Rész

1501 20|            azonban így történt.~Kálmán, az alispán fia, titokban látogatta
1502 20|                  Thaddeus addig vallatá az ifjút, míg az elmondá neki
1503 20|             addig vallatá az ifjút, míg az elmondá neki e lépése okait,
1504 20|                 meg testvérének jegyese az egész társaság előtt, mint
1505 20|               gondolat villant lelkébe. Az ő fiának volt az a lángesze,
1506 20|               lelkébe. Az ő fiának volt az a lángesze, hogy mikor egy
1507 20|                 meghallott apjától, azt az ebédnél elejétől végig elmondta.~
1508 20|              ahogy Kálmán beszélt róla, az alak is csalhatatlanul az
1509 20|               az alak is csalhatatlanul az övé volt, az ő csengő hangja,
1510 20|             csalhatatlanul az övé volt, az ő csengő hangja, az ő lángesze,
1511 20|               volt, az ő csengő hangja, az ő lángesze, az ő délceg
1512 20|           csengő hangja, az ő lángesze, az ő délceg termete és gyönyörű
1513 20|             érkezett.~Gutai Thaddeusnak az a spártai ötlete támadt
1514 20|              történtek után, hogy fiát, az ország-világcsalót fogva
1515 20|              Kadarkuthy Viktor helyébe, az utóbbinak visszaadván szabadságát,
1516 20|               még mai nap sem restellik az emberek fejükben tartogatni,
1517 20|         hasztalan kereste őt a vizekben az öreg halásszal együtt, megsiratá,
1518 20|          sokszor a szarvasok betévednek az istállóba, s eleszik az
1519 20|                 az istállóba, s eleszik az abrakot a lovak elől.~Az
1520 20|                az abrakot a lovak elől.~Az út a vadaskert mellett halad
1521 20|             kopó volt, egy pedig ember.~Az ember közöttük különösen
1522 20|              fületlen, némelyiknek csak az egyik kapcsoló zsinórja
1523 20|             Első tekintetre azt hihette az ember, hogy valami vándor
1524 20|                furcsa ábrázatot azokkal az eltorzult vonásokkal és
1525 20|             békességet, kedves atyámfia az Úrban.~– Hosszú kolbászt,
1526 20|              meg nekem, kedves atyámfia az Úrban, vajon jól megyünk-e
1527 20|                vajon jól megyünk-e ezen az úton őnagysága kastélyához?~–
1528 20|                  nem is jár a kastélyba az utcáról okos ember, hanem
1529 20|                   De mi arra nem tudjuk az utat.~– Hát hiszen majd
1530 20|                 hiszen, kedves atyámfia az Úrban – szólt Thaddeus úr
1531 20|              gnóm, s a lovak közé vágva az ostorral, belevite a szekeret
1532 20|               kikerülni, hogy a tengely az egymást megközelítő fákba
1533 20|                vágtatva keresztül, hogy az ember messziről azt hihette,
1534 20|          magában rettegve Thadeus úr –, az ugyan szép dolog lesz nekünk.
1535 20|            minek is bíztam magamat erre az emberre?~Ahol van ni! Most
1536 20|        Automedont.~– Semmit sem – szólt az nevetve –, csak fogózzék
1537 20|             türelmét.~– Kedves atyámfia az Úrban, ha jó lélekkel viseltetik
1538 20|            veszedelembe ne vigyen, mert az nem volna barátság.~– Nem
1539 20|                 a lovak közé cserdített az ostorral, s vágtatott, mint
1540 20|            tekervényességükön kívül még az is bizonyít, hogy szépen
1541 20|               pogány hajsza alatt, mert az tökéletesen kétségbeejtette
1542 20|             magában, hogy legelső dolga az lesz a báró úr előtt, hogy
1543 20|                 volt ajtaja, hanem csak az emeleten, oda pedig egy
1544 20|             vezetett le.~A ragyás férfi az említett éjszaki oldalra
1545 20|               felé, ott majd megtalálja az istállókat, kösse be a lovait,
1546 20|              eresztett füllel cammogott az ólak felé, a ház szögleténél
1547 20|             magát:~– Erős várunk nekünk az Isten!~– Mit látott tiszteletes
1548 20|            mögött jövő kis ember. – Tán az ördögöt vagy a háziurat?~
1549 20|            Thaddeus megnémulva mutatott az ajtóra, ahol egy gyönyörű
1550 20|               eléje került.~– Nézze meg az ember, a semmirevaló megint
1551 20|              csinál itt megint?~A mackó az első érintésre gorombán
1552 20|          rátette a kis ember karjára.~– Az istenért, most mindjárt
1553 20|              fenevad szeme közé. Azokat az éles fekete szemeit odaszegezte
1554 20|                 a vad tekintetébe, mire az lassankint félrefordítá
1555 20|           komikus fortéllyal iparkodott az egyik szemét behunyva tartani,
1556 20|          karjáról.~– Menjen kend vissza az odujába, s húzza be maga
1557 20|           odujába, s húzza be maga után az ajtót.~Mackó úr valamait
1558 20|                megmondtam kendnek, hogy az én mentém nem olyan, mint
1559 20|          amilyennek látszik, azért most az egyszer megbocsátok; hanem
1560 20|            házába, s ki ne merje nyitni az ajtót, míg én meg nem engedem;
1561 20|         vizslája, aki előtt kénytelenek az urak deákul beszélni, ha
1562 20|           tisztelendő úr feddőzni akart az illetéktelen tréfákért,
1563 20|              felnyitott (pedig nem volt az ajtón sem kilincs, sem zár),
1564 20|           belépteté rajta Thaddeus urat az előszobába.~Az ajtó belülről
1565 20|            Thaddeus urat az előszobába.~Az ajtó belülről is egészen
1566 20|                 csinált valamit, amitől az rögtön félrefordult a sarkából,
1567 20|             bevitte a tisztelendő urat. Az egy pompás keleti diványterem
1568 20|              róla!~– De kedves atyámfia az Úrban, ha meg találná hallani…~–
1569 20|            szobájába bejelentés nélkül, az nem illenék sem énhozzám,
1570 20|                 csak olyan dibdáb ember az, mint én magam.~– No kérem –
1571 20|             Igazán bejelentsem? – kérdé az, kinek a nevetés tarkává
1572 20|         bejelentem.~A kis ragyás eltűnt az ajtó mögött; a tisztelendő
1573 20|             ragyás újra felnyitá előtte az ajtót, s nevetve mondá neki,
1574 20|                 körül; ő tulajdon maga, az öreg Kadarkuthy báró (a
1575 20|               szokta mondani, hogy maga az eredeti, amiről festette,
1576 20|             volna…~– De hadd legyen hát az egész tréfa. Lássa, tisztelendő
1577 20|              Lássa, tisztelendő úr, azt az egész világ tudja, hogy
1578 20|               Kérem, nagyságos báró úr, az én idejövetelem oka nagyon
1579 20|                 szó bámulatában, amidőn az még vidámabb lett e nyilatkozatra.~–
1580 20|                 adta a kincset, én volt az a bolond, aki azt nem tudtam
1581 20|       tudományok között vesztegettem el az órákat, miket fiam nevelésében
1582 20|                hallgatám ahelyett, hogy az ő beszédére figyeltem volna;
1583 20|              térden ringatott gyermeket az első imára megtanítsunk;
1584 20|                 előtt méltatlan feladat az, hogy egy ember jövendőjéről
1585 20|      jövendőjéről aggódjunk, legyen bár az tulajdon gyermekünk; midőn
1586 20|             hivatva. Mi nem érezzük azt az örömet, midőn a gyenge gyermeki
1587 20|             midőn a gyenge gyermeki kéz az első betűt le tudja írni;
1588 20|               eszű embert, jobban, mint az úr a parasztot; mi dölyfösebbek,
1589 20|           vagyunk családunknak, üldözői az ifjúkor apró tévedéseinek,
1590 20|          mozgalma; ami itt belül marad, az mindig legutolsó gondolatom.
1591 20|               reá; és akkor hálát adtam az Istennek, hogy meghalt.
1592 20|                feljönni; itt aztán majd az én gondom lett volna, hogy
1593 20|                 kardjával, s kettévágja az egész szövevényt, mármost
1594 20|            készséggel. – Volt valakinek az ellen valami kifogása? Ártott
1595 20|           elégedve, a leányzó szerette; az ifjúnak is tetszett, az
1596 20|                 az ifjúnak is tetszett, az egész világ tapsolt, gratulált
1597 20|           igenis nagy kifogása lehetett az alakoskodás ellen: nagyságod
1598 20|                tisztelendő uram; ez már az én dolgom. Nem ül ott méltatlanul.
1599 20|                uram, ez kegyetlen tréfa az atyától.~– Nono, tisztes
1600 20|            tehát kegyed se mondja, hogy az enyim tréfa. Ne beszéljünk
1601 20|              enyim tréfa. Ne beszéljünk az én fiamról, beséljünk a
1602 20|               és helyrehozzam azt, amit az én fiam vétett ellene; amidőn
1603 20|               penészes tömlöcbe; kegyed az apa, az okos ember, a tudós
1604 20|                tömlöcbe; kegyed az apa, az okos ember, a tudós lelkipásztor
1605 20|                világon, akinek a pofája az enyimhez hasonlítva, még
1606 20|               ki tudja, hátha nem is ez az? Legalább az én szívemben
1607 20|            hátha nem is ez az? Legalább az én szívemben semmi sem mozdult
1608 20|             hogy valami magnetizmus van az apák és a fiak között.~Thaddeus
1609 20|            menni Kassára, és felfedezni az egész tévedést és Viktor
1610 20|               lássa, azt ne cselekedje! Az bolondság, az nem tudományos
1611 20|               cselekedje! Az bolondság, az nem tudományos férfihoz
1612 20|                ilyen Pandora szelencéje az, amit tisztelendő úr ki
1613 20|              állta, s nem eresztette ki az ajtón.~– Tisztelendő uram,
1614 20|                 gyújtogatót megszöktet, az okosabb dolgot cselekszik,
1615 20|             dolgot cselekszik, mint aki az én fiamat kiszabadítja arról
1616 20|             tréfát, gúnyt űzzön belőle, az meghaladta a gonosznak azt
1617 20|                 megmagyaráz, s fölmenti az embert attól, hogy tettei
1618 20|                 új harangot is öntetnék az eklézsiának.~Thaddeus mind
1619 20|                nagyobb tűzzel folytatta az árlejtést.~– Holtom után
1620 20|           vagyonnal, hogy ne cselekedje az igazságot?~– Hisz nem magáért,
1621 20|           puritán büszkeséggel felelt~– Az én hitem ne köszönje gyarapodását
1622 20|                 el, hanem a közösségét; az egyház, az iskola jóvolta
1623 20|                a közösségét; az egyház, az iskola jóvolta az, amit
1624 20|               egyház, az iskola jóvolta az, amit kínálok tenyeremen
1625 20|               pedig hiszen, amit kérek, az semmi. Nem kérem, hogy mondjon
1626 20|              Nálam a cél nem szentesíti az eszközt; én nem vagyok Loyola
1627 20|          felépüléséről volna is szó, és az nem kerülne egyébbe, mint
1628 20|          szenvedőt kiszabadít; és volna az a szenvedő fiamnak gyilkosa:
1629 20|                 koromban úgy utaztam be az országot; nem idegen ez
1630 20|               le hát; szentelje meg ezt az én istentelen barlangomat.~
1631 20|               kénytelenül leült; a báró az ajtó felé ment, ott megállt
1632 20|            megállt és felkacagott.~– De az mégis halálra nevetni való
1633 20|               akkor egészen komoly volt az arca; még hangja is más
1634 20|                kincs – a Dárius kincse. Az ebben a levélben van. Tetszik
1635 20|                 nagy kaszás gazdája azt az órát, melyben kegyelmednek
1636 20|              kezéből felveendi utoljára az úrnak testét: akkor nyissák
1637 20|            szenvedni velem együtt, amit az élet oszt kegyelmesen. Nem
1638 21|         nyelvünk „veszett lónak” szokta az olyan embert nevezni, aki
1639 21|                 amennyire következetes.~Az ember éppen úgy, mint a
1640 21|                 olyképpen mellőzi, hogy az ész józan kocsisságát megvetve,
1641 21|                  s bősz dühében eltépve az illem gyeplőit, a rendes
1642 21|            megérkezvén Kassára, sietett az alispánt az általa tudvalevő
1643 21|            Kassára, sietett az alispánt az általa tudvalevő titokról
1644 21|          tanúbizonysága rögtön segített az ifjú Kadarkuthy veszedelmes
1645 21|           állapotán, kinek legfőbb baja az volt, hogy valami párbaj
1646 21|                ellene bizonyított, hogy az öreg Kadarkuthynak éppen
1647 21|              éppen semmi sem állt volna az útjában azon pompás tréfa
1648 21|                 nyilatkoztassa ki, hogy az bizony mégis az ő fia, hát
1649 21|                ki, hogy az bizony mégis az ő fia, hát csak eresszék
1650 21|         Önvallomása kideríté, hogy akit az öreg báró saját fiaként
1651 21|          fiaként mutogatott a világban, az Gutai Lőrinc volt; s a valódi
1652 21|                igaztalanul ül ott, ahol az ember nem mondhatja a „Tessék
1653 21|             aztán szabadon bocsátották; az öreg Kadarkuthyt hivatalosan
1654 21|            adósságot hagyva rajta, amit az sehogy sem tud nekik lefizetni.~
1655 21|                  legszebb volt rá nézve az egész hazai flórában; a
1656 21|                Syringa vulgaris Linnei.~Az egykor utcán talált gyermek
1657 21|              szinte elkényezteté, pedig az is úgy élt, mintha egyedül
1658 21|         öregsége keserű napjaiért ebben az angyaljóságú gyermekben,
1659 21|                szelíd kék szemek voltak az ő vezércsillagai; ez az
1660 21|                 az ő vezércsillagai; ez az édesen csengő hang az egyedüli
1661 21|                ez az édesen csengő hang az egyedüli szó, mely előtte
1662 21|             adják tovább ez imahangokat az ég angyalai, amíg azok az
1663 21|               az ég angyalai, amíg azok az Úr zsámolyához eljutnak,
1664 21|               elveszi, fejére teszi azt az ostoba prózai főkötőt; s
1665 21|              angyalkája, nem lesz többé az a lesütött szemű szent;
1666 21|                lesz többé olyan halvány az arca; ez a gondolat képes
1667 21|             Hanem hiszen messze van még az idő, a leányt még nem hallja
1668 21|            hogyha meghalt a nap! Mit ér az elhalt ifjúra gondolni többé,
1669 21|               aztán meg kellett halnia.~Az ég akarta így. Az ég akarta,
1670 21|               halnia.~Az ég akarta így. Az ég akarta, hogy az átokkal
1671 21|                 így. Az ég akarta, hogy az átokkal ütő kéz maga is
1672 21|                ütő kéz maga is sajogjon az ütés után, mert rettenetes
1673 21|              ütés után, mert rettenetes az: egy embernek fejét megsújtani
1674 21|               embernek fejét megsújtani az Isten átkával, s nem lehet
1675 21|              Isten átkával, s nem lehet az, hogy az iszonyúan verő
1676 21|           átkával, s nem lehet az, hogy az iszonyúan verő kéz is ne
1677 21|               csapás; maradjon meg neki az, amije még megmaradt: csak
1678 21|                Óh, idején van imádkozni az Istenhez, hogy ne teljesítse
1679 21|               hogy ne teljesítse tovább az átkot.~      ~– Itthon a
1680 21|               otromba hangon.)~– Melyik az ajtaja? – szólt újra az
1681 21|                 az ajtaja? – szólt újra az előbbi hang.~Erre már nem
1682 21|          hosszúra találta őt kinyújtani az áldott természet.~A hosszú
1683 21|                nagyobbat látszott nőni.~Az ember impertinens szőke
1684 21|                 mint egy nyűtt meszelő; az oldal hajbodrok pedig valószínűleg
1685 21|              türelmetlen borbélya volt; az orra mellett hosszában egy
1686 21|              bestiális kifejezést adtak az egész arcnak, s valami ijesztő
1687 21|               papnak; odaállt egyenesen az arca elé, hogy a csizmáik
1688 21|                 felfelé görbíteni, hogy az arcába lásson, s akkor röviden
1689 21|             Bizonyára legelső gondolata az volt: „No mármost értem,
1690 21|                  No mármost értem, hogy az öreg báró miért nem szereti
1691 21|             azonban egész tisztelettel.~Az ifjú úr le sem ült, nem
1692 21|              megköszönni jött hozzá azt az erélyes közbejárást, melynek
1693 21|          kérdezé Thaddeustól:~– Hol van az úrnak a fia?~Thaddeus elbámult.~–
1694 21|          egyenesen felé fordítá a képét az ifjú óriás, s nekimeresztett
1695 21|            kérdezé másodszor:~– Hol van az úrnak a fia?~A lelkész lesüté
1696 21|           tudott kicsordulni szemeiből.~Az ifjú úr nem ügyelt a könnyekre.~–
1697 21|               nem ügyelt a könnyekre.~– Az nem igaz. Az csak mesebeszéd.
1698 21|               könnyekre.~– Az nem igaz. Az csak mesebeszéd. Hol van
1699 21|                csak mesebeszéd. Hol van az úrnak a fia?~A lelkész megerősíté
1700 21|                  kiálta közbe a báró.~– Az az Úr dolga! – szólt reszkető
1701 21|               kiálta közbe a báró.~– Az az Úr dolga! – szólt reszkető
1702 21|                 hangon Thaddeus.~– Mit? Az én dolgom? – kérdé amaz
1703 21|         válaszolt~– Én Istent értettem „az Úr” alatt.~– Ejh, nem kell
1704 21|                 hanem feleljen, hol van az a semmirekellő, országcsaló,
1705 21|              vágni, és megölöm, megölöm az átkozottat!~Az ember reszketett
1706 21|                  megölöm az átkozottat!~Az ember reszketett a dühtől,
1707 21|                 nem emberrel van dolga, az ördögfélétől pedig nemigen
1708 21|             kegyelmed többé.~– Mit mond az úr? – rikácsolá ez embertelen
1709 21|              önből többé ember.~Már ezt az utolsó mondást nem valami
1710 21|           növelte.~– Hiába példálódzik; az önnek kötelessége volt,
1711 21|                köszönni; ha azt mondták az úrnak, hogy én az az ember
1712 21|               mondták az úrnak, hogy én az az ember vagyok, akit valami
1713 21|            mondták az úrnak, hogy én az az ember vagyok, akit valami
1714 21|             csodálkozzék rajtam – szólt az ifjú Kadarkuthy, mintha
1715 21|          spanyolnáddal font karosszékbe az úrfi.~A lelkész lenézte
1716 21|                flegmával írni, mégpedig az ifjú báró bosszantására
1717 21|               hogy asztalára könyökölve az írásába nézett, nem ismerhetvén
1718 21|               egyszerre elcsendesültek, az a félelmes gondolata támadt:
1719 21|                 ülve egymással szemközt az íróasztal mellett, zavartan
1720 21|              visszahúzódott, s becsukta az ajtót.~Kadarkuthy hirtelen
1721 21|                Asmai, híres arab költő, az Abner életének koszorús
1722 21|              életének koszorús írója.~– Az ördögökbe! Nem ezt a kutya
1723 21|                aki itt benézett. Leánya az úrnak?~Thaddeus büszkén
1724 21|                 végig mindent elmondani az ifjú úr kérdésére; nagy
1725 21|              szárazon azt felelé neki: „az”.~– No, akkor elő fogja
1726 21|                     No, akkor elő fogja az úr egy hét alatt állítani
1727 21|    háromszögletű kalapját, s megindult. Az ajtóból még egyszer visszanézett,
1728 21|             azzal egy lépéssel kilépett az ajtó hármas lépcsőjén, be
1729 22|            mégis egy kissé erős, s hogy az a veszett poéta, aki ilyenekben
1730 22|                  hogy e merész fordulat az általam leírt eseményekben,
1731 22|            leírt eseményekben, valamint az egész történet vázlatának
1732 22|                 képzelet világába.~Való az, hogy ilyen átok egyik hazai
1733 22|               fognak még emlékezni arra az ódon adomára, amit e sajátságos
1734 22|            gondunk volt a korra, melyet az néhány szóval úgy jellemzett.~
1735 22|          kézművesből lett alispánt, aki az ítéletet hozta. Hatalmas
1736 22|               hozta. Hatalmas úr volt-e az, aki ellen ez ítélet szólt?
1737 22|             Nekem pedig bocsássanak meg az elmúlt idők halkan beszélő
1738 22|                 azokból tanulság végett az élőknek némelyt kifecsegek.~
1739 22|                 és ilyen asszonyság jön az alispán látogatására, azt
1740 22|                eresszék be hozzá, hanem az Mákosné asszonyomat nem
1741 22|                nem zavarta meg; elfogta az ügyes-bajos embereket a
1742 22|           akivel kibeszélhesse magát, s az is jól esett neki.~Egy napon
1743 22|                 már korán reggel, mikor az még az ezüstsarkantyús csizmákat
1744 22|              korán reggel, mikor az még az ezüstsarkantyús csizmákat
1745 22|        tisztította, hogy bocsássa be őt az ő tekintetes komája urához,
1746 22|              veszedelmes dolgok nyomják az ő szívét.~A hajdú könyörült
1747 22|              mert amint üti a kilencet, az alispán megy az ülésbe,
1748 22|               kilencet, az alispán megy az ülésbe, s otthagyja őt a
1749 22|             szokott ilyen goromba lenni az emberekhez, de mikor Mákosnéról
1750 22|             Mákosnéról volt szó, mindig az jutott eszébe, hogy az a
1751 22|           mindig az jutott eszébe, hogy az a némber bizonyosan telebeszélte
1752 22|               kellemetlenebb oldala is: az alázatosság és rettenetes
1753 22|             arccal –, tudom én, hogy mi az illendőség, mi a becsülettudás,
1754 22|           meghajtsa a térdét, megalázza az orcáját.~– Tisztelem a nagyasszony
1755 22|        segíthetek, nem fogom megtagadni az indultusomat.~– Óh, bizony
1756 22|             dolgával vesződik. Elég baj az.~– De mikor olyan nagy emberek,
1757 22|               hogyan vagyok kiválasztva az én uram teremtőmtől arra
1758 22|               saját füleimmel hallottam az egész esetet. Tetszik emlékezni
1759 22|               hogy mameluk herceg; elég az hozzá, hogy valami idegen
1760 22|             idegen bolond ember.~– Úgy? Az egy báró. Miért mondja a
1761 22|                  mint a bolond; úgy jár az utcán, mint a bolondok szoktak;
1762 22|                 szembe találkoztam vele az utcán, csakhogy rá találtam
1763 22|            csatornába; kérem alázattal, az egész cipellőm elmerült
1764 22|               nem sietett neki kinyitni az ajtót, hogy elájult bele;
1765 22|                s úgy borította a fejére az egész paprikás szakajtót,
1766 22|                 sem lát szegény asszony az egyik szemével; a Matyusné
1767 22|                nézték, a hajuk szála is az ég felé meredezett, s még
1768 22|              meredezett, s még ő szidta az embereket, akik intették,
1769 22|              intették, hogy ne kísértse az Istent. Hát nem bolond az
1770 22|               az Istent. Hát nem bolond az ilyen ember, aki ilyeneket
1771 22|       beszélhetném azt el. Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit
1772 22|                mi sokáig elbeszélgettük az időt, s azon vettük észre,
1773 22|          hazajussak, egyenesen átvágtam az anglius kerten, hogy majd
1774 22|                katonánál egyéb nem járt az anglus kertben, én bizony
1775 22|               egyszer csak elénk toppan az a félbolond nem tudom én
1776 22|            lyányt! Tisztességes leányzó az, a nagytiszteletű úr leánya!”
1777 22|         megnémult, és nézett rá vissza. Az az istentelen vadember akkor
1778 22|                 és nézett rá vissza. Az az istentelen vadember akkor
1779 22|                 nem mondod, megcsókolom az orcádat itt, az utca közepén,
1780 22|             megcsókolom az orcádat itt, az utca közepén, s akkor majd
1781 22|           kiszabadítani kezei közül azt az ártatlan vergődő galambot,
1782 22|          szörnyeteg nyakravalóját, mire az egyszerre kénytelen volt
1783 22|                egészen hátratántorodott az erős taszítás miatt, úgy
1784 22|            taszítás miatt, úgy meglökte az a derék fiatalember, hanem
1785 22|             emberhalál lesz, s megkapva az elbágyadt leányka kezét,
1786 22|                mind a két férfit láttam az angolkertből békességesen
1787 22|               mondjam senkinek, ki volt az a megmentő ifjú.~Bajcsy
1788 22|                 fia előtt.~– És ki volt az a megmentő fiatalember?~–
1789 22|                komámuramnak vallom meg: az bizony senki sem volt más,
1790 22|               mármost mi lesz ebből. Én az én asszonyi rövid eszemmel
1791 22|                csak úgy okoskodom, hogy az a fiatal Malárdy abba a
1792 22|               összeveszni; hallom, hogy az a galiba ember mindenkit
1793 22|               hogy Lila miatt elvesszen az a derék ifjú ember, s egymás
1794 22|            támad, ha beszélek, abból is az támad; azért gondoltam azt
1795 22|                 tekintetes komámuramnak az egész dolgot, tegyen benne
1796 22|               köszönöm.~Azzal beszólítá az ajtónálló hajdút, s parancsot
1797 22|               kísérje fel tisztelettel.~Az a numero négy nem volt egyéb,
1798 22|               felvezette a nagyasszonyt az alispánhoz.~Bajcsy uram
1799 22|              Jól tetszett mondani, hogy az nagyon szomorú kvártély.~–
1800 22|           szállítanak mostan rabokat?~– Az én alispánságom alatt nem
1801 22|          támadni fog állandó lakója, és az senki sem lesz más, mint
1802 22|               sem tudta, hogy jutott ki az ajtón át a folyosóra, a
1803 22|                 folyosóra, a folyosóról az utcára, úgy megrémült ez
1804 22|                szavaktól: sohasem látta az ő kedves Bajcsy komáját
1805 23|                 azután hivatalát s vele az addig gyakorolt befolyást
1806 23|       összegyűlt adosságai mennyiségét, az emberek elszörnyedtek rajta.
1807 23|            képesek-e azt fedezni?~S még az nem volt a legnagyobb baj.
1808 23|         becsület. A te becsületed pedig az enyém is. Légy erős. Visszavonulva
1809 23|                  szép kert van mögötte: az többet ér egy kastélynál.
1810 23|           jószágainkat, s nem szorulunk az Isten kegyelmén kívül senkire.~
1811 23|                 gombai töltésen, odaült az asztalhoz, ha tálaltak,
1812 23|              tálaltak, nem kérdezte, mi az ebéd, s felvette a ruhát,
1813 23|             gyomlált a kertben, s varrt az egész házra. Délelőtt, ha
1814 23|              szép meséket mondott, hogy az ember éjfélig elhallgatta
1815 23|                 olyan ételekkel, amiket az szeret, s ha este sokáig
1816 23|            kimaradt, százszor is kiment az ajtóba utána nézni, ha jön-e
1817 23|           nagyon, amitől olyan halovány az arca. Óh, mennyi gondot
1818 23|    végighúzódott, mennyit hallott abból az üres perregésből, amit a
1819 23|           dalolt.~Egyszerre kocogtatnak az ajtón.~Az orsó egyre zúgott,
1820 23|         Egyszerre kocogtatnak az ajtón.~Az orsó egyre zúgott, pörgött:
1821 23|                 Aki szobájába belépett, az nem volt más, mint Bajcsy
1822 23|               más, mint Bajcsy alispán. Az asszonyság annyira megdöbbent,
1823 23|             ember ő náluk, a megbukott, az elejtett Malárdy házánál?
1824 23|                a nő.~– Igenis, a fia.~– Az Istenért, halkan beszéljünk:
1825 23|                 férjem meg ne hallja!~– Az udvaron találkoztam vele,
1826 23|                el a rokkát maga elől.~– Az igazi Kadarkuthy – magyarázá
1827 23|          Valóban megütögette a bárót, s az idáig rendjén van. A báró
1828 23|            hajadon hírneve nem ajánlaná az egész dolog titokban tartását.
1829 23|         tartását. Azonban ezen embernek az a rossz szokása van, hogy
1830 23|                vele vívni; de nem tudom az órát és a helyet, hol és
1831 23|              kinek védelme miatt támadt az a viszálykodás, senki sem
1832 23|   nagytiszteletű Gutai Thaddeus uramnak az ő fogadott leánya.~– Mit
1833 23|                leányasszony közelébe, s az a nemes harag, mellyel ő
1834 23|                  épp olyan csapás lenne az a Malárdy úrra nézve. Azért
1835 23|          háziasszony kikísérte őt egész az utcaajtóig.~Midőn ismét
1836 23|                  kicsiny vagy nagy, ezt az egyet eldobnám magamtól;
1837 23|               mikor nincs több, mint ez az egy.~Malárdyné szükségét
1838 23|               jobban szorítsa szívéhez; az atya félelme a férfi büszkeségével
1839 23|                  te fordulj félre, állj az ablakba, ne nézz rá.~Az
1840 23|                 az ablakba, ne nézz rá.~Az ajtó nyílt, s Kálmán belépett.~
1841 23|               maradhattok egypár hétig; az neked jót fog tenni.~Kálmán
1842 23|                 te úgy szerettél máskor az alatt üldögélni, dolgozni.~–
1843 23|                 reszketett, megdöbbenté az ifjút.~– Én tudom, hogy
1844 23|           magadat, hogy megölj engem.~– Az megtörténhetik – felelt
1845 23|                öletni egy leányért, kit az én halálos ellenségem a
1846 23|                akit én szeretek – szólt az ifjú, s magasztos arcának
1847 23|               arcán sötétkékre dagadtak az erek, egész hálózatát a
1848 23|             elmondja, annyira ismeretes az mindenki előtt; és te beteljesítenéd
1849 23|              félbehagyott, belém döfnéd az átok ördögszarvait egész
1850 23|              mélyéig? Hogy azt mondanák az emberek, íme megalázták
1851 23|           gyermekei, és kacagna rajtunk az egész világ. De ne gondolj
1852 23|          legyőzze. Hasztalan munka volt az is.~– Egy szavadat sem cáfolom
1853 23|             Akkor először történnék meg az életben, hogy szavadat nem
1854 23|               tud. Ugye ezt gondolod?~– Az meglehet – felelt az ifjú
1855 23|                    Az meglehet – felelt az ifjú fagyosan.~– Az nem
1856 23|              felelt az ifjú fagyosan.~– Az nem fog meglenni!~– Az imént
1857 23|                  Az nem fog meglenni!~– Az imént beszéltél atyám a
1858 23|          kellett – kiálta közbe hevesen az apa –, ontották vérüket
1859 23|                számomra, csúffá tehetsz az egész világ előtt, mondhatod
1860 23|              neki megbocsátni azt, amit az ellen vétett, akit én szeretek.
1861 23|            magamról a Malárdy nevet, ha az szégyenli magát őmellette,
1862 23|                 őmellette, és felveszem az ő nevét, azt fogom viselni
1863 23|                a mellékszobába, rázárta az ajtót, és a kulcsot eltette
1864 23|                hogy férjét engesztelje: az nem szólt semmit; kalapját,
1865 23|           bezárta fiát a szobába, azzal az erős szándékkal, hogy nem
1866 23|               őt onnan kibocsátani, míg az a verekedő valamerre el
1867 23|            Kálmánnak, és túlteszi magát az illem és lovagiasság bolondos
1868 23|            kötelezettséget, mint melyet az anyai szeretet szabott eléje.~
1869 23|             mellé, és eresztette tovább az elszalasztott szálat; az
1870 23|                az elszalasztott szálat; az orsó pörgött, pörgött oly
1871 23|                  Még soká pörgött volna az orsó oly csendesen, ha idegen
1872 23|              akart kelni, hogy kinézzen az érkező elé, midőn az már
1873 23|           kinézzen az érkező elé, midőn az már be is lépett az ajtón.~
1874 23|               midőn az már be is lépett az ajtón.~Csak úgy barátságosan,
1875 23|                nézve ez arc.~– Mit akar az úr? Kit keres? – kérdé tőle
1876 23|        Kadarkuthy Viktor vagyok – szólt az idegen, gőgösen billentvén
1877 23|              megállítá rokkája kerekét, az orsószárnyba egy lyukkal
1878 23|             kapcsot, s akkor kérdezé:~– Az úr az a Kadarkuthy Viktor?
1879 23|                s akkor kérdezé:~– Az úr az a Kadarkuthy Viktor? Mit
1880 23|           Viktor? Mit akar?~– Én vagyok az. Én keresem Malárdy Kálmán
1881 23|               úr?~– Azzal nem beszélhet az úr.~– Nem beszélhetek, miért
1882 23|            levette róla.~– Nem beszélne az úr egy kicsit lassabban,
1883 23|                 nem. Engemet megsértett az úrfi, és én elégtételt akarok
1884 23|               ezalatt: „Elégtételt akar az úr kapni, elégtételt?”~Akkor
1885 23|            hangon:~– Azt mondom mármost az úrnak, hogy kitakarodjék
1886 23|               nekem be se tegye a lábát az én küszöbömön többet, mert
1887 23|                Fogalmai közül hiányzott az a pont, hogy mit csináljon
1888 23|               hátrafelé lépéssel elérte az ajtót; azon, mintha kilőtték
1889 23|          folyosót, iparkodott menekülni az utcára; s ott is futott
1890 23|                szegleten bekanyarodott, az ablakot belül megzörgette
1891 23|                 ott, szobájába bezárva. Az ifjú franciául szólt hozzá,
1892 23|                 y suis – mormogá vissza az üldözött lovag, s futott,
1893 23|                amerre kevesebb nép volt az utcán.~
1894 24|           Malárdy Xavér Ferencet látták az emberek hajadonfővel végigsietni
1895 24|                hajadonfővel végigsietni az utcán.~Valami hiányzik a
1896 24|              nagyratörő férfi útján, és az elbukott ez ujjnak árnyékában.~
1897 24|           árnyékában.~Valóban benyitott az ajtón, és belépett rajta.
1898 24|           felkeresé a lelkész szobáját: az zárva volt, zörgetett rajta;
1899 24|            rajta; belülről kinyitották. Az elforduló ajtó két halvány
1900 24|                 tudott még viselni; míg az ősz pap, hosszú, kétfelé
1901 24|           berkeinek oltalmazására.~Csak az első pillanat volt az, csak
1902 24|              Csak az első pillanat volt az, csak az első szemtalálkozás
1903 24|             első pillanat volt az, csak az első szemtalálkozás hatása:
1904 24|            mindkettőnek, hogy ő apa; és az a gondolat letörte őket,
1905 24|              letörte őket, jobban, mint az idők tették, ők nem fognak
1906 24|                 keserű poharat fenékig, az utolsó cseppig; azért jöttem
1907 24|          szelíden a lelkész.~– De örülj az enyimnek. Kívántad, hogy
1908 24|             bennem; szegénynek óhajtál, az vagyok. Tiszteletben töltém
1909 24|            végig, melynek alapítói közt az én nevem áll legfeljül.~–
1910 24|                 érzem már; de megütötte az átok gyermekeimet is.~A
1911 24|                büszke lehetne rá; én is az vagyok.~– Méltán – szólt
1912 24|            lelkész, ő ismerte legjobban az ifjút.~– Kegyelmed ismeri
1913 24|              Ugye ilyen volt?~– Valóban az volt – helyeslé a lelkész.~–
1914 24|              mint ő. Párbajt akar vívni az én tilalmam ellenére, olyan
1915 24|           egynek halva kell maradni, és az ő lesz, aki ott marad, és
1916 24|                is fel fogja keresni azt az embert, és én elhiszem,
1917 24|               tenni.~– Irtózatos!~– Nem az az irtózatos: hanem az,
1918 24|            tenni.~– Irtózatos!~– Nem az az irtózatos: hanem az, ami
1919 24|              Nem az az irtózatos: hanem az, ami ezt okozza. Egy este
1920 24|            korhely egy fiatal leánykát; az én fiam védelmezte a lányt,
1921 24|               lányt, a bántót megsértés az a bántó volt pedig Kadarkuthy
1922 24|               agyában zavarodni kezdtek az eszmék.~– Nem értesz-e még
1923 24|                és te nem érzed melegét. Az a te leányod, Lila…~A lelkész
1924 24|                 inkább fájt Thaddeusnak az, hogy az ő növendékei oly
1925 24|               fájt Thaddeusnak az, hogy az ő növendékei oly közönnyel
1926 24|                 elfeledték a gyermekek; az apák még benne éltek, a
1927 24|                vallásért nem haragudtak az emberek többé egymásra;
1928 24|        fölöslegesek vagyunk a világon”.~Az Isten intése világot adott
1929 24|              Isten intése világot adott az agg lelkébe. Annyi éven
1930 24|                  haragot támasztottatok az égbe vezető út miatt; íme,
1931 24|                 a haragból, és ez vezet az üdvösségre”.~– Elvégeztetett!
1932 24|           hanyatt esett végig a padlón.~Az emberek az utcán megint
1933 24|              végig a padlón.~Az emberek az utcán megint látták végigfutni
1934 24|          hajadonfővel Malárdy Ferencet, az elöl-utól találtaktól kérdezgetve:
1935 24|            férfi volt jelen szobájában, az egyház alsóbbrendű szolgái;
1936 24|              megrettent, midőn Malárdyt az orvossal belépni látta,
1937 24|          egyszerre villámlott keresztül az a gondolat, hogy Thaddeus
1938 24|                  hogy Thaddeus balesete az övével van kapcsolatban,
1939 24|                Ifjú virágnak, vén fának az a sorsa. Amazt a napsugár
1940 24|           hangon, hogy fogja meg kezét; az ő keze már úgy reszketett.~–
1941 24|              benn meg ne hallják.~Ekkor az egyházfit kérte Thaddeus,
1942 24|               melyben végrendelete áll. Az okirat le volt pecsételve;
1943 24|             mind a tornácra; Malárdy és az orvos egyedül maradtak Thádéval.~
1944 24|               emberek vagyunk e földön; az ki vagyon ránk mondva. Boldogabb
1945 24|                kit előbb magához szólít az Úr. Én nemsokára az ő orcája
1946 24|              szólít az Úr. Én nemsokára az ő orcája előtt állok. Meghajtom
1947 24|           miattad; ne vádolj be odafenn az én bírám előtt.~Thádé felemelé
1948 24|                 mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek.~E
1949 24|         pillanatban jött a lelkész, kit az egyház fiatalabb társul
1950 24|               jelvényeit.~Azokat letevé az asztalra, s akkor Thaddeus
1951 24|                ki öve mellől.~– E levél az öreg báró Kadarkuthy küldeménye,
1952 24|                neki, hogy ne szóljon.~– Az én kincseim nem e világból
1953 24|                magammal elviszek, kevés az és szegény kincs, mint amilyennel
1954 24|         tartalmát átnyújtá Thaddeusnak.~Az ősz pap szemei még most
1955 24|               tudott olvasni.~Megismeré az öreg Kadarkuthy báró szétszórt
1956 24|              legtöbben azt hitték, hogy az átvett irat valami nagyszerű
1957 24|         könnyekben úsztak, midőn azokat az ég felé emelte, s ajkait
1958 24|          megcsókolá, s ismét elolvasta. Az üdv sugára reszketett minden
1959 24|            minden vonásán. Így mosolyog az igaz ember, ki súlyos terhet
1960 24|                  s bűnbocsánatát hallja az égből.~A furcsa ember levelében
1961 24|             Nagytiszteletű uram!~Furcsa az ember, míg eleven; de még
1962 24|               még tán most is siratják. Az pedig nem vált hallá, hanem
1963 24|                 senki. Egy kis falu van az erdő közepén, olyan kicsi,
1964 24|            inkább fűtse nekem más, mert az igen alávaló hivatal; kegyelmedre
1965 24|              szorítá a levelet, melyben az írva volt, s gyönyörtől
1966 24|                 sem fogadott leányának.~Az erős férfiú lelke erős volt
1967 24|               halála órájában is. Abban az órában, melyben oly boldog
1968 24|              úrnak”.~És azzal a levelet az egyházfira bízta, hogy keresse
1969 24|                 élethíre egy perc előtt az üdvvel hozta közelségbe,
1970 24|               általa Malárdy gyermekét, az őáltala elátkozottat.~Halála
1971 24|       megátkozálak, és bizony átok volt az rajtad; ím ez órában leveszem
1972 24|                 órában leveszem rólatok az átkot; és visszadugom saját
1973 24|             keblembe; és bizony ott fog az maradni. A te fiad, a te
1974 24|              ismét karjaid közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig
1975 24|                közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig jajgatni
1976 24|              sírján, és nem találandnak az egész világon egy pártfogóra,
1977 24|                fogadá el társa kezeiből az utolsó úrvacsoráját, s azután
1978 24|                egy szótagolt sóhajtás:~„Az ilyen ember boldog bizonnyal”.~
1979 24|                 arcán. Azt mondák, hogy az a halál.~Ha ilyen a haldoklás,
1980 24|      haldoklónak arca többre megtanítja az embert, mint egy élőnek
1981 24|               megértik egymást.~És azon az éjszakán Malárdy Xavér Ferenc
1982 24|              bámulva olvasá legelébb is az aláírást, még nagyobb csudálattal
1983 24|          nagyobb csudálattal a levelet.~Az ifjú báró Kadarkuthy Viktor
1984 24|               Kálmánnal vívni nem akar, az se keresse őt fel többet,
1985 24|                 hatalmában állott annak az embernek éppen úgy levenni
1986 24|              embernek éppen úgy levenni az emberek fejéről az átkot,
1987 24|              levenni az emberek fejéről az átkot, ahogy rázúdítani?!~
1988 24|               zárva szobájába. Felnyitá az ajtót, s odalépve hozzá,
1989 24|                Kálmán nem tudott szólni az érzelemtől. Mit is szólhatott
1990 24|                többé. A pap visszadugta az átkot keblébe, s a papot
1991 25|                                  Végszó Az elátkozott családhoz~A legújabb,
1992 25|                sokszor kimondatni, hogy az életnek nagyon hű tanulmányozása
1993 25|                által háttérbe szorítják az eszményvilágot.~Minthogy
1994 25|               felelek valamit.~Költőnek az életet kell tanulmányozni,
1995 25|                kell tanulmányozni, mert az élet a poézis; nem az ideállét.~
1996 25|              mert az élet a poézis; nem az ideállét.~Az ideállét meghatározta
1997 25|                poézis; nem az ideállét.~Az ideállét meghatározta a
1998 25|                 a szépség kígyóvonalát; az élet ugyanazt ezerfelé hajtogatja,
1999 25|                hajtogatja, idomítja, és az mindig szépségvonal lesz.~
2000 25|               mindig szépségvonal lesz.~Az eszményvilágnak van két