Rész

 1 1 |            Talán mondák is magukban, milyen sokáig zúg az ütés után
 2 3 |             nagyon megtetszett neki: milyen jó volna az az ő babája
 3 3 |            igaz érzékenység hangján. Milyen szép családdal áldotta önt
 4 5 |          gyönyörűség ránézni; azután milyen leveleket tud írni édes
 5 5 |             ezek el semmit.~– Ejnye, milyen különös tréfás ma, Bajcsy
 6 5 |      gorombaságért; azt mondta, hogy milyen tréfás ma ez a Bajcsy komámuram;
 7 7 |             hölgyeknek, hogy Kálmánt milyen étrangs divertissements
 8 7 |        legyőzött szörnyeteg a padon, milyen elégtételt adott a nemzeti
 9 9 | meggyőződéssel mindkét részről, hogy milyen nehezére esik most ennek
10 9 |            volt minden feleletnél.~– Milyen boldog pár! – mondák, akik
11 9 |            elfogult volt a vőlegény, milyen bátor a menyasszony. Az
12 9 |           szép, mily délceg egy pár, milyen nemes tartás, mily finom
13 10|             megtéptem a bajuszaikat, milyen ruhám és fakardom volt,
14 12|             ok nélkül leszaggat.~Ah, milyen kedves dolog neki végigsüvölteni
15 12|             rakva, azt feldönti; ah, milyen szép mulatság azt széthordani
16 12|      utoljára meg volna halva.~És az milyen jó volna rá nézve.~Milyen
17 12|            milyen jó volna rá nézve.~Milyen jó volna az, ha mint a regényekben
18 12|              a Duna fenekéről. Nézd, milyen hideg a kezem.~A leány félve
19 13|            jó asszonyság; – pedig én milyen jó orvosságát tudom a hideglelésnek.
20 13|              látszik a szemeiből is, milyen rosszul van: hogy izzad
21 14|           ittasak voltak az örömtől.~Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn
22 16|             még sohasem. Látta, hogy milyen irtóztató nagy bajt csinált
23 16|           Szegény, becsületes ember! Milyen keserves kétségbeeséssel
24 16|       mindenki ráismert. Örült neki; milyen remek albuma lesz ebből,
25 17|              őt oly váratlanul érte, milyen nagy teher, mily nehéz gondolat
26 18|          tanította járni leánykáját; milyen szép gyermek volt, nagy,
27 20|       nevetett az öregúr, mint ezen. Milyen szépen ül most az igazi
28 22|            amit elvegyenek tőlem.” – Milyen együgyű felelet ez már!
29 24|             hogy nem gondolnak arra, milyen rettentő űr van azon a téren,
30 24|             szél. Pedig, én Istenem! Milyen jól tudhatta a városban