XIV | felelt is magának. Sándor nem szólt egy szót is, lesüté szemeit,
120 XIV | hozzámegyek.~– Eredj, te golyhó – szólt alig bírva jókedvével a
121 XIV | szeret.~– Tudom, Sándor az – szólt közbe a leány.~Boltay mester
122 XIV | s erőtetett nyugalommal szólt:~– Kelj fel, leányom. A
123 XV | egész ebéd felett senki sem szólt egy szót is, mintha megnémultak
124 XV | beszédet –, alszol már?~– Nem – szólt a leány. Kíváncsi volt hallani,
125 XV | Én nem tudom, mi lelt? – szólt Mayerné. – Én sem tudok
126 XV | várjon még, édes bátyám – szólt Fanny –, néhány sort írok
127 XV | Én pedig, uram, fogadom – szólt Fanny határozott, nyugodt
128 XV | szerencsét!~Fennimor egy szót sem szólt, ő adott éppen bankot. Néhány
129 XV | győzött rajta kacagni.~– Na! – szólt elvégre, tárcájába seperve
130 XV | férjem, Kárpáthy János úr! – szólt a vele jött férfira mutatva.~
131 XVI | megszegte a párbaj szabályait – szólt Konrád –, ön meg van fosztva
132 XVI | vívók tegyék le a kardot! – szólt Kecskerey határozottan.~
133 XVIII | neki, mintha Kárpáthyné szólt volna ismét.~– Tessék.~–
134 XVIII | ügyünkre, öreg barátom – szólt Fanny, attól tartva, hogy
135 XVIII | istenem, mit cselekszik ön? – szólt Flóra, s azután, hogy megakadályozza
136 XVIII | mosolyogni látja.~– Mondja ön – szólt édes vonzalomtól reszkető
137 XVIII | úgy! Nevezzen engem úgy! – szólt Fanny hevesen, túl boldogan
138 XVIII | ismerősök volnának.~– Ah, ah! – szólt Marion kisasszony, felkapva
139 XVIII | Kegyed úgy fut tőlünk – szólt közbe Fanny –, várjon, majd
140 XIX | nézve jó.~– Kicsoda is ez? – szólt Fanny megnyálazva irónjának
141 XIX | ki senkit?~– De igen! – szólt Flóra nevetve, s gyermeteg
142 XIX | találod ki?~– Nem én! – szólt Fanny egészen elhalaványodva.~–
143 XX | ő, mielőtt valaki egyet szólt volna, mindenek előtt indítványba
144 XX | Tudja-e ön azt, gróf – szólt Flóra az útjokat álló nagy
145 XXI | Köszönöm, édes barátom – szólt édes hangon a delnő, megszorítva
146 XXII | most távozott el.~Fanny nem szólt rá semmit. Csak kezét húzá
147 XXIII | visszajöttél Indiákról – szólt, protektori arccal öltve
148 XXIII | hazugság, hogy csalás – szólt Kecskerey, hidegvérrel véve
149 XXIV | Karmel-hegyi Madonna! – szólt a derék chevalier chapeau-bas-jával
150 XXIV | világítani?~– Minő két asszony! – szólt Kecskerey elragadtatással. –
151 XXIV | forintját.~– Hogyan érted azt? – szólt megütközve Rudolf.~Kecskerey
152 XXIV | arcára!~– Ah, megálljon ön – szólt hirtelen Flóra, kibontakozva
153 XXIV | De tréfán kívül, Rudolf – szólt Flóra, félresimítva hajfürteit
154 XXIV | hiszen csak tréfáltam – szólt, enyelegve állván útját
155 XXIV | kitalálom, mi bajod.~– Lássuk – szólt Rudolf, kényelmesen végigdűlve
156 XXV | Föltétlen meghódolás – szólt Flóra engesztelhetlen mosollyal.~–
157 XXV | Jer, menjünk eléje – szólt nejéhez, amint a hintó a
158 XXV | más?~– Ez Flóra férje – szólt Fanny kezét kivonva férje
159 XXV | elveszítse azt.~Egy szót sem szólt többé, megkeményíté szívét,
160 XXV | nyújtsd hát neki kezedet – szólt nejéhez János úr –, hiszen
161 XXV | Semmi, semmi, uram – szólt Fanny –, néha szédülök –
162 XXV | rogyott.~Rudolf érzékenyen szólt hozzá, megfogta szép kezét
163 XXV | szemeit, megszilárdult hangon szólt:~– Most mit használ önnek
164 XXV | te Madarason voltál! – szólt csintalanul csevegve Flóra. –
165 XXV | tanultál?~– Neked igazad van – szólt gyöngéden Rudolf. – A nők
166 XXVI | kedvesem.~– Ah, ez más – szólt Abellino szelídebben hangolva,
167 XXVI | lenni.~– Szegény nagynéni – szólt Abellino, magában gondolva,
168 XXVI | lett volna gratulálni? – szólt Kecskerey nevetve.~– Ah,
169 XXVI | tudom, hogy kit szeret – szólt Kecskerey.~– Kit? – kérdé
170 XXVI | férje.~– Ez ostoba gúny! – szólt Abellino egészen elfeledkezve
171 XXVII | számára e világon segély – szólt az orvos –, azt mondanám,
172 XXVII | Odaállt ágya mellé, és nem szólt egy szót is. Szemei könnytelenek
173 XXVII | Nyugodt, szelíd hangon szólt a körüle állókhoz, arcának
174 XXVIII| Mit keres ön itt, uram? – szólt Rudolf, elébb visszanyerve
175 XXVIII| Gróf Szentirmay úr – szólt szelíden –, én azon kézműves
176 XXVIII| szégyenlem e gyöngeséget – szólt azután felállva Rudolfhoz –,
177 XXIX | szép volt.~– Uram, uram – szólt közbe a lelkész. – Ki olvasott
178 XXIX | ének mind.~– Óh, uram – szólt a pap –, lehet, hogy azon
179 XXIX | átölelve, mialatt senki sem szólt egy szót is.~Azután Rudolf
180 XXIX | Ő” is így kívánta azt – szólt a nábob. – Utolsó órájában
181 XXXI | esetnek.~– Magam sem hiszem – szólt Kecskerey nevetve.~– De
182 XXXI | szegődnék unokaöccse mellé – szólt valaki.~– De iszen annak
183 XXXI | megválasztá János úr Rudolfot – szólt Kecskerey –, kikötve, hogy
184 XXXI | ajándékozá.~– De iszen – szólt Kutyfalvi csúf, szemtelen
185 XXXI | Rudolf szemeihez.~– Valóban – szólt Flóra elevenen –, sőt még
|