Rész

501 11|                 atyja szemközt ült vele, és nem vett észre semmit.~A
502 11|                vett észre semmit.~A szél és a hullám nagyot taszított
503 11|                 hangzott e pillanatban…~…És a másik pillanatban csak
504 11|                 a csónakban: a kormányos és az evezős.~A levetett békjók
505 11|                férfiú imádkozásban volt.~És mondott magában ilyen imádságot:~„
506 11|                 lelkét eltévedt fiadnak, és bocsáss meg azokért neki,
507 11|              megmentéd őt a gyalázattól, és soha ne ejtsen az én lelkem
508 11|                 az én napjaimnak világát és életemnek örömeit, és soha
509 11|            világát és életemnek örömeit, és soha ne tégyenek az én gondolataim
510 12|          fölébredek rá, ha elkezd fújni, és el sem tudok aludni tőle,
511 12|            kedvem a munkától, az élettől és az egész szélráncigálta
512 12|         szélfuvallat miatt halt meg apám és anyám, engem is sokszor
513 12|             sokszor ágyba fektetett már, és azokat, akiket szerettem,
514 12|        süvöltésétől, azért én utálom őt, és ellenségemnek vallom, akár
515 12|                   akár élek, akár halok.~És tudom is, hogy ellenségem;
516 12|             kitépné a tollat a kezemből, és a földhöz verné, s a papirost,
517 12|              mintha lábai alá bókolnának és mondanák: „Kegyelmezz, nem
518 12|                 az ablakok szegleteinek, és bekiáltoz: „Hó, hő, ki tud
519 12|                    Ez a szél, ez a szél!~És aztán, mikor a test összetört
520 12|                százféle alakot váltanak, és egyik undokabb, mint a másik,
521 12|                  rettenetes rájuk nézni, és az ember tudja, hogy ez
522 12|                 tudja, hogy ez nem álom, és hiába csukja le előlük,
523 12|                   ott űzik egyre nyitott és becsukott szemei előtt gyötrelmes
524 12|             fekhelyén, szemeit lehunyva, és sokszor azzal biztatta magát,
525 12|                utoljára meg volna halva.~És az milyen jó volna rá nézve.~
526 12|                   hogy mindez csak álom, és fölemelkedik könyökére,
527 12|      megtapogatja a körüllévő tárgyakat, és meggyőződik felőle, hogy
528 12|                 néma. Odahajol félénken, és meg meri csókolni egy alvó
529 12|                  egy halottét, miért ne. És újra megcsókolja, és addig
530 12|                 ne. És újra megcsókolja, és addig csókolja, míg az arc
531 12|                 a rettenetes végtelenbe, és azután a hánykódó tenger
532 12|                  senki. A szél kocogtat, és kérdezi, hogy ki mit álmodott?~
533 12|                  Ő a tűzhely mellett áll és főz, megkóstolja, mit főz,
534 12|            tovább? A tűzhelyen kisfiú ül és dúdolgat, szép kisgyermek,
535 12|               odafordítja arcát a férfi, és ő ráismer: ez a férj, a
536 12|           munkájából, s odamegy nejéhez, és azt megöleli, megcsókolja. –
537 12|              folyvást az ablakra nézett, és látta, mint hasít egy félkört
538 12|               libeg, azután szétpattan – és az volt a lélek?~Mozdulatlanul,
539 12|               lélegzetét visszafojtotta, és karjait egymásba fonta,
540 12|               fonta, úgy feküdt hanyatt, és hagyta maga fölött a vizek
541 12|                tudat, elhatározás, emlék és bánat egyszerre elmúlt lelkéből,
542 12|                  a gondolat a legbátrabb és legnehezebb…~A csónakosok
543 12|               közé jutott ki, ott leült, és elbújt pihenni.~Nagyon ki
544 12|            fáradva, pedig még nagy munka és hosszú út állt előtte, és
545 12|                és hosszú út állt előtte, és azt hirtelen meg kelle gondolni.~
546 12|              hogy a csónak visszafordul, és a part felé tart, elég volt
547 12|              dörömbölő szél minden ajtón és ablakon nem engedi, hogy
548 12|                 az ember, mikor álmodik, és akarna kiáltani, de nem
549 12|             reszketnek kezei a hidegtől, és eszébe juthatott akkor,
550 12|                 hosszú köpenyébe a hideg és zápor elől, s lassan kinyújtá
551 12|               nyomorult üldözött lettem, és semmi mentségem nincsen,
552 12|                 ezt?~A leány hallgatott, és reszketett.~– Meggyaláztalak
553 12|                 a világ nevetett rajtad, és rokonaid méltán sírnak.~
554 12|            tekintett a beszélő szemeibe, és kezét keblére szorítá, mintha
555 12|               térdre esett az ágy előtt, és arcát annak vánkosaiba temette,
556 12|                 s elfojtott hangon sírt, és e szót rebegte:~– Óh, mint
557 12|             engem. Szeretsz még most is, és akármit vétettem ellened,
558 12|                  Végigiramodott a rónán, és bekacagott minden ház kéményén,
559 12|          bekacagott minden ház kéményén, és nekikerült a Dunának, két
560 13|                 megcirógatta a kutyákat, és jött befelé egy kardcsapás
561 13|                rá, hogy tehát itt marad, és megvárja, míg hazajön.~S
562 13|                 uram reszketett a dühtől és a félelemtől odabenn. Már
563 13|             gondolta ki, hogy lefekszik, és betegnek teszi magát.~Le
564 13|               kedves szomszéduram beteg, és nekem nem mondják! Mi baja
565 13|               akiket e héten eltemettek, és mégegyszer annyi ágyban
566 13|        pantomimice mutogatá négy ujjával és szemöldökrángatással, hogy
567 13|       elkábította őket, hogy hozzáadták, és meg is eskették vele.~–
568 13|            Lőrincke beleugrott a Dunába, és oda is veszett, mert meg
569 13|              kapott cirmos pofájára jobb és bal felől. Ez mesteruram
570 13|               mester olyan szomorú volt, és a legények mind komolyan
571 13|            Bajcsy uramat; köszönt neki – és ott maradt.~Lehet ennél
572 13|                parancsol; ott megállhat, és bebeszélhet akárki.~Bajcsy
573 13|                 neki, hogy mit álmodott.~És azt mindig olyan szörnyű
574 13|                komámuram meg volt halva, és ki volt terítve a koporsóban,
575 14|                az ideieket. Tavasz lesz.~És néha-néha valami kedves,
576 14|             reményeket ígér, fűnek-fának és emberi szívnek, hogy megtelik
577 14|              emberi szívek is meghűlnek, és a hazaszeretet csak fagyott
578 14|                  olvasztja azt el onnan.~És ekkor kisütött a nap.~Megjelentek
579 14|              ablakon; „Jön a tavasz”, hó és jég elolvadt; fagyott virág,
580 14|                 kizöldült a három halom, és azután minden folyó és minden
581 14|                   és azután minden folyó és minden halom és minden,
582 14|             minden folyó és minden halom és minden, ami élt, szóval,
583 14|                 ami élt, szóval, színnel és melegségével hirdeté, hogy
584 14|                 kalyibában, a zöld mezőn és a zöld asztalnál egy gondolat
585 14|               volt: a jobbágyok jobbléte és a türelmi parancs.~Milliók
586 14|                  féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták
587 14|           reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták haragjukat. S
588 14|                  haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában ott
589 14|             lények, tündéralakok voltak.~És íme bomlani kezd a bűvkör.
590 14|            beleesett már a fájós részbe; és még beljebb fogja magát
591 14|                 egy nap alatt lerontson; és bizonyára Malárdy oly büszkén,
592 14|            született, azalatt sok felhőt és eget bejárt; s most visszaszállt,
593 14|             bejárt; s most visszaszállt, és ott függ feje fölött.~Várjuk
594 15|                  mert az legalább meséit és tradícióit megtartja, de
595 15|            azokat is elvetettük; nevetni és megbámulni való dolog volt
596 15|             verseket olvasott fel hellén és római klasszikusok mintájára,
597 15|              írja, válogatott alcaicusok és hibátlan sapphicusokban,
598 15|                  ő tulajdon fia, Kálmán!~És hátha azt tudhatta volna
599 15|              zöld asztal mellől felállni és a protestáns nemes indítványát
600 15|             indítványtevő kérelme jogos, és nem féltek azalatt az ő
601 15|    csizmadiamestert, ki maga is hallgató és olvasó tagja levén a Hyppocrenének,
602 15|               megyeház teremében, szóval és tettel gyámolítandó az ő
603 15|                   félbeszakasztá a szót, és leült: váratlan szünet támadván,
604 15|             alispánjelölt Malárdy Ferenc és Keresztúri István mellé
605 15|            legeszesebb, legtapasztaltabb és így legtekintélyesebb férfiút
606 16|           meggondolja, hanyatt feküdjék, és elkezdjen kacagni, amíg
607 16|            főispán inte a választó karok és rendeknek, hogy méltóztassanak
608 16|                  bánatos atyafiak, vígan és kötekedve az ellenpárt felei;
609 16|                  teremben csak a főispán és az előkelőbb hivatalnokok
610 16|               Vasady megállt az ajtóban, és hátratekintett. Vajon ki
611 16|              kemény hangon:~– Méltóságos és tekintetes uraim, majd aki
612 16|                  ő volt rajtuk a szégyen és megaláztatás. Szegény, becsületes
613 16|           keserves kétségbeeséssel sírt, és nem merte mondani sem leányainak,
614 16|                 halottan a terítő padon, és vinnék ki szép diákszó mellett
615 16|                annak. Csak eredj vissza, és vigyázz a további folyamatra.~
616 16|                    azaz, hogy méltóságos és tekintetes urak; tessék
617 16|                néz, szemeivel int nekik, és azok rögtön elértik, s mind
618 16|              Azzal eltávozott, kardjával és sarkantyúival végigcsörtetve
619 16|                  több kettővel-hárommal.~És ez így tartott egy óra hosszat;
620 16|                 tartott egy óra hosszat; és Malárdynak ez az egy óra
621 16|                  tízzel erősebb, mint ő; és aggódni a következő pillanatért
622 16|                  a következő pillanatért és kínos verítéket törülni
623 16|                  magától az üdvözlést.~– És ha megnyerném is azt, nem
624 16|               jobban rettegve kicsinytől és nagytól, mint maga az első
625 16|                  jövő órában leszálljon, és engedjen maga után föllépni
626 16|                  óra, egy élet is kevés.~És ő mégis azt mondja: „Nem
627 16|            arccal az ablak felé fordult, és öntudatlanul bámult ki az
628 16|                folynak a dolgok odabenn; és ő nem tudja azt, hogy az
629 16|            ijesztő szobor, halott arccal és üvegszemekkel.~Benn a teremben
630 16|                csizmadia kapott kétezret és százat.~Az a fehér szoborkép
631 16|               fel egy perc múlva kétezer és száz ember ajkáról a rettenetes
632 17|             Mákosné asszonyom meghallja, és idejön, s nem enged keresztyéni
633 17|                uram fölkelt a pamlagról, és nem volt beteg többé.~–
634 17|                ellenvetést ne tegyen rá; és akármit cselekszenek velem,
635 17|                 Legelül Vasady táblabíró és Gutai tiszteletes állottak.~–
636 17|                magát előtte tisztelettel és mondá:~– Alázatos szolgája
637 17|              hogy örüljön velünk együtt, és éljen sokáig!~A terembe
638 17|               most már polgárok, hajósok és közemberek is odatódultak
639 17|                meg, uram, a te akaratod.~És azzal valódi alázattal hajtá
640 17|           megfogá a jámbor férfiú kezét, és megszorítá azt.~– Érdemes
641 17|            felejtsük el a magunk örömeit és bánatait. Te igaz és buzgó
642 17|             örömeit és bánatait. Te igaz és buzgó ember voltál mindig,
643 17|                 tenéked is adni fog erőt és szellemet, hogy helyeden
644 18|              ébren vannak, öregasszonyok és urak kinn üldögélnek a házak
645 18|             magukon hordják a rostélyt).~És valaki csak az utcán van,
646 18|           oldalát tágas veteményeskertek és kertészlakok képezik: a
647 18|                  csak ismét ment tovább, és merengett tovább.~Egyszer
648 18|              lakik Bajcsy András.~Dühtől és szégyentől reszketve fordult
649 18|                  is oltalmazhassa magát.~És olyan elhagyottnak, olyan
650 18|             annak, hogy már tíz óra van, és ő nem tudja, hogy merre
651 18|                  félkézzel meg-megkapta, és feltaszítá, s olyat vert
652 18|                 nincs ott a kis Hermina…~És ki tudja, hol van? Kitudja,
653 18|                nagy terhet visz vállain, és igen el van már fáradva
654 18|                 el van már fáradva bele. És az a teher mindig nehezebb
655 18|                  azt felelé: „Nem, nem”, és a gyermek sírása kierőszakolta
656 18|        áhítatjukat; lerontá templomukat; és azok őt megátkozák.~Ott
657 18|                faház; ültek benne százan és százan, és énekeltek Istenhez;
658 18|                  benne százan és százan, és énekeltek Istenhez; a keményszívű
659 18|                  kezét felemelve az égre és azt mondá:~– Romoljon meg
660 18|              legelőször e falakba vágja, és szórja el Isten annak maradékait
661 18|               hogy legyenek földönfutók, és alázza meg őt az ő büszkeségében,
662 18|                 le, kisebbítse meg azt!…~És senki sem merte fejszéjét
663 18|                   hogy még kisebb lehet.~És ekkor az a férfi, ki maga
664 18|                 az ragadá fel a fejszét, és odalépett a bezárt ajtóhoz.~
665 18|          gyermekid a bölcsőbül kirántja,~És az erős kősziklához paskolja!…”~
666 18|               tartott fejszét felemelte, és belevágta annak ajtajába…~…
667 18|                között terül, bűzös laput és bogácsot teremve nyáron.~
668 19|                 az óra…”~Csendes kopogás és alabárdja nyelének kocintásai
669 19|               hallja az utcán, megálljon és térdet hajtson.~Az utcán
670 19|                nézve. Rögtön befogatott, és éjszaka ment el a háztól,
671 19|                  tarokkra ajánlja magát.~És íme egyszerre azt hallja
672 19|                   nyitva találta a kaput és a folyosóra vivő ajtót.
673 19|            csendesen sír; oda benyitott, és ott találta a gyóntató lelkészt
674 19|              találta a gyóntató lelkészt és az orvost; az ágy fejénél
675 19|             hadastyán cselédje.~Az orvos és lelkész meglátva Malárdyt,
676 19|                  amelyen feküdt egy néma és halavány ember: akit nem
677 20|                  az egész helység embere és barma, s egy nyáron az is
678 20|              amikor nemcsak minden ember és asszony, hanem minden állat
679 20|              asszony, hanem minden állat és baromfi le volt részegedve
680 20|             faluban olyan lárma, éneklés és fazéktörés volt, hogy a
681 20|                  larvatus, stellionatus, és perduellio bűneiben leledzik,
682 20|          bűneiben leledzik, hogy ateista és manicheus, hogy őrjöngő
683 20|                  manicheus, hogy őrjöngő és nyavalyatörős, bevádolta
684 20|                 való fiú volt. Zseniális és könnyelmű, kalandszerető
685 20|                 könnyelmű, kalandszerető és merész. Az ifjú életében
686 20|                mutogat be, sietett haza, és felkereste az apját; aminek,
687 20|            lángesze, az ő délceg termete és gyönyörű arca. A lelkész
688 20|                fel. Ime feltalálta fiát.~És úgy ment Malárdy kastélyába
689 20|               kastélyába még aznap este. És akkor már későn érkezett.~
690 20|                  nevezvén őt Nemezisnek, és képzelődvén felőle.~Egy
691 20|             halásszal együtt, megsiratá, és megbocsátott neki, ahogy
692 20|                  akiket már eltemettünk.~És valóban Lőrinc el volt temetve
693 20|                   piciny tömpe orra volt és semmi szemöldöke, bajuszából
694 20|                  az eltorzult vonásokkal és a fekete szemekkel, miknek
695 20|          félelmében; lóláb, rúd, tengely és emberi nyaktörés kecsegteté
696 20|                összevissza gázolva füvet és virágot, s keresztültörve
697 20|                 nád közül tömérdek rucát és kócsagot, s amerre legszélesebb
698 20|           hágcsót, s akkor csak a keleti és déli homlokzatok ajtajai
699 20|                beszélő lábaihoz, morogva és nyihogva, naiv medveséggel,
700 20|               kerevetekkel, papagájokkal és virágedényekkel.~– De mit
701 20|              etikai kifakadása felett.~– És most menjen be, és jelentsen
702 20|             felett.~– És most menjen be, és jelentsen be a nagyságos
703 20|             fiáról! – kiálta föl a báró, és kiáltása hasonlított a kacagáshoz. –
704 20|               ifjúkor apró tévedéseinek, és nem engedünk szívünkhöz
705 20|               utána kezemet kinyújtanom, és nem halt volna meg. Kerestem
706 20|             Kerestem fél óráig a vízben, és nem találtam reá; és akkor
707 20|             vízben, és nem találtam reá; és akkor hálát adtam az Istennek,
708 20|           becsületet szerzett nevének.~– És aki most méltatlanul ül
709 20|              nagyságod fiáról beszéljek, és helyrehozzam azt, amit az
710 20|                 Ezt akartam tenni akkor, és tenném most, ha fiam élne.~–
711 20|              ember, a tudós lelkipásztor és a többi! és mégis énfölöttem
712 20|                 lelkipásztor és a többi! és mégis énfölöttem szörnyűlködik,
713 20|                  magnetizmus van az apák és a fiak között.~Thaddeus
714 20|               most itt akar engem hagyni és menni Kassára, és felfedezni
715 20|                 hagyni és menni Kassára, és felfedezni az egész tévedést
716 20|             felfedezni az egész tévedést és Viktor úrfit kiszabadítani
717 20|                 egyszer ajánlotta magát, és komolyan mutatta, hogy menni
718 20|              Thaddeus mind jobban bámult és nem értett.~Kadarkuthy még
719 20|              felépüléséről volna is szó, és az nem kerülne egyébbe,
720 20|        méltatlanul szenvedőt kiszabadít; és volna az a szenvedő fiamnak
721 20|              ajtó felé ment, ott megállt és felkacagott.~– De az mégis
722 20|                  neheztelek kegyelmedre, és nem fogja azt tőlem megkapni.
723 21|              keresztül-kasul gázol ártón és ártatlanon; akit, ha megharagított
724 21|             kerékvágásból kiugrik, s rúg és harap, akit elöl-utol talál,
725 21|                 tárcájában négyféle nevű és leírású útlevelet is találtak,
726 21|            gyűlölője levén minden élcnek és anekdotonnak, ezt is elrontja
727 21|                  Isten a sokat érdemlett és sokat szenvedett férfiút
728 21|                 lettek volna mindnyájan, és választotta magának azt,
729 21|                példa teljesült be rajta; és íme, Thaddeus most imádkozik
730 21|                természet.~A hosszú kezek és lábak embere szinte maga
731 21|                 felsütve, kiegyenesültek és meredtek, amerre nekik tetszett.
732 21|                  de most minden szennyes és gyűrődött állapotban volt.
733 21|        találkozást emlegettek szappannal és tiszta vízzel, s a gavallér
734 21|                  lelkész lesüté szemeit, és alig hallhatóan rebegé:~–
735 21|         bizonyára, ha irgalmába bevette, és megbocsátá bűneit.~– Pokolba
736 21|                   aki nevemet bitorolta, és aki miatt esztendeig ültem
737 21|                  fogom őt annak nevezni, és arcul fogom vágni, és megölöm,
738 21|           nevezni, és arcul fogom vágni, és megölöm, megölöm az átkozottat!~
739 21|                vastag ajkai kifordultak, és szemei körül villogott a
740 21|           Thaddeus úr, hanem egy haragvó és büszke apa indulatos hangján.~
741 21|                  húzni gyáva rejtekéből, és keresztül akarok rajta menni
742 21|                 aki önt igen jól ismeri; és én azért mégis kiszabadítám
743 21|                hirtelen térdére csapott, és felállt sebesen; szinte
744 22|                időben a tekintetes karok és rendek, úgy hozván a dolgok
745 22|             megyéjük első hivatalnokául.~És a fennmaradt szájhagyomány
746 22|                azt is: hogy soha buzgóbb és igazságosabb tisztviselője
747 22|                   neje, a jó öregasszony és fia, a deli ifjú; két megsiratott
748 22|                 szépen elegyített magyar és deák szavakban.~Hiszen nem
749 22|             kertjében, körös-körül járva és nézve, hogy nő a fű, a bimbó,
750 22|                   hogy nő a fű, a bimbó, és újra visszatérve és újra
751 22|               bimbó, és újra visszatérve és újra nézve, mekkorát nőtt
752 22|              nézve, mekkorát nőtt azóta, és nem felelve semmi kérdésre
753 22|               nem felelve semmi kérdésre és nem kérdezve senkitől semmit.~
754 22|               léleknek, hogy mikor ilyen és ilyen asszonyság jön az
755 22|        telebeszélte már valamennyi hajdú és hajdúsné lelkét azzal a
756 22|                oldala is: az alázatosság és rettenetes tisztelettétel
757 22|           tekintetes vicispán úr életnek és halálnak ura, s aki hozzá
758 22|            volt-e? Egyenesen elénk állt, és ránk kiáltott, hogy álljunk
759 22|            tudott, hanem csak megnémult, és nézett rá vissza. Az az
760 22|            szóljak e felől, ami történt, és kivált hogy azt meg ne mondjam
761 22|                  komolysággal kérdezé:~– És nem mondta el kegyelmed
762 22|                 kívül senki fia előtt.~– És ki volt az a megmentő fiatalember?~–
763 22|               ebből, ha a tisztelendő úr és a Malárdy tekintetes úr
764 22|                elég, hogy Gutai uram fia és Malárdy úr leánya egymás
765 22|            folyamát.~Odament Mákosnéhoz, és megszorítá a nagyasszony
766 22|                  le Mákosné asszonyomat, és mutassa meg neki a numero
767 22|      alispánságom alatt nem volt lakója; és reménylem is, hogy sohasem
768 22|              támadni fog állandó lakója, és az senki sem lesz más, mint
769 22|             újságot tud, csak sóhajtott, és szájára tette a kezét, mint
770 23|              birtok, a korlátlan hatalom és rang eltakarják a rossz
771 23|                 Malárdy megölelte nejét, és nem szólt semmit. Azután
772 23|            között, kikkel versenyt font; és mesélt nekik, hogy el ne
773 23|                tudta tenyészteni otthon.~És azért olyan fényes volt
774 23|         szobájában minden, mint a tükör, és Kálmán fia mindig olyan
775 23|              vívni; de nem tudom az órát és a helyet, hol és mikor.
776 23|                 az órát és a helyet, hol és mikor. Mert akkor nem alkalmatlankodnám
777 23|                 szülei nagyon szeretnek, és még egy Gutai-leány (mert
778 23|           Malárdynénak, ajánlotta magát, és eltávozott. A háziasszony
779 23|       szobaajtóra mutatva.~A nő odament, és átölelte férje vállát. Mit
780 23|               megcsókolta halvány arcát, és szólt hozzá gyöngéd, kérlelő
781 23|                   te.~Kálmán mosolygott, és szelíden felelt:~– Nekem?
782 23|             virágzik, tele van jázminnal és jerikói rózsával, te úgy
783 23|                erőltetett szilárdsággal.~És megfogta fia kezét erősen.~–
784 23|             ismeretes az mindenki előtt; és te beteljesítenéd azt tulajdon
785 23|                  alá tulajdon gyermekei, és kacagna rajtunk az egész
786 23|              egykor gyermekeid lehetnek, és azok meg fogják vetni anyjukat,
787 23|               meg fogják vetni anyjukat, és pirulva fordulnak el apjuktól,
788 23|                de szeretem azt a leányt; és szeretni fogom holtig.~Malárdy
789 23|                  fiú odalépett atyjához, és megcsókolá annak kezét,
790 23|            őseink szeplőtlen nagy hírét, és most azt mondod, hogy egy
791 23|                  kihívó megbántója elől, és gyáva legyen akkor, midőn
792 23|               fölötte hatalmam, bezárom, és vigyázok rá, mint olyan
793 23|                  ma kellene találkoznom, és nem fogom neki megbocsátni
794 23|                Azt pedig szeretni fogom, és elhagyok érte apát, anyát
795 23|                elhagyok érte apát, anyát és minden rokonomat; levetem
796 23|               szégyenli magát őmellette, és felveszem az ő nevét, azt
797 23|                 nevét, azt fogom viselni és büszke leszek rá; tudni
798 23|              érte élni, tűrni, szenvedni és dolgozni, s ha kell, tudni
799 23|         mellékszobába, rázárta az ajtót, és a kulcsot eltette keblébe.~
800 23|               tud parancsolni Kálmánnak, és túlteszi magát az illem
801 23|                  túlteszi magát az illem és lovagiasság bolondos törvényein,
802 23|             ismét kerekes rokkája mellé, és eresztette tovább az elszalasztott
803 23|              Engemet megsértett az úrfi, és én elégtételt akarok kapni.~–
804 24|                  nagyratörő férfi útján, és az elbukott ez ujjnak árnyékában.~
805 24|              Valóban benyitott az ajtón, és belépett rajta. Ki hinné,
806 24|           mutatott be egymásnak: Malárdy és Thaddeus arcait.~Mind a
807 24|               két férfi egymásra nézett, és eszébe jutott mindkettőnek,
808 24|                mindkettőnek, hogy ő apa; és az a gondolat letörte őket,
809 24|           sújtottál, a porban. Most jer, és feküdjél mellém te is.~A
810 24|                  kórházakat alapítottam; és most késő vénségemben tanulom
811 24|                   hogy kitagad szívéből, és tenni fogja azt, amit ő
812 24|       bámulatával tekinte a beszélőre.~– És tudja-e kegyelmed, hogy
813 24|                   aki tízszerte ügyesebb és erősebb, mint ő. Párbajt
814 24|               egynek halva kell maradni, és az ő lesz, aki ott marad,
815 24|                az ő lesz, aki ott marad, és én nem tudom őt megszabadítani,
816 24|             fogja keresni azt az embert, és én elhiszem, hogy azt fogja
817 24|                   a ház ég fejed fölött, és te nem érzed melegét. Az
818 24|                   s saját szerettei, fia és fogadott leánya kezet fogtak
819 24|                 ők is osztozzanak abban.~És a balsorsnál, mely e szerelmet
820 24|                 lerontatá, mely Malárdyt és Gutait, a két hitfél fejét,
821 24|                  éven át vérrel, könnyel és szenvedésekkel egy erős
822 24|                Annyi éven át nem látott, és most kezde látni.~Ez új
823 24|          szerelmet támasztok a haragból, és ez vezet az üdvösségre”.~–
824 24|                    mondá Gutai Thaddeus; és azután még egyszer elmondá
825 24|              egyszer elmondá azt a szót, és azzal hanyatt esett végig
826 24|               azért most is szerette őt; és azután nem is vádolhatá
827 24|              magával hozzám a szent bort és kenyeret, mert áhítom azt.~
828 24|           körülállókon, azok hallgattak, és utat nyitottak előtte. Senki
829 24|              hogy nyissa fel szekrényét, és keresse fel abban ama bádogtokot,
830 24|                 mind a tornácra; Malárdy és az orvos egyedül maradtak
831 24|              szent akarata. Egy óra még, és azután, amott, túl leszek.
832 24|               fogják fenyegetni egymást, és abból csak egy óra van még
833 24|                 közelebb lépett ágyához, és megfogta a lelkész kezét;
834 24|         megátkozá, mely őt úgy megverte, és megszorítá azt.~A lelkész
835 24|              magammal elviszek, kevés az és szegény kincs, mint amilyennel
836 24|               maga előtt látta meghalni.~És íme, amint a pap ama levelet
837 24|             kezével odaszorítá szívéhez, és ezután megcsókolá, s ismét
838 24|                  meghalni egyetlen fiát, és megsiratták őt; sőt még
839 24|                  egy lévita: pap, rektor és kántor egy személyben; a
840 24|           szereti; mert igen derék, okos és becsületes ember. El is
841 24|                 a kettőt visszautasítja, és nem akar kimozdulni a barátfalvi
842 24|                 igen jól élnek egymással és nagyon boldogok. Ezt komolyan
843 24|           boldogok. Ezt komolyan mondám, és kegyelmeden kívül soha senkinek.
844 24|               Egyetlen fiát élőnek tudja és boldognak.~Többszörösen
845 24|                Kadarkuthy Viktor úrnak”.~És azzal a levelet az egyházfira
846 24|                fel azzal a címzett urat, és adja át neki tüstént.~Mit
847 24|                 a sírba. Egykor én téged és családodat megátkozálak,
848 24|                 családodat megátkozálak, és bizony átok volt az rajtad;
849 24|               leveszem rólatok az átkot; és visszadugom saját keblembe;
850 24|              visszadugom saját keblembe; és bizony ott fog az maradni.
851 24|            jajgatni fognak apjuk sírján, és nem találandnak az egész
852 24|            Malárdy felfogta őt karjával.~És amint letekintett e fájdalomban
853 24|                lányka arcáról Malárdyéra és onnan ismét visszatévedeztek,
854 24|         fekhelyéhez a szentelt kenyérrel és borral. E jelvények látása,
855 24|                 ember boldog bizonnyal”.~És azután lehunyá szemeit,
856 24|                  azután lehunyá szemeit, és elkezde mosolyogni.~Olyan
857 24|             arcodon!~Malárdy könnyezett, és ölébe takarva tartá Gutai
858 24|         Belefogózott annak hideg kezébe, és el nem bocsátá azt. Legiszonyúbb
859 24|                 nála, hogy már nem sírt, és nem szólt.~– Maradj tehát
860 24|               tehát itt – szólt Malárdy, és eltávozott.~Öt perc múlva
861 24|                  pedig megértik egymást.~És azon az éjszakán Malárdy
862 24|                út.~Malárdy csudálkozott, és nem magyarázhatta meg a
863 24|             őrizlek tovább. Megbocsátok, és szeretni foglak. Úgy cselekedtél,
864 24|                 mint becsületes emberhez és férfihoz illett; tégy ezután
865 25|           ezerfelé hajtogatja, idomítja, és az mindig szépségvonal lesz.~
866 25|                szemlélődés, jó emlékezet és ügyes toll; míg amott titokszerű
867 25|               áthevülés, merész képzelet és alkotó erő szükséges.~Azt
868 25|             időknek már fogalma sincsen.~És én nem tudom, hogyan van
869 25|               őket. Talán, ha az ég időt és erőt enged hozzá, később