Part

 1 III |        a tüzes, izmos ifjú neve Miklós, ama sötét szemöldűé István,
 2 III |       járatos e vidéken – szólt Miklós, ki legszabadelvűbb volt
 3 III |         leheveredve a fűbe, míg Miklós az emlék feliratait jegyezgeté
 4 III | bennünket nyelvünkre, fajunkra.~Miklós készen volt a feliratok
 5 III |            Vannak fiai! – szólt Miklós mély, erős hangon.~– Ez
 6 III |        Ez helyesen volt mondva, Miklós – szólt István, társa kezét
 7 III |        elfeledtél – szólt közbe Miklós –, előtte a diplomáciai
 8 III |        merek szólani, mert azok Miklós fedezete alatt vannak.~–
 9 III |       őket.~Ez utolsó szavakkal Miklós biztatta társait, ki az
10 III |       állíthatja ezt fel újra?” Miklós megfordítá a követ, tört
11 IV  |      Párducos Árpád! – sóhajtja Miklós, mennydörgő mélységes hangon.~
12 IV  |        lépni ellenetek? – kérdé Miklós, ki ezt nagyon természetesnek
13 VI  |   mágnás ült, István, Rudolf és Miklós. Hozzájuk is benyitott Kárpáthy.~–
14 IX  |       de tiszteli mind a kettő.~Miklós nem jár többé karonfogva
15 XII |   embernek tartá: – Rudolf és – Miklós.~Mit írhatnak ők ez árva
16 XII |      óra múlva eljött Rudolf és Miklós.~Ah, ha e percben Fanny
17 XII |        a hintóba, hol Rudolf és Miklós vártak reá, távolabb egy
18 XII |         remegtetéseért történt.~Miklós észrevevé a célt, s megnyugtató
19 XII |     annál az ellőtt falevélnél.~Miklós mélyen tekinte az ifjú szemeibe.
20 XII |     volna a tüdejébe.~Rudolf és Miklós akkor a két ellentanúhoz
21 XXXI|     nemes neve, kiket István és Miklós név alatt ismerénk meg,