Rész

 1 2 | gondolkozék magában, akkor fölveté szemeit az égre, és áhítatosan mondá:~–
 2 4 |         hanem vizet kért, megmosta szemeit, hogy senki se lássa érzékeny
 3 4 |      hivatalnoka áll; az is lesüté szemeit, s kezeit összekulcsolta
 4 5 |      volt-e az?~A lelkész megtörlé szemeit, s azzal összekulcsolt kezei
 5 6 |           nem volt mit adni hozzá, Szemeit nem annyira nagyságuk, mint
 6 6 |         mélyen elpirult egyszerre; szemeit lesüté, és azután fölkelt
 7 7 |          neki, de Viktor kikerülte szemeit.~Az ifjú költő most még
 8 7 |         Kálmán elpirult, és lesüté szemeit, valami olyanformát akart
 9 7 |           ott anyja mellett lesüté szemeit, és nem mert felnézni reá.
10 12|             hiába nyitja fel rájuk szemeit, ott űzik egyre nyitott
11 12|           mozdulatlanul fekhelyén, szemeit lehunyva, és sokszor azzal
12 13|           buzdítására; András úr a szemeit is törölte bele, olyan jól
13 20|        közé. Azokat az éles fekete szemeit odaszegezte a vad tekintetébe,
14 20|     lassankint félrefordítá fejét, szemeit behunyorgatta, s komikus
15 21|           imádkozott, rajta feledé szemeit, mintha azt akarná látni,
16 21|            a fia?~A lelkész lesüté szemeit, és alig hallhatóan rebegé:~–
17 23|          fiára kísértetiesen kiülő szemeit; úgy nézett, mintha amaz
18 23|        egyike kezdené el egyszerre szemeit forgatni.~– Holnap ugye?
19 24|        bírám előtt.~Thádé felemelé szemeit.~– Bocsásd meg bűneinket,
20 24|      bizonnyal”.~És azután lehunyá szemeit, és elkezde mosolyogni.~