Rész

 1 2 |           is, amit kegyelmetek?~– Bizony igaz, hogy azt.~– Vétettünk-e
 2 2 |         az ő haragját, mely alatt bizony annyit szenvednek kegyelmetek
 3 2 |           cifraságaiknak árán; és bizony mondom, hogy az mi rajtunk
 4 2 |           úr. Ne tréfálja így! Én bizony nem teszek sem kezemet,
 5 3 |       neki hát szép bábuja.~– Van bizony, mégpedig olyan, amelyiknek
 6 3 | kisasszony megilletődve.~– Láttam bizony. Azután még sír is, mikor
 7 3 |     magasabb torony tetejéről: de bizony már nemigen beszélünk róla.~
 8 5 |          édes kedves komámuram.~– Bizony nem is érek ám én rá a szomszédba
 9 5 |      mennyit tréfál velem mindig; bizony magam is nevetnék rajta,
10 5 |          nem volnék illetődve, de bizony isten egészen el vagyok
11 5 |          Sárospatakon tanul.~– Az bizony; jó volna, ha ott tanulna;
12 7 |         tósztjait felcifrázta; de bizony Vasady úr a vége felé csak
13 7 |           belőle újra csizma. Ezt bizony lenyelte.~– Kérem a másikat
14 7 |        van, odahaza: eresszen el, bizony sohasem jövök többet ide!~
15 7 |    büntesse meg a pokolravalóját: bizony elnyelt volna, ha a tekintetes
16 7 |         kiabált rá Hugó Oszkár. – Bizony kiszalasztod a kezedből,
17 9 |       tevé el a kedves levelet.~Ő bizony igen udvarias dolognak találta
18 13|          asszonyom azzal, hogy de bizony feküdjék le, mert látszik
19 13|       előtt beszéljek, hát lássa, bizony az rettenetes eset: tudom,
20 13|        tehén füle fekete.~– De az bizony nem mese: valamintségesen
21 20|           aki belép.~– Ejnye, azt bizony nem helyesen cselekszik.~–
22 20|         ha meg találná hallani…~– Bizony félek is én tőle; itt van
23 20|           lakolhat többé.~– Talán bizony ki akarja őt szabadítani
24 21|        nyilatkoztassa ki, hogy az bizony mégis az ő fia, hát csak
25 22|  tekintetes komája urához, hiszen bizony rövid ideig fog neki alkalmatlanságára
26 22| kegyeskedjék őt kihallgatni, mert bizony veszedelmes dolgok nyomják
27 22| megtagadni az indultusomat.~– Óh, bizony kérem, kedves komámuram, –
28 22|     nyelvem…~– Jól van, jól.~– De bizony nagy bajban jöttem; nem
29 22|        Mondja el hirtelen!~– Jaj, bizony még nem öltek meg senkit;
30 22|     szoktak; hosszú is hozzá; azt bizony megnézi minden ember, még
31 22|           vele a tekintetes urat, bizony igazán mondom, ha csak a
32 22|          Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit meglátogattam
33 22|            de már jobban van; ott bizony mi sokáig elbeszélgettük
34 22|        járt az anglus kertben, én bizony féltem magamban egy kicsit,
35 22|             Könyörgöm alássan, de bizony kiáltottam: gyilkost, haramiát
36 22|       komámuramnak vallom meg: az bizony senki sem volt más, mint
37 22|       tiszteletreméltó család. Én bizony nem tudom, hogy mit cselekedjem.
38 23|    mutatni, oda ígérkeztem.~– Óh, bizony te azt megláthatod majd
39 24|       családodat megátkozálak, és bizony átok volt az rajtad; ím
40 24|    visszadugom saját keblembe; és bizony ott fog az maradni. A te