Rész

 1 1 |      hallani valami végtelenül szomorú, aggasztó hangot, amiről
 2 2 |        lesz, ha folytatom a mi szomorú történetünket.~Történt az
 3 2 |        éppen vasárnapra esék – szomorú vasárnap –, hogy azon a
 4 2 |    kegyelmetekre nézve, hogy a szomorú, iszonyatos napokban, amidőn
 5 3 |  kezdtek kémlelődni.~Pusztulás szomorú képe volt ott. A lépcsők
 6 4 |    árulni; ez sötét, gyászoló, szomorú nap; ez az emlékezés napja
 7 4 |      ez az emlékezés napja ama szomorú sírokra, amik egy napon
 8 4 |         A jó német polgár igen szomorú volt; amint megfogta Bajcsy
 9 4 |       ereszteni.~– Miért olyan szomorú, mester uram? – kérdé tőle
10 7 |       múlva Malárdy alispánhoz szomorú, de elszánt arccal lépett
11 9 | Malárdy kénytelen volt szintén szomorú képet ölteni.~A két szomorú
12 9 |    szomorú képet ölteni.~A két szomorú férfi érzékenyen szorítá
13 9 |     most ennek a másiknak az a szomorú komédiázás.~Néhány nap alatt
14 9 |       a fájdalom és szégyen és szomorú szemrehányás hangján mondva
15 12|       hullám a partra, s ott e szomorú alak azt suttogá hozzá: „
16 13|    nézett szét; a mester olyan szomorú volt, és a legények mind
17 14|   beszédektől, tűzbe hányattak szomorú írások, divatból kiment
18 14|      voltak az örömtől.~Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki
19 15|       csíráit keblébe fogadta.~Szomorú volt látni, hova jutott
20 17|   jobbra-balra dűlt jajgatva e szomorú beszéd miatt az öregnek.
21 17|    véremet is vették – nyögé a szomorú ember–, megsimított már
22 19|     annak a lelkéért szólnak e szomorú hangok.~Sietve ment odább.
23 22|      Látta a nagyasszony azt a szomorú helyet odalenn?~– Igenis
24 22|        mondani, hogy az nagyon szomorú kvártély.~– Valóságos pince,
25 23|  lelkipásztornak. Tudjuk, minő szomorú emlékezet köti össze e két