Part

 1 I    | ostorpattogás hangja elhat olykor a fülébe; de biz ő nem bánja; volna
 2 I    |        hangon néhány szót mormogott fülébe, mire az helybenhagyólag
 3 IV   |         beszél – súgá István Rudolf fülébe.~– Ne búsulj, majd mindjárt
 4 VII  |              odaült mellé, susogott fülébe… és annyiszor álmodta ezt.~
 5 IX   |           cifra öltözetű asszonyság fülébe sugdos valamit, mire a leány
 6 XII  |            nevet látszott ismételni fülébe. Ő sohasem gondolkozott
 7 XII  |             elő, honnan még most is fülébe hangzott, amit a gyaluk
 8 XII  |        biztonsággal súgá a kézműves fülébe:~– Nem azokkal a pisztolyokkal
 9 XIII |             Pál felrángatá álmábul, fülébe kiabálva:~– No, keljen fel,
10 XIII |             meg égő taplót dugott a fülébe a tréfás ifjú, mely elmésség
11 XV   |     Abellino inasa urához furakodva fülébe súgja:~– Éppen most láttam
12 XVIII|             gyöngéd, biztató hangon fülébe súghatni:~– Én régen óhajtottam
13 XXIV |           azt a gondolatot sugdosta fülébe a szerelmi gyávaság, hogy
14 XXV  |    karjaiból, s odahajolva vállára, fülébe súgá:~– Mármost, édes Rudolf,
15 XXV  |        legforróbb szerelmen.~Rudolf fülébe súgá gyöngéden:~– Még most
16 XXV  |            zokogó szavai hangzottak fülébe, lelkébe. Egész hazáig.~