1-500 | 501-566
Part
501 XXV | Tudta, észrevette, hogy e férfi, kit anélkül is oly
502 XXV | mélyebb pillantást vethetni e nő jellemébe, s tudnia kellett,
503 XXV | hogy minő játékba kezdett.~E két virág ugyanazonsága
504 XXV | érte mindent.~A szánalom e hangjára megtört az erőszak,
505 XXV | Mit izent Fanny?~– Légy jó e nőhöz, mert e nő nagyon,
506 XXV | Légy jó e nőhöz, mert e nő nagyon, nagyon boldogtalan.~
507 XXV | észre, sejtett-e valaha e titokból valamit? Angyalarca
508 XXVI | mely belsejében felforrott e szóra.~– Hisz különben mi
509 XXVI | ahogy torkán kifért, felelt e kétségbeesett mormogásra.~–
510 XXVI | boldog hajlandóságával.~E percben erős, férfias hang
511 XXVII | tartozik.~Mivé fog lehetni e fiú nemesebb nevelés által,
512 XXVII | hallottam legelőször”.~Mi legyen e fiú neve? Egyike azon fejedelmek
513 XXVII | egy szó nélkül állt meg e hír után. Most azon a helyen
514 XXVII | szájáról.~– Ha volna számára e világon segély – szólt az
515 XXVII | ezalatt kiállania, amíg e szavakat mondja.~Alig egyórai
516 XXVIII| még laknak benne.~Egyikén e fakó utaknak a hosszú téli
517 XXVIII| egyenesen az emlék felé tart.~E látogató Rudolf.~Tehát mind
518 XXVIII| térdeplőhöz.~Sándor ráismert e hangra. Megtudta, hogy az
519 XXVIII| bírta megérteni, hogy jön az e helyre, ez órában.~– Gróf
520 XXVIII| szívességgel volt egykor; tetézze e jóságát most azzal, hogy
521 XXVIII| világlott át eszén, hogy hiszen e nő, mielőtt Kárpáthy neje
522 XXVIII| megszorította azt.~– Ön szereté e hölgyet. Ön eljött őt megsiratni?~–
523 XXVIII| szabad szeretni. Én szerettem e nőt, szeretem most is, és
524 XXVIII| főúrtól: „Hát önt mi hozza e helyre ily órában, hát ön
525 XXVIII| szokták érinteni, megcsókolá e névnek: „Fanny” mindenik
526 XXVIII| Ön előtt nem szégyenlem e gyöngeséget – szólt azután
527 XXVIII| oly nyájas, oly jó őhozzá e magas úr.~A szán nemsokára
528 XXIX | oka volt borzadályt érezni e helyen.) Amaz a kertre nyílik.
529 XXIX | jávorfalevél. Nagyon szerette e virágokat.~– Menjünk innen,
530 XXIX | láttam, mint hajtá szép fejét e vánkosokra; láttam álmodni,
531 XXIX | észre rajta, mit érez, midőn e szavakat hallja. „Milyen
532 XXIX | reménye itt marad. És ez fiam.~E szóknál jelent meg a legelső
533 XXIX | szívébe is legyen írva.~E szavaknál az agg férfi arca
534 XXIX | ezer évig tartson élete e honnak.~– Jól tudom – folytatá
535 XXIX | Béla! – Ne aggódjék ön e sorokat leírni, ügyvéd úr.
536 XXIX | szeretni foga okosabban… E férfi, kit fiamnak törvényes
537 XXIX | jó öreg szívesen nyújtá e szavaknál a mellette ülő
538 XXIX | elfogódott hangon suttogva, hogy e gyámságot elvállalja.~– „
539 XXIX | Utolsó órájában mondá e szavakat, kedves nőd karjaira
540 XXIX | bírt szóhoz jönni, midőn e részét végintézetének ~elmondá,
541 XXIX | sohasem lettem volna én e derék hajadon férje, kit
542 XXIX | Akarom, hogy előre örüljön e napnak minden esztendőben,
543 XXIX | évrül évre.~Vele elvégeztem e földön dolgomat.~Több rokonom
544 XXIX | az komolyan tekinte szét e hallgatag férfiarcokon,
545 XXX | hogy oly gyöngéden tudja e gyermeket ölelni, takargatni,
546 XXXI | öreg nábob halála, s ha e sok beszédet mind összeszedjük,
547 XXXI | De mi lelte az öreget e bohóságokkal? – kérdé valaki.~–
548 XXXI | illusztrációt. Mint látjuk, e percben senki sem oly nevetséges
549 XXXI | bocsáthatták meg neki. Ő e pillanattól fogva csak nevetség
550 XXXI | fejükhöz vágjon. Míg élt e nő, meg nem mertek előtte
551 XXXI | egypár milliót vesztett e fatális új örökös miatt.
552 XXXI | más egyéb okuk is lehet e sötét színű kelmékhez, s
553 XXXI | Szentirmayné igazán megdöbbent e fenyegetéstől.~Hiszen csak
554 XXXI | meghitt órákban elmondá e szomorú dolgokat Rudolfnak,
555 XXXI | meg akart benne honosítni.~E naptól fogva még jobban
556 XXXI | volt ragadtatva. Mi lesz e fiúból, hogyha felnő!…~*~
557 XXXI | mondanivalónk van még.~Abellino mind e mai napig él.~Egy igaz folt
558 Vegszo| Végszó~Magyarországon egész e század közepéig a nemesség
559 Vegszo| szíveskedett a türelmes olvasó e regényt végiglapozni – meglelé.~
560 Vegszo| még a jelenben mintaképei e torzalakoknak? Nem hiszem,
561 Vegszo| Megvetés, kigúnyoltatás e földi jutalma.~E végszó
562 Vegszo| kigúnyoltatás e földi jutalma.~E végszó megírásával azért
563 Vegszo| két nagy nevet beleszőttem e regénybe, kiknek azután
564 Vegszo| azután nem adtam szerepet. Én e két jellemet valódi mítoszi
565 Vegszo| köszönettel fogadva, iparkodtam e második kiadásban kiigazítani.~
566 Vegszo| nyelve is rám ragadt, hanem e vád egyéb műveimet is illeti,
1-500 | 501-566 |