Rész

1001 22|             nagyon közel vannak hozzá, hogy szörnyűségeket műveljenek;
1002 22|             nagyasszony tudja azt jól, hogy a nagytiszteletű úr kauzái
1003 22|             micsoda. Egyik azt mondja, hogy medvetáncoltató, másik meg
1004 22|        medvetáncoltató, másik meg azt, hogy mameluk herceg; elég az
1005 22|         mameluk herceg; elég az hozzá, hogy valami idegen bolond ember.~–
1006 22|            futnak utána; aztán a minap hogy szembe találkoztam vele
1007 22|                neki kinyitni az ajtót, hogy elájult bele; másszor meg
1008 22|        összeveszett egy kásás kofával, hogy meri neki kínálni a köleskását,
1009 22|              egész paprikás szakajtót, hogy máig sem lát szegény asszony
1010 22|              kötélen táncoló komédiás, hogy akik nézték, a hajuk szála
1011 22|              embereket, akik intették, hogy ne kísértse az Istent. Hát
1012 22|                csak annyit mondott rá, hogy vajon mi baja van azzal
1013 22|               azt el. Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit meglátogattam
1014 22|             időt, s azon vettük észre, hogy este lett. Már most siethetek
1015 22|           lakom a Megyercsi utcán; hát hogy rövidebb úton hazajussak,
1016 22|            átvágtam az anglius kerten, hogy majd a klastromon át a barátok
1017 22|              rajta, s visszafordultam, hogy majd elkísérem a Tóthékig,
1018 22|                állt, és ránk kiáltott, hogy álljunk meg, s azzal Lila
1019 22|               a másiktól azt kérdezni: hogy mit akar, amire egyik sem
1020 22|             sem felelt. Én megijedtem, hogy itt most mindjárt emberhalál
1021 22|              mint élő, csak arra kért, hogy senkinek se szóljak e felől,
1022 22|                 ami történt, és kivált hogy azt meg ne mondjam senkinek,
1023 22|           eszemmel csak úgy okoskodom, hogy az a fiatal Malárdy abba
1024 22|                meg azt is elgondoltam, hogy ezek a fiatal urak nem azért
1025 22|              csak összeveszni; hallom, hogy az a galiba ember mindenkit
1026 22|         ijesztget, akire megharagszik, hogy kihívja egy szál kardra;
1027 22|         veszedelmet? Ha nem volt elég, hogy Gutai uram fia és Malárdy
1028 22|              is meg kell nekik érniük, hogy Lila miatt elvesszen az
1029 22|           család. Én bizony nem tudom, hogy mit cselekedjem. Ha hallgatok,
1030 22|                azért gondoltam azt ki, hogy elmondom tekintetes komámuramnak
1031 22|                s parancsot adott neki, hogy vezesse le Mákosné asszonyomat,
1032 22|       asszonyom el nem tudta gondolni, hogy mit mutogatnak neki azon.~
1033 22|       komámuram. Jól tetszett mondani, hogy az nagyon szomorú kvártély.~–
1034 22|              föld alatt.~– Nem hiszem, hogy patkányok ne lakjanak benne.~–
1035 22|               lakója; és reménylem is, hogy sohasem lesz; hanem – ha
1036 22|                 akkor fogadom hitemre, hogy a numero négynek támadni
1037 22|            nagyasszony maga sem tudta, hogy jutott ki az ajtón át a
1038 22|               valaki kérdezni találta, hogy mi újságot tud, csak sóhajtott,
1039 22|              Így teljesedett be rajta, hogy még világi életében elszokott
1040 23|              Malárdy nem gondolt arra, hogy ez valahol végződni fog.
1041 23|             összegeket kivenni; tudta, hogy bármely percben helyre teheti
1042 23|      elszörnyedtek rajta. Kérdés volt, hogy a Malárdy-birtokok képesek-e
1043 23|            adta.~– Feleség: azt teszi, hogy fele segítség – szólt hozzá
1044 23|        versenyt font; és mesélt nekik, hogy el ne aludjanak: olyan szép
1045 23|            olyan szép meséket mondott, hogy az ember éjfélig elhallgatta
1046 23|         mostoha szemét nem kerülte ki, hogy Kálmánnak valami baja van,
1047 23|            azon gondolkozott folyvást, hogy mi bánthatja őt olyan nagyon,
1048 23|         asszonyság annyira megdöbbent, hogy a fonalat kiszalasztá kezéből.
1049 23|               tette magát. Tudniillik, hogy jár most is ebben a mi városunkban
1050 23|            kötözködő bolond ember, aki hogy ezúttal a hűvösön nem ül,
1051 23|                 csak annak köszönheti, hogy nemesember: bizonyos báró
1052 23|                majd kiverte a házából, hogy neki adja elő a fiát, a
1053 23|              később azt is megmondani, hogy kit, de elébb másról beszélek.
1054 23|                az a rossz szokása van, hogy mikor valaki megbántja,
1055 23|             anyám!~– Tudom bizonyosan, hogy Kálmán úrfi is párbajt kíván
1056 23|           kérem a tekintetes asszonyt, hogy elővévén szülői tekintélyét,
1057 23|                Mit mond?~– Azt mondom, hogy én nem vagyok hajlandó a
1058 23|          tulajdonítani, s azt állítom, hogy Kálmán úrfit nem a vakeset
1059 23|             székre, mert érezni kezdé, hogy a balhír veszélyesebb fele
1060 23|                szeretni. Én óhajtanám, hogy ez utolsó bánatot elfordíthassam
1061 23|              nézve a hír, ha megtudná, hogy bálványozásig szeretett
1062 23|              levegőbe, mintha keresné, hogy kivel küzdjön meg, kivel
1063 23|           hozza rám ezt a veszedelmet, hogy a véremből való vér verjen
1064 23|             Malárdyné szükségét látta, hogy férjét e percben még jobban
1065 23|             ölte, de meglátszott azon, hogy ez csak erőltetett rögtönzés.~
1066 23|            kedves, jó anyám! Köszönöm, hogy kérdezted; nincs semmi bajom.~–
1067 23|      megdöbbenté az ifjút.~– Én tudom, hogy miért akarsz ma itt maradni –
1068 23|                Megdöbbentő volt látni, hogy ez eddig halvány arcú ifjú
1069 23|              halvány arcú ifjú vonásai hogy elevenültek fel lassankint
1070 23|       lassankint e lesújtó szóra, arca hogy pirult fel, fejét hogy emelte
1071 23|            arca hogy pirult fel, fejét hogy emelte magasra.~– Úgy, jól
1072 23|             meg akarod öletni magadat, hogy megölj engem.~– Az megtörténhetik –
1073 23|                férfias arcán, annyira, hogy neje megdöbbenve lépett
1074 23|           mondani, Kálmán. Ő meglehet, hogy tisztességes, jámbor személy.
1075 23|               előtt tárva áll a világ, hogy választhass magadnak méltó
1076 23|              mind semmi; te jól tudod, hogy amaz ember, ki azt a leányt
1077 23|                egész a szívem mélyéig? Hogy azt mondanák az emberek,
1078 23|          megátkozlak? De gondolj arra, hogy egykor gyermekeid lehetnek,
1079 23|              elővette ékesen szólását, hogy legutolsó alattvalóját,
1080 23|                   S ha én parancsolom, hogy elhagyd!~Kálmán a legnagyobb
1081 23|              történnék meg az életben, hogy szavadat nem fogadnám.~Malárdy
1082 23|           kezdett szédülni, neje érzé, hogy a kéz súlyos kezd lenni,
1083 23|             hírét, és most azt mondod, hogy egy Malárdy bújjék el kihívó
1084 23|               mondhatod ellenfelemnek, hogy gyáva vagyok. Én fogom tenni
1085 23|               azt, amit egy rab tehet, hogy börtönéből kiszabaduljon;
1086 23|               Azután ismét visszatért, hogy férjét engesztelje: az nem
1087 23|       kétségbeesett unszoló kérdésére, hogy hová indul, azt felelte:~–
1088 23|              azzal az erős szándékkal, hogy nem is fogja őt onnan kibocsátani,
1089 23|       veszélyben. Ő meg fogja mutatni, hogy tud parancsolni Kálmánnak,
1090 23|         Malárdyné már föl akart kelni, hogy kinézzen az érkező elé,
1091 23|           lenni.~Ez nyilván nem tudja, hogy egy Malárdy házában hogy
1092 23|               hogy egy Malárdy házában hogy szokás köszönni. A rokkán
1093 23|               mondom mármost az úrnak, hogy kitakarodjék innen a házamból
1094 23|                ezzel a guzsalynyéllel, hogy elég lesz egész életére,
1095 23|             közül hiányzott az a pont, hogy mit csináljon olyankor egy
1096 23|                veszedelmes támadástól, hogy egy hátrafelé lépéssel elérte
1097 23|            futott odább, attól tartva, hogy jön a háta mögött ama felbőszült
1098 23|            ifjú franciául szólt hozzá, hogy a csődülő népség ne értse.~–
1099 24|            eszébe jutott mindkettőnek, hogy ő apa; és az a gondolat
1100 24|             Gutai egy széket tolt elé, hogy üljön le; nem fogadta el.~–
1101 24|               el.~– Nem, uram, lássad, hogy tántorgok előtted, meglehet,
1102 24|           tántorgok előtted, meglehet, hogy le is fogok roskadni. Meglehet.
1103 24|          cseppig; azért jöttem hozzád, hogy megmondjam, íme örülj.~–
1104 24|           örülj az enyimnek. Kívántad, hogy ilyen legyen. A te kezed
1105 24|               a jajdulásnak. Kívántad, hogy meg legyek alázva – megalázott
1106 24|            adtam, s megeshetik rajtam, hogy végső nyavalyámat majd abban
1107 24|             szünetet kellett tartania, hogy tovább folytathassa.~– Volt
1108 24|             hatalma – nekem mondá azt, hogy szómat nem fogadja, hogy
1109 24|               hogy szómat nem fogadja, hogy kitagad szívéből, és tenni
1110 24|                  És tudja-e kegyelmed, hogy mit akar? Meg akarja magát
1111 24|                embert, és én elhiszem, hogy azt fogja tenni.~– Irtózatos!~–
1112 24|              Nem tudod-e még most sem, hogy miről beszélek? Nem tudod,
1113 24|             volt fiamnak szerelmese?~– Hogy tudnám én? – kérdé Thaddeus
1114 24|           leánya kezet fogtak azokkal, hogy ők is osztozzanak abban.~
1115 24|            inkább fájt Thaddeusnak az, hogy az ő növendékei oly közönnyel
1116 24|          közönnyel vannak hitük iránt, hogy nem gondolnak arra, milyen
1117 24|                 egymástól elválasztja; hogy mily átkozott tusa harcoltatott
1118 24|               egy erős meggyőződésért; hogy ezt elfeledték a gyermekek;
1119 24|               keresztül az a gondolat, hogy Thaddeus balesete az övével
1120 24|             tehet a fiatal szív arról, hogy kifakad? Ifjú virágnak,
1121 24|          magához, s kérte halk hangon, hogy fogja meg kezét; az ő keze
1122 24|              odakünn kezdett el sírni, hogy benn meg ne hallják.~Ekkor
1123 24|              egyházfit kérte Thaddeus, hogy nyissa fel szekrényét, és
1124 24|                világos parancsolattal, hogy ez mindazon óráig a lelkészi
1125 24|   dialektikájával. Thaddeus inte neki, hogy ne szóljon.~– Az én kincseim
1126 24|                szólt a segédlelkész –, hogy így cselekedjem.~Azzal feltöré
1127 24|            most is oly tiszták voltak, hogy szemüveg nélkül tudott olvasni.~
1128 24|     arcvonásait; legtöbben azt hitték, hogy az átvett irat valami nagyszerű
1129 24|           nagytiszteletű atyaságodnak, hogy még a halottaknak se higgyen,
1130 24|               azt a tréfát követte el, hogy megszökteté menyasszonyát
1131 24|             erdő közepén, olyan kicsi, hogy még a mappán sem lelhető;
1132 24|            fiuk is, Géza. Azt mondják, hogy igen jól élnek egymással
1133 24|        tudakozódjék felőlem; meglehet, hogy nekem igen rossz szállásom
1134 24|        legalább annyit eszközöljön ki, hogy ne én fűtsem a poklot, inkább
1135 24|               összehajtogatá, s kérte, hogy zárja azt egy külön borítékba,
1136 24|           levelet az egyházfira bízta, hogy keresse fel azzal a címzett
1137 24|     kiszolgáltatá a halálra keresőnek, hogy megmentse általa Malárdy
1138 24|             minden vonása; azt mondák, hogy most haldoklik.~Egyszer
1139 24|           ottmaradt arcán. Azt mondák, hogy az a halál.~Ha ilyen a haldoklás,
1140 24|             Malárdy nem akará engedni, hogy a fiatal leányka a halottas
1141 24|                Legiszonyúbb volt nála, hogy már nem sírt, és nem szólt.~–
1142 24|              fel Malárdynéra, s látta, hogy annak szemeiben is könny
1143 24|               azt hozzá, tudatva vele, hogy ő ezennel ünnepélyesen bocsánatot
1144 24|            ahová megy, onnan meglehet, hogy ide nem vezet vissza út.~
1145 24|             Annyit megsúgott sejtelme, hogy ez a haldokló pap utolsó
1146 25|          hallottam sokszor kimondatni, hogy az életnek nagyon hű tanulmányozása
1147 25|             kapcsolatban.~Azt mondják, hogy így könnyű a költés, nem
1148 25|                szükséges.~Azt felelem, hogy az élet poézisa többet kíván
1149 25|            íróra behatás nélkül; kell, hogy azokra visszaemlékezzék;
1150 25|               azokra visszaemlékezzék; hogy midőn fantáziája tervét
1151 25|          mostaniak, kik nem is tudják, hogy hisznek-e még valamit? Az
1152 25|           sokan nem fogják érteni azt, hogy mint lehetett egy keserű
1153 25|         főnökéül – hitbuzgalmi dacból. Hogy e főnök azután historice
1154 25|       tisztújítás végén felszólalának, hogy már most álljon fel **y
1155 25|            álljon fel **y az asztalra, hogy lássák: ki ő?~Amint a két
1156 25|           iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem be van fejezve.~