bold = Main text
     Part                                             grey = Comment text

3001 XXVI  |                  sem jutott volna eszébe az igazi gondolat, ha véletlenül
3002 XXVI  |             körülállók szánni kezdték, s az érzékenyebb szívűek széledeztek
3003 XXVI  |               magamat ölni meg, vagy ezt az asszonyt.~Kecskerey oly
3004 XXVI  |                  süllyesztve, megégetve. Az egész egy tizenkét kötetes
3005 XXVI  |            kötetes kis könyvtár; amit ha az ember végigolvasott, magamagáról
3006 XXVI  |          minderre nem ügyelt.~– Ki lehet az, akit ez asszony szeret?~–
3007 XXVI  |             villogó szemekkel. – Óh, azt az embert szeretném ismerni!~
3008 XXVI  |             borulni és megcsókolni.~– Ki az? Ki az? – kiálta Abellino
3009 XXVI  |                 megcsókolni.~– Ki az? Ki az? – kiálta Abellino megragadva
3010 XXVI  |                   De én kitudom, hogy ki az! Kitudom, ha az ördög is,
3011 XXVI  |                  hogy ki az! Kitudom, ha az ördög is, és gyalázatos
3012 XXVI  |               gyanakodjék, ők ártatlanok az egészben, ők nem dicsekedhetnek
3013 XXVI  |                meg közöttük.~Rudolf volt az.~– Uraim! Önök nem veszik
3014 XXVI  |               Kecskerey elcsodálkozva.~– Az, hogy én férfi vagyok, és
3015 XXVI  |        Kárpáthynét.~Flóra pedig megtudta az esetet, s örömében, gyönyörűségében
3016 XXVII |           mondhatna neki szavakat, miket az megtanuljon és ne felejtsen
3017 XXVII |                Zoltán! Milyen szépen fog az hangzani!~Majdan odahozták
3018 XXVII |                   Majdan odahozták hozzá az új világpolgárt, s odatették
3019 XXVII |               ölelje, hogy csókolja meg: az örömkönny kicsordult szeméből,
3020 XXVII |                 Szép, erőteljes fiú volt az, mint egy kis piros képű
3021 XXVII |               mondani, de nem találná rá az igazi szót. – Mondjad, mondjad!
3022 XXVII |                  mi! Mit mondtál megint?~Az orvos azonban és a tudós
3023 XXVII |                  odamagyarázva azt, hogy az visszakívánkozik már anyjához,
3024 XXVII |           anyjához, azért elég lesz most az egyszerre a szeretgetés,
3025 XXVII |                  felé ismét kijött hozzá az orvos, s kérte őt, hogy
3026 XXVII |            rámeredt. Rosszul kezde lenni az orvos hideg tekintetétől,
3027 XXVII |                 terembe.~– Nos, uram; mi az, amit ön nekem akar mondani,
3028 XXVII |                  érzem, uram. Áldom érte az Istent.~– Isten nagy örömöt
3029 XXVII |           keresztyén, és tanulja viselni az Isten kezét.~– Ne kínozzon
3030 XXVII |                 e világon segély – szólt az orvos –, azt mondanám, még
3031 XXVII |           haldoklóra néz némán, mereven. Az ágy mellett kétfelől két
3032 XXVII |         hagymázos szavakat mond csupán – az írisz és az amaránt… a sárga
3033 XXVII |                mond csupán – az írisz és az amaránt… a sárga jávor –
3034 XXVII |                hogy ez a gyógyulás jele; az orvos lecsüggeszti fejét,
3035 XXVII |            lihegő keblére, összecsókolja az alvó gyermek arcát, ki minden
3036 XXVII |              lehunyja, és alszik tovább.~Az anya visszateszi őt Flóra
3037 XXVII |               összetéve keblén, elrebegi az egyszerű imát, mire gyermekkorában
3038 XXVII |           csöndesen.~– Meghalt… – rebegi az orvos bánatos tekintettel.~
3039 XXVII |                jó öreg nábob térdre hull az ágy mellett, s arcát a holt
3040 XXVIII|                   fehér mezők látszottak az alföldi síkon minden oldalról,
3041 XXVIII|          elkezdte a láthatárt körülfogni az a sötétszürkés, lilaszín
3042 XXVIII|          magasabban emelkedik, míg végre az ég boltozatán összeér, és
3043 XXVIII|                oly búsan látszik mélázni az egykedvű, egyszínű tájkép
3044 XXVIII|              látunk végigsikamlani, mely az alaktalan síkság félhomályán
3045 XXVIII|                 fa lehullatta a levelét.~Az egész határban nincs több
3046 XXVIII|                be amoda a csárdába, mely az útfélen van, én addig egyet
3047 XXVIII|                  jó volna, ha elkísérném az ifjú urat, ha valahova akar
3048 XXVIII|                 félek én.~Azzal leszállt az idegen a szánról, s fokosát
3049 XXVIII|           Kárpáthy-család temetkezőhelye az. És a jövevény, ki azt ez
3050 XXVIII|                látogatja – Barna Sándor.~Az ifjú kézműves a visszaérkező
3051 XXVIII|                azonnal közlé határozatát az öregekkel.~El kellett vándorolnia
3052 XXVIII|                  mezőn, a fuvaros betért az útféli csárdába azalatt.~
3053 XXVIII|        Rókanyomokat látok, Márton – szól az elöl menő lovas, a hátul
3054 XXVIII|                  át két agarat nekem, én az erdő felől megkerítem addig.~
3055 XXVIII|                  átvett a beszélő kettőt az agarak közül, s kísérőjét
3056 XXVIII|                  aláfordított fáklyával.~Az éji lovas egyenesen az emlék
3057 XXVIII|                   Az éji lovas egyenesen az emlék felé tart.~E látogató
3058 XXVIII|          térdeplő helyzetben heverni. De az is megdöbbent az ő alakjától.~
3059 XXVIII|             heverni. De az is megdöbbent az ő alakjától.~Egyik sem ismert
3060 XXVIII|                 e hangra. Megtudta, hogy az Rudolf, és nem bírta megérteni,
3061 XXVIII|                bírta megérteni, hogy jön az e helyre, ez órában.~– Gróf
3062 XXVIII|                 Rudolf bámulva ismert rá az ifjúra. Most világlott át
3063 XXVIII|        önzéstelen szerelem fogadta volna az ifjú szívében, kitől úgy
3064 XXVIII|                 elszakította magát, hogy az csak nyugvó porában látogathatja
3065 XXVIII|                   azt képzelé, hogy most az ő sima vállán nyugszik feje.~
3066 XXVIII|                  feje.~Rudolf úgy szánta az ifjút.~– Maradjon ön itt,
3067 XXVIII|            megpróbáljam, ha megöli-e hát az embert a szívbeli érzés?
3068 XXVIII|                 Kárpáthyné Mayer Fanny.”~Az ifjú kézműves levevé fövegét,
3069 XXVIII|          mehetünk, uram.~– Hol akarja ön az éjt tölteni? Jöjjön Szentirmára
3070 XXVIII|                  A hold nemsokára feljő, az út elég látható. Sietnem
3071 XXVIII|              Elkísérte őt Rudolf lóháton az útféli csárdáig, ahol a
3072 XXVIII|                  A szán nemsokára eltűnt az éjhomályban, azon az úton
3073 XXVIII|              eltűnt az éjhomályban, azon az úton vissza, melyen idejött.
3074 XXVIII|                  arca, midőn utánanézett az elvetett amarántnak, midőn
3075 XXVIII|                szemei megteltek könnyel.~Az eltávozott ifjú térdének
3076 XXVIII|                 látszottak a hóban, mely az emlék talapját belepte.
3077 XXVIII|           odahajolt, és megcsókolá sorba az öt betűt… éppen, mint ama
3078 XXVIII|               sietve hívatá Rudolfot még az éjjel.~
3079 XXIX  |                  Amint leugrott lováról, az előcsarnokban várakozó Pál
3080 XXIX  |              fekete ruhát kapott, amióta az úrnőt eltemették, s a tükrök
3081 XXIX  |               sietett, s megrázta forrón az érkező kezét.~– Köszönöm,
3082 XXIX  |         sietséggel küldtem érted. Hozott az isten! Nagyon köszönöm,
3083 XXIX  |             volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem hasonlóul,
3084 XXIX  |              kaptam; úgy hiszem, most ez az utolsó lesz. Örömmel gondolok
3085 XXIX  |                  most is ott van – amott az asztalon egy pár kesztyű,
3086 XXIX  |               zongora most is felnyitva, az ábrándmű kitárva a támlán.
3087 XXIX  |             lámpa, melynél írni szokott, az asztalon egy félig megírt
3088 XXIX  |                 olvastam abból. Szentség az előttem. Az ágy előtt még
3089 XXIX  |              abból. Szentség az előttem. Az ágy előtt még a két kis
3090 XXIX  |               számára volnának készítve. Az asztalon egy kitárt imakönyv,
3091 XXIX  |           sürgeté őt Rudolf. – Nekem fáj az, amit te beszélsz.~– Neked
3092 XXIX  |               soha. Holnap sima fal lesz az ajtó helyén, az ablakra
3093 XXIX  |                 fal lesz az ajtó helyén, az ablakra vastáblák jönnek.
3094 XXIX  |               készül, hagyá el a szobát, az ajtóból még egy pillanatot
3095 XXIX  |                háttal; a jószágigazgató, az emberséges Varga Péter,
3096 XXIX  |                 s azóta nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja,
3097 XXIX  |                 nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja, s akármiről
3098 XXIX  |                János és Rudolf beléptek, az együtt levők komoly ünnepélyességgel
3099 XXIX  |                ünnepélyességgel üdvözlék az érkezőket, mint szokás és
3100 XXIX  |                hogy értse, amit mondott.~Az asztal legtávolabb végére
3101 XXIX  |                 amely szerzeményem. Adja az Isten, hogy több áldás legyen
3102 XXIX  |             áldás legyen azon, mint volt az én kezeimben rajta! Végrendeletemet
3103 XXIX  |                 melynek kamatjait nyerje az urodalmi kertész, kinek
3104 XXIX  |            kötelességük leend ezért egy, az üvegház közelében álló jávorfát
3105 XXIX  |               egy fehér pad áll… Ez volt az ő kedvenc helye – suttogá
3106 XXIX  |         tiszteletlen utód kivágatja azt, az egész összeg szálljon a
3107 XXIX  |                  Milyen bolondos volt ez az öreg utolsó napjaiban is –
3108 XXIX  |                    fogják egykor mondani az utódok, akik végrendeletét
3109 XXIX  |             megesküvénk, gyűljenek össze az uradalombeli hajadonok a
3110 XXIX  |                 menyasszonyi koszorút és az összeget, azután menjenek
3111 XXIX  |               volt itt ezen a földön. Ez az én kívánságom.~Itt megállt,
3112 XXIX  |               Itt megállt, megvárva, míg az ügyvéd utoléri az írással
3113 XXIX  |          megvárva, míg az ügyvéd utoléri az írással szavait, mialatt
3114 XXIX  |           percegése által zavarva.~Midőn az ügyvéd feltekintett a papírról,
3115 XXIX  |                mintha egészen üres volna az) –, amidőn meghalok, kívánom,
3116 XXIX  |                 megesküvém, hű cselédem, az öreg Pál ismerni foga azt.
3117 XXIX  |                 rajta, éppen olyan, mint az „övé”, csakhogy ami azon
3118 XXIX  |            csakhogy ami azon fehér volt, az ezen mind fekete. A név
3119 XXIX  |              szépen ezüstszegekkel, csak az évszámot kell majd utána
3120 XXIX  |                 a lelkész. – Ki olvasott az élet és halál könyvében,
3121 XXIX  |                 legyen minden úgy, ahogy az ő temetésekor volt. Ugyanazon
3122 XXIX  |                 közfalat, hogy ne legyen az én koporsóm és az ő koporsója
3123 XXIX  |                 legyen az én koporsóm és az ő koporsója között semmi,
3124 XXIX  |                férfiak mind sírtak körül az asztal mellett, és egyik
3125 XXIX  |                rendezi.~– Meglevén pedig az eltemetés, sírkövemet, mely
3126 XXIX  |                  áll múzeumomban, tegyék az övé mellé. Csak az évszám
3127 XXIX  |                tegyék az övé mellé. Csak az évszám hiányzik itt is.
3128 XXIX  |            legyen, mint én voltam. Talán az ő erényeiért megbocsátja
3129 XXIX  |                 ő erényeiért megbocsátja az Isten, megbocsátja a haza,
3130 XXIX  |               Birtok? Hatalom? Egyik sem az. Én bírtam mindezt, és nem
3131 XXIX  |                 legyen írva.~E szavaknál az agg férfi arca oly magasztos,
3132 XXIX  |              bűnei több hasznot hajtanak az önzőknek, mint erényeik.
3133 XXIX  |            sorokat leírni, ügyvéd úr. Én az isten ítélőszéke előtt vádolom
3134 XXIX  |               sírból kinyújtanám kezemet az ő védelmezésére, oly férfi
3135 XXIX  |             hazug volnék Isten előtt, ha az mondanám ez órában, hogy
3136 XXIX  |                semmiségekre elpazarolván az enyimet nem örökölheti;
3137 XXIX  |                földben, s dicsőítsen meg az égben, nem lett volna gyermekem,
3138 XXIX  |          öngyilkosok lenni. Ne is legyen az! Nem kívánom. Éljen és maradjon
3139 XXIX  |                  fel, és senkinek másnak az rajta kívül ki ne adassék,
3140 XXIX  |                  amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek marad, és senki
3141 XXIX  |               amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek marad, és senki
3142 XXIX  |                  s nem puszta szokásból. Az első Rudolf. Rá gyermekemet
3143 XXIX  |                és óhajtom Istentől, hogy az a hon, melynek földében
3144 XXIX  |               lehetnem isten megengedte, az utánam következő jobb és
3145 XXIX  |                  nevét tanulják becsülni az idegenek. Engem, sötétebb
3146 XXIX  |            szülöttét, nem használhat már az új, boldogabb, nemesebb,
3147 XXIX  |                porrá lételem órája felé.~Az utolsó szavak is leírattak.
3148 XXIX  |              utolsó szavak is leírattak. Az ügyész felolvasá a végrendeletet,
3149 XXIX  |                  a papnak, hogy hívja be az egyházfit.~Bejött az, s
3150 XXIX  |                  be az egyházfit.~Bejött az, s a kis gömbölyű ébenfa
3151 XXIX  |               kenyérszelettel helyezett. Az Úr szent vacsorája ez. Utolsó,
3152 XXIX  |               részeltetik.~A pap odaállt az asztal elé, melyen a bor
3153 XXIX  |                  a tört kenyérfalatot:~– Az idvezítő Jézus fogadjon
3154 XXIX  |                   És nyújtá a poharat:~– Az Ő vére mossa le a te bűneidet!~
3155 XXIX  |            templomban meggyógyulásomért, az hiába volna; hanem imádkozzanak
3156 XXIX  |                volna; hanem imádkozzanak az új életért. És most menjünk
3157 XXIX  |         körülállták a gyermek bölcsőjét; az komolyan tekinte szét e
3158 XXIX  |               úgy látszott rá ügyelni, s az öreg érzékeny csókja után
3159 XXIX  |                 óra múlva estebédnél ült az egész társaság.~Feltűnt,
3160 XXIX  |                 egy falatot nem érintett az öreg.~
3161 XXX   |             tornácra. Szemben találkozék az öreg Pállal.~– Mi baj? –
3162 XXX   |                  Mi baj? – kérdezé tőle.~Az öreg szolga szólni akart,
3163 XXX   |                    Meghalt…~– Lehetetlen az! – kiálta Rudolf, és sietett
3164 XXX   |                gyarló szenvedélyek, csak az ős eredeti jelleg látszott
3165 XXX   |                  jól sejté utolsó óráit. Az a névtelen öröm, az a kimagyarázhatlan
3166 XXX   |               óráit. Az a névtelen öröm, az a kimagyarázhatlan jó érzés
3167 XXX   |            orvosra nincsen szükség. Mire az megérkezett, már vége volt
3168 XXX   |             halotti énekek zendültek meg az ő koporsója fölött is.~Halálának
3169 XXX   |                Halálának híre benyargalá az egész vidéket, s miként
3170 XXX   |            követte a sírboltig; fáklyáit az ország legelőkelőbb férfiai
3171 XXX   |                  úgy hozta magával, hogy az általános örökös, az egyetlen
3172 XXX   |                hogy az általános örökös, az egyetlen fiú kísérje atyja
3173 XXX   |             kísérje atyja koporsóját. De az még csak félesztendős, azt
3174 XXX   |                   de legtöbbet sírt maga az a pap, akinek a többit vigasztalni
3175 XXX   |          vigasztalni kellett volna, csak az téríté magához, midőn végül
3176 XXX   |                ágyát elhunyt neje mellé. Az utolsó ének oly enyészetesen
3177 XXXI  |                 s bukása megérzett egész az Île de Jérusalemig.~A sok
3178 XXXI  |              hétig elég tárgyat nyújtott az öreg nábob halála, s ha
3179 XXXI  |            Konrád, a bohó Erdey Gergely, az étvágya ellen küzdő Málnay
3180 XXXI  |            Csendey, a különc báró Berky, az előtáncos Csepcsy Aladár,
3181 XXXI  |                elmés élceivel.~Kacagnak. Az öreg Kárpáthy temetését
3182 XXXI  |   travesztációkkal Kecskerey barátunk.~– Az öregúrtól mindenesetre igen
3183 XXXI  |               szép gyöngédség volt, hogy az íriszeket úgy pártul fogta,
3184 XXXI  |             kaszálják, hanem kikerüljék.~Az emancipált hölgy azt jegyzi
3185 XXXI  |               állhatja a virágokat, mert az mind merő szenvelgés.~A
3186 XXXI  |                nem szabad.~– De mi lelte az öreget e bohóságokkal? –
3187 XXXI  |                és így sem házassága, sem az abból született fiú nem
3188 XXXI  |                 Nem kell miatta aggódni; az öregúr gondoskodott róla –
3189 XXXI  |                 azért megbocsát a világ, az csak érdekesebbé teszi az
3190 XXXI  |                az csak érdekesebbé teszi az embert; de hogy koldussá
3191 XXXI  |                olyan jó tréfa volt, hogy az emancipált delnő nevettében
3192 XXXI  |                 utolsó óráiban megtért-e az öreg az ellenzék zászlói
3193 XXXI  |                óráiban megtért-e az öreg az ellenzék zászlói alá?~–
3194 XXXI  |            temetőbe viszik: „Múlik, mint az árnyék, ez az élet” – mely
3195 XXXI  |                Múlik, mint az árnyék, ez az élet” – mely igen szép halotti
3196 XXXI  |               sírja fölött igyanak egyet az ő egészségére; azután jutalmot
3197 XXXI  |                cigányokra hagyta.~– Csak az a kár – szakítá félbe Gergely
3198 XXXI  |                 most valamennyien.~Forog az örök pohár kézről kézre.
3199 XXXI  |             Elemükben vannak. Azaz, hogy az elem van őbennük, a bor.
3200 XXXI  |                Óriási nagyokat kacagnak. Az a boldogabb, aki bolondabbat
3201 XXXI  |       bolondabbat tud mondani.~– Megtért az öreg vénségére – mond Horhi
3202 XXXI  |                hogy a másvilágon, haneha az angyalok nem tudnának magyarul,
3203 XXXI  |               senkinek se legyen alkalma az ő borának miatta a részegség
3204 XXXI  |                  rá ne merjen nézni, aki az ő jószágain lakik, s valahány
3205 XXXI  |        Berettyóba, és amely iskolásleány az iskolásfiúkkal játszik,
3206 XXXI  |                   A templomajtóban!~– De az unokaöccsét csak nem merte
3207 XXXI  |            halálát, nyolc papot állított az ágya körül, s meghúzatott
3208 XXXI  |                 lehúzták lábaiknál fogva az angyalokat az égből, hogy
3209 XXXI  |            lábaiknál fogva az angyalokat az égből, hogy csak ne haljon
3210 XXXI  |                 rágalmazni.~Ez is egyike az eredetiséghez tartozó vonásoknak.~
3211 XXXI  |         gyógyíthatatlanok. Betegek, akik az orvosságot be nem veszik.~*~
3212 XXXI  |         Boulevard des Italiens-i klubba.~Az ismerős seigneurök és lordok
3213 XXXI  |                 is ott szólják a világot az erkélyszobában, s ha kifogytak
3214 XXXI  |                 Jelen van a különc lord, az északi herceg, marquis Debry
3215 XXXI  |              volna?~– A nő példánya volt az erénynek – viszonza Mr Griffard.~–
3216 XXXI  |             savanyú képeket csinálnak.~– Az kétségtelen – szól Mr Griffard
3217 XXXI  |                  kérdezé, kit gyászol.~– Az én feledhetetlen angyali
3218 XXXI  |         feledhetetlen angyali leányomat, az én gyönyörű Fannymat, nagyságos
3219 XXXI  |              Kárpáthy János úr hitvesét, az én szívemtől szakasztott
3220 XXXI  |                   nem sírtak ugyan, mert az árt a szép szemeknek, hanem
3221 XXXI  |                  Egy napon annyira vitte az anyai elérzékenyülés Mayernét,
3222 XXXI  |         feledhetetlen angyali leányától, az ő gyönyörű Fannyjától, nagyságos
3223 XXXI  |               ismét Flórának írt levelet az érzékeny anya, illetve nagyanya,
3224 XXXI  |         elmondván, hogy milyen fájdalmas az egy nagyanya szívének, ha
3225 XXXI  |               fenyegetéstől.~Hiszen csak az kellene még a világ nyelvének,
3226 XXXI  |              leleményességében kitalálta az ellenszert, mely Mayerné
3227 XXXI  |                  sajátja volt, kérte meg az érdemes hölgyet, hogy hagyja
3228 XXXI  |                 tán nem eléggé becsülik; az egész háznál mindenki úgy
3229 XXXI  |        legtiszteletreméltóbb rokonoknak.~Az ő jelenléte igen természetesen
3230 XXXI  |        szenvedélytelen arcával s azokkal az elevenig látó figyelmes
3231 XXXI  |                  csak néhány hétre, amíg az új vendég ott lesz, s minthogy
3232 XXXI  |             órákban elbeszélgetett Teréz az ifjú úrnővel Fanny gyermekkoráról;
3233 XXXI  |                hároméves fiú értette ezt az élcet.)~– Ah, milyen gyöngéd
3234 XXXI  |                 hogy nem anya.)~– No, de az illúzió megvan. Mégis van
3235 XXXI  |            szívét.~Tiszta, ártatlan volt az, mint egy gyermek szíve,
3236 XXXI  |                azt hiszi Zoltánról, hogy az nekik testvérük, és Terézről;
3237 XXXI  |             testvérük, és Terézről; hogy az nekik nagynénjük. Flóra
3238 XXXI  |                orcával mondta el előttük az egyszer hallott beszédet,
3239 XXXI  |            láthatják.~Minden napra kijár az egy arany, mely miatt Pestről
3240 XXXI  |                ami külföldi, s ócsárolja az itt levőt. Elfogadja, ami
3241 XXXI  |                   azt tisztelni szokták, az ő vénsége pedig arra való,
3242 XXXI  |             legyen.~Más embert vigasztal az nagy szerencsétlenségek
3243 XXXI  |                  tud lenni, hogy megveti az életet, hogy meg tud halni;
3244 XXXI  |                tud halni; neki büntetése az, hogy nem érez, nem gondolkozik,
3245 Vegszo|           értelmiséget és nemzeterőt. Ez az egyik tény. És a magyar
3246 Vegszo|                segíteni tudnak, vagy, ha az jobbra fordul, magoknak
3247 Vegszo|              hivatása naponta emelkedik. Az ősi hazaszeretet, a nemzeti
3248 Vegszo|                   a nemzeti míveltség és az okszerű gazdálkodás példáit
3249 Vegszo|            példáit tőlük várja a nemzet.~Az idők elmúltak, amidőn a
3250 Vegszo|         regényíró alakokat keres, kikben az üres álmíveltség divathőseit
3251 Vegszo|              csak a valódi míveltséget s az ősszokásokból csak a valódi
3252 Vegszo|          Kutyfalvi Bandira ismert volna.~Az öreg nábob jellemében osztálya
3253 Vegszo|               semmi kiengesztelni valót. Az ő botlásai nem hibák, hanem
3254 Vegszo|              hibáiról.~Rosszallják, hogy az első kötet, tehát a regénynek
3255 Vegszo|                 illetőleg tulajdonképpen az egész első kötet egészen
3256 Vegszo|                 nélkül; a különbség csak az, hogy rólok csupán valót
3257 Vegszo|                 nagyon sokszor használom az idegen szavakat. Erre, ha