Part

 1 III  |           Miklós, ama sötét szemöldűé István, a középen levőé Rudolf.~
 2 III  |            ahogy az asztaloslegények!~István odafordult Rudolfhoz, s
 3 III  | csüggetegséget érzek magamban – szólt István, ahogy a kézműves eltávozott. –
 4 III  |        sajátunk iránti előszeretetet.~István heves kezde lenni e szóra.~–
 5 III  |            meg vagyunk halva? – kérdé István.~– Azt.~– De már azt tagadom! –
 6 III  |           volt mondva, Miklós – szólt István, társa kezét megszorítva –,
 7 III  |       állításra, s fél könyökre dűlve István felé fordult:~– Ennek itt
 8 IV   |               Ön tréfál – szólt közbe István –, csak nem fürdik tán tejben,
 9 IV   |            Mainvielle-né ez – kérdezé István, közbeszólva –, ki néhány
10 IV   |             nem rosszul beszél – súgá István Rudolf fülébe.~– Ne búsulj,
11 IV   |             szarkazmussal Rudolf, míg István megfogá Abellino karját,
12 IV   |             hagyj még mondani – szólt István, mi később szokássá vált
13 IV   |               a kérdésre, hanem amint István gomblyukában tartá ujját,
14 VI   |               ifjú magyar mágnás ült, István, Rudolf és Miklós. Hozzájuk
15 VII  |               nagy mogorván vissza, s István grófot látja belépni.~Még
16 VII  |        kedvetlenül beleakasztva magát István gróf karjába, engedé magát
17 VII  |                amerre annak tetszett.~István gróf egy földszinti páholy
18 VII  |               Midőn egyedül maradtak, István gróf kegyelettel hajolt
19 IX   |            helyen említtessék közülök István gróf, kinek ifjú lángeszét,
20 XVIII|           Magyarországba, s a dicső **István gróf után, kit isten segítsen
21 XX   |        poharat emeljen, kiknek egyike István gróf, másika Rudolf, s elmagasztalván
22 XXXI |            két ifjú nemes neve, kiket István és Miklós név alatt ismerénk