Part

 1 III   |           irányt adva a beszédnek:~– Minő hivatás tartja önt Párizsban?~–
 2 IV    |            el, hogy a jövő farsangon minő virág fog divatban lenni;
 3 IV    |     divatlion válhatik belőle.~– Ah, minő fád mesék – sóhajta a szenzitív
 4 IV    |            caniculai szenvedélyéből, minő hálával fog nekem tartozni. – „
 5 V     |           ahol ön nincs. Én istenem, minő gondolat; önnek mellette
 6 VII   |            utánok nyúl, tapasztalja, minő mélyen vannak.~Ez lázítá
 7 VII   |   megbotránkozva csóválgatá fejét:~– Minő bizarrerie! Minő feltűnni
 8 VII   |            fejét:~– Minő bizarrerie! Minő feltűnni vágyás!~A kísérő
 9 VIII  |           viszont verseket a cigány, minő dikciókat tart a helybeli
10 XI    |              ők nem: ártatlansággal. Minő falat volt ez a finom ízlelők
11 XI    |             nem fogjátok azt érteni, minő gyönyör van abban, egy ártatlan
12 XI    |              az érzékeny ifjú.~Vajon minő sors érhette szegényt?~Azután
13 XII   |          elmondva, hogy a ház ügyeit minő rendben hagyta; másikat
14 XIII  |              hazaszállongó vendégek, minő kapitális bohóságok történtek
15 XIV   |            könnyű karcolás a szíven, minő a rózsa töviseé, és azután
16 XV    |          hatvanezer forintért…~– Ah, minő szép vagy te, Fáni! – suttogá
17 XV    |             neki, mert azon szónál: „Minő szép vagy te!”, egyszerre
18 XV    |              róla valami fogalmatok, minő látkör alatt vesznek el
19 XV    |             mester vett számára. Ah, minő nevetség volt az! Hogy ugrálták
20 XV    |          előjöttek mind a négyen.~De minő változás minden arcon!~Fanny
21 XV    |              hogy őt rábeszélte. Ah, minő keserű aggodalmakkal kell
22 XVI   |          egy-egy hideg bántó hangot, minő a köszörült kardok csesszenése,
23 XVII  |          furcsaságokon töri a fejét, minő a jobbágyok felszabadítása
24 XVIII | képzeletalakot iparkodott idomítani… Minő leend e képzelt arc a valóban?~
25 XIX   |            hitte Szentirmaynét, mint minő valóban.~– Aha! Ti tehát
26 XX    |              órában érezé legjobban, minő istentől adott ajándék rá
27 XX    |              helyen, melyen most ül, minő iszonyú jelenet érte őt,
28 XXII  |          vissza kezeiket, ha tudnák, minő gondolatok azok, miktől
29 XXII  |            előre gondoltam magamban, minő új életet fogunk mi ott
30 XXIII |              azoknak árulója legyen? Minő föltétel ez rólam!~Abellino
31 XXIV  |           azon gyötörte lelkét, hogy minő okot találhasson, mely miatt
32 XXIV  |              a másikra világítani?~– Minő két asszony! – szólt Kecskerey
33 XXV   |               szegény.~Óh, ha tudná, minő kegyetlen kínzást követ
34 XXV   |         jellemébe, s tudnia kellett, minő könyv lehetett, melyet úgy
35 XXV   |          Csak most gondolt reá, hogy minő játékba kezdett.~E két virág
36 XXVII |            tartott kéz szorításáról, minő iszonyú kínt kell ezalatt
37 XXVIII|            előtte gyermeteg örömmel, minő jó gazdasszony fog ő lenni