Rész

501 12|                  feje ki ne lássék abból, s jól megjegyezve magának
502 12|                 tudott lenni a víz alatt, s lélegzetet venni ismét óvatosan
503 12|                  taszítja valami irányba, s ha visszafelé akar fordulni,
504 12|                    amikor a szemes cseléd s harapós házőrző kutya dideregve
505 12|                 kutya dideregve bújik el, s nem kószál a puszta udvaron;
506 12|              máskor ismét nagyot lobbant, s téveteg fényt vetett a szobába.
507 12|                felébredő merően bámul rá, s nem siet ablakát felnyitni.
508 12|               gyűrűje kövével az ablakon, s azt felnyitá gyorsan, s
509 12|                   s azt felnyitá gyorsan, s nesztelenül átveté magát
510 12|               előtt a menyegzői éjszakán, s azt mondá neki:~– Én vagyok!
511 12|                 mert amaz oly hideg volt? S takarójába burkolta magát
512 12|                   halál országából jövök, s ha akarod, ismét visszamegyek
513 12|          köpenyébe a hideg és zápor elől, s lassan kinyújtá fehér gyönge
514 12|               gyönge kezét takarója alól, s megfogva azt a hideg kezet,
515 12|                odavonta azt a takaró alá, s leheletével elkezdé melengetni
516 12|                 annak vánkosaiba temette, s elfojtott hangon sírt, és
517 12|                 csendesen odahajolt fölé, s amint az észre nem vevé,
518 12|     felvillanyozva emelte föl erre fejét, s hevesen monda neki, megfogva
519 12|                 ellened, szeretni fogsz – s e közben mindig közelebb
520 12|             Malárdy Ferenc kandallójában, s végigkacagott a hosszú folyosón,
521 13|                  az inas szurtos pofáját, s megcirógatta a kutyákat,
522 13|              fegyvereit: árját, dikicsét, s be nem várva az ellenséget,
523 13|                  az ajtóra tette a fülét, s hallgatta, hogy mi fog következni.~
524 13|                 és megvárja, míg hazajön.~S azzal leült szépen, s beszélgetni
525 13|            hazajön.~S azzal leült szépen, s beszélgetni kezdett a legényekkel
526 13|               etetett fel kocamalacokkal, s rettentő dolgot művelt egy
527 13|                 egy szoptatós asszonyhoz, s annak a tejét alattomban
528 13|               szörnyűködve a nagyasszony, s iparkodott a képét még hosszabbra
529 13|               lelte egy kicsit a hideg.~– S énnekem nem mondják! – méltatlankodék
530 13|                leszűrte csészébe a levét, s vitte be nagy áhítatossággal
531 13|              ajkaihoz a drága jó főzetet, s egyet szürcsölt belőle.~–
532 13|              elvette a kezéből a csészét, s úgy vágta a földhöz, hogy
533 13|               felkelt gorombán az ágyból, s kiment a műhelybe dolgozni,
534 13|              húzta a székét a mesteréhez, s széttekinte a legényeken,
535 13|              hintaját, lovait is elvitte, s kocsisával, inasával egyetértve,
536 13|              magát adta ki a báró fiának, s iszonytató sok csalást elkövetve
537 13|          tekintetes alispán úr jószágába, s ott is elbolondított minden
538 13|                 benne valami mulatságost, s amint elhagyták a nevetést,
539 13|                  nagyasszony háta mögött, s rákezdte megint az egész
540 13|                megvárta, míg abbahagyják, s mondta tovább.~– Azalatt
541 13|              dőzsöl; játszik, kocsikázik, s bolondítja a világot.~Most
542 13|                   a Hermina kisasszonyét, s annyira elkábította őket,
543 13|                előtt gyanús lett a dolog, s írt a nagytiszteletű úrnak,
544 13|                  mindjárt sietett vissza, s éppen akkor ért oda, mikor
545 13|                   ifjakat össze is adták, s a tekintetes alispán úr
546 13|                   a nagyságos gróf úrfit, s kikorbácsolja a házból…~–
547 13|                  vasbékjóval a Lőrinckét, s úgy akarta magával vinni
548 13|               leveté kezeiről a békjókat, s egyszerre beleugrott a vízbe.~–
549 13|               kirúgta a széket maga alól, s dühösen, mint a vadmacska,
550 13|            keresztülbújt az asztal alatt, s futott ki az ajtón; a nagyasszony
551 13|             kizárta rajta a nagyasszonyt, s hagyta őt odakívül nagy
552 13|                  mikor a műhelybe lépett, s csak akkor vette magát észre,
553 13|                   ablakban a nagyasszony, s kívánta a jó reggelt Bajcsy
554 13|                   reggelt Bajcsy uramnak, s elmondta neki, hogy mit
555 13|               embert agyonrémítette vele, s elrontotta a kedvét egész
556 13|                  Bajcsy urammal álmodott; s azt már csak mégis meg kellett
557 13|                 mondani a nagyasszonynak, s kérte, hogy figyelmezzen
558 13|                Azzal becsapta az ablakot, s ráfordította a zárat.~
559 14|               ember vágyik ki a szabadba, s édesnek találja a levegőt.
560 14|               benn ült magányos odújában, s nézte, hogy nő fel ablakáig
561 14|                hogy nő fel ablakáig a hó, s ha néha besütött rajta a
562 14|                 frigus, quam fuit ante” – s azzal tenyerébe verte pipáját,
563 14|                   pipáját, falnak feküdt, s iparkodott magával elhitetni,
564 14|              körülmény által boldogságban s a jó rendben annyit nyerjen,
565 14|                fejedelmek fölött ítélnek, s tanúbizonyságot tesznek
566 14|              poros öltözetek előkerültek, s megjelentek az utcán, vármegyeházak
567 14|          vármegyeházak termei megnyíltak, s hangzottak zajos beszédektől,
568 14|                  divatból kiment kabátok, s rivalgó népünnepeken sütötték
569 14|                  tarták; bécsi udvaroncok s falusi kliensek hajtogatták
570 14|                   a megye legfőbb bírája, s aki boldog akart lenni annak
571 14|                 és eltagadták haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában
572 14|     ezüsttükreivel, tündöklő csilláraival s illatos légkörével, melynek
573 14|                  hivatását nem teljesíté; s a Malárdy név dicsősége
574 14|                  ami feje körül szállong, s borús redőket von homlokára,
575 14|                sok felhőt és eget bejárt; s most visszaszállt, és ott
576 15|          nevelését a táncmesterre bízták, s valami üres, sivatag kedélytelenség
577 15|                lett a könnyelmű léleknek, s a férfiak púderes fejében
578 15|                 akkor is felébredsz újra, s megújítod létedet.~Mindezek
579 15|                 nem regénybe való dolgok, s én biz elő sem hoznám ezeket,
580 15|                 házról házra köröztetett, s melyből ki-ki azt, ami neki
581 15|                   nevezték Hyppocrenének, s róla szintúgy az egész társulatot,
582 15|                 jobb helyeket a teremben, s hathatósan támogatták vezérük
583 15|                   után keltek föl előtte, s elmondák, hogy az indítványtevő
584 15|          alkalomra ismét felköté kardját, s megjelent a megyeház teremében,
585 15|                  felekezetének szándékát, s ott várt, míg rá kerül a
586 15|                  ujjával előre a mondást, s csinált hatalmas kézmozdulatokat,
587 15|                    hogy nem ér az semmit; s ha leült valaki, akkor egyet
588 15|                  a kezét a zöld asztalra, s úgy látszott a képén, hogy
589 15|                 megint feláll előtte más, s ő csak megint kénytelen
590 15|         közfigyelembe iparkodott bevonni, s úgy tett, mintha az egész
591 15|              figyelmezteté Bajcsy uramra, s a heves szónokok egyszerre
592 15|                igen illetékesnek találta, s midőn egy ellenzéki szónok
593 15|                   Igenis, bátran előállt, s egyik kezét megtámasztva
594 15|                Malárdy kezdett haragudni, s félbüszkeséggel, féltréfával
595 15|             vállán, kettőt a szemöldökén, s félvállról félig kacsintva
596 15|               klasszikus szóváltás által, s a derült hangulat el látszott
597 15|                nagyon elmosolyogta magát, s a fejével helyeslést inte.~
598 15|                 nem is kíván ellenállani, s hogy mindeneknek eleget
599 16|                   kívánságuk alaposságát, s kijelöli nekik Bajcsy András
600 16|                  derék, becsületes ember, s a főispán ezt találta legokosabbnak,
601 16|               hahotára fakadtanak legyen, s szánó mosolygással tekintgettek
602 16|             nagyon meg valának zavarodva, s nem találták fel magukat
603 16|               végigsimítá hosszú bajszát, s visszadörmögé dacos, kemény
604 16|             lábszárához csapta a kardját, s nagy csörömpölve odább ment.~(
605 16|             megijedt az, úgy elment haza, s úgy kilelte otthon a hideg,
606 16|                  sem fogják majd temetni, s tisztelendő Gutai Thaddeus
607 16|             őszinte volt pipára gyújtani, s a tollát sem mártotta a
608 16|                  szótagnál felemelt fővel s még az asszonyi ág másnevű
609 16|                   a szavazás eredményére, s miután ott bizonyosan igen
610 16|           előadatni, azokat jegyezze fel, s időnként hordja fel a terembe,
611 16|             odalépett a szavazóasztalhoz, s összeütve sarkantyúját,
612 16|                   a táblabírák háta mögé, s nem hagyta el a folyosót.~
613 16|           nevették e patetikus föllépést, s a kuruc táblabíró szavait
614 16|                  tele lett az ív papiros, s ő kezdett megdöbbenni rajta;
615 16|                   szavazatok lajstromába, s még jobban elhűlt rajta,
616 16|                  csak a százasban járnak, s Bajcsy, a csizmadia, már
617 16|                bizonyosan összebeszéltek, s előrefurakodtak. Majd vége
618 16|                futott fel újra a terembe, s Malárdyt külön híva, fülébe
619 16|                  ajtóstól rohant be Hugó, s az egész társasághoz intézte
620 16|                  szavazatszedő asztalnál, s amint jönnek a nemesek,
621 16|                   és azok rögtön elértik, s mind Bajcsyra szavaznak;
622 16|           csizmadiát akarja-e alispánnak; s inkább neutrális szavazatot
623 16|                 már húsz vótumot kapott – s olyankor az ő pipája mindig
624 16|               megint hátrament a viszony, s Bajcsyé lett több kettővel-hárommal.~
625 16|                  kérges kezű mesterember; s majd ismét az lesz néggyel,
626 16|                megvetően fordul el tőlük, s keserű kevélységgel utasítja
627 16|                   akit gyűlölni szégyell, s aki most éppen olyan ítélőbírája
628 16|               ezerkilencszázat is elérte, s Malárdy messze hátramaradt;
629 17|           asszonyom meghallja, és idejön, s nem enged keresztyéni csendességgel
630 17|                   vagy mit bánom én hová, s ott dobjatok bele egy gödörbe.~
631 17|                 kifutott megnézni: mi az, s hüledezve jött vissza megint.~–
632 17|        veszedelmes összeesküvést forralt, s most jönnek érte, hogy lenyakazzák;
633 17|                   elé ért a közeledő zaj; s lehete hallani, mint kínálgatják
634 17|                Gutai Thaddeus malaszttal, s ismét helyet adott Vasadynak,
635 17|                   álló Bajcsy András elé, s ott levett kalapjával üdvözölte
636 17|                 éppen csak az alispánokat s a nevezetesebb hivatalviselőket.~–
637 17|                 urat – folytatá Vasady –, s a nemes választó rendek
638 17|                 folytával igazolni fogja; s nyugodt öntudattal emeljük
639 17|                ünnepeljük e választásban, s kívánjuk a tekintetes alispán
640 17|            udvarról az utcára terjedt az, s kiáltá ezer meg ezer ajk
641 17|              odatódultak a hír hallatára, s oly tolongás volt a Megyercsi
642 17|             tisztelendő Gutai Thádé uram, s megfogá a jámbor férfiú
643 17|               fogadjuk el az ő kihívását, s felejtsük el a magunk örömeit
644 18|               midőn azok végigrepedeztek, s köveiket omlaták körülötte,
645 18|           mindenféle ember szaladgált alá s fel, az ajtókat gondtalanul
646 18|              palánkok képezik a két sort, s minő vidékeket jártak be
647 18|                sem tudta, hogy merre jár, s midőn fel akart eszmélni,
648 18|                  hogy miről gondolkozott. S azután csak ismét ment tovább,
649 18|                 reszketve fordult vissza, s nem ment el a ház mellett,
650 18|             megtörülte azt keszkenőjével, s nem hajította el, magával
651 18|                 haza tilalmas játszásból, s csavarog az utcán, kerüli
652 18|                   kerüli a verést otthon; s idekinn fél a kutyáktól,
653 18|               segélykiáltására hallgatna, s otthagyják a testét, amire
654 18|                    mint amennyit megbírt, s bizonytalan kínjaiban szidta
655 18|            gazember ijesztgetni merészel; s azon oly dühbe jött az első
656 18|              meg-megkapta, és feltaszítá, s olyat vert rá a fél ostornyéllel,
657 18|                   az mind összetört bele, s azzal diadalmasan haladt
658 18|                  útról tért volna vissza, s úgy jutnának egyenkint eszébe
659 18|                kis aranycsipkés fejkötője s piros korallgyöngy a nyakán.
660 18|           visszafelé ment a sárga házhoz, s biztatta magát azzal a gondolattal,
661 18|                míg ő odajárt, hazavitték; s mily öröme volt, mikor eléje
662 18|                 eléje futottak az ajtóban s kiáltották, hogy itthon
663 18|        mindenkinek van valami büszkesége, s nincs oly kicsiny ember,
664 18|                szemei úgy bámultak le rá, s tág öbléből, nyitott torkából
665 18|                  mely a város szebb utcái s a cigánysor között terül,
666 19|                 észrevette, hogy hol van, s visszafordult, hogy hazafelé
667 19|               leányról, aki a kútra megy, s összetöri a korsót.~Nem
668 19|           egyházszolga a nyeles lámpással s a kis csengettyűvel, hogy
669 19|                  keresztet vetett magára, s elmondá az imát a haldokló
670 19|              hangjára buzgó keresztyének, s egyszerre száz meg száz
671 19|                   nem báró is a vőlegény, s ha nem hívják is Kadarkuthy
672 19|                   hadastyán makacskodott, s dacosan mondá, hogy ő Herminának
673 19|                   hagyja minden vagyonát, s a leány ahhoz mehet nőül,
674 19|                 éjszaka ment el a háztól, s Malárdy megtudá, hogy pár
675 19|              kitagadta őt már vagyonából, s szépen kibékült megint magától;
676 19|           hadastyán újra bekopogtat nála, s azon kezdi, hogy haragszik
677 19|                   Malárdyt, eléje jöttek, s odavezették őt az ágyhoz,
678 20|                  az öreg báró Kadarkuthy, s erre ráfogták, vagy talán
679 20|                  helység embere és barma, s egy nyáron az is szertelen
680 20|               teletölteté a kutat borral, s másnap gyönyörű mulatsága
681 20|                   ugattak részeg nótákat, s részeg gazdasszonyok hajszolták
682 20|                  bornyúk balettot jártak, s az egész faluban olyan lárma,
683 20|              laesaeval, actus majorissal, s egy időben csakugyan annyira
684 20|               öregúr sequestrumot kapott, s először életében volt kénytelen
685 20|               azzal ki is ment külföldre, s soha felé sem ment többet
686 20|                  elfogatta az igazi fiát, s becsukatta mint vakmerő
687 20|             helyette udvarol a delnőknek, s járja a háztűznézést.~Könnyű
688 20|                   a Hyppocrene gyűléseit, s ott verseit el szokta szavalni,
689 20|                  hogy több verset nem ír, s felhágy a poézissal.~Thaddeus
690 20|                  sajátjának hisz most is, s ha gondolkozik rajta, mint
691 20|               adott e szigorú szándéknak, s Gutai Thaddeus uram szemei
692 20|               fiát a habok alatt eltűnni, s miután félóráig hasztalan
693 20|                  betévednek az istállóba, s eleszik az abrakot a lovak
694 20|                 tőlük kitelhető irányban, s a szakadások be voltak varrva
695 20|         lövöldöznek a kapuba pisztollyal, s könnyen bele találnak lőni
696 20|              kivette a kezéből a gyepfűt, s anélkül, hogy kérdezné tőle,
697 20|             félrefordítá a szekér rúdját, s a legelső résen behajtatott
698 20|                 felelt vissza a kis gnóm, s a lovak közé vágva az ostorral,
699 20|                 gázolva füvet és virágot, s keresztültörve a vékony
700 20|               tömérdek rucát és kócsagot, s amerre legszélesebb volt
701 20|     tulajdonképpeni angolkertbe jutottak, s itt már rendes, csinált
702 20|                   cserdített az ostorral, s vágtatott, mint a veszedelem.
703 20|              fertelmes árkokat húz végig, s szegleteiknél akadékos virágállványok
704 20|                  a hibát magára vállalja, s a tett károkat megtérítse.~
705 20|                   vontatni azt a hágcsót, s akkor csak a keleti és déli
706 20|                  gyeplűt a kocsis kezébe, s utasítá, hogy kerüljön arra
707 20|            istállókat, kösse be a lovait, s adjon nekik szénát meg zabot,
708 20|                rájuk a kis, ragyás ember, s apró szemei egyet villámlottak,
709 20|                  volna, lesunyta a fejét, s földnek eresztett füllel
710 20|                   a tisztelendő úr előtt, s előrebocsátá őt a hágcsón.~–
711 20|                   illetlen gorombasággal. S amint a legutolsó lépcsőre
712 20|               Azzal odalépett a medvéhez, s megfogván annak gömbölyű
713 20|                  gorombán felkapta fejét, s egyik roppant talpát rátette
714 20|              kinek a vér fejéből talpába, s onnan meg visszaszökött
715 20|                    szemeit behunyorgatta, s komikus fortéllyal iparkodott
716 20|                  szemét behunyva tartani, s csak a másikkal pillogatni
717 20|                   kend vissza az odujába, s húzza be maga után az ajtót.~
718 20|            végighasítja kend, bevarratom, s megint mente; de ha én lehúzom
719 20|                   elhagyta dacos állását, s töredelmes bűnbánattal húzódott
720 20|                 takarodjék haza a házába, s ki ne merje nyitni az ajtót,
721 20|             cukros mogyoró, kapja kend be s pakoljon innen.~Mackó e
722 20|             leguggolt két hátulsó lábára, s egyik nagy tenyerét lomhán
723 20|               tenyerét is kinyalta utána, s végtére kezet csókolt a
724 20|                hasonlított a köszönéshez; s azzal szépen lecammogott
725 20|                   állatával tud beszélni, s meglássa, tisztelendő uram,
726 20|              beszélnek, kihallgatja őket, s ha megtudja, hogy vadászni
727 20|              ajtón sem kilincs, sem zár), s belépteté rajta Thaddeus
728 20|            belülről is egészen sima volt, s amint becsukódott hátuk
729 20|                  félrefordult a sarkából, s azon is bevezette a tisztelendő
730 20|          hátrasimította gazdag ősz haját, s összeszedte testi-lelki
731 20|                 felnyitá előtte az ajtót, s nevetve mondá neki, hogy
732 20|                   fénymázatlan csizmákkal s azzal a kopó staffage-zsal
733 20|                 hirtelen megragadá kezét, s szívesen megrázva, igaz
734 20|               uram, azért a kis tréfáért, s mármost hozta Isten, beszéljünk
735 20|              egyszerre el fog komolyodni, s elhalt száján a szó bámulatában,
736 20|                hahotával nevetett fel rá, s aztán ezerszer bocsánatot
737 20|            nekiáll Nagy Sándor kardjával, s kettévágja az egész szövevényt,
738 20|               úgyis el volt veszve a fia, s mint maga mondá, eddig nem
739 20|            erkölcsi érzetei ellen támadt, s közel volt hozzá, hogy a
740 20|                   de még erőt vett magán, s nyugodtan tudott felelni.~–
741 20|                   békjót vetettem kezére, s azon szándékkal indultam
742 20|           börtönéig, ott kicserélem őket, s a vétkest hagyom a bűnhődés
743 20|                   himbálva magát sarkain, s kezeit bedugva mellénye
744 20|                   palástját karjára ölté, s mutatta, hogy menni akar.~
745 20|                   Kadarkuthy útját állta, s nem eresztette ki az ajtón.~–
746 20|                   ember összetett kézzel, s valódi buzgalommal könyörgött
747 20|                  saját apja ellen vétett, s tréfát, gúnyt űzzön belőle,
748 20|              ember; ez sokat megmagyaráz, s fölmenti az embert attól,
749 20|               kínálok tenyeremen nyújtva, s amit kegyelmed kezemből
750 20|                  erősek a szűkölködésben, s dicsekedjenek ne a gazdagsággal,
751 20|                  birtokában néhány óráig, s elmondhassa, hogy egy bolond
752 20|                  Thaddeus meghajtá magát, s egy percig sem gondolkozott
753 21|             nélkül nekirohan mindenkinek, s keresztül-kasul gázol ártón
754 21|                  ha megharagított valaki, s azt hirtelen meg nem kaphatja,
755 21|            másiknak, akit közelebb talál, s azon tölti bosszúját.~Mint
756 21|                  által tüntesse ki magát, s midőn e hivatását olyképpen
757 21|                   lódarazsa elől megriad, s bősz dühében eltépve az
758 21|             rendes kerékvágásból kiugrik, s rúg és harap, akit elöl-utol
759 21|             jobban belekeverte a hínárba, s annyira ellene bizonyított,
760 21|                  mindaddig, míg ő meghal, s csak végrendeletében nyilatkoztassa
761 21|                  nem elegyedik a dologba, s mint afféle tudós ember
762 21|           világban, az Gutai Lőrinc volt; s a valódi Kadarkuthy Viktor
763 21|           tudósíták, el is hagyta Kassát, s sietett vissza saját városába.~
764 21|              elővette szárított virágait, s ha azokban kevés vigasztalást
765 21|                 az ostoba prózai főkötőt; s akkor ő nem lesz többé öreg
766 21|             elhalt ifjúra gondolni többé, s mit érne rágondolni, hogyha
767 21|              megsújtani az Isten átkával, s nem lehet az, hogy az iszonyúan
768 21|               maga is hallotta a kérdést, s gondolta magában: ejnye,
769 21|            sarkantyús lépések hangzottak, s a lelkész ajtaját kinyitották,
770 21|      következtében hanyagul előrehajlott, s mikor fel-felütötte a fejét,
771 21|                 hogy maga borotválkozott, s igen türelmetlen borbélya
772 21|         kifejezést adtak az egész arcnak, s valami ijesztő jellemet
773 21|              szappannal és tiszta vízzel, s a gavallér még annyi figyelemmel
774 21|             csizmáik orrai egymást érték, s Thaddeus úr kénytelen volt
775 21|                    hogy az arcába lásson, s akkor röviden azt mondta
776 21|                  Báró Kadarkuthy Viktor – s egyszerre egy fejjel magasabbra
777 21|                  helyzetéből kiszabadult, s e hálálkodást szerette volna
778 21|     zubbonyujjakat, félrefordítá a fejét, s úgy elfelé néző képpel kérdezé
779 21|            fordítá a képét az ifjú óriás, s nekimeresztett szemekkel
780 21|              remegett fehér pillái alatt, s nem tudott kicsordulni szemeiből.~
781 21|               lelkész megerősíté hangját, s a fájdalom ihletével felelt:~–
782 21|                 nevekkel; én apja vagyok, s amit vétett, azért bizonyára
783 21|                kalandort meg nem öltem.~– S ha azon kalandornak apja
784 21|                   leült íróasztala mellé, s elkezde tudós flegmával
785 21|             kinyílt a mellékszoba ajtaja, s egy pillanatra a szép Lila
786 21|              annak szavait nem veheté ki, s amint egyszerre elcsendesültek,
787 21|                  zavartan visszahúzódott, s becsukta az ajtót.~Kadarkuthy
788 21|                   háromszögletű kalapját, s megindult. Az ajtóból még
789 21|      szemöldökrángással intve a pap felé, s azzal egy lépéssel kilépett
790 22|        csizmadiacéhmestert alispánjuknak, s mondogatja magában, hogy
791 22|                  ez mégis egy kissé erős, s hogy az a veszett poéta,
792 22|               kikerekítésébe bocsátkozik, s alkalmasint azt akarja kitudni,
793 22|               férfiúról hallottak apáink, s elmondogattak nekünk, s
794 22|                   s elmondogattak nekünk, s amit mi lassankint el fogunk
795 22|            korunkban nevettünk tán egyet, s nem sok gondunk volt a korra,
796 22|                    végigsétál szobájában, s midőn félretekint, mindig
797 22|                 róla egyszerre szemeiket, s változnának komoly merev
798 22|                piacról a Megyercsi utcába s a gombai töltésről a győri
799 22|               akivel kibeszélhesse magát, s az is jól esett neki.~Egy
800 22|                  A hajdú könyörült rajta, s Bajcsy megengedte, hogy
801 22|                   alispán megy az ülésbe, s otthagyja őt a faképnél.~
802 22|                   még el is veheti talán, s e gondolat fellázasztott
803 22|               tartotta kócsagos kalapját, s nagy aranyhüvelyes kardra
804 22|                  meg tőle; odament hozzá, s mielőtt Bajcsy uram védhette
805 22|                  életnek és halálnak ura, s aki hozzá közeledik, meghajtsa
806 22|               fontosabb tárgyra vergálna; s elmondaná breviter et confuse,
807 22|              szűntem meg jóakarója lenni, s ha favorom által valamit
808 22|                neki kínálni a köleskását, s úgy borította a fejére az
809 22|                  a vág-dunai dobogóhídra, s ott annak a szélső karfáján
810 22|                 is az ég felé meredezett, s még ő szidta az embereket,
811 22|                   elbeszélgettük az időt, s azon vettük észre, hogy
812 22|                   siethetek haza, mondék, s úgy is tettem. Tetszik tudni,
813 22|                  a Szombati utcára jutok, s hamarább otthon leszek.
814 22|               féltem magamban egy kicsit, s szinte jól esett, mikor
815 22|                valami baj történik rajta, s visszafordultam, hogy majd
816 22|               kiáltott, hogy álljunk meg, s azzal Lila leánynak megfogta
817 22|                  a kígyó forma szemeivel, s fogta mind a két kezével
818 22|             orcádat itt, az utca közepén, s akkor majd előjön a fickó,
819 22|                parancsolat ott nem terem, s meg nem ragadja a hosszú
820 22|          megfogták egymást mind a ketten, s egy ideig nem szóltak egymáshoz
821 22|                 mindjárt emberhalál lesz, s megkapva az elbágyadt leányka
822 22|               leányzót alattomban nyomon, s miért esett volna oly dühösen
823 22|          elvesszen az a derék ifjú ember, s egymás miatt tőből kiromoljon
824 22|              ismerte ez eset előzményeit, s annál jobban értette annak
825 22|            beszólítá az ajtónálló hajdút, s parancsot adott neki, hogy
826 22|                   nem voltak ember lakói, s mely éppen csak egy kis
827 22|                   neki a szomszéd utcába, s ha valaki kérdezni találta,
828 23|                    Amint azután hivatalát s vele az addig gyakorolt
829 23|   Malárdy-birtokok képesek-e azt fedezni?~S még az nem volt a legnagyobb
830 23|                  többit haszonbérbe adta, s mire férjének a pénztárakat
831 23|                  én vezetem a kiadásokat, s ami jövedelmünk van, megtakarítok
832 23|           visszaváltogatjuk jószágainkat, s nem szorulunk az Isten kegyelmén
833 23|                 nem kérdezte, mi az ebéd, s felvette a ruhát, amit ráadtak,
834 23|             vasalt, ő gyomlált a kertben, s varrt az egész házra. Délelőtt,
835 23|             ereszteni, mint a selyemszál, s olyan szép meséket mondott,
836 23|              ételekkel, amiket az szeret, s ha este sokáig kimaradt,
837 23|               valami nagy, érzékeny baja, s aggodalmas sejtelemmel látta
838 23|                 meglátott, visszafordult, s lement a kertbe. Mai napon
839 23|                   a fiát, a meghalt fiát, s azonkívül is minden embernek
840 23|                   durván bántalmazottnak, s a bárót rangjához mért oldalbaütésekben
841 23|              Valóban megütögette a bárót, s az idáig rendjén van. A
842 23|                 szál kardra hívogatja ki, s minthogy ő nagy sicarius,
843 23|                véletlennek tulajdonítani, s azt állítom, hogy Kálmán
844 23|               Lila leányasszony közelébe, s az a nemes harag, mellyel
845 23|               arcát kezébe, mint aki sír, s keserűen hörgé:~– Rám mondta
846 23|              ismét szétterjeszté karjait, s szétnézett a levegőbe, mintha
847 23|                   nézz rá.~Az ajtó nyílt, s Kálmán belépett.~Amint szüleit
848 23|                 fölvette kalapját kezébe, s szobájába indult.~Atyja
849 23|               Atyja egyszerre odafordult, s útját állta. Szigorú, merev
850 23|                 szeretek – szólt az ifjú, s magasztos arcának ragyogása
851 23|                 simogatva férje homlokát, s csendesen suttogá fülébe:~–
852 23|             Malárdy hevesen toppantott.~– S ha én parancsolom, hogy
853 23|                   Te még ma vívni akarsz, s holnap beszéljen veled,
854 23|              haszontalan embernek tartom, s ha van fölötte hatalmam,
855 23|                 börtönéből kiszabaduljon; s nem lesz más gondom, minthogy
856 23|                    szenvedni és dolgozni, s ha kell, tudni fogok érte
857 23|          szorulnak össze görcsösen öklei, s rémülten veté magát Kálmán
858 23|               kalapját, pálcáját kereste, s neje kétségbeesett unszoló
859 23|                  feljebb dugta a kapcsot, s akkor kérdezé:~– Az úr az
860 23|                   a szalagot guzsalyáról, s a szép fehér lent levette
861 23|                 helyéből a derék matróna, s még egy párszor kérdezé
862 23|             kezébe kapta a guzsalynyelet, s eléje állva a vándor lovagnak,
863 23|                  elég lesz egész életére, s nekem be se tegye a lábát
864 23|                leforrázom, megsodrófázom; s akkor aztán mehet elégtételért
865 23|                  kilőtték volna, kiosont, s három lépéssel végiglépve
866 23|           iparkodott menekülni az utcára; s ott is futott odább, attól
867 23|                  amazon a guzsalynyéllel, s üti a meggyszín frakkot
868 23|                 vissza az üldözött lovag, s futott, amerre kevesebb
869 24|               egyszer fölvertek fektéből, s ki még egyszer fölemeli
870 24|           visszakérjem tőlük, amit adtam, s megeshetik rajtam, hogy
871 24|                  eltakarta arcát kezével, s halkan suttogá:~– Nekem
872 24|                   ellentmondást nem tűrt, s midőn egyetlen ember ura
873 24|              kérdi, kit szeressen, tőlük, s nem mondja meg nekik, hogyha
874 24|               Malárdy Ferenc gyermekeire, s saját szerettei, fia és
875 24|                  övével van kapcsolatban, s remegve nézett gyámatyja
876 24|                odainté a lánykát magához, s kérte halk hangon, hogy
877 24|                palástját, kösse fel övét, s hozza el magával hozzám
878 24|                  Ő hallgatva távozott el, s csak odakünn kezdett el
879 24|                elérté a haldokló szavait, s közelebb lépett ágyához,
880 24|              Thaddeus mellé, aranykelyhet s a fehér selyemmel letakart
881 24|                Azokat letevé az asztalra, s akkor Thaddeus elé lépve,
882 24|                  hagyományának pecsétjét, s annak összehajtogatott tartalmát
883 24|                 azokat az ég felé emelte, s ajkait egy hosszú, lélekenyhítő
884 24|           szívéhez, és ezután megcsókolá, s ismét elolvasta. Az üdv
885 24|                  terhet szerzett lelkére, s bűnbocsánatát hallja az
886 24|                  eklézsiába is rektornak, s amilyen tudós, lelkésznek
887 24|            levelet, melyben az írva volt, s gyönyörtől elfulladt hangon
888 24|                   levelet összehajtogatá, s kérte, hogy zárja azt egy
889 24|                   az utolsó úrvacsoráját, s azután halk hangon elkezdé
890 24|                  tekinte fel Malárdynéra, s látta, hogy annak szemeiben
891 24|              szolga hozott oda.~Felnyitá, s bámulva olvasá legelébb
892 24|         bocsánatot kér Malárdy Kálmántól, s megbánja, amit Gutai Thaddeus
893 24|                mert ő e percben elutazik, s ahová megy, onnan meglehet,
894 24|             szobájába. Felnyitá az ajtót, s odalépve hozzá, megölelte.~–
895 24|             visszadugta az átkot keblébe, s a papot most teszik a koporsóba.~
896 25|               alakjai önakarattal bírnak, s mégiscsak a költő lelkesülése
897 25|                 beszélés iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem
898 25|                  esnek e regény látkörén; s az elmúlt iránya nem terheli