Rész

1001 9 |             éppen ily pillanatban hozza az ő házához.~A lelkész pedig
1002 9 |               amint e hideg kéz megfogá az övét, amint e sápadt arc
1003 9 |           mosoly arcáról, és fehér lett az, mint egész ruházata.~A
1004 9 |               Malárdy azt hivé, hogy ez az ősz ember megtébolyodott,
1005 9 |               Thádé feljül emelve fejét az alispánon s végignézve a
1006 9 |            büszke férfin – ki légyen ez az úr?~– Az én vőm – báró Kadarkuthy
1007 9 |                   ki légyen ez az úr?~– Az én vőm – báró Kadarkuthy
1008 9 |               hangján mondva neki:~– Ez az úr – egy országos csaló:
1009 9 |                úr – egy országos csaló: az én fiam…~
1010 10|             szobából, egy konyhából áll az egész. A magas part elfedi
1011 10|                 kéményét látja meg, aki az országúton végighalad.~A
1012 10|                Jó kis csendes ház lehet az, ott bizonyosan nem beszélnek
1013 10|                a hold is ad, amennyinél az emberek megismerhetik egymást,
1014 10|               Gutai Thaddeus uramnak és az ő megtalált fiának, a gézengúznak.~
1015 10|               és fölfedezett fia.~Gutai az éj sötétje alatt feltűnés
1016 10|         bocsátva elől, s azután bezárta az ajtót. Házigazda vagy gazdasszony
1017 10|               amannak nem volt szüksége az ő arcát látni.~A fiún még
1018 10|                vőlegényi öltözete volt, az ezüsttel hímzett fehér bársonydolmány,
1019 10|                 fekete szőrzubbony volt az, a tanoncok akkori egyenruhája,
1020 10|                 egyenruhája, ezt letevé az asztalon Viktor… nem… Lőrinc
1021 10|           vallatás.~Gutai Thádé egészen az elején kezdte azt, ahogy
1022 10|             tenni.~– Ki vagy? Mi neved?~Az ifjú csüggeteg hangon válaszolt
1023 10|                  suttogá fejét lehajtva az ifjú.~Az apa folytatá tovább,
1024 10|                 fejét lehajtva az ifjú.~Az apa folytatá tovább, kezeit
1025 10|         Tizenkilenc.~– Csak tizennyolc. Az utolsó évet töröld ki életedből,
1026 10|              erre a kérdésre. Csald meg az emberiekben az embereket,
1027 10|                Csald meg az emberiekben az embereket, de ne az isteniekben
1028 10|         emberiekben az embereket, de ne az isteniekben az Istent. Ezt
1029 10|         embereket, de ne az isteniekben az Istent. Ezt nem velem fogod
1030 10|               felelj. Vannak-e szülőid?~Az ifjú alig bírta kimondani
1031 10|             magát általad apának többé.~Az ifjú szívszaggató hangon
1032 10|                mondá neki:~– Végezzünk: az idő halad!~Lőrinc letörlé
1033 10|                 nagy tökélyre vitetett.~Az ifjú egy könnyet nem ejtett
1034 10|             harapott ajkába e célzásra. Az ősz tudós, ki nehéz szorgalommal,
1035 10|                el fogsz rejtve lenni?~– Az öreg báró szereti a kalandokat;
1036 10|           magamat, és ne féljek semmit. Az első héten az erdőben egy
1037 10|            féljek semmit. Az első héten az erdőben egy magányos vadászlakba
1038 10|          megnőttem, mennyire hasonlítok az öreg báróhoz; idézgették
1039 10|                 a tudomány! Folytasd!~– Az öreg báró rendkívül mulatott
1040 10|            vendégei nem vettek egyébnek az ő szokott hóbortjainál. –
1041 10|           mármost ideje, hogy megjöjjön az eszem. Ígértem töredelmes
1042 10|               szívvel, hogy megjavulok. Az öreg báró két kézzel fogódzott
1043 10|                  kiáltott közbe kacagva az öreg báró; a jó urak szerényen
1044 10|               szerényen szabódtak, hogy az ő kisasszonyaik nem érdemlenének
1045 10|     érdemlenének ilyen nagy szerencsét; az öreg báró azonban addig
1046 10|                 megértettem abból, hogy az öreg báró nem szereti fiát,
1047 10|            venni, hogy őt meglátogassa: az folyvást külföldön lakott,
1048 10|               szokott váltogatni, miket az öregúr nekem megmutogatott.~–
1049 10|                volt, midőn elvállaltam. Az öreg báró azt állítá, hogy
1050 10|              öreg báró azt állítá, hogy az neki sok mulatságot fog
1051 10|                el, később azután mindig az lett vége a mulatságnak,
1052 10|               hogy vele együtt kilöktek az ajtón.~– Miképpen?~– Elkezdtem
1053 10|              Nem gondoltál-e arra, hogy az igazi Kadarkuthy Viktor
1054 10|               Ez elvégre is megdöbbenté az ifjú bárót, s mire apja
1055 10|             mert tíz év óta nem látták; az öreg báró ahelyett, hogy
1056 10|              azt kérdezé tőle: „Kicsoda az úr?” S mikor az őt édesatyjának
1057 10|                 Kicsoda az úr?” S mikor az őt édesatyjának kezdte nevezni,
1058 10|                 valahogy hasonlíthatott az ifjú báró külsejéhez; azt
1059 10|                  átadták a vármegyének, az most is ott ül a tömlöcben,
1060 10|             többször suttogta magában~– Az igazi báró tömlöcben ül,
1061 10|              igazi báró tömlöcben ül, s az álorcás vigad!~Azután egyszerre
1062 10|                 azt kérdezé tőle:~– Hát az kinek az eszméje volt, hogy
1063 10|            kérdezé tőle:~– Hát az kinek az eszméje volt, hogy Malárdyhoz
1064 10|               nem játszottad itt is azt az alakot, amit másutt? Miért
1065 10|         megszerezd. Utálatos alakjáték!~Az öregember egészen elcsüggedten
1066 10|            máséból, komédiát játszottál az Isten nevével, hogy egy
1067 10|         kacagtál és ördögi csúfot űztél az átokmondóból és az átokviselőből!
1068 10|                űztél az átokmondóból és az átokviselőből! És megrontád
1069 10|           beteljesítéd mind a kettőnkön az átkot.~Amint a pap elhallgatott,
1070 10|       locsogását lehete hallani odakünn az ablak alatt.~– Mivel tudod
1071 10|                 bűnöm, ez halálom.~– És az is te beléd?~– Még erősebben,
1072 10|                A pap felemelé két kezét az égre, s valami rettenetes
1073 10|              nélkül, s elmondtam utána.~Az öreg nagyot sóhajtott:~–
1074 10|         sajátszerű hangja elárulá, hogy az – valami lánc.~– Jőjj közelebb!~
1075 11|            szólt, akit Pálnak nevezett; az öreg halász volt az, ki
1076 11|           nevezett; az öreg halász volt az, ki ezalatt kunyhója előtt
1077 11|              személy számára, elkészíté az evezőket a ladik orrában
1078 11|            kijöttek ketten a kunyhóból, az apa és a fiú, s beleültek
1079 11|              egészen a csónak oldaláig, az evezőtől hányt habokig,
1080 11|                 után maradt.~Olyan szép az ilyen holdvilágos vízbe
1081 11|           jönnek. Amint keresztülvágták az örvényt, a halász csendesen
1082 11|               átmegy, mindig eszébe jut az a szó, pedig mindennap átmegy
1083 11|                azután eltűnt a hold is, az utolsó kis fényhegyecske
1084 11|              vagy itt a lélekvesztőn és az én keblemen?… Itt, itt…
1085 11|               csónakban: a kormányos és az evezős.~A levetett békjók
1086 11|               hogy aki elveszett tőlük, az nagyon jól el tudott rejtőzni;
1087 11|              nem merte őt megszólítani. Az ősz férfiú imádkozásban
1088 11|          gyalázattól, és soha ne ejtsen az én lelkem egy panaszos hangot
1089 11|           ellened, amiért elvevéd tőlem az én napjaimnak világát és
1090 11|            örömeit, és soha ne tégyenek az én gondolataim szemrehányást
1091 11|            előtted, amiért így kitépted az én szívemhez nőtt szívet.
1092 11|               ítélő szellemei megkapták az áldozatot, akiért felzúdulának
1093 12|                          Zörgeti a szél az ablakot…~A szél az én legfélelmesebb
1094 12|                 szél az ablakot…~A szél az én legfélelmesebb rémem.~
1095 12|                beteg leszek tőle; mikor az ablakom alatt elkezdi pokoli
1096 12|             elmegy a kedvem a munkától, az élettől és az egész szélráncigálta
1097 12|                 munkától, az élettől és az egész szélráncigálta világtól;
1098 12|              elcsodálkoznak majd reggel az emberek, ha meglátják ezt
1099 12|                 csoporttal, s odahányja az udvarra; hadd örüljön neki
1100 12|               nekifeszíti üvöltő száját az ablakok szegleteinek, és
1101 12|            átérezni, eliszonyodni tőle.~Az emberek lefeküdtek abban
1102 12|             látják, hogy csak álom volt az egész.~De az álom kerüli
1103 12|             csak álom volt az egész.~De az álom kerüli a házat.~Vannak
1104 12|           látások, amiket ébren álmodik az ember: azok a kinyitott
1105 12|              rettenetes rájuk nézni, és az ember tudja, hogy ez nem
1106 12|         ébrenlét.~Vajon miket láthatott az elhagyott menyasszony özvegy
1107 12|            utoljára meg volna halva.~És az milyen jó volna rá nézve.~
1108 12|               rá nézve.~Milyen jó volna az, ha mint a regényekben szokás,
1109 12|             akkor megengedi őket halni: az életben is úgy lehetne.
1110 12|                 tudnának ez éjjel, neki az már kevés.~Micsoda látások
1111 12|          testének minden idegeiben! Azt az egy arcot látja mindig.
1112 12|             állja el testét, lelkét; ez az ő csókja; majd a zsibbasztó
1113 12|            zsibbasztó tehetetlenség, ez az igéző kézszorítása; aztán
1114 12|             szél is azt mondja odakünn. Az ablaktáblák úgy rezegnek.~
1115 12|              valami előálom lepi meg, s az mindig egy ábrán kezdődik.
1116 12|                 ábrán kezdődik. Ott van az elveszett ifjú mellette.
1117 12|             soha, helye sem látszik. De az arc mégis halvány, de az
1118 12|                az arc mégis halvány, de az ajk mégis néma. Odahajol
1119 12|                  és addig csókolja, míg az arc piros lesz, az ajkak
1120 12|                  míg az arc piros lesz, az ajkak mosolyra nyílnak,
1121 12|                 vagyok, csak tréfa volt az egész. Itt vagyok melletted,
1122 12|             senki bejönni. Csak a szél, az irigy szél az, mely nem
1123 12|              Csak a szél, az irigy szél az, mely nem engedi, hogy valaki
1124 12|                azután a hánykódó tenger az üvöltő viharban, ketten
1125 12|                zörren ajtó, ablak!~– Ki az? – senki, senki. A szél
1126 12|              elmondja négyszer, ötször. Az Isten nem haragszik azért.
1127 12|       hánykódottak megnyugvást találnak az ő nevében, hadd emlegessék.~
1128 12|               emlegessék.~Ismét meglepi az álom, nem oly nyugtalan,
1129 12|                 azt is tudja, miszerint az most csak álom, de kíváncsi
1130 12|             most sütötte. Azután nyílik az ajtó, valaki jő be rajta,
1131 12|              Nagyot zörren ajtó, ablak!~Az álmodó felriad… Ah, gonosz
1132 12|               Mit vered, mit kocogtatod az ablakot, te nyugtalan rém,
1133 12|             nyugtalan rém, mit zörgeted az ablakot?… A leány odatekint,
1134 12|              egy sikoltás hal el ajkán: az ablakban egy férfi alakja
1135 12|           húzódott félelmesen, folyvást az ablakra nézett, és látta,
1136 12|                  mint hasít egy félkört az üvegen ama férfialak gyűrűje
1137 12|                benyomta kezével a férfi az elmetszett üvegszeletet,
1138 12|                elmetszett üvegszeletet, az halkan kipattant, s egyet
1139 12|                benyúlni egy kezet, mely az ablak zárját keresgélte,
1140 12|             ismét visszahúzódott, azzal az ablakszárny feltárult csendesen,
1141 12|      ablakszárny feltárult csendesen, s az egész alak fölemelkedett
1142 12|                egész alak fölemelkedett az ablakba, onnan egy lépés
1143 12|              hajított fejsze bukott alá az apjától elítélt fiú a Duna
1144 12|                  azután szétpattan – és az volt a lélek?~Mozdulatlanul,
1145 12|             sebesen, mint a légben, ott az esés valami sajátságos gyönyörérzettel
1146 12|                mely gyöngéd párnát ígér az alvónak.~Akarta, hogy aludjék
1147 12|               hivatásukat teljesíték, s az önkéntelen lehelet erőszakosan
1148 12|                lett, valami vak ösztön, az állati életvágy vette át
1149 12|          pórusait érinté, szétpattantak az ifjú karjai, lábai felrúgták
1150 12|                 víz színén érezé magát, az áldott levegőn, mely újra
1151 12|                merész gondolata támadt.~Az a gondolata, hogy – újra
1152 12|           gondolata, hogy – újra kezdje az életet! Ez a gondolat a
1153 12|                 jól megjegyezve magának az irányt, mely a parthoz vezet,
1154 12|            magas part azután eltakarta, az éjszaka elrejtette, futhatott,
1155 12|              ismét ellenáll a szél volt az, a rohanó szél; neki is
1156 12|             útjuk volt mind a kettőnek.~Az a Malárdyak kastélyát rengetni
1157 12|        zörrenése.~Lőrinc előbb bekémlel az ablakon, hogy egyedül van-e
1158 12|             ablakon, hogy egyedül van-e az, akit keres. Az éji lámpa
1159 12|           egyedül van-e az, akit keres. Az éji lámpa is érezni látszott
1160 12|        felébredt rá.~Lőrinc látta, hogy az álmából felébredő merően
1161 12|                metszett gyűrűje kövével az ablakon, s azt felnyitá
1162 12|              kiáltani. Érzi ezt sokszor az ember, mikor álmodik, és
1163 12|               vőlegény vagy a rém, vagy az álomkép, vagy ki tudja mi –,
1164 12|                 hogy egy viharos órában az őt betakarta hosszú köpenyébe
1165 12|               ki vagyok – suttogá hozzá az ifjú. Most már tudod, hogy
1166 12|             ajkát a magához vont kézre.~Az ifjú tovább suttogott.~–
1167 12|           azután egyszerre térdre esett az ágy előtt, és arcát annak
1168 12|                 odahajolt fölé, s amint az észre nem vevé, halkan megcsókolá
1169 12|              egyszerre kialudt a lámpa, az intő képek eltűntek a sötétben…
1170 12|        végigkacagott a hosszú folyosón, az álmatlan vendégek, rokonok
1171 13|                pillanatra elhomályosítá az ablakát. Más észre sem vette
1172 13|                sem vette volna, hogy mi az? De ő meglátta, megérezte,
1173 13|          veszedelem idején szokás, hogy az senki más, mint Mákosné
1174 13|                 hírt hoz.~– Zárjátok be az ajtót!~Ez a parancs elkésett;
1175 13|                a parancs elkésett; mire az inas kiszaladt, már akkorra
1176 13|             Mákosné asszonyom benn volt az udvaron; megcsókolta az
1177 13|                 az udvaron; megcsókolta az inas szurtos pofáját, s
1178 13|                dikicsét, s be nem várva az ellenséget, futott belső
1179 13|             mester nincs itthon.~Azután az ajtóra tette a fülét, s
1180 13|             marad délig! Mit csináljon? Az ablakon ki nem szökhetik,
1181 13|              csizmástól, bőrkötényestől az ágyba, ahogy a beteg emberek
1182 13|               Miska inas!~Miska bedugta az ajtón bozontos fejét, éppen
1183 13|                 húzni, mint amekkora; – az én kedves szomszéduram beteg,
1184 13|                nem mondják! Mi baja van az Isten szerelmeért?~– A hideg
1185 13|                A hideg lel… – nyöszörgé az árva.~Valóban is lelte egy
1186 13|          mindenfélét hordozok magammal, az ember nem tudja, hogy mikor
1187 13|          áhítatossággal Bajcsy uramnak.~Az csak nézett rá félszemmel
1188 13|                 Mákosné asszonyom azzal az ápoló gyöngédséggel, amivel
1189 13|                 rávenni, hogy vegyék be az orvosságot, emelte saját
1190 13|                  Azzal felkelt gorombán az ágyból, s kiment a műhelybe
1191 13|                Bajcsy uramat őrizze meg az Úristen.~Bajcsy uram hagyta
1192 13|               hamarább, mint később. Jó az Isten mindenekben; jót akart
1193 13|                tudja azt már holnapután az egész város.~– Ejnye, hogy
1194 13|            beszéljek, hát lássa, bizony az rettenetes eset: tudom,
1195 13|              Iszonytató vakmerőség volt az, kérem alázatosan, olyan
1196 13|               mögött, s rákezdte megint az egész legénység a hahotát.~
1197 13|                mérföldnyire a várostól, az alispán kastélyában dőzsöl;
1198 13|              Sőt még mit tett? Megkérte az alispán úr leányának a kezét,
1199 13|                jár, aki nagyon hasonlít az ő elveszett fiához; mire
1200 13|                akkor ért oda, mikor már az ifjakat össze is adták,
1201 13|               büszkén nézte, mint járja az ő kisasszonya a minétet
1202 13|             úrfival, hogy lesz már most az alispán leányából grófné
1203 13|              úgy álmodtam volna, de nem az volt annak a vége, hanem
1204 13|            akarta vagy nem akarta, elég az hozzá, hogy a Lőrincke beleugrott
1205 13|                 tehén füle fekete.~– De az bizony nem mese: valamintségesen
1206 13|               nem mese: valamintségesen az sem mese, hogy a Hermina
1207 13|             Hermina kisasszony meg azon az éjszakán elszökött az alispán
1208 13|              azon az éjszakán elszökött az alispán úr házától: semmit
1209 13|           semmit sem vitt magával, mint az egy öltözet ruháját; senkinek
1210 13|               pajkos siheder üstökének; az pedig uccu keresztülbújt
1211 13|                pedig uccu keresztülbújt az asztal alatt, s futott ki
1212 13|               asztal alatt, s futott ki az ajtón; a nagyasszony mindenütt
1213 13|            mindenütt utána a konyhában, az udvaron végig: a semmiházi
1214 13|            konyhába, becsapta maga után az ajtót; kizárta rajta a nagyasszonyt,
1215 13|         nagyasszony most már nem került az ajtóra, hanem egyenesen
1216 13|                 ajtóra, hanem egyenesen az ablaknak ment; benézett,
1217 13|                ennél válogatottabb neme az injúriának, mely ellen a
1218 13|                kitilthatja, kicsukhatja az ember, akit nem szeret odabenn
1219 13|              elveit, akik nem hozzák ki az ablakaikat az utcára, hanem
1220 13|                 hozzák ki az ablakaikat az utcára, hanem előbb egy
1221 13|               előbb egy kerítést húznak az épület elé.~Korán reggel,
1222 13|                fésülködve: már ott volt az ablakban a nagyasszony,
1223 13|         kísérteties hangon mondta, hogy az embert agyonrémítette vele,
1224 13|            komámuram, vigyázzon magára, az Isten áldja meg: nagyon
1225 13|                 nagyon rosszat álmodtam az éjjel felőle. Azt álmodtam,
1226 13|               járni kedves komámuramat; az pedig rosszat jelent; sárban
1227 13|                gyalázat, mezítláb menni az utcán – sok ellenség; –
1228 13|            ellenség; – vigyázzon magára az ellenségei gyalázatot ne
1229 13|                    Jaj, de nem tudhatja az ember, hogy mikor várja
1230 13|         gyalázza.~Másnap megint odament az ablakba Mákosné nagyasszony:~–
1231 13|           valami kár ne essék benne. Ez az álom nem jót jelent. Aranyos
1232 13|             tavaszi levegő hamar megárt az embernek: patécsot, torokgyíkot
1233 13|               édes komámuram, mi legyen az? Akár a lelkemet is odaadom,
1234 13|                 neki mondani, mert most az egyszer jót álmodott róla:~–
1235 13|                jót álmodott róla:~– No, az éjjel jót álmodtam, kedves
1236 13|           Bajcsy komámuram; hála légyen az Úristennek, ez nagyon jó
1237 13|            nyomtatott címerekkel.~– Hát az valami jó, ha én meghalok?~–
1238 13|             pedig nagyon jó álomnak, ha az embert halva látják. Óh,
1239 13|                embert halva látják. Óh, az igen jót jelent. A fáklyák
1240 13|              türelem. Odament csendesen az ablakhoz, mintha valami
1241 13|               Tudja a nagyasszony, hogy az a híres debreceni professzor
1242 13|             Hatvani mit szokott mondani az álmokra?~A nagyasszony kíváncsi
1243 13|               mondani, hogy bolond, aki az álmait elmondja másnak,
1244 13|            meghallgatja.~Azzal becsapta az ablakot, s ráfordította
1245 14|            Hosszú tél végén megérzi azt az ember, azt a jótékony mágneses
1246 14|                 fű támad elő a földből; az ember vágyik ki a szabadba,
1247 14|              viselet jelenik meg szerte az utcákon; az emberek maguk
1248 14|          jelenik meg szerte az utcákon; az emberek maguk is nyájasabbak,
1249 14|                a téli mogorvaság eltűnt az arcokról, új életerő villanyozza
1250 14|               új életerő villanyozza át az ideieket. Tavasz lesz.~És
1251 14|              fagypont alól, amelyen már az emberi szívek is meghűlnek,
1252 14|             lehelt a költő hő szerelme: az emberek nyelvét megcsípte
1253 14|                magas hó a három halmot, az ember azt gondolhatta, talán
1254 14|             kisütött a nap.~Megjelentek az apró szorgalmas hangyák,
1255 14|              meleg szellő köszöntött be az ablakon; „Jön a tavasz”,
1256 14|               császár rendelete, melyet az erős lelkű fejedelem jan.
1257 14|             lehel, áldást sóhajt vissza az égre; milliók mosolya derült
1258 14|               miknek fenn kelle maradni az ő nevének emlékére, az emberiség
1259 14|          maradni az ő nevének emlékére, az emberiség dicsőségére; amik
1260 14|              előkerültek, s megjelentek az utcán, vármegyeházak termei
1261 14|           rivalgó népünnepeken sütötték az ökröt, csapra verték a bort;
1262 14|             csapra verték a bort; pedig az emberek anélkül is ittasak
1263 14|               anélkül is ittasak voltak az örömtől.~Milyen szomorú
1264 14|            ember, mint Malárdy alispán.~Az ember egyszerre kezd esni
1265 14|             lenni annak határain belül, az csak az ő akaratával lehetett;
1266 14|                 határain belül, az csak az ő akaratával lehetett; a
1267 14|               következik utána a többi. Az átok beleesett már a fájós
1268 14|                magát enni, be a szívig, az élő ütérig, míg hivatását
1269 14|            valami?~Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt öröklővé
1270 14|               földet, hogy számláltatta az embereket erőhatalommal?~
1271 15|               központját képezi, jutott az a dicsőség, hogy a hazai
1272 15|                még annál is alább, mert az legalább meséit és tradícióit
1273 15|                 mint a tanárok, akiknek az kenyerük volt; szilaj léhaságban,
1274 15|               idejét a nemes fiatalság. Az arisztokrácia nagy része
1275 15|                  esztelen nemzedék kelt az erősek helyébe; a bóbita
1276 15|                erősek helyébe; a bóbita az asszonyok fején cégére lett
1277 15|           órákban, midőn alig pislogott az utolsó szikra a hamu alatt,
1278 15|               kiírta. Még akkor ez volt az irodalompártolás egyetlen
1279 15|          Hyppocrenének, s róla szintúgy az egész társulatot, melyet
1280 15|         sapphicusokban, senki más, mint az ő tulajdon fia, Kálmán!~
1281 15|              Nem keressük többé; a tény az, hogy másnap a tisztújítás
1282 15|               jelöltet minden hivatalra az alispántól kezdve le az
1283 15|                 az alispántól kezdve le az esküdtekig.~Ebből veszedelmes
1284 15|                előtte, s elmondák, hogy az indítványtevő kérelme jogos,
1285 15|            jogos, és nem féltek azalatt az ő szeme közé nézni. Máskor
1286 15|             venni Bajcsy András uramat, az érdemes csizmadiamestert,
1287 15|           szóval és tettel gyámolítandó az ő felekezetének szándékát,
1288 15|              sor; nagyon látszott pedig az egész arcán, mennyire részt
1289 15|            szájjal, szemöldökkel, bökte az ujjával előre a mondást,
1290 15|                tíz ujjával, hogy nem ér az semmit; s ha leült valaki,
1291 15|             bevonni, s úgy tett, mintha az egész veszedelmes vitában
1292 15|                 hanem Bajcsy uramat ott az asztal végén.~Amennyire
1293 15|              végén.~Amennyire bosszantá az ingerlő fitymálás a szónokokat,
1294 15|              kezét megtámasztva ököllel az asztalra, másik kezének
1295 15|              ardor prava jubentium (itt az ellenpárt szónokait vágta
1296 15|               úgy tett, mintha nevetne. Az egész gyűlés jó kedvre lett
1297 15|              hangulat el látszott mosni az ingerültséget, mit az elébbi
1298 15|             mosni az ingerültséget, mit az elébbi heves viták támasztottak.
1299 15|                 a főispán fülébe, amire az is nagyon elmosolyogta magát,
1300 15|             eléggé meg van már vitatva. Az elnök az előadottak után
1301 15|               van már vitatva. Az elnök az előadottak után elismeri,
1302 16|        mulatságos kandidációra!~Hogyne! Az atyafiak alispánjelöltet
1303 16|            lehetett.~Nem lehet panaszuk az atyafiaknak: kálvinista
1304 16|         megszomorított atyafiakra, akik az első meglepetés pillanatában
1305 16|         helyzetben.~Egy csizmadiamester az ő alispáni jelöltjük!~Malárdy
1306 16|           tiszteletnek tartja, hogy már az ötödik tisztújítás alkalmával
1307 16|                 Malárdyval pretendensül az alispáni hivatalra; hogy
1308 16|                 elavulhatatlan élc volt az, hogy még most is lehet
1309 16|             nevetni eleget.~Hogy fogják az atyafiak majd maguk között
1310 16|            atyafiak, vígan és kötekedve az ellenpárt felei; fenn a
1311 16|              teremben csak a főispán és az előkelőbb hivatalnokok maradtak.~
1312 16|              kitette a küszöbön, valaki az urak közül elnevette magát,
1313 16|         elnevette magát, Vasady megállt az ajtóban, és hátratekintett.
1314 16|             pedig nem látta senki ebben az órában: úgy megijedt az,
1315 16|                 az órában: úgy megijedt az, úgy elment haza, s úgy
1316 16|               csinált saját személyében az egész közügynek; nem a saját
1317 16|               nem a saját szégyene, nem az a kacaj, amivel őt illették,
1318 16|                 amivel őt illették, nem az fájt neki: hanem az, hogy
1319 16|                 nem az fájt neki: hanem az, hogy őrajta bukott keresztül
1320 16|               inkább teljesült volna be az álma, hogy feküdnék ő halottan
1321 16|              aki miatt szégyent vallott az egész vármegye népe.~Ezalatt
1322 16|          négyezer főre terjedő nemesség az udvarra volt gyűjtve, onnan
1323 16|          szótagnál felemelt fővel s még az asszonyi ág másnevű nemzedéke
1324 16|                a Hugó Oszkárt leküldték az urak a teremből, hogy figyeljen
1325 16|          rövidítendő.~Hugó Oszkár éppen az elejére érkezett oda, mikor
1326 16|              vonással úgy odateremtette az embert, hogy mindenki ráismert.
1327 16|               Egyszer azonban tele lett az ív papiros, s ő kezdett
1328 16|          szavazásról semmit; még nagyon az elején járnak. Magában reménylette
1329 16|                 is, hogy majd megfordul az arány: az ellenfél párthívei
1330 16|                majd megfordul az arány: az ellenfél párthívei bizonyosan
1331 16|              ajtóstól rohant be Hugó, s az egész társasághoz intézte
1332 16|            alázatosan megkövetem; nekem az a szerény véleményem van –
1333 16|           mindennek Vasady táblabíró úr az oka, mert ott áll a szavazatszedő
1334 16|              Vasadynak, hogy ott álljon az asztalnál – kiálta egy a
1335 16|            Malárdy még nem közelíté meg az ezret.~– Tessék elvonulni
1336 16|                azt ne higgyétek, mintha az én szemöldököm tenné azt,
1337 16|             vótumot kapott – s olyankor az ő pipája mindig kialszik.~
1338 16|               hosszat; és Malárdynak ez az egy óra nehezebb volt, mint
1339 16|               mesterember; s majd ismét az lesz néggyel, öttel, tízzel
1340 16|           legirtózatosabb küzdelem volt az: egy néma harc, hol sem
1341 16|                 bele a diadalba, csupán az egymás után hulló számok;
1342 16|                azután ismét kettő-három az egyikhez, kettő-három a
1343 16|               szavazó lehetett még künn az udvaron. Még azok egyszerre
1344 16|            győzelem esetére is megmarad az a szégyen, hogy egy Malárdyval,
1345 16|        kevélységgel utasítja el magától az üdvözlést.~– És ha megnyerném
1346 16|                 de – ragaszkodott, mint az élethez, a szavazatok jó
1347 16|        kicsinytől és nagytól, mint maga az első úr az országban: a
1348 16|           nagytól, mint maga az első úr az országban: a jövő órában
1349 16|                sebesen halad előre, már az ezerkilencszázat is elérte,
1350 16|           hátramaradt; akik most jönnek az udvarról, mintha összebeszéltek
1351 16|               Malárdyt.”~Malárdy arccal az ablak felé fordult, és öntudatlanul
1352 16|               és öntudatlanul bámult ki az utcára, nem látott maga
1353 16|               azt sem vette észre, hogy az egész utca a megyeház előtt
1354 16|             tárgyon függnek: ez a tárgy az ő arca, mely azoknak odakünn
1355 16|                és ő nem tudja azt, hogy az ő halvány vonásait odalenn
1356 16|         szaporodnak; Malárdy nem halad.~Az a halvány kép ott az ablakban
1357 16|             halad.~Az a halvány kép ott az ablakban oly kőmerev szemekkel
1358 16|                elérték. Ez éppen közepe az összes számnak, most már
1359 16|                mind Malárdyé lenne, még az sem segítene rajta, most
1360 16|                most már vége mindennek.~Az a fehér alak ott az ablakban
1361 16|          mindennek.~Az a fehér alak ott az ablakban oly merev, oly
1362 16|              kapott kétezret és százat.~Az a fehér szoborkép ott az
1363 16|                Az a fehér szoborkép ott az ablakban egyszerre eltűnik
1364 17|          Tekintetes uram!~– Zárjátok be az ablakot, eresszétek le a
1365 17|           firhangot, ne lásson be senki az utcáról! – nyögé Bajcsy
1366 17|                bőrkanapén fekve, aminek az egyik támláját le lehetett
1367 17|               lehetett kapcsolni, mikor az ember ki akarta nyújtani
1368 17|                azt mondom: még kihallik az utcára. Mákosné asszonyom
1369 17|                 a herkali pusztára vagy az izsai rétre, vagy mit bánom
1370 17|         jajgatva e szomorú beszéd miatt az öregnek. A szegény Szabóné
1371 17|                   Részeg emberek járnak az utcán.~– De azok nem részeg
1372 17|            emberek. Mit kiabálnak? Ugye az én nevemet kiabálják? Ugye
1373 17|              inas: – hiszen sár sincsen az utcán.~A két asszony pedig
1374 17|              inas kifutott megnézni: mi az, s hüledezve jött vissza
1375 17|             büntetni jönnek. Legyen meg az Úrnak akarata. De ti menjetek
1376 17|                mint kínálgatják egymást az emberek: ki menjen elöl.~
1377 17|            tegyenek vele, amit akarnak!~Az ajtó előtt tiszteletadó
1378 17|               valaki.~– Tessék! Szabad.~Az ajtó felnyílt. Legelül Vasady
1379 17|                 úrnak, hanem éppen csak az alispánokat s a nevezetesebb
1380 17|                választásunk helyességét az idők folytával igazolni
1381 17|             tóduló nemesek szava kiadta az éljent az udvarra, az udvarról
1382 17|          nemesek szava kiadta az éljent az udvarra, az udvarról az
1383 17|            kiadta az éljent az udvarra, az udvarról az utcára terjedt
1384 17|                 az udvarra, az udvarról az utcára terjedt az, s kiáltá
1385 17|              udvarról az utcára terjedt az, s kiáltá ezer meg ezer
1386 17|            hajdani napjait, vedd ezt is az Úr megpróbáló látogatásakint.
1387 17|               előre a sors, fogadjuk el az ő kihívását, s felejtsük
1388 17|               ember voltál mindig, légy az a magas polcon is ezután;
1389 17|             polcon is ezután; bizonyára az a nagy mester, ki a publikánusokból
1390 18|           minden virág felveté illatát, az esti lég nehéz a kertek
1391 18|               kapu mellett lócák vannak az utcán, a gazdagabbak házai
1392 18|               fiatal leányoknak azonban az ablakban van a helyük, miknek
1393 18|               rostélyt).~És valaki csak az utcán van, a kapuk előtt,
1394 18|                 a rostélyos ablakoknál, az mind csak egy tárgyról beszél;
1395 18|               csak egy tárgyról beszél; az elmúlt tisztújításról, Bajcsy
1396 18|             házát építtetné bennük, mik az övén kívül senki parancshangját
1397 18|          lejjebb szállaniok, nem kell-e az ajtóknak küszöbeikkel leereszkedniök,
1398 18|             ember szaladgált alá s fel, az ajtókat gondtalanul csapkodták
1399 18|               csapkodták be maguk után; az alispáni lakosztály folyosóin
1400 18|             keresztül a széles udvaron; az egy kerttel volt összekötve:
1401 18|               át észrevétlenül kijutott az utcára.~A Nagymihály utca
1402 18|              miattuk este akárki járhat az utcán.~A bukott nagy ember
1403 18|                földön, azzal elkergette az ebeket; az ostornyél vége
1404 18|             azzal elkergette az ebeket; az ostornyél vége sáros volt,
1405 18|         tilalmas játszásból, s csavarog az utcán, kerüli a verést otthon;
1406 18|         hátaikkal vannak erre fordulva, az egész sikátorból sehova
1407 18|                 arravaló hely, hogy ott az embert sötét este meggyilkolják,
1408 18|            összerezzent; pedig nem volt az egyéb, mint valami jámbor
1409 18|         merészel; s azon oly dühbe jött az első ijedtség után, hogy
1410 18|                a fél ostornyéllel, hogy az mind összetört bele, s azzal
1411 18|             kövezet tanúbizonyítá, hogy az a Rác utca: a város legúriasabb
1412 18|               jutnának egyenkint eszébe az emlékek, amint a tárgyak
1413 18|             hirdetménytábla, melyen még az ő nevével kelt tudósítások
1414 18|            tilalom napja volt ma.~Nem ő az úr többé itten!~Odább egy
1415 18|                 többet ért neki azoknál az alispán pártfogása.~De most!
1416 18|       ismerőshöz, késő estig odamaradt; az apa hogy kétségbe volt esve
1417 18|              volt, mikor eléje futottak az ajtóban s kiáltották, hogy
1418 18|           lesújtott férfi továbbsietett az utcán, nagyokat botlott
1419 18|                van már fáradva bele. És az a teher mindig nehezebb
1420 18|              amikor a keményszívű férfi az előtte könyörgő alacsony
1421 18|               sírása kierőszakolta tőle az igent. Ah, e gyermeksírást
1422 18|             hallaná most is!~Intés volt az a sorstól, hogy ami szívnek
1423 18|               ami szívnek van teremtve, az legyen szív; de ő nem hallgatott
1424 18|               mert a ház ajtajában állt az átokmondó férfi kezét felemelve
1425 18|         átokmondó férfi kezét felemelve az égre és azt mondá:~– Romoljon
1426 18|           földönfutók, és alázza meg őt az ő büszkeségében, szállítsa
1427 18|          fölemelni: hiszen mindenki fél az Istentől, mindenki szereti
1428 18|              még kisebb lehet.~És ekkor az a férfi, ki maga legbuzgóbban
1429 18|              maga legbuzgóbban tisztelé az ő Urát, ki családját szerette,
1430 18|                 melyet szemei belátnak, az ragadá fel a fejszét, és
1431 18|                a bezárt ajtóhoz.~Nem ő, az épület közelített felé;
1432 18|                 épület közelített felé; az a nagy, deszkából épített
1433 18|             hangzott ezer ember hangján az üvöltő mondat:~„Boldog,
1434 18|                a bölcsőbül kirántja,~És az erős kősziklához paskolja!…”~
1435 18|                bogácsot teremve nyáron.~Az ott a régi rác temető.~Amiben
1436 18|              temető.~Amiben megbotlott, az tán egy kiálló szobor vége
1437 18|           sok-sok év előtt azon a téren az ő parancsára lerontottak.~
1438 19|    visszafordult, hogy hazafelé térjen.~Az utcák üresek voltak már,
1439 19|                eloltották a gyertyákat; az éji őr parancsolgatta is
1440 19|               egek ura.~Tízet ütött már az óra…”~Csendes kopogás és
1441 19|              kardala tartotta beszéddel az éjt, melybe a távoli vársáncokról
1442 19|          találkozott Malárdy, kik közül az egyik valami rác tamburát
1443 19|               ha még ébren volt valaki, az is elaludt rá.~Amint Malárdy
1444 19|                 futni a harangszó elől? Az utoléri az embert.~A piac
1445 19|              harangszó elől? Az utoléri az embert.~A piac túlsó oldalán
1446 19|             szentséggel kezében; előtte az egyházszolga a nyeles lámpással
1447 19|      csengettyűvel, hogy aki azt hallja az utcán, megálljon és térdet
1448 19|            megálljon és térdet hajtson.~Az utcán nem volt más, mint
1449 19|                vetett magára, s elmondá az imát a haldokló lelkéért,
1450 19|                 lelkéért, akárki legyen az.~A lélekharang másodszor
1451 19|                 szív fohásza szállt fel az égbe a néma éjszakában,
1452 19|             kereste őt Durday cselédje; az öregúr haldoklik, megütötte
1453 19|                vén őrnagy azt állította az általános kétségbeesés órájában,
1454 19|               lábaszárához rozsdásodott az esze, mint a hüvelyéhez
1455 19|              kizárva, egész keresményét az eltűnt Herminának hagyta,
1456 19|                Herminának hagyta, habár az egy sátoros cigány nejeképpen
1457 19|                vizslája meg sem ugatta; az a ház oldalában egy nagy
1458 19|             sietséggel; mintha rá volna az bízva. Malárdy a konyhában
1459 19|         Vaktában tapogatózva megtalálta az előszoba ajtaját, ott a
1460 19|          találta a gyóntató lelkészt és az orvost; az ágy fejénél sírt
1461 19|         gyóntató lelkészt és az orvost; az ágy fejénél sírt kötényével
1462 19|             arcát a hadastyán cselédje.~Az orvos és lelkész meglátva
1463 19|                jöttek, s odavezették őt az ágyhoz, amelyen feküdt egy
1464 19|                  Mindennek vége – szólt az orvos.~Malárdy fáradtan
1465 20|               meg rajta, nem igazi neve az annak a falunak, hanem úgy
1466 20|            falunak, hanem úgy csúfolják az ismerősök egymás között.~
1467 20|                ismerősök egymás között.~Az pedig a név eredete, hogy
1468 20|                 eredete, hogy ott lakik az öreg báró Kadarkuthy, s
1469 20|             vízzel szokta magát ellátni az egész helység embere és
1470 20|           embere és barma, s egy nyáron az is szertelen kiapadt: az
1471 20|                az is szertelen kiapadt: az öreg báró éjszaka alattomban
1472 20|              baromfi le volt részegedve az egész faluban; részeg béresek
1473 20|            hajszolták részeg tyúkjaikat az udvaron; minden élőlény
1474 20|              bornyúk balettot jártak, s az egész faluban olyan lárma,
1475 20|                ha lehetett kétszeresen.~Az a konvenciója volt az összes
1476 20|      kétszeresen.~Az a konvenciója volt az összes emberiséggel, hogy
1477 20|              fel, ha visszatréfáltatik. Az volt legkedvesebb embere,
1478 20|                 tudta bosszantani, mert az szerezte meg neki azt a
1479 20|                 kedves embere volt neki az egyetlenegy fia, Viktor,
1480 20|                 fiú meg azzal bosszantá az apját, hogy nem tanult semmit.
1481 20|                tette, hogy felgyújtotta az egész kovácsműhelyt. Azután
1482 20|                őt mezítláb járni. A fiú az apja aláírását utánozva,
1483 20|              báró engedte, hogy kezdjen az uzsorás a fiú ellen bűnvádi
1484 20|            annyira vitte a dolgot, hogy az öregúr sequestrumot kapott,
1485 20|              Viktor anyai örökét, pedig az még nem volt több tizennyolc
1486 20|               soha felé sem ment többet az apjának.~Ekkor jött az a
1487 20|           többet az apjának.~Ekkor jött az a tréfás ötlete a bárónak,
1488 20|           mintha többé gondja sem volna az apjára, majd ő is csinál
1489 20|                egy kis tréfát. Hogy fog az neki tetszeni?~Megismerte
1490 20|                kalandszerető és merész. Az ifjú életében támadt pillanatnyi
1491 20|                támadt pillanatnyi zavar az ő kezébe hajtá őt, odamenekült
1492 20|         elhitetni ismerőseivel, hogy ez az ő fia, miután azok Viktort
1493 20|        megijeszté, amint megtudta, hogy az apja valakit mint fiát mutogat
1494 20|             sietett haza, és felkereste az apját; aminek, mint tudjuk,
1495 20|             apját; aminek, mint tudjuk, az lett a vége, hogy a báró
1496 20|               lármát csapott, elfogatta az igazi fiát, s becsukatta
1497 20|              tréfán többet nem nevetett az öregúr, mint ezen. Milyen
1498 20|             ezen. Milyen szépen ül most az igazi Viktor nemes Abaúj
1499 20|                vármegye tömlöcében, míg az ál Viktor helyette udvarol
1500 20|                 hogy valaki ráismerjen.~Az alakoskodás kiderülése azonban