Part
1 I | megszólalt.~– Jó estét, uraim és dámáim, van szerencsém
2 I | derangírozzák magokat miattam, uraim és dámáim, tessék folytatni
3 III | megszólítja őket.~– Ah, uraim, önök magyarul beszélnek,
4 III | kifejezésére.~– Megbocsássanak, uraim, hogy így önök közé tolakodom,
5 III | foglalatosságtól vissza?~– Nem, uraim, ma ünnepnap van, nem dolgozunk.~–
6 III | elkívánkozik.~– Oktalanság biz az, uraim, és én magam sem tudom magamnak
7 IV | fordult a társasághoz:~– Uraim, legyenek irántam irgalommal.
8 IV | elmegy. Kegyelem és irgalom, uraim!~Debry szerencséjére e pillanatban
9 IV | derék fiú ez a Kárpáthy! Uraim, ilyen kocsis nincs több
10 IV | kérdés intéztetett hozzá.~– Uraim, hagyjatok egy kissé lélegzethez
11 IV | klub; csitt, csendesen, uraim! Mindent elmondok, de kikötöm,
12 IV | pudlikutya képében. Ismerik önök, uraim, azt a legújabb, divatban
13 IV | egy türelmetlen hang.~– Uraim, én diszkréciót kérek –
14 IV | mondani? Hát úgy nézek én ki, uraim, mint akinek azt lehet mondani,
15 VII | hangjait lehetne kivenni.~– Uraim, ez irtóztató! – kiálta
16 VII | hangon kiálta:~– Előre, uraim! Hozzátok a lábtót, az anyák
17 VII | többi.~– Nyomon vagyok, uraim – szólt Abellino. – Psychologicus
18 VII | Kárpáthy nevetve.~– Hallották, uraim – szólt Rudolf a körülállókhoz
19 X | azokat kezei közül? – Nos, uraim, mondják meg, mit tudnak
20 XII | Szolgálatjokra állok, uraim.~– Micsoda? Mit ért ön ez
21 XII | látszik.~– Nem tréfálok, uraim, én tegnap óta címtársa
22 XII | mosolyodjék.~– Mindegy az nekem, uraim; én tudok pisztollyal, karddal,
23 XII | lenni.~– Helyre! Helyre, uraim! – kiálta Rudolf véget vetendő
24 XII | ellenfele helyett. No, nézzék, uraim, amely fa mellett álltam,
25 XII | Úgy legyenek szívesek, uraim, saldírozni ezt a követelést! –
26 XVI | annak kardját leütik.~– Ah, uraim, hisz ez így csak tréfa! –
27 XX | tanít? (Helyes! éljen!) Uraim, nagyságos, méltóságos,
28 XX | nyilatkozatok kikéretnek.”) Uraim! Nagyságos, méltóságos,
29 XX | folytatá a nábob:~– Úgy hiszem, uraim, nem szükség önök előtt
30 XX | szabad legyen megemlítenem, uraim, azon esetet, midőn egy
31 XX | Sokan nevetni kezdtek.~– Uraim, én nem frivol tréfából
32 XX | morgó és csaholó pártokat.~– Uraim! Önöknek odakinn szabad
33 XXVI| közöttük.~Rudolf volt az.~– Uraim! Önök nem veszik észre,
|